Au-pair vagyok Angliában

Sziasztok!

Most csak annyi, hogy még élek! :) Nem nagyon értem rá, mert annyira, de annyira jó idő van szerda óta...... bár a jövő hét már nem lesz ilyen, ha beigazolódik a jóslat... A mélyrepülésem fő és alapvető oka tutira a fos idő volt, ez már biztos. Ebből gyűrűzött aztán minden... a kajálás-önsajnálat, stb... De már itt az április, végre!!! 3 hét múlva ilyenkor Barcelonaban... ööö... vasárnap este nem tudom mit fogunk csinálni :)))) Valószínűleg iszogatunk majd valahol, túl a fincsi vacsin :)

Pénteken egyébként nem kellett sittelnem, mert anyu mégse ment el partizni, így lesétáltam a pubba, - tényleg csak - egy pohárra. Szombaton gyalog mentem az irodába, majd fél 7-kor Natalie-ék hazahoztak. Este puboztam, volt minden(ki): gymből ismerős pasi, akivel még soha egy szót nem beszéltem; rákvörösre égett német katona. Mindig ezek a katonák... :) Oh, és aztán Hajni is megjött :D

Ma pedig Farnborough-ba bicikliztem, nézelődtem, lángosoztunk Hajninál, aztán pedig csak élveztük a NAPot!!!! Még barnultam is egy kicsit, bizony! Csak én hülye farmert húztam reggel... majd ráégett a lábamra... kár, hogy a mai nap volt az egyetlen, amikor volt alkalmam a szabadban lenni, nem pedig csak bentről csodálni, ahogy a napocska beragyogja a mindenséget, és elképzelni, milyen melegséggel járhat mindez :D

Na megyek is alukálni, jövő héten hosszú hét indul... mit hét... két  hét, majdnem három... Kitört a szünet ugyanis. Hurrá!..... ez tudjátok rám nézve mit jelent. Mondtam anyuéknak, hogy én most úgy inkább elköltöznék egy időre :D

Szóval kívánjatok nekem sok-sok kitartást, türelmet az elkövetkezendő napokra-hetekre. Ha nem jelentkezem, kikészítettek! :)

A mai nap egyetlen „érdekessége”, hogy nem tudtam, hogy nincs suli (Hajni sem:), így mi ketten jelentünk csak meg. Illetve én nem mentem el odáig, mert Hajni útközben hívott, hogy mi a helyzet. Ja, és biciklivel voltam, mert Pauline ma ebédelni ment valakivel, így nem találkozott a barátnőjével. Tehát csak nézelődtünk, élveztük a napsütést, aztán hazatekertem, és útba ejtettem a gymet is ám! :) De ma nagyon gyenge voltam, szerintem leginkább fáradt, negyed 2-kor feküdtem le és fél 7 előtt már keltem is... és az utóbbi pár napban sem aludtam sokkal többet...

Ja, reggel volt nagy balhé megint, bolhából elefánt. Már nem is tudjuk miből indult, szerencsére én egyáltalán nem voltam érintett... mindez a nagy jókedvre jött amúgy, este ugyanis „felnőtt-oktatást” tartott apu a gyerekeknek... és Yasmin, immáron megvilágosodván előadta nekem a hallottakat... kérdezett is... mondtam, hogy nem voltam felkészülve, hogy reggel negyed 8-kor szexualitással kapcsolatos kérdésekre kell majd válaszolnom :))

Egy kicsit most ugrálok az időben, vissza a délutánhoz: gym után átjöttem, vasaltam-mostam (anyu is mosott, már nem először a héten.... „shock horror”, ahogy ő szokta mondani :))) És tegnap azt is megjegyezte, hogy „kivettem a gépből őket, mert ha vizesen benne maradnak, belebüdösödnek” .... mintha én ezt még soha nem mondtam volna :))) Kíváncsi leszek, hogy ezután jobban zavarja-e majd...

Délután vacsi a TŰZŐ NAPon... nem tudom hány fok volt, de anyu fürdőruhában festegette a kerítést meg aztán napozott is. Tényleg nagy forróság volt!! :) A gyerekek úsztak, aztán tusi, stb... Ja, a vacsi mellé tequila-lime-ot kaptam, nagyon finom volt :) Karen jól elvolt: az egyik erősebbre sikerült, de nem tudta melyik. Mivel úgyis mindig véletlenül beleiszik az italaimba, most is megkóstolta mindkettőt. Belenyomkodta a citromot, aztán megint belekortyolt mindkettőbe. Az erősebbet kaptam én, mert ő még később vezetett (itt lehet). A forróságban majdnem fejbe is vágott :D

Most éppen sittelek. Nagyon rendes volt Karen, mert egész héten nem tudtuk, hogy Hajni ráér-e ma, és még tegnap is mondta, hogy ha véletlenül ráér, akkor áthívja Pauline-t gyerekőrzőbe, mert úgyis alig találkozunk Hajnival... A hét elején is kérdezte, hogy pénteken dolgozik-e Hajni, mert bár ő is megy valahova meg apu is, de úgysem lesz sokáig, hátha el tudunk menni valahova. De dolgozik Hajni egész hétvégén. Mondjuk szombatra azért egy késői pubozást tervezünk, vasárnapra pedig valami magyaros sütést-főzést, csak még nem tudjuk, hogy mit :)

Ja, mostanában megint török: múlt héten borospoharat otthon nálam, tegnap pedig a vékony fareluxát szabadítottam meg egy 10-15 centis darabtól portörlés közben. De ügyi voltam, mert pillanatragasztóval úgy néz ki vissza lehet illeszteni :)

A tegnaphoz még annyit, hogy anyu pont sms-ezett nekem, amikor megtudtam, hogy saját csoportom lesz, így a válaszüzenetben megírtam neki, hogy szerintem büntetnek :) Kérdezte, hogy a rossz gyerekeket kaptam-e? :D Aztán itthon arra jutottunk, hogy inkább teszteltek csak, mint büntettek :D Akármi is volt, szerintem kiálltam a próbát.

Ma csak 8-ra jöttem, félig-meddig elvégeztem a dolgom, meg anyuval is beszélgettünk. Mondtam, hogy most már tényleg ne vegyen semmi kaját nekem... mondta, hogy ő is 5 percenként nyitogatja a szekrényt, amikor egyedül van este, és olyanokat is eszik, amit igazából nem is nagyon szeret. Hát, ezzel én is így vagyok sajnos... Ja, meg apu kiadta neki, hogy mit kell a ház körül elpakolnia, mert rontja a „kertképet” :) És ez szigorúan csak a ház 2 méteres körzetére vonatkozik, a kert további részét nem bízná másra :))))

Az idő szuper volt ma, de tényleg!! Eddig a legmelegebb nap idén... tegnap is lehetett volna hasonló... pólóban mentem az irodába! :D A munka jó volt, már egy hete nem voltam :)

Délután befejeztem a reggel félbehagyott portörlést, aztán leültem és vártam a lányokra. Apu mostmár mindig megkérdezi, hogy a 10-es skálán hányas a kedvem :)))) Nevetgéltünk a fiúkkal... bemutattuk egymásnak Sebastiant és a mosogatógépet :D

Lányok haza (már majdnem fél 7 volt), gyors kaja, majd egy nagy hiszti, amíg anyu boltban volt. Ki nyomja a majonézt? – ez volt a kiindulópont, aztán komolyabbra fordult, a majonéz már nem számított... nagyon-nagyon fáradt volt, és ilyenkor tudjuk milyen. Sebastian megint nagyon okosan ráhagyta, de Yasmin csak nem hagyta abba... apu is hiába szólt közbe... és a szólt még enyhe kifejezés...

Tusi után lenyugodtak a kedélyek, és immáron jó hangulatban elnyaltunk egy-egy jégkrémet. A gyerekek meg én. Ezt választottam ugyanis az alkohol helyett. Tényleg minden nap iszunk egy kis pezsit, sört, bort, vodka-ezt-azt, ha csak keveset is. Ma szünetet tartottam :)

Már 8 volt, amikor hazajöttem, így nem mentem gymbe. Nem lett volna értelme olyan kevés időre menni. Skype-oltam inkább Orsikáékkal, jó sokat :) Nem tudom miért volt olyan biztos benne, hogy készülök valamit küldeni a szülcsinapjára :D

A reggel a várakozásoknak megfelelően jó hangulatban telt, bár az indiai cipőmmel egy kicsit sikerült megtörnöm. Nagyon kérte, nagyon szépen, hogy jöjjek haza és vegyem át... aztán anyu is (aki látta, hogy vittem a csizmámat:) rákezdte, hogy nem érti mi baja van vele, nagyon is szép cipellő, és így, hogy hindu templomba megyünk, még jó is, biztos majd irigykednek rá, stb... Végül észre sem vette, amikor átcseréltem indulás előtt, annyira mégsem zavarta ezek szerint :) De azért mondta, hogy „egy aggodalommal kevesebb” volt, miután felhívtam rá a figyelmet :)) És még a legjobban öltözött felnőtt/kísérő/tanár díját is elnyertem ma tőle, ami Yasmintól különösen nagy dicséret... hiszen magán kívül mindenkivel elég kritikus :D

8 után már a suliba is értünk, anyu Yasmin „parancsára” a kocsiban maradt, amíg be nem szálltunk a buszba, Yasmin és én pedig bementünk a suliba. Sokat nem vártunk (a semmire), mert úgyis mindenki előtt szállt fel Yasmini... itt reggel még anyuval küszködték fel magukat a „hegyre” (neki az), nagyon ügyes volt, de tényleg!!! Megjöttek a többiek, Yasmin elöl ült, én hátul valami tanárral, Mrs vkivel, képtelen voltam ennyi nevet megjegyezni... Ja, és szerencsére Yasmin ijesztgetése ellenére ma már Vikinek (leírva persze Vicky volt mindenhova) hívtak, nem pedig Miss Nemethnek...

A buszon jött az első sokk, megkaptam ugyanis a kis „csomagomat”. Tájékoztatók, múzeum-térképek, kérdések, amiket fel kell majd tenni a gyerekeknek, stb... a legfontosabb viszont a csoportbeosztás: én, a teljesen ismeretlen, idegen, a police check ellenére akár sorozatgyilkos is lehetnék.... szóval én kaptam EGYEDÜL egy 8 fős csoportot. Volt még pár szülő, de ők mind egy-egy tanár mellé voltak beosztva. Mondta is az a nő, akivel ültem, hogy „Jól megbízhatnak benned...” A 8 gyerekből szerencsére két lányt ismertem... volt egy harmadik kislány (aranyos volt, mondta, hogy felismer Yasmin blogjáról:), és 5 fiú, akikből kettő ugyanúgy nézett ki, mint a másik 40 kisfiú (a zoknijuk alapján próbáltam keresni őket a hindu templomban), a másik három elég jellegzetes fizimiskával rendelkezett, így őket viszonylag könnyű volt beazonosítani a 82 egyformába öltözött gyerek között...

Így indult tehát a nap, na meg késéssel... Ahogy arra számítani lehetett, a háromból kétszer én vittem Yasmint WC-re. Nem szakadtam bele, csak elvileg nem nekem kellett volna. De amúgy jól elvoltunk, én a kis csoportommal, Yasmin is az övével, így nem is vesztünk össze :) A hindu templom volt az első állomás. Hatalmas, gyönyörűen megmunkált, néhol nekem már giccses, tiszta márvány minden, kívülről pedig fafaragott a bejáratnál. Táskát egyáltalán nem lehetett bevinni, még a kistáskámat is visszavitette a srác a buszba... Le kellett venni a cipőt, nézelődtünk, meghallgattunk egy tájékoztatót, aztán részt vettünk egy rövid istentiszteleten. Elég sok iskolából voltak, és ahhoz képest, hogy csendben kellett volna lenni... hát... én tuti, hogy egy bizonyos kor alatt nem engedném be a gyerekeket. Mondjuk őszintén szólva a mieinket dicséret illeti, mert amikor igazán kellett, akkor valóban befogták a lepénylesőt, és tiszteletben tartották a fehérbe öltözött „háziak” kérését... Ja, és képzeljétek, hogy a magyar kisfiú a másik buszban volt, és a csoportjaink mindig elkerülték egymást (kivéve amikor össznépi leülés volt, de akkor meg nem volt idő keresgélni, na meg a saját csoportomra kellett figyelnem), így még mindig nem tudom hogy néz ki, és még mindig nem beszéltem vele, pedig jó lett volna. Na majd Franciaországban. Jön elvileg :)

A hindu templom után megebédeltünk a buszon, mert nem lett volna már idő leülni a szabadban (ez volt a terv), és az idő is fos volt... Elfogyasztottam hát anyu fantasztikus magvas kenyeres szendvicsét, meg az extrákat :) Reggel három uzsit készített :D A Tate Gallery volt a második állomás... Itt is külön csoportban voltam Yasmintól, de egymás melletti termekben voltunk mindig, vagy ha hatalmas volt a terem, akkor ugyanabban, akár több másik csoporttal együtt. Az én 8 gyerekem élvezte, hogy volt, hogy nem volt velük tanár, „csak” én, de szerencsére nem voltak tiszteletlenek, egyáltalán, sőt... A két kislány mellett, akit ismertem, a harmadik is nagyon sokat beszélt velem, és még a fiúkkal is váltottam itt-ott pár szót. Voltak ugyanis feladataik, és tökre élveztem, hogy kérdezgethettem tőlük :D A galériában minden van, angol festők és szobrászok alkotásai, egészen a 16. századtól (a legkorábbi ez volt, amit láttam, de lehet, hogy van korábbról is) napjainkig. Nem egy olyan kép volt, amit szívesen kiraknék a falamra, és a szobrok között is voltak merészek, még épp a határon :)

Innen is, ugyanúgy, mint a hindu templomból, mi jöttünk ki először Yasminnal, hogy mindenki előtt felszállhassunk a buszra. Ekkor már a másik 1-to-1 volt velünk, aki azért volt jobb, mert felszállásnál hagyta, hogy Yasmin és én a saját tempónkban menjünk fel, míg az első nő, délelőtt szinte rángatta Yasmin nadrágját, és húzta a lábát. Jó, OK, nem megy még neki olyan gyorsan az emelés, és számára az a pár lépcsőfok is egyenlő a Himalájával, de legalábbis egy Kékessel :D Az egész évfolyam bent volt még a templomban, igazán ráértünk volna...

A galériából aztán rögtön hazafelé vettük az irányt, fél 4 körül járt már. Szerintem fél 5 fele érhettünk a sulihoz. Nem tudom, hogy a Karentől reggel kapott fejfájáscsillapítók álmosítottak-e el (azt hittem nem lesz rájuk szükségem, de aztán a mi buszunkon lévő 44 gyerek tett róla, hogy kelljen:) vagy csak szimplán elfáradtam, na meg az időjárás is elég álmosító volt... A lényeg, hogy alig tudtam nyitva tartani a szememet...

Anyuval lesegítettük Yasminit, elbúcsúztunk a nagyon kedves és segítőkész buszsofőröktől, és hazajöttünk. Gyors vacsi, élménybeszámoló, tusi, villámöltözés, és 6-kor mentek drámára, én pedig haza. Egy kicsit kifújtam magam, aztán elmentem gymbe, ahonnan fél 10 körül értem haza. Van valami (nekem) új recepciós srác, eddig legalábbis nem láttam ott, esetleg egyszer, nagyon érdeklődő volt, párszor odajött, meg aztán a végén kb. negyed órát beszélgettünk. Egyáltalán nem tetszik, de barátságos, és hívott pubozni. Majd meggondolom :)

Összességében jól éreztem magam, megismerkedtem egy-két tanárral, akik Franciaországba is jönnek majd. Beszélgettem kedves anyukákkal is, a gyerekeknek sem leszek már totál idegen, Yasminnak is segítettem, ha kellett, úgyhogy sikeresnek értékelem a mai napot :D Fárasztó, de sikeres :)

Hajnival most beszéltem skype-on, megnyugtatott, hogy ne bánjam, amiért kihagytam a windsori csoportkirándulásunkat :)))) Bár egy-két momentumnál azért ott lettem volna, azok alapján, amit mesélt :D

Most éjfél van, azt hiszem ideje aludni. Reggel apuval mennek, így csak 8-ra megyek, legalább kialszom magam.

Na itt vagyok, nem vesztem el, csak kimerültem :) A szombat délután ugyanis nem volt olyan rózsaszín, mint az előző bejegyzés megszületéséig eltelt idő... Először is nagy kalandosan hazajutottak, taxival, mert Bert kocsija a Waitrose parkolójában bemondta az unalmast. Pedig először az volt, hogy hazadobják  gyerekeket, és visszamennek, de Yasmin mindenképpen be akart menni, mert volt 3 dolog, amit vasárnapra meg akart venni... azt mondta az apja kérte (holott apu és Yasmin is tudták, hogy vasárnap is mennek boltba)... és rosszul érezte volna, ha ezeket nem szerzi be apunak az ígérete ellenére... és ezt tök komolyan gondolta... (A kocsi nem indulásának oka máig ismeretlen, Pauline vezette, Bert szerint ennyi elég volt ahhoz, hogy meghaljon :)))) Egyedül Yasmin élvezte a helyzetet...

Először volt egy kis vitánk a kerekesszék miatt... mondtam Karennek, hogy nem kellett volna Yasminnak is mondania, hogy megkaphatja, mert így egész álló nap abban akar majd lenni... és így is volt... én pedig átültettem (na nem erőszakkal) a rendes székbe, legalább amíg a konyhaasztalnál tevékenykedett... aztán olyan hisztit levágott, Sebastian már gumicukorral próbálta „lefizetni”, hogy fogja be végre... tényleg hiszti volt... Meguntam, mondtam, hogy engem aztán nem érdekel, ha fáj a háta este, tessék... „de úgyis érdekel, ne haragudj,..........”

Ezután citromos muffint sütöttünk porból, én szimultán rántott husit és krumplipürét is varázsoltam, mert persze már éhesek voltak. Ja, bocsi, Yasmin csinálta a muffint :) Ami abból állt, hogy én a husival foglalkoztam, ő pedig percenként kért valamit, vagy megkért, hogy kavarjam, öntsem hozzá, stb. Szóval lényegében én csináltam azt is. De azért szólt, hogy ne a szilikonos sütikavarót használjam, hanem fakanalat, mert az van a dobozra írva. A dobozon az is volt, hogy 16 percig kell sütni. Hiába nem volt még kész, ő már ki akarta venni, mert 16 perc az 16 perc... hú de sok ilyen volt... De ezekkel nem is volt baj, elnevetgéltünk közben, elhitte, hogy nekem van igazam :D És nagyon kedves volt, csak úgy szó nélkül hozott be nekem sört, hogy készít nekem Chandyt, még a nagyon féltett 7up!-jából is adott, kétszer is, mert később kaptam még egyet, a vodka-narancsom után :D

Elpakoltunk, és mivel a tusoláson már túl voltunk, nem volt semmi dolgunk. Leültünk hát táncos műsort nézni, ami közben már majdnem elaludt Yasmini, de mégsem. Ezután következett a rettentő izgalmas lottósorsolás, minden baj okozója. Én kérdeztem, hogy „ki nézi ezt? elkapcsolhatjuk-e?” Sebastian szokás szerint megragadta a távinyót (így hívtuk Orsikával, és szerintem családi körben még mindig ez a név megy otthon, nem?:).... és mivel Yasmin nem szólt semmit, elkapcsolta... Na ami ezután jött... nem részletezem, hosszú lenne, de még a WC-re is távinyóval kellett mennem... annyira fáradt volt szegény, és ijesztően fel tudja húzni magát, egyszer-egyszer elneveti magát, a következő másodpercben pedig újra majd felrobban... ijesztő, nincs rá más szó. A végén aztán bocsánatot kért mindenkitől, ilyenkor az a baj, hogy túlzásokba esik... én megint Kate Middleton voltam a hétvégén, Sebastian pedig a világ legjobb testvére...

A vitának egyébként Sebastian puha-lövetű pisztolya vetett véget, játszani invitált :) Nagyon jól mutattam a gyerekekre méretezett golyóálló-mellényben :)) Szerencsére fél 9 körül már befutottak anyuék. Gyors élménybeszámoló, jó kedvük volt :))) Anyu „elmesélte” milyen a magántaxis kocsijában alkoholizálás után utazni, aztán „rájött”, hogy én is tudom :)))))) Azt hiszem 9 után valamikor jöttem el, fáradtan :D

Ide még beszúrok egy kis elfelejtett „sztorit” szombat délelőttről: Yasmint felöltöztettem, rendesen, ahogy mindig szoktam :) Erre fél óra múlva más felső volt rajta és a haja is másképp állt: Sebastian tanácsolta neki, hogy vegye át a pulcsit, segített is neki, mert szerinte így sosem fog egy pasi sem beleszeretni, ha olyan dedósan néz ki... hát számomra ugyanúgy nézett ki a második felsőben is, dehát ők tudják :))) Ja, szombat délelőtt történelmi pillanat jött el: megkóstoltam a mogyoróvajat... igen, itt vagyok több, mint egy éve, és csak most kóstoltam meg. Nagyon ízlett. Sajnos. Szuper, most még egy dolog van, ami nagyon hízlal, nem jó nekem, és ízlik. Fantasztikus... :)

Vasárnap fél 9 kürül ébredtem, aztán nekifogtam rendezgetni a kis lakásomat. Csináltam „előtte-képeket”, „utána” még nincs, lesz :) Délben megszakítottam a tevékenységemet, mert jött Hajni. Ebédeltünk, sétáltunk, 3 fele elment, én pedig folytattam. Tologattam, törölgettem, húztam, pakoltam, hajtogattam, stb... A szekrényről most eszembe jutott, bár már lehet, hogy írtam is, hogy anyu nem akar maguknál fentre a „szekrényükre” ajtót (tetőtérben a „ferde fal” alatt vannak két oldalra felakasztva a ruháik, egy-egy polcos rész is van, Bertie keze munkája, ki másé?) Tehát nem akar faajtót, csak valami függönyszerűséget. Mondtam, hogy támogatom, mivel amúgy sem csukja be soha a szekrényajtókat... és tényleg... kár is lenne bajlódnia vele Bertnek :D

Este aztán skype-oltam és ennyi :) A cipőket is el akartam rendezgetni, de nem volt energiám. Kérdezhetitek, hogy ugyan miben fáradtam el? Jó kérdés. Szimplán vasárnap volt. És majdnem 9 órát aludtam, abban :)

Ma pedig...

.. negyed 8, úszás után. Nincs ezzel semmi baj, csak az, hogy így naponta kétszer tusolunk-törülközünk-öltözünk... Furcsálltam, hogy nem azzal indított a kisasszony, hogy „hol vannak a karkötőim?”... az új szenvedélyei ugyanis a különböző alakokat formáló színes gumikarkötők... állatok, esernyő, virág, stb... de a formája természetesen nem látszik, ha a karodon van... iszonyat hülyeség, ronda is, de most ez a menő, hát legyen... 3 db-ot levett szombat este a WC-ben, amit akkor a zsebembe tettem, hogy majd a szobájában kirakom, és hát, na bumm, elfelejtettem. Azt hittem egyébként, hogy majd ír tegnap, vagy felhív, de kibírta máig :)))))

A reggel egyébként jó hangulatban telt, a fő téma még mindig (vagy már megint:) a holnapi londoni kirándulás. Egyre izgatottabb vagyok :)))) Múlt héten minden nap mással jött haza, hogy mit lehet és nem lehet viselni (leggings, farmer, meddig érhet a top, a szoknya, stb.), mit vihetek és mit nem... hogy telefont nem lehet... mondtam, hogy én azért fogok, nem diák vagyok, legalábbis holnap nem az leszek :) De nem, nekem sem lehet. Mondtam bízza csak ide :))) Hú, mennyi mindennel jött... Ja, meg hogy majd anyu nekem is csomagol uzsit, már meg is kérte, hogy vegyen barna magos kenyeret, mert én csak azt szeretem :))) Aztán este anyu is viccelődött, hogy mit kérek holnap, mit csomagoljon, milyen snacket, sorolta a lehetőségeimet, mintha nem tudnám, hogy mit szoktak a gyerekek vinni :D Yasmin kereste Sebastian régi uzsitáskáját, hogy majd azt vigyem. Ha-ha-ha, biztos... amúgy sem visz senki uzsitáskát, majd zacskóba tesszük, hogy utána ne kelljen a hülye dobozt cipelni.

A délelőtt a szokásos hétfői teendőkkel telt. Egy kicsit berágtam, mert anyuék ágyneműje tiszta mocsok volt... mancsos... grrrr... ennyit arról, hogy fent már tényleg nem ugrálhatnak fel a kutyák az ágyra. Biztos anyák napja alkalmából engedte meg nekik Karen... ja, mert itt tegnap volt anyák napja... A másik pedig a felmosó... mondtam, hogy múlt héten már Sebastian tudtára adtam, hogy én másra használom, mint ő... én ugyebár céljának megfelelően padlótisztításra, míg ő roller-akadályként... ketté is törte tegnap, úgyhogy ráment a hátam, mire felmostam mindenhol... mondtam anyunak, hogy sürgősen szerezzen be egyet, akkor talán jövő hétfőre lesz :D

Délben kb. eljöttem, anyu is velem tartott, közben pedig Pauline is megjött, aki beszámolt a kontrollvizsgálatáról (EKG, stb..) és a fiatal katonákról... meg ha 35 évvel fiatalabb lenne... behalok milyen szövege van :)))) Anyu megcsodálta a szobát, sosem volt még így berendezve, de nagyon tetszik neki. Bert pedig ma megszerelte az életveszélyes konnektort az ágyamnál, amit én törtem el még pár hónapja :D Szerinte azért tört el, mert vendégem volt, és az ágy túl sokszor ütközött szegény gyenge konnektornak... Bárcsak így lenne :)))) Aztán fúrt nekem akasztót a falba, hogy a nyaklánc-tartómat fel tudjam lógatni. Még feltesz majd nekem egy képet, ami a régi ágyam ágyneműtartójából került elő, és ennyi, többet nem fogom zaklatni :) Tegnap felkiabált, mikor itt volt Hajni, hogy megvan, hogy mire való a darab, ami kimaradt a „szekrényépítés” során, és amire én mondtam, hogy akármi is, nincs rá szükségünk :D És tényleg nincs :D Mit csinálnánk mi jó öreg Bertie nélkül???? Ja, és még az áram is megrázta egy kicsit, remélem jól van... (lekapcsolta ő, aztán amikor végzett, vissza, de aztán valami nem jó volt, és még megpiszkálta...) Mondta, hogy öregszik már, mert régen sokkal gyorsabban végzett az ilyenekkel... A kép pedig, amit fel akarok tetetni... az egyik alvállalkozója adta neki anno párban egy másikkal, értékesek állítólag... még mikor a Trafalgaron azt az épületet építették, nem most volt már. Mesélt az építkezésről magáról, hogy milyen nehézségeik voltak... Aztán már nem emlékszem mire mondtam, hogy „Én mindenkinek, akivel arra jártam, elmondtam, hogy te építetted.” :))))

A javítási munkálatok után aztán elkerekeztem a gymbe, haza, aztán 4-re át. Yasminnak fizioja volt, úgyhogy elkezdtem a vacsit, és apuval elkezdtünk sörözni. Mondta igyak egyet, hátha javul egyet a tízes skálán a kedvem (pedig alapból sem volt rossz:), elvégre már 4 óra volt...

Hazaértek a lányok, Yasmin még be sem lépett az ajtón, már leordította Sebastiant, és ez a magatartás jellemezte egészen addig szinte, amíg el nem jöttem fél 7-kor. Minden baj volt neki... anyu megint kiosztotta, hogy ha állandóan ennyire okoskodik, mindig mindent jobban tud a másiknál (anyuval szemben is mindig erősködik olyan dolgokban is, amiről tényleg fogalma sincs), parancsolgat, stb... akkor soha nem lesznek barátai. Szeptemberben új suli, új emberek, jó lesz, ha addigra összeszedi magát... Na meg tanulja meg, hogy ki a felnőtt és ki a gyerek a háznál, mert néha ezt is összekeveri... A legutolsó kör egy zsák miatt ment, mikor eljöttem... nem találják ugyanis, és Yasmin holnap azt akarja hozni... Nekem is mondta, hogy ne az indián cipőmben menjek (ugyebár nem ritka, hogy kiadja, hogy mit viseljünk vagy mit ne... hogy ne hozzunk rá szégyent:))) Nem akartam abban menni egyébként sem, de azért megviccelem reggel :)))) Lehet fényképezőt is kellene vinnem, hogy lekapjam az arcát, amikor meglátja. Nagyon be van sózva egyébként, azt akarta, hogy negyed 8 helyett 7-re menjek... de felesleges volna... mondjuk anyu 8:05-kor el akar indulni... mondtam, hogy tűzzük ki a 7:55-öt inkább, és akkor talán sikerül 8 után 5 perccel kigurulni a kapun... Borzasztó kíváncsi vagyok :) Na meg arra is, hogy mennyi segítséget kérnek majd a tanárok... hányszor kell majd WC-re vinnem... merthogy hivatalosan egyszer sem kellene... de tuti fogják kérni, Karen szerint is... na mindegy, nem halok bele, szerencsére nem kell egész nap együtt lennünk, aminek szerintem mindketten örülünk :D Szeretjük egymást, de a jóból is megárt... valamint nem szeretnék ott ülni egész nap, és úgy érezni, hogy elrontom a napját, zavarom a csajos dumcsit, stb... értitek, mintha anya mindig a sarkamban lett volna minden kiránduláson... (bocs Anyuskám:) Oh, és valami hindu templomba meg a Tate galériába megyünk. Úgysem voltam még egyikben sem :)

Elbúcsúztam, javasoltam, hogy higgadjon le és vegyen vissza anyuval szemben is... Kérdezte miért állok én mindig az anyja pártján? „Talán mert velem is ugyanezt csinálod???”... Kíváncsian várom a holnap reggelt :D

Ja, apu mindeközben békésen festegetett kint, ezúttal kerítést. A bárra panaszkodott, azt mondta rosszabb a kiszolgálás, mint a helyi pubban :) Mondtam, hogy sajnos a pultosoknak egy rakat fontosabb teendőjük akadt, például maguknak pezsgőt tölteni, őt meg elfelejtettük :D

Most szerintem megnézem a tegnapi Született feleségeket. És mutatok nektek valamit:

Aki tv-ben nézi a Grace klinikát (otthon nem tudom hol tart), az ne nézze meg. A lényeg, hogy a csütörtöki epizód egy elég fele-másra sikerült musical-rész, amiben néhányan énekeltek. A legtöbben egyébként nem rosszul... nem is magával az énekléssel volt a baj, csak miért kellett ilyen sokat??? Elég lett volna az elején-végén egy-egy dal. Ez a dal a legutolsó, gyönyörű amúgy is, hallottam már, de Sara Ramirez előadásában még nem :)

Gondoljatok rám holnap légyszi :D

Sziasztok!!!

Magam sem hittem volna, de eddig (és most le is kopogom) az ég világon semmi baj nem volt velük. Nem volt veszekedés, hangoskodás, hiszti, még a kutyák sem harcoltak sokat bent... Egyetlen dolog, amiről már írtam korábban is, mégpedig az, hogy Yasmin mostanában kitörölte a szótárából a „please”-t (anyunak is elege van már ebből... nekem meg most még jobban feltűnik, hogy csak én vagyok velük), anélkül pedig semmi nem történik... erre azért  néhányszor emlékeztettem, de ennyi :D

Tegnap elég fáradt volt Yasmini, rögtön suli után tusoltunk, aztán fél 5 felé vacsiztunk, majd anyák napi ajándékot csomagolt meg kártyát gyártott. Sebastitan filmet nézett este, Yasmin pedig annyira kimerült volt, hogy önszántából 8 után aludni ment, még az arcpakolás is elmaradt... mondjuk egyszer-kétszer mondta, hogy inkább fentmarad, mert Sebastian még filmet néz, de aztán meggyőztem, hogy ha tényleg fáradt, ne foglalkozzon vele. Igazából nem kellett rábeszélni :)

Én megnéztem a legújabb Grace klinikámat, aztán tusoltam, hajat mostam, közben Sebastian is lefeküdt 9-kor. Én végül fél 12-kor tértem nyugovóra, a vendégszobában, a „baby-őrrel”, amit egyébként anyu is használ, amióta felköltöztek. Mindezt persze miután megpisiltettem a kutyákat kint... nagy nehezen... (oh, és miután Sebastian nem nyitotta ki Zulunak az ajtót, amíg én fent az ágyamat csináltam, így az odapisilt az ajtó mellé a kis szőnyegre... mondtam neki, hogy ha legközelebb szinte órákig bent van a szobájában a kutyákkal, és azok ki akarnak menni, akkor ne csak a szobaajtót nyissa ki szerencsétlennek, hanem adjon szabad utat neki a kertbe...)

Az éjszaka szerencsére nagyon nyugis volt :))) Mondjuk hangos volt a falióra (tudom, levehettem volna, Karen is mondta:))), de más nem zavarta az álmomat. Yasminnak nem tettük fel az éjjeli merevítőket, mindkettőnk nyugodt álma érdekében így volt megbeszélve. 7 előtt felébredtem, kiengedtem a kutyákat, aztán fél 8-kor Yasmin is felébredt.

Palacsintát szerencsére nem kellett sütnöm reggelire... anyuval úgy beszéltük meg, hogy ha felhozzák újra, akkor lesz, ha nem, örülünk :) Yasmin hál’ istennek átment Pauline-ékhoz a szokásos szombati reggelijére fél 9 körül, Sebastian pedig... ismeritek, mintha itt sem lenne :D

Így volt időm folytatni a tegnapi főtevékenységemet: a mosást. MINDENt kimostam a kis lakásomból: ágyneműket, takarókat, plédeket, fürdőszobaszőnyegeket, és persze a ruháimat. Tegnap reggel óta folyamatosan megy a mosógép, szegény :)

Fél 11 körül aztán felszabadultam egy kicsit, egyelőre még mindig ezt élvezem, ki tudja meddig... szerintem hamarosan megérkeznek. Pauline és Bert elvitték őket Camberley-be vásárolgatni, ebédelni meg valami rendőrnap-szerűség is van. Mehettem volna, de inkább maradtam :DD Vasaltam ma is egy kicsit, felporszívóztam, felhúztam a friss ágyneműmet, hogy ne este kelljen... előkészítettem a husit estére, mert Yasmin sütit is akar sütni, így már ennyivel is előrébb vagyok. Most pedig a kanapén ülök, kutyákkal körülvéve... elég magányosak szerencsétlenek... leültem a kanapéra, és rögtön felkeltek kényelmes ágyukból, hogy "beszorítsanak" kettőjük közé. Én egy kicsit azért átrendeztem a viszonyokat :D

Ja, Yasmin úgy áttranszferálja magát a székből a kocsiülésbe, hogy csak ámultam. Mindig Bert kellene nekünk, hogy ráparancsoljon. Ő nem tűri a totojázást meg a nyavalygást :)

Majd jelentkezem este vagy holnap.

Oh, és képzeljétek, tegnap délután életet mentettem: egy kismadár (szerintem vörösbegy) nekirepült a konyhaajtónak, pont amikor a hűtőnél voltam... így láttam és hallottam is a koppanást. Szeretem az állatokat, de annyira azért nem, hogy rögtön felkapjam és babusgassam, úgyhogy bezártam a kutyákat, aztán átszaladtam Pauline-ért, aki jött is sebesen, és igazából ő mentette meg. Ma már jól van, orvosunk (=Pauline) szerint csak nagyon beüthette a fejét. De az tuti, hogy mozdulni nem tudott szegény tegnap...

Gondoltam még jelentkezem, mielőtt megkezdődik a – remélhetőleg nem valódi – rémálom :)

Tegnap reggel fizioja volt Yasminnak itthon, úgyhogy itt kellett maradnom, amíg Karen kidobta Sebet a suliban. Gyorsan összekaptam magam, aztán Pauline elvitt suliba, a nagy vizsgára. Ahogy a tanárnő mondta, tényleg nehezebb volt basszus, mint az eddigi gyakorlótesztek, sokkal több elgondolkodtató kérdés volt... na de majd kiderül, bizakodó vagyok azért :)

Még gyors elszaladtam a bankba, aztán haza is jöttem Pauline-nal, nem volt kedvem a városban maradni. 2-kor aztán átjöttem, hűtőt takarítottam, ilyenek... Könnyű estém volt, mert 5 után már végeztem is (mondjuk nem vasaltam). És hogy miért: alapvetően a suli disco a „felelős” :) Ahova végül csak Sebastian ment, Yasmint pedig elvitte apu vacsizni... nem írom le a sztorit, de a disco miatt volt a dráma szerda este is... szegénynek nem pöri üldögélni, amíg a többiek táncolnak... mondjuk nem ez volt a fő probléma, de mindegy is... nem ment... attól még természetesen szépen elkészültünk, kicsinosítottuk, nagyon izgatott volt :D

Üldögéltem otthon egy kicsit, aztán úgy döntöttem, hogy elmegyek a gymbe, miért is ne? 9 fele hazaértem, de már nem volt kedvem blogot írni, ezért írok most :)

Ja, tegnap reggelre képzeljétek Zulu összepisilte Yasmin ágyát... no comment... úgyhogy újra ágyneműmosás volt... ami természetesen ma újra tiszta mocsok. Komolyan mondom ez gusztustalan, dehát nem nekem kell ebben aludni, ettől még nem fogom naponta mosni mindenkiét az tuti...

Ma pedig negyed 8-kor indult a nap... suliba indulás, aztán 9-kor anyuék is elmentek. Azt mondta, hogy ne aggódjak az „állapotok” miatt, délutántól ne takarítgassak, stb... ja, ő sem szokott hétvégén, azt tudom/látom, a különbség csak az, hogy ő tudja, hogy Viki úgyis jön hétfőn és hipp-hopp rendbevágja a házat... míg én... mondjuk végülis én is tudom, hogy Viki úgyis jön hétfőn és hipp-hopp rendbevágja a házat :)))) Akkor nincs is itt semmi probléma :) Olyannyira, hogy el is kezdtem ebben a szellemben működni, így ma már fel sem porszívóztam. Minek is? Majd holnap inkább, amíg a gyerekek távol lesznek... Aztán be is bizonyosodott, hogy jól tettem: Zulu előszeretettel hord be a kertből „virágföldes” cuccokat, még jó, hogy sötétebb az új szőnyeg... pont ezt beszéltük anyuval, hogy tuti azért tűrjük meg Hollyt mostanában egy kicsit jobban bent... nem látszik annyira a kosz :) Mondjuk én tuti ki fogom csukni néha... megőrülni azért nem akarok három kutyától meg két gyerektől...

Tehát elbúcsúztunk, apunak rengeteg kedve van menni... még egy éjszakára sem szereti itt hagyni a gyerkőcöket, az otthont, stb. Szerintem ha azt mondanák neki, hogy soha többé nem teheti ki a lábát az országból vagy a környékről, azt sem bánná :D Tehát mostantól holnap estig én vagyok a „lady of the house”, ahogy anyu mondta.

Remélem nem vitatkoznak majd sokat, se velem, sem egymással... Elvileg ez a felnőttesség-önállóság próbája... majd kiderül.... múltkor beszéltünk róla, hogy náluk vajon mikor jön el az, amikor itthon lehet őket hagyni egyedül... merthogy törvényileg 12 éves kortól lehet a gyerekeket felügyelet nélkül otthon hagyni... bár ezek a gyerekek szerintem önveszélyesek... és 1-2 év múlva is azok lesznek (és szerintem az angol gyerekek többsége, legalábbis akinek au-paire van, az biztos:) Halvány lila fogalmuk sincs az itthoni dolgokról... dehát ez már nevelés kérdése, újra... az meg már megint más kérdés, hogy ugye nem fogdossuk meg a frissen tisztított üveget az ajtón (hacsak persze nem esünk neki véletlenül:)... még jó, hogy Viki mindig rájuk szól. Hasznos egy Viki a háznál, azt hiszem :D

Még jó, hogy tegnap este elmentem gymbe, mert ma a szabadidőmet a szekrényem összerakásával töltöttem... közösen Berttel, aki szegényem a fél napját erre áldozta, de tényleg. Már minden pepecselős apróság kész volt, mikor hívott a kétemberes részekhez. Hát... a minősége tényleg elég gyér (én még sz.rabbat vettem volna, ha a saját pénzemből veszem:), de a lényeg, hogy lehet bele pakolni!!!! És amúgy egyáltalán nem néz ki rosszul, sőt... Nagyon hálás vagyok nagyapának, tényleg nem tudom, hogy mihez kezdenénk itt nélküle. Mindent ő javít meg/rak össze... meg jól elvoltunk közben :D

Most mindjárt három óra, ami azt jelenti, hogy pár perc, és Yasmin befut Berttel (nem kérte, hogy én is menjek segíteni beszállni a kocsiba, én nem bánom :)... aztán 4-re Pauline megy Sebastianért. Mára lasagne a vacsi, anyu tegnap megcsinálta, csak bedobom a sütőbe. Arcpakolás az esti program, film(ek), és remélem minél kevesebb vitatkozás. A héten szerintem minden nap elbeszélgettek velük (főleg Yasminnal), hogy mi is az elvárt viselkedés erre a két napra...

Yasmini reggel is mondta, hogy mennyire szeret (mint mindig)... mondtam, hogy én is, és hogy holnap is szeretnék így érezni :)))))

Majd jelentkezem, gondoljatok rám!!! :)

Oh, és köszönöm Huncutkacérna, tudom, hogy te mindig itt vagy :)

Későn, 8-kor jöttem csak át. Anyu pedig még később ért haza a reggeli sétából, ugyanis eltévedt az erdőben. Pedig ha valaki, ő aztán ismeri... legalábbis azt gondolta :) Dumáltunk egy csomót, főleg a jövő keddi meg a francia útról. A baj az, hogy a suli most „ki akarja használni”, hogy én is megyek, és nagyon csúnyán fogalmazva „rám akarják sózni” Yasminit egész napra... pedig elvileg csak azért megyek, hogy a buszra fel, illetve onnan lesegítsem. Merthogy nem egyszer ment már egynapos kirándulásokra, mondjuk akkor anyu vagy valaki elvitte, de nem maradt ott vele (mert nem vállalták busszal, ugye ebből is voltak már tavaly is problémák...)... szóval tényleg csak azért vagyok hivatalosan, hogy a busz környékén segítsek, most, hogy Yasmin szállítása már megoldott, és nem kell kirekesztve éreznie magát, hogy míg a többiek együtt busszal, addig ő kocsival kénytelen eljutni a célpontba... Tehát emellett, és amellett, hogy „megismerjük egymást a tanáraival”, más célja nincs ennek a keddi kiruccanásnak, jobban mondva a részvételemnek.  Se Karenék, se Yasmin nem akarják, hogy én tologassam egész nap, én vigyem WC-re állandóan, mellette üljek a buszon, stb. Mert az nem pöri egyikünknek sem... Ezért fizetik a suliban a „one-to-one”-jait, akik mindig ott vannak, ha WC-re kell mennie, stb. És most is ott lesz(nek)... Máskor is ők voltak ezért felelősek, és elvileg most is így kellene lennie. Anyu mondta, hogy amikor a szlovén lány ment vele 3 napra 2009-ben országon belül valahova, akkor csak reggel és este segített Yasminnak, amúgy egész nap külön voltak szinte, más csoporthoz volt beosztva Sania. Ehhez képest most azt akarják, hogy én végig vele legyek – ami tudjátok mivel egyenlő... Szeretjük egymást, de anyunak is mondtam, hogy 5 nap éjjel-nappal együtt gyilkos... megölnénk egymást... De ha most csak a keddi napra gondolunk... teljesen igazuk van Karenéknek... bár én nyilván úgyis azt csinálom, amit mondanak... Elvileg most az van (apu volt a suliban délután), hogy a gyerekek 12-es csoportokra lesznek osztva, azon belül is kettő 6-osra. Utolsó infom az, hogy én a másik hatossal leszek, nem ott, ahol Yasmin van, de mégis közel, ha kellek... lesz itt még sírás azt hiszem... Szegényt meg lehet érteni, hogy nem akarja, hogy állandóan a sarkában legyek egy osztálykiránduláson, ahol a barátaival kellene jól éreznie magát... és természetesen én sem akarom... nekem is nyugisabb, ha külön vagyunk :)))) Anyunak az nem tetszik nagyon, hogy úgy vannak vele, hogy ha már a buszozás miatt megyek, akkor rám lehet hárítani mindent, Yasmin le van tudva, lehet csak a többi 95 vagy akárhány gyerekre koncentrálni. Pont...

Azért volt ennél vidámabb témánk is, de arról sajnos nem beszélhetek. Nem hiszem, hogy ennél intimebb dolgokról lehet host-anyával és –nagymamával beszélgetni :))) Teljesen nem normálisak :D 11-re aztán mentem dolgozni, pont beértem az eső előtt... apu poénkodott is, hogy most sikerült szárazon beérnem, elég gyors voltam :)

Az irodában ma nagyon felhúztam magam... óriási problémák lennének, ha nem lenne csekkolás... na meg a másik lány, aki csekkol, amikor nem vagyok... nem hibáztatom... nem az ő hibája, hogy kb. semmit nem ér, ahogy csinálja... szinte újra kell ellenőriznem mindent feltöltéskor... szerintem nem igazán mondták el neki sem, hogy mit hogy, és főként, hogy mit miért csinálunk... a miértekre én is magamtól jöttem rá, és sok hogyanra is. Ma sem szóltak például, hogy az egyik partnercégnél változott a kód... csak már miután egy teljes napot megcsináltam... de nem volt baj belőle, na meg Leah is tudja, hogy nem az én hibám volt, é mondta, hogy direkt kérte, hogy szóljanak nekem is... no comment... mondjuk Louanne ma nem volt ott, ő az, aki általában képben van a befizetésekkel, kódokkal, stb...

Hazatekertem a hatalmas szélben és hidegben... remélem nem sokáig lesz ilyen fos idő, olyan jóóóó volt a múlt hét :))) 4-kor átmentem, de anyuék nem jöttek haza vagy 6-ig. Yasminnal voltak megnézni-kipróbálni a keddi buszt, és elmentek Oxfordba is, ragasztásra (tudjátok, azok az izomtapaszok, vagy nem tudom mi a rendes nevük... hetente egyszer menni fognak akkor is, amikor nincs fizio camp). Addig apu üvöltő zenéjét és a kutyák fejfájdító harcának zaját, morgását hallgattam, vagy apuval beszélgettem... vacsi előtt-közben-után dráma volt (nem a kirándulás miatt), most megint anyu(ék) a rosszak és én vagyok a jófej. Gondolom holnapig. Egyszer igazán lehetne mindenki jóarc :)

Tusi, aztán fél 8-kor végre elszabadultam. Annyira nem volt kedvem, de azért elmentem gymbe, főleg, hogy le kellett dolgoznom a sört meg a gyilkos vodkanarancsot. Komolyan, kérdeztem is Karent, hogy mit ártottam, amiért el akar tenni láb alól? :D Majdnem olyan erős volt, mint múltkor Sebastiané :DD

A kis mozgástól teljesen feléledtem, séta közben még táncikáltam is a sötétben hazafelé, de már csak a mi kis utunkon, amikor nem látott senki :) Ja, a hídnál viszont majdnem volt egy kis kalandom egy kisebb rókával: a híd elejénél tartottam, mikor átfutott a másik végén, aztán pár másodperc múlva kiugrott, felém nézett (tényleg ám!!!), visszarohant, majd újabb pár másodperc múlva visszafutott a másik oldalra, ahonnan eredetileg jött, de ekkor már nem kicsit voltam közel hozzá... a szívbajt hozta rám!!!

De épségben hazaértem. Régen izzadtam már ennyire :)))) Mondjuk lehet, hogy enélkül az információ nélkül is meglettetek volna, de ez is hozzátartozik a kicsit részletesebb beszámolómhoz :)) És ma a Pauline-tól kapott (kiselejtezte, soha nem volt rajta) topban voltam, ami eredetileg póló nélkül viselendő, de nem az én hasamhoz :D:D:D utoljára kb.hetedikben volt rajtam hasonló :) Ezt is fontosnak tartottam megemlíteni.

Még egy fontos közlemény: megjött a szekrényem!!! Nem tudom, hogy arról mikor tudok beszámolni, hogy összeszerelten áll a helyén, de már ez is fél siker. Ma Pauline-nak is újságoltuk, hogy majd érkezik, és poénkodtunk, hogy már november óta várok rá... hát annyira azért nem vicces, bár mostmár nem bánom, itt van :D Mondjuk ennyivel már novemberben is vehettünk volna, lehet, hogy akkor is volt féláron valahol. Lényeg, hogy az utolsó pár hónapomat meg fogja könnyíteni/szépíteni :) Nem úgy, mint apu a főzéssel. Ma nagyon szépen díszített vacsit kaptunk: jacket potato volt félbevágott, díszített főtt tojással, körülöttük egy-egy karika narancssárga színű kaliforniai paprika, cikk-cakkos ubi meg egy-két vékony ubi-rudacska. Ehhez jött a tonhalas-majonézes-kukoricás cuccal megpakolt héjában sült krumpli. Jól nézett ki. Szépen megköszöntem, erre megint mondta, hogy régen minden este nagyon finomakat főzött, és majd ha eladja a másik házat, kevesebb lesz a gond, elrendeződik még egy-két dolog, akkor visszaáll a rendszer, és újra aktívkodni fog, nem anyu sz.r kajáját kell enniük a gyerekeknek meg nekem. Ja, mondtam, hogy gondolom kb. akkor jön ez el, amikor én épp elmegyek... mint ahogy a szőnyeg sem fog addig felvándorolni ide, de a szekrény volt a lényeg :D

Oh, és még valami: hogy még egyszer nagyon boldog szülcsinapcsit kívánok drága Icuka barátnőmnek, a világ legszebb körmeinek a megalkotójának!!!! Remélem jó volt a sali... :))) Ha erre csak hónapok múlva, vagy netán soha nem kommentelsz, akkor lebuktál! :D Bár azzal tisztában vagyok, hogy anyáékon és néhány családtagon kívül már senki nem olvassa a blogomat, mármint a személyes ismerőseim közül szinte senki :) Azért tudom, hogy vagytok néhányan, akik néha idenéztek, ugye? :D

Negyed 8-ra jöttem, vissszaállt a régi, oxfordmentes hetekre vonatkozó rendszer. Az evezést azonban felváltotta a reggeli úszás, ami nekem sokkal „kényelmetlenebb”, mint az evezés volt, de megértem, hogy lubickolni több kedve van :) Így tényleg semmit nem tudok csinálni, amíg el nem mennek suliba: ki a medencéből – tusolás, hajmosás – hajszárítás... ma még francia házit is csináltunk, hárman anyuval meg Yasminnal :)

Mivel elkezdett esni az eső, úgy döntöttem nem megyek suliba, dolgozni pedig viszek váltás ruhát :D De aztán Karen felajánlotta, hogy elvisz, mivel úgyis ment Camberley-be. Jó sokat beszélgettünk, kávéztunk, neki is mondtam, hogy a tavaly ilyenkori élet(kedv)emet akarom, és fogom is visszakapni! Már haladok a cél felé! :) Aztán felvázoltam a jövőbeni terveimet, 2012-től... (merthogy a fejemben is csak vázlatok vannak egyelőre:)))... abszolút támogatja, nagyon-nagyon jófej volt. Meg aztán apu is délután... már ezzel fogadott. Tényleg piszok mázlim van velük.

A munka is tök jó volt ma, ma is újabb magyar nevekkel találkoztam :) Éééés, Todd tökre meglepett, amikor odahívott, hogy segítsek neki jó, olcsó B&B-szállást találni Pesten, mert akarnak 4 éjszakás utakat hirdetni elő- és utószezonban: szállás + repjegy + egy kis városnézés (Hősök tere, Mátyás-templom, Vár, Citadella, Halászbástya, stb...) Mindezt kb. 200 fontból ki lehet hozni fejenként... Nem azt mondom, hogy ismerem Pestet, mint a tenyeremet, de azért nagyjából tudom, hogy milyen távolságok, környékek vannak... megnéztünk pár hotelt, panziót az egyik partnercég honlapján. A cél ugye, hogy minél olcsóbb legyen. Tanácsot kért repülő-ügyben is... meg aztán még sokszor odahívott. Tök jó volt, ő is meg Sam is. Nyilván nélkülem is összehoznának valamit, mert szerveztek már hosszú hétvégéket Krakkóba is például, de azért jó, hogy egy icipicit részt vehettem ebben is... :D

Hazaértem, dumálgattam apuval, megjöttek a lányok (Yasmin korrepetálásáról), majd vacsiztunk. Karen „főztje” minden nap jó alapot szolgáltat a poénkodásra :D Aztán szóba került a holnap reggel (szerdánként ugyebár apu viszi őket fél 8-kor, ha ráér)... voltak előzmények, de egyszer kibökte apu, hogy azzal a feltétellel viszi őket holnap, ha extra-szuperjófejek lesznek velem a hétvégén. Nem tudom, hogy írtam-e róla korábban, de lassan eljön a régóta „rettegett” hétvége... anyuék jótékonysági boxgálára mennek Newcastle-be (SDR-re gyűjtenek a szervező szülők) pénteken, és csak szombat este jönnek haza. Jajj, annyi mindent leírhatnék most... Tényleg nagyon jól nevelik ezeket a gyerkőcöket, ez a lényeg!!!! Velem szemben is megkövetelik tőlük a tiszteletet... legtöbbször meg is kapom :) Aztán arra jutottunk, hogy ha semmi hülyeségen (TV-műsor, párna, takaró, kanapé, stb...) nem vesznek össze, akkor nem lesz gond :D Matt azt akarja hallani, hogy én szinte könyörgök szombat este, hogy „Még, még menjetek el légyszi, annyira nagyon akarok még a gyerekeitekre „vigyázni!”” :) Ez volt először a feltétele annak, hogy holnap apuval töltsék a reggelt... de Yasmin nem örült, merthogy ezt úgyse fogom mondani :) Ebből jött aztán minden :D

Miután megbeszéltük, hogy mindenki milyen jófej lesz, és egy szuper hétvégét fogunk együtt tölteni, gyorsan letusoltunk Yasminnal, ugyanis sietnie kellett drámára. Hazaugrottam, átöltöztem, majd fél 7-kor elindultunk anyuval a suliba, szülőire :) Mostmár mindig mennem kell, ha van valami... a francia kirándulás miatt. A szülői első fele a nagy május eleji vizsgáról szólt. Nem hiszem, hogy otthon ennyire részletezik a szülőknek a vizsga menetét: itt konkrétan végigmentünk egy vizsgán, feladatról feladatra... Matekból pedig meg is csináltattak a szülőkkel egy próbavizsgát, ahol magnóról jöttek a kérdések: voltak 5, 10 és 15 másodpercesek... anyunak és Lisának tényleg nem vág olyan gyorsan az esze, mint nekem :))) folyamatosan lestek :D Nem gondoltam volna, hogy egyszer angol 11-12 éveseknek készült feladatsort fogok megoldani „élesben” :D

A második részt a francia tanárnő tartotta... olyan részletességgel, hogy mikor fognak a gyerekek képeslapot vásárolni, megírni és feladni... és mindenkinek kiosztottak egy – a gyerek nevére szóló – borítékot, benne minden infoval, ami elhangzott. Ezt szerintem már máskor is említettem, hogy ebben az országban mennyire – nem biztos, hogy ez a legjobb szó – körülményesek... mintha egy kicsit már túl lenne szervezve ez az egész, mondjuk az is igaz, hogy 83 vagy mennyi gyerekkel szervezettnek kell lenni... 10 tanár jön, lesz egy helyi francia segítőnk, na meg persze én :D A programban az is benne van, hogy utolsó este party lesz, és előtte lehetőségünk lesz boltba menni, és vehetünk a bulira valamit (én például vodkát :)))) Csak nem tudom, hogy lesz-e valaki, akivel megoszthatom? :) Egy fiatal csaj van a tanárok között, Karen azt mondta, hogy jófej.

Az egész szülőiről összességében elmondható, hogy minden lényegi info belefért volna 10 percbe is... Mindezek után bemutatott az osztályfőnöknek (ő is jófej) és a francia tanárnak – aki egyébként nem is olyan régen még a legjobban erősködött, hogy mindenképpen ketten menjünk, vagy apu és anyu... Mostmár megbékélni látszik, de Karennek írásba kell adnia lényegében azt, hogy képes vagyok felelősségteljes döntéseket hozni Yasmint érintő ügyekben. De még úgyis lesz külön Yasmin-meeting, ahol mindent megbeszélünk, akkor majd többet írok...

Ja, és igaz ez nem új hír, de ha már suli: jövő hét kedden megyek Yasminnal az egynapos londoni kirándulásra – busszal, gondolom kettővel, mert ide mind a 90 valahány gyerek jön... emiatt legnagyobb sajnálatomra nem tudok részt venni a windsori sulis kirándulásomon a drága csoprttársaimmal (tisztelet a kivételnek:). Szóval gondoljatok rám kedden... már ha túlélem a hétvégét... Karen azt tanácsolja, hogy kortyolgassak valami finomat, az segít :)))

Már majdnem fél 9 volt, amikor elszabadultunk a suliból. Eredetileg gymbe akartam menni, ott is volt a cuccom, de anyu mondta, hogy pénteken is mehetek, mielőtt a gyerekek hazajönnek a suliból, mert nem megyek dolgozni (nyilván nem akarja, hogy stresszes legyek már a kis hétvégi kalandunk elején). Így aztán hazadobott, ő pedig elszaladt Yasminért. Ja, és amúgy sem lett volna értelme, egy egész órát nem tudtam volna mozgolódni, fél 10-kor zár a hely.

Tehát inkább hazajöttem, blogot írok, hogy ne maradjak el :)))

És akkor íme néhány a tegnap elmaradt random-dolgok közül:

-       az angolok „puhányságáról”, kerteléséről már nem először beszélek. És ez nem csak az én véleményem... Apuék is részben így gondolják, és hogy hogy jött ez fel?: létezik egy masina, egy fizio-gép, ami annyira jó, amennyire drága. És annyira drága, hogy Angliában nincs egy darab sem belőle. Írországban van állítólag egy, alapból pedig svájci találmány. A lényeg, hogy anyu nagyon szeretné, ha Yasmin néha lehetőséghez jutna (kéthetes turnusokat lehet foglalni Írországban)... aggódott viszont amiatt, hogy nehogy többet ártson a csípőjének, mint használ, így e-mailezett annak az orvosnak, aki a lábát műtötte Amerikában. Vissza is írt, hogy igen, az egy fantasztikus szerkezet, és nyugodtan használja ki az általa nyújtott előnyöket Yasmin, nem fog ártani. Erre mondta Matt, hogy ezt bírja az amerikaiakban, hogy nem kertelnek, megmondják, amit gondolnak. Míg bármelyik angol orvos azt mondta volna erre, hogy „Hát, nem tudom... jó, jó, nagyon ígéretes, valóban sokat javíthatna az állapotán, de... nem vagyok benne biztos, hogy.... ööö, jobb a tuti, inkább ne...vagy mégis?” – csinálja csak a normál fiziot, az is elég. Mondtam, hogy nekem az élet minden területén ilyennek tűnnek, erről aztán Pauline-nal is sokat beszélgettünk... meg arról is, hogy a mai gyerekek mennyire nem veszik ki a részüket az otthoni feladatokból – náluk például megvolt a mosogatási rendszer, meg minden, amikor apuék kicsik voltak. Itt meg... a saját táskáját nem hozza be a gyerek a kocsiból... Ma pedig annyira sietett fel TV-zni anyuék szobájába Sebastian, hogy szokás szerint elfelejtette lehajtani a WC-ülőkét, becsukni az ajtót, és kikapcsolni a TV-t a szobájában... még odaszól nekem, hogy légyszi kapcsoljam már ki. Mondtam, hogy remélem viccel. Segíteni vagyok itt, nem ilyen dolgokat megcsinálni helyette... apu is helyeselt, meg aztán anyu is... Persze tuti vannak angol családok, ahol azért többet aktívkodnak a gyerekek... itt azért Yasmin miatt ez megint csak nem könnyű... nem tudná bevetni az ágyát például... és akkor hogy kötelezd rá a másikat? Karen mondta este az asztalnál, már nem először, hogy „elkényeztetett kis patkányok” :))))) Tudják azért ők is, hogy messze-messze mindenük megvan... Hú, ezt is lehetne ragozni...

-       még ahhoz, hogy hogyan is érzem magam az utóbbi hetekben: tegnap nem írtam, de mostanában nem alszom valami jól. Talán annak is köze van ehhez, hogy az erdőben gyakorlatozó katonák vagy közelebb lövöldöznek hozzánk, vagy új szerkezeteik vannak, amik sokkal hangosabbak. De sokszor felébredek éjjel... és alig bírok elaludni. Valószínűbb, hogy túl sokat gondolkodom... Karennel is erre jutottunk... Merthogy ha valamivel, az alvással soha nem voltak problémáim :)) Mondjuk hogy lekopogjam, az utóbbi pár napban nem küszködtem, forgolódtam annyit, amióta jó az idő :D :D :D :D Ma nem volt a legmelegebb, délelőtt a nap sem sütött, de aztán kicsit előbújt, és olyan fülledt „meleg” volt...

-       szerintetek miért van az, hogy vasárnap délutánonként otthon nem sok embert látsz az utcán egy kis faluban mondjuk, itt viszont amint előbújik a nap, rengeteg ember sétálgat, gyerekek szaladgálnak, stb? Hajnival erről beszélgettünk vasárnap a parkban üldögélve... szerintem részben azzal is magyarázható, hogy míg otthon természetesnek vesszük, hogy tavasztól őszig jó idő van, kültéri programra általában alkalmas (bár ez a „biztos rendszer” az utóbbi években egyre inkább felborulni látszik)... addig itt kint örülnek/örülünk, ha előbújik a napocska, és minden „meleg” napot megbecsülnek/megbecsülünk... Röviden ennyi. Szerintetek?

Ja, még egy hozadéka volt a parkban üldögélésnek: megtudtam, hogy van egy Boots gyógyszertár Frimley Greenben, a benzinkút mellett közvetlenül... Évek óta itt van, minden alkalommal, akárhova megyek, elbiciklizek előtte, a bejárattól kb. 5 méterre... és még soha nem vettem észre... mentségemre legyen mondva, hogy mindig áll előtte valami kocsi, és olyankor nagyon a forgalomra kell figyelnem, de akkor is elég szánalmas, hogy eddig nem vettem észre... főleg, hogy egyszer, amikor nyitvatartási időre kerestem rá a weblapon, kiadta, hogy Frimley Greenben is van, de én meg voltam győződve róla, hogy a Google és a Boots honlapja is abszolút idiótaságot állít, mert itt ugyan nincs semmiféle Boots... :D

Mára be is befejezem, megyek hajat mosni, aztán jól kialszom magam :D Holnap már meg is jön a szekrényem képzeljétek... legalábbis ezt mondták. Mondjuk összerakva még nem lesz szerintem, de egy lépéssel már akkor is közelebb leszek. Lehet, hogy egyedül is össze tudom rakni, nem? :)

Sziasztok!

Akit érdekel a hétvégém, az most elolvashatja, micsoda „izgalmas” dolgok történtek velem :)

Fizio vége, felszabadultunk :)

/március 25. – péntek/

Ma volt az utolsó napja Yasminnak Oxfordban – egy pár hétig most pihizhet, de ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesz fizioja, csupán a legkeményebb lengyel fajta alól mentesül néhány hét erejéig... bár szerdánként elvileg felmennek majd, heti egyszer...

Tök jó idő volt, pulcsiban mentem az irodába, kiskabát sem kellett már a biciklire. 4-kor átmentem, nem sokkal később hazajöttek a csajok Camberley-ből. Elkészítettem Yasmint, aztán magamat is (megmondta, hogy ki mit vegyen fel:), és 6 után nem sokkal elindultunk megünnepelni a fizio végét. Egy számomra új helyre mentünk, és nagyon finomat ettem: előételnek garnélarákot valami tésztás cuccba csavarba, chilli-szósszal és salival; főételnek pedig Cajun-csirkét sült krumplival és salátával. Jó csípős volt, nagyon fincsi :))) Hazafelé aztán – ahogy szokták – megálltunk a benzinkútnál csokiért. Apunak már elég jó kedve volt, egész este sztorizgatott meg hülyéskedett a gyerekekkel... meg anyuval szólogattak be egymásnak, viccesen, úgy bírom őket olyankor (is) :)))) Szóval mindenki elmondta, hogy mit szeretne, és apu – szerintem mindenféle szándékosság nélkül – senkinek nem azt hozta, amit kértünk :D Mondjuk én elvoltam a Bounty-val a Snickers helyett :)

Hazaértünk, nem is maradtam, mert mindenki nagyon fáradt volt.

Hogy jól induljon a nap

/március 26. – szombat/

Próbálom tartani magam a magamnak tett ígérethez, miszerint hetente legalább háromszor megpróbálok gym-be menni, és mivel vasárnap annyira nem szeretnék, maradt a szombat reggel. (Hévégén 8-kor nyit, de fél 5-kor már zár, így munka után esélytelen volna.) Mondtam Samnek pénteken, hogy ha nem gond, eltolnám a „műszakomat”, és fél órával később kezdenék. Neki aztán teljesen mindegy, hogy mikor kezdek... csak legyen megcsinálva a munka. Szóval 8-kor már meg is érkeztem a gymbe, 9 után letusiztam, aztán rohantam is az irodába, ahol aztán fél 7-ig maradtam fél 6 helyett. Így jött ki, és amúgy sem kellett sietnem haza. Jaj, Todd tök jó fej volt, mert ment a Waitrose-ba, és kérdezte, hogy kérünk-e valamit? (Ez nem újdonság, a legtöbben megkérdezik a többieket, ha boltba mennek, mekibe, vagy kajahelyre.) Én hozatni akartam egy Snickerst (tudom, két csoki egy héten... több, mint az engedélyezett heti egy, szombaton...) Megyek a pénzzel, azt mondja nem kéri, megajándékoz egy csokikával. Kérdezem miért? Azt mondta, csak úgy, magamért, mert olyan vagyok, amilyen :))) 1 perccel később aztán zsebre vágta Sarah pénzét, ő is egy csokit kért :D Így lett ingyen Snickersem :D

Este nem volt semmi, hazafelé még beugrottam a Waitrose-ba, vettem egy kis tejet meg egy-két dolgot. Mondtam Karennek, hogy nem kell semmi kaja (volt még), és péntek este miután hazajöttünk nem volt kedvem bemenni hozzájuk tejért, így egy kis dobozzal azért vettem magamnak. Ez teljesen lényegtelen infonak tűnik, és tényleg az, csak ma (hétfőn) Yasmin átjött, és előtte szokás szerint érdeklődött, hogy van-e tejem a forrócsokihoz? Mondom van. Honnan? Pénteken nem vittél tőlünk... (természetesen MINDIG MINDENről tud). Mondom vettem. Mikor? Hol? Hát a Waitrose-ban. Miért nem mentem az x meg az y boltba? Hát mert a Waitrose útba esett hazafelé a munkából. De a többi is útba esik, miért nem ott vettem, a Waitrose a legdrágább bolt... grrrr.... A tej ugyanannyi. Pont. :) Látjátok, nem változott semmit :DD És napi vagy 10 példát tudnék erre hozni :)))))

Hajni-névnap

/március 27. – vasárnap/

Még éjjel (pont óraállításkor, új idő szerint negyed 4-kor feküdtem le) megbeszéltük Hajnival, hogy ha jó idő lesz, mindketten bebiciklizünk Camberley-be, és megünnepeljük a névnapját. Szerencsére az időjárás nem húzta keresztül a számításainkat. Nem volt 20 fok vagy ilyesmi, de a napon nagyon kellemes idő volt. Háromnegyed  kettőkor találkoztunk végül, és beültünk ebédelni a Zizzibe, az olasz étterembe, ahol egyszer már Ginával is voltam, és ahova Pauline-ék is elvittek tavaly nyáron. Nem tudtam/tudtunk választani az étlapról: egy vodkás-szószos tészta és egy fehérboros csirkemell között vacilláltam :) Hajninak is bejött mindkettő, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy ezt a kettőt rendeljük, és elfelezzük őket. Így is tettünk :) A tészta isteni volt (mondjuk iszonyú csípős): kis rákocskák vodkás-chillis paradicsomszószban – tiszta bloody mary :) A husi pedig valamilyen sonkával volt összesütve és kis krumplikkal volt tálalva, meg natúr zöldbabbal (azért az egyért nem voltam oda). Mindezekhez pezsit ittunk, majd pedig elfeleztünk egy mascarponés cheesecaket desszertnek (az előző két alkalommal is ilyet ettem, isteni!!) :)

Ez volt tehát az ebédünk... jól eltelt az idő rajtunk, úgyhogy parkozás helyett hazatekertünk. a kisboltnál azért megálltunk: vettünk jégkrémet meg bort, jó kis combo, múlt héten is ez volt a menü :) Mivel nagyon szépen ragyogott a napocska, és egy felső sem volt az égen, leültünk a parkban egy padra. Egyszercsak odasétált hozzánk egy kb. 15 éves fiú egy távolabbi padtól, ahol páran bandáztak. Először elhaladt előttünk, aztán hirtelen megállt, és tök érthetetlenül megkérdezte, hogy vennénk-e nekik cigit? Mondtam, hogy bocs, nem... erre előhúz egy nagy tobleronét a zsebéből, hogy akár azt is odaadja érte :)))) Ekkor már a másik pad felől is oltári röhögés hallatszott, elég vicces volt a szitu... aztán szépen elkullogott a gyerek :))) Ha közelebb lettünk volna a bolthoz, lehet, hogy vettem/vettünk volna... én egyszer már segítettem így két lánynak, talán emlékeztek.

Innen hazajöttünk hozzám, aztán olyan 8 körül ment haza Hajni. Végre jó idő volt, ilyenkor már a biciklizést sem bánom :D

Miért pont ma?

/március 28. – hétfő/

... kérdeztem én magamtól még ma reggel is. Nem tudjuk miért nem volt ma tanítás, azt hiszem korábban már említettem, hogy mi csajok pénteken hallottunk erről először (még Yasmin is, ami azért meglepő:))), és hogy azt hittük, hogy Sebastian meg apu csak szívatnak bennünket. De sajnos nem.

Mondjuk emiatt fél 8 helyett csak 8-ra mentem, amit azért annyira nem bántam. Ahogy reméltem, anyu szerencsére elvitte a gyerkőcöket a háztól. Fél 10-ig így is otthon volt mindenki, ami ugyebár egyenlő a semmittevéssel...

Egyedül maradtam, és nekiálltam a tennivalóknak. Azt kell mondanom, hogy volt már sokkal vészesebb is a helyzet. Mondjuk anyu még mindig tud meglepetést okozni: múlt héten újra előkerült a kinti szárító... és a kutyás plédek meg kutyaágy, amit pénteken mostam ki és anyu péntek délután terítette ki őket... hát, ma én szedtem be őket... Kellemes meglepetés volt viszont, hogy már ment a mosógép és a mosogatógép is!!! Ilyen talán még sosem volt :) Tudjátok már mi a hétfői rutinom, ezzel most nem untatlak benneteket... délben végeztem, az a lényeg.

Mivel volt időm, elmentem gymbe – és milyen jól tettem, mert az este egy kicsit elhúzódott... tuti nem mentem volna már. A gymben találkoztam végre azzal a sráccal, aki az irodás Sarah barátja, és akinek az esküvőjén koszorúslány lesz Sarah. Szombaton mondta, hogy a gymben dolgozik ez a srác, nem láttam-e még? Képet is mutatott róla, de csak ma találkoztam vele. Megkérdeztem, hogy Samnek hívják-e? Nagyot nézett, aztán megmagyaráztam :) Jellemző egyébként, hogy az eddig általam látott 4 recepciós-mindenes fiú közül ő az egyetlen jóképű... és nem sokára házasodik. Pfffff :)

Épp készültem átmenni 3 felé, amikor is hívott Yasmin, hogy ráérek-e, átjöhet-e? Mivel reggel megígértem, hogy valamikor átjöhet, nem igazán volt más választásom. Mondjuk először le akartam tudni a vasalást, de mindegy. Átjött, forrócsokiztunk, megvizsgált minden újdonságot nálam, és kicsit Orsival is beszéltünk. 4 fele aztán visszamentünk, és én majdnem hatig vasaltam. Ma nagyon sok volt... de szerencsére hagytak, közben elmentek az unokatesójukat felköszönteni. Mondjuk apu itthon maradt, őt annyira nem érdekelte.

Vacsiztunk, aztán gondoltuk gyorsan letusolunk és én elvonulok. De aztán kezdődött a hiszti, aztán igazi sírás... mindenféle sérelem előjött Yasmini részéről... amikben tényleg igaza van, anyu is elismerte. Nagyon sírt szegény. Főleg amiatt, hogy Sebastiannak normális élete lehet, ő mindent csinálhat, míg Yasmin korlátozottan képes csak élvezni bizonyos lehetőségeket, vagy egyáltalán nem. És tudja, hogy ez nem Sebastian hibája, de akkor is rossz neki. Anyu viszont azt sem akarja, hogy Sebastianban bűntudatot ébresszen mindig Yasmin, sokszor azért durva dolgokat vág a fejéhez (hiszen mindig azokon vezetjük el a stresszt, akik a legközelebb állnak hozzánk.... és másnapra elfelejtik... bocsi Anyuskám és Orsika...) Ezt mondta Yasminnak, mert a kisangyal már így is - akarva-akaratlanul – „bűnösnek” érzi magát (na meg amilyen érzékeny, ma is sírt emiatt), amiért ő képes olyan dolgokra, amikre Yasmin soha nem lesz az. Nagyon nehéz ez... Jó sokáig ment ez, sok-sok minden előjött, de ez a fő „probléma”, amivel sajnos nem lehet mit tenni. Sebastiant nem lehet megfosztani mindentől, csak mert Yasmin azt nem csinálhatja/próbálhatja ki/kaphatja meg... és azért Yasmint minden lehetséges módon megpróbálják kompenzálni. Egy másik dolog, amit Yasmin mondott, hogy Sebastiant nem szidják le olyan sokszor, mint őt, nem vitatkoznak vele annyit... ezt azért nem mondanám... ma is úgy ráförmedt anyu, hogy csak néztem, tisztára elvörösödött, konyhai pohártöréses, Sebastian hülyeségéből eredő baleset történt... na szóval, Yasmin szerint ez sem fair. Karen erre csak annyit mondott, hogy ő is ugyanúgy megkapja a magáét, de a különbség a két gyerkőc között, hogy míg Sebastian tudomásul veszi, elismeri, bocsánatot kér, meghúzza magát, megvárja, hogy lenyugodjanak a kedélyek, stb... addig Yasmin csak mondja, mondja, mondja... és amikor már azt hinnéd, hogy vége... újra... „de anya....”, és újra, és újra... képes fél óráig, vagy akár órákig lovagolni egy témán... hú, sokminden volt még. Én nem tudom mi a megoldás ilyenkor. Alapból nehéz lehet két gyereket folyamatosan boldoggá tenni... ebben a speciális esetben pedig szinte lehetetlen... valaki mindig sérül. Téma lezárva.

A nagy dráma után letusiztunk, majd 8 fele végre elvonulhattam. Felporszívóztam, Bumerángot hallgattam és blogot írtam/írok.

És most jöjjön néhány dolog, mindenféle rendszerezés nélkül, az elmúlt két hétből:

-       mivel nem is nagyon panaszkodtam tegnap meg ma, íme: sokszor nagyon elegem van a kutyákból. Tudom, újdonság :) De komolyan: amikor sietnél, és kerülgetned kell őket, ott toporognak/fetrengenek, ahol pont nem kellene; vagy éppen irodába indulás előtt arra várni, hogy befáradjanak a kertből, hogy be tudd őket csukni...; mindent behoznak, porszívózás után egy perccel; Yasmin pénteken kimosott ágyneműje már tiszta mocsok; és az ugatás... a kis Zulu nagyon harcias, és annyira fülsértően, hangosan ugat... belefájdul a fejem... vitatkoznak mindenen: csonton, játékokon, vagy csak úgy. Múlt héten le is jött a bőr egy kis részen a fejéről, Thula rendesen odakapott neki a szeme alatt...

-       emlékeztek, hogy egyszer írtam, hogy a tanárnő fia a SZIN-re jár? Furcsálltam is, hogy nem a SZIGET-re, kérdeztem is akkor a tanárt, de ő azt mondta, hogy Szeged. Namármost a Szeged a SZIGET volt :))) Mondta, hogy a fia mondta, hogy ne beszéljen nekünk hülyeségeket :D :D De ez már tuti jó, mondta, hogy egy szigeten Pesten :) Idén is akarnak menni, imádják, és nagyon nagy nemzetközi barátságokat kötöttek amerikaiakkal, stb... Mégsem olyan kicsi a világ :D

-       a következő pont megértéséhez szükség van előzetes ismeretekre (http://vikiaupair.blog.hu/2010/07/22/szeretek_az_irodaban_napkozben, utolsó előtti bekezdés:) Történt ugyanis csütörtökön, hogy ellátogattam az Accessorize-ba, ahol soha nem veszek, pedig cuki kis kosaruk van. Nem tudom, hogy csütörtökön miért tettem, de amennyire nem észleltem azt, hogy magamhoz vettem egyet, úgy azt sem, hogy a kosár kifelé is velem tartott... már a pláza közepén voltam majdnem, amikor észrevettem :D Visszavittem, mint ahogy eddig mindig :) Péntek este a vacsinál meséltem, de először csak a csajoknak... aztán Yasmin mondta Sebnek, hogy „Tudod, hogy Viki kosarat lopott?” Sebastian mondta, hogy persze, tudja. „De tegnap is, újra.” :) „Na neeeeeee.....” – kb. ez volt mindenki reakciója, többek között az enyém is :))))

-       tök jó, egyre több magyar foglalás van az irodában – ez csak ennyi :)))

-       miért nem tudja egy 10 éves gyerek behozni az iskolatáskáját és a cuccait a kocsiból??? Nem is kell neki cipelni. SOHA. Mi lenne, ha annyit kellene vele sétálnia, mint a tanyasi gyerekeknek például? És mivel nekik nincsenek könyveik, a súly meg sem közelíti egy hasonló korú otthoni iskolás táskájának súlyát... Sokszor látom, hogy a szülők „cipelik” a gyerekek táskáját... Miért??? Ha netán esetleg behozza, miért kell az ajtóban ledobni?? Oh, várjatok, tudom már: először is ezt látja, másodszor pedig rajtam kívül nem mondja neki senki, én se sokszor, mert nincs értelme...

-       tegnap egy kislány és anyukája voltak ebédelni a családnál, akikkel most találkoztak először, az apropó pedig: minden valószínűség szerint a kislány lesz az első, akin Angliában végzik az SDR-t, egy Dr. Park által kint képzett orvos fogja végezni a műtétet. Erről nagyon sokat beszéltünk... mennyire bátor dolog már ez??? Nulla műtét Dr. Park több, mint 2000-ével szemben... bár azt mondja Karen, hogy lehet, hogy Németországban csinált párat ez az orvos, de hogy Dr. Park senkinek nem hagyja, hogy a betegeihez nyúljon, az tuti, ott max. csak megfigyelt – ő nyit, ő zár... Másrészt viszont valahol neki is el kell kezdeni, és ezt fújta eddig mindenki, hogy „Angliában miért nem elérhető?”. Hát most megjött, de félnek tőle. Én is félnék. Kell azért ennek egy pár év szerintem. Tuti, hogy így is rengetegen mennek inkább majd az USA-ba... ugyanis az még nem tisztázódott, hogy fizetniük kell-e érte... mert ha kell, akkor szinte csak a repjegy ára a különbség a kettő között. Persze az „itthoni” műtétnek emellett is vannak előnyei: közel van a család, stb... de ez nem minden. Mindenesetre a kislány nagyon fél... 12 éves, és nagyon ügyesen közlekedik a mankószerűséggel, simán fog tudni járni segítség nélkül! Azért jöttek, hogy Yasmin megoszthassa vele tapasztalatait :)

-       és akkor ha már SDR, térjünk rá egy kicsit Yasmini fiziojára: az első héten szokás szerint nagyon szenvedett, de erről szerintem írtam is. Sokszor idegesen jött haza, nagyon kemények vele állítólag (ez főleg amiatt van, hogy az angolok túl mézes-mázosak, kedvesek, „soft”-ok, és ha normális, teljesítményt követelő magatartással találják szembe magukat... túl soknak érzik, de erről majd egy másik nap...) Utolsó héten viszont nagyon büszke volt magára, és a műtét óta most először láttam rajta újra azt a lelkesedést, bizaodást, elszántságot, nem is tudom... az történt ugyanis, hogy szerdán tett egy pár lépést a tapadóslábas mankószerűségekkel (hogy hívjuk? itt crutcher(s) a neve)... annyira büszke volt magára... és nem ok nélkül. Évek óta nem tudott már ezekkel menni... Csütörtökön a kocsiból.kiesés miatt ugyebár elmaradt, de pénteken újra ment velük egy kicsit. Szerinte Franciaországba is vinni kell majd őket, szeretné, ha a bőröndömben szorítanék nekik helyet. Én arról azért nem vagyok meggyőződve, hogy ennyire gyors lesz a fejlődés... de azért jó volt látni/hallani, hogy most újra AKAR, és nem azt mondja, hogy nem bánja, ha egész életére a kerekesszékhez ragad....

- a kisasszony velem: hááát... mint egy kalandos szerelmi sztori... a második, héten - ami mindig a legstresszesebb – kaptam én is rendesen. Anyuval akkor normális volt nagyjából... megbeszéltük, hogy úgy látszik, valaki mindig többet kap kettőnk közül (baj volt már az is, hogy száraz a kezem, használjak krémet... majd ha annyit takarít, mint én...) Aztán múlt kedden meg szerdán jól elbeszélgettem vele... nagyon bocsánatot kért, újra és újra. Azóta mintha kicserélték volna... megsajnáltam, mert mondta, hogy minden rosszul alakul most az életében, és most én sem akarok már a barátja lenni, stb... Azóta tényleg újra csupaszív, igazából csak pár napig volt bunkóci... még mindig nem hagyom, hogy a kisujja körül pörgessen... Nem kell a millió bocsánatkérése, mondtam, hogy már unom, és felesleges ennyiszer, értelmét veszti. Viselkedjen inkább. Fog, csak ne menjek sehova, sőt maradjak jövőre is. Na azt azért nem :) Pedig most nem is mondtam, hogy elmegyek, ha nem vált/vesz vissza.

Uh, eszembe jutott, hogy múlt héten valamelyik nap vacsi közben volt is ebből vita, hogy mennyire nem viselkedik mostanában (kérem szépen – köszönöm combo sokszor elmarad; egyéb beszólásai pedig vannak a kisasszonynak). szóval apu persze megint Yasmin mellé állt, anyu pedig egyedül maradt... én csak korlátozottan szólok bele, ha ilyen van, lehet, hogy ennyire sem kellene... ezek már nevelési kérdések, sokszor úgy érzem, hogy inkább magamban kellene tartanom a véleményemet... de azért sokszor tudnék még mit mondani... Tehát apu mindig az, aki szinte mindig igazat ad a kisasszonynak, anyu meg a rossz, a gonosz, a zsémbes. Anyu mondta is, hogy Yasmin dróton rángatja az apját, Seb pedig bólogatott. És tényleg... mondjuk ennek a másik oldala, hogy ha apu begurul, akkor ott kő kövön nem marad... és ezzel Yasmin is tisztában van...

Ennyit tehát a mi kis kapcsolatunkról mostanában. Remélem egy darabig megint kitart a „Te vagy a legjobb.”, „Nagyon szeretlek.” és társai... múlt héten újra kaptam ajándékot is. Havonta egy ilyen nagy helyreigazító beszélgetést még elbírok...

-       és akkor nézzük, hogy hogy is érzem magam mostanában: nagyon vegyesen. Egy napon belül is többször változik: van, amikor majd kiugrok a bőrömből, akár anélkül is, hogy bármiféle okom lenne az örömre... a következő pillanatban pedig teljesen magam alatt vagyok. Mondjuk mindig is hangulatember voltam. Szerintetek is Anyuskám? :) Viszont a múlt héten a napsütéses órák számának növekedése hozzájárult az arányok megváltozásához, így már jóval többet voltam jókedvű :)))) A nap persze nem minden, lehet napos időben is sz.r kedve az embernek, de rajtam azért általában sokat dob :D Szeretném visszakapni a tavaly ilyenkori önmagamat. Valahol elvesztettem az elmúlt hónapok során... és most nem csak arra gondolok, hogy 4 kilóval könnyebb voltam... persze az is sokat számítana, ha újra akkora lehetnék, mint tavaly :D De nem csak erről van szó... amikor mosolyogva ébredtem minden nap, mindig csináltam valamit, 5 perceket tornáztam reggelente (na nem minden nap azért :), pörögtem egész nap, este még dolgoztam az irodában, fél 11-kor indultak az estéim sokszor. Fárasztó volt, de egy kicsit hiányzik az esti műszak... nem gondoltam volna, hogy egyszer erre jutok :) Azt hiszem Miss Marple írta anno, hogy olyan lehetek, mint egy duracell-nyuszi. Most inkább egy Michelin-babára hasonlítok, ha már a Tv-s reklámoknál tartunk... Beindult tehát a Duracell-projekt :)))) A cél a a projekt nevében foglaltatik :D Nem tudom, hogy az óraállításnak köze van-e hozzá, de tegnap a parkban épp mondtam Hajninak, hogy egyre többször érzem megint úgy, hogy szeretek itt lenni :))) És ez jóóóó!!! Tavaly élveztem minden egyes másodpercét Angliának... most azért nem így van, bár hazamenni azért nem akarok. Semmiképpen. Ne értsétek félre „otthoniak”, persze, hiányoztok, de nem akarok hazamenni. Itt akarom magam jól érezni, újra. És fogom is! :)

Na mára ennyi, pedig még akartam írni, de háromnegyed egy... és negyed 8-kor jelenésem van, aztán pedig hosszú nap vár rám. Este pedig meetingre megyek Yasmin sulijába, találkozom pár tanárral gondolom... Nem tudom mikor írok legközelebb, de ígérem, nem hagylak Benneteket ismét két hétig olvasnivaló nélkül!! :)

Azt hiszem ez volt eddig a leghosszabb kihagyás... majdnem két hét. Ne haragudjatok, de egyszerűen nem volt kedvem írni. Minden este szerettem volna megosztani veletek a velem történteket, a gondolataimat, érzéseimet, de egyszerűen nem tudtam elkezdeni... pedig még mondhatni időm is lett volna rá. Azért ne gondoljátok, hogy céltalan szörfölgetéssel töltöttem az estéimet :)

Először nem akartam belemenni a napok taglalásába, de nekem is jobb, ha átgondolom, hogy mikor mi volt... hiszen tudjátok, ez a blog a memóriám :D Lehet, hogy kicsit uncsi lesz az eleje, úgy gondoltam, hogy nem is teszem közzé, megtartom magamnak, vázlatosan, de annak nem lenne értelme, úgyhogy egy kicsit kaptok minden napomból :) Akit nem érdekel, ugorjon nyugodtan :) Módosítanom kell: akit nem érdekel a napi bontás, az egyáltalán ne olvassa el a mai bejegyzést, mert csak csütörtök estig tart a sztori, eddig volt ma erőm, fél egy van. Holnap folyt.köv. :)

Első igazi gym :)

/március 16. - szerda/

Rendesen dolgoztam az irodában, aztán ahogy már az előző bejegyzésben olvashattátok, elmentem a gymbe. A fiúk kedvesek voltak, megmutogattak mindent, elmondta a srác, hogy miből-mennyit-hogy. A hely maga nagyon picike és nagyon kevesen vannak, épp ez a hatalmas előnye a minden szempontból „nagyokkal” szemben. Jó, OK, a „géppark” nem a legmodernebb, nem a legújabb eresztés, de minden működik, az a lényeg :) Csütörtökön és pénteken is voltam aztán, pénteken például teljesen egyedül, mintha egy saját fitness-termem lenne (leszámítva persze a recepciós fiút:) Apu azt mondta még csütörtökön, hogy tuti nem fog sokáig tartani a lelkesedésem... mondtam, hogy így, hogy előre fizetek érte, már csak azért is fog... meg hogy nekem 20-30-40 font nem annyi, mint nekik... anyu is a „védelmemre kelt” azzal, hogy „4 napig nem evett, van itt akaraterő”. Mondtam is apunak, hogy ne legyen ilyen „bunkó”, majd megkérdeztem, hogy ugyan mennyit ivott? :)))) Mert egy kicsit pityókásan jött haza az aznapi – természetesen tisztán üzleti – meetingjéről :))) és olyankor nagyon vicces tud lenni mindenkivel :D Mint ahogy mindenki kapott is :D

Szóval próbálok menni legalább heti háromszor, majd meglátjuk :) Igazából nagyon jól esik a séta is, 20 perc oda, meg persze 20 vissza. Mondtam is anyunak, hogy ez az egyetlen alkalom, amikor kiteszem a lábam otthonról és NEM KELL ROHANNOM. Hiszen egyébként mindig rohanok: suliba, irodába, onnan haza... mindig. És olyan jó csak sétálni, nem időre menni, friss levegőt szívni, kitisztulni... Nem beszélve arról, hogy amióta nem kézilabdázom (ööö, 5-6 éve)... nem igazán végeztem rendszeres testmozgást. Néha rám jött, hogy akkor most futok, ez-az. Ja, egy hétig, vagy addig se. Utálok futni ugyanis, cél nélkül... a labda után/labdával más volt :) Na szóval jó, hogy végre foglalkozom egy kicsit magammal... az a csoda, hogy ennyi év alatt csak ennyire durvult el a helyzet, már ami a kilókat és az alakomat illeti...

Ja, és kiderült, hogy Potter, a komplexum főnöke nem a legkedvesebb ember hírében áll... a saját lánya is „spúrnak” tartja, ugyanis itt lakik a közvetlen szomszédunkban, az én oldalamon, és Pauline néha beszél vele... és a régmúltból is mesélt nekem sztorikat az öregről...egy magának való, multimilliárdos vén kujon – ez az, amit az emberek többsége gondol róla...

St. Patrick’s day

/március 17. - csütörtök/

Suli Pauline-nal, kis nézelődés, bunkó eladó csaj a sportboltban, busszal haza, át. Este megint gymbe mentem, ahogy arról már fentebb beszámoltam :) Ja, és a mai nap egyetlen érdekessége, hogy ma volt Szent Patrik, az írek egyik védőszentjének napja. Azt mondják, ilyenkor Guinnesst kell inni, amit a gymből hazafelé teljesítettem is :) A srác azt mondta, hogy szerinte ledolgoztam egy Guinnesst, ihatok egyet :D Anyuval beszélgettünk, hogy milyen fura, hogy azok a dolgok, amiket tavaly először éltem meg, most újra megtörténnek. Múlt héten volt Shaka halálának első évfordulója is. Baszus csak 2 hónapot töltöttem azzal a kutyussal, és rengeteget nélküle. Nagyon durva hogy rohan az  idő... csak hogy közhelyekkel éljek :) Na mindegy, tényleg fura megélni újra a pancake-dayt (amire tavaly rácsodálkoztam), a St. Patrick-dayt, azt, hogy náluk mindjárt anyák napja, stb...

Bőrig ám...

/március 18. - péntek/

Pénteken egy kicsit korábban mentem dolgozni. Ja, és tudom már: eláztam. De nem ám csak megázogattam... az irodában nem tudták, hogy a döbbent arckifejezést meg merjék-e spékelni egy kis nevetéssel? :) Mindenemről/-ből folyt a víz, még a zoknim is csurom vizes volt. Tudom, hogy ezt már máskor is mondtam, de ennyi „égi nedűt” még talán soha nem sikerült magamon érezni... Végülis félig-meddig én is nevettem, de azért k... nem volt vicces. Imádok biciklizni, említettem már? Apu azt mondta, hogy nem maradhatok abban a farmerban :D Ha-ha. Mondtam Samnek, hogy az egyik iratos fiókba behozok pár száraz ruhát ilyen esetekre :) Tanácsolták, hogy álljak be a WC-ben lévő kis melegítő alá (nem kézszárító), és „szárítsak” egy kicsit a hajamon meg a ruháimon. Kérdeztem, hogy akarják-e, hogy dolgozzak, mert ha igen, akkor talán nem kellene órákat a mellékhelyiségben töltenem „szárítással”... estig is ott állhattam volna :) Aztán Karen írt sms-t, hogy 3 után jönnek értem, ne induljak el biciklivel. Apu elmesélte, hogy néztem ki :) Persze akkor már nem volt durva eső, de azért nem bántam, hogy nem kellett hazakerekeznem.

Este szerintem nem volt semmi, elmentem gymbe, aztán itthon voltam, és a jövőmről gondolkodtam. Jó kis esti program, ajánlom mindenkinek.

Süss fel nap!

/március 19. – szombat/

Szombaton szokásos iroda-nap volt, majd mivel egész jó idő volt (kár, hogy a napsugarakat csak a négy fal közül élvezhetjük, de az is valami:), és Hajni szabad volt 6-ig, munka után betekertem Camberley-be, így egy kicsit dumcsiztunk. Aztán itthon voltam, szerintem nem voltam sehol, arra azért emlékeznék. Talán :)

Csak Frimley Green

/március 20. – vasárnap/

Az alcím csak arra utal, hogy nem léptem át a Frimley Green-táblát múlt vasárnap. Hajni átjött délután valamikor, majd sétáltunk, boroztunk, dumáltunk. Ja, és kiakadtunk: Hajni host-anyukája ugyanis kicsit unfair volt Hajnival szemben... Na mindegy is, aztán találkoztunk vele a központban, mert nem volt lakáskulcsa. Hosszú sztori. Este azt hiszem nagyon későn indult haza. Vagy az még az múlt hét előtti héten volt?? Jajj, nem tudom. Oh, dolgozni ment vasárnap este, tudom már, bocsi :)

Ja, és erre a napra még egyszer, utólag is: boldog 2. szülinapot Kittike!!!!! :D

Hétfő

/március 21. – hétfő/

Nem is igényel magyarázatot, fejtegetést a cím. Hétfő. Pont. Egyre jobban bírom a hétkezdeteket, a „H”-betűs napot, de azért nem lesz a kedvencem :D Sebastiannak uzsi, és indult is a többórás mulatság... vasárnapi sütisütő-párbaj maradványai, stb... Egy dolog azért volt, amit furcsálltam: a felmosó az udvar közepén volt, egy-egy téglán pihent a két vége. Sejtettem, hogy a dolognak köze lehet a nemrég kapott rollerhez és a roller-trükkökhöz, de azért megerősítést kértem kisangyalomtól. Kaptam is. A felmosó a rúd, amit át kell ugrania. Mondtam, hogy én azért általában másra használom és szeretném a jövőben is, úgyhogy hálás lennék, ha nem törné el vagy hajlítaná tovább... Erről ennyit :) Hétfőn is voltam gymben este, szerintem csak ennyi izgi történt :)

?

/március 22. – kedd/

Semmi említésre méltó nem jut eszembe a keddemről, de tényleg. Elég siralmas, tudom. Az is, hogy nem emlékszem, de az még inkább, hogy valószínűleg nincs is mire... Sitty-sutty pakolás – suli – munka – haza – át – haza... Azt tudom, hogy fájt a fejem este és hogy nem volt jó kedvem, nagyon nem. Pedig akartam blogot írni, komolyan.

Hosszú idő után sittelés

/március 23. – szerda/

Na jó, ez a hosszú idő mondjuk a múlt hetet megelőző hét óta eltelt időt jelenti, mert egy olyan hét volt csak, amikor nem sitteltem egyáltalán, a 15-i hét, ha jól emlékszem. De ez mindegy is. Ezt leszámítva megint semmi izgi: itthon – iroda – haza... Yasminnal elbeszélgettem, de erről majd később, külön. Nagyon jól elvoltunk, nevetgéltünk, beszélgettünk egész este, semmi gond nem volt velük. Felfedeztem, hogy az átok mellett (ezt persze csak a sok plusz munka miatt mondom:) áldást is hozott a felső szint, a házbővítés: mégpedig, hogy Sebastian tud fent TV-zni!!! Ami egyenlő azzal, hogy nem kell Yasminna megsüketülnünk lent, és nem kell vitatkoznom a hangerő miatt... nincs több játék a távirányítóval... és Yasmin és Seb sem vitatkoznak mostmár ezen :)

„Odatalálok, nyugi” :)

/március 24. – csütörtök/

Jókedvűen indult nap, nyilván a vesztét érezte Yasminit. Részletek később. Velem álmodott... a tegnapi beszélgetés hatására.

Ma kivettem egy szabadnapot... természetesen csak a sulit hagytam ki. Mikor Pauline barátnője meglátott, elkezdett „piszkálni”, hogy mi az, hogy lógok? :) Szerinte az nem is ember, aki soha nem csinált ilyeneket (nem mintha egy ilyen komolytalan iskolából való komolytalan hiányzás számítana :)... Pauline persze soha nem tett ilyet, ő ehhez túl tökéletes :)))) Komolyan úgy tudják oltani egymást, mint a tinik. Vagy mint az ötévesek: amikor Pauline beparkolt a barátnő mellé, az átvigyorgott, majd kiöltötte a nyelvét, a két hüvelykujját pedig a halántékához tette, és tudjátok mit csinált. Nem tudom, hogy van-e erre szavunk :) Egy hetvenen felüli hölgyeménytől furcsa volt ilyet látni :DD

Ja, és a lógás oka: a vizsgára gyakoroltak, és nem akartam egy tesztlap töltögetésére pazarolni a drága időmet. Ja, vizsgakörülményeket teremtett a tanárnő. Hát, nekem az itthon is megy :D Elkértem Hajnitól a feladatsort, meg is csináltam valamelyik nap. Elég jól megy az az igaszság. Bár a tanárnő szerint a vizsgán valamivel nehezebbre kell számítani, mint az a 3-4, amit megcsináltunk mostanában. A legrosszabban 2 hibám lett a 40-ből, annyira nem tartok tőle... 65%-ot kell teljesíteni azt hiszem. Na ezért nem mentem órára.

Kicsit nézelődtem, vettem husit a vacsihoz, és mivel tudtam, hogy anyunak mostanában nem megy a bevásárlás, vettem egy-két dolgot, ami égető volt már. És még így is kapott vissza pénzt. Mondta, hogy máskor is engem küld majd. Na persze :)

Ja, és a „nagy” balesetről majdnem meg is feledkeztem: azonnal vissza kellett indulniuk Oxfordból, ugyanis Yasmin kiesett a kocsiból, rögtön mikor odaértek. Anyu kocsija elég magas alapból, Yasmin speckó széke pedig még a sima ülésnél is magasabb... és még nem volt leengedve, csak kifordítva, állítólag valami gubanc volt a biztonsági övével. Gondolom össze-vissza ficánkolt, nem gondolkodott mielőtt mozdult (ahogy szokta, ezt nagyon sokszor mondjuk neki, járás közben is)... és ez lett a vége. Anyu mindeközben próbálta Zulut (merthogy csütörtökön őt is vitték) elrendezni... Yasmin a földön, kiskutya a pórázon... Nem volt könnyű napja. Hazasiettek, aztán a kórházban ültek 3 órát, de nincs semmi baja hál’ istennek. Egyébként nem látszik rajta semmi, de a fejét fájlalta, meg egy kicsit piros volt a haja alatt a fejbőre, de ennyi. Azért biztos nem lehetett kellemes szegénynek olyan magasról lezúgni... bár egyértelműen az ő hibája, hülyesége volt, ezzel ő is tisztában van.

Délben gondoltam elszaladok a gymbe, volt egy kis időm. Visszaértem, vasaltam, rántott husit sütöttem, vasaltam. Kint vacsiztak a gyerkőcök, mert JÓ IDŐ VOLT!!! A napon nagyon is, lesült rólam a szabadidőgatya! Anyu természetesen megint az én pezsimet itta, dehát ezt már megszoktuk :)

Ja, és nagy dolog történt csütörtökön: rendeltünk nekem SZEKRÉNYT!!!!!! Mondtam nekik ugyanis szerdán, hogy mostmár vagy vesznek ők vagy én veszek egy olcsót magamnak, de már utálok itthon lenni, mert egyszerűen nem férek, minden mindenhol... Eddig mindig az volt, hogy majd ők lerendezik, de mondogassam nekik minden nap. De tudom, hogy x millió fontos dolguk, gondjuk-bajuk van, nem akartam állandóan ismételgetni, de kéthetente azért elmondtam... Yasmin pedig állítólag sűrűbben is emlékeztette őket. Anyu mondta, hogy nézzek rá az Argos kínálatára: rögtön az első darab egy féláras háromrészes gardrób volt: akasztós, polcos részek és három fiók. Tökéletesnek tűnik. Valamikor a jövő héten szerintem meg is jön. Vagy az azutánin. Aztán mondjuk lehet, hogy újabb hat hónapot kell majd várni, hogy felkerüljön a szobámba, mert ahogy az ágyat két darabban sem tudtuk levinni, úgy ez sem fog elférni a bejáratnál... lapra szerelve sem...

A vásárlás után összekaptam magam, majd biciklire pattantam, abban a reményben, hogy gyorsan Hajnihoz érek. Hát, a gyorsanból 20 perc „tudom merre vagyok és magabiztosan megyek”-et követő több, mint háromnegyed órás céltalannak éppen nem mondható, de mindenképpen felesleges kerékpározás lett. Tudom ám mi a probléma gyökere: az, hogy ugyan párszor már voltam Hajniéknál, de... volt, hogy állomásra, gymbe, vagy csak Farnborough-központba mentünk, onnan jöttünk, ilyen-olyan utakon... és csupa olyan helyen jártam csütörtök este is, amik ismerősek voltak, így egy darabig azt hittem, hogy még jó irányba megyek, pedig már rég tévúton jártam :D Egyszer aztán eljött az a pillanat, amikor megkérdeztem egy járókelőt (egy elég rosszarcú fiatalembert, de ő volt az egyetlen a környéken, kicsit még dumcsizott is velem:), majd pedig eljött az a pillanat is, amikor felhívtam Hajnit, és közöltem vele, hogy egy nagy körforgalomnál vagyok, fákkal a közepén :) Szerintetek ebből hány van??? :D Ekkor jött a sokk: ő már Frimley-ben volt a Waitrose-nál, mert ugye nem értem oda hozzájuk, és gondolta, hogy biztos később indultam, majd útközben összetalálkozunk. Azzal sajnos nem számolt, hogy én rögtönzött Farnborough-felfedező túrára indulok :) Aztán még egyszer beszéltünk, akkor már azt hittük, hogy tényleg találkozunk, de én akkor is rossz irányba mentem :D Így pont elkerültük egymást... Sokadjára aztán megtaláltuk egymást, de ekkor már fél 8 volt szinte. 6 körül indultam... így lett az alapesetben félórás útból másfél :)

Gyors ledobtam nála a cuccomat, és elsétáltunk a pubba. Volt egy voucherje, amivel vacsit és egy üveg bort kaptunk 10 fontért, összesen kettőnknek. A pincérfiú talán a legmelegebb élő ember volt, akit valaha láttam. Mondhatnám, hogy „magas, szőke férfi felemás cipőben”, de ebből csak a magas, szőke stimmel. Na jó, a férfi is persze. Annyira szőke volt, hogy az már bántotta a szemet, de ez még OK. Viszont ami kiverte a biztosítékot: a nyakára egy SZÁJ volt TETOVÁLVA!!! Na nem ám hátulra!! Én nem vagyok konzervatív, általában szeretem a szélsőséges dolgokat, ha magamon nem is, máson nézni igen :) ... de ez azért sok volt. Ehhez jött, hogy kortól függetlenül mindenkinek folyamatosan azt mondta/kérdezte, hogy „All right guys(?)”... De amikor azt mondom folyamatosan, akkor azt úgy is értem. Mást sem hallottunk egész este a környező asztalok felől... meg persze mi is kaptunk egy párat :)

A kaja egyébként finom volt, jól is laktunk :) Sonka meg marhasült volt, yorkshire pudding, és zöldségek, na meg egyéb szószok mellett a világ legerősebb mustárja...

Vacsi után hazamentünk Hajnihoz, ahol úgy döntöttem nem alszom ott, inkább hazatekertem este, fél 11-kor. 11-re haza is értem, tök jó volt este jönni, no forgalom, tudtam haladni. Még a dombon is feltekertem, igazán büszke voltam magamra :)

Most befejezem/félbehagyom, mert fél egy van, és hív az ágyam. Holnap pedig valamiért nincs suli, először azt hittük Sebastian csak  meg akar viccelni bennünket, amikor pénteken mondta. De kiderült, hogy sajnos nem. Miért pont hétfőn??? - kérdezem én.... Visszatérve a blogra: azt hittem eljutok máig, de úgy látszik nem, és akartam külön kis témákat is a napi bontás után... hogy tényleg tudjátok mi volt velem... Ezeket meg is írom, szerintem holnap. Így legalább ti is két dózisban kaptok, így is elég hosszú szerintem. Holnap jelentkezem, az nektek valószínűleg kedd reggelt jelent! Cserkész becsület szavamra!!! :)

Sziasztok!!!

Ne haragudjatok a hatalmas elmaradásért... ígérem behozom. Csak... majd leírom... nem unatkoztam az elmúlt... mennyi is?... majdnem két hétben. Volt minden: sírás-nevetés, nagy beszélgetések, vacsik, autóból kiesés (de jól van), és persze gym. Oh, és végül, de nem utolsó sorban: JÓ IDŐ!!!!!

Csak szerettem volna életjelet adni magamról, biztosan nagyon aggódtatok már :))) haha :D

De most mennem kell készülődni, mert Hajninak ma van a névnapja, amit meg kell ünnepelni: Camberley-ben találkozunk (mindketten biciklivel megyünk, mert SÜT A NAP!:), és elmegyünk ebédelni - a tervek szerint a Zizzibe :)

Először is: ma gondoltam rá, hogy suliba sem megyek, és dolgozni sem, mivel március 15. van. Mondtam is a lányoknak az irodában, hogy igazi magyarként nem is kellene ott lennem :))) De sajnos ez megmaradt egy kósza reggeli gondolat szintjén :)

Szóval vasárnap: pár perccel azután, hogy publikáltam a bejegyzést, egyszercsak minden elektronikus szerkezet kikapcsolt... rögtön konzultáltam anyuval, hogy őket is érinti-e vagy csak nálam van valami. Mint kiderült az egész környéken áramkimaradás volt. Igen ám, de én vártam Hajnit, aki pont akkor készült indulni. Ezzel nem is volt gond, azzal már annál inkább, hogy a garázsajtóm is klikkre nyílik :D Bert tavaly, mikor idejöttem, elmondta, hogy hogy tudok kijutni ilyen esetben, dehát tudjátok hogy van ez... nem alkalmazod és részben elfelejted... na meg ez olyan, amiről azt hiszi az ember, hogy úgyse lesz rá soha szüksége. Én legalábbis. Nagyjából amúgy emlékeztem, hogy hogy kell kinyitni... megemelni, lógó izét meghúzni... dehát na, nem akartam tönkretenni nagyapa áldásos munkáját, így inkább felhívtam nagymamiékat, és már jött is Bert segíteni... gyorsan ki is szabadított :) És igen, jól emlékeztem, hogy kell kijönni, csak először nem mertem erősen húzni, amit húzni kellett :) Megnyugtató, hogy  - bár még sosem tűnt fel – de kívülről is van egy húzója, arra az esetre például, ha tűz lenne vagy akármi vészhelyzet, és gyorsan ki kellene szegény au-pairt menekíteni.

Én kiszabadultam tehát, Hajni megérkezett, a nap pedig kisütött. Annyira jó volt :))) Elmentünk egy jó hosszú sétára az erdőben, fagyizgattunk, aztán borozgattunk. Majd megéheztünk és este besétáltunk a központba vacsiért meg egy kis bor-utánpótlásért. Végül fél 11-kor indult haza. Biciklivel :)

A tegnapi napom egész jó volt. Reggel egy fokkal jobb állapotok fogadtak, mint múlt héten. Bár most is voltak nem beáztatott edények, torta-formák, egyebek, na meg szétdobált ruhák és úgy általában állapotok. De például anyu mosott valamennyit a hétvégén... vasárnap este vagy hétfő hajnalban :) Komolyan nem tudom hogy tud egy négytagú család 2 nap leforgása alatt ennyi szennyest termelni. Anyu mosott már, és még én is megtömtem a mosógépet 4-szer. Ma pedig újra háromszor, és még mindig van egy csomó... hihetetlen!!!

Élveztem, hogy egyedül voltam, és mivel kint jó idő volt, sokkal jobb volt a közérzetem is, így nem húztam fel magam úgy a fürdőszobákon, egyebeken, mint általában :) Délben vonultam el a jól megérdemelt pihenőmre :D

Otthonról felhívtam Attilát, unokatesómat, tegnap volt a szülinapja. Már a... hanyadik is? 10 év van köztünk, akkor 34 :)))) Aztán skype-oltunk egy órát, a lányokat meg Anikót is láttam végre, karácsony óta nem is „találkoztunk”.

3 előtt aztán vissza, el is kezdtem vasalni, akkor még nem tudtam, hogy nem jönnek haza rögtön suli után. Bár az ilyen meglepetéseket nem bánom, mindig kellemesen érint, ha kapok még x percet, hogy nyugodtan csináljam, amit éppen csinálok. A vasalásnál külön öröm ez... van, hogy egy pólót 5 részletben tudok csak kivasalni, ha Yasmin ott van. Oh, és még valami kellemesen érintett: anyu behúzta a kukákat kintről, mind a hármat. Délután kérdeztem, hogy ki volt, mert nem emlékszem, hogy az elmúlt 13-14 hónap alatt egyszer is behúzta volna őket valaki helyettem... egyszer talán. Meg néha behozta a kis kajásat, de a nagyokat mindig kint „felejtette”, akkor is, ha már üresek voltak.

Egyszercsak befutottak mindenestől, Sebastian két barátja is jött. Akik egyébként nagyon érdeklődtek, hogy hol lakom :D Tusi Yasminnal – kicsit morgós volt, minden ok nélkül. Mondtam, hogy viselkedjen, én próbálok kedves lenni hozzá, de nem tűröm az ok nélküli bunkózást. Kiderült, hogy az egyik fizios nagyon felhúzta, és anyu is neki adott igazat... na bumm, és hol ebben az én szerepem? Igazából persze megértem, én is sokszor azokkal viselkedem csúnyán, akikkel a legkevésbé érdemlik meg...

A fiúk úszkáltak, aztán vacsi, pakolás, és háromnegyed 6-kor el is jöhettem. Este nem tudom már hogy telt el az idő... le akartam feküdni 10-kor, de egyszerűen nem tudtam elaludni. Mostanában sokszor előfordul, és éjszaka sem alszom jól, többször felébredek, miután nagynehezen 1-2 órás forgolódás után sikerül álomba szenderülnöm... talán túl sok mindenen kattog az agyam...

Reggel „csak” fél 8-ra jöttem, mert apu vitte Yasminit fiziora. Azzal fogadott anyu, hogy találjam ki, hogy Yasmin hány kiló, tegnap este ugyanis lemérték. Hát, 1 kilót tévedtem csak... ők kevesebbnek tippelték. Mostmár tényleg nagyon figyelünk, hogy mennyit eszik... és arra is, hogy én mennyit eszek :) Anyuval megbeszéltük, hogy mi most még inkább nem állunk rá a mérlegre... erős a gyanú, hogy mindketten távol vagyunk a versenysúlyunktól...

9-kor elindultam suliba, és ma NEM KÉSTEM EL!!! Hiszen nem volt Yasmin, és Sebastiannal még annyit sem kellett foglalkoznom, mint egyébként, így, hogy anyu is itthon volt. Ja, még az is szóba került, hogy lassan egy éve, hogy el kellett altatni Shakat... Sebastian állította, hogy 26-án volt, mi pedig állítottuk, hogy egy héttel korábban. Állítólag már tegnap este is jókora vita kerekedett ebből... még jó, hogy Vikinek van blogja :) Mondjuk Sebastian még azután is a 26-át fújta, hogy igazoltam a 19-ét :D

A sulit tényleg feleslegesnek érzem sokszor... ma is majdnem kiakadtam. A végén páran gyakoroltak a szóbelire (akik most mennek majd márciusban), mi pedig 4-en szövegértős feladatsort töltögettünk... amiből néhányat már megcsináltunk. Namármost van egy ilyen tanársegéd-kistanár(nő), aki „segített” nekünk. Először is megkérdezte, hogy csináltunk-e már ilyet? Képben van, ahhoz képest, hogy már hónapok óta jár hozzánk... na mindegy, ezzel még nem is lett volna baj. Odaült hozzánk, mondta, hogy kezdjünk neki, meg hogy hogy csináljuk... és fél méterről bámult. Jó, kész vagyunk már az elsővel?? És ha nem??? És ha én úgy osztom be az egy órámat, hogy az első szöveggel 10 percet akarok tölteni, akkor mi van??? Uuhhh... aztán megnéztük a válaszokat, amiből egyet ő sem tudott... ez a válaszlehetőségek egyértelműségét jelzi...

Miután elszabadultam innen, rohantam az irodába. Ma ott is tök jó napom volt. Semmi különleges, csak a napsütés miatt jó kedvem volt :) Itthon aztán egy darabig Sebbel voltunk, mert Yasmin ma kezdett korrepetálásra járni egy nőhöz, aki főként magánsulikba készülő gyerekeket készít fel a felvételire, de szintentartással, illetve felzárkóztatással is foglalkozik. Yasmin pedig jövőre középsuliba megy, és senki nem akarja, hogy ne értsen semmit... így heti egyszer el fogják hordani ehhez a nőhöz, aki egyébként azt mondta, hogy nem olyan vészes a helyzet. Főleg azt figyelembe véve, hogy alig van suliban szegény...

Hazaértek, vacsiztunk, közben jót nevettünk. Régen kacagtam ilyen sokat :))) Ugyebár mától elérhetők a jegyek az olimpiára. Apu mondta, hogy a legolcsóbb jegy 20 font, a legdrágább hétszáz valamennyi, azt hiszem a 100m-es futás döntőjére annyi, a legjobb helyre. Felsorolt egy pár sportágat, hogy mit nézne meg, aztán anyu kérdezte, hogy de mi az, amiért tényleg fizetne (az épeknél, mert paralimpiai versenyre mindenképpen mennek)? Erre mondja apu, hogy a torna :)))) Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy biztos a hajlékony kínai tornászlányokat akarja bámulni, anyu is hasonlókat mondott :))) Aztán apu próbálta magát kimagyarázni, sorolta a felemás korlátot meg a lólengést és egyebeket, de ebből már nem ásta ki magát. Még később is előjött :D Ja, apu egyébként tegnap is vicces volt. Megkérdezte, hogy pénteken nagyon részeg volt-e? Mondom igen. Karen is kérdezte tőlem még reggel, meséltem neki(k), hogy megkérdezte Hajnit, hogy milyen nemzetiségű?? Holott tudja, hogy magyar, mindenki tudja, és ő is mindig tudta :)) Tegnap, egy órával azután, miután megkérdezte, rámnézett még egyszer, hogy: „de tényleg nagyon részeg voltam?” :) Igen, nagyon :D Arra sem emlékszik, hogy beszélgettünk hazafelé...

Vacsi után tusolás, gyors öltözés, pakolás, aztán 6-kor eljöttem, majd fél 7-kor elsétáltam a Lakeside komplexumba (tó, hotel, fitness terem, darts, bowling, squash, úszás, táncórák, hétvégente disco/élő zene, stb...). Apuval összefutottam útközben, el akart vinni, de inkább sétáltam. Nem tudtam róla, hogy van rendes fitness-terem ilyen közel hozzánk. A honlapjuk pedig nem a legjobb. No mindegy, elsétáltam, 20 perc gyalog :)

Hatalmas az egész, először persze rossz helyre mentem. Oda, ahol a squash, bowling meg egy bár van. Épp jött ki egy öltönyös idős bácsi az ajtón, gondoltam megkérdezem jó helyen járok-e? Nagyon segítőkész volt, olyannyira, hogy kb. 5 pecben mindent megmutatott onnan, ahol álltunk, és mindent elmondott, amit nem is kérdeztem: a fentebb felsorolt lehetőségek mindegyikéről tájékoztatott, salsa és zumba-órákról, squash-ról, az évi rendszerességel megrendezett darts-világbajnokságról (erről mondjuk tudtam), mindenről... menjek a discoba, majd ők vigyáznak rám... 10 előtt ingyen van, aztán 10 font... gyanús volt, hogy mindennel ennyire képben volt :) Aztán egyszer kibökte, hogy „ja, amúgy az enyém ez az egész komplexum, meg egy másik még nagyobb Aldershotban, plusz még egy pár az országban”. Mondtam, hogy így már nem meglepő, hogy mindent tud mindenről itt :)) Minderre persze azután derült fény, hogy egy kicsit lefikáztam a honlapot (na jó, csak azt mondtam, hogy nem teljesen up-to-date, és hogy nem lehet minden infot megtalálni rajta...). Ja, és miután félig viccesen-gúnyosan tettem egy megjegyzést, amikor mondta, hogy 2-kor zár a parti... mondtam, hogy „Angliához képest nem rossz, Magyarországon sokkal jobb, sokkal később zárnak a bulihelyek.” :) Elég gúnyosan mondtam azt hiszem, de nevetett. Jó, hogy az angolok értik az ilyet, már aki :) Egy kicsit még „dumcsiztunk”, megbeszéltük, hogy honnan jöttem, mit csinálok... mondta például, hogy most kezd majd beindulni az élet, ne aggódjak :) És hogy menjek nyugodtan a gymbe érdeklődni, nagyon kedves ott is mindenki :D Aztán beszállt a nem elhanyagolható méretű autójába, én pedig átballagtam a megfelelő épületbe, és azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg ő lehetett-e a nagyfőnök vagy csak kamuzott?

Egy nagyon fiatal fiú volt a recepciós ebben a nagyon picike fitness teremben, egy lépésre a medencétől és jacuzzitól. A honlapon látott 100 fontos egyszeri regisztrációs díjat szerencsére nem kell kifizetni annak, aki mostanában csatlakozik ... mindenhol van ilyen, de mondjuk 30-40 font, nem 100... egy hónapig 25 fontért kipróbálhatom, aztán ha tetszik, elvileg 43 font a havi bérlet. Az a fajta, amivel bármikor mehetsz. Van egy olcsóbb fajta azt hiszem 33 fontért, de azzal hivatalosan csak hétköznap délután 5-ig mehetsz. Mondtam, hogy az nálam sajna nem játszik. De a srác szerint, hogy ha egy hónap után úgy döntök, hogy csatlakozom, akkor meg tudjuk azt oldani, hogy az off-peak-bérlet áráért (33 fontért) bármikor megyek :D Mondtam, hogy biztos voltam benne, hogy van valami kedvezmény az alacsony fizetéssel rendelkező, kedves, szegény au-pair-lányoknak :)) Bár ezt még ne kiabáljuk el, majd meglátjuk, hogy egyáltalán tetszik-e majd. Mindenesetre kedves volt, meg is mutogatott mindent.

Örültem, hogy sokkal kevesebből megúsztam, mint amire készültem. Annyira elhatároztam magam, hogy akár a 100 fontot is kiperkáltam volna, de így azért lényegesen jobb :))) Mivel kártyával fizettem, át kellett menni a hotel halljába, a recepciós lánynál intéztük. Elég jól néz ki, kívülről nem is gondoltam volna. Nem a lány (bár nagyon szép pár szemüveget sikerült választania:), hanem a hotel belülről. Közben kérdezte a fiú, hogy mit csinálok, milyen egy napom, stb... kérdeztem, hogy amúgy mire fel kérnek el máskor 100 fontot??? Enyhe túlzásnak tartom... mondta, hogy igazából semmire, elegük volt, hogy sokan regisztráltak, aztán egy-két hónapig nem jöttek, aztán újra... az ilyen visszatérő báránykák megtartására volt/van ez a 100 font... visszatartó erő kihagyás ellen... Ja, azt is megkérdeztem, hogy elképzelhető-e, hogy találkoztam a főnökkel? Azt mondta simán, ha egy öregember volt. Jaja, mondtam, hogy egy öregember egy szép nagy autóban :) Itthon aztán felkutattam neten a bácsit, és tényleg ő volt :) Találtam egy 2001-es cikket, amiben a darts iránti „szerelméről” is nyilatkozik többek között, meg például arról is, hogy anno a Beatles 45 fontért lépett fel nála, a Rolling Stones pedig azt hiszem 65 fontért. Nem most volt már az sem. És a bácsi sem mai ... már (mit mondunk a pasikra? mert a nőkre mondjuk, hogy „nem mai csirke már” :)... szóval nem fiatal, 82 éves, ha a BBC nem hazudik. Multimilliárdosként emlegették... Meg hogy itt mindenki ismeri, már ’72 óta övé ez a terület... úgy látszik csak én nem tudtam, hogy kicsoda :)))

Na ennyit a lakeside-os kalandomról egyelőre. Holnap elvileg megyek, azt mondtam, hogy 7 körül. Remélem odaérek, mert a fiú beszervezett valakit, aki elvileg mindent megmutogat majd, amire kíváncsi vagyok :) Éppenhogy eljöttem, írt Karen sms-t, hogy holnap este ráérek-e sittelni, vagy csinálok valamit? Hát, így jártak. Na jó, persze nem ezt írtam, hanem közöltem, hogy mik a terveim, aztán miután írta, hogy nem baj, azért jófejségből megkérdeztem, hogy felhívjam-e a gymet holnap és áttegyem-e másik napra? Azt mondta nem baj, amúgy sem akart annyira menni. Gondolom moziba akartak menni. Bár Karen szerint csak egyszer voltak mióta együtt vannak, így azon sem lepődne meg, ha nem jutnának el megnézni A király beszédét. Én felajánlottam...

Itthon aztán blogot írtam, ami – főként az időjárásnak köszönhetően – már tényleg nem olyan keserű hangvételű, mint amit mostanában megszokhattatok tőlem :)