Ismét jelentkezem, tudom, csodálkoztok :) Már ha valaki még idekattint néha :D

Merthogy sok dolog van, amiről nem beszéltem eddig. Többek között például arról sem, hogy Yasmini hogy van az augusztusi műtét óta... Hááát... miután anyu hazajött Nepálból november elején, csúnyán fogalmazva „kezdte összeszedni magát” – elkezdett magáért dolgozni fizion, nem csak a gyógytornász kiakasztásával foglalatoskodott, kezdett erősödni, újra megtett egy-két lépést a járókerettel. Ám a múlt héten megint minden visszakerült a régi kerékvágásba... 3-4 hétig tartott a motiváció, és azzal együtt a kedvesség is. Anyu mondta is neki péntek reggel (is), hogy ezen a magatartáson sürgősen változtatnia kell, mert SENKI nem fogja tudni elviselni. Nem lesznek barátai, a családot is rendszeresen kiborítja. És emlékeztette, hogy úgy látszik egy hónapig tudott „normális” maradni... Nem tudjuk hogy lehetne elérni nála, hogy akarjon... hogy érdekelje, hogy komoly következményei lesznek, ha meg sem próbálja szépen tartani a hátát, ha nem hordja a sínjeit, stb... és igen, az is a baj, hogy túl sok mindent, konkrétan mindent megcsinálunk helyette... le sem vetkőzik, félig sem, nem törülközik („már száraz vagyok!!, gyerünk, add ide ezt és ezt, de közben csináld ezt, hozd ide a laptopomat, meg kérek egy teát, száraz vagyok!!!!” – ááááááááááá), stb... csak hogy tizenkettő elmúlt már... máskor pedig arról beszél, hogy ő már nem gyerek, önálló, stb... hááát... Mindig mondjuk neki, hogy akkor talán próbálkoznia kellene. Jobban. Azért is odahív bennünket például, ha a mellette lévő fiókból (mozdulnia sem kell) kell neki egy ceruza. Ha valami távolabbról kellene neki, és mondom, hogy nem viszem oda, ő is könnyedén eléri, ha akarja... akkor inkább nem kell neki, nem érdekli. Tényleg semmit nem tesz magáért. Semmit. Borzasztó nehéz lehet szegénykémnek... de ez így sajnos nem állapot. És nem arról van szó, hogy Matt és Karen nem mondanak oda neki nap mint nap a viselkedésével, hozzáállásával, önállóságra való „törekvéseivel” kapcsolatosan... mert ők igenis mindent megpróbálnak. Apu a minap is kérdezte, hogy minek is köszönheti a család minden tagja a „kedves” szavakat?? Frusztráció levezetése ily módon?? Akkor fel kell nőnie... Annyira sajnálom aput és anyut, iszonyatosan rossz érzés lehet, amikor egy bizonyos szinten felül már nem tudsz segíteni a saját gyerekeden... szerintem ők már ezt a szintet átlépve, a lehetetlen kategóriában próbálkoznak mindennel. A legújabb a jóga, jövő héttől. Hátha. Ha valaki véletlen olvasta Yasmin blogjának legfrissebb bejegyzését, akkor láthatta, hogy éreztek/éreznek Karenék. Írta is anyu, hogy azért nem írt sokáig, mert nem volt miről - minden negatív volt. (az időhiány mellett az én bejegyzéseim ritkaságának is ez az oka). Hivatalosan is életük legnehezebb időszaka volt az elmúlt néhány hónap... és akármilyen gonoszan is hangzik egy gyerekre hárítani mindent... csak Yasminon múlik, hogy ennek az időszaknak mikor lesz vége. Azt hittük november elején... hátha.... hátha az elmúlt másfél-egy hét csak valami kis megingás volt, és holnaptól minden újra vidám lesz :) Egyébként egy három hete kb. már reggelente felesben öltöztetünk anyuval. Én akkor megyek be, amikor a cipő és az ing már rajta van, aztán irány a WC, fogmosás, ekkor kerül rá az öltözet többi része. Így sem sokkal könnyebb, anyuval is sokszor vitatkozik... de így legaláb van időm felkészülni a hangulatra, ha szükséges :D Reménykedünk tehát abban, hogy megváltozik... kedves lesz és talán felhagy a tényleg idióta és felesleges kérdések feltevésével (mindenkihez, csak hogy mondjon valamit), valamint a dedós dolgokkal – máig nem tudja megállni, hogy ne piszkálja, simogassa, húzogassa a hajamat, vagy játsszon az övemmel, sálammal, stb... holott két éve kérem, hogy ne tegye. Minden nap... Apu is és anyu is hányszor, de hányszor elbeszélgettek vele ezekről a dolgokról is. Mondták neki, hogy néha úgy állítja be magát, mint egy szellemileg sérült. Annyira hülyeségeket tud beszélni és kérdezni ha olyanja van – pedig tudjuk, hogy egyáltalán nem az, nagyon nem :))) Uh, regényt lehetne szegénykémről írni. Imádjuk, de az tény, hogy nem könnyű az élet vele... de Karennek igaza van: én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy „elmenekülhetek”, ahogy azt teszem is...

Mégpedig az irodába, ami majd elválik, hogy jó „menhely” lesz-e? :) ... januártól full time ugyebár. Ami nem fog több pénzt jelenteni... sőőőőőt... továbbra is órabéren maradok ugyanis. Aminek annyira azért nem örülök, mert így nincs fizetett szabi és társai, viszont ugyanúgy csak 4 hetem van egy évre. Nem mintha bármikor is akartam volna még egy évig maradni, max augusztus-szeptemberig ugyebár :) A túl sok munkában szerencsére megakadályoz majd, hogy ha akarnék sem csinálhatnék olyat, mint most, hogy este fél 7-kor eldöntöm, hogy 7-től akkor bemegyek... túlórázni azért majd lehet/kell, persze, de nem kell ide-oda rohangálnom egész nap, mint most. És mondtam, hogy néha szeretnék szombatot és teljes hétvégét (mármint szabadot:), így abban állapodtunk meg Sammel, hogy minden második szombaton fogok csak dolgozni.

Nem lesz könnyű, mert – bár az órabérem egy hangyányival a minimálbér felett van – azért nem fogom agyonra keresni magam. Ezt mindig is tudtam, ezért is terveztem mindig egy másodállást egy pubban, ami nekem a társaság szempontjából sem volna utolsó – remélem sikerül majd egy néhány estés munkát találni valahol a közelben – bár január nem a legnyüzsibb időszak mint tudjuk... de azért próbálkozni fogok. Azért hogy őszinte legyek, kb. 50 fonttal többre számítottam havonta, mert apu anno eredetileg úgy gondolta, hogy majd átmegyek a pénzügyre – lehetőség újabb dolgok megtanulására, több tapasztalat, egy kicsit több pénzért – ezt mondta akkor. És ez részben így is lesz, kivéve a „több pénzért”-részt: elvileg heti két nap fogok pénzügyezni, a többi napon admin. Jól megoldotta a két csaj... De már látom, hogy ugyanaz lesz, mint most – bemegyek, én akarom Vikit – nem, most ez fontosabb, ellophatom most kicsit én? - .... Sam mondta is már, hogy majd ezután is osztoznak rajtam, mint eddig.  Tehát azon kívül, hogy a gépemet meg a cuccuaimat elvileg átpakolják két sorral arrébb januárra, sok dolog nem fog változni. Ja, meg már akarták, hogy telefonálgassak... de mint már mondtam sokszor, olyan jó, hogy én legalább tudok a dolgaimmal haladni, nem úgy, mint a lányok, akik csinálnak valamit a rendszerben, csörög a telefon, ki kell lépniük abból, amit épp csinálnak, mert egyszerre két „bookingban” nem lehet benne az ember... Mondjuk lehet, hogy januártól már nem lesz választásom. Egy-két easyjet-hívásba nem fogok belehalni azt hiszem, ha muszáj :)

A pénzre visszatérve: mindg is készítettem magam arra, hogy kevés lesz a bevételem és szinte ugyanannyival több a kiadásom... ami elég nagy változás... ami eddig pluszban bejött az most nem hogy nincs, hanem el is megy... az arányok tehát a pontos adatok ismerete nélkül is érzékeltethetők - a nyári két-három hónapban, amikor például 164 és 174 órákat dolgoztam az irodában egy hónap alatt... az irodai fizetésem mellé kaptam a pénzemet „itthonról” is, plusz a kaját, lakást, stb... Januártól viszont – 40 órás munkahéttel, átlag havi 160 órával számolva – ugyanott vagyok szinte – csak éppen az „itthoni” fizum nélkül, 450 fontos lakbérrel és egy kocsival a hátamon, aminek bizonyos részei elromolhatnak ugyebár, mint ahogy teszik is... Üdv az életben, tudom :) Ezért is írtam korábban, hogy teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy nehéz lesz, de alig várom! És ezt most is így gondolom! Azt a plusz két-három hónapot nem bírtam volna már velük – akármennyire is szeretem őket egytől egyig... magamat is szeretnem kell, és ebbe az életmódba belebolondulnék előbb-utóbb. Inkább előbb... egy határon túl már nem számít, hogy mennyivel többet kereshettem volna...

Az iroda amúgy jó hely :)) Voltak kisebb balhék a trehányság miatt, egy este ki is akadtam Robra – szerintem másodjára kiabáltam bent, páran néztek is rendesen... Booking, másvalaki easyjet-foglalási azonosítójával, az alatta lévő papíron olvashatatlan macskakaparás, csatolva egy harmadik-féle változat, egy darab lapon, amin nincsenek járatinformációk, csak az azonosító. Tipikus eset... még ha a jó azonosítót is írta volna a booking-formra sem tudtam volna ellenőrizni az adatokat a csatoltak alapján anélkül, hogy felmennék a rendszerbe... de így... Todd ráparancsolt, hogy keresse meg a jó azonosítót, nyomtassa ki, amit kell, és adja vissza nekem. Rob annyival elintézte, hogy sajnos nem tudja elolvasni a saját írását, nagyon sajnálja, és letette az asztalomra, mikor a konyhában voltam. Háááát... megláttam,  fogtam, megkérdeztem, hogy ugyan mégis mi a fenét gondol, mi történik ezután?? Honnan tudja meg az utas a rendes azonosítót?? Majd csodálkozik nagyokat, amikor nem tud online becheckolni, hívja az admint, és kezdődhet a nyomozás a rendes referencia után... elmagyaráztam, hogy nekem ilyenkor végig kell mennem az összes aznapi easyjet-emailen a név után kutatva (a keresés lefagyasztja a gépet...), aztán az easyjet rendszerén ellenőrizni a csomagokat, stb... nem, tényleg nem volna egyszerűbb normálisan kitölteni GÉPPEL a booking formot és csatolni azt, amit kell...

uuuuu, többen voltunk ekkor, mindenki nagyon köszönte a sok-sok pénzt, amit mentek nekik... hát van mit... Ez akkor volt azt hiszem, amikor írnom kellett egy listát a managereknek, hogy hogy is néz ki egy ideális booking és mik a leggyakoribb hibák, amik a leginkább akadályozzák a gördülékeny munkamenetet a mi oldalunkon. Egy hétig kb. figyeltek is rá a fiúk-lányok, de mára minden a régi. De már nem idegesítem magam rajta, mivel nincs 130-150 booking egy nap – van, hogy csak 15, de volt, hogy csak 10. Szóval nem akkora a nyomás, naprakészek vagyunk mindenből, így jobban van időm az ilyenekre is. Egyébként két hétig az egyik nagy ajánlatunk a pesti deal volt – három éjszaka egy négycsillagos kis szállodában Budán. Kapós volt :D Sok-sok BUD-ot pipáltam ám, szinte honvágyam lett a pesti bookingok csekkolásától :D

A lányokkal továbbra is kijövök, bár Natalie-nak voltak furcsa hetei... először azt hittem, hogy csak velem van baja, de aztán egyszer Sam mondta, hogy el kellett vele beszélgetnie, mert mindenkivel tök flegma volt... az sem segített, hogy akkortájt kiderült, hogy Natalie hibájából Samnek és nekem nem a legfrisebb változata volt meg az egyik info-fájlnak, amit az utazáshoz szükséges dokumentumokkal együtt küldözgetünk... Sam nem küld annyit, neki nem volt annyira gáz, de én százakat küldtem ki... ez egyszer pont olyankor merült fel, amikor már kikapcsoltam a gépet, hogy jövök el... de mivel tudtam, hogy nem én vagyok a hülye, visszakapcsoltam és bebizonyítottam :) ez annyira nem tetszett Natalie-nak, mint ahogy az sem, hogy Jamie nem hívta meg a szülinapjára... jól be is olvasott neki... de ezt is betudjuk annak a párhetes furcsaságnak :)

A többiekkel pedig semmi gond nincs, sőt :) Mindenki nagyon érdeklődik a magyar ünnpei szokások iránt :) Frank pedig nagyon aggódott, hogy nem fejezem be a tojásos diétámat a karácsonyi buliig... hát a diétának ma vége (két hét, nem szegtem meg, és nagyon büszke vagyok magamra!!!! – le is ment 3-4 kg – ami szép és jó, de a neheze még csak most jön... nem leadni, megtartani lesz borzasztó nehéz... ) És a partit sajnos kihagyom, ugynis apu ugyanúgy, mint tavaly, idén is 21-re szervezte, de én akkor már otthon eszegetem anyuskám méltán, messzeföldön híres, ínycsiklandozó sajtos és/vagy kakaós kalácsát a régi-új konyhánkban/nappalinkban, ugye?? :) (tényleg, lehet majd ott enni? :) Tavaly tudtam, hogy mindenképpen elmulasztom, de idén, így, hogy pár nappal később megyek haza, gondoltam hátha pont belecsúszok. Hát pont nem. Tavaly is 21-én volt azt hiszem :) Azt mondták váltsam át a repjegyemet másnap reggelre... na persze :) Annyit nem ér :) Én otthon partizok majd drága családommal :D

Az pedig, hogy meddig élvezem majd a fiúk-lányok társaságát odabent, még a jövő zenéje... Bár Toddal épp a minap dumáltam hosszabban a „terveimről”... mondta, hogy higgyem el mindenki mennyire szeret ott bent, és miért mennék haza? Van munkám, van bent egy jó pár ember, akikre bármiben számíthatok, stb... De ez sajnos kevés a boldogsághoz. Emlékezhettek tavalyról, hogy azt mindig is hangoztattam, hogy az időjárás miatt nem hiszem, hogy le tudnám itt élni az egész életemet... Ezt még mindig fenntartom, de az érvhez felsorakoztak továbbiak is :D Helyre kell tennem a millió irányba cikázó gondolatokat a fejemben... Ennyire még sosem „nem tudtam” mit akarok... Egyik nap úgy érzem, hogy már januárban nem akarok visszajönni, amit nyilván nem tehetnék meg... de aztán a következő nap már izgatottan várom a január 5-t, vagyis inkább a 6-t vagy 7-t, majd meglátjuk mikor pakolok át pontosan :) Várom az új életemet... de nem akarok sokáig itt maradni, az tuti. Amit már egy éve elterveztem kb. (Hajnival is beszéltünk róla tavaly), hogy 2012-ben megcsinálom az El Caminot. Aki már hallott róla, annak nem kell bemutatni, aki nem, attól bocsi, de ez hosszú lenne, majd egyszer :) Szóval most azt kell eldöntenem, hogy meddig akarok Angliában maradni... ez lehet március, április, de most úgy gondolom, hogy max. június. Nem tudom, hogy alakul majd a társasági életem, de több időt nem hiszem, hogy adok itt magamnak... és itt a kocsi is... mindenképpen buktam volna rajta... én erre még azért rá is tettem egy lapáttal, amikor kb. két-háromhetes korában (számomra két-három hét:) meghúztam az elejét ITTHON!!! Nap mint nap parkolok kis helyekre, figyelek, eleinte még inkább figyeltem... hát akkor pont nem. Most voltam egy műhelyben – ingyen átnézték a legfontosabbakat télre – na meg megnézettem, hogy van-e valami gond a bal első kerékkel (leereszt elég gyorsan) – amiről aztán 14 fontért megállapították, hogy nincs... A további gondok, amikre már korábban utaltam: a fék legtöbbször nyikorog, de az nem baj azt mondják... az ékszíjat valamikor ki kell cserélni, mert van rajta egy kis szakadás, így az is elég furi hangot ad ki... bár ha megy a zene nem hallom :) Mint kiderült az irányjelzőimből három majdhogynem fehéren villog... 25 fontért kicserélték volna, de inkább megvettem őket 9 fontért, Bert azt mondta majd ő megcsinálja. Ja, és van egy kis minirepedés a szélvédőn, de azt mondják azt hagyjam... azt hiszem ennyi, amúgy jól megy a kicsike :) Elvégre már kétszer elvitt és hazahozott Hajnitól :D Szóval a műszakija és az adója is márciusban esedékes.. lehet, hogy csak eladnám egy kereskedőnek és kész... csak nem tudom mennyit ér így ezzel a sérüléssel... a javítást megkérdeztem most hétfőn... mivel műanyag, testszínű a lökhárító, új kell+festés+munkadíj... kb. 350-360 font... Gondoltam, hogy 300 font nem futná ki, azért sem kérdeztem rá soha sehol... azt hiszem így hagyom :) Azt is figyelembe kell vennem a döntésnél, hogy anyuék fizették a biztosításomat, ami azt jelenti, hogy vissza kell majd fizetnem bizonyos részét... ami ugyancsak többszáz font. Az is megfordult már a fejemben, hogy hazaviszem a kocsit, de a regadó meg minden... na meg jobbkormányos... hosszútávon azért nem a legjobb...

Szóval dilemma van... egy részem itt akar maradni, továbbra is sokszor találkozni velük (mármint Karenékkel), és még úgy érzem, hogy olyan nagyon sok minden tanulnivalóm van magáról az angol nyelvről is (persze 100%-ig soha nem lennék elégedett magammal...) A másik részem viszont menne haza, vagy valahova innen el... ez az ország, legalábbis ez a régió nem nekem való. Lehet, hogy Londonban más volna, már erre is gondoltam. De ott mit csinálnék? Szabinak is egy örökkévalóságba telt, mire talált egy part-time munkát...

Tehát azt kell eldöntenem, hogy magából Angliából van  elegem, vagy csak abból az életmódból, amit az utóbbi hosszú hónapok alatt folytattam, és egy nagyobb szabadságfok talán megoldás lehet. Talán nem. Remélem ez a kérdés előbb-utóbb megválaszolja magát, minél hamarabb :) De ehhez vissza kell jönnöm, meg kell tapasztalnom milyen az élet Simonnal és milyen úgy munkába menni, hogy előtte reggel vagy esti órák esetén reggel és délután már nem nyomtál le egy kisebb műszakot a Somers-familíánál :)

Még mindig nem sikerült mindenről írnom, amiről szerettem volna, de ami késik, nem múlik tudjátok :)

És persze az is előfordulhat, hogy ezek a képlékeny, tervnek nem nevezhető jövőre vonatkozó gondolatfoszlányok egy pillanat alatt semmissé válnak, ha megpillantom például az új szomszédaim egyikét, rögtön szerelembe esünk és itt ragadok egész életemre... na jó, lássuk be, ennek elég kicsi a valószínűsége :)))

Az elkövetkező két és fél hétben lesz pubozás, karácsonyi pantomime Yasminnal (ketten megyünk csak...), sok sittelés és PAKOLÁS... muszáj elkezdenem. Vasárnapot tűztem ki „főnapnak” ... jégteleníteni kellene a hűtőt is, stb... és elkezdeni a dolgaimat szortírozni. Dobozaim már vannak. Sok. Két héten belül kétszer is kértem a kisboltban :D

Kívánjatok sok szerencsét! Közel már a vége! :D

Ezzel a dallal búcsúzom, imádom!!!

Tiszta karácsonyi hangulatban vagyok, ma BEFEJEZTEM a vásárlást is! Az otthonra szánt ajándékok nagyrészét ma reggel útnak indítottam kicsiny hazánk felé (vasárnap van ugyebár, reggel 6:55-kor már hívott a pasi, hogy mindjárt itt van...) Este több, mint egy órát töltöttem a pakolással, ki-be-át-alá-fölé... de végül belefért minden a dobozba :) Nem akarok már egyáltalán semmiféle boltba menni a közeljövőben, még élelmiszerboltba sem! :D