Hihi, csak most vettem észre, hogy nem publikáltam az előző bejegyzést, pedig már pénteken megírtam :))) Szóval olvassátok el azt először légyszi :D
No, miután legutóbb így kiqwerty-ztem magam (annak aki nem tudná, az az utazási iroda neve), ma először megpróbálom sorra venni az utóbbi 2 hónap fontosabb eseményeit, már amire emlékszem:
Franciaország – június 13-17.
Hétfő hajnali indulás, izgalom, komp, tengeri-betegség, néhányan ki is adták magukból a reggelit... Nem mondom, hogy újra szívesen elmennék... piszkosul kimerültem. Furcsa módon pont azzal küszködtem, amitől egyáltalán nem tartottam: fizikailag fáradtam el nagyon... és azok, amiktől tartottam: Yasmin viselkedése, hogy jövök majd ki a tanárokkal... ezekkel semmi gond nem volt :)
Majdnem sírva fakadtam, amikor megláttam a szállást: az egész udvar aprókavicsos, tehát 5 napig retteghettem, nehogy egy élesebb kövecske kiszúrja a kerekesszék gumiját, arról nem is beszélve, hogy iszonyú nehéz volt tolni. Következő sokk: magas lépcsőfok magába az épületbe... volt egy rámpa ugyan, ami a fiúk szobáin és fürdőszobáján keresztül vezetett, a hosszúkás épület másik, távolabbi felében (=még több kavics), aminek alján nem tudom honnan visszamaradt betontömbök és földből kiálló megnevezhetetlen valamik nehezítették a bejutást, mert mindezek pont rossz alakzatban helyezkedtek ott el – csak 5 centi kellett volna, és „félelem” nélkül juthattunk volna túl ezen a ponton. Harmadik: Yasminék szobája – három másik lánnyal volt, egy icike-picike szobában, ahol nem igazán tudott manőverezni a székkel... Negyedik: tusoló (a mienket használta, hogy ne tartsa fel a többieket az övékében) – pont befért a tusolós szék, nem túlzok, ha egy centivel szélesebb, már nem tudom bepréselni – így is ki kellett dolgoznom egy technikát :) És kb. ennyi is volt a fürdőszoba, más be sem fért, be kellett emelnem Yasmint – ide is... víz kb. 10 másodpercig folyt, folyamatosan nyomogatni kellett a gombot, ami nekem nem volt gond, Yasminnak annál inkább.
Ez volt tehát a kezdet... Én a nem tól szimpi francia tanárnővel és egy másik nővel aludtam egy szobában... valaki horkolt, nem kicsit... Első nap bemutatkozott a francia nő, aki jött velünk mindenhova... Ott is lakott velünk végig. A kaja egész jó volt, minden nap 8-kor reggeliztünk, aztán útra keltünk, ebédre baguette volt, gyümölcs, kis csomag chips... vacsira, 7-re vissza, és általában 10-ig nem aludtak a gyerekek... A tanárokkal a folyosón üldögéltünk, iszogattunk-eszegettünk minden este. Szigorúan csak a rendre figyeltünk! :) Egész jófejek voltak, különösen egy-kettő :D
És akkor hogy mit is csináltunk: Yasmini szegényem nem sokat... várak, kilátók, stb... annyira, de annyira sajnáltam. Nem szólt egy szót sem, mondogatta, hogy milyen jól érzi magát... de szerencsétlen szinte folyamatosan, a nap 24 órájában velem volt... WC-re kétszer vitte más az 5 nap alatt... Azért korábban nem erről volt szó... egyrészt nem örült ennek egyikünk sem, másrészt viszont a terep miatt másban nem bízott... mármint nem akarta, hogy más tolja, mindig volt egy útpadka, járdaszegély, lejtő, vagy csak sima, nagyon durva macskakő, esetleg a kettő kombinációja: nagyon durva, meredek macskaköves lejtő, csöpögő esővel, hogy csússzon is (de még milyen... még én is féltem, azt hittem sosem érünk le...) Így én mindig ott voltam, ő pedig ezért hálás volt – nem bunkózott. Nem tudom már, hogy melyik nap mi volt, de tengerparton például kétszer voltunk (első alkalommal mondjuk a nap sem sütött, egy nap volt csak jó idő... a homokos partra nem tudtunk lemenni), voltunk piacon (az utolsó napi tesco-szerűség mellett talán az egyetlen, amikor majdnem teljesen a többiekkel lehetett, de ez is két szinten volt, macskakővel), voltunk tropicarium-szerűségben, de itt is kimaradtunk a legnagyobb mókából, mert ő nem tudott felülni a „buszra”, a többi pedig mind „felmenős pöri” volt, ami egyenlő volt azzal, hogy a francia nővel és velem kellett beérnie...
Utolsó este diszkó volt, de a tánctér kb. fél méterrel volt az udvar szintje felett... a kedves buszsofőrök emelték fel székestől, szintúgy le... sajnáltam, mert az összes többi gyerek rohangált le-fel... szegénykém ezt nem tehette... Jajj, nagyon vicces, ahogy a 11 évesek lassúznak: 50 méterre egymástól kb, kimerevített karokkal és lábakon, billegve, egy sorban vagy 5 pár, mint a tornaórán. Édesek voltak :)
A sofőrök egyébként nagyon csíptek engem, az egyik még táncolni is felkért, haha :))) Reggelinél és vacsinál mindig mellém ültek és kedveseket mondtak, napközben is poénkodtak. A társaságra – beleértve a tanárokat is – tényleg nem lehetett panaszom. Az egyikük hazafelé meg is ajándékozott egy kis macis kulcstartóval emlékül. Volt, aki azt mondta, hogy igazán jó meny-alapanyag vagyok, a fiának pont jó lennék :D Még a szobatársamról is kiderült, hogy ki tud bújni a szigorú köntösből, és ember tud lenni :) Miután hazajöttünk írt sms-t, hogy nagyon köszön mindent, bla-bla-bla, meg aztán sms-ben hívott meg a francia estre július elején. Az igazgató egy kicsit sok volt, nem csak nekem... mivel ő másik épületben volt, minden este rajta pörögtek a tanárok a folyosón :) Érdekes egy figura, az biztos... ahogy próbált franciául beszélni, fontoskodni,... jajj, még most is röhögök. Ha látnátok, megértenétek, hogy miért lehetetlenség komolyan venni :) Ami számomra a legidegesítőbb volt, hogy naponta 20 milliószor megkérdezte tőlem, hogy rendben vagyok/vagyunk-e, megdicsért minden alkalommal, amikor egy padkán simán felhúztam/toltam Yasmint, vagy bármi olyan terepen épségben átjuttattam, ahol egy centinél nagyobb szintkülönbség volt, és persze nagyon köszönt mindent legalább 50-szer egy nap alatt... a végén már a többiek is ezt kérdezgették poénból, hogy jól vagyok-e :) Persze ez még mindig jobb, mintha egy bunkó tuskó lett volna, de azért jóból is megárt a sok... Utána anyuéknak, Pauline-nak is a francia estén is mondta, hogy mennyire jó volt, hogy ott voltam, milyen fantasztikusan kezeltem minden helyzetet, stb... ja, merne mást mondani :) Más választásom nem volt, mindent rám hagytak, annyira félte(tté)k... Páran a kevésbé jófejek közül mondták is, hogy biztos Karenék is halálra aggódják magukat... közöltem, hogy igen, nyilván aggódnak, de abszolút megbíznak bennem, pont. Na meg ami még kiakasztott néha, ugyanez a nő: esténként kérdezte, hogy hogy bírta Yasmin, hogy ide meg ide nem tudott felmenni, stb... és hogy „Mi mondtuk Mrs Somers-nek, hogy ez lesz.” – khm... mondtam, hogy igen, pontosan tudtuk, hogy lesznek helyek, ahova nem fog tudni el-/be-/fel-/átjutni, és senki nem panaszkodik, stb... Álljon már meg a menet! :)
Oh, és a gyerekek... hát nem hiszem, hogy életemben kaptam ennyi bókot, mint kb. 20 lánytól itt az öt nap alatt. Mindenem tetszett nekik: táskám, szoknyám, pénztárcám, sálam, szandálom, stb... és a „hogy csinálod, hogy korán reggel is ilyen szép vagy?” és „de csinos vagy már megint” és társai sem maradtak el. Jajj, imádtam őket!! :) Izzie, (másik Lisa kislánya, akik néha járnak hozzánk) is cuki volt végig, folyamatosan ölelgetett, és mások is mondták, hogy majd menjek el hozzájuk látogatóba, stb. Hát arra azért nem hiszem, hogy sor kerül majd. A fiúk közül is haverok lettünk egy-kettővel. És azóta az utcán is köszönnek, hogy „szia Viki!”, ha látnak – bárcsak én is tudnám a nevüket. De képtelenség lett volna ennyi nevet megjegyezni... Jaj, Balázs, a magyar kisfiú. Csupaszív gyerek, de nekem úgy tűnt, hogy még mindig küszködik a beilleszkedéssel, és még velem is félénk volt. Egyszer jött oda hozzám, amikor a képeslapot írta – magyarul is akadnak nehézségei szegénynek, egy szót kérdezett, hogy hogy kell helyesen leírni. Ő pont abban a korban van, amikor a magyar suliban megtanulná ezeket a dolgokat...ehelyett...
Yasmin egyébként nem mindig nézte jó szemmel a gyerekek „rajongását” felém, anyu mondta is, hogy szinte látja Yasmint, amint forrong, hogy „Ő az én Vikim!”. Hát, tényleg nagyobb fun voltam a gyerekek számára, mint a tanárok – rengetegen velem akartak jönni nézelődni a kompon is, ez volt ugyanis az egyetlen hely, ahol nem voltunk szigorúan csapatokra bontva.
Kicsit zavaros, mint mindig, de ez volt Franciaország... ami miatt kimaradtam az idei itthoni Ascot-partiból, de a következőre hivatalos vagyok, ha Angolföldön tartózkodom majd :)
Portobello market – július 2.
Jajj hát ez egy nagyon jó nap volt :) Gondoltam megérdemlek egy napot, amikor senkinek nem dolgozom, csak magamnak, és még a nap is sütött. Így tehát vonatra pattantam és meg sem álltam Waterloo-ig. Egy ilyen szép napon nem akartam metrózni, így gyalog közelítettem meg a célállomást a St James parkon és a Hyde parkon keresztül. Jó kis táv volt :)
Portobello... iszonyat hangulatos maga a városrész, hát még a piac, annak, aki szereti az ilyen mindent-kirakodós jellegű dolgokat. Rengetegen voltak mondjuk, dehát ez London... El is sikerült töltenem itt az egész napot... Gazdagabb lettem néhány ruhácskával meg egy pár csizmával... extra kedvezménnyel, a blokkon szereplő összegnél is kevesebbet fizettem végül, a fiú nagyon szerette volna a számomat, de legalábbis a teljes nevemet... facebook... gondolom begyűjt így egy pár kontaktot naponta, bár erősködött, hogy nem, hát persze :D
Visszafelé is sétáltam, végül többet, mint terveztem. A „még elsétálok a következő állomásig”-ból Oxford Street lett végül, de ott annyira nem volt türelmem a tömeghez, hogy miután egy-két boltba be- és azzal a lendülettel ki is sétáltam, inkább a busz mellett döntöttem, és Waterloo felé vettem az irányt. Na meg már késő is volt, 8 óra. Hosszú nap volt, de teljesen feltöltött... amire szükségem is volt, akkor még nem tudtam mire készülök magam ellen júliusban (gondolok itt a non-stop üzemmódra).
„French café” a suliban – július 7.
Hivatalos voltam a gyerekek sulijába a kis francia estre, mindenki jött, nagymamiék is. Volt bor-üdítő, sajtok, amiket a gyerekek szolgáltak fel – negyedórás turnusokban váltották egymást a kis pincérek. Az összes osztály napja volt ez egyébként – minden teremben meg lehetett tekinteni milyen projekteket alkottak a gyerkőcök idén. Yasminéknál ez kiegészült a francia élménybeszámolóval is, igaz, főként csak képek formájában. Ismerősként üdvözöltek a tanárok :) És amúgy tök jó, hogy azóta már ha az utcán találkozom velük, akkor is megállnak, beszélünk – munkába menet már volt erre példa néhányszor :)
Ez a nap egyébként egybeesett Coralie, a legelső francia au-pairjük és annak öccse érkezésével. Hétfőig voltak itt. Szombaton és vasárnap is dolgoztam ezen a hétvégén, de szombat este átjöttem egy kis bbq-ra és egy pár italra.
Szülinap – július 15.
Ez a hét abszolút bolondok háza volt. Egyik nap sem tudtam még reggel, hogy este mi lesz... sittelés, színdarab, stb?? Merthogy sulis színdarabok voltak szerda-csütörtök-pénteken... úgy volt, hogy mennem kell, aztán mégsem, aztán mégis, aztán mégsem. Végül mehettem volna, de inkább dolgozni mentem, merthogy Clare szabadságon volt egész héten, így extra sok munka volt bent.
Ami a szülinapomat illeti... az irodás muffinos napról már az előzőekben beszámoltam. Itthon pedig hetekkel előtte már kérdezgettek, hogy menjünk-e valahova, vagy csak itthon ünnepeljünk? Egyik felem ezt szerette volna, a másik azt, mert alig megyek valahova, viszont ha az idő szép, sokkal jobb csak itthon – mindenki ihat, a gyerekek nem nyavalyognak, stb... Végül abban állapodtunk meg, hogy –mivel Yasminnak azon a pénteken is fél 8-ig sulis előadása volt – itthon maradunk, és egyszer majd elmegyünk vacsizni apuval meg anyuval hármasban.
Az idő végül nem a legjobban alakult, de legalább nem esett és nem fagytunk halálra :) Kérésemre narancsos csirke volt a menü bio saját termesztésű zöldségekkel, merthogy azokat még mindig dicsérni kell :)))) Egy kicsit pazarolt is apu aznap – az első próbálkozás a kukában landolt (pár nappal korábban visszatöltöttem rántott husis olajat a flakonba, és ezek szerint visszatettem a szekrénybe – hupsz - apu pedig rálocsolta a zöldségekre – amitől még ugyanolyan jó lett volna, dehát...)
Ja, és hogy mit kaptam: egy Links London-os patkó-medált fekete kis díszítéssel Karenéktől, Pauline-éktól pedig egy hozzá illő ezüstláncot. Ja, és Pauline-tól kaptam egy héliumos lufit is – aminek örültem, mert még sosem kaptam szülinapi lufit :) A vacsinál aztán a kutya teljesen meghülyült, ugatta a lufit, apu pedig csak arrébb szerette volna „küldeni” egy kicsit... hát meg is ölte szegényt. Pauline-on kívül senki nem gondolta, hogy direkt volt – ő viszont tök mérges lett Mattre, és megígérte, hogy kapok egy másikat hétfőn :) „szegény lány, mondta, hogy még sosem volt szülinapi lufija, te pedig kipukkasztottad”... És hétfőn délután várt is egy újabb luficska rám a garázsban :D
Ja, a gyerekektől egy-egy nagyon szép karkötőt kaptam, a kutyáktól (igen ám:) pedig egy nagyon szép sálat és egy nyakláncot – a kedvenc boltomból :)
Az este nem nyúlt hosszúra, mindenki borzasztó fáradt volt, egy idő után a pezsit sem kívántam már, és mást sem. Oh, és Pauline profiterolt csinált, az volt a tortám, aminek sokkal jobban örültem, mintha egy Waitrose-ból felkapott mű csokitortát kaptam volna :) Számomra olyasmi volt, mint a képviselőfánk. Vagy lehet, hogy az ugyanaz? :)
Sarah-szülinap – július 16.
Szombati nap volt – munka után gyors készülődés, aztán Louanne jött értem egyik barátnőjével meg Natalieval. Guildfordba mentünk Sarah szülinapi összejövetelére. Ilyenkor mindig rájövök, hogy többet kellene eljárnom, de aztán meg arra, hogy sajnálok ennyi pénzt szórakozásra költeni... Guildfordból éjfél körül visszajöttünk Camberley-be (Louanne barátnője ismét, természetesen fizettünk neki valamennyit)... és végre elmentem a Que Pasaba :) Tök jó volt. Lehet nem lennék már szingli, ha többet járnék el. Még a lányok is mondtták, hogy mennyi pasival beszélgettem, na meg az ő barátaik közül is voltak, akik szerették volna, ha megyek velük tovább... de Subway helyett inkább taxiba szálltam és hazajöttem – potom 16 fontért... az estém összesen kb. 60-70 fontba fájt, úgy, hogy egy pár italt nem is én vettem magamnak... na ezért nem jó, hogy a világ végén lakom...
Yasmini showja – július 20.
Az egyik legunalmasabb szerda este, amiben a Somers famíliának mostanság része volt... Komolyan, Pauline a felénél már azt hitte, hogy vége van, és indult volna haza... csalódottan vette tudomásul, hogy csak szünet van :) 6-tól ott voltunk már, 7-kor kezdődött és negyed 11-kor lett vége. Szerintetek?? Több kisebb show-ból állt, mindegyik korcsoportnak megvolt a maga kis előadása... de némelyik annyira rossz volt és uncsi... majdnem elaludtunk, nem vicc :D Ja, és a kutyák egy kicsit átrendezték a házat, mire hazaértünk...
Qwerty night out – július 21.
Lásd az előző bejegyzést :)
Reading Hajnival – július 24.
Utolsó talink volt a költözés előtt. Mármint ő költözött... messze el a családdal szerdán... :( Így búcsúzóul elvonatoztunk Readingbe, kicsit shoppingoltunk, ettünk-ittunk :) Nagyon jó időnk volt szerencsére, jó kis nap volt :D Oh, és örök hálám neki!!: felfedezett egy kis bicikli-gyalogutat a Farnborough North-állomáshoz (ahonnan már csak egy köpésre van a TK Maxx és a Farnborough Main)... ami azt jelenti, hogy akármikor eddig North Campre sétáltam, sokkal közelebb lett volna Farnborough North (ugyanaz a vonal), csak senki nem tudta... Jó így másfél év után :) Bár jobb később, mint soha, tényleg ezer köszönet Hajninak!!
Huh, most be kell fejeznem, majd megpróbálok még írni a reptéren/repülőn/vonaton. Nem olvastam vissza, mint ahogy mostanában sosem szoktam, tehát bocsánat a gépelési és egyéb hibákért... Remélem azért valamennyire élvezetes. Bár ez most inkább mennyiség, mint minőség attól tartok...
Utolsó kommentek