Sziasztok!!
De előtte még egy pár szó a vasárnapról meg egy kis siránkozás. Köszi, Huncutkacérna, egy kicsit jobban vagyok. Nem volt semmi különös, csak rossz napjaim vannak úgy látszik. Biztató, hogy ma nagyon jó idő volt hál’ istennek, jó már végre nem csak a szürkeséget látni. Remélem hamarosan helyreáll a világ rendje, azaz láthatunk egy kis halovány reménysugarat a tavaszra... szó szerint reménysugarat :) Bár itt is hóval fenyegetőztek még a múlt héten...
El is kezdeném akkor a vasárnappal :) A fél 12-es vonattal mentünk Guildfordba, és – mondjuk már máskor is volt ilyen – de a kalauz meg se nézte a jegyeinket. Vettük volna elő, ránk pillantott, odabökött egy „Ti rendben vagytok, ugye?”-t, és továbbállt :)
Eredetileg úgy volt, hogy lehet, hogy megyünk moziba és megnézzük A király beszédét, de aztán olyan szép idő volt (persze most, amikor a nagyon meleg kabátomban mentem, és még kesztyűt is vittem:), hogy egy kis nézelődés és minimális vásárlás után sétálni indultunk. Igen, indultunk :) Rögtön a park elején van azonban egy „Fehér Ház” nevű pub, ami kívülről is tényleg egy mini-fehér-házra hasonlít, és Pelinnel tavaly már voltam ott. Be is tértünk egy forró csokira (nagyon fincsi volt és még egy falat citromos sütit is adtak hozzá) és egy kis édességre is megéheztünk, így megfeleztünk (bár a pultos fiú figyelmeztetett, hogy túl finom, nem ajánlja felezésre:) egy belga csokis gofrit fagyival és tejszínhabbal, na meg egy rolettivel... ugyebár. Hajni kérésére beleírom a blogba, hogy a roletti felezésénél sikeresen összeroppantottam a felét, úgy, hogy a morzsák beterítették a ruhámat és természetesen a földre is jutott egy tekintélyes mennyiség, kisebb-nagyobb darabokban :)
Innen haza is jöttünk, nálam még filmeztünk, beszélgettünk, és ennyi is volt a vasárnap. 10 körül ment haza Hajni.
És aztán tegnap jött a sokk. Nem is igazán sokk, mert nem kellene már ilyeneken meglepődnöm, majdnem minden hétfőn ilyen állapotok várnak rám. Jövő héten vagy valamikor vinni fogok fényképezőt... Először is a konyha... a kukákról már nem modok semmit... a mosogatógépben legalább tiszta cuccok voltak, de még egyszer meg tudtam tölteni a pulton és a mosogatóban sorakozó cuccokkal, ezek után Yasmin és apu vasárnapi sütögetésének nyomait is eltakaríthattam. Beáztatva persze ezer évente egyszer szokás errefelé... na az nem most volt. A konyhapultok természetesen tele mindenféle kacattal, cuccokkal, amiknek a különböző szobákban lenne a helyük. Például ruhákkal. Emlékeztek, hogy szombat este is mostam. Persze, hiszen írtam, hogy a pénteki ruhák még a gépben voltak. Namármost anyu vasárnap sem érintette a mosógépet... de még azok az összehajtogatott ruhák sem vándoroltak a helyükre, amiket szombat este 11-kor már nem akartam bevinni a gyerekek szobájába, hiszen aludtak, így a konyhapulton, a szárítógép felett hagytam őket. A szombati fél adag ruha, amit akkor a gépben hagytam, még nedvesen forgott a szárítóban hétfő reggel, épp akkor rakhatta be őket, mielőtt átmentem...
Ja, és persze a szokásos: széthagyott cipők, ruhák (szennyes és tiszta egyaránt szanaszét a lakásban), bögrék, poharak, párnák, plédek, sálak, anyu kardigánjai, a szombat este levetett kabátja ugyanott a kanapén fogadott... oh, és nem hagyhatom ki a kutyák játékait: a rendeseket és a kintről behordott sz*rokat is, amiket millió kis darabra képesek szétkapni pillanatok alatt (kertben talált műanyagok, fadarabok, csontok, akármi...) Az új szőnyegen különösen jól mutattak...
Nem beszélve arról, hogy mostmár fel is kell rohangálnom... és a már sokszor hallott 3 fürdő-4 WC :))) Azért ne mondja nekem senki, hogy alig tart tovább, mint amikor csak egy volt... főleg, hogy lehetetlen normálisan kitakarítani anyuékét, de ezt is tudjátok már. A takarítás mellett amúgy persze mostam (így is volt mit, hogy 3 adagot mostam a hétvégén... ha nem kellett volna sittelnem, jó hosszút pihent volna a mosógép:))), a gyerekek ágyneműjét is kimostam. Bár nem tudom mi értelme, így, hogy mindkettőjük ágyában előszeretettel szundikálnak a kutyák. Ha magától nem ugrik fel Zulu, hát felteszik, odaviszik, be éppen még nem takargatják... vagy csak nem láttam :)) Felmosni most tudtam tőle, mert kicsuktam, jó idő volt :) Ja, és mértem az időt: majdnem egy óra kell ahhoz, hogy mindenhol felporszívózzak és felmossak, ahol kell... és nem a hátamat vakargatom közben...
Na mostmár tényleg befejezem a rinyálást. Ezek a dolgok minden héten, nap így vannak, így is voltak mindig... csak úgy látszik egyre kevésbé tudom ezt elviselni. Valószínűleg mert mostanában megint nincs valami jó kedvem, és ilyenkor érzékenyebb vagyok olyan dolgokra is, amik – bár amúgy is idegesítenek – máskor képes vagyok csak vállat vonni és arra gondolni, hogy „ez a dolgom, ezért fizetnek”... és már csinálom is. Most is csinálom, csak néha sírni volna kedvem... amikor újabb és újabb elkeserítő dolgokat látok meg, ahogy járkálok a házban. Most a saját lakásomat és lelkemet érintő problámákba nem megyek bele, úgyis tudjátok (szekrény?; biciklizés-izzadás; net; egér?; vízhőfok/-nyomás...)
A tegnap reggelről még annyit, hogy a héten megkezdődött Yasmini idei második háromhetes oxfordi „kiképzőtábora”. Kb. két hete nagy dráma volt, mert anyu tavaly mind az öt idei tábort reggeli kezdéssel foglalta, ám januárban bebizonyosodott, hogy ez a kora reggeli indulás vele nem működik. Anyu azt hitte, hogy már átiratta a többit későbbi kezdésre... de nem... próbáltak időpontot cserélni tehát... a mostani három hét kivételével sikerült is. Yasmin iszonyat mérges volt napokig anyura. Féltek is a vasárnap estétől, de apu képességeinek köszönhetően nem volt sírás, még hétfő reggel sem :)) Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy hol vannak a krokodilkönnyek, de inkább csak csendben örültem, hogy nem sír, és nem kérdeztem semmit :) Nekem egyébként sokkal jobb így (mondtam is anyunak múltkor), és igazából Yasminon kívül mindenkinek... én jobban tudok haladni reggelente, ha nem kell háromnegyed órát a szobájában várakozással és öltözéssel, aztán újabb fél órát totojázással tölteni. És nekik is jobb, mert így egy körül már itthon vannak... ami kutya-szempontból sem elhanyagolható előny, mert ha én fél 11-kor elzárom őket, annyit még pont kibírnak.
Tehát tegnap reggel. Még mindig, bocsi :) 7:10-re járok most az elkövetkezendő három hétben... 5 perccel korábban lényegében :) elvileg akkor már a kocsiban kellene lenniük, ehhez képest tegnap még én intéztem őt a WC-n, sátáltam ki vele, tettem a kocsiba a cuccok egy részét és őt... Sebastiannal maradtunk, édes pofa. Tényleg semmi baj nincs vele. Megcsináltam az uzsiját gyorsan, aztán kezdhettem is a tudjátok mit...
Kb. délig ott is tartott a sok tennivaló, aztán szerencsére tudtam pihenni egy kicsit, megnéztem egy született feleségeket is, majd beszéltem végre Orsikával. 3-kor vissza, Yasminnal tusolás, vacsi. Felhúztam az új ágyneműket, lehet fogadásokat kötni meddig maradnak tiszták...
Fél 7 elmúlt már, amikor hazajöttem, nem is tudom, hogy telt el olyan gyorsan a délután. Ja, de! Vasaltam. Tényleg :)
Ma reggel tényleg korán mentek, váltottuk a kilincset. Sebastian mutogatta-magyarázta milyen lesz az űr-projektje, uzsit készítettem, aztán indulás előtt nem sokkal még PS3-at dugtam neki össze. Ő jobban tudta, hogy mit hova, csak nem érte el :D
Eltekertem suliba. Mindenki nagy meglepetésére elkéstem. Ami csak egy dolog miatt zavar: ilyenkor mindig már csak a dán lány mellett van hely. Komolyan mondom, hogy bajok vannak azzal a csajjal. Az egy dolog, hogy folyamatosan bunkó meg beszól és tesz arra, hogy más mit gondol, mintha mindig csak neki lehetne igaza... de amikor beszél, olyan, mintha tele lenne nyállal a szája... és csomószor csak nyitott szájjal bambul a nagyvilágba. Nagyon fura. Emlékeztet valakire :)
Suli után munkába mentem... máskor is szokott ilyen lenne, és lehet, hogy szánalmas, de néha olyan jól tud esni, amikor például egy bácsi, akiről azt hinnéd messziről, hogy mogorva, és beszól majd, amiért a járdán biciklizel, csak odaköszön, hogy jó napot és rádmosolyog :) Olyan is van mondjuk, hogy csak bámulnak és mosolyognak, vagy mint ma: az úton mentem, és egy kövér bácsi megállt a járdán, és még utánam is fordult, amikor elmentem előtte. Erre azért már nincs szükségem :) Mint ahogy a kocsikból jövő vigyorgással kísért dudálásokra és kiszólogatásokra sem... Bármilyen ritka is a kétkeréken közlekedő nőnemű lény ebben az országban. Felénk legalábbis.
Hazafelé a sulinál találkoztam mindenkivel, merthogy apu és Zulu is mentek. Alig fértünk be a kocsiba hazafelé :) Kezdhettem is a palacsintatésztához, hiszen itt tesznek a nőnapra, itt ma pancake-day volt, húshagyó kedd alkalmából. Anyu új szőnyeget takarított, mert a „szabadon hagyott” négy tojást, Thula pedig nyilván éhes volt. Ami nem a szőnyegen landolt, azt valószínűleg megette, héjastól-mindenestől. Közben persze tusoltunk, öltöztünk. Még kevergettem a tésztát, amikor Bert is megölelgetett fél kézzel, és monda, hogy az ő anyukája anno milyen vastag palacsintákat sütött, és hogy az én magyar palacsintáim milyen tökéletesek, milyen szép vékonyak :) Vacsiztunk, aztán elkezdtem sütögetni. Yasmin is fel akart dobni egyet legalább. 4 éve állítólag így égette meg a szemhéját, azóta nem próbálkozott. Nehéz, mert nem tudja annyira koordinálni a kézmozgását sem... anyu beleállította (ezúttal sírás nélkül) a standing frame-be, odatolta a tűzhelyhez, és lehetett dobálózni. Én is épp hogy odafértem a serpenyőhöz, erre megjelenik Sebastian, hogy ő is akar sütni. Fantasztikus volt, ugyanis jöttek a kutyák is, meg persze Karen is ott volt... grrrrr... nem igazán fértünk... a standing frame ugyanis nem egy kis szerkezet. És az, hogy ott lesték a gyerkőcök, hogy mikor jön a következő. Mégha csak lesték volna: „nem sült még meg eléggé a másik oldala?”; „hadd dobjam fel még egyszer!” (ja, a földön, majd a kukában landolt egy pár); „biztos jó már, kérem”... amúgy is idegölő ebben a kis semmi serpenyőben sütni. Se nem palacsintasütő se nem normális méretű. Egy örökkévalóság...
Miután felszámoltam a kupit és a mocskot, felhúztam anyuék ágyneműjét. Na nem a frissen mosottat, mert – találjátok ki – vizesen vártak a gépben... a régit pedig hiába kerestem lent egy csomó ideig, kiderült, hogy már fent van az új helye... nem nagyon volt ma jó kedvem, úgyhogy el is jöttem, ahogy tudtam, 6 előtt.
Jaj, Sebastian ma vicces volt. Beszéltek ma a suliban a böjtről, és hogy nem feltétlenül muszáj ételt megvonni magunktól, lehet, hogy nem csinálunk valamit húsvétig, amit egyébként szoktunk (és szeretünk). Sebastian hatalmas áldozatot készül hozni: a házi feladatot választotta :)
Hú, tudnék még panaszkodni vagy mesélni akár vicces, nagyon Yasminis dolgokat :) de már így is hosszú lettem. És panaszkodni már nem szeretnék. Tényleg mindig fennálltak ezek, csak most valahogy jobban zavarnak. Ezt már tavaly is írtam egy párszor, de tuti nem lennék már itt, ha nem lennének ennyire nagyon-nagyon jófejek :D És nekem azért fontos, hogy időnként megköszönjék a munkámat. Tegnap is jól esett, hogy anyu mondta délután, hogy milyen jó volt hazajönni egy ilyen tiszta és rendezett házba, köszöni szépen... Szívesen.
Utolsó kommentek