Au-pair vagyok Angliában

Későn, 8-kor jöttem csak át. Anyu pedig még később ért haza a reggeli sétából, ugyanis eltévedt az erdőben. Pedig ha valaki, ő aztán ismeri... legalábbis azt gondolta :) Dumáltunk egy csomót, főleg a jövő keddi meg a francia útról. A baj az, hogy a suli most „ki akarja használni”, hogy én is megyek, és nagyon csúnyán fogalmazva „rám akarják sózni” Yasminit egész napra... pedig elvileg csak azért megyek, hogy a buszra fel, illetve onnan lesegítsem. Merthogy nem egyszer ment már egynapos kirándulásokra, mondjuk akkor anyu vagy valaki elvitte, de nem maradt ott vele (mert nem vállalták busszal, ugye ebből is voltak már tavaly is problémák...)... szóval tényleg csak azért vagyok hivatalosan, hogy a busz környékén segítsek, most, hogy Yasmin szállítása már megoldott, és nem kell kirekesztve éreznie magát, hogy míg a többiek együtt busszal, addig ő kocsival kénytelen eljutni a célpontba... Tehát emellett, és amellett, hogy „megismerjük egymást a tanáraival”, más célja nincs ennek a keddi kiruccanásnak, jobban mondva a részvételemnek.  Se Karenék, se Yasmin nem akarják, hogy én tologassam egész nap, én vigyem WC-re állandóan, mellette üljek a buszon, stb. Mert az nem pöri egyikünknek sem... Ezért fizetik a suliban a „one-to-one”-jait, akik mindig ott vannak, ha WC-re kell mennie, stb. És most is ott lesz(nek)... Máskor is ők voltak ezért felelősek, és elvileg most is így kellene lennie. Anyu mondta, hogy amikor a szlovén lány ment vele 3 napra 2009-ben országon belül valahova, akkor csak reggel és este segített Yasminnak, amúgy egész nap külön voltak szinte, más csoporthoz volt beosztva Sania. Ehhez képest most azt akarják, hogy én végig vele legyek – ami tudjátok mivel egyenlő... Szeretjük egymást, de anyunak is mondtam, hogy 5 nap éjjel-nappal együtt gyilkos... megölnénk egymást... De ha most csak a keddi napra gondolunk... teljesen igazuk van Karenéknek... bár én nyilván úgyis azt csinálom, amit mondanak... Elvileg most az van (apu volt a suliban délután), hogy a gyerekek 12-es csoportokra lesznek osztva, azon belül is kettő 6-osra. Utolsó infom az, hogy én a másik hatossal leszek, nem ott, ahol Yasmin van, de mégis közel, ha kellek... lesz itt még sírás azt hiszem... Szegényt meg lehet érteni, hogy nem akarja, hogy állandóan a sarkában legyek egy osztálykiránduláson, ahol a barátaival kellene jól éreznie magát... és természetesen én sem akarom... nekem is nyugisabb, ha külön vagyunk :)))) Anyunak az nem tetszik nagyon, hogy úgy vannak vele, hogy ha már a buszozás miatt megyek, akkor rám lehet hárítani mindent, Yasmin le van tudva, lehet csak a többi 95 vagy akárhány gyerekre koncentrálni. Pont...

Azért volt ennél vidámabb témánk is, de arról sajnos nem beszélhetek. Nem hiszem, hogy ennél intimebb dolgokról lehet host-anyával és –nagymamával beszélgetni :))) Teljesen nem normálisak :D 11-re aztán mentem dolgozni, pont beértem az eső előtt... apu poénkodott is, hogy most sikerült szárazon beérnem, elég gyors voltam :)

Az irodában ma nagyon felhúztam magam... óriási problémák lennének, ha nem lenne csekkolás... na meg a másik lány, aki csekkol, amikor nem vagyok... nem hibáztatom... nem az ő hibája, hogy kb. semmit nem ér, ahogy csinálja... szinte újra kell ellenőriznem mindent feltöltéskor... szerintem nem igazán mondták el neki sem, hogy mit hogy, és főként, hogy mit miért csinálunk... a miértekre én is magamtól jöttem rá, és sok hogyanra is. Ma sem szóltak például, hogy az egyik partnercégnél változott a kód... csak már miután egy teljes napot megcsináltam... de nem volt baj belőle, na meg Leah is tudja, hogy nem az én hibám volt, é mondta, hogy direkt kérte, hogy szóljanak nekem is... no comment... mondjuk Louanne ma nem volt ott, ő az, aki általában képben van a befizetésekkel, kódokkal, stb...

Hazatekertem a hatalmas szélben és hidegben... remélem nem sokáig lesz ilyen fos idő, olyan jóóóó volt a múlt hét :))) 4-kor átmentem, de anyuék nem jöttek haza vagy 6-ig. Yasminnal voltak megnézni-kipróbálni a keddi buszt, és elmentek Oxfordba is, ragasztásra (tudjátok, azok az izomtapaszok, vagy nem tudom mi a rendes nevük... hetente egyszer menni fognak akkor is, amikor nincs fizio camp). Addig apu üvöltő zenéjét és a kutyák fejfájdító harcának zaját, morgását hallgattam, vagy apuval beszélgettem... vacsi előtt-közben-után dráma volt (nem a kirándulás miatt), most megint anyu(ék) a rosszak és én vagyok a jófej. Gondolom holnapig. Egyszer igazán lehetne mindenki jóarc :)

Tusi, aztán fél 8-kor végre elszabadultam. Annyira nem volt kedvem, de azért elmentem gymbe, főleg, hogy le kellett dolgoznom a sört meg a gyilkos vodkanarancsot. Komolyan, kérdeztem is Karent, hogy mit ártottam, amiért el akar tenni láb alól? :D Majdnem olyan erős volt, mint múltkor Sebastiané :DD

A kis mozgástól teljesen feléledtem, séta közben még táncikáltam is a sötétben hazafelé, de már csak a mi kis utunkon, amikor nem látott senki :) Ja, a hídnál viszont majdnem volt egy kis kalandom egy kisebb rókával: a híd elejénél tartottam, mikor átfutott a másik végén, aztán pár másodperc múlva kiugrott, felém nézett (tényleg ám!!!), visszarohant, majd újabb pár másodperc múlva visszafutott a másik oldalra, ahonnan eredetileg jött, de ekkor már nem kicsit voltam közel hozzá... a szívbajt hozta rám!!!

De épségben hazaértem. Régen izzadtam már ennyire :)))) Mondjuk lehet, hogy enélkül az információ nélkül is meglettetek volna, de ez is hozzátartozik a kicsit részletesebb beszámolómhoz :)) És ma a Pauline-tól kapott (kiselejtezte, soha nem volt rajta) topban voltam, ami eredetileg póló nélkül viselendő, de nem az én hasamhoz :D:D:D utoljára kb.hetedikben volt rajtam hasonló :) Ezt is fontosnak tartottam megemlíteni.

Még egy fontos közlemény: megjött a szekrényem!!! Nem tudom, hogy arról mikor tudok beszámolni, hogy összeszerelten áll a helyén, de már ez is fél siker. Ma Pauline-nak is újságoltuk, hogy majd érkezik, és poénkodtunk, hogy már november óta várok rá... hát annyira azért nem vicces, bár mostmár nem bánom, itt van :D Mondjuk ennyivel már novemberben is vehettünk volna, lehet, hogy akkor is volt féláron valahol. Lényeg, hogy az utolsó pár hónapomat meg fogja könnyíteni/szépíteni :) Nem úgy, mint apu a főzéssel. Ma nagyon szépen díszített vacsit kaptunk: jacket potato volt félbevágott, díszített főtt tojással, körülöttük egy-egy karika narancssárga színű kaliforniai paprika, cikk-cakkos ubi meg egy-két vékony ubi-rudacska. Ehhez jött a tonhalas-majonézes-kukoricás cuccal megpakolt héjában sült krumpli. Jól nézett ki. Szépen megköszöntem, erre megint mondta, hogy régen minden este nagyon finomakat főzött, és majd ha eladja a másik házat, kevesebb lesz a gond, elrendeződik még egy-két dolog, akkor visszaáll a rendszer, és újra aktívkodni fog, nem anyu sz.r kajáját kell enniük a gyerekeknek meg nekem. Ja, mondtam, hogy gondolom kb. akkor jön ez el, amikor én épp elmegyek... mint ahogy a szőnyeg sem fog addig felvándorolni ide, de a szekrény volt a lényeg :D

Oh, és még valami: hogy még egyszer nagyon boldog szülcsinapcsit kívánok drága Icuka barátnőmnek, a világ legszebb körmeinek a megalkotójának!!!! Remélem jó volt a sali... :))) Ha erre csak hónapok múlva, vagy netán soha nem kommentelsz, akkor lebuktál! :D Bár azzal tisztában vagyok, hogy anyáékon és néhány családtagon kívül már senki nem olvassa a blogomat, mármint a személyes ismerőseim közül szinte senki :) Azért tudom, hogy vagytok néhányan, akik néha idenéztek, ugye? :D

Negyed 8-ra jöttem, vissszaállt a régi, oxfordmentes hetekre vonatkozó rendszer. Az evezést azonban felváltotta a reggeli úszás, ami nekem sokkal „kényelmetlenebb”, mint az evezés volt, de megértem, hogy lubickolni több kedve van :) Így tényleg semmit nem tudok csinálni, amíg el nem mennek suliba: ki a medencéből – tusolás, hajmosás – hajszárítás... ma még francia házit is csináltunk, hárman anyuval meg Yasminnal :)

Mivel elkezdett esni az eső, úgy döntöttem nem megyek suliba, dolgozni pedig viszek váltás ruhát :D De aztán Karen felajánlotta, hogy elvisz, mivel úgyis ment Camberley-be. Jó sokat beszélgettünk, kávéztunk, neki is mondtam, hogy a tavaly ilyenkori élet(kedv)emet akarom, és fogom is visszakapni! Már haladok a cél felé! :) Aztán felvázoltam a jövőbeni terveimet, 2012-től... (merthogy a fejemben is csak vázlatok vannak egyelőre:)))... abszolút támogatja, nagyon-nagyon jófej volt. Meg aztán apu is délután... már ezzel fogadott. Tényleg piszok mázlim van velük.

A munka is tök jó volt ma, ma is újabb magyar nevekkel találkoztam :) Éééés, Todd tökre meglepett, amikor odahívott, hogy segítsek neki jó, olcsó B&B-szállást találni Pesten, mert akarnak 4 éjszakás utakat hirdetni elő- és utószezonban: szállás + repjegy + egy kis városnézés (Hősök tere, Mátyás-templom, Vár, Citadella, Halászbástya, stb...) Mindezt kb. 200 fontból ki lehet hozni fejenként... Nem azt mondom, hogy ismerem Pestet, mint a tenyeremet, de azért nagyjából tudom, hogy milyen távolságok, környékek vannak... megnéztünk pár hotelt, panziót az egyik partnercég honlapján. A cél ugye, hogy minél olcsóbb legyen. Tanácsot kért repülő-ügyben is... meg aztán még sokszor odahívott. Tök jó volt, ő is meg Sam is. Nyilván nélkülem is összehoznának valamit, mert szerveztek már hosszú hétvégéket Krakkóba is például, de azért jó, hogy egy icipicit részt vehettem ebben is... :D

Hazaértem, dumálgattam apuval, megjöttek a lányok (Yasmin korrepetálásáról), majd vacsiztunk. Karen „főztje” minden nap jó alapot szolgáltat a poénkodásra :D Aztán szóba került a holnap reggel (szerdánként ugyebár apu viszi őket fél 8-kor, ha ráér)... voltak előzmények, de egyszer kibökte apu, hogy azzal a feltétellel viszi őket holnap, ha extra-szuperjófejek lesznek velem a hétvégén. Nem tudom, hogy írtam-e róla korábban, de lassan eljön a régóta „rettegett” hétvége... anyuék jótékonysági boxgálára mennek Newcastle-be (SDR-re gyűjtenek a szervező szülők) pénteken, és csak szombat este jönnek haza. Jajj, annyi mindent leírhatnék most... Tényleg nagyon jól nevelik ezeket a gyerkőcöket, ez a lényeg!!!! Velem szemben is megkövetelik tőlük a tiszteletet... legtöbbször meg is kapom :) Aztán arra jutottunk, hogy ha semmi hülyeségen (TV-műsor, párna, takaró, kanapé, stb...) nem vesznek össze, akkor nem lesz gond :D Matt azt akarja hallani, hogy én szinte könyörgök szombat este, hogy „Még, még menjetek el légyszi, annyira nagyon akarok még a gyerekeitekre „vigyázni!”” :) Ez volt először a feltétele annak, hogy holnap apuval töltsék a reggelt... de Yasmin nem örült, merthogy ezt úgyse fogom mondani :) Ebből jött aztán minden :D

Miután megbeszéltük, hogy mindenki milyen jófej lesz, és egy szuper hétvégét fogunk együtt tölteni, gyorsan letusoltunk Yasminnal, ugyanis sietnie kellett drámára. Hazaugrottam, átöltöztem, majd fél 7-kor elindultunk anyuval a suliba, szülőire :) Mostmár mindig mennem kell, ha van valami... a francia kirándulás miatt. A szülői első fele a nagy május eleji vizsgáról szólt. Nem hiszem, hogy otthon ennyire részletezik a szülőknek a vizsga menetét: itt konkrétan végigmentünk egy vizsgán, feladatról feladatra... Matekból pedig meg is csináltattak a szülőkkel egy próbavizsgát, ahol magnóról jöttek a kérdések: voltak 5, 10 és 15 másodpercesek... anyunak és Lisának tényleg nem vág olyan gyorsan az esze, mint nekem :))) folyamatosan lestek :D Nem gondoltam volna, hogy egyszer angol 11-12 éveseknek készült feladatsort fogok megoldani „élesben” :D

A második részt a francia tanárnő tartotta... olyan részletességgel, hogy mikor fognak a gyerekek képeslapot vásárolni, megírni és feladni... és mindenkinek kiosztottak egy – a gyerek nevére szóló – borítékot, benne minden infoval, ami elhangzott. Ezt szerintem már máskor is említettem, hogy ebben az országban mennyire – nem biztos, hogy ez a legjobb szó – körülményesek... mintha egy kicsit már túl lenne szervezve ez az egész, mondjuk az is igaz, hogy 83 vagy mennyi gyerekkel szervezettnek kell lenni... 10 tanár jön, lesz egy helyi francia segítőnk, na meg persze én :D A programban az is benne van, hogy utolsó este party lesz, és előtte lehetőségünk lesz boltba menni, és vehetünk a bulira valamit (én például vodkát :)))) Csak nem tudom, hogy lesz-e valaki, akivel megoszthatom? :) Egy fiatal csaj van a tanárok között, Karen azt mondta, hogy jófej.

Az egész szülőiről összességében elmondható, hogy minden lényegi info belefért volna 10 percbe is... Mindezek után bemutatott az osztályfőnöknek (ő is jófej) és a francia tanárnak – aki egyébként nem is olyan régen még a legjobban erősködött, hogy mindenképpen ketten menjünk, vagy apu és anyu... Mostmár megbékélni látszik, de Karennek írásba kell adnia lényegében azt, hogy képes vagyok felelősségteljes döntéseket hozni Yasmint érintő ügyekben. De még úgyis lesz külön Yasmin-meeting, ahol mindent megbeszélünk, akkor majd többet írok...

Ja, és igaz ez nem új hír, de ha már suli: jövő hét kedden megyek Yasminnal az egynapos londoni kirándulásra – busszal, gondolom kettővel, mert ide mind a 90 valahány gyerek jön... emiatt legnagyobb sajnálatomra nem tudok részt venni a windsori sulis kirándulásomon a drága csoprttársaimmal (tisztelet a kivételnek:). Szóval gondoljatok rám kedden... már ha túlélem a hétvégét... Karen azt tanácsolja, hogy kortyolgassak valami finomat, az segít :)))

Már majdnem fél 9 volt, amikor elszabadultunk a suliból. Eredetileg gymbe akartam menni, ott is volt a cuccom, de anyu mondta, hogy pénteken is mehetek, mielőtt a gyerekek hazajönnek a suliból, mert nem megyek dolgozni (nyilván nem akarja, hogy stresszes legyek már a kis hétvégi kalandunk elején). Így aztán hazadobott, ő pedig elszaladt Yasminért. Ja, és amúgy sem lett volna értelme, egy egész órát nem tudtam volna mozgolódni, fél 10-kor zár a hely.

Tehát inkább hazajöttem, blogot írok, hogy ne maradjak el :)))

És akkor íme néhány a tegnap elmaradt random-dolgok közül:

-       az angolok „puhányságáról”, kerteléséről már nem először beszélek. És ez nem csak az én véleményem... Apuék is részben így gondolják, és hogy hogy jött ez fel?: létezik egy masina, egy fizio-gép, ami annyira jó, amennyire drága. És annyira drága, hogy Angliában nincs egy darab sem belőle. Írországban van állítólag egy, alapból pedig svájci találmány. A lényeg, hogy anyu nagyon szeretné, ha Yasmin néha lehetőséghez jutna (kéthetes turnusokat lehet foglalni Írországban)... aggódott viszont amiatt, hogy nehogy többet ártson a csípőjének, mint használ, így e-mailezett annak az orvosnak, aki a lábát műtötte Amerikában. Vissza is írt, hogy igen, az egy fantasztikus szerkezet, és nyugodtan használja ki az általa nyújtott előnyöket Yasmin, nem fog ártani. Erre mondta Matt, hogy ezt bírja az amerikaiakban, hogy nem kertelnek, megmondják, amit gondolnak. Míg bármelyik angol orvos azt mondta volna erre, hogy „Hát, nem tudom... jó, jó, nagyon ígéretes, valóban sokat javíthatna az állapotán, de... nem vagyok benne biztos, hogy.... ööö, jobb a tuti, inkább ne...vagy mégis?” – csinálja csak a normál fiziot, az is elég. Mondtam, hogy nekem az élet minden területén ilyennek tűnnek, erről aztán Pauline-nal is sokat beszélgettünk... meg arról is, hogy a mai gyerekek mennyire nem veszik ki a részüket az otthoni feladatokból – náluk például megvolt a mosogatási rendszer, meg minden, amikor apuék kicsik voltak. Itt meg... a saját táskáját nem hozza be a gyerek a kocsiból... Ma pedig annyira sietett fel TV-zni anyuék szobájába Sebastian, hogy szokás szerint elfelejtette lehajtani a WC-ülőkét, becsukni az ajtót, és kikapcsolni a TV-t a szobájában... még odaszól nekem, hogy légyszi kapcsoljam már ki. Mondtam, hogy remélem viccel. Segíteni vagyok itt, nem ilyen dolgokat megcsinálni helyette... apu is helyeselt, meg aztán anyu is... Persze tuti vannak angol családok, ahol azért többet aktívkodnak a gyerekek... itt azért Yasmin miatt ez megint csak nem könnyű... nem tudná bevetni az ágyát például... és akkor hogy kötelezd rá a másikat? Karen mondta este az asztalnál, már nem először, hogy „elkényeztetett kis patkányok” :))))) Tudják azért ők is, hogy messze-messze mindenük megvan... Hú, ezt is lehetne ragozni...

-       még ahhoz, hogy hogyan is érzem magam az utóbbi hetekben: tegnap nem írtam, de mostanában nem alszom valami jól. Talán annak is köze van ehhez, hogy az erdőben gyakorlatozó katonák vagy közelebb lövöldöznek hozzánk, vagy új szerkezeteik vannak, amik sokkal hangosabbak. De sokszor felébredek éjjel... és alig bírok elaludni. Valószínűbb, hogy túl sokat gondolkodom... Karennel is erre jutottunk... Merthogy ha valamivel, az alvással soha nem voltak problémáim :)) Mondjuk hogy lekopogjam, az utóbbi pár napban nem küszködtem, forgolódtam annyit, amióta jó az idő :D :D :D :D Ma nem volt a legmelegebb, délelőtt a nap sem sütött, de aztán kicsit előbújt, és olyan fülledt „meleg” volt...

-       szerintetek miért van az, hogy vasárnap délutánonként otthon nem sok embert látsz az utcán egy kis faluban mondjuk, itt viszont amint előbújik a nap, rengeteg ember sétálgat, gyerekek szaladgálnak, stb? Hajnival erről beszélgettünk vasárnap a parkban üldögélve... szerintem részben azzal is magyarázható, hogy míg otthon természetesnek vesszük, hogy tavasztól őszig jó idő van, kültéri programra általában alkalmas (bár ez a „biztos rendszer” az utóbbi években egyre inkább felborulni látszik)... addig itt kint örülnek/örülünk, ha előbújik a napocska, és minden „meleg” napot megbecsülnek/megbecsülünk... Röviden ennyi. Szerintetek?

Ja, még egy hozadéka volt a parkban üldögélésnek: megtudtam, hogy van egy Boots gyógyszertár Frimley Greenben, a benzinkút mellett közvetlenül... Évek óta itt van, minden alkalommal, akárhova megyek, elbiciklizek előtte, a bejárattól kb. 5 méterre... és még soha nem vettem észre... mentségemre legyen mondva, hogy mindig áll előtte valami kocsi, és olyankor nagyon a forgalomra kell figyelnem, de akkor is elég szánalmas, hogy eddig nem vettem észre... főleg, hogy egyszer, amikor nyitvatartási időre kerestem rá a weblapon, kiadta, hogy Frimley Greenben is van, de én meg voltam győződve róla, hogy a Google és a Boots honlapja is abszolút idiótaságot állít, mert itt ugyan nincs semmiféle Boots... :D

Mára be is befejezem, megyek hajat mosni, aztán jól kialszom magam :D Holnap már meg is jön a szekrényem képzeljétek... legalábbis ezt mondták. Mondjuk összerakva még nem lesz szerintem, de egy lépéssel már akkor is közelebb leszek. Lehet, hogy egyedül is össze tudom rakni, nem? :)

Sziasztok!

Akit érdekel a hétvégém, az most elolvashatja, micsoda „izgalmas” dolgok történtek velem :)

Fizio vége, felszabadultunk :)

/március 25. – péntek/

Ma volt az utolsó napja Yasminnak Oxfordban – egy pár hétig most pihizhet, de ez persze nem jelenti azt, hogy nem lesz fizioja, csupán a legkeményebb lengyel fajta alól mentesül néhány hét erejéig... bár szerdánként elvileg felmennek majd, heti egyszer...

Tök jó idő volt, pulcsiban mentem az irodába, kiskabát sem kellett már a biciklire. 4-kor átmentem, nem sokkal később hazajöttek a csajok Camberley-ből. Elkészítettem Yasmint, aztán magamat is (megmondta, hogy ki mit vegyen fel:), és 6 után nem sokkal elindultunk megünnepelni a fizio végét. Egy számomra új helyre mentünk, és nagyon finomat ettem: előételnek garnélarákot valami tésztás cuccba csavarba, chilli-szósszal és salival; főételnek pedig Cajun-csirkét sült krumplival és salátával. Jó csípős volt, nagyon fincsi :))) Hazafelé aztán – ahogy szokták – megálltunk a benzinkútnál csokiért. Apunak már elég jó kedve volt, egész este sztorizgatott meg hülyéskedett a gyerekekkel... meg anyuval szólogattak be egymásnak, viccesen, úgy bírom őket olyankor (is) :)))) Szóval mindenki elmondta, hogy mit szeretne, és apu – szerintem mindenféle szándékosság nélkül – senkinek nem azt hozta, amit kértünk :D Mondjuk én elvoltam a Bounty-val a Snickers helyett :)

Hazaértünk, nem is maradtam, mert mindenki nagyon fáradt volt.

Hogy jól induljon a nap

/március 26. – szombat/

Próbálom tartani magam a magamnak tett ígérethez, miszerint hetente legalább háromszor megpróbálok gym-be menni, és mivel vasárnap annyira nem szeretnék, maradt a szombat reggel. (Hévégén 8-kor nyit, de fél 5-kor már zár, így munka után esélytelen volna.) Mondtam Samnek pénteken, hogy ha nem gond, eltolnám a „műszakomat”, és fél órával később kezdenék. Neki aztán teljesen mindegy, hogy mikor kezdek... csak legyen megcsinálva a munka. Szóval 8-kor már meg is érkeztem a gymbe, 9 után letusiztam, aztán rohantam is az irodába, ahol aztán fél 7-ig maradtam fél 6 helyett. Így jött ki, és amúgy sem kellett sietnem haza. Jaj, Todd tök jó fej volt, mert ment a Waitrose-ba, és kérdezte, hogy kérünk-e valamit? (Ez nem újdonság, a legtöbben megkérdezik a többieket, ha boltba mennek, mekibe, vagy kajahelyre.) Én hozatni akartam egy Snickerst (tudom, két csoki egy héten... több, mint az engedélyezett heti egy, szombaton...) Megyek a pénzzel, azt mondja nem kéri, megajándékoz egy csokikával. Kérdezem miért? Azt mondta, csak úgy, magamért, mert olyan vagyok, amilyen :))) 1 perccel később aztán zsebre vágta Sarah pénzét, ő is egy csokit kért :D Így lett ingyen Snickersem :D

Este nem volt semmi, hazafelé még beugrottam a Waitrose-ba, vettem egy kis tejet meg egy-két dolgot. Mondtam Karennek, hogy nem kell semmi kaja (volt még), és péntek este miután hazajöttünk nem volt kedvem bemenni hozzájuk tejért, így egy kis dobozzal azért vettem magamnak. Ez teljesen lényegtelen infonak tűnik, és tényleg az, csak ma (hétfőn) Yasmin átjött, és előtte szokás szerint érdeklődött, hogy van-e tejem a forrócsokihoz? Mondom van. Honnan? Pénteken nem vittél tőlünk... (természetesen MINDIG MINDENről tud). Mondom vettem. Mikor? Hol? Hát a Waitrose-ban. Miért nem mentem az x meg az y boltba? Hát mert a Waitrose útba esett hazafelé a munkából. De a többi is útba esik, miért nem ott vettem, a Waitrose a legdrágább bolt... grrrr.... A tej ugyanannyi. Pont. :) Látjátok, nem változott semmit :DD És napi vagy 10 példát tudnék erre hozni :)))))

Hajni-névnap

/március 27. – vasárnap/

Még éjjel (pont óraállításkor, új idő szerint negyed 4-kor feküdtem le) megbeszéltük Hajnival, hogy ha jó idő lesz, mindketten bebiciklizünk Camberley-be, és megünnepeljük a névnapját. Szerencsére az időjárás nem húzta keresztül a számításainkat. Nem volt 20 fok vagy ilyesmi, de a napon nagyon kellemes idő volt. Háromnegyed  kettőkor találkoztunk végül, és beültünk ebédelni a Zizzibe, az olasz étterembe, ahol egyszer már Ginával is voltam, és ahova Pauline-ék is elvittek tavaly nyáron. Nem tudtam/tudtunk választani az étlapról: egy vodkás-szószos tészta és egy fehérboros csirkemell között vacilláltam :) Hajninak is bejött mindkettő, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy ezt a kettőt rendeljük, és elfelezzük őket. Így is tettünk :) A tészta isteni volt (mondjuk iszonyú csípős): kis rákocskák vodkás-chillis paradicsomszószban – tiszta bloody mary :) A husi pedig valamilyen sonkával volt összesütve és kis krumplikkal volt tálalva, meg natúr zöldbabbal (azért az egyért nem voltam oda). Mindezekhez pezsit ittunk, majd pedig elfeleztünk egy mascarponés cheesecaket desszertnek (az előző két alkalommal is ilyet ettem, isteni!!) :)

Ez volt tehát az ebédünk... jól eltelt az idő rajtunk, úgyhogy parkozás helyett hazatekertünk. a kisboltnál azért megálltunk: vettünk jégkrémet meg bort, jó kis combo, múlt héten is ez volt a menü :) Mivel nagyon szépen ragyogott a napocska, és egy felső sem volt az égen, leültünk a parkban egy padra. Egyszercsak odasétált hozzánk egy kb. 15 éves fiú egy távolabbi padtól, ahol páran bandáztak. Először elhaladt előttünk, aztán hirtelen megállt, és tök érthetetlenül megkérdezte, hogy vennénk-e nekik cigit? Mondtam, hogy bocs, nem... erre előhúz egy nagy tobleronét a zsebéből, hogy akár azt is odaadja érte :)))) Ekkor már a másik pad felől is oltári röhögés hallatszott, elég vicces volt a szitu... aztán szépen elkullogott a gyerek :))) Ha közelebb lettünk volna a bolthoz, lehet, hogy vettem/vettünk volna... én egyszer már segítettem így két lánynak, talán emlékeztek.

Innen hazajöttünk hozzám, aztán olyan 8 körül ment haza Hajni. Végre jó idő volt, ilyenkor már a biciklizést sem bánom :D

Miért pont ma?

/március 28. – hétfő/

... kérdeztem én magamtól még ma reggel is. Nem tudjuk miért nem volt ma tanítás, azt hiszem korábban már említettem, hogy mi csajok pénteken hallottunk erről először (még Yasmin is, ami azért meglepő:))), és hogy azt hittük, hogy Sebastian meg apu csak szívatnak bennünket. De sajnos nem.

Mondjuk emiatt fél 8 helyett csak 8-ra mentem, amit azért annyira nem bántam. Ahogy reméltem, anyu szerencsére elvitte a gyerkőcöket a háztól. Fél 10-ig így is otthon volt mindenki, ami ugyebár egyenlő a semmittevéssel...

Egyedül maradtam, és nekiálltam a tennivalóknak. Azt kell mondanom, hogy volt már sokkal vészesebb is a helyzet. Mondjuk anyu még mindig tud meglepetést okozni: múlt héten újra előkerült a kinti szárító... és a kutyás plédek meg kutyaágy, amit pénteken mostam ki és anyu péntek délután terítette ki őket... hát, ma én szedtem be őket... Kellemes meglepetés volt viszont, hogy már ment a mosógép és a mosogatógép is!!! Ilyen talán még sosem volt :) Tudjátok már mi a hétfői rutinom, ezzel most nem untatlak benneteket... délben végeztem, az a lényeg.

Mivel volt időm, elmentem gymbe – és milyen jól tettem, mert az este egy kicsit elhúzódott... tuti nem mentem volna már. A gymben találkoztam végre azzal a sráccal, aki az irodás Sarah barátja, és akinek az esküvőjén koszorúslány lesz Sarah. Szombaton mondta, hogy a gymben dolgozik ez a srác, nem láttam-e még? Képet is mutatott róla, de csak ma találkoztam vele. Megkérdeztem, hogy Samnek hívják-e? Nagyot nézett, aztán megmagyaráztam :) Jellemző egyébként, hogy az eddig általam látott 4 recepciós-mindenes fiú közül ő az egyetlen jóképű... és nem sokára házasodik. Pfffff :)

Épp készültem átmenni 3 felé, amikor is hívott Yasmin, hogy ráérek-e, átjöhet-e? Mivel reggel megígértem, hogy valamikor átjöhet, nem igazán volt más választásom. Mondjuk először le akartam tudni a vasalást, de mindegy. Átjött, forrócsokiztunk, megvizsgált minden újdonságot nálam, és kicsit Orsival is beszéltünk. 4 fele aztán visszamentünk, és én majdnem hatig vasaltam. Ma nagyon sok volt... de szerencsére hagytak, közben elmentek az unokatesójukat felköszönteni. Mondjuk apu itthon maradt, őt annyira nem érdekelte.

Vacsiztunk, aztán gondoltuk gyorsan letusolunk és én elvonulok. De aztán kezdődött a hiszti, aztán igazi sírás... mindenféle sérelem előjött Yasmini részéről... amikben tényleg igaza van, anyu is elismerte. Nagyon sírt szegény. Főleg amiatt, hogy Sebastiannak normális élete lehet, ő mindent csinálhat, míg Yasmin korlátozottan képes csak élvezni bizonyos lehetőségeket, vagy egyáltalán nem. És tudja, hogy ez nem Sebastian hibája, de akkor is rossz neki. Anyu viszont azt sem akarja, hogy Sebastianban bűntudatot ébresszen mindig Yasmin, sokszor azért durva dolgokat vág a fejéhez (hiszen mindig azokon vezetjük el a stresszt, akik a legközelebb állnak hozzánk.... és másnapra elfelejtik... bocsi Anyuskám és Orsika...) Ezt mondta Yasminnak, mert a kisangyal már így is - akarva-akaratlanul – „bűnösnek” érzi magát (na meg amilyen érzékeny, ma is sírt emiatt), amiért ő képes olyan dolgokra, amikre Yasmin soha nem lesz az. Nagyon nehéz ez... Jó sokáig ment ez, sok-sok minden előjött, de ez a fő „probléma”, amivel sajnos nem lehet mit tenni. Sebastiant nem lehet megfosztani mindentől, csak mert Yasmin azt nem csinálhatja/próbálhatja ki/kaphatja meg... és azért Yasmint minden lehetséges módon megpróbálják kompenzálni. Egy másik dolog, amit Yasmin mondott, hogy Sebastiant nem szidják le olyan sokszor, mint őt, nem vitatkoznak vele annyit... ezt azért nem mondanám... ma is úgy ráförmedt anyu, hogy csak néztem, tisztára elvörösödött, konyhai pohártöréses, Sebastian hülyeségéből eredő baleset történt... na szóval, Yasmin szerint ez sem fair. Karen erre csak annyit mondott, hogy ő is ugyanúgy megkapja a magáét, de a különbség a két gyerkőc között, hogy míg Sebastian tudomásul veszi, elismeri, bocsánatot kér, meghúzza magát, megvárja, hogy lenyugodjanak a kedélyek, stb... addig Yasmin csak mondja, mondja, mondja... és amikor már azt hinnéd, hogy vége... újra... „de anya....”, és újra, és újra... képes fél óráig, vagy akár órákig lovagolni egy témán... hú, sokminden volt még. Én nem tudom mi a megoldás ilyenkor. Alapból nehéz lehet két gyereket folyamatosan boldoggá tenni... ebben a speciális esetben pedig szinte lehetetlen... valaki mindig sérül. Téma lezárva.

A nagy dráma után letusiztunk, majd 8 fele végre elvonulhattam. Felporszívóztam, Bumerángot hallgattam és blogot írtam/írok.

És most jöjjön néhány dolog, mindenféle rendszerezés nélkül, az elmúlt két hétből:

-       mivel nem is nagyon panaszkodtam tegnap meg ma, íme: sokszor nagyon elegem van a kutyákból. Tudom, újdonság :) De komolyan: amikor sietnél, és kerülgetned kell őket, ott toporognak/fetrengenek, ahol pont nem kellene; vagy éppen irodába indulás előtt arra várni, hogy befáradjanak a kertből, hogy be tudd őket csukni...; mindent behoznak, porszívózás után egy perccel; Yasmin pénteken kimosott ágyneműje már tiszta mocsok; és az ugatás... a kis Zulu nagyon harcias, és annyira fülsértően, hangosan ugat... belefájdul a fejem... vitatkoznak mindenen: csonton, játékokon, vagy csak úgy. Múlt héten le is jött a bőr egy kis részen a fejéről, Thula rendesen odakapott neki a szeme alatt...

-       emlékeztek, hogy egyszer írtam, hogy a tanárnő fia a SZIN-re jár? Furcsálltam is, hogy nem a SZIGET-re, kérdeztem is akkor a tanárt, de ő azt mondta, hogy Szeged. Namármost a Szeged a SZIGET volt :))) Mondta, hogy a fia mondta, hogy ne beszéljen nekünk hülyeségeket :D :D De ez már tuti jó, mondta, hogy egy szigeten Pesten :) Idén is akarnak menni, imádják, és nagyon nagy nemzetközi barátságokat kötöttek amerikaiakkal, stb... Mégsem olyan kicsi a világ :D

-       a következő pont megértéséhez szükség van előzetes ismeretekre (http://vikiaupair.blog.hu/2010/07/22/szeretek_az_irodaban_napkozben, utolsó előtti bekezdés:) Történt ugyanis csütörtökön, hogy ellátogattam az Accessorize-ba, ahol soha nem veszek, pedig cuki kis kosaruk van. Nem tudom, hogy csütörtökön miért tettem, de amennyire nem észleltem azt, hogy magamhoz vettem egyet, úgy azt sem, hogy a kosár kifelé is velem tartott... már a pláza közepén voltam majdnem, amikor észrevettem :D Visszavittem, mint ahogy eddig mindig :) Péntek este a vacsinál meséltem, de először csak a csajoknak... aztán Yasmin mondta Sebnek, hogy „Tudod, hogy Viki kosarat lopott?” Sebastian mondta, hogy persze, tudja. „De tegnap is, újra.” :) „Na neeeeeee.....” – kb. ez volt mindenki reakciója, többek között az enyém is :))))

-       tök jó, egyre több magyar foglalás van az irodában – ez csak ennyi :)))

-       miért nem tudja egy 10 éves gyerek behozni az iskolatáskáját és a cuccait a kocsiból??? Nem is kell neki cipelni. SOHA. Mi lenne, ha annyit kellene vele sétálnia, mint a tanyasi gyerekeknek például? És mivel nekik nincsenek könyveik, a súly meg sem közelíti egy hasonló korú otthoni iskolás táskájának súlyát... Sokszor látom, hogy a szülők „cipelik” a gyerekek táskáját... Miért??? Ha netán esetleg behozza, miért kell az ajtóban ledobni?? Oh, várjatok, tudom már: először is ezt látja, másodszor pedig rajtam kívül nem mondja neki senki, én se sokszor, mert nincs értelme...

-       tegnap egy kislány és anyukája voltak ebédelni a családnál, akikkel most találkoztak először, az apropó pedig: minden valószínűség szerint a kislány lesz az első, akin Angliában végzik az SDR-t, egy Dr. Park által kint képzett orvos fogja végezni a műtétet. Erről nagyon sokat beszéltünk... mennyire bátor dolog már ez??? Nulla műtét Dr. Park több, mint 2000-ével szemben... bár azt mondja Karen, hogy lehet, hogy Németországban csinált párat ez az orvos, de hogy Dr. Park senkinek nem hagyja, hogy a betegeihez nyúljon, az tuti, ott max. csak megfigyelt – ő nyit, ő zár... Másrészt viszont valahol neki is el kell kezdeni, és ezt fújta eddig mindenki, hogy „Angliában miért nem elérhető?”. Hát most megjött, de félnek tőle. Én is félnék. Kell azért ennek egy pár év szerintem. Tuti, hogy így is rengetegen mennek inkább majd az USA-ba... ugyanis az még nem tisztázódott, hogy fizetniük kell-e érte... mert ha kell, akkor szinte csak a repjegy ára a különbség a kettő között. Persze az „itthoni” műtétnek emellett is vannak előnyei: közel van a család, stb... de ez nem minden. Mindenesetre a kislány nagyon fél... 12 éves, és nagyon ügyesen közlekedik a mankószerűséggel, simán fog tudni járni segítség nélkül! Azért jöttek, hogy Yasmin megoszthassa vele tapasztalatait :)

-       és akkor ha már SDR, térjünk rá egy kicsit Yasmini fiziojára: az első héten szokás szerint nagyon szenvedett, de erről szerintem írtam is. Sokszor idegesen jött haza, nagyon kemények vele állítólag (ez főleg amiatt van, hogy az angolok túl mézes-mázosak, kedvesek, „soft”-ok, és ha normális, teljesítményt követelő magatartással találják szembe magukat... túl soknak érzik, de erről majd egy másik nap...) Utolsó héten viszont nagyon büszke volt magára, és a műtét óta most először láttam rajta újra azt a lelkesedést, bizaodást, elszántságot, nem is tudom... az történt ugyanis, hogy szerdán tett egy pár lépést a tapadóslábas mankószerűségekkel (hogy hívjuk? itt crutcher(s) a neve)... annyira büszke volt magára... és nem ok nélkül. Évek óta nem tudott már ezekkel menni... Csütörtökön a kocsiból.kiesés miatt ugyebár elmaradt, de pénteken újra ment velük egy kicsit. Szerinte Franciaországba is vinni kell majd őket, szeretné, ha a bőröndömben szorítanék nekik helyet. Én arról azért nem vagyok meggyőződve, hogy ennyire gyors lesz a fejlődés... de azért jó volt látni/hallani, hogy most újra AKAR, és nem azt mondja, hogy nem bánja, ha egész életére a kerekesszékhez ragad....

- a kisasszony velem: hááát... mint egy kalandos szerelmi sztori... a második, héten - ami mindig a legstresszesebb – kaptam én is rendesen. Anyuval akkor normális volt nagyjából... megbeszéltük, hogy úgy látszik, valaki mindig többet kap kettőnk közül (baj volt már az is, hogy száraz a kezem, használjak krémet... majd ha annyit takarít, mint én...) Aztán múlt kedden meg szerdán jól elbeszélgettem vele... nagyon bocsánatot kért, újra és újra. Azóta mintha kicserélték volna... megsajnáltam, mert mondta, hogy minden rosszul alakul most az életében, és most én sem akarok már a barátja lenni, stb... Azóta tényleg újra csupaszív, igazából csak pár napig volt bunkóci... még mindig nem hagyom, hogy a kisujja körül pörgessen... Nem kell a millió bocsánatkérése, mondtam, hogy már unom, és felesleges ennyiszer, értelmét veszti. Viselkedjen inkább. Fog, csak ne menjek sehova, sőt maradjak jövőre is. Na azt azért nem :) Pedig most nem is mondtam, hogy elmegyek, ha nem vált/vesz vissza.

Uh, eszembe jutott, hogy múlt héten valamelyik nap vacsi közben volt is ebből vita, hogy mennyire nem viselkedik mostanában (kérem szépen – köszönöm combo sokszor elmarad; egyéb beszólásai pedig vannak a kisasszonynak). szóval apu persze megint Yasmin mellé állt, anyu pedig egyedül maradt... én csak korlátozottan szólok bele, ha ilyen van, lehet, hogy ennyire sem kellene... ezek már nevelési kérdések, sokszor úgy érzem, hogy inkább magamban kellene tartanom a véleményemet... de azért sokszor tudnék még mit mondani... Tehát apu mindig az, aki szinte mindig igazat ad a kisasszonynak, anyu meg a rossz, a gonosz, a zsémbes. Anyu mondta is, hogy Yasmin dróton rángatja az apját, Seb pedig bólogatott. És tényleg... mondjuk ennek a másik oldala, hogy ha apu begurul, akkor ott kő kövön nem marad... és ezzel Yasmin is tisztában van...

Ennyit tehát a mi kis kapcsolatunkról mostanában. Remélem egy darabig megint kitart a „Te vagy a legjobb.”, „Nagyon szeretlek.” és társai... múlt héten újra kaptam ajándékot is. Havonta egy ilyen nagy helyreigazító beszélgetést még elbírok...

-       és akkor nézzük, hogy hogy is érzem magam mostanában: nagyon vegyesen. Egy napon belül is többször változik: van, amikor majd kiugrok a bőrömből, akár anélkül is, hogy bármiféle okom lenne az örömre... a következő pillanatban pedig teljesen magam alatt vagyok. Mondjuk mindig is hangulatember voltam. Szerintetek is Anyuskám? :) Viszont a múlt héten a napsütéses órák számának növekedése hozzájárult az arányok megváltozásához, így már jóval többet voltam jókedvű :)))) A nap persze nem minden, lehet napos időben is sz.r kedve az embernek, de rajtam azért általában sokat dob :D Szeretném visszakapni a tavaly ilyenkori önmagamat. Valahol elvesztettem az elmúlt hónapok során... és most nem csak arra gondolok, hogy 4 kilóval könnyebb voltam... persze az is sokat számítana, ha újra akkora lehetnék, mint tavaly :D De nem csak erről van szó... amikor mosolyogva ébredtem minden nap, mindig csináltam valamit, 5 perceket tornáztam reggelente (na nem minden nap azért :), pörögtem egész nap, este még dolgoztam az irodában, fél 11-kor indultak az estéim sokszor. Fárasztó volt, de egy kicsit hiányzik az esti műszak... nem gondoltam volna, hogy egyszer erre jutok :) Azt hiszem Miss Marple írta anno, hogy olyan lehetek, mint egy duracell-nyuszi. Most inkább egy Michelin-babára hasonlítok, ha már a Tv-s reklámoknál tartunk... Beindult tehát a Duracell-projekt :)))) A cél a a projekt nevében foglaltatik :D Nem tudom, hogy az óraállításnak köze van-e hozzá, de tegnap a parkban épp mondtam Hajninak, hogy egyre többször érzem megint úgy, hogy szeretek itt lenni :))) És ez jóóóó!!! Tavaly élveztem minden egyes másodpercét Angliának... most azért nem így van, bár hazamenni azért nem akarok. Semmiképpen. Ne értsétek félre „otthoniak”, persze, hiányoztok, de nem akarok hazamenni. Itt akarom magam jól érezni, újra. És fogom is! :)

Na mára ennyi, pedig még akartam írni, de háromnegyed egy... és negyed 8-kor jelenésem van, aztán pedig hosszú nap vár rám. Este pedig meetingre megyek Yasmin sulijába, találkozom pár tanárral gondolom... Nem tudom mikor írok legközelebb, de ígérem, nem hagylak Benneteket ismét két hétig olvasnivaló nélkül!! :)

Azt hiszem ez volt eddig a leghosszabb kihagyás... majdnem két hét. Ne haragudjatok, de egyszerűen nem volt kedvem írni. Minden este szerettem volna megosztani veletek a velem történteket, a gondolataimat, érzéseimet, de egyszerűen nem tudtam elkezdeni... pedig még mondhatni időm is lett volna rá. Azért ne gondoljátok, hogy céltalan szörfölgetéssel töltöttem az estéimet :)

Először nem akartam belemenni a napok taglalásába, de nekem is jobb, ha átgondolom, hogy mikor mi volt... hiszen tudjátok, ez a blog a memóriám :D Lehet, hogy kicsit uncsi lesz az eleje, úgy gondoltam, hogy nem is teszem közzé, megtartom magamnak, vázlatosan, de annak nem lenne értelme, úgyhogy egy kicsit kaptok minden napomból :) Akit nem érdekel, ugorjon nyugodtan :) Módosítanom kell: akit nem érdekel a napi bontás, az egyáltalán ne olvassa el a mai bejegyzést, mert csak csütörtök estig tart a sztori, eddig volt ma erőm, fél egy van. Holnap folyt.köv. :)

Első igazi gym :)

/március 16. - szerda/

Rendesen dolgoztam az irodában, aztán ahogy már az előző bejegyzésben olvashattátok, elmentem a gymbe. A fiúk kedvesek voltak, megmutogattak mindent, elmondta a srác, hogy miből-mennyit-hogy. A hely maga nagyon picike és nagyon kevesen vannak, épp ez a hatalmas előnye a minden szempontból „nagyokkal” szemben. Jó, OK, a „géppark” nem a legmodernebb, nem a legújabb eresztés, de minden működik, az a lényeg :) Csütörtökön és pénteken is voltam aztán, pénteken például teljesen egyedül, mintha egy saját fitness-termem lenne (leszámítva persze a recepciós fiút:) Apu azt mondta még csütörtökön, hogy tuti nem fog sokáig tartani a lelkesedésem... mondtam, hogy így, hogy előre fizetek érte, már csak azért is fog... meg hogy nekem 20-30-40 font nem annyi, mint nekik... anyu is a „védelmemre kelt” azzal, hogy „4 napig nem evett, van itt akaraterő”. Mondtam is apunak, hogy ne legyen ilyen „bunkó”, majd megkérdeztem, hogy ugyan mennyit ivott? :)))) Mert egy kicsit pityókásan jött haza az aznapi – természetesen tisztán üzleti – meetingjéről :))) és olyankor nagyon vicces tud lenni mindenkivel :D Mint ahogy mindenki kapott is :D

Szóval próbálok menni legalább heti háromszor, majd meglátjuk :) Igazából nagyon jól esik a séta is, 20 perc oda, meg persze 20 vissza. Mondtam is anyunak, hogy ez az egyetlen alkalom, amikor kiteszem a lábam otthonról és NEM KELL ROHANNOM. Hiszen egyébként mindig rohanok: suliba, irodába, onnan haza... mindig. És olyan jó csak sétálni, nem időre menni, friss levegőt szívni, kitisztulni... Nem beszélve arról, hogy amióta nem kézilabdázom (ööö, 5-6 éve)... nem igazán végeztem rendszeres testmozgást. Néha rám jött, hogy akkor most futok, ez-az. Ja, egy hétig, vagy addig se. Utálok futni ugyanis, cél nélkül... a labda után/labdával más volt :) Na szóval jó, hogy végre foglalkozom egy kicsit magammal... az a csoda, hogy ennyi év alatt csak ennyire durvult el a helyzet, már ami a kilókat és az alakomat illeti...

Ja, és kiderült, hogy Potter, a komplexum főnöke nem a legkedvesebb ember hírében áll... a saját lánya is „spúrnak” tartja, ugyanis itt lakik a közvetlen szomszédunkban, az én oldalamon, és Pauline néha beszél vele... és a régmúltból is mesélt nekem sztorikat az öregről...egy magának való, multimilliárdos vén kujon – ez az, amit az emberek többsége gondol róla...

St. Patrick’s day

/március 17. - csütörtök/

Suli Pauline-nal, kis nézelődés, bunkó eladó csaj a sportboltban, busszal haza, át. Este megint gymbe mentem, ahogy arról már fentebb beszámoltam :) Ja, és a mai nap egyetlen érdekessége, hogy ma volt Szent Patrik, az írek egyik védőszentjének napja. Azt mondják, ilyenkor Guinnesst kell inni, amit a gymből hazafelé teljesítettem is :) A srác azt mondta, hogy szerinte ledolgoztam egy Guinnesst, ihatok egyet :D Anyuval beszélgettünk, hogy milyen fura, hogy azok a dolgok, amiket tavaly először éltem meg, most újra megtörténnek. Múlt héten volt Shaka halálának első évfordulója is. Baszus csak 2 hónapot töltöttem azzal a kutyussal, és rengeteget nélküle. Nagyon durva hogy rohan az  idő... csak hogy közhelyekkel éljek :) Na mindegy, tényleg fura megélni újra a pancake-dayt (amire tavaly rácsodálkoztam), a St. Patrick-dayt, azt, hogy náluk mindjárt anyák napja, stb...

Bőrig ám...

/március 18. - péntek/

Pénteken egy kicsit korábban mentem dolgozni. Ja, és tudom már: eláztam. De nem ám csak megázogattam... az irodában nem tudták, hogy a döbbent arckifejezést meg merjék-e spékelni egy kis nevetéssel? :) Mindenemről/-ből folyt a víz, még a zoknim is csurom vizes volt. Tudom, hogy ezt már máskor is mondtam, de ennyi „égi nedűt” még talán soha nem sikerült magamon érezni... Végülis félig-meddig én is nevettem, de azért k... nem volt vicces. Imádok biciklizni, említettem már? Apu azt mondta, hogy nem maradhatok abban a farmerban :D Ha-ha. Mondtam Samnek, hogy az egyik iratos fiókba behozok pár száraz ruhát ilyen esetekre :) Tanácsolták, hogy álljak be a WC-ben lévő kis melegítő alá (nem kézszárító), és „szárítsak” egy kicsit a hajamon meg a ruháimon. Kérdeztem, hogy akarják-e, hogy dolgozzak, mert ha igen, akkor talán nem kellene órákat a mellékhelyiségben töltenem „szárítással”... estig is ott állhattam volna :) Aztán Karen írt sms-t, hogy 3 után jönnek értem, ne induljak el biciklivel. Apu elmesélte, hogy néztem ki :) Persze akkor már nem volt durva eső, de azért nem bántam, hogy nem kellett hazakerekeznem.

Este szerintem nem volt semmi, elmentem gymbe, aztán itthon voltam, és a jövőmről gondolkodtam. Jó kis esti program, ajánlom mindenkinek.

Süss fel nap!

/március 19. – szombat/

Szombaton szokásos iroda-nap volt, majd mivel egész jó idő volt (kár, hogy a napsugarakat csak a négy fal közül élvezhetjük, de az is valami:), és Hajni szabad volt 6-ig, munka után betekertem Camberley-be, így egy kicsit dumcsiztunk. Aztán itthon voltam, szerintem nem voltam sehol, arra azért emlékeznék. Talán :)

Csak Frimley Green

/március 20. – vasárnap/

Az alcím csak arra utal, hogy nem léptem át a Frimley Green-táblát múlt vasárnap. Hajni átjött délután valamikor, majd sétáltunk, boroztunk, dumáltunk. Ja, és kiakadtunk: Hajni host-anyukája ugyanis kicsit unfair volt Hajnival szemben... Na mindegy is, aztán találkoztunk vele a központban, mert nem volt lakáskulcsa. Hosszú sztori. Este azt hiszem nagyon későn indult haza. Vagy az még az múlt hét előtti héten volt?? Jajj, nem tudom. Oh, dolgozni ment vasárnap este, tudom már, bocsi :)

Ja, és erre a napra még egyszer, utólag is: boldog 2. szülinapot Kittike!!!!! :D

Hétfő

/március 21. – hétfő/

Nem is igényel magyarázatot, fejtegetést a cím. Hétfő. Pont. Egyre jobban bírom a hétkezdeteket, a „H”-betűs napot, de azért nem lesz a kedvencem :D Sebastiannak uzsi, és indult is a többórás mulatság... vasárnapi sütisütő-párbaj maradványai, stb... Egy dolog azért volt, amit furcsálltam: a felmosó az udvar közepén volt, egy-egy téglán pihent a két vége. Sejtettem, hogy a dolognak köze lehet a nemrég kapott rollerhez és a roller-trükkökhöz, de azért megerősítést kértem kisangyalomtól. Kaptam is. A felmosó a rúd, amit át kell ugrania. Mondtam, hogy én azért általában másra használom és szeretném a jövőben is, úgyhogy hálás lennék, ha nem törné el vagy hajlítaná tovább... Erről ennyit :) Hétfőn is voltam gymben este, szerintem csak ennyi izgi történt :)

?

/március 22. – kedd/

Semmi említésre méltó nem jut eszembe a keddemről, de tényleg. Elég siralmas, tudom. Az is, hogy nem emlékszem, de az még inkább, hogy valószínűleg nincs is mire... Sitty-sutty pakolás – suli – munka – haza – át – haza... Azt tudom, hogy fájt a fejem este és hogy nem volt jó kedvem, nagyon nem. Pedig akartam blogot írni, komolyan.

Hosszú idő után sittelés

/március 23. – szerda/

Na jó, ez a hosszú idő mondjuk a múlt hetet megelőző hét óta eltelt időt jelenti, mert egy olyan hét volt csak, amikor nem sitteltem egyáltalán, a 15-i hét, ha jól emlékszem. De ez mindegy is. Ezt leszámítva megint semmi izgi: itthon – iroda – haza... Yasminnal elbeszélgettem, de erről majd később, külön. Nagyon jól elvoltunk, nevetgéltünk, beszélgettünk egész este, semmi gond nem volt velük. Felfedeztem, hogy az átok mellett (ezt persze csak a sok plusz munka miatt mondom:) áldást is hozott a felső szint, a házbővítés: mégpedig, hogy Sebastian tud fent TV-zni!!! Ami egyenlő azzal, hogy nem kell Yasminna megsüketülnünk lent, és nem kell vitatkoznom a hangerő miatt... nincs több játék a távirányítóval... és Yasmin és Seb sem vitatkoznak mostmár ezen :)

„Odatalálok, nyugi” :)

/március 24. – csütörtök/

Jókedvűen indult nap, nyilván a vesztét érezte Yasminit. Részletek később. Velem álmodott... a tegnapi beszélgetés hatására.

Ma kivettem egy szabadnapot... természetesen csak a sulit hagytam ki. Mikor Pauline barátnője meglátott, elkezdett „piszkálni”, hogy mi az, hogy lógok? :) Szerinte az nem is ember, aki soha nem csinált ilyeneket (nem mintha egy ilyen komolytalan iskolából való komolytalan hiányzás számítana :)... Pauline persze soha nem tett ilyet, ő ehhez túl tökéletes :)))) Komolyan úgy tudják oltani egymást, mint a tinik. Vagy mint az ötévesek: amikor Pauline beparkolt a barátnő mellé, az átvigyorgott, majd kiöltötte a nyelvét, a két hüvelykujját pedig a halántékához tette, és tudjátok mit csinált. Nem tudom, hogy van-e erre szavunk :) Egy hetvenen felüli hölgyeménytől furcsa volt ilyet látni :DD

Ja, és a lógás oka: a vizsgára gyakoroltak, és nem akartam egy tesztlap töltögetésére pazarolni a drága időmet. Ja, vizsgakörülményeket teremtett a tanárnő. Hát, nekem az itthon is megy :D Elkértem Hajnitól a feladatsort, meg is csináltam valamelyik nap. Elég jól megy az az igaszság. Bár a tanárnő szerint a vizsgán valamivel nehezebbre kell számítani, mint az a 3-4, amit megcsináltunk mostanában. A legrosszabban 2 hibám lett a 40-ből, annyira nem tartok tőle... 65%-ot kell teljesíteni azt hiszem. Na ezért nem mentem órára.

Kicsit nézelődtem, vettem husit a vacsihoz, és mivel tudtam, hogy anyunak mostanában nem megy a bevásárlás, vettem egy-két dolgot, ami égető volt már. És még így is kapott vissza pénzt. Mondta, hogy máskor is engem küld majd. Na persze :)

Ja, és a „nagy” balesetről majdnem meg is feledkeztem: azonnal vissza kellett indulniuk Oxfordból, ugyanis Yasmin kiesett a kocsiból, rögtön mikor odaértek. Anyu kocsija elég magas alapból, Yasmin speckó széke pedig még a sima ülésnél is magasabb... és még nem volt leengedve, csak kifordítva, állítólag valami gubanc volt a biztonsági övével. Gondolom össze-vissza ficánkolt, nem gondolkodott mielőtt mozdult (ahogy szokta, ezt nagyon sokszor mondjuk neki, járás közben is)... és ez lett a vége. Anyu mindeközben próbálta Zulut (merthogy csütörtökön őt is vitték) elrendezni... Yasmin a földön, kiskutya a pórázon... Nem volt könnyű napja. Hazasiettek, aztán a kórházban ültek 3 órát, de nincs semmi baja hál’ istennek. Egyébként nem látszik rajta semmi, de a fejét fájlalta, meg egy kicsit piros volt a haja alatt a fejbőre, de ennyi. Azért biztos nem lehetett kellemes szegénynek olyan magasról lezúgni... bár egyértelműen az ő hibája, hülyesége volt, ezzel ő is tisztában van.

Délben gondoltam elszaladok a gymbe, volt egy kis időm. Visszaértem, vasaltam, rántott husit sütöttem, vasaltam. Kint vacsiztak a gyerkőcök, mert JÓ IDŐ VOLT!!! A napon nagyon is, lesült rólam a szabadidőgatya! Anyu természetesen megint az én pezsimet itta, dehát ezt már megszoktuk :)

Ja, és nagy dolog történt csütörtökön: rendeltünk nekem SZEKRÉNYT!!!!!! Mondtam nekik ugyanis szerdán, hogy mostmár vagy vesznek ők vagy én veszek egy olcsót magamnak, de már utálok itthon lenni, mert egyszerűen nem férek, minden mindenhol... Eddig mindig az volt, hogy majd ők lerendezik, de mondogassam nekik minden nap. De tudom, hogy x millió fontos dolguk, gondjuk-bajuk van, nem akartam állandóan ismételgetni, de kéthetente azért elmondtam... Yasmin pedig állítólag sűrűbben is emlékeztette őket. Anyu mondta, hogy nézzek rá az Argos kínálatára: rögtön az első darab egy féláras háromrészes gardrób volt: akasztós, polcos részek és három fiók. Tökéletesnek tűnik. Valamikor a jövő héten szerintem meg is jön. Vagy az azutánin. Aztán mondjuk lehet, hogy újabb hat hónapot kell majd várni, hogy felkerüljön a szobámba, mert ahogy az ágyat két darabban sem tudtuk levinni, úgy ez sem fog elférni a bejáratnál... lapra szerelve sem...

A vásárlás után összekaptam magam, majd biciklire pattantam, abban a reményben, hogy gyorsan Hajnihoz érek. Hát, a gyorsanból 20 perc „tudom merre vagyok és magabiztosan megyek”-et követő több, mint háromnegyed órás céltalannak éppen nem mondható, de mindenképpen felesleges kerékpározás lett. Tudom ám mi a probléma gyökere: az, hogy ugyan párszor már voltam Hajniéknál, de... volt, hogy állomásra, gymbe, vagy csak Farnborough-központba mentünk, onnan jöttünk, ilyen-olyan utakon... és csupa olyan helyen jártam csütörtök este is, amik ismerősek voltak, így egy darabig azt hittem, hogy még jó irányba megyek, pedig már rég tévúton jártam :D Egyszer aztán eljött az a pillanat, amikor megkérdeztem egy járókelőt (egy elég rosszarcú fiatalembert, de ő volt az egyetlen a környéken, kicsit még dumcsizott is velem:), majd pedig eljött az a pillanat is, amikor felhívtam Hajnit, és közöltem vele, hogy egy nagy körforgalomnál vagyok, fákkal a közepén :) Szerintetek ebből hány van??? :D Ekkor jött a sokk: ő már Frimley-ben volt a Waitrose-nál, mert ugye nem értem oda hozzájuk, és gondolta, hogy biztos később indultam, majd útközben összetalálkozunk. Azzal sajnos nem számolt, hogy én rögtönzött Farnborough-felfedező túrára indulok :) Aztán még egyszer beszéltünk, akkor már azt hittük, hogy tényleg találkozunk, de én akkor is rossz irányba mentem :D Így pont elkerültük egymást... Sokadjára aztán megtaláltuk egymást, de ekkor már fél 8 volt szinte. 6 körül indultam... így lett az alapesetben félórás útból másfél :)

Gyors ledobtam nála a cuccomat, és elsétáltunk a pubba. Volt egy voucherje, amivel vacsit és egy üveg bort kaptunk 10 fontért, összesen kettőnknek. A pincérfiú talán a legmelegebb élő ember volt, akit valaha láttam. Mondhatnám, hogy „magas, szőke férfi felemás cipőben”, de ebből csak a magas, szőke stimmel. Na jó, a férfi is persze. Annyira szőke volt, hogy az már bántotta a szemet, de ez még OK. Viszont ami kiverte a biztosítékot: a nyakára egy SZÁJ volt TETOVÁLVA!!! Na nem ám hátulra!! Én nem vagyok konzervatív, általában szeretem a szélsőséges dolgokat, ha magamon nem is, máson nézni igen :) ... de ez azért sok volt. Ehhez jött, hogy kortól függetlenül mindenkinek folyamatosan azt mondta/kérdezte, hogy „All right guys(?)”... De amikor azt mondom folyamatosan, akkor azt úgy is értem. Mást sem hallottunk egész este a környező asztalok felől... meg persze mi is kaptunk egy párat :)

A kaja egyébként finom volt, jól is laktunk :) Sonka meg marhasült volt, yorkshire pudding, és zöldségek, na meg egyéb szószok mellett a világ legerősebb mustárja...

Vacsi után hazamentünk Hajnihoz, ahol úgy döntöttem nem alszom ott, inkább hazatekertem este, fél 11-kor. 11-re haza is értem, tök jó volt este jönni, no forgalom, tudtam haladni. Még a dombon is feltekertem, igazán büszke voltam magamra :)

Most befejezem/félbehagyom, mert fél egy van, és hív az ágyam. Holnap pedig valamiért nincs suli, először azt hittük Sebastian csak  meg akar viccelni bennünket, amikor pénteken mondta. De kiderült, hogy sajnos nem. Miért pont hétfőn??? - kérdezem én.... Visszatérve a blogra: azt hittem eljutok máig, de úgy látszik nem, és akartam külön kis témákat is a napi bontás után... hogy tényleg tudjátok mi volt velem... Ezeket meg is írom, szerintem holnap. Így legalább ti is két dózisban kaptok, így is elég hosszú szerintem. Holnap jelentkezem, az nektek valószínűleg kedd reggelt jelent! Cserkész becsület szavamra!!! :)

Sziasztok!!!

Ne haragudjatok a hatalmas elmaradásért... ígérem behozom. Csak... majd leírom... nem unatkoztam az elmúlt... mennyi is?... majdnem két hétben. Volt minden: sírás-nevetés, nagy beszélgetések, vacsik, autóból kiesés (de jól van), és persze gym. Oh, és végül, de nem utolsó sorban: JÓ IDŐ!!!!!

Csak szerettem volna életjelet adni magamról, biztosan nagyon aggódtatok már :))) haha :D

De most mennem kell készülődni, mert Hajninak ma van a névnapja, amit meg kell ünnepelni: Camberley-ben találkozunk (mindketten biciklivel megyünk, mert SÜT A NAP!:), és elmegyünk ebédelni - a tervek szerint a Zizzibe :)

Először is: ma gondoltam rá, hogy suliba sem megyek, és dolgozni sem, mivel március 15. van. Mondtam is a lányoknak az irodában, hogy igazi magyarként nem is kellene ott lennem :))) De sajnos ez megmaradt egy kósza reggeli gondolat szintjén :)

Szóval vasárnap: pár perccel azután, hogy publikáltam a bejegyzést, egyszercsak minden elektronikus szerkezet kikapcsolt... rögtön konzultáltam anyuval, hogy őket is érinti-e vagy csak nálam van valami. Mint kiderült az egész környéken áramkimaradás volt. Igen ám, de én vártam Hajnit, aki pont akkor készült indulni. Ezzel nem is volt gond, azzal már annál inkább, hogy a garázsajtóm is klikkre nyílik :D Bert tavaly, mikor idejöttem, elmondta, hogy hogy tudok kijutni ilyen esetben, dehát tudjátok hogy van ez... nem alkalmazod és részben elfelejted... na meg ez olyan, amiről azt hiszi az ember, hogy úgyse lesz rá soha szüksége. Én legalábbis. Nagyjából amúgy emlékeztem, hogy hogy kell kinyitni... megemelni, lógó izét meghúzni... dehát na, nem akartam tönkretenni nagyapa áldásos munkáját, így inkább felhívtam nagymamiékat, és már jött is Bert segíteni... gyorsan ki is szabadított :) És igen, jól emlékeztem, hogy kell kijönni, csak először nem mertem erősen húzni, amit húzni kellett :) Megnyugtató, hogy  - bár még sosem tűnt fel – de kívülről is van egy húzója, arra az esetre például, ha tűz lenne vagy akármi vészhelyzet, és gyorsan ki kellene szegény au-pairt menekíteni.

Én kiszabadultam tehát, Hajni megérkezett, a nap pedig kisütött. Annyira jó volt :))) Elmentünk egy jó hosszú sétára az erdőben, fagyizgattunk, aztán borozgattunk. Majd megéheztünk és este besétáltunk a központba vacsiért meg egy kis bor-utánpótlásért. Végül fél 11-kor indult haza. Biciklivel :)

A tegnapi napom egész jó volt. Reggel egy fokkal jobb állapotok fogadtak, mint múlt héten. Bár most is voltak nem beáztatott edények, torta-formák, egyebek, na meg szétdobált ruhák és úgy általában állapotok. De például anyu mosott valamennyit a hétvégén... vasárnap este vagy hétfő hajnalban :) Komolyan nem tudom hogy tud egy négytagú család 2 nap leforgása alatt ennyi szennyest termelni. Anyu mosott már, és még én is megtömtem a mosógépet 4-szer. Ma pedig újra háromszor, és még mindig van egy csomó... hihetetlen!!!

Élveztem, hogy egyedül voltam, és mivel kint jó idő volt, sokkal jobb volt a közérzetem is, így nem húztam fel magam úgy a fürdőszobákon, egyebeken, mint általában :) Délben vonultam el a jól megérdemelt pihenőmre :D

Otthonról felhívtam Attilát, unokatesómat, tegnap volt a szülinapja. Már a... hanyadik is? 10 év van köztünk, akkor 34 :)))) Aztán skype-oltunk egy órát, a lányokat meg Anikót is láttam végre, karácsony óta nem is „találkoztunk”.

3 előtt aztán vissza, el is kezdtem vasalni, akkor még nem tudtam, hogy nem jönnek haza rögtön suli után. Bár az ilyen meglepetéseket nem bánom, mindig kellemesen érint, ha kapok még x percet, hogy nyugodtan csináljam, amit éppen csinálok. A vasalásnál külön öröm ez... van, hogy egy pólót 5 részletben tudok csak kivasalni, ha Yasmin ott van. Oh, és még valami kellemesen érintett: anyu behúzta a kukákat kintről, mind a hármat. Délután kérdeztem, hogy ki volt, mert nem emlékszem, hogy az elmúlt 13-14 hónap alatt egyszer is behúzta volna őket valaki helyettem... egyszer talán. Meg néha behozta a kis kajásat, de a nagyokat mindig kint „felejtette”, akkor is, ha már üresek voltak.

Egyszercsak befutottak mindenestől, Sebastian két barátja is jött. Akik egyébként nagyon érdeklődtek, hogy hol lakom :D Tusi Yasminnal – kicsit morgós volt, minden ok nélkül. Mondtam, hogy viselkedjen, én próbálok kedves lenni hozzá, de nem tűröm az ok nélküli bunkózást. Kiderült, hogy az egyik fizios nagyon felhúzta, és anyu is neki adott igazat... na bumm, és hol ebben az én szerepem? Igazából persze megértem, én is sokszor azokkal viselkedem csúnyán, akikkel a legkevésbé érdemlik meg...

A fiúk úszkáltak, aztán vacsi, pakolás, és háromnegyed 6-kor el is jöhettem. Este nem tudom már hogy telt el az idő... le akartam feküdni 10-kor, de egyszerűen nem tudtam elaludni. Mostanában sokszor előfordul, és éjszaka sem alszom jól, többször felébredek, miután nagynehezen 1-2 órás forgolódás után sikerül álomba szenderülnöm... talán túl sok mindenen kattog az agyam...

Reggel „csak” fél 8-ra jöttem, mert apu vitte Yasminit fiziora. Azzal fogadott anyu, hogy találjam ki, hogy Yasmin hány kiló, tegnap este ugyanis lemérték. Hát, 1 kilót tévedtem csak... ők kevesebbnek tippelték. Mostmár tényleg nagyon figyelünk, hogy mennyit eszik... és arra is, hogy én mennyit eszek :) Anyuval megbeszéltük, hogy mi most még inkább nem állunk rá a mérlegre... erős a gyanú, hogy mindketten távol vagyunk a versenysúlyunktól...

9-kor elindultam suliba, és ma NEM KÉSTEM EL!!! Hiszen nem volt Yasmin, és Sebastiannal még annyit sem kellett foglalkoznom, mint egyébként, így, hogy anyu is itthon volt. Ja, még az is szóba került, hogy lassan egy éve, hogy el kellett altatni Shakat... Sebastian állította, hogy 26-án volt, mi pedig állítottuk, hogy egy héttel korábban. Állítólag már tegnap este is jókora vita kerekedett ebből... még jó, hogy Vikinek van blogja :) Mondjuk Sebastian még azután is a 26-át fújta, hogy igazoltam a 19-ét :D

A sulit tényleg feleslegesnek érzem sokszor... ma is majdnem kiakadtam. A végén páran gyakoroltak a szóbelire (akik most mennek majd márciusban), mi pedig 4-en szövegértős feladatsort töltögettünk... amiből néhányat már megcsináltunk. Namármost van egy ilyen tanársegéd-kistanár(nő), aki „segített” nekünk. Először is megkérdezte, hogy csináltunk-e már ilyet? Képben van, ahhoz képest, hogy már hónapok óta jár hozzánk... na mindegy, ezzel még nem is lett volna baj. Odaült hozzánk, mondta, hogy kezdjünk neki, meg hogy hogy csináljuk... és fél méterről bámult. Jó, kész vagyunk már az elsővel?? És ha nem??? És ha én úgy osztom be az egy órámat, hogy az első szöveggel 10 percet akarok tölteni, akkor mi van??? Uuhhh... aztán megnéztük a válaszokat, amiből egyet ő sem tudott... ez a válaszlehetőségek egyértelműségét jelzi...

Miután elszabadultam innen, rohantam az irodába. Ma ott is tök jó napom volt. Semmi különleges, csak a napsütés miatt jó kedvem volt :) Itthon aztán egy darabig Sebbel voltunk, mert Yasmin ma kezdett korrepetálásra járni egy nőhöz, aki főként magánsulikba készülő gyerekeket készít fel a felvételire, de szintentartással, illetve felzárkóztatással is foglalkozik. Yasmin pedig jövőre középsuliba megy, és senki nem akarja, hogy ne értsen semmit... így heti egyszer el fogják hordani ehhez a nőhöz, aki egyébként azt mondta, hogy nem olyan vészes a helyzet. Főleg azt figyelembe véve, hogy alig van suliban szegény...

Hazaértek, vacsiztunk, közben jót nevettünk. Régen kacagtam ilyen sokat :))) Ugyebár mától elérhetők a jegyek az olimpiára. Apu mondta, hogy a legolcsóbb jegy 20 font, a legdrágább hétszáz valamennyi, azt hiszem a 100m-es futás döntőjére annyi, a legjobb helyre. Felsorolt egy pár sportágat, hogy mit nézne meg, aztán anyu kérdezte, hogy de mi az, amiért tényleg fizetne (az épeknél, mert paralimpiai versenyre mindenképpen mennek)? Erre mondja apu, hogy a torna :)))) Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy biztos a hajlékony kínai tornászlányokat akarja bámulni, anyu is hasonlókat mondott :))) Aztán apu próbálta magát kimagyarázni, sorolta a felemás korlátot meg a lólengést és egyebeket, de ebből már nem ásta ki magát. Még később is előjött :D Ja, apu egyébként tegnap is vicces volt. Megkérdezte, hogy pénteken nagyon részeg volt-e? Mondom igen. Karen is kérdezte tőlem még reggel, meséltem neki(k), hogy megkérdezte Hajnit, hogy milyen nemzetiségű?? Holott tudja, hogy magyar, mindenki tudja, és ő is mindig tudta :)) Tegnap, egy órával azután, miután megkérdezte, rámnézett még egyszer, hogy: „de tényleg nagyon részeg voltam?” :) Igen, nagyon :D Arra sem emlékszik, hogy beszélgettünk hazafelé...

Vacsi után tusolás, gyors öltözés, pakolás, aztán 6-kor eljöttem, majd fél 7-kor elsétáltam a Lakeside komplexumba (tó, hotel, fitness terem, darts, bowling, squash, úszás, táncórák, hétvégente disco/élő zene, stb...). Apuval összefutottam útközben, el akart vinni, de inkább sétáltam. Nem tudtam róla, hogy van rendes fitness-terem ilyen közel hozzánk. A honlapjuk pedig nem a legjobb. No mindegy, elsétáltam, 20 perc gyalog :)

Hatalmas az egész, először persze rossz helyre mentem. Oda, ahol a squash, bowling meg egy bár van. Épp jött ki egy öltönyös idős bácsi az ajtón, gondoltam megkérdezem jó helyen járok-e? Nagyon segítőkész volt, olyannyira, hogy kb. 5 pecben mindent megmutatott onnan, ahol álltunk, és mindent elmondott, amit nem is kérdeztem: a fentebb felsorolt lehetőségek mindegyikéről tájékoztatott, salsa és zumba-órákról, squash-ról, az évi rendszerességel megrendezett darts-világbajnokságról (erről mondjuk tudtam), mindenről... menjek a discoba, majd ők vigyáznak rám... 10 előtt ingyen van, aztán 10 font... gyanús volt, hogy mindennel ennyire képben volt :) Aztán egyszer kibökte, hogy „ja, amúgy az enyém ez az egész komplexum, meg egy másik még nagyobb Aldershotban, plusz még egy pár az országban”. Mondtam, hogy így már nem meglepő, hogy mindent tud mindenről itt :)) Minderre persze azután derült fény, hogy egy kicsit lefikáztam a honlapot (na jó, csak azt mondtam, hogy nem teljesen up-to-date, és hogy nem lehet minden infot megtalálni rajta...). Ja, és miután félig viccesen-gúnyosan tettem egy megjegyzést, amikor mondta, hogy 2-kor zár a parti... mondtam, hogy „Angliához képest nem rossz, Magyarországon sokkal jobb, sokkal később zárnak a bulihelyek.” :) Elég gúnyosan mondtam azt hiszem, de nevetett. Jó, hogy az angolok értik az ilyet, már aki :) Egy kicsit még „dumcsiztunk”, megbeszéltük, hogy honnan jöttem, mit csinálok... mondta például, hogy most kezd majd beindulni az élet, ne aggódjak :) És hogy menjek nyugodtan a gymbe érdeklődni, nagyon kedves ott is mindenki :D Aztán beszállt a nem elhanyagolható méretű autójába, én pedig átballagtam a megfelelő épületbe, és azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg ő lehetett-e a nagyfőnök vagy csak kamuzott?

Egy nagyon fiatal fiú volt a recepciós ebben a nagyon picike fitness teremben, egy lépésre a medencétől és jacuzzitól. A honlapon látott 100 fontos egyszeri regisztrációs díjat szerencsére nem kell kifizetni annak, aki mostanában csatlakozik ... mindenhol van ilyen, de mondjuk 30-40 font, nem 100... egy hónapig 25 fontért kipróbálhatom, aztán ha tetszik, elvileg 43 font a havi bérlet. Az a fajta, amivel bármikor mehetsz. Van egy olcsóbb fajta azt hiszem 33 fontért, de azzal hivatalosan csak hétköznap délután 5-ig mehetsz. Mondtam, hogy az nálam sajna nem játszik. De a srác szerint, hogy ha egy hónap után úgy döntök, hogy csatlakozom, akkor meg tudjuk azt oldani, hogy az off-peak-bérlet áráért (33 fontért) bármikor megyek :D Mondtam, hogy biztos voltam benne, hogy van valami kedvezmény az alacsony fizetéssel rendelkező, kedves, szegény au-pair-lányoknak :)) Bár ezt még ne kiabáljuk el, majd meglátjuk, hogy egyáltalán tetszik-e majd. Mindenesetre kedves volt, meg is mutogatott mindent.

Örültem, hogy sokkal kevesebből megúsztam, mint amire készültem. Annyira elhatároztam magam, hogy akár a 100 fontot is kiperkáltam volna, de így azért lényegesen jobb :))) Mivel kártyával fizettem, át kellett menni a hotel halljába, a recepciós lánynál intéztük. Elég jól néz ki, kívülről nem is gondoltam volna. Nem a lány (bár nagyon szép pár szemüveget sikerült választania:), hanem a hotel belülről. Közben kérdezte a fiú, hogy mit csinálok, milyen egy napom, stb... kérdeztem, hogy amúgy mire fel kérnek el máskor 100 fontot??? Enyhe túlzásnak tartom... mondta, hogy igazából semmire, elegük volt, hogy sokan regisztráltak, aztán egy-két hónapig nem jöttek, aztán újra... az ilyen visszatérő báránykák megtartására volt/van ez a 100 font... visszatartó erő kihagyás ellen... Ja, azt is megkérdeztem, hogy elképzelhető-e, hogy találkoztam a főnökkel? Azt mondta simán, ha egy öregember volt. Jaja, mondtam, hogy egy öregember egy szép nagy autóban :) Itthon aztán felkutattam neten a bácsit, és tényleg ő volt :) Találtam egy 2001-es cikket, amiben a darts iránti „szerelméről” is nyilatkozik többek között, meg például arról is, hogy anno a Beatles 45 fontért lépett fel nála, a Rolling Stones pedig azt hiszem 65 fontért. Nem most volt már az sem. És a bácsi sem mai ... már (mit mondunk a pasikra? mert a nőkre mondjuk, hogy „nem mai csirke már” :)... szóval nem fiatal, 82 éves, ha a BBC nem hazudik. Multimilliárdosként emlegették... Meg hogy itt mindenki ismeri, már ’72 óta övé ez a terület... úgy látszik csak én nem tudtam, hogy kicsoda :)))

Na ennyit a lakeside-os kalandomról egyelőre. Holnap elvileg megyek, azt mondtam, hogy 7 körül. Remélem odaérek, mert a fiú beszervezett valakit, aki elvileg mindent megmutogat majd, amire kíváncsi vagyok :) Éppenhogy eljöttem, írt Karen sms-t, hogy holnap este ráérek-e sittelni, vagy csinálok valamit? Hát, így jártak. Na jó, persze nem ezt írtam, hanem közöltem, hogy mik a terveim, aztán miután írta, hogy nem baj, azért jófejségből megkérdeztem, hogy felhívjam-e a gymet holnap és áttegyem-e másik napra? Azt mondta nem baj, amúgy sem akart annyira menni. Gondolom moziba akartak menni. Bár Karen szerint csak egyszer voltak mióta együtt vannak, így azon sem lepődne meg, ha nem jutnának el megnézni A király beszédét. Én felajánlottam...

Itthon aztán blogot írtam, ami – főként az időjárásnak köszönhetően – már tényleg nem olyan keserű hangvételű, mint amit mostanában megszokhattatok tőlem :)

... na nem nekem... Számomra ugyanolyan rövid, mint mindig. Szinte egy nap, vasárnap, amit ma tényleg pihivel töltök, azért is van időm írogatni :)

Pénteken jól indult a napom, 8-ra mentem ugyanis, mert apu vitte Yasminit fiziora, így anyu itthon volt Sebastiannak. Rendhagyó módon nem kocsival, hanem gyalogszerrel/rollerrel mentek :) Az üres házban gyorsan haladtam, fél 10-kor végeztem is mindennel.

Időmilliomosként gondoltam, hogy fél órával hamarabb bemegyek az irodába, így fél 11-kor már munkába álltam, így legalább behoztam a kedden a suli miatt elveszt(eget)ett fél órát :) Odafelé százágra sütött a nap, gondoltam a kis dzseki elég... hazafele pedig majd’ megfagytam, nem tudom már megint hova tűnt a napom???? Csütörtökön is ezt játszotta... nem szeretek bújócskázni :)

Hazaérve Sebastiannal voltam egy ideig, aztán megjöttek a lányok a vásárlásból... ugyanis újabb ittalvós vendégün volt, és suli után bementek Camberley-be, ahol anyu találkozott a rugby-válogatott 4 tagjával, de túl sz@rul nézett ki, ezért nem fényképeztette le magát velük :) Úszkáltak egy kicsit a lánykák, addig anyu elvitte Sebet teniszre, aztán hazaugrott, kivettük Yasmint, és már ment is vissza nézni Sebastiant :)

Tudtam, hogy pizzát akar rendelni vacsira, de nem gondoltam, hogy útközben már meg is rendelte, és hamarabb ide fog érni, mint ők... csengetnek, először gondoltam, hogy valaki jött Pauline-ékhoz. Még mindig cseng... kapcsoltam, hogy valószínűleg a pizza... kérdezem Yasmint van-e készpénze? Nincs, mindet elköltötte Camberley-ben... nekem sem volt egy kis aprónál egyéb a pénztárcámban, a pizzásfiúnál pedig még nem lehet kártyával fizetni, még Angliában sem :))) Úgyhogy kirohantam, közben hívtam anyut, hogy csipkedjék magukat. Azt mondja egy perc, mindjárt itt vannak... elkezdett cseperegni az eső, így vártunk a sráccal, majd 5 percet... ha nem jött volna, nyilván tudtam volna Pauline-tól pénzt kérni :)))

Megvacsiztunk, Sebastian nagyon édes volt, kiszolgált mindenkit. Szerintem most először fordult elő, hogy ő adott az én kezembe kiskanalat a pudingos desszerthez, és nem fordítva :) A lányoknak csinált szörpöt, igazi jó vendéglátó volt. Aztán történt a szavazás, hogy mi legyen reggelire, legyen-e palacsinta? Sebastian meg sem várta, hogy ki mit mond, eldöntötte, és igazán egyszerűen meg is magyarázta: mivel mindig a férfi szava dönt, és jelenleg ő az egyetlen férfi a házban (apu nem volt otthon), ezért ő dönt. Na jó, Zulu is férfi, de Sebastian idősebb nála :)))) De ahogy ezt előadta :D

Így történt, hogy fél 8-kor még palacsintatésztát kavargattam nekik szombat reggelre, aztá n elvonultam. Terveztem, hogy elmegyek pubozni, és Hajni majd csatlakozik hozzám, ha végzett az étteremben. Negyed 11 fele értem oda, kiültem egy vodka-limonádéval, mert tök jó idő volt. Mikor bementem a következő körért, megláttam Toddot az irodából, aztán apu kopasz fejét. Rugbyn voltak 4-en, Grannia, a titkárnője-jobbkeze, és Gemma, a legkedvesebb pénzügyes voltak még ott. Így velük töltöttem az este többi részét. Még jó, mert Hajni végül éjfélig dogozott. Aranyos volt mindenki, és jókedvű. Nagyon is. Kedves dolgokat mondtak rólam, Todd szerint sem kell foglalkoznom az – ő szavaival élve – tanulatlan adminos lányokkal... és hogy Sam mindig milyen szépen beszél rólam, stb. Szóval jó volt, kellett már a lelkemnek :D A további vodkákban és jager-bombákban már nem vagyok biztos, mennyire volt rájuk szükségem :)

Egy kicsit még maradtunk miután Hajni megjött, aztán megérkezett a taxi a többiekért, mi pedig hárman kocsikáztunk haza. Köszönet Hajninak :D Aki nálam aludt, mert kedves anyukája lényegében kitette otthonról arra az estére, mert kellett a szobája a sok vendégnek: nagyszülők, tesók, mindenki jött. Abban nincs semmi, hogy Hajni nálam aludt, mert máskor is szokott, mindig szívesen látom, tudja :))) Csak maga ez, hogy más embereket altat az ágyában, a szobájában, ahol a személyes cuccai vannak...  és mindezt szinte az utolsó pillanatban közli, mint mindent... Karen nagyon ki volt akadva, amikor mondtam neki... ha egy kicsit is ismerné, tuti megmondaná neki, hogy ez mennyire nagy bunkóság, azt mondta...  „Ez olyan, mintha én megkérnélek, hogy menj el valahova egy éjszakára, mert jön például az apukám!”... „extremely rude, extremely rude...” Hát igen. De jó volt, még megittunk egy üveg bort, beszélgettünk, és majdnem 3 óra volt már, mikor ágynak dőltünk.

Szombat reggel együtt indultunk el, beugrottunk a boltba, onnan aztán átsétáltam az irodába. Nem volt semmi extra egész nap, Natalie-val voltam... Ja, kicsit megbotránkoztak Louanne egyik facebook-státuszán: kiírta, hogy valaki elvinné-e őt és az egyik barátnőjét este x helyre kocsival egy kis ezért-azért cserébe? Ő leírta azt is, hogy konkrétan miért... ezen az sem javított, hogy aztán odaírta, hogy ezt a barátnője ajánlja fel, nem ő... mindezt alig azután, hogy kihirdette, hogy le van foglalva az ibizai nyaralása... na mindegy, az egyik sales-es srác fedezte fel (nekik van idejük facebookozni:), és mindenki megbotránkozott rajta. Én csak hallgattam... jobb, ha ilyenkor csendben maradok :)

5-kor végeztem, hazasétáltam, bár Todd felajánlotta, hogy hazadob. De már péntek este elterveztem, hogy sétálni fogok, úgyhogy tartottam is magam ehhez. Beugrottam a Waitrose-ba, ahol találkoztam Hannaval, a svéd lánnyal, meg a pasijával. Egy hónapja vannak együtt és azt tervezik, hogy pár héten belül Svédországba költöznek nyár végéig, és Hanna majd visszajön vizsgázni. Vagy csak a vizsgák után költöznek, még nem tudják. Szeptemberben aztán vissza, és mindketten Londonban járnak majd egyetemre. A pénz miatt egyiküknek sem kell aggódni... Hannanak már van is munkája otthon a nyárra. Könnyen szerez a pasijának is, hiszen apunak csak egy szavába kerül. Egy kicsit biztos az irigység is beszél belőlem, hogy egyeseknek milyen könnyű az élet, minden csak úgy szó szerint az ölükbe pottyan... viszont tényleg nem tud értékelni semmit, a kis dolgokat, mint például én... Hannaról amúgy is írtam már szerintem korábban... több pénzt költ el egy héten, mint Hajni meg én összesen egy hónap alatt... és nem azért, mert a családja itt kint olyan jól fizet... tudjátok, a család, aki annyira, de annyira rosszul bánik vele. Csak az a baj, hogy néha a kis füllentései ellentmondanak egymásnak... Teljesen rá vall az is, hogy a suliban tervezgetett Windsor-napunk fő programjának ő halál komolyan a vásárlást (Zara, stb.) javasolta...

Na ennyi elég is volt róluk :) Hazasétáltam tehát, vacsiztam, egy nagyon kicsit beszéltem anyáékkal, aztán egyszercsak 11 óra lett, én pedig lefeküdtem.

... és talán túlságosan is kialudtam magam, ugyanis majdnem 10-ig húztam a lóbőrt. Mondjuk kb. fél 8-tól félóránként felébredtem, de meggyőztem magam, hogy maradjak az ágyikóban :)

Blogot írtam, pakolásztam, hülye vacsifőzős-vakrandis műsort néztem a tv-ben, ez már a legalja... de jóképű volt a pasi benne, ami itt az angoloknál igen ritkaság számba megy :) Elvileg 3 körül jön Hajni. Eredetileg sétát terveztünk mára, de fos idő van, jellemző...

Ja, anyu valamelyik nap kérdezte/mondta, hogy baj volna-e, ha havonta fizetne? Mert új rendszer van (a Yasmin után kapott támogatással ugyebár eddig is pontosan el kellett számolnia), ő sem érti igazából (csak Bert), de erre kérte a könyvelő. Mondtam, hogy néha most is szinte így van, nekem aztán teljesen mindegy :) Van, hogy elfelejtjük mindketten, meg ha nem muszáj, nem szeretek állandóan a bankba rohangálni. Azt mondta ad közben kézpénzt, ha kell, de erre nem lesz szükség, szerencsére nem élem fel hétről-hétre a keresetemet, csúnya is volna :) Egyetlen nem szimpi dolog ezzel kapcsolatban, hogy majd elvileg úgy lesz, mint anno a repjegyekkel például, hogy többet utal, és valamennyit majd visszaadok...

Még egy dolog, amit a héten elfelejtettem: lefoglaltam augusztusra a repjegyemet!!! Mivel Gabrosék (unokatesómék) esküvője fix (hacsak meg nem gondolják magukat:)))) augusztus 13., és azon tuti otthon akarok lenni, így nem igazán volt mire várni. Most nem játszom meglepősdit – többek között azért sem, mert a nagy bőröndöm fel sem férne a domaszéki buszra, bizonyos típusokra legalábbis :) – tehát a valódi dátumokat közlöm most azokkal, akiket érdekel: agusztus 4-én szállok fel Gatwickről és 17-én jövök vissza. Mivel addig nem megyek haza, gondoltam nem csak 9-10 napra megyek, mint tavaly nyáron, hanem majdnem két hétre. Jó lesz :) Nem beszélve arról, hogy így megúszok két hetet az öthetes nyári szünetből :)) Ennek anyu annyira azért nem örül szerintem, bár nem lesz olyan vészes, mert a 8-i héten kezdődik Yasmin háromhetes oxfordi fizioja, szóval nem kell neki megőrülni velük itthon... Ja, és megint a Malév volt a legolcsóbb, hihetetlen! A Wizzairt is nézegettem: csábító, hogy tulajdonképpen nincs súlykorlát (na jó, 32kg), viszont Luton... ahova kivittek volna, kijöttek volna értem... de hétköznapokon az autópálya egy rémálom... és ha már mehetek Gatwickről is, olcsóbban, akkor miért ne?

Ígérem a mostani bejegyzés kevésbé lesz keserédes, mint az előző :) Az idő még mindig tűrhető, bár a szél fújhatna kevésbé is. Tegnap is majd levitt a bicikliről... na meg a térdem mindig jobban fáj, amikor erős szembeszélben kell tekernem... „hegymenetben” a legjobb...

Sebastiannal jól elvoltunk reggel, port töröltem mindenhol... ismét arra a következtetésre jutottam, hogy jobban szerettem, amikor kisebb volt a ház, hiába néz ki jobban most :) Még jó, hogy a porszívózást hagytam utoljára, ugyanis Zulu egy hatalmas, szerteágazó fadarabbal sétált be az ajtón... alig bírta, édes volt :) Nem sokáig hagytam örömködni vele természetesen.

Miután anyu kérésének eleget téve fél 11-kor elzártam a kutyukat, mentem dolgozni. A kis műbőr-biciklizős-dzsekimben. Bizony ám :) Olyan jó idő volt! Hazafelé sem fáztam szerencsére :) Hajat mostam gyorsan, aztán 4 előtt átjöttem, lepakoltam az asztalt és el is kezdtem palacsintát sütni. Tegnap is. Az volt, hogy majd esznek, a maradékot pedig elviszem magamhoz, és megesszük Hajnival mozi előtt. Ja, mert voltunk moziban, de erről majd később. Szóval úgy volt, hogy esznek, de aztán végül nem ettek, mert mostantól ismét nagyon figyelünk Yasmini súlyára. Nekem is azt kellene, és mindannyiunknak... Nagyon küzd most fizion, mert – mint mindenki itthon Sebastian kivételével – ő is felszedett egy pár kilót... és most még a szokásosnál is jobban szenved szegény. Úgyhogy anyu mondta, hogy nincs palacsinta. Sebastian ehetett volna titokban, akart is, de szolidaritásból inkább csokit zabált :) Majd pénteken kavarok tésztát és szombaton reggelire kaphatnak a gyerkőcök, sleepover-vendég jön ugyanis megint, Yasminnak valami régi-új barátnője, akit én még nem ismerek.

Tusolás után fél 6 felé már elvonultam, negyed 7 körül aztán jött Hajni. Szépen megvacsiztunk, aztán elindultunk a moziba. 18:50-re volt kiírva... mivel itt még az otthoninál is több reklám előzi meg a filmet, csak háromnegyed után indultunk el tőlem. Popcorn-vásárlással, WC-vel, mindennel együtt még így is időben voltunk, pont a „Kérem kapcsolják ki telefonjaikat!”-ra értünk be, és negyedkor elkezdődött a film :) A király beszédét néztük. Alig voltam moziban, mióta itt vagyok, de ezt már január óta meg akartam nézni. Akkor döntöttem el, amikor Sebastiannal a csodás Gulliver utazásait láttam. Visszatérve a beszédhibás királyra: nekem nagyon tetszett, bár néha nehéz volt megérteni, nem egy poén maradt ki... De a lényeg azért „átjött”. A király feleségének skót akcentusához hozzá lehetett szokni, a Churchillt játszó bácsinak viszont nem értettem minden szavát... Colinunk mellett a Lionelt alakító Geoffrey Rush is nagyot alakított... Mozi után hazadobott Hajni, és ennyi volt a móka :)

Ma is a szokásos dolgok voltak: uzsi, Sebastian, suli Pauline-nal. Vicces egy nagymami, az biztos :))) A suliban csak egy problémám volt. Nem, most nem kellett a dán lány mellett ülnöm (nem is volt ott), még jobb helyem volt: én nem tudom, hogy Pakisztánban hányszor szokás tisztálkodni egy héten; vagy hogy mivel mossa kedves csoporttársnőm a ruháit; vagy esetleg valami nagyon különleges pakisztáni parfünöt használ... vagy talán mindezek együtt... nem tudom... de az tény, hogy akármi is okozza, az összhatás zavaróan büdös... Tudom, mostanában kevésbé tolerálok mindent, de ez tényleg bárkinek „orrot szúrna”...

Haza is jöttem Pauline-nal, ebédeltem, aztán átmentem kutyákat „őrizni”, majd fél egy után megjött anyu. Beszélgettünk a fiziról, Yasminiról, hogy hogy képes sokszor kellemetlen helyzetbe hozni az embert a beszólásaival :)))) Vasalgattam, vacsiztunk, úsztak, én vasaltam újra, tusoltunk, veszekedtünk (a WC-be dobta a strandtörülközőjét – szerinte vicces volt... szerintem meg egyáltalán...), öltöztük órákig, aztán fél 6 fele eljöttem.

Mivel még világos volt és viszonylag jó idő is, elindultam egy kis erdei sétára. Onnan visszatérve csendes magányomba burkolózva töltöttem az estét, mint általában. Nem gondoltam volna, de mintha néha hiányozna az esti iroda. Na nem az oda-vissza út, csak az, hogy ott legyek. Bár a daytime-ot nem akarnám visszacserélni estére, így legalább van egy kis rendszer a dologban...

Sziasztok!!

De előtte még egy pár szó a vasárnapról meg egy kis siránkozás. Köszi, Huncutkacérna, egy kicsit jobban vagyok. Nem volt semmi különös, csak rossz napjaim vannak úgy látszik. Biztató, hogy ma nagyon jó idő volt hál’ istennek, jó már végre nem csak a szürkeséget látni. Remélem hamarosan helyreáll a világ rendje, azaz láthatunk egy kis halovány reménysugarat a tavaszra... szó szerint reménysugarat :) Bár itt is hóval fenyegetőztek még a múlt héten...

El is kezdeném akkor a vasárnappal :) A fél 12-es vonattal mentünk Guildfordba, és – mondjuk már máskor is volt ilyen – de a kalauz meg se nézte a jegyeinket. Vettük volna elő, ránk pillantott, odabökött egy „Ti rendben vagytok, ugye?”-t, és továbbállt :)

Eredetileg úgy volt, hogy lehet, hogy megyünk moziba és megnézzük A király beszédét, de aztán olyan szép idő volt (persze most, amikor a nagyon meleg kabátomban mentem, és még kesztyűt is vittem:), hogy egy kis nézelődés és minimális vásárlás után sétálni indultunk. Igen, indultunk :) Rögtön a park elején van azonban egy „Fehér Ház” nevű pub, ami kívülről is tényleg egy mini-fehér-házra hasonlít, és Pelinnel tavaly már voltam ott. Be is tértünk egy forró csokira (nagyon fincsi volt és még egy falat citromos sütit is adtak hozzá) és egy kis édességre is megéheztünk, így megfeleztünk (bár a pultos fiú figyelmeztetett, hogy túl finom, nem ajánlja felezésre:) egy belga csokis gofrit fagyival és tejszínhabbal, na meg egy rolettivel... ugyebár. Hajni kérésére beleírom a blogba, hogy a roletti felezésénél sikeresen összeroppantottam a felét, úgy, hogy a morzsák beterítették a ruhámat és természetesen a földre is jutott egy tekintélyes mennyiség, kisebb-nagyobb darabokban :)

Innen haza is jöttünk, nálam még filmeztünk, beszélgettünk, és ennyi is volt a vasárnap. 10 körül ment haza Hajni.

És aztán tegnap jött a sokk. Nem is igazán sokk, mert nem kellene már ilyeneken meglepődnöm, majdnem minden hétfőn ilyen állapotok várnak rám. Jövő héten vagy valamikor vinni fogok fényképezőt... Először is a konyha... a kukákról már nem modok semmit... a mosogatógépben legalább tiszta cuccok voltak, de még egyszer meg tudtam tölteni a pulton és a mosogatóban sorakozó cuccokkal, ezek után Yasmin és apu vasárnapi sütögetésének nyomait is eltakaríthattam. Beáztatva persze ezer évente egyszer szokás errefelé... na az nem most volt. A konyhapultok természetesen tele mindenféle kacattal, cuccokkal, amiknek a különböző szobákban lenne a helyük. Például ruhákkal. Emlékeztek, hogy szombat este is mostam. Persze, hiszen írtam, hogy a pénteki ruhák még a gépben voltak. Namármost anyu vasárnap sem érintette a mosógépet... de még azok az összehajtogatott ruhák sem vándoroltak a helyükre, amiket szombat este 11-kor már nem akartam bevinni a gyerekek szobájába, hiszen aludtak, így a konyhapulton, a szárítógép felett hagytam őket. A szombati fél adag ruha, amit akkor a gépben hagytam, még nedvesen forgott a szárítóban hétfő reggel, épp akkor rakhatta be őket, mielőtt átmentem...

Ja, és persze a szokásos: széthagyott cipők, ruhák (szennyes és tiszta egyaránt szanaszét a lakásban), bögrék, poharak, párnák, plédek, sálak, anyu kardigánjai, a szombat este levetett kabátja ugyanott a kanapén fogadott... oh, és nem hagyhatom ki a kutyák játékait: a rendeseket és a kintről behordott sz*rokat is, amiket millió kis darabra képesek szétkapni pillanatok alatt (kertben talált műanyagok, fadarabok, csontok, akármi...) Az új szőnyegen különösen jól mutattak...

Nem beszélve arról, hogy mostmár fel is kell rohangálnom... és a már sokszor hallott 3 fürdő-4 WC :))) Azért ne mondja nekem senki, hogy alig tart tovább, mint amikor csak egy volt... főleg, hogy lehetetlen normálisan kitakarítani anyuékét, de ezt is tudjátok már. A takarítás mellett amúgy persze mostam (így is volt mit, hogy 3 adagot mostam a hétvégén... ha nem kellett volna sittelnem, jó hosszút pihent volna a mosógép:))), a gyerekek ágyneműjét is kimostam. Bár nem tudom mi értelme, így, hogy mindkettőjük ágyában előszeretettel szundikálnak a kutyák. Ha magától nem ugrik fel Zulu, hát felteszik, odaviszik, be éppen még nem takargatják... vagy csak nem láttam :)) Felmosni most tudtam tőle, mert kicsuktam, jó idő volt :) Ja, és mértem az időt: majdnem egy óra kell ahhoz, hogy mindenhol felporszívózzak és felmossak, ahol kell... és nem a hátamat vakargatom közben...

Na mostmár tényleg befejezem a rinyálást. Ezek a dolgok minden héten, nap így vannak, így is voltak mindig... csak úgy látszik egyre kevésbé tudom ezt elviselni. Valószínűleg mert mostanában megint nincs valami jó kedvem, és ilyenkor érzékenyebb vagyok olyan dolgokra is, amik – bár amúgy is idegesítenek – máskor képes vagyok csak vállat vonni és arra gondolni, hogy „ez a dolgom, ezért fizetnek”... és már csinálom is. Most is csinálom, csak néha sírni volna kedvem... amikor újabb és újabb elkeserítő dolgokat látok meg, ahogy járkálok a házban. Most a saját lakásomat és lelkemet érintő problámákba nem megyek bele, úgyis tudjátok (szekrény?; biciklizés-izzadás; net; egér?; vízhőfok/-nyomás...)

A tegnap reggelről még annyit, hogy a héten megkezdődött Yasmini idei második háromhetes oxfordi „kiképzőtábora”. Kb. két hete nagy dráma volt, mert anyu tavaly mind az öt idei tábort reggeli kezdéssel foglalta, ám januárban bebizonyosodott, hogy ez a kora reggeli indulás vele nem működik. Anyu azt hitte, hogy már átiratta a többit későbbi kezdésre... de nem... próbáltak időpontot cserélni tehát... a mostani három hét kivételével sikerült is. Yasmin iszonyat mérges volt napokig anyura. Féltek is a vasárnap estétől, de apu képességeinek köszönhetően nem volt sírás, még hétfő reggel sem :)) Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy hol vannak a krokodilkönnyek, de inkább csak csendben örültem, hogy nem sír, és nem kérdeztem semmit :) Nekem egyébként sokkal jobb így (mondtam is anyunak múltkor), és igazából Yasminon kívül mindenkinek... én jobban tudok haladni reggelente, ha nem kell háromnegyed órát a szobájában várakozással és öltözéssel, aztán újabb fél órát totojázással tölteni. És nekik is jobb, mert így egy körül már itthon vannak... ami kutya-szempontból sem elhanyagolható előny, mert ha én fél 11-kor elzárom őket, annyit még pont kibírnak.

Tehát tegnap reggel. Még mindig, bocsi :) 7:10-re járok most az elkövetkezendő három hétben... 5 perccel korábban lényegében :) elvileg akkor már a kocsiban kellene lenniük, ehhez képest tegnap még én intéztem őt a WC-n, sátáltam ki vele, tettem a kocsiba a cuccok egy részét és őt... Sebastiannal maradtunk, édes pofa. Tényleg semmi baj nincs vele. Megcsináltam az uzsiját gyorsan, aztán kezdhettem is a tudjátok mit...

Kb. délig ott is tartott a sok tennivaló, aztán szerencsére tudtam pihenni egy kicsit, megnéztem egy született feleségeket is, majd beszéltem végre Orsikával. 3-kor vissza, Yasminnal tusolás, vacsi. Felhúztam az új ágyneműket, lehet fogadásokat kötni meddig maradnak tiszták...

Fél 7 elmúlt már, amikor hazajöttem, nem is tudom, hogy telt el olyan gyorsan a délután. Ja, de! Vasaltam. Tényleg :)

Ma reggel tényleg korán mentek, váltottuk a kilincset. Sebastian mutogatta-magyarázta milyen lesz az űr-projektje, uzsit készítettem, aztán indulás előtt nem sokkal még PS3-at dugtam neki össze. Ő jobban tudta, hogy mit hova, csak nem érte el :D

Eltekertem suliba. Mindenki nagy meglepetésére elkéstem. Ami csak egy dolog miatt zavar: ilyenkor mindig már csak a dán lány mellett van hely. Komolyan mondom, hogy bajok vannak azzal a csajjal. Az egy dolog, hogy folyamatosan bunkó meg beszól és tesz arra, hogy más mit gondol, mintha mindig csak neki lehetne igaza... de amikor beszél, olyan, mintha tele lenne nyállal a szája... és csomószor csak nyitott szájjal bambul a nagyvilágba. Nagyon fura. Emlékeztet valakire :)

Suli után munkába mentem... máskor is szokott ilyen lenne, és lehet, hogy szánalmas, de néha olyan jól tud esni, amikor például egy bácsi, akiről azt hinnéd messziről, hogy mogorva, és beszól majd, amiért a járdán biciklizel, csak odaköszön, hogy jó napot és rádmosolyog :) Olyan is van mondjuk, hogy csak bámulnak és mosolyognak, vagy mint ma: az úton mentem, és egy kövér bácsi megállt a járdán, és még utánam is fordult, amikor elmentem előtte. Erre azért már nincs szükségem :) Mint ahogy a kocsikból jövő vigyorgással kísért dudálásokra és kiszólogatásokra sem... Bármilyen ritka is a kétkeréken közlekedő nőnemű lény ebben az országban. Felénk legalábbis.

Hazafelé a sulinál találkoztam mindenkivel, merthogy apu és Zulu is mentek. Alig fértünk be a kocsiba hazafelé :) Kezdhettem is a palacsintatésztához, hiszen itt tesznek a nőnapra, itt ma pancake-day volt, húshagyó kedd alkalmából. Anyu új szőnyeget takarított, mert a „szabadon hagyott” négy tojást, Thula pedig nyilván éhes volt. Ami nem a szőnyegen landolt, azt valószínűleg megette, héjastól-mindenestől. Közben persze tusoltunk, öltöztünk. Még kevergettem a tésztát, amikor Bert is megölelgetett fél kézzel, és monda, hogy az ő anyukája anno milyen vastag palacsintákat sütött, és hogy az én magyar palacsintáim milyen tökéletesek, milyen szép vékonyak :) Vacsiztunk, aztán elkezdtem sütögetni. Yasmin is fel akart dobni egyet legalább. 4 éve állítólag így égette meg a szemhéját, azóta nem próbálkozott. Nehéz, mert nem tudja annyira koordinálni a kézmozgását sem... anyu beleállította (ezúttal sírás nélkül) a standing frame-be, odatolta a tűzhelyhez, és lehetett dobálózni. Én is épp hogy odafértem a serpenyőhöz, erre megjelenik Sebastian, hogy ő is akar sütni. Fantasztikus volt, ugyanis jöttek a kutyák is, meg persze Karen is ott volt... grrrrr... nem igazán fértünk... a standing frame ugyanis nem egy kis szerkezet. És az, hogy ott lesték a gyerkőcök, hogy mikor jön a következő. Mégha csak lesték volna: „nem sült még meg eléggé a másik oldala?”; „hadd dobjam fel még egyszer!” (ja, a földön, majd a kukában landolt egy pár); „biztos jó már, kérem”... amúgy is idegölő ebben a kis semmi serpenyőben sütni. Se nem palacsintasütő se nem normális méretű. Egy örökkévalóság...

Miután felszámoltam a kupit és a mocskot, felhúztam anyuék ágyneműjét. Na nem a frissen mosottat, mert – találjátok ki – vizesen vártak a gépben... a régit pedig hiába kerestem lent egy csomó ideig, kiderült, hogy már fent van az új helye... nem nagyon volt ma jó kedvem, úgyhogy el is jöttem, ahogy tudtam, 6 előtt.

Jaj, Sebastian ma vicces volt. Beszéltek ma a suliban a böjtről, és hogy nem feltétlenül muszáj ételt megvonni magunktól, lehet, hogy nem csinálunk valamit húsvétig, amit egyébként szoktunk (és szeretünk). Sebastian hatalmas áldozatot készül hozni: a házi feladatot választotta :)

Hú, tudnék még panaszkodni vagy mesélni akár vicces, nagyon Yasminis dolgokat :) de már így is hosszú lettem. És panaszkodni már nem szeretnék. Tényleg mindig fennálltak ezek, csak most valahogy jobban zavarnak. Ezt már tavaly is írtam egy párszor, de tuti nem lennék már itt, ha nem lennének ennyire nagyon-nagyon jófejek :D És nekem azért fontos, hogy időnként megköszönjék a munkámat. Tegnap is jól esett, hogy anyu mondta délután, hogy milyen jó volt hazajönni egy ilyen tiszta és rendezett házba, köszöni szépen... Szívesen.

Ma túl sok mondanivalóm lenne, és talán túl indulatos is lennék, anyusék már kaptak egy kis ízelítőt délután... na meg fáradt is vagyok, úgyhogy inkább ma nem írok. Talán majd holnap. Annyit azért elárulok a hétvégéről, hogy tegnap Guildfordban voltunk Hajnival, csodálatos napsütés volt, mint ahogy ma is. Lehet, hogy jön a tavasz? Meglátjuk...

Tegnap bolondok háza volt, de nem érdekelt, hiszen végre ehettem :) Nagyon-nagyon jól esett a Yasmini által olyannyira utált bran flakes reggelire :)))) Megdicsértek, hogy milyen ügyi voltam, hogy kibírtam :)

Megpróbáltunk rendet tenni káoszföldön, le kellett volna fényképeznem a terepet szőnyegezés előtt... gyors fürdőtakarítás, aztán fél 10-kor már mentem is dolgozni, de csak egyig, hogy 2-kor át tudjak jönni. Persze nem végeztek még akkorra, így anyuval a konyhában ragadtunk, ráadásul teljesen elbarikádozva, hogy a kutyák ne zavarják a szorgos szőnyeges-kezeket. A ház semelyik részébe sem lehetett eljutni, mindenhova a nappalin át vezet az út :) Karen így egész nap a konyhában meg a kertben volt. Ezért nem is mosott, azt mondta... mondtam, hogy amúgy sincs mit, mivel minden nap mosok, mint a hülye, full adagokat... péntek reggelre csak egy jutott, amit csak meg kellett szárítania. Mivel nem volt mást tenni, büszkén mutogatta, hogy kisikálta a mosogatókat... a jövőben majd én is mindig felhívom rá a figyelmet :D

Egyszercsak aztán kimondták a varázsszót: végeztünk! Birtokba vehettük az új nappalit. Porszívóztam, majd bútorokat tologattunk, pakoltunk, pakoltunk és pakoltunk. Közben apuéknak is segítettünk, aztán hazaért Yasmin... tusolni akart... ez tudjátok mit jelent. Mostanában állandóan... elege van már mindenkinek belőle...

Én rendbehoztam a konyhát, ott is voltak állapotok. Miután bent minden a helyére került, kint is rendet tettünk... a ragasztószagtól megfájdult fejemnek jót tett a friss levegő, bár lehetett volna kevésbé hideg is :) Apu mondjuk pólóban, és zokni nélkül felvett cipőben menősködött... mondtam, hogy meg fog fázni :) Ezután bent tettünk-vettünk újra, pezsgőt bontottunk, majd megjött a vacsoravendég, a dél-afrikai jóbarát... sok érdekes dologról szó volt: jótékonykodásról, Dél-Afrikáról, stb... közben persze vacsiztunk is, a gyerekek kicikizték a cuccait, aztán elmentek aludni. Kérdezgetett megint a „srácról a repülőről”, meg egyéb pasiügyekről, pasiideálról... anyuék jót nevettek, mikor közöltem, hogy fontos az önbizalom, de annyi azért nem szükséges, mint amennyi neki van :))) Ment a csipkelődés azért egész este, cappuccino-gyerekek és egyebek (nem tőle, ő teljesen fehér, csak Yasmin még pont ébren volt, amikor a srác kérdezett a pasikról, és Yasmin közölte, hogy „Viki cappuccino-gyereket akar”... nem akarok, csak nem lennék ellene) Vannak ennek azért nem publikus okai... mármint annak, hogy „ennyire szereti magát”... de apu is mondta ma, hogy tegnap tényleg sok volt, szerintük az is benne van, hogy fel akart előttem vágni. Minden korban szóba jöhető nőneművel szemben így viselkedik valószínűleg, mióta szétmentek a görög lánnyal. Múltkor a pubban anyuék még ajánlgatták is nekem, de csak fun-célokral :D

Fél 11-kor mentem haza, tusiztam és lefeküdtem.

Ma elég uncsi, eseménytelen napunk volt Louanne-nal... 5-kor hazagurultam apu egykor menő bringáján világosban!!! (amikor jöttek ágyat cserélni hozzám, ránézett, és sajnálkozva kijelentette, hogy „It used to be a cool bike, Viki...” :))) Tusoltam, és jöttem is át sittelni. A gyerekek viszonylag jók voltak, bár Yasmin ma is mindenáron arcpakolást akart, egy nagyon kicsit össze kellett vele veszni... még az apját is felhívta (tudta, hogy anyu úgyis nemet mondana), aztán állította, hogy apa megengedte... ami elképzelhető, sőt valószínű, de én akkor sem... hogy én ne hozzak döntéseket, „apa megengedte”... én akkor sem. Pont. Érdekes módon gyorsan túltette magát rajta :) Aztán persze bocsánatot is kért, mint mindig, mindenért. Folyamatosan kérlel, hogy maradjak jövőre is, legalább még fél évet... de három év, vagy akár két és fél is... egyszer el kell szakadni :)

Egy rövid vitát leszámítva nem volt baj velük, negyed 10 után ágyban voltak mindketten, én pedig nekikezdtem blogot írni, és közben persze mostam, mint mindig. Ugyanis az a fehér adag, amit még tegnap délután-este mostam ki, és nyilván csak egy részét tettem a szárítóba... mondanom sem kell minden érintetlen maradt... tehát legalább 24 órája vizesen ültek a mosógépben a ruhák. Engem már nem zavar. Oké, biztos dili nap volt ez is, de azért na...

Blogot írtam, borozgattam, aztán fél 12 előtt valamikor megjöttek. Ismét egy kicsit beszédesek voltak :) Kérdezte is Karen a minap, hogy ugye nem voltak nagyon becsiccsentve a múltkori buli után? Mondtam, hogy de, mert amikor be vannak, mindig csomót akarnak beszélgetni velem, amikor meg fáradtan hazesnek, nem :) És szombaton beszélgettünk :D Mint ahogy ma is... a tegnap estéről, okokról, benyomásokról, Yasminról, szerepekről... és búcsúzóul a rettegett jövő hétről... reggeli fizio 3 hétig = sírás már holnap estétől...

El is felejtettem mondani, hogy a héten megjelent az a cikk, amiről azt hittük, hogy nem fog. Nem tudom, hogy emlékeztek-e, szerintem már írtam korábban az újságírónőről, aki azt gondolta, hogy Yasmin a műtét másnapján már táncikál... na most megjelent a cikk, „A legyzőzhetetlenek” címmel a „Take a break” című, Anglia egyik legnépszerűbb női magazinában. Yasmin mellett több brit gyerkőc rövid történetét is megismerhetik az emberek, több-kevesebb pontatlansággal... Yasmini viszont nagyon örült neki, pénteken, a megjelenés másnapján már vitte is az iskolába mutogatni. Két kép is van róla, az egyik, amin Dr. Parkkal vigyorog... ő az egyetlen, akiről Dr. Parkos kép is bekerült az újságba, úgyhogy emiatt külön boldogság van :)

Huncutkacérna, köszönöm a kommentedet. Hidd el, én is így látom a helyzetet... és tisztában vagyok vele, hogy iszonyatos szerencsém van velük :))) Maradnék is meg nem is kint... de inkább igen. Muszáj lesz erőt vennem magamon, és elkezdenem itteni barátokat szerezni... Hajni is hazamegy egyszer... van egy-két tervem, de egyelőre nem szeretném őket világgá kürtölni. Bízom a tavaszban :)

Hazaértek, megvacsiztak. Én annyira nem akartam őket nézni, ahogy esznek, úgyhogy elfoglaltam magam. Tökéletes program például az anyu által minden áldott nap tárva-nyitva (értsd: MINDEN ajtó és a csomagtartó is nyitva) hagyott kocsiból való kipakolás (az egy dolog, hogy Yasmin nem tudja behozni a táskáját, de Sebastian már 10 éves... igazán nem halna bele úgy gondolom...), Yasmin leengedett befordulós székének visszasegítése a kocsiba (ez sem egy szekundum alatt történik), és az ajtók becsukdosása, összekötve egy kis szemétkivitellel. Jobb, mint nyálcsorgatva nézni, ahogy mindenféle ízletes csodákat falatoznak. Ugyanis Matt ma is nagyot alkotott – ránézésre legalábbis. Kérdeztem is, hogy direkt csinálja-e, hogy azon az egy héten, amikor nem eszem, egyszer „főz” csak Karen, a többi napon ő készít finomabbnál finomabbakat. Nem igazság. Bár lehet, hogy már érzékenyebb vagyok az illatokra :D Később aztán megígérte egyébként, hogy a jövő héten süt/főz nekem valami finomságot :))

Apja és lánya aztán elmentek egy fizetett sétára/bringázásra a kutyákkal... Anyuval közben elkezdtünk az évi szabadságaimról beszélni, kérdeztem, hogy augusztusban mikor lenne nekik jó? Aztán szóba került a jövő év, az év vége, hogy majd lehet, hogy szeretnék, hogy „betanítsam” a következő au-pairt, aki után már nyár elején elkezdene keresgélni Karen, mert nagyon-nagyon válogatós :))) Rám is sokat „várt”, a tökéletesre :)))))) És fontos neki, hogy viszonylag jól tudjon angolul a lány, a Yasminnal való jó kapcsolathoz szerinte ez elengedhetetlen... elbűvölő személyiségemen kívül ennek is köszönhetem azt, hogy nem pörgetett a kisujja körül az elejétől kezdve... és lehet, hogy idősebb lányt keres majd, hogy olcsóbb legyen a biztosítás, mert szeptembertől két különböző suliba kell hordani a gyerkőcöket.... na de vissza az eredeti témához:

Közben hazaért a többség, apu kérdezte, hogy nem gondoltam-e arra, hogy jövőre is maradjak náluk? (még így is, hogy már ugyanolyan gonosz vagyok a szemében, mint Karen: mindig kicsukjuk Hollyt :)))) De mondtam, hogy nem igazán... nagyon jó itt persze, de két év szerintem mindkét félnek elég. Erről is sokat beszéltünk már, hogy mik a nehézségek... mondtam is pár dolgot újra, ami nem fog hiányozni: tulajdonképpen a semmi közepén élek, állandó biciklizés, hogy nem tudom a normális ruháimat hordani (még ha ez hülyén is hangzik, de tényleg frusztrál, hogy a „szép” ruháimat, amiket egyébként hordanék, ha busszal, kocsival járnék, nem tudom felvenni a biciklizés miatt... illetve nem akarom tönkretenni őket), stb... Persze megértik :) Yasmin aztán még próbált tusolás közben győzködni, hogy legalább csak plusz fél évre maradjak még :) De nem hiszem, hogy fogok. Aztán mondta, hogy legalább ígérjem meg, hogy Angliában maradok, és az apjánál dolgozom... egyelőre ezt sem tudom megígérni. Apu azt mondta, hogy hacsak nem áll az üzlet nagyon csehül, számíthatok egy teljes munkaidős állásra nála (amit akár kezdhetnék január közepén, februárban is, ha úgy alakul, hogy visszajövök, mert akkor mindenképpen szeretnék több időt otthon tölteni karácsony után; és ahol Yasmin rendszeresen meg szeretne látogatni engem:), de ez még mindig kevés. Ahhoz, hogy az utóbbi évben megszokott színvonalon tudjak élni, találnom kellene egy másodállást. Na meg valakit, akivel lakhatok, és nem mellesleg egy lakást, amire nem megy rá a fél fizetésem havonta. Apu mondta Yasminnak, hogy ha mázlija van, jó nagy szobában lakom majd, ahova jöhet „sleepoverre” :))) Egyelőre erről ennyi, rengeteg dolgot végig kell gondolnom... folyamatosan azt csinálom...

Na meg bármi történhet idén is: lehet, hogy Yasminnal megromlik a kapcsolatunk, bármi... Bár a múltkori dráma óta tényleg egy szavam nem lehet rá. Sőt. Ennek pedig már jó pár hete. Egy-két gyerekes apróságtól eltekintve ő is egy angyal :)))

A beszélgetés közben megjött újra a fizios nő, hozott egy másik járókeretet. Nekünk új. Ezután tusoltunk, hajat mostunk, nevetgéltünk, majd háromnegyed 7 felé elvonultam, de előtte még újra figyelmeztettem anyut, hogy ne felejtsen el tejet venni :) Ez máskor nem nagy dolog, de most már elmondhatatlanul ki vagyok éhezve valami szilárd (félig szilárd) táplálékra... és holnap regggelre gabonypelyhet tervezek fogyasztani. Tej pedig már alig volt, és a gyerekeknek is kell amúgy is. Anyunak már a kezére volt írva második figyelmeztetésemkor, de mondta, hogy ha mégis elfelejtené, reggel elszalad a kisboltba, csak hogy biztosan ehessek gabonapelyhet :)))))

Hazajöttem, felpattantam az új ágyamra, amin mellesleg tök jó volt aludni. Kicsit azért tartottam tőle, hogy a matrac esetleg nem lesz olyan kényelmes, mint a régi volt, de az első éjszaka után megnyugodtam :) Ja, erről jut eszembe: ugye tegnap írtam, hogy van egy „lyuk” a szobám padlóján/garázs mennyezetén – ahogy tetszik :) Szóval tegnap poénkodtak, hogy ha nem tetszik, vagy csúnyán viselkedik a pasi, akit felhozok, csak odaállítom a szoba közepére, és a fürdőszobából távirányítással eltüntetem a süllyesztőben :))))) A svéd lányt múltkor szívesen „leejtettem” volna véletlenül... Oh, és ha már új bútor: szekrény... anyu ma poénkodott, hogy mostmár tényleg fogok kapni... „év végéig biztos...csak vicceltem”. Hááááát...

Na már megint sokat írtam. Ideje tusolni és aludni... mondjuk még csak negyed 10, és valamiért nem vagyok fáradt... Kedden is le akartam feküdni fél 9-kor, hogy kialudjam magam, és nehogy gyenge legyek szerdán, de nem tudtam elaludni 11-ig... Hiába nem ettem vasárnap óta, sem éhségérzetet sem extrafáradtságot nem érzek már... csak hiányzik az ÉTEL!!! :D

Ma reggel nem voltam túl jól, majd később leírom miért. Pont nem jött jól ez a nagy felfordulás meg az óriási por, amit anyuval együtt számoltunk fel. Ő is egész délelőtt porszívózott, sürgölődött, aztán fent port is törölt, miután én elmentem dolgozni. Nem akarnátok látni, hogy néz ki most a földszint...

Az irodában semmi extra nem volt, felelevenítettük a szombati „magyar leckéket” :)) A sulinál aztán találkoztam a többséggel, így onnantól hazahoztak. Volt egy kis pihim, aztán 4-kor átjöttem. Yasmini és anyu nem sokkal később biciklizni/kutyákat sétáltatni indultak, én pedig maradtam Sebastiannal és egy rakat poros, piszkos tükörrel és ablakkal, ajtóüveggel. Valamennyit sikerült is megcsinálnom belőlük mielőtt visszajöttek. Ja, ezt még nem is mondtam: Yasminnak fizetnek a biciklizésért... nem feltétlenül tartom ezt helyesnek, dehát nem az én gyerekem. És ha ez legalább motiválja...

Amíg a gyerekek vacsiztak, mi hárman átvonultunk hozzám, hogy kicseréljük az ágyamat. Gondoltuk egyszerű lesz, pikk-pakk leszaladunk vele a lépcsőn, és már meg is van. Dehát miért is lenne egyszerű? :) A matracot még úgy-ahogy le tudtuk vinni anyuval... de az alja (i - hiába két részből áll ugyanis) pont nem fért ki az ajtón, illetve annyira szűk a hely ott lent az ajtónál, hogy nem tudtuk sehogy beforgatni... kérdeztem én, hogy hogy vitték fel??? Apu elkezdte feltekerni a szőnyegeimet... kérdeztem, hogy most mi történik? :) Ja, hát van egy része a padlónak, amit fel lehet szedni. Tök jó, nem is tudtam, hogy már több, mint egy éve egy „lyukas” helyen élek :) Mondjuk ez sem ment könnyen: apu lentről bökdöste ezt az amúgy – padlásfeljáró-szerű – részt, mi pedig megpróbáltuk anyuval megkaparintani és megtartani a négy sarkát, majd leemelni... Elég érdekes látvány volt a nagy tátongó űr. ÉS félelmetes is... Leadogattunk apunak mindent, aztán ő feladta a másik matracot meg az ágykeretet.

A pakolás után tehát visszajöttünk, majd én folytattam a takarítást, aztán anyuék elmentek fél 7 körül... mostam, konyhaszekrényeket takarítottam (tisztára megérte múlt héten megcsinálni...), mosogattam, stb. Vasalni is akartam, de az már nyilván holnapra marad. Elég volt mára ennyi. A gyerekekkel egyébként nem volt semmi gond, simán lefeküdtek 8 után :)

Viszonylag hamar, már fél 10-kor itthon voltak, így én is elszabadulhattam. Le akartam fényképezni az állapotokat a szobámban, de elfelejtettem. Gyorsan letakarítottam az új ágyamat, elpakoltam, és birtokba vettem :DMost 10 óra múlt, megyek tusizni, aztán alszom. Holnap is hosszú nap lesz. Az utolsó napom kaja nélkül :) Ugyanis a héten méregtelenítek... Vasárnap este óta egy falatot sem ettem, csak egy-két kanál mézet, rengeteg ásványvizet és gyógyteát. Ma reggel facsartam magamnak narancs- és grapefruit-levet, és anyu ma vett utánpótlást, úgyhogy holnap is ez lesz a reggelim :) És mivel a dobozos 100%-os narancslé és társai sem jók ilyenkor, vett ma valami speckó szőlőlevet meg ananászlevet, csak hogy valami finomat is igyak, ne csak teát és vizet. Kedves tőle, hogy gondolt rám :) Egyébként nem gondolták volna, hogy tényleg kibírom evés nélkül... Yasmini nem is segített ebben: állandóan kérdezget, hogy éhes vagyok-e már?, milyen érzés nézni, ahogy esznek?... és ehhez hasonló kedves, támogató kérdések/megjegyzések hagyták el a száját az elmúlt három napban és fogják is holnap. Sebastian be is szólt neki tegnap, hogy milyen bunkó :D Azért nem írtam erről korábban, mert őszintén szólva nem tudtam, hogy mennyire fogom bírni. Apu 2 napot adott nekem, Karen 3-at. Én még adok magamnak egy negyediket. Tök büszke vagyok magamra :) Eredetileg 5 napot akartam, de pénteken nagy pakolás lesz itthon, kell az energia, na meg a biciklizés is sokat kivesz... nem tudtam felbiciklizni a dombon... de nem fogom csak erre, nyilván jó lenne már enni valamit :) Amúgy meglepő módon nem korog a gyomrom, nincs „éhen-halok”-érzésem, de persze tudnék enni... inkább a rágás és az ízek hiányoznak, de azok nagyon. Ma volt a legrosszabb, kíváncsi vagyok a holnapi napra. Az irodában „letámadott” apu titkárnője: azt mondta, nem engedi, hogy ilyen hülyeségeket csináljak :) Arra azért rájöttem, hogy ezt tuti nem tudnám egy-két hétig csinálni... Hajnikával határoztuk el magunkat egyébként még a múlt héten :D

No mára bezár a bazár, illetve még annyi, hogy tegnap megjött az erkölcsim, Karené pedig még nem. Ami érdekes, mert elvileg az enyémnek kellett volna tovább tartanom, mive nem vagyok brit állampolgár... Mondtam, hogy biztos elkövetett valami rosszaságot korábban, és most ráleltek sötét titkára :D

Ja, és piszkosul hideg volt ma is!!! De legalább a hó nem esik, mint otthon kicsiny falumban...