Mégpedig annak, hogy találtam helyet, ahol januártól meghúzhatom magam, amíg kitalálom, hogy mihez is kezdjek... Már kezdtem aggódni.... nem volt könnyű, azt mondják, hogy most nincs akkora „választék”, mint általában... No mindegy, elvileg egy Simon nevű pasival és két macskájával fogok élni az ő lakásában, ami a legjobb helyen: az iroda és a városközpont között félúton van. Azaz járhatnék gyalog dolgozni... ha nem kellene Sebastiant elhoznom a suliból minden nap... Egyébként összesen négy lakást néztem meg, sokkal többet hívtam fel...
Az egyik srác, akivel abban maradtunk, hogy hétfőig jelentkezem, vicces volt, mert vasárnap, mikor írtam neki, hogy „bocs, de találtam másikat”, visszaírt, hogy „semmi gond, köszi, hogy szóltál. Azért lenne kedved velem meginni valamit?” :) És már ma is írogatott...
Na meg miután vasárnap megnéztem a befutót, bementem a városba, és kivel futok össze?? Hát persze, hogy Jamie azon barátjával, aki sokáig írogatott, aztán egyszer elmentem hozzá filmezni, de csak dumáltunk, és ami után elég csúnyán letereltem, úgy, hogy nem is keresett azóta. Most, mintha mi sem történt volna... felajánlotta, hogy sokkal olcsóbbért, mint amiért ezt a szobát kapom, költözzek hozzá. Nem feltétlenül keres lakótársat, de velem szívesen megosztaná kis hajlékát. Azt meghiszem :) De nem, a világ végén lakik... még inkább, mint én most. Na meg az nem volna egészséges. Kb. egy órát dumáltunk a plaza közepén, ebédelni akart hívni... de nem... akkor csak ígérjem meg, hogy elmegyek vele vacsizni, mielőtt hazamegyek karácsonyra. Arról akár még lehet is szó, tisztában van a „szándékaimmal”, jobban mondva azok hiányával :) Amúgy nagyon rendes srác, még a Thorpe Parkban ismerkedtünk meg Jamie szülinapján, ugyanis én vezettem és én vittem őt is. De erről majd később. Ja, azt is felajánlotta, hogy ha bármi is elromlik a kocsival, mert apukája autószerelő, és tuti sokkal olcsóbban javítana nekem, mint x műhely. Egyébként ezt lehet, hogy igénybe is veszem majd egyszer, vannak furcsaságok a kocsival, de erről is majd később. Ja, és azt is mondta, hogy valamiért nem működik az együttélés Simonnal, hozzá mindig mehetek, másnak nem adja ki a szobát. Hát, sosem árt, ha van egy "Plan B" :)
Oh, és itt van még mindig Gordon az irodából, aki már hetek óta „nyaggat” egy itallal vagy filmezéssel. És Jamie, aki random elhív néha valahova, de sosem megyek. Szóval lenne kivel, hova mennem, már csak vissza kell programoznom magam a főszezon előtti üzemmódra... azaz az agyamba kell vésnem, hogy nem minden áldott szabad percemet (értsd: Yasmin- vagy háztakarításmentes) kell az irodában töltenem, mert az bizony fárasztó és ha nem vigyázok hamarosan egy megöregedett, táskás szemű, a világba belefásult, életkedvét vesztett valaki fog a tükörből visszanézni. Nézni, igen, nem mosolyogni. Ezen elhatározáshoz hűen már a múlt héten sem dolgoztam állandóan. Tegnap bementem, mert napközben nem tudtam, de ma például nem, pedig keddenként mindig megyek. Úgyhogy lehet, hogy karácsonyig mindenkivel, aki látni szeretne, elmegyek iszogatni/filmezni/vacsizni, na meg Stuart is megjön december közepén Texasból, vele is köszönünk egymásnak/elbúcsúzunk egymástól valamikor :) Sok-sok estét kell majd pakolással töltenem, néhány alkalommal sittelnem is kell majd, és már szinte tele is vagyok decemberre :)
Már nagyon közelít a 21. Alig várom :) Furcsa lesz visszamenni a régi-új házunkba, amit anyusék biztosan gyönyörűvé varázsoltak, lehet rá sem ismerek majd! :D És igen, már csak három hetem van itt. Pontosan három hét. Három hét múlva ilyenkor az utolsó darabokat pakolom majd a bőröndömbe/dobozokba, és utoljára készülök majd álomra hajtani a fejem az Art Gallery-nek nevezett szobácskámban. Ami biztos vagyok benne, hogy nagyon fog hiányozni... Milli-egérke és óriáspókok, tetőn játszadozó mókusok ide vagy oda (oh, és most is van valaki/valami, úgy hallatszik, mintha a tető és a „plafon” között lenne...) Hiszen majd’ két évet töltöttem itt.
Az utolsó pár hetem egyébként jó hangulatban telik, nem hazudtolom meg magam, ha az önbántalmazásról van szó. Na nem ám szándékosan, ismertek :) A közelmúlt eseméyei: vasalóégetés az alkaromon, majd pár hete hihetetlenül megzúztam a jobb kezemen a mutatóujjamat wii-zés közben (kb. amióta megjöttem tavaly, most játszottam másodjára :) – én most már azt is megkockáztatom, hogy elrepedt. Nem igazán akar ez a csontkinövés-szerű valami eltűnni/lelappadni azóta sem. Néhány nappal ezután a másik kezem középső ujjának közvetlenül köröm alatti részére csuktam az ajtót. Gyönyörűen bekékült és egy csini kis sebem is lett. Ezután múlt héten, konyhai törlőrongyban rejtőzködő darázs tartogatott számomra csípős meglepit, amikor is egy kézzel kifacsartam a vizet belőle, és a fullánkot jobb kezem teljes erejével a gyűrűs ujjam tövébe nyomtam. Persze rögtön feldagadt, gyönyőrűen néztek ki az amúgy is krinolin- és virsliujjaim :) Ezenkívül természetesen nem hagytam fel a pohár-, tányér- és "bármi-ami-törékeny-a-lakásban" – törő tevékenységemmel sem. Pont mikor mondták valamelyik nap, hogy milyen rég törtem már el akármit is... khm... épp jókor jutott eszükbe: akkortájt három nap is zsinórban eltörtem valamit :) Ennyit tehát rólam, Sebastian szerint olyan vagyok, mint ő nagyban... ami igaz is, tekintve, hogy mindezek mellett azért a kék-zöld foltok gyűjtögetése is a napi rutin része maradt.
Yasminira néha még mindig rájön a sírás, hogy ne menjek el, gondoljam meg magam. Minden egyes sitteléskor mostmár be kell mellé feküdni, „még egy perc”, „még két perc”, „szorosabban öleljem”, stb. Szeretne még legalább kétszer átjönni – egyszer csak úgy, és egyszer itt szeretne aludni. Hát, megígértük, de remélem elfelejti. Mostmár nagyon nehéz... bár sosem volt könnyű, de most, hogy viszonylag gyenge is, még nehezebb lenne felcipelni, meg WC-re, stb... Na meg már kupi lesz, lassan el kell kezdenem pakolászni is. Egyébként alapvetően jól kijön most mindenki mindenkivel. Azért persze van, hogy úgy kezdi a napot, hogy kiszól anyunak a konyhába, hogy „hányszor kellett már este hívnom, mire lejöttél???” – oh, neked is jó reggelt Yasmini... Szóval megvannak a kis harcok azért – sokszor persze csak hiszti, teljesen jelentéktelen dolgok miatt. De küzdünk, nem törünk meg :) Azért ahogy Pauline mondja, elég ijesztő, hogy a család egyetlen tagja mennyire tudja befolyásolni az egész ház hangulatát. Náluk is ez volt anno, csak a kiváltó okok egészen különbözőek voltak...
Idén még szeretnék egy kis összefoglalót írni a majdnem két évemről, mik fognak hiányozni, mik nem, mit kellett volna másképp csinálnom, stb. Remélem megíródik :) Ha idén is belázasodok karácsony előtt, mint tavaly, és a névnapomat reggeltől estig ismét ágyban töltöm, akkor van rá esély :D
És akkor, hogy lássátok, hogy azért nem csak és kizárólag az iroda és Somerwood létezik:
Szeptember utolsó hétvégéje:
Gordon szülinapi bulijába voltam hivatalos. BBQ-parti volt a javából, pár munkatárssal, akik közül rengetegen az utolsó pillanatban lemondták, vagy csak nem jelentek meg. Rendesen ment az iszogatás, jókat beszélgettem ismerősökkel és ismeretlenekkel, egészen hajnalig :)
Október eleje:
Meglátogattam Hajnit egy hétvégére. Nagyon büszke voltam magamra, mert felvezettem Birminghamnél is északabbra hozzá, minden nagyobb nehézség nélkül – azt hiszem 6 autópálya, 2-5-6 sáv, 270-280 km. Ugyanez vissza. Nagyon élveztem, szerintem otthon is csak akkor vezettem pályán, amikor az oktatóval egyszer felmentünk Pestre :) A hétvége tartalmazott városnézést, beszélgetést és némi alkoholt, Hajninak még munkát is. Rámfért a kikapcs :)
Október 14.
Ebéd Szabiéknál és Csík-koncert
Londonba vettem az irányt már délelőtt, és találkoztam Szabival, volt általános iskolás osztálytársammal, valamint egy nagyon jó barátjával és lakótársával: Orsival. Szabi nem régen költözött ki szerencsét próbálni, Orsi egy ideje már kint van, de London neki is új. Nagyon jól éreztem magam, kaptam sült pipit, eszegettünk, beszélgettünk, sétálgattunk - elkísértek a Scalaba, ahol a koncert volt. A koncert maga óriási volt, néhány zavaró tényezőtől, Pressert, Kiss Tibit és magát a Csík zenekart fikázó emberektől eltekintve, akik inkább maradtak voltak kívül...
Október 15.
Karen szülinapja, de nem mentünk vacsizni. Rugbyre mentek, én pedig egésznapos szombati sittelés közben (október első szombatjának kivételével mindegyik ilyen volt) pörköltet főztem. Ne kérdezzétek miért csak most először. Hosszú hónapok óta készültem rá, de sosem jött ki úgy a lépés. Hétköznap mindig irodáztam, sosem volt annyi időm, hétvégén pedig nem mindig sitteltem egész nap, még jó :) Szóval isteni volt a pöri, Yasmin lemondott volna az „ünnepi” szülinapi házi steak-burgerjéről is, ha kaphat még :D
Október 16.
Másnap mentem a Thorpe Parkba, Anglia egyik legnagyobb vidámparkjába, ami hatalmas élmény volt nekem, aki a pesti vidámparkban sem voltam még soha életemben. Minden nagyobb, izgalmasabb, veszélyesebb dologra felültünk (bár rengeteget álltunk sorba)... Lehet, hogy majd egyszer linkelek be youtube-videokat, anyuskám szerintem nézni sem bírná :) Külön jó volt, hogy a közelgő Halloween alkalmából este 10-ig nyitva tartott, így éjfél is elmúlt már, mire Jont, Jamie barátját hazadobtam... Aki egész nap szinte a sarkamban volt... a folytatást tudjátok.
Ezután jött az, amiről azt gondoltam, hogy az idei év egyik legnehezebb időszaka lesz...
... de nem az volt. Ja, anyu nepáli kalandjáról beszélek. Ő istenien érezte magát, teljesen feltöltődött, rengeteg életre szóló élménnyel gazdagodott. Mindenkinek hozott valami kis apróságot: én kaptam igazi rizspapíros levélpapírt borítékkal, egy szerencsehozó medált és egy pár ezüstfülbevalót. Na de vissza arra, hogy is telt az a 11 nap: könnyen. Ok: nem volt suli, nem volt nyomás, nem volt rohanás és stressz. Apu több időt töltött a gyerekekkel, mint amire számítottam, úgyhogy egész jól elvoltunk. Persze több reggelen előfordult, hogy odarendelt reggelre, hogy majd bemegy korán dolgozni, és egy órát csak „vártam”, hogy valaki felébredjen... olyankor kicsikét mérges voltam... én is tudtam volna tovább aludni, nyilván... és nem igazán tudtam semmit csinálni, minden zajjal jár. Miután Yasmin felébredt pedig már nemigen tud semmit csinálni az ember. Ahogy anyuék mondják, egy módja van, hogy ne idegesítsd fel magad, amiért semmit nem tudsz érdemben csinálni, amikor vele vagy: el kell fogadnod, hogy a „szolgája” vagy, és nem szabad akarnod semmi mással haladni... próbáltam ebben a szellemben létezni a 11 nap alatt, többé-kevésbé sikerült :)
November 5.
Anyu épphogy hazaért, már el is jött a bonfire-parti ideje... ugyanaz volt, mint tavaly, többé-kevésbé ugyanazokkal a vendégekkel és ismét jelentős mennyiségű alkohollal, hogy melegen tartson bennünket a hidegben :D A többféle curryt ezúttal cipóban tálaltuk, isteni volt :)
November 13.
Londonba mentem ismét. Szabival és a barátaival töltöttük a napot Portobellon főleg. Aztán este dumaszínházra mentem: Kiss Ádám és Felméri jöttek megnevettetni bennünket. Hatalmas poénokat (is) hallhattunk. És ismét megerősítést nyertem, miszerint nem volna szabad minden magyart kiengedni az országból. Iszonyat parasztok is megjelentek – szerencsére elenyésző számban... Ja, és tök jó, hogy egész nap készítettem a pocimat a magyaros kajára – pont elfogyott minden szinte, mire odaértem. Mivel a káposztástészta gondolatától is rosszul vagyok, kértem hát egy kis borsófőzeléket, de nem volt olyan fincsi, mint az enyém, így nem is ettem meg mindet. Szerettem volna pogit vagy valami sós sütit, de persze elfogytak... már az édesek is...grrr...
November 19-21.
Ismét felvezettem Hajnihoz, immáron rutinosan :))) Olcsóbb, mint a vonat egyébként. Látogatásom fő célja a vasárnap esti Red Hot Chili Peppers-koncert volt Birminghamben, ami HATALMAS ÉLMÉNY volt!!!!!!!!! Minden pennyt megért!!! Csak három-négy számot nem igazán ismertem, és két kedvencemet nem játszották, de iszonyatosan jó hangulat uralkodott az LG Arenaban!!! A koncert előtt leállítottak bennünket egy fotóra – amiket a Give it away alatt kivetítettek :)) Én magamról lemaradtam élőben, de Hajnit láttam, de aztán a kis videómon Hajni keresgélése közben magamra is rábukkantam :D
Annyira nagyon jóóóó volt!!!
És el is érkeztünk „a mosthoz”. Múlt hétvégén dolgoztam, majd Christmas-shoppingoltam egy kicsit és lakás-stresszeltem, ami miatt már nem kell aggódnom hál’istennek. Remélem minden rendben lesz, tényleg jófejnek tűnik a srác. Egy órát ott voltam, üldögéltünk, beszélgettünk, már alig várja a gulyást :) Apropó gulyás – jobb később, mint soha alapon ez is elkészült valamelyik héten – életem legjobbja szerintem, apu tudta egyedül, hogy kb. mire is kell számítani, és nagyon-nagyon ízlett is neki, ő nem mondaná, ha nem így lenne... négyszer szedett... semmi nem maradt a nagy fazékból. Bertnek szegénynek nem sok usi maradt már, de ő is nagyon dicsérte :) Szóval visszatérve a jövendőbeli főbérlőmre/lakótársamra: felhívta Karent, aki állítólag „nagy rajongóm” volt és mondta neki, hogy nagyon fogok nekik hiányozni :) Úgy volt, hogy az irodába is becsörög, de nyilván Karen megnyugtatta, hogy igen, az a kedves, szimpatikus, megbízható lányka vagyok, akinek Simon az első találkozás alapján gondolt :)) Elvileg máris odavihetném a cuccaimat, de mondtam Karennek, hogy maradnék a január eleji költözködésnél. Mindenképpen összepakoltam volna mindent 21. előtt, majd leteszem a dobozokat/táskákat/zacskókat a garázsba. Simon és Gordon is felajánlották már, hogy segítenek, meg anyu is, de igazából nincsenek bútoraim és semmi nehéz cuccom, amivel egyedül ne tudnék megbirkózni. Gordontól azért lehet, hogy kölcsönveszek pár erős táskát/ládát... Nem tudom hol kezdjem a pakolást!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Mindig is „féltem” ettől, nem tudom hány napot/estét kell rászánnom majd :)
Holnap sittelek, úgyhogy remélhetőleg tudom folytatni. Rengeteg mondanivalóm van még! :)
De most megyek, szeretném kihasználni a szabad estét, és a szokásos 5, max. 6 óra alvásnál egy kicsit többel megajándékozni magam ma éjjel :D
Utolsó kommentek