Valószínűleg most ez az utolsó bejegyzésem a nagy út előtt. Vasárnap este még lehet, hogy írok, de szerintem inkább aludni fogok :)

A keddi sulis megbeszélés teljesen felesleges volt – a mi jelenlétünk legalábbis. Egyetlen haszna, hogy láttuk a széket, amiben majd tusolni fog... Mivel 2 gyereknek mogyoróallergiája van (ezért nem is vihet senki semmilyen „mogyiszármazékot”, nekem is ki kellett próbálnom hogyan is kell alkalmazni az EpiPent (adrenalin-injekció) allergiás reakció, rosszabb esetben roham esetén... méghozzá apu lábába döftem, persze tű nélkül :) Aztán kérte a masszírozást is, minthogy az is hozzátartozik :) Na de a viccet félretéve, tényleg nem sok dolgot beszéltünk meg... Ott volt minden tanár, aki jön (a pap is jön... a megbeszélésre is Bibliával a kezében jött be). A főszervező franciatanár bemutatott mindenkinek, aki még nem ismert. Kérdezte, hogy hogyan kell helyesen ejteni a vezetéknevemet? „Jó, akkor ugye Miss Némethnek hívnak majd a gyerekek.” Mondtam, hogy ugyan hadd hívjanak már Vikinek, ha nem gond :) „Hát, nem is tudom... ha ez egyszerűbb, akkor jó, legyen...” Pffff... Még jó, hogy egyszerűbb!!! Nem akarom, hogy Miss Némethnek hívjanak. Na meg Vikivel nagyobb az esély a „jóarc haverkodásra” :)

Ez volt az egyik majdnem sokk. A másik teljes sokk: „Igen, a te szobád Yasmin szobája mellett lesz. Közel leszÜNK... ja, mert közös szobánk lesz, remélem nem probléma.” Hát ha már így mondja, de, probléma, de sajnos ezt nem én választom meg. De ez a nő, lehet, hogy korábban is írtam róla: annyira szigorúnak néz ki, akármikor találkoztunk, mindig borzasztó kimért volt... Karen szerint nem akartak a fiatal tanárnővel egy szobába tenni engem, nehogy elszabaduljon a pokol :) Hát jó, de basszus ő?? Komolyan a legrosszabb, itthon jól ki is pörögtek, azóta is kapom... és fogom is... Yasmin szerint horkol és lábgombája van, csak egy-kettő a kedves dolgokból, amikből valószínűleg semmi nem igaz. Remélem.

Na meg... minden „felnőttnek” van/lesz egy A4-es, spirálozott könyvecskéje az útról. Csoportbeosztásokkal, térképekkel, és EpiPen-használati infoktól kezdve mindenfélével. Pontosan még én sem tudom, mert nem hozhattam el, nehogy megmutassam Karenéknek. Biztos rögtön nekiestünk volna itthon, ahogy hazaérünk... merthogy elvileg úgy, ahogy Yasmin spec igényei miatt volt benne egy külön Yasmin-oldal, úgy más gyerekekről is van benne egy-két dolog. Például az allergiás gyerekekről, akiknek így hétfőig nem tudom a neveiket. Valószínűleg azután sem fogom megjegyezni mondjuk. Na de a lényeg nem is, hanem hogy mindenkinek kiosztották a sajátját, névvel ellátva: „Vicki”... legalább nem y-nal írták, már az is valami. És mivel Yasmin oldala volt a lényeg, anyu is akart egyet, és odanyúlt az asztal közepén lévő stóchoz, hogy elvegyen egyet. Hát nehogy azt higgyétek, hogy lehetett. Megkapta lefénymásolva az oldalt, de nem adták a kezébe a „piros mindentudót”, még úgy sem, hogy valaki kinyitotta volna neki ott... a Yasmin-oldal másik felére a meghatalmazó levél van nyomtatva, amiben anyu rámruház minden szülői felelősséget :) Na de már megint eltértem: tehát kedves alvótársam elhúzta anyu elől a stócot... ismét nem tudom mit gondoltak... talán hogy ott 10 ember jelenlétében anyu elkezd bőszen lapozgatni, hogy minél több infot szerezzen más gyerekekről??? Vicces volt... Hú, és ez még csak egy része a kirándulás számomra nevetséges oldalának... a döntések egy része, a szigor bizonyos fokig indokolt, de akkor is mindent – és ez most nem a legjobb szó, mert aggódni kell – de szerintem „túlaggódnak”. Nem anyuék, a suli. És nem csak Yasmin, hanem egy átlagos gyerek esetében is. Valamit tehát azért mégis megtudtunk, de ezért nem kellett volna hármunknak beáradni, az tuti. Kijöttünk, egymásra néztünk, és miután eltátogtam, hogy „Miért éppen Mrs. XY-nal kell egy szobában aludnom?????” megkérdeztem, hogy ugyan miért is kellett nekünk ma itt megjelennünk?? Ők is ugyanezt kérdezték.

Yasmini már nagyon-nagyon be van sózva... erről beszélt egész héten. Remélem a viselkedéssel, modorral nem lesz gond. Jó pár hete, talán hónapokkal ezelőtt, egyszer beszélgettünk arról, hogy miért beszél néha szinte rabszolgaként az anyjával meg velem, ha a barátaival van... azt mondta, hogy nagyon sajnálja, tudja, hogy nem kellene, de annyira szégyelli, elkeseríti az a tény, hogy neki mindahhoz segítség kell, amit a korabeli lányok már rég egyedül intéznek. Tehát így próbálja kompenzálni a szégyenérzetet, amit teljes mértékben meg lehet érteni azt hiszem... remélem, hogy ezzel nem lesz gond. Velem már hihetetlen régóta nagyon-nagyon normális... anyu a héten kapott szegény, nem is keveset. Én mondtam Yasminnak, hogy én az anyja helyében már rég felpofoztam volna... szegény Karen... ezt már annyiszor részleteztem, hogy mennyi mindent tesz Yasminért. Jó, ok, nem tökéletes háziasszony... khm, khm :)  ... de nem is kell neki annak lenni, megteheti, hogy a gyerekeire koncentrálja minden energiáját, és meg is teszi. Főleg a héten nem jött jól, hogy Yasmin is hisztis volt... én csak a szerdai sitteléskor kaptam egy kicsit belőle, Sebastian szerint már harmadszor, Yasmin szerint másodszor ordítottam, mióta itt vagyok. Vitatkoztak... Sebastian is ki volt akadva szegény, sosem szokott eddig elmenni, de most egy-két dolgot azért ő is Yasmin fejéhez vágott... Hú, hosszú este volt... Annyira sajnáltam mindkettőt...

Ja, a héten mindenki beteg volt, mint már említettem. Még mindig nem vagyunk százasak. Csütörtök reggelre szinte az összes víz elszivárgott a kerti tóból, még jó, hogy nem hamarabb történt, így megúszták a halak, haha :))) Megúszták, értitek, pedig nem is direkt volt :) Na jó, annyira nem vicces, tudom, viki-poén... Szóval ma ezt csinálták a fiúk egész álló nap!!! Szerintem 10 körül mentek be, Sebastian is!! Ezeken kívül történt az, hogy apu gondosan nevelgetett, frissen kiültetett palántáit teljesen tönkretette egy nyuszika valamelyik nap... nem kicsit volt ideges. Merthogy mostmár csomó minden terem a kertben: krumpli, ubi, hagyma, saláta, stb... még articsóka is van... Természetesen minden a világ legjobbja, akármi is legyen. Én csak dicsérek és nevetek :))) Anyu valamelyik nap mondta is apunak, hogy „Nem veszed észre, hogy csak szívat?” – mármint én aput. Meg is érdemli... igaz annyira még egyikünk sem vetette bele magát a kis versenyünkbe (én szerintem nehezebb vagyok, mint egy hete)... de azért ettünk salikat a héten... megy is a piszkálgatás meg beszólogatás... „a tiedet extra olajjal és sajttal csináltam”, na meg ma is kiszedett nekem egy háromszor akkora darabot a lasagneból, mint magának, és anyu is bevásárolt nekem kajából :)) „Tisztességtelen” játszma ez így, kérem :)

Még nagyon sok dologról szerettem volna írni, de aludnom kellene, egy óra van... Most egész jól érzem magam egyébként, csak hogy magamról is írjak egy picikét :) A hangulat itthon mindig jó (kivéve ha Yasmin nem intézi máshogy), Pauline-nal is olyan jókat beszélgetek (bármiről, jókat nevetünk, szeretnék én így kinézni és gondolkodni, viselkedni 75 évesen... vagy legalábbis élni...), a kocsiban is tegnap :))))

Yasmin ma sikongatva búcsúzott el tőlem este, táncolni is akart velem... alig várja a hétfőt (5:10-re megyek csak át, mert negyed 6 helyett csak félre megyünk a sulihoz, és szerencsére nem kell asszisztálnom a hajnali tusihoz), azt mondta, most valóra válik az álma. 10-es skálán 11-esre értékeli most az életét... csodaszámba megy...

Ennyi tehát, és a részletektől még „megkíméltelek” Benneteket. Bár ez nem is igazán kímélet, annyira jókat nevetnétek, ha legalább annyi mindent leírnék, mint tavaly... mivel most már még közvetlenebb a viszonyunk, még hihetetlenebb dolgokat mondunk egymásnak, annyira bírom őket :)))

Gondoljatok rám azért a jövő héten!! Karen gondolt: megajándékozott egy doboz fejfájáscsillapítóval - ami kifejezetten ilyen esetekre való :) Yasmini boldog lesz, ez a lényeg! Én nem izgulok, de annyira azért nincs kedvem menni... mondjuk Franciaországba nem hiszem, hogy amúgy elmennék... annyi más hely van, ami jobban érdekel. Így legalább itt is járok :)