Au-pair vagyok Angliában

Egyszer régen valamelyik bejegyzésemnek már volt hasonló címe, de most újra ez az állás. Azért nem írtam egész héten szinte... A szombat kivételével minden nap irodáztam. És persze itthon is elvégeztem, amit kellett. Mondjuk persze könnyebb hetem volt egy picit Yasmini nélkül, de olyan gyorsan eltelt... sittelnem így is kellett azért, a szerda estét töltöttük édeskettesbben Sebastiannal :) Hihetetlen gyorsan elérkezett a csütörtök, amikor is hazajöttek, pedig úgy tűnt, mintha még el sem mentek volna :D Yasmini első hozzám intézett szavai: „Viki, már csak tíííííííííííz nap!!!!” - ...Franciaországig. Hurrááááááá!!!! De erről majd később. Majd meglátjuk, hogy lesz-e időm a héten írni, hátha. Kedden megyek a suliba megbeszélésre, arról azért szeretnék tudósítani, még a nagy út előtt.

Az irodában azért is próbálok most sokat, még többet dolgozni, mert Franciaország miatt egy hetem kiesik majd. Valamennyi irodai kieső bért kifizet majd nekem anyu, szerintem heti 20 órát, de azért ennél többet dolgozom tavasz óta... Jó, tudom, Franciaország meg minden... Jó lesz :) Az irodában pedig egyre inkább nem gondolják, hogy normális vagyok :) Szerencsére olyan „vádak” nem érhetnek, hogy a kis románc miatt tartózkodom többet bent... mivel mióta hazajött Egyiptomból, ma volt az első nap, amikor dolgozott... nem kicsit mérgezték le a beduinok, így aztán lényegében alig láttuk egymást az elmúlt két hétben. Múlt héten, amikor hazajött, aztán hétvégén, meg azt hiszem szerdán sittelés után. Ami egy épp egyhónapos „kapcsolatnál”, főleg egy elég intenzív kezdet után (értem ez alatt, hogy minden áldott nap láttuk egymást), most akár gondokhoz is vezethet... ez a közeljövő zenéje. Anyu is mondta pénteken, hogy már nem tűnök olyan lelkesnek, mi történt? Ez csak részben igaz :) A beszélgetésre péntek este került sor... örült, hogy maradtam velük BBQ-zni a randi helyett. Azt mondta azt hitte már sosem látnak vendégként :) Jó kis este volt, ahogy az lenni szokott Dave-vel és Lisaval... a baj csak az, hogy mindig veszélyesek ezek az itthoni iszogatós bulik :))))

Jaj, még egy dolog: anyuval a múlt héten többször is beszéltünk a súlyproblémáinkról :) Apu csütörtök este felvetette, hogy versenyezzünk, azonnal mérlegeljünk! Javasoltuk, hogy várjuk meg inkább a péntek reggelt. Én csütörtök este azért még bebiztosítottam, nehogy véletlen túl könnyű legyek másnap: az irodában is falatoztam, aztán háromnegyed 11-kor tiramisut lapátoltam, egy pusziért adta az olasz étterem főnöke Frimley-ben :) Titkon reménykedtem, hogy apu elfelejtette, de péntek reggel egy A4-es lap várt ránk anyuval: dátummal, nevekkel, és apu súlya már fel is volt tüntetve rajta. Megvolt tehát a mérlegelés: én rosszabbra számítottam, anyu viszont nem boldog. Miután lemérte magát, lekiabált nekem az udvarra, amikor éppen teregettem, hogy „Viki, én sírok.” :)))) Lesz majd nyeremény is, de még nem találtuk ki, hogy mi. A szülinapom előtti nap, július 14-én lesz a mérlegelés... én javasoltam, hogy testsúly-arányosan, százalékosan hasonlítsuk majd össze az eredményt, így fair. Kíváncsi leszek :) Pénteken már ment a beszólogatás: „Mit iszol Viki, sört? Húúú, extra-hízlaló...” – ez csak egy... Van 6 hetünk...

Most ennyi, Franciaország előtt még megpróbálok jelentkezni. Elvégre ki kell írnom a félelmeimet :)

A péntek este további része igen kellemesen telt. Szerencsére megúsztam a karkötő-készítést is... pedig Yasmini egész héten ezzel piszkált... de mondtam, hogy elég okosak ők ketten, megoldják :) Aztán gyakoroltak Sebastian előadására (szerepel az iskolai modern Frankenstein-darabban)... hát valami csúcs... sántikálnia kell és akcentussal kell beszélnie... egyébként is vicces figura, hát még mikor rásegít... :))) aztán nekem is gyakorolnom kellett vele, mondanom sem kell, dőltünk a röhögéstől...

Volt egy másik vicces történés is: Yasmin elhitette Sebastiannal, hogy hétfőn végleg elmegyek. Az egész abból indult, hogy este el kell búcsúznunk, stb... ami igaz is volt, mert ma korán reggel indultak apuval, és csak csütörtökön találkozunk legközelebb. De mivel Sebastian kérdezte, hogy miért, Yasmin rámnézett, rávágta, hogy „Mert Viki hétfőn elmegy végleg...” és ehhez aztán szépen hozzátettük a saját kis pillanatszülte füllentéseinket búcsúbbq-partyról és társairól. Sebastianból pedig olyan dolgok jöttek elő faggatás nélkül, mint még soha. Szegényt meg is sajnáltam, mert elkezdett nekem iszonyat kedves dolgokat mondani, hogy tényleg én voltam a legjobb, és miért megyek el? A többiek inkább morgósak, parancsolgatósak voltak... én viszont... igaz, hogy szigorú vagyok, de még így is én vagyok a legviccessebb és a legjobb fej :D bla-bla-bla... Azért jól esett :) De aztán megmondtuk neki, szerintem így is rosszul esett neki, hogy „feleslegesen” adott ki magából ilyen érzéseket/véleményt/gondolatokat :) Az egyetlen a búcsúpuszi, amire azt mondta, hogy minden távozó au-pair bepróbálkozott vele, de az anyján és apján kívül ezen a bolygón senkinek nem jár puszi :)

Az este harmadik történése (amikor már aludniuk kellett volna, de olyan jól elvoltunk, hogy nem dugtam ágyba őket 9-kor... én sem tudnék aludni, még teljesen világos van...) Na tehát Yasmin szobájában „próbáltunk” mindannyian, amikor is bejött Pauline egy zseblámpával, és közölte, hogy nem találják az új fehér csirkét. Na puff, én bocsánatot kértem, amiért egy érzéketlen tuskó vagyok... de én sajnos képtelen vagyok így kétségbe esni egy ilyen hír hallatán... aztán nemsokára hazaértek apuék, 10 körül, és végül megtalálták az elveszett „gyémántot”... mondjuk a hogyanra két sztorit hallottunk, egyet-egyet a család két férfitagjától... szerintünk apu kicsit eltúlozta az ő szerepét a sikeres végkimenetelben :)

Pénteken tehát ennyi történt, szombaton pihi volt, majd ahogy tegnap írtam, a vasárnapi program iroda volt... és a mai is, bár csak 11-re mentem, és 5-ig voltam. Az utóbbi időben mindenki mondogatja, hogy nem vagyok normális, alszom-e egyáltalán?, mikor van időm magamra?, miért biciklizek ennyit?, stb... Hát igen, tényleg elég sokat vagyok bent, dehát kell a pénz... Ma meg tegnap „egyedül” voltam, már ha értitek hogy értem. Szegényt lemérgezték a beduinok a sivatagban, így ki kellett vennie egy-két napot...

Természetesen sz.rrá áztam hazafelé. Hiányzott is, már vagy két hete nem volt ilyen. Ja, a biciklizésről jut eszembe: valamelyik nap volt időm megállni a bicikliboltnál, és felpumpáltattam a kerekeimet. Ingyen persze.... kézi pumpával csinálta a srác (mondjuk nem a legalapabbal:)...  mondtam, hogy ha nem bánja majd beugrom máskor is a jövőben, ha szükségét érzem, mert mire itthon összehozzuk azzal a kis szutyok pumpával... illetve nem is azzal van a baj, hanem a speckó szeleppel. Na mindegy is, most olyan, mintha új biciklim lenne. Mindig ilyenkor érzi csak az ember, hogy milyen lapos is volt már valójában :) Ja, és a biciklis barátom, tudjátok, akivel mindig szembetalálkozom keddenként... hát az utóbbi két alkalommal, amikor nem egyedül voltam, nagyon „óvatosan” köszönt, múlt héten viszont, amikor egyedül mentem, integetett és hozzám is szólt, újra :) Jók az ilyen ismeretlen ismerősök, jobban mondva ismerős ismeretlenek :))) Mint a pizzások is, akik előtt minden nap eltekerek. Legtöbbször, ha éppen kocsiban ülnek is, csak integetnek, vagy „kérdezik a kezükkel”, hogy minden OK-e? Vagy a Sainsbury’s-es házhozszállító bácsi, akit a buszmegállóban szoktam látni :) Ő nem az, aki Mrs Somers-nek hívott... párszor már megtörtént. Azért látszik rajtam szerintem, hogy nem Mrs Somers vagyok, és nem egy ekkora ház „lady”-je. Hú, na megint eltértem egy kicsit a tárgytól. Jaj, de még egy biciklis sztori eszembe jutott: egy részeg, fogatlan bácsi a múltkor megállt mellettem a zebránál... büdös volt, a biciklimet, a sárvédőmet és kosaramat, majd engem dicsért, és mondta, hogy majd előreenged, ha zöld lesz... nem mintha nem lenne elég széles a zebra kettőnknek... fujj.... tegnap meg a Waitrose-nál hazafelé volt hasonló élményben részem: egy 20 év körüli srác üldögélt ott az anyjával meg apjával talán. 10 fog/fő, esetleg 15... és a nő odaszólt, hogy a fia szívesen randizna velem... a srác pedig bocsánatot kért az anyja miatt, de azért mondta, hogy nem lenne ellenére a dolog. További jó szórakozást kívántam és elhajtottam.

De most komolyabb vizekre eveznék: Yasmini... Azt hiszem azt írtam, hogy a csípője nem éppen a legjobb állapotban van. Mindig is tudtuk, hogy műteni kell, és azt is, hogy a legjobb addig húzni ezt, amíg lehet. Nincs ennek más oka, minthogy muszáj a lehető legjobban megerősödnie, mert a műtét hetekre-hónapokra ledönti majd a lábáról (8 hétig feküdnie kell majd, ami még a normál testet is megviseli... nem hogy az övét... katéter, epidurális fájdalomcsillapítás 5 napig, stb...) A legújabb röntgen viszont eltérést mutatott. Mivel az orvosuk elérhetetlennek bizonyult, felkerestek gyorsan egy másik specialistát, aki azt mondta, hogy leghamarabb szeptemberben tudná megműteni, és jobb lenne minél hamarabb, de végső esetben várhat jövő tavaszig is, miután hazajönnek Dél-Afrikából. A szeptember több okból sem jó: anyu októberben megy a Himalájára, és ami még ennél is fontosabb az az, hogy Yasmini akkor kezdi az új sulit, ami sorsfordító számára... tiszta lap, új barátok, új tanárok, új minden. Nem vonhatja ki magát rögtön az elején két hónapra... A másik orvos, a doktornő, akinél már korábban is jártak, ahova eredetileg időpontjuk volt, és aki áttette őket egy másikra, amikor ők nem tudnak elmenni... és akinek a titkárnője két hétig hitegette Karent, hogy talál egy mindenkinek megfelelő dátumot... na szóval erről a doktornőről még nem tudjuk, hogy milyen gyakran végez ilyen műtétet, mennyit csinált már, és mikor tudná Yasminit elvállalni... Ami 1000%, hogy kell neki ez a műtét, és nagyon valószínű, hogy e két orvos egyike fogja műteni. Hogy mikor? Jó kérdés...

Sok minden tervben volt/van: Lokomat-terápia (Írországban, két hetes intenzív terápia, mozgáskoordinációt fejlesztő, „futógép”-szerű járássegítő, erősítő géppel), de erről nem volt a legjobb véleménnyel az orvos, és nem csak a csípője miatt...; így augusztusra valószínűleg marad a már jól megszokott oxfordi fizio... Dél-Afrika pedig majdnem biztos. Már csak azt nem tudom, hogy mi lesz, ha tényleg a jövő márciusi-áprilisi nagy tavaszi szünetben műtik Yasminit... Mert Karen múltkor, még mindezek előtt azt mondta, hogy akkor megyek el, amikor akarok: március eleje, vége, az én döntésem. Na most nem tudom, hogy ha tényleg akkor műtik, akkor hogy lesz... Egyrészt nem hiszem, hogy nyugodt szívvel hagynám itt őket a legnagyobb szükségben, másrészt viszont nem maradhatok itt örökre!!! És valahol már várom, hogy vége legyen ennek az időszaknak... Jaj, nem tudom, dehát ez még messze van...

Na ennyivel be is fejezem mára fiúk-lányok. Leginkább lányok, mert azt hiszem egy-két egyessel kezdődő személyi számú kommentelt csak eddig :) Apropó kommentek: ahhoz képest, hogy mennyire vártátok a beszámolómat, nem reagált rájuk senki :)))) Kivéve hugicámat, de csak azért, mert szülinapja volt :D Na jó, nincs itt semmiféle számonkérés, csak úgy megjegyeztem :DDDDD

Holnap remélem egy laza hét indul... majd meglátjuk :)

Most megyek és nézek egy kis Grey’s anatomy-t... mivel nem régen lement az évad utolsó része mindenből, amit nézek (feleségeim, GA, HIMYM), tegnap elkezdtem az első évad elejétől, két részt néztem meg. Tudom, hogy azt írtam, hogy Benjamin Buttonnal leszek elfoglalva, de 4-es csatorna nem a legszebben jön a kis antennámon, a netem pedig sajnos nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy online nézzem... így maradtak Meredithék... fel sem tűnik, hogy mennyit változnak/változtak a szereplők az évek során. A legdurvább szerintem Richard, a főnök, majd nézéttek meg... bár öregedése ellenére szerintem előnyére változott. Azért mondjuk Alex sem semmi. Na jó, tényleg vége, megyek is :)

Vasárnap van, ugye? Teljesen meg vagyok zavarodva a napokkal... szombat-vasárnap-bank holiday. Igen, már megint, itt már csak így megy. És a gyerekeknek megint szünet van... alig mentek 2-3 hetet suliba, és újra. Így már csak ki lehet bírni... Mondjuk ezúttal én is „profitálok” belőle, ugyanis Yasmin holnap reggel elutazik apuval a szokásos helyükre, és csak csütörtökön jönnek haza. Apu mondta is, hogy „Most egy kicsit te is úgy érzed majd, mintha pihenni mennél valahova, ugye?” Igen, azzal a különbséggel, hogy maradok a fenekemen :)

A hét elég nyüzsi volt megint... kedden és szerdán este is visszamentem az irodába, ezeken a napokon, mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, 10 percnél több pihiidőm nem volt itthon-(suli)-iroda-itthon-iroda között... Csütörtök este is akartam menni, de annyira fos idő volt, hogy maradtam. Egész nap az ment, hogy egyik percben sütött a nap, jó idő volt, majd szinte a semmiből kisebb-nagyobb hévvel leszakadt az ég, néha csak csepergett... Volt, hogy 10 percenként váltakozott. Csodálatos volt, mondhatom... Jaj, de egy valódi csoda is történt ám csütörtökön: legyőzve a bürokrácia minden eléjük állított akadályát, úgy néz ki, már nem sok kell ahhoz, hogy Yasmini birtokba vehesse hiper-szuper fürdőszobáját... Már csak meg kell építeni, ezen pedig három rendkívül kedves lengyel szakember munkálkodik. Mivel csütörtök volt az első napjuk, és apunak üzleti elfoglaltsága volt, anyuék fiziora mentek, én hazajöttem Pauline-nal (akkor voltam fodrásznál ugyebár:), és délben rögtön átmentem. Volt mit csinálnom persze...

Pénteken már szünet volt, úgyhogy kicsit tovább maradhattam az irodában. Apu és Yasmin fizioról hazafelé jövet ugrottak be értem... oh, a többi útitársat majd’ elfelejtettem megemlíteni: 3 csirke... igen, mivel már csak kettő maradt itthon a múltkori sajnálatos haláleset óta... szükség volt újakra. Azt hiszem tavaly négyen voltak, amikor én idekerültem... mindegy is, apu ezzel üdvözölt, hogy milyen jó, hogy jó az illatom, hozok egy kis frissességet a csirkeszag mellé. Aztán jól elpoénkodtunk azon, hogy én velük ellentétben miért is nem tudok hozzájuk hasonlóan belelkesülni néhány új csirkétől, akit ráadásul soha nem fogunk megenni!!!! :) (mondjuk az is vicces, hogy Yasmin különféle curry-fajták neveit adta a csirkéknek :))))

Volt egy fél órám kb., aztán fél 6 fele mentem sittelni. Eleinte csak Yasminnal voltunk, lasagne-t vacsiztunk. Óóóóóriásit vitatkoztunk azon, hogy mennyit is kellene adnom neki belőle... hozzáteszem ugyanazt a mennyiséget ettük.. És nem, nem ettem nála többet aznap, kizárt, hogy éhezett volna, és két tisztességes adag után kért volna még egy harmadikat... Kb. negyed óráig ment... a végén már egy falatért könyörgött, ilyeneket mondott, hogy 10 perc múlva lefekszik, ha ehet még egy falatot, stb... Kérdeztem, hogy ugyan hallja-e/látja-e magát??? Ijesztő, komolyan... Én persze nem engedtem, értelmesen elmagyaráztam, hogy miért nem... aztán bocsánatot kért, stb... szent volt a béke...

Holnap folytatom a péntek estével (vicces próba az iskolai darabra, eltűnt „vadiúj” csirke, stb...), de most be kell fejeznem. Ma dolgoztam (igen, vasárnap:), szerintem holnap is bemegyek egy pár órára, hiszen itthon kedd reggel 8-ig nem kellek... de most kezdődik a filmem: The Curious Case of Benjamin Button. Igaz egyszer már láttam, de most pont ilyen kedvem van.

Holnap remélem tényleg lesz időm folytatni :)

Nem hiszem, hogy lesz ma rendes bejegyzés... Mindössze annyit szeretnék, hogy csodák csodájára feltöltöttem a képeket végre... tehát ma beszéljenek azok :) Megjegyzések egyelőre nincsenek hozzájuk, majd egyszer talán azok is odakerülnek. Három album van:

1. egy nagyon vegyes:
https://picasaweb.google.com/nemethviki13/MIXFebruarAprilis#

2. Stonehenge és White Horse Hill:
https://picasaweb.google.com/nemethviki13/StonehengeWhiteHorseHill#

3. Barcelona:
https://picasaweb.google.com/nemethviki13/BarcelonaKikapcs#

Próbáltam szépíteni rajtuk, mondjuk sok gondot nem fordítottam rá.
Ilyenek, kész :)

Ma egyébként képzeljétek, először voltam fodrásznál itt Anglikában (direkt van benne "k":)... potom 46 fontért le is vágták a hajamat, de tök jó lett, ezt mondják legalábbis itthon, még Yasmini is :))) És szerintem sem rossz :D

Reggel normál időben kezdtem: negyed 8-kor. Kukák ki, mondanom sem kell, hogy ezen a hétvégén olyan lusták voltak, hogy a konyhában két fullon megrakott kajás-maradékos zacskó várt, és a nagykuka is a telénél is jobban meg volt pakolva, ahogy kell. Mosogatógép tele piszkos cuccokkal, csakúgy, mint a mosdó, a pult és az egész konyha... Azt kell mondjam, hogy visszasírtam a múlt hét hétfői állapotokat (amikor apu volt egyedül a gyerekekkel a hétvégén előtte, sokkal kisebb kupi fogadott, sőt...) Na tehát volt dolgom, nem kevés. A pénteken kimosott ruhák is ott voltak még...

Ma csak Sebastian ment suliba, Yasmin fizio előtt a kórházba ment csípőröntgenre – mindig is tudtuk, hogy egyszer műteni kell, de most elképzelhető, hogy hamarabb... Így nagyon sírt szegény, amikor hazaértek... velem akart lenni a szobájában = Viki egy órán keresztül semmire sem haladt... Ez egy hosszú, bonyodalmas sztori fizioval, locomattal, Dél-Afrikával, csípőműtéttel... majd ha meglesz, hogy mi mikor, ha lesz egyáltalán, akkor belemegyek részletesebben is.

A délutáni műszak végül később indult, mert Sebastian haza helyett a balesetire ment... szegény játék közben összerugott a suliban egy barátjával, és a felétől visszahajlott a nagylábujján a köröm. Nem tört le teljesen... piszkosul fájhat(ott). Anyut riasztották, aki pedig aput, mert ők még Oxfordban voltak. Végül nem vágták le neki, mert azt mondták, hogy akkor soha nem lenne rendes formájú körme... helyette elkábították gázzal :) aztán visszahajtották neki... Szegénykém... Mondjuk Karen mindig mondja neki, hogy vágja le a körmét... nem történt volna ez, ha nem lett volna hosszú. Yasmin be akarta hozni kintről a régi kerekesszékét, hogy odaadja neki. Aztán a régi járókeretét akarta rásózni... ágyba vitte neki a vacsit, majd ő is vele akart enni Sebastian szobájában, és zokon vette, amiért a kisangyal nem tartott igényt a társaságára.

Vacsinál volt egy kis hiszti a kaja körül megint (hiszen szinte semmit nem szeret, ami egészséges...), aztán jött a tusi. Öltözéskor mondja, hogy mennyire fogok neki hiányozni jövő héten, amikor elmegy apuval 4 napra. Mondom te is nekem. Erre ő: „Tényleg? Nem is számítottam rá, hogy ezt mondod. Azt hittem, már nem szeretsz. Sosincs rám időd. Ma is csak azért ültél le velem, mert el voltam keseredve.” És valóban, mindig rohanok, sietek, a sitteléseken kívül nem ülök le órákra vele beszélgetni, mert nem érünk rá. Nem csak én, ő sem, még ha azt is gondolja, hogy nincs abban semmi rossz, ha ő fél órán keresztül akar öltözni például... De való igaz, hogy idéntől változtak a dolgok, sokkal kevesebb időm van a sokkal nagyobb házat rendbeszedni... az anyutól beígért segítség pedig csak nem jön. Mondjuk nem tudom, hogy ő mikor tudna bármit is csinálni... hétvégén azért rendet tarthatna nagyjából... mert én minden pénteken a legnagyobb rendben hagyom el a házat. Csak 2 napig kellene megtartani :)

Na ennyi mára, gondolom most meglepődtök, hogy írtam ma is :D Nem hiszem, hogy ebből rendszer lesz...

Ja, és ma újra törtem: még reggel egy poharat, meg aztán a délután folyamán a porszívóból leesett egy kis műanyag darab, de alig észreveheteő, és nem befolyásolja a zavartalan működést :)))

Jók legyetek, majd jelentkezem. Egyszer.

Mindenekelőtt itt is, még egyszer nagyon-nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánok imádott hugicámnak!!! El sem hiszem, hogy így felnőttünk... Nagyon szeretlek!!! Ide már nem nyomok sírós idézetet és dalt sem :)

Tudom, hogy néhányszor már „fenyegetőztem” ezzel, de most tényleg eljutottam arra a pontra, amikor már képtelen vagyok visszaidézni, hogy melyik nap mi történt, talán jobb is :)

Úgyhogy csak nagyjából végigmegyek az eseményeken, aztán ahogy szoktam, összefüggéstelenül leírom, ami eszembe jut :D

Tehát az első hétvége - úgy értem az első Barcelona utáni - elég mozgalmas volt. A Pauline-partiról egész későn, fél 2 körül értek haza, aztán pénteken sokáig dolgoztam, majd vacsizni voltam. De erről majd később :D Szombat munka, ahonnan korábban el kellett jönnöm, mert sitteltem. Azt tudtam, hogy nem kell sokáig maradnom, de arra nem számítottam, hogy mivel veszített a csapat, extra korán hazaállít a banda: anyu, apu, Todd az irodából és az ő felesége, na meg a kedvenc magántaxisom :) Épp nagy panírozásban voltam, amikor beállítottak. Így aztán mindenki megkóstolta az isteni rántott husit... Yasmin persze félt, hogy nem jut neki elég... poénkodtak, beszéltünk a randimról (mert ugyebár mindenki ismeri őt), iszogattunk, aztán fél 8 felé hazamentek. Ahogy én is, és 8-kor már ágyban voltam. Nem is tudom, hogy előtte mikor aludtam rendesen utoljára, merthogy Barcelona előtt sem... erről korábban írtam már azt hiszem.

Na szóval jól kipihentem magam, amire szükségem is volt, ugyanis a fél vasárnapot a gyerekekkel töltöttem, amíg Yasmin számára jótékonykodtak: apu bátyja vízparti sétát szervezett. Végül a pubban volt egy kis „de-jó-hogy-vége”-ünneplés, amire mi Yasminnal banános-csokis muffincsodát alkottunk. Jaj, bocsánat, természetesen ő csinálta, minimális segítséggel tőlem :))

Ennyi volt a történés, a múlt hétből nem igazán emlékszem semmire, valószínűleg mert nem történt semmi érdemleges. Az új, májusi rendszerünknek megfelelően sokat, nagyon sokat dolgoztam az irodában. Még úgy is több órám van, mint eddig bármikor, hogy egy hét kiesett Barcelona miatt...

Ezen a héten pedig szintén nem sok publikus izgalmas dolog történt. Ugyanúgy nagy a rendetlenség, ugyanúgy utálok fürdőszobákat takarítani (elvileg hamarosan nekikezdenek Yasmin speckó fürdőjének, majd a gyerekek szobáinak, hurrá...), még mindig nem igazán mos, tereget anyu, nem áztatnak be semmit, stb... de ezt már megszoktuk. Egy sittelésem volt, illetve másfél, azon kívül pedig, jobban mondva ezeket is beleértve hosszú napjaim voltak... Sebastian tegnap megnyerte élete első teniszversenyét, a döntőt is :) Ennyi az esemény. És jellemző: nem volt érmük, majd holnap kapja meg...

Na és akkor folytassuk Yasminival: hetek óta egy szavam nem lehet rá, de még az anyjának sem. Eltekintve egy-két kisebb hisztitől egy angyal. Sebastian pedig még angyalabb, de most nem róla van szó. Holnap indul az utolsó, harmadik hete Oxfordban, ahol egy – számára - új lánnyal dolgozik, és állítólag soha nem volt még ilyen jó. Ami iszonyat fontos, hiszen ha ott jó a kedve, itthon is jó a hangulat. Csak a súlyával kellene valamit kezdeni, sokkal könnyebb volna minden, ha pár kilótól megszabadulna. Vagyunk ezzel így néhányan itt Somerwoodban :)

Jaj, és erre már nem emlékszem, hogy még Barcelona előtt vagy közvetlenül utána hozakodtak elő vele, hogy szeretnék, ha még 2-3 hónappal tovább maradnék. Szinte már biztos, hogy februárban mennek haza Dél-Afrikába Karen szüleihez (már 8-9 éve nem voltak) 2 hétre, és sokkal nyugodtabbak lennének, ha én maradnék itthon addig, nem pedig valami új au-pair. Ez nem is csak miattuk van, hiszen nyilván nem akarnak egy teljesen új lányt egy hónappal érkezése után ennyire magára hagyni... Nem mondtam rögtön igent... később persze igen. Egyrészt megérdemelnek még 2-3 hónapot az életemből (bár Yasmin ismét fel akarta alkudni legalább 6-ra...), másrészt pedig ha még valamikor apunál akarok dolgozni, akkor nem igazán lenne fair, hogy nem maradok, viszont amikor kedvem tartja visszajönni, verem az asztalt, hogy kérem a munkámat a Qwerty-nél... Értitek remélem :) Ezt ezzel le is zárom, hiszen még mindig nem tudom pontosan, hogy mit csinálok jövőre. Márciustól... az rajtam áll, hogy március elején vagy végén lépek le innen egy kicsit pihenni :D

Az irodában nagyon jól érzem magam, már a céges parti előtt is akartam róla írni, szerintem céloztam is rá, hogy fogok, de aztán nem került rá sor. Rob, az egyik legnagyobb bohóc eladási technikái, hát... mindenki a hasát fogja a röhögéstől, hihetetlen :))) Énekel az embernek, és természetesen minden alkalommal, amikor foreign valaki telefonál, előadja, hogy ő vagy valamelyik rokona mit dolgozott abban az országban, kije él/élt ott, stb... hatalmas :))) A céges buli is dobott azért a dolgokon... azt hiszem az mindent elárul, hogy az adminos lányokkal egyáltalán nem is társalogtam. Nem direkt, így alakult. Ja, meg volt, aki még mindig nem tudta, hogy apu au-pairje vagyok. Mentségére legyen mondva, hogy egy pár hónapja jött vissza szülési szabadságról. Nagyot nézett a válaszom hallatán, amikor kérdezte, hogy hol lakom? :D „Mi? Nem értem. Hogy-hogy?” :) Húúú, sok minden történt akkor este, egyeseket a rendőrök ébresztettek, részegség miatt elfelejtett pár fontos taxiköltség miatt... aztán egy kényelmes cellában töltötték az éjszaka hátralévő részét. Stb... A lényeg, hogy idén sokkal izgibb dolgok történtek, mint tavaly :) Szerencsére Todd nem tett bele a beszédébe, legalábbis a „cikis sztorik”-részben nem említett meg a tavalyi miatt :))) Még ha azt is mondta, hogy nagyon a nyelvén voltam :D

Jajj, képzeljétek Natalie megint bealakított: nem tudom, hogy ez a durvább, vagy az, amikor azt hitte, hogy Milano Kínában van, vagy amikor Magyarországot India környékére tette, aztán Kelet-Közép-Európa hallatán Németországot és Franciaországot kezdte el emlegetni... hú, na mindegy is, ezúttal azt gondolta, hogy Törökország Egyiptomban van. Igen......... Louanne ezt közzétette facebookon, amire több reagálás is érkezett kedves kollegáktól, például arról, hogy milyen jó kezekben is van az after-sales a cégnél... siralmas. A legdurvább, hogy ahelyett, hogy szégyellnék magukat, csak röhögnek az ilyeneken... Mondjuk az is igaz, hogy Natalie a legsötétebb, Louanne szerintem elég okos, és Sarah is OK, a sales-esekkel pedig ilyen szempontból nincs gond, kivéve egy lánnyal, akinek szintén van egy pár beszólása, például azt gondolta, hogy a Nap és a Hold ugyanaz. Nem vicc. Hú, be is fejezem, pedig vannak még ilyenek...

Az egyetlen dolog, ami még mindig kiakaszt az irodában, az a rengeteg pontatlanság, részben a felszínes ellenőrzés, majd további felszínesség/butaság/nemtörődömség és lustaság miatt... Samnek is mondtam valamelyik este, hogy elegem van, mert 20-szor annyi ideig tartanak így nekem bizonyos dolgok, mire mindent rendbeteszek. És nem azért mert lassú lennék. Sőt... mindig azt hallom aputól is, hogy hogy dicsérik a precizitásomat és a gyorsaságomat. Nem csak Sam. Mondjuk a múlt héten pont ő szupernőzött le apunak :))) Amúgy ő is látja, hogy mi van, mondta is, hogy egyáltalán nem fair, hogy bármelyik stádiumban is kerülnek hozzám a dolgok, én javítok ki minden hibát... Mondta, hogy írjak fel minden ilyesmit... de lehetetlenség... akkor még ennyire sem haladnék. Tegnap is nagyon felhúztam magam. Csekkoláskor már nyugodt vagyok, sőt, néha kifejezetten élvezem a fiúk-lányok tekintetét, amikor közelítek feléjük a foglalással a kezemben. Szeretnek, de legtöbbször rosszt hírt viszek :) Mondjuk ők is mindig mondják mostanában, hogy mennyi mindent kiszúrok, és mennyire hálásak, mert sokszor tényleg többszáz fontos levonástól mentem meg őket, akár egy első ránézésre jónak tűnő foglalás a felszínesnél egy fokkal alaposabb átnézése után... tegnap is sokmindent talált a „bad-news-girl" :) Szóval ezekkel már nincs bajom, ez a dolgom, ők hibáznak, kész. Viszont amikor az adminos-pénzügyes lányok lustaságból, hanyagságból nem képesek rendesen bevinni a rendszerbe a dolgokat, az idegesítő. Tehát tegnap: csekkolás után elkezdtem vouchereket, repjegyeket küldözgetni... és még jó, hogy szemfüles vagyok... millió rossz foglalási szám, vagy nem is volt semmi beírva... így nem is lehetne feltölteni a rendszerbe. Eddigre legalább 3, de néha 4 vagy 5 vagy több kézen is átmennek, mire a végső állomáshoz érkeznek, amikor kiküldjük a booking infot meg minden papírt, ami az utazáshoz szükséges. Tegnap az egyik ilyennél először rájöttem, hogy baj van a repülő-foglalással: úgy össze voltak keveredve a foglalási számok, a járatszámok, az időpontok és az árak, amennyire csak lehet... Ok, ez kész. Aztán kerestem volna a hotel vouchert. Oh, hogy üres a foglalási referencia-mező... akkor nézzünk utána... Ok, kész, küldhetem, gondoltam én. Ja, hogy lehet, hogy van transzferjük is? Még, jó, hogy lenéztem a papírra, ami szerencsére ott volt velem... (sokszor csak a rendszerben szereplő adatok alapján küldjük, bízva abban, hogy ott minden úgy van, ahogy kell)... nem volt kijavítva egy hiba, így nem ment át a rendszerbe a transzfer egyáltalán. Nem gond, gyorsan beütöm a referenciát a transzfercég honlapján, lecsekkolok mindent, beviszem a rendszerbe, módosítok mindent, amit ilyenkor kell, átjavítom a költségeket, „megszerzem” a vouchert és küldöm. Aha, de a transzfer-referencia is csak random számok sora volt, ráadásul annál a cégnél még csak a formátum sem egyezik meg, messziről ránézésre észre kellett volna venni, akárki is ellenőrizte. Persze semmi nem volt a bookinghoz csatolva, hogy gyorsan kideríthesssem a referenciát. Ez egy januári foglalás volt egyébként... a honlapról megvolt az ár, referencia, stb... gondoltam mostmár tényleg mehet. Aha, csakhogy miért is lenne a transzfer jól foglalva? Rossz járatszámok, időpontok, holott nem változott semmi időpont, dátum a foglalás időpontja óta. Rendben, Viki ezt is módosítja, majd másfél perc helyett negyed óra után végre elküldi azokat a hülye vouchereket... mérges voltam, mert komolyan millió ilyen van. Tegnap este, azt hiszem pont ennél az esetnél, a foglalásokhoz írt feljegyzésekben le is vezettem, hogy mit csináltam, és odaírtam, hogy mindezek után VÉGRE el tudtam küldeni azt a rohadt e-mailt. Grrr.... nem tudom mennyi volt ebből érthető, az a baj, hogy ehhez át kellene látni a folyamatokat ott bent, ami nekem is eltartott egy darabig... ilyen segítőkész és okos munkatársakkal, akik sokszor engem kérdeznek mostmár. Kivéve Louanne, ő tudja mi a dörgés :)

Nem véletlen mondta Sam, hogy mivel elmegy egy hétre nyaralni, szeretné, ha én venném kézbe a foglalásokat (válogatni például, abba már nem megyek bele, hogy mi alapján és hány felé:)... azt mondta, ha bárki másra hagyja, összekavarodna minden. Mert úgy gondolja, hogy egyedül ő és én tartjuk fontosnak, hogy a dolgok mindig a lehető legrendezettebbek legyenek... Hát igen, ebben egyetértés van... vicces, mert épp ezt mondtam apunak én is valamelyik nap :) Na, az irodáról ennyi elég is, több, mint elég. Később még úgyis kénytelen leszek megemlíteni :D

Az idő javulásával arányosan javuló közérzetem, a megváltozott hozzáállásom is az oka szerintem, hogy az utóbbi 2 hónapban sokkal jobban érzem magam. Muszáj pozitívan viszonyulnom a dolgokhoz, ha nem akarok belehülyülni a folyamatos rohanásba. Ami persze még mindig jobb, mintha nem tudnám mit kezdjek a fenenagy szabadidőmmel. Persze nem olyan régen besétált az életembe egy újabb boldogságforrás (egyelőre legalábbis:), és akkor elérkeztünk a Huncutkacérna által talán legjobban várt részhez: mi is történik eddigi silány szerelmi életemben?

Hát az egész akkor kezdődött, amikor visszaköltözött pár hete. Illetve akkor még szinte semmi nem volt, néhány konyhában/ajtóban/udvaron történt beszélgetésen, pár kedves beszóláson és pár mosolyon kívül. Aztán jött a work party, amikor is az este folyamán többször is szóba elegyedtünk. Az elfogyasztott alkoholmennyiséggel arányosan (én nagyon vigyáztam, fura is volt a többséget mámorban látni:) oldódott a hangulat, mindenki elengedte magát, nem hiszem, hogy a fiúk bármikor ilyen szavakat intéznének hozzám, mint akkor este :) Valakinek képei is vannak, hú... Na szóval, elég sokat beszélgettünk akkor. Már előtte is feltűnt, hogy értelmes, és akkor este ez csak megerősítést nyert. És én afelett sem tudnék szemet hunyni, látva, hogy milyen bookingokat adnak ki a kezükből a sales-esek... ha mondjuk trehány lenne, olyan mint jó páran... Tükrözi a személyiségedet az, hogy mit adsz ki a kezed közül. Ezt már korábban is mondtam neki, hogy felüdülés az ő munkáját csekkolni. Persze nem ő az egyetlen precíz, de közéjük tartozik. A legtrehányabbak azzal védekeznek, hogy annyira sok dolguk van, hogy nincs idejük oda is figyelni... no comment. Ebben a hónapban dobogós, mégsem talál ki referenciákat és egyebeket. Most éppen Egyiptomba utazott szálloda-nézőbe pár napra, a vezetők véleménye alapján ő érdemelte ki leginkább az elmúlt másfél hónap teljesítménye alapján...

Nem akarok azért túl sok mindent közkinccsé tenni, ez már túl személyes :) Tehát: apuéktól informálódtam természetesen mielőtt vacsizni mentem volna vele. Biztosítottak, hogy egy okos, jószándékú, rendkívül megbízható pasiról van szó. Karen persze mindenkinek rögtön elmondta, a pubban két hete vasárnap már mindenki azzal fogadott, hogy micsoda jólelkű ember, tökéletes választás, mennyire összeillünk és sok boldogságot... Egy kicsikét idősebb nálam, na meg angol (ugye én mindig azt mondtam, hogy angol pasi nekem nem kell), hát na tessék... de ezen már „túltettem” magam :) Tényleg nem szeretnék túl sokat mondani, de az ő hozzáállását látva/érezve és a magamét ismerve szerintem egész jó vége lehet ennek :) Illetve nem látom a végét, az pedig, hogy ő sem, egészen biztos. Ha nem így gondolnám, még ennyit sem írtam volna róla... Hihetetlenül jól érezzük magunkat egymás társaságában, bármiről, értelmes témákról is tudunk beszélgetni (persze én nem mindig tudom úgy kifejezni magam, ahogy szeretném, de valahogy megértetem magam:), nem vagyok zavarban az angolom vagy bármi más miatt... mondjuk azok után, hogy a biciklizés miatti „16 éves scruff-bag”-kinézetem alapján is megtetszettem neki... :) Dehát ő is bringázik, tudja milyen ez :D Tehát próbálunk sokat találkozni, ami össze is jön többé-kevésbé. Egy-egy ital munka után este 10-kor, Karenék simán megengedik, hogy itt aludjon. Bent az irodában kaptunk egy kicsit, dehát minden csoda három napig tart. Senki nem volt bunkó szerencsére, inkább örülnek. Mondjuk ott bent nyilván semminek nincs helye, mint ahogy a másik két pár is viselkedik... De azért jó, hogy korábban megszületett az a megállapodás a plusz esti óráimról :D Jó egy helyen dolgozni, még ha én annyit nem is vagyok ott. Mondjuk heti átlag 35 óra megvolt ebben a hónapban. És ez csak az iroda... Lassan két full-time-ban dolgozom :) Ennyi tehát a sztori eddig, nem írnám, ha nem érezném úgy, hogy folytatódik majd... Ja, még annyit, hogy egy kicsit azért furcsa, hogy mindenki ismeri őt... De lényegében ez egy win-win-win szitu lehet, azaz mindenki nyerhet, ha működik a dolog. Apu duplán jól járhat, mert ha nekem jó a közérzetem, hangulatom, akkor azzal hozzájárulok a jó légkörhöz náluk; és ő is jól teljesít az irodában, ha kiegyensúlyozott, ez pedig pénz apunak... Azt pedig nem kell részleteznem, hogy mi mit „nyerhetünk” ezzel. Most már tényleg pont.

És akkor jöjjenek az összefüggéstelen részek:

-       képzeljétek apu megtapasztalhatta múlt hétvégén, hogy milyen is, amikor mindent te csinálsz a gyerekek körül 2,5 napig. El is fáradt, el is vesztette a türelmét egyszer-kétszer... alig vártam hétfőn, hogy megkérdezzem, milyen volt? :) Kérdeztem, hogy emlékszik-e ki mondta egyszer, hogy sem anyu sem én nem tudjuk, hogy kell Yasminnal megértetni bizonyos dolgokat, például, ha azt szeretnénk, hogy egy teljes órán keresztül ne ugráltasson senkit semmiért, mert éppen fontos munkában vagyunk??? Mert apu nem haladt a tervezett ütemben a kerttel, stb...  mert Yasminnak kellett... Hát mostmár tudja, hogy nem velünk van a baj... mindenki kíváncsian várja az októbert, amikor is majdnem két hétre megy el anyu... persze pont suliszünet lesz, hurrá....

-       a telefon nagyon fura dolgokat művelt két-három hete... Barcelonában is, aztán megjavult, majd úgy nézett ki, hogy teljesen meghalt, majd egyszercsak feléledt. De már van másik, egy ugyanilyen tartalékban, aztán feladom és veszek magamnak egyet. Nem akarok többet tönkretenni ebből a háztartásból. Karen mondta erre, hogy nincs is több :D Egyébként ugyanúgy török, bögrét, ezt-azt. Csak a szokásos, tudjátok :)

-       továbbra is szeretve vagyok itt, szép magyarosan :) Néha persze kiakadok rájuk, és szerintem ők is rám, de ez természetes. Nagymamiék (akik szerint örökre kellene maradnom), mindenki, ezt el sem tudom mondani mennyire jó érzés minden nap, és mennyire nagyban hozzájárul ahhoz, hogy úgy néz ki sikerül magam összeszedni :))) Persze megy a kedves csipkelődés minden nap, de csak módjával, és tényleg viccelődve. Jaj, bárcsak mindent hallanátok, ami odaát megy :))) Amikor a maradásomról volt szó, még Sebastian is – akit sosem érdekelt igazából, hogy ki volt/van itt, mivel inkább Yasminnal kell foglalkoznom – szóval még ő is mondta, hogy nem akarja megmondani, hogy mit tegyek, de szerinte nagyon jó ötlet :D Annyira aranyos volt. És Yasminnal is tényleg egyre jobb a viszonyunk. Lehet, hogy tényleg kezd felnőni?? Olyan szövege van, hogy nem egyszer sírtam/sírtunk a röhögéstől. És komolyan el lehet már vele beszélgetni, bármiről szinte, de tényleg. Hiszen a helyzetéből fakadóan mindig is érettebb volt a kortársainál... Beszéltünk is erről egyszer, amikor Karen nélkül négyen vacsiztunk, hogy ki miért érzi magát szerencsésnek. Én persze miattuk :) Ők is örülnek nekem, és Sebastian azért megemlítette, hogy tudja, hogy nagyon kevés embernek adatik meg, hogy mindent megkap, amit csak kér, plusz a medence, hatalmas ház, stb... Azért tisztában van vele szerencsére, hogy ezek még Angliában sem mindennapos dolgok...

Na és itt azt hiszem vége is a mesének. Ma ki sem mozdultam itthonról. Reggel Grace klinikát és Szülifeliket néztem, amikor is hallottam, hogy valaki matat lent. Gondoltam valaki megint felnyitotta a garázsomat, és a kutyák megint épp szétcincálják a szemetemet... de csak Bert zajongott, valamit pakolászott másfél karral... ugyanis 4,5 hete elesett és eltört a válla, de az egész karja színes és dagadt, nem kellett műteni, és szerencsére mostmár jobban van. Segíteni akartam, de visszaküldött, és aggódott, hogy esetleg felébresztett. Mondtam nem, csak pihizek. Azt mondta túl sokat dolgozom, megérdemlem :D

Hú, nem tudom hány órát töltöttem blogírással, remélem jó volt olvasni :) Képeket bocsi, de nem hiszem, hogy ma fel fogok tölteni, álmos vagyok egy kicsit... talán holnap. Megpróbálok nem eltűnni megint hetekre!!!

Sziasztok!!!

Ismét csak egy pár sor, mert sietek.... mily meglepő... De vasárnapra pótlást tervezek, meg képfeltöltést, kommentekre/e-mailekre válaszolgatást, stb. Barcelona óta, ahogy azt korábban megbeszéltem apuval meg Sammel, esténként is dolgozom az irodában, amikor nem kellek itthon, és időben el tudok szabadulni... úgyhogy van, hogy egy nap kétszer biciklizek el meg vissza, és a reggel negyed 8-kor kezdődő napom fél 11-kor ér véget, amikor hazaérek... Szóval ezért nincs blog mostanában, na meg van egy újabb romantikus szál, ami úgy néz ki alakul valamerre. Bővebben később, majd meglátjuk mi lesz... ugyanis a "házinyúlra nem lövünk"-szabály nem éppen érvényesül esetünkben, fogalmazzunk így. Azt még nem tudom, hogy ez jó vagy rossz... Egyelőre jó. Nem, nem nézegettük egymást már egy éve. Tavaly kb. 2-3 héttel azután költözött el, miután én elkezdtem az irodában dolgozni, és pár hete jött vissza a városba. Pont. Egyelőre :)

Vasárnap írok!!!

Sziasztok!

Most csak annyi... (tudom, hogy mostanában mindig így kezdem, de sokszor tényleg nincs időm...)

... tehát, most csak annyi, hogy épségben megérkeztünk Barcelonából. Szép volt, jó volt, csak rövid. Csak hétfőn esett, amúgy egész végig csodálatos napsütés volt :)

Csak sajna azóta sem volt időm pihenni... kedd éjfél előtt valamikor hazaértünk, anyu rendes volt, kijött értünk az állomásra. Szerda reggel negyed 8-kor kezdődött a műszak (állapotok voltak/vannak, de rosszabbra számítottam, próbálom őket helyreállítani:), 11-re rohanás az irodába, 4-re haza, aztán 7-re vissza este 10-ig. Csupa móka az élet itt, nem? :) Pár hete már megbeszéltem apuval meg Sammel, hogy májustól, ha nekik nem gond, és itthon nem kellek, na meg ha nem szakad az eső, visszajárnék esténként. Mindig van mit csinálni, tegnap "össze is vesztek rajtam", Gemma, a pénzügyes főnök meg Sam. Tudnék-e 24 órát dolgozni mostantól? Hát persze... :D Mondjuk tényleg nem tudom hogy fogják/fogjuk bírni, ilyen nyüzsit még nem láttam ott bent, mint tegnap. Minden sales dolgozott és mindenki állandóan telefonált. Kedden csak az adminnak volt 280 bejövő hívása. Így nem csoda, hogy a lányok nem haladnak a dolgokkal megfelelő ütemben. Na de ez már más téma. Mint ahogy a céges buli is. Csak annyi, hogy ezután a buli után nem én vagyok a fő témák egyike, vannak új nagy sztorik, hatalmas sztorik :DDD

Ma pedig szintén reggel óta szolgálatban vagyok, bár fél 1 és 3 között kaptam egy kis szünetet. Nem volt ma suli (szavazás, ezek a gyerekek március óta nem voltak egy hetet folyamatosan suliban...), így itthon voltak egész nap - a legrosszabbkor, ugyanis anyu lelépett reggel Yasmin kerekesszékét intézni, így nem haladtam semmire. Délután visszajöttem, és szintén egyedül voltam velük egész végig... még most is. Pauline-t nagyon meglepték: beszervezték a családot, a legjobb barátait, rendeltek kisbuszt, és együtt mentek Londonba az O2-ba Pauline egyik kedvence, Barry Manilow koncertjére, külön boxban, kajával-piával. Majdnem én is elpityeredtem, olyan jó volt látni a meglepett arcát, amikor megpillantotta a szívének kedves emberkéket a kisbuszban :)) Azt mondta bárcsak én is mehetnék, megpuszilgatott, és elmentek. Valakinek a gyerekekkel is maradni kell :DD Na meg a csirkékkel és kutyákkal...

Szóval még mindig szolgálatban vagyok, egy kis vitától eltekintve minden rendben volt, sőt... majd meg kell kérdeznem anyut, hogy mit adott nekik ebédre... mint akik bolondgombát ettek... anyáék kaptak is egy kis ízelítőt skype-on :) És a java csak ezután jött: karate-leckék Sebastiantól, tusolás ruhástól, előtte ablakon "menekülés" és társai...én is vizes lettem, kivagyok tőlük :) Háromnegyed 9-9 körül végül sikerült ágyba dugni őket.

Folytattam a konyhaszekrény-takarítást, aminek 20 milliószor nekiugrottam a mai nap folyamán. Ezúttal be is fejeztem. 10 előtt pedig elkezdtem vasalni, amivel éjfélkor végeztem. Volt egy pár ez-az... Most várom, már nagyon várom, hogy hazajöjjenek, mert hosszú napom lesz holnap is, meg szombaton is (hamarabb kell hazajönnöm munkából, mert sittelek), és még vasárnap is át kell jönnöm egy pár órára, amíg anyuék jótékonysági sétálnak apu tesójának szervezésében, vagy valami ilyesmi... szóval a vasárnapi sokáig alvásnak is lőttek... Majd jövő héten :D

Tehát ilyen busy a hetem, remélem a következő nyugisabb lesz, és akkor végre tudok rendesen blogot írni, esetleg képeket feltölteni. Bár az én képeim nem a legjobbak: már a múltkor is észrevettem a Stonehenge-es kiruccanáskor, hogy a laptopon egyik képen sem olyan szépek a színek, mint régen bármelyik alkalommal, amikor használtam a gépet. Valami tuti elállítódott, vagy nem tudom. És én ezt tök elfelejtettem, pedig Barcelona előtt ezt el akartam intézni... dehát ez elmaradt, így csak most láttam, hogy ezek is olyanok... mind a sok-sok... dehát ez van, azért nem használhatatlanok :)

Tényleg jöhetnének már, ááááááálmos vagyok. Lehet, hogy a hétvégén írok bejegyzést, majd kiderül, hogy alakul a program.

Sziasztok!

Nem akartam elmenni szó nélkül... :)

A tegnapi céges buli olyan jól sikerült, hogy negyed 5-kor kerültem ágyba... részletek a hét egyéb történéseivel együtt...ööö.... valamikor ígérem lesznek :)

9 után már fel is keltem, megérkezett Hajni, és átmentünk Karenékhez. A Royal Wedding alkalmából volt náluk egy kis pezsgős-croissaint-os tízórai, ami aztán rendesen elnyúlt... úsztunk és ittunk lényegében. Nem kevés pezsgőmennyiség kivégzése után Mojito-gyártásba kezdett anyu, apu pedig később Bloody Mary-ket mért... szerintem hat körül jöttünk el hozzám, Yasmini persze jött velünk a régen beígért forrócsokira.

Este elsétáltunk egy kis eledelért, Hajni hazament összecuccolni, én pedig most végeztem. Háromnegyed 2 elmúlt, úgy érzem ma sem alszom sokat... 4-kor indulunk, anyu nagyon rendes volt, és már jó régen felajánlotta, hogy kivisz bennünket Gatwickre. Ja, annak, aki nem tudná: Barcelona a kis mini-kiruccanás célpontja :) Bár nem ígérnek felhőtlen időt, meglátjuk... reméljük azért, hogy nem fog végig szakadni az eső, abból van elég itt is...

Jó hétvégét mindenkinek! Kellemes május 1-jét!!! Még így is, hogy most vasárnapra esik sajna. Oh, és persze Drága Anyuskámnak nagyon boldog anyák napját!!!! Kibonthatod vasárnap a kis csíkos papírba csomagolt dobozt! :D

Most csak egy gyors beszámolót írok a mai napról, mert nemsokára lejönnek a tegnapi szülifelik, és ha nem akarom, hogy felhalmozódjon a néznivaló, még ma meg kell tekintenem :)

Reggel 9-re mentem dolgozni, bár egy csöppet elbizonytalanodtam, amikor az irodához értem,  ugyanis nem tudtam bemenni. Gondoltam ha negyedig sem jön senki, akkor elmegyek 10-ig biciklizni, biztos akkor nyitunk ma. De aztán megjött Nadia, és aztán a késésért egymást okoló super-sales-páros is befutott a kulccsal.

3-ig voltam, tök gyorsan eltelt a nap. Sam is bejött, kaptam tőle húsvéti tojást bögrével, kis tojásokkal. Ennek lesz majd egy minisztorija, ha nem felejtem el a következő bejegyzésben, amiben Yasminiról és az irodáról is akarok majd írni. Ja, 11 előtt valamikor kiugrottam a Waitrose-ba, mert reggel még nem volt nyitva, és nekem kellett valami kenyérszerűség a sonkámhoz és a tojásomhoz... szóval kiugrottam és természetesen találkoztam Yasminival és apuval. Nagyon megölelgetett, gyors élménybeszámolót tartott, nem is akart tőlem szabadulni. Búcsúzóul megkértem, hogy ne legyen morgós holnap reggel... suli... negyed 8... úgy, hogy mostanában mindig sokáig aludt... 

3 után Hajnival találkoztunk a Waitrose-nál, aztán itthon megebédeltünk/vacsoráztunk. Elsétáltunk a pubba, söröztünk egyet a napon, aztán sétáltunk az erdőben, és újra leültünk egy parkban :) Innen megint a csatorna mentén, majd az erdőn át sétáltunk haza. Kicsit hüsi volt már az árnyékban, ma sokkal szelesebb volt az idő, mint a héten, vagy akár tegnap. De azért nem panaszkodunk :D

Itthon még kicsikét tervezgettük Barcelonát: pénzváltás, biztosítás, kötelező látnivalók, ilyesmik. 9 is volt már majdnem, amikor hazaindult. Remélem épségben megérkezett :)

A héten csak három napot kell túlélnem, csütörtök este pedig céges parti lesz. Kérdezgetnek sokan az irodában, hogy megyek-e? Páran talán tudjátok, hogy miért :D Pénteken pedig férjhez megyek az én Vilmosomhoz (Yasmin mindig Kate Middletonnak hív:), ezért Karen itthon nem akar... csak a Qwerty-nél segítek be, ha az állapotom engedi :D

Uh, de nagyon félek a holnaptól... mármint a rám váró állapotoktól... Talán holnap is jelentkezem, majd meglátom. Addig is ezzel a két videóval hagylak Benneteket. Szerintetek nem hasonlítanak kísértetiesen Katy Perry új számának egyes részei a T.A.T.U. őskövületéhez? Nekem azonnal az All the things she said ugrott be, amikor meghallottam az E.T.-t... Sarah-t is kérdeztem az irodában, amikor felcsendült... őt is erre emlékezteti... és ahogy a kommenteket olvastam youtube-on, nem mi vagyunk az egyetlenek...

Na le is jöttek a feleségeim, tökéletes időzítés :) 

Na itt vagyok :) A cím az elmúlt napok időjárására utal. Esélyes, hogy itt most ebben a pár hétben van a nyár, nyáron pedig majd jön valami esős-enyhe keverék...

Ma gyönyörű napunk volt, fincsi otthoni ízekkel, erdei sétával, parkban üldögéléssel... mindezt szikrázó napsütésben. Kell ennél több? :) De erről majd később. Először megpróbálom összefoglalni az elmúlt hetemet, csak hogy lássátok miért is nem volt időm blogot írni...

A hétfő igazi hétfő volt, annak minden „szépségével”... Gyűlölöm a hétfőket!!!! Délután egy kerekesszékes kislány jött látogatóba – nehezebb esetnek tűnik Yasminnál, már amennyit láttam/hallottam belőle, mert közben elszaladtam gymbe. Persze odafelé nem szaladtam, értitek :)

Kedden tiszta izgalomban voltam, ugyanis ekkor érkezett a csomagom, és én is ekkor indítottam útjára a „rendelést”, Orsika ajcsiját meg egy-két apróságot. Nem is mentem az irodába, csütörtökön dolgoztam le az órákat. Épp nagy vasalásban voltam, amikor megjött a srác, jófej volt, beszédes. Mondta, hogy itt aztán jó lehet élni :) Hát, nem panaszkodhatok :) Gyorsan neki is estem a doboznak, betettem a hűtőbe, ami odavaló volt: Pick téliszalámi meg egy házi kolbi (köszus:), anyus saját pepperoni-paprikája és egyéb savanyúságok.... mmmmm.... nyomott túró rudik, na meg a sonka! :))) és majonézes torma, erős pista, pirosaranyak, gulyáskrém, házi lekvár,... felsorolni is sok. Ja, és pár nasi: vaníliás karika, pilóta keksz + piskótatallér (ezek még megvannak:), fincsi sós mogyi a Lidlből, csoki, stb... ezek már nincsenek, de Hajni is segített az elpusztításukban! :) búzadara, zsemlemorzsa, hogy továbbra is el tudjam készíteni a világ legfinomabb rántott husiját :) hú, a lista a teljesség igénye nélkül készült. Ehhez jön még egy-két élelmiszer meg a kismillió oriflame-es cucc, tampon otthonról:) Oh, és képzeljétek, Orsika gyártott nekem egy képeslapot a közös képeinkkel. Olyan szééééép! :) Ja, és ezúton is köszönöm Icukámnak a kommentet és természetesen a nyaklánc-alkatrészt is, így újra tudom hordani azt a gyönyörűséges medált, amit alkottál!!!! :D

Az örömködés után visszamentem a valóságba, befejeztem a vasalást, aztán hónapok után először újra sütöttem. Eddig ehhez sem volt kedvem. Na meg időm sem nagyon. Voltak fonnyadt banánok, amikből olyan finom banános-csokidarabos muffint rittyentettem, hogy mindenki megnyalta a 10 ujját. Még Dave és Lisa is este :D Tényleg nagyon finom volt!!!!

Mivel ma nem kellett rohannom sehova, úsztam egy kicsit Yasminnal, aki a délelőttöt apuval töltötte: füvészkertben voltak. Csak ezért nem ő nyitotta ki a csomagomat. Amúgy ő akarta :) Azért persze odaadtam anyus ajándékait neki, örült :D

6 körül megérkeztek Lisaák, szülinapja volt. Egy kicsit iszogattunk kint, aztán 8 körül elmentek étterembe. A gyerekekkel nem volt baj, sőt, tök jót beszélgettünk. Negyed 11-kor feküdtek le végül. Túl jófej vagyok, tudom. Anyuék fél 10-et mondtak, de úgy eltelt az idő... Miután a jókedvű negyvenesek (még jó, hogy ezt anyu nem látja, nem örülne:) 11 fele hazaérkeztek, ittunk egy kicsikét, aztán éjfél körül eljöttem. Újra és újra nem értem ilyenkor, hogy hogy alkothat ez a két ember egy párt. Senki sem érti. Ja, és nem anyuékra gondolok.

Szerdán nem sok mi történt. Korán mentem dolgozni, mert korán kellett visszajönnöm: anyuék már 3-kor leléptek Londonba koncertre. Hosszú nap volt ez a gyerkőcökkel... a ház persze a feje tetején, de Yasmin ezer éve könyörög, hogy ússzak vele... ami egyenlő azzal, hogy rajtam csüng a medencében. Szó szerint: ölelget, csimpaszkodik, szeretget, puszilgat, delfinezni akar... mindegy mit, de nem enged el... Sebastian mindeközben játszani akart: a felfújható hajón állva, az evezővel a kezében hadonászott, és közben ilyenekkel bombázott, hogy „Fegyverem van, és nem félek használni, Woman!” :))) Ez csak egy a millió beszólása közül. Komolyan fel kellene venni egy egész napját. Tuti nézettebb lenne, mint a Győzike show, ha van még egyáltalán.

Persze már tök éhes volt mindenki, de mivel sajnálatos módon még mindig csak egy pár kézzel rendelkezem, nem tudtam egyszerre Yasmint kiszedni, harcolni Sebastian ellen (vizipisztollyal támadott, mert az vicces), pakolni, teregetni, és persze carbonarat alkotni... Vacsi után még megcsináltam a portörlést, ablakokat, amikre reggel nem volt időm. Ekkor egy kicsit felhúztak... ők már Monopoly-zni akartak, amivel nem is volt baj. Megállapodtunk, hogy 8-ra végzek, ők előkészítik a játékot, és mehet a móka. Épp végeztem mindennel, amikor megláttam, hogy a kb. azelőtt 5 perccel megpucolt ajtón szabályosan folyik a víz. Hát, nem kicsit kiabáltam, és most először láttam Sebastian arcán egy kis „ijedtséget”... érezte, hogy most először nem viccelek... Tényleg nagyon mérges voltam... mondtam, hogy ahhoz már hozzászoktam, hogy a két kutya tönkrevágja, azt, amit csinálok, stb... de ez??? Hogy komolyan 5 perc sem telik el, és már mocskos????? Hát, hogy ő most nem látta, hogy takarítom, viszont pár hete látott... és gondolta, hogy nem kell újra. „Nem zavar, hogy minden héten csinálom?????” Húúúú, de nagyon felhúztak. Nagyon kérte aztán a bocsánatot.... letakarítja újból... Mondtam, hogy hagyja... gondolom milyen maszatos lett volna. És én is hagytam, inkább legyen egy kicsit vízfoltos/cseppes, mint atommaszatos. Nem csináltam újra, őket amúgy sem zavarja... és már engem sem.

A Monopoly nagy pöri volt, főleg Yasminnal, aki itt is ugyanolyan spúr, mint az életben. Csak akkor kezdett el vásárolni, amikor szinte minden körnél fizetnie kellett Sebastiannak vagy nekem. És bennünket is le akart beszélni, meg akarta mondani, mit vegyünk meg, mit ne... „uh, de nem marad pénzed...”. Főnökösködő volt, csak mint mindig. De ez már egy másik sztori lehetne.

Jó későn feküdtek le szerdán is, írtam is aznap blogot azt hiszem. Volt időm, amíg anyuék haza nem jöttek a koncertről.

Csütin is reggel mentem dolgozni, 4-ig voltam. Ma is egy CP-s kislány volt vendégségben az anyukájával. Az, aki Angliában először esik majd túl az SDR-en, Bristolban. Csak fél évvel idősebb Yasminnál, de hatalmas. És nem túlzok. Viszont erős is. Soha nem használja a kerekesszéket, és szinte szalad a járókerettel... Nála tuti látványos lesz az eredmény!! Este anyu sétálni ment, én pedig még maradtam lerendezni Yasmint. Vacsira pizzát rendeltünk. Egész héten a kaján ment a poénkodás, mert hétfőn hal és vasárnapról maradt pie volt, a két kedvencem, de csak a sausages és a birkahús után :)) Sajnálták is, hogy ezzel szúrták ki a szememet :)) A pizza vitte a prímet csütörtökig, mondtam is apunak, hogy napról napra jobb a „koszt” :D

Este aztán átbiciklizett Hajni, elsétáltunk a kisboltba egy kis borocskáért, útközben találkoztunk a már hazafelé tartó anyuval. Hajni dicsérte a színét (tényleg szép barna már), anyu meg mondta, hogy én is lehetnék olyan, csak most szégyellem az alakomat, ezért nem napozok... Ez igaz is, részben. De azért azt is tegyük hozzá, hogy tavaly nem dolgoztam napközben az irodában, így amikor végeztem dél-egy óra felé a tennivalókkal, volt, hogy kifeküdtem napozni, vagy néha úszkáltunk anyuval, stb. Erre most nincs időm... és valóban, nem szívesen mutatkozom bikiniben mostanság. Ezt anyunak mondtam is már korábban, Hajni is tudja :D De ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem teszem :) A legjobban egyébként a hasam zavar, a karjaim, meg persze az arcom. Azt gondolhatjátok, hogy ha világéletemben vaskos karú malacképűnek tartottam magam, akkor most hogy érezhetem magam... A legjobb és legrosszabb az egészben az a tudat, hogy ez csak rajtam múlik. Tudom, hogy soha nem lesz beesett arcom és vékony karom, mert nem. Mert kerek fejű és erős csontú vagyok. De azért nézhetnék ki legalább úgy, mint tavaly. Azzal kibékülnék. Ezen viszont nem segít a 100 kg kaja, amit anyuskámék küldtek. Írta is, hogy élvezzem, a kilókkal meg majd lesz valami. Ja, a +4 majd szépen növekszik... nem szeretném... Itt a vége, elvégre ez nem egy fogyi-blog :)

Mivel itt a Nagypéntek is munkaszüneti nap, és Karen nem tartott rám igényt itthon, ezért az irodában töltöttem a napot 4-ig. A héten már eldöntöttem, hogy kitakarítom a mikrót, és a péntek erre tökéletes napnak bizonyult. Nem kérte senki, nem utasított senki (volt, aki azt hitte, hogy apu kérte:), egyszerűen csak annyira, de annyira undorítóan mocskos volt már, hogy nem bírtam tovább nézni (majdnem nem tettem be a levesemet a minap)... Vittem itthonról cuccot, és nekiestem. Aztán kinyitottam a hűtőt is... nem kellett volna... így azt is szépen kitakarítottam, kivágtam a cuccok felét. Megkérdeztem aput, rákenhetem-e, ha valaki esetleg még igényt tartott volna valamire :) Végül két órát töltöttem a konyhában, a szekrények belsejét leszámítva MINDENt ki-/letakarítottam. Szerencsére hálásak voltak, poénkodtak is :D Meg aztán az újakat (akik később jöttek dolgozni) is figyelmeztették, nehogy rumlit csináljanak :D Ja, ezután leportalanítottam az asztalomat, és folytatódhatott a hasznos(abb) munka. A takarítás is hasznos persze... még akkor is, ha holnap valószínűleg már nem sok fog belőle látszani...

Este 5 felé átmentem Karenékhez, vacsizni hívtak. Apu egyértelműen megkoronázta a hetet a marokkói menüjével. Nagyon fincsi volt :D Ja, és a húsvéti tojások is átadásra kerültek. Mivel Matt mindig megeszi a gyerekek csokijait (Yasmin múltkor egy levelet is írt neki emiatt, nagyon vicceset:)))... szóval így apu is kapott tőlem tojást, és akkor már anyu is. Aki annyira megörült, hogy meg is puszilt... kiderült, hogy már kb. 15 éve nem kapott senkitől :D

9 körül vonultam el, a nagy fazékkal, amiben aztán a sonkámat főztem :D Ez nem jön ide, de anyu ezt csinálta, és kíváncsi vagyok, hogy ti hallottattok-e már erről a fülből való vízeltávolítási módról? :) Anyu egy lábon ugrálva (nem mindegy ám melyiken:), a fejét oldalra fordítva, veregetve szabadult meg a medencében „nyert” víztől. Valaki? Én röhögőgörcsöt kaptam, annyira vicces látvány volt. Kérdeztem, hogy ez is valami dél-afrikai tuti-tipp-e? :D Hát persze, hogy az :D

Szombat reggel gymmel indítottam, onnan mentem dolgozni. Eléggé fájnak a térdeim, pedig mostmár nem is mentem a futógépre, csak a cross-trainerre. Ami viszont nem olyan típusú, amin rendesen ki tudod nyújtani a térded a megfelelő ütemben (Farnborough-ban olyanon voltam), hanem „sínes”... és ez is eléggé megerőlteti. És a jobb sípcsontom mellett is nagyon fáj... kézis korszakban is előjött ez a probléma néha, akkor is csak a jobb lábamban... most kímélem :D

Az iroda tök jó volt, kint százágra sütött a napocska, amit élvezhettem fél óráig, amíg Hajnival (aki benézett) elsétáltam a Waitrose-ba. Így legalább együtt megvettük a kenyeret és néhány extra tojást a mai brunch-unkhoz (breakfast+lunch:)

7-ig maradtam, még akkor is isteni idő volt, igaz már egy óriási zuhi után. Éreztem én kettő fele, hogy nagyon fülledt, nyomott meleg van... aztán 4 körül leszakadt az ég, még dörgött is, pedig itt nem igazán szokott... Meg mintha jégeső is esett volna. És a szél is feltámadt, de szerencsére lecsendesett minden estére, és kitisztult az ég :) Mindössze egy-két tócsa és az utunkra lógó nagy faág jelezte, hogy itt valami történt nem is olyan régen.

Este sonkát főztem, aztán már jó későn igaz, de elkezdtem pakolászni. Fél 11-kor kb., miután a sonkát elzártam. Elraktam végre a csizmáimat (bár anyu szerint ebben az országban sosem lehet tudni, nyáron is lehet őket hordani:), elrendeztem a cipellőket, most rend van! :) Jó érzés/szép látvány :)

Ma 9-kor keltem, aztán fél 12 fele megérkezett Hajni. A sonka nagyon fincsi volt, és olyan jól esett :D Itt az ünnepi ebédünk, asztal híján mindig a szőnyegen eszünk :D Ja, és nem ettük meg az összes tojást és kenyeret egyszerre :D A vodka-narancs azért befigyel, elvégre már dél volt :)))

Ebéd után jó nagyot sétáltunk: az erdőben, majd a csatorna mentén, végül megpihentünk a parkban, ahol nem voltak angolok :D Aztán megtaláltuk azt a részét is, ahol voltak :) Innen kisbolt, víz, majd a csatorna mentén, aztán az erdőn át haza. Ekkor már 4 körül volt, Hajninak mennie kellett 5 előtt.

Én pihiztem, aztán egyszercsak sikerült magam rászánnom a blogírásra. Néha úgy szeretném, ha maguktól leíródnának a gondolataim. Sokszor tényleg csak úgy van, hogy írok, jó, vége, gyors publikáljuk, és le van tudva. Tavaly is ez volt már a vége felé, azért tettem le a napi bejegyzésekről... és ez így nem nagyon van jól, mert meglátszik az írásokon... de jelenleg (sajnos) ez vagyok én, úgyhogy maradnak a bejegyzések akkor, amikor jönnek :D

Néhány dolog még kimaradt a mai postból, de egyrészt mindjárt éjfél, másrészt egy órája kb. elkezdett fájni a fejem, ami ugyancsak nem sűrűn szokott... de most a szemem fáradtsága okozza, úgy érzem...

Remélem tudok még írni Barcelona előtt, bár elég mozgalmas hétnek nézünk elébe. Fogalmam sincs mikor fogok rendesen takarítani, vasalni (bár ahhoz előbb mosni kell, anyu gondolom majd elindít egy adagot kedd reggel, és ennyi, vagy még ennyi se...) A héten csak három napom lesz velük, mert a péntek munkaszüneti nap a Royal Wedding miatt. 3 napig mennek suliba, aztán megint két Bank Holiday (péntek meg a jövő hét hétfő is, amikor én Barcelonában leszek, így csak egy szabadnapomba kerül a kis kiruccanás). Én mondjuk holnap meg az esküvőkor is dolgozom az irodában, de szerintem nem maradok estig egyik nap sem. Holnap tuti nem, Hajni jön elém 3-ra, együtt tekerünk majd haza.

Kellemes holnapot mindenkinek!!! Lányok, meneküljetek! :D

Azt hiszem itt az ideje egy kis update-nek... egy cseppet eltűntem. Semmi különleges nem történt, csak szünet volt/van, sok volt a program. Nem készítettek még ki, nem azért nem jelentkeztem eddig :) uh, nem is tudom hol kezdjem, mint ahogy az lenni szokott :)

Az előző előtti hétvégéről röviden írtam azt hiszem, egész jó volt :) Hétfőn pedig megkezdődött a HOLIDAY... tulajdonképpen nem is olyan rossz, így több, mint egy hét után sem. Mondjuk hétfőn megint megvoltak a szokásos dolgok... a pénteken általam kiteregetett ruhák még mindig kint voltak a szárítón... Sebastian iskolatáskája szerintem hétfőn reggel jött be a kocsiból, a tenisztáska pedig be sem jött amíg be nem hoztam ... konyha szokásos, no áztatás... gondolhatjátok... és mivel holiday van, később kezdek reggelente. 8-fél 9, mikor hogy... Mondjuk nem éppen a legjobb hétvégéjükön voltak túl... de ez már nem tartozik ide...

Itthon vannak sokat, de szerencsére múlt héten úgy alakult, hogy legkésőbb 10-kor elmentek valahova, még ha csak egy órára is. Ha Sebastian velem is maradt... tudjátok milyen :) Volt mindenféle programjuk, köztük „kötelezők” is, mint kerekesszék-próbálás, fizio, stb. De voltak shoppingolni, barátnőzni-barátozni, ... és Sebastian három barátja ittalvós partira jött, rögtön az első nap, hétfőn. Ezért Yasmininak megengedtem, hogy nálam aludjon hétfő este. Szegényt úgy sajnáltam... A fiúk jól érezték magukat, a tyúkól fölé épített kis viskóban aludtak (jó nagy szél volt éjjel, szerintem sz.rrá fagytak, de nem jöttek be... így anyunak és apunak nem éppen volt jó éjszakája, ügyeletben voltak végig:)... na szóval Yasmini nem akarta irigykedve nézni őket, így megengedtem, hogy átjöjjön...

Már pénteken is borzasztóan sajnáltam (előtte pénteken), mert itt volt két barátnője, akik ismerik Sebastiant is, és inkább vele játszottak: szaladgáltak a kertben, cigánykerekeztek... csupa olyat játszottak, amire Yasmini nem képes... Két dolgot csináltak együtt: mindenki a saját pizzáját (előre gyártott pizzalapra persze), meg aztán a medencében nagyjából Yasminit is belevették a mókába, de egyébként sajnos külső szemlélője volt az eseményeknek.

Na eddig jutottam a tegnapi sitteléskor, aztán hazajöttek Lisaékkal (szülinapja volt), egy órát még kb. itt voltam, iszogattunk, aztán persze itthagytam a töltőmet... így otthon már nem tudtam folytatni a blogírást, ami nem is volt baj, tekintve, hogy már éjfél volt...

Na de akkor vissza a múlt hét történéseire. Héfő este megvolt tehát a sleepover, egy időre remélem megint letudtam :) Nem volt rossz egyébként, kb. fél 9-kor jött (színházban volt meghallgatása:), aztán skype-olni akart Hajnival (vicceskedett:), végül aztán jó későn feküdtünk le. Megint egy ágyban aludtunk, gondolhatjátok milyen kényelmes volt. Na meg háromszor vagy négyszer fordítottam át/takartam be, stb... mindannyiszor bevágtam a fejemet/vállamat/derekamat... na de mindegy, ő boldog volt, az a lényeg :)

Dolgozni meg gymbe is össze-vissza mentem a múlt héten, igazából nem is nagyon emlékszem, hogy mikor mi volt... Azt tudom, hogy szerda este egy kicsit mérges voltam, mert rohantam vissza az irodából, mert úgy volt, hogy mikor Oxfordból hazaérnek, tusolunk, stb... ehhez képest kitalálta, hogy majd reggel... és haza is mehettem... maradhattam volna tovább is dolgozni, de mindegy...

Csütörtökön bementem Pauline-nal Camberley-be, mert azt hittem, hogy talán az az utolsó nap, amikor egy-két dolgot még beszerezhetek az otthoniaknak szánt csomagba. Kb. 10 perccel, miután minden megvolt, hívott a csaj, hogy csak kedden jönnek érte... de mindegy, így legalább később már nem kellett miatta aggódnom. Ja, mert volt egy kis rendelés a sportboltból, így gondoltam, hogy akkor a hugicám szülinapi ajándékát is most küldöm, meg egy-két apróságot. Ezért doboz is kellett... ami könnyűnek hangzik, mármint beszerezni. A baj csak az, hogy a legtöbb helyen már a reggeli órákban megszabadulnak tőlük – újrahasznosítás... A helyi kisboltban vagy háromszor voltam, ígérték, hogy tesznek nekem félre... végül aztán Camberley-ben találtam, rögtön kettőt is, pedig vagy 6-7 helyen voltam megkérdezni. Mindenhol nagyon kedvesek voltak egyébként. Pauline barátnője is :) Komolyan olyanok, mint az ovisok néha, de jó értelemben. Januártól ő tart rám igényt, azt mondta :D Ja, és esküszöm, hogy nem tudom, miért van... de megint kisétáltam egy kosárral, de most csak éppen hogy kijöttem, észrevettem...

Pénteken jó sokáig irodáztam: egyre mentem és 8-ig maradtam, mert nem kellettem itthon este (évfordulójuk volt, Sebastian sleepoverre, ők hárman pedig vacsizni mentek). Gymbe akartam menni munka után, de aztán kiderült, hogy Hajninak nem kell dolgoznia, így átjött... aztán egyszercsak fél 3 lett :))) én még hajat mostam, egyebek, és már aludtunk is.

Normál időben mentem dolgozni, de nem normál órákat dolgoztam. 9-ig is készen álltam volna maradni, de fél 9-kor Todd zárt. Sosem maradtam még eddig, és szerintem csak azért zártunk ilyen korán, mert Todd fáradt volt. Haza akart hozni, mindenáron... én mondtam, hogy meg se próbáljuk betenni a biciklit a kocsiba... tök jó idő volt, nem esett, nem fújt, és hát... nem árt a biciklizés, főleg nekem...

Valószínűleg péntek este döntöttük el, hogy vasárnap (mivel Hajni este sem dolgozott) elautózunk a Stonehenge-hez. Tudom, hogy „csak” egy rakás kő, de én akkor is féltem, hogy egyszer úgy hagyom el angolföldet, hogy nem voltam ott :) Csoda egy találmány ez a GPS :D Kb. egy óra alatt ott is voltunk, egy kicsit tanakodtunk, hogy bemenjünk-e a kapun belül – jó pénzért, de aztán végül úgy döntöttünk, hogy ha már eljöttünk eddig... a diákjegy volt Ł6.80, nem volt vészes végülis. A nap nem égetett, sőt nem is sütött végig, de farmerdzsekiben tökéletes volt. Körbesétálgattuk... akartunk magunkról képet, megkértem egy szerintem német csajt, mellettünk pedig japán kislányok fényképezkedtek... szinte velünk, olyan közel voltak. Arrébb mentünk egy kicsit, a német csaj pasija még a kameraállványát is elvitte az útból... erre nem ők is jöttek utánunk??? – a távolságot megtartva :)

A parkoló melletti óriási, birkakakis tisztáson megeszegettük a Hajni által gondosan készített szendvicseket (kösziiii:)))). Előtte még poénkodtam a birkasz.rral, nem gondoltam volna, hogy tényleg annyira tele van vele a fű, hogy alig találunk majd egy fenéknyi (illetve kettő:) területet, ahova letelepedhetünk. Tudom, ha kisebb lenne a fenekem... mondjuk az zavar a legkevésbé :) A Sonehenge-hez tartozik még egy dolog: a parkolásért fizetett három font elvileg visszajárt volna... már ha emlékeztem volna, hova tettem a bejáratnál kapott jegyet. Kb. 2 perc alatt sikerült úgy eltennem valahova (esetleg kidobtam?), hogy azóta sincs meg. Bocsi Hajni még egyszer, de ez vagyok én sajnos :)

Mielőtt továbbindultunk volna, nézegettük a térképet, és eldöntöttük, hogy elmegyünk a White Horse-hoz, amiről egyébként már korábban is beszéltünk. Gondoltuk, ha már nálunk (jobban mondva Hajninál) van a kocsi, és az idő is szép, miért ne? Hajni egyik barátnője volt már itt, innen az ötlet... A térképen azonban több White Horse is szerepelt... meg aztán a GPS-be bepötyögve is több eredményt kaptunk. Ebből már gondolhatjátok, hogy nem oda mentünk, ahova gondoltuk, hogy megyünk... de a legviccesebb az volt, hogy erre nem is jöttünk rá rögtön :D Ennek ellenére egy percig sem bántuk meg, hogy idetévedtünk... lenyűgöző volt a látvány a domb tetejéről... rét-legelő-hullámos völgy-virágzó sárga repcemezők... leírhatatlan... és lélegzetelállító... volt, hogy olyan meredek részen mentünk le aztán ugyanott vissza, hogy valóban lélegzetelállító volt, a szó mindkét értelmében :)))) Ja, és hogy mi is ez a White Horse: i.e. 1000. körül a domboldal mészkövébe faragott ló, ami a közeli kelta erőd része volt. Az erőd az Uffington Castle volt, aminek azt hittük, hogy valóban vannak még maradványai. Körbesétáltunk a valaha volt várfal helyén, látható, hol volt a várárok, de egy darab kő nincs ott, ami a várra utalna. Egy emléktábla mindössze... tehát a lélegzetelállító White Horse Hill (vagy Fehér Ló Völgy(e)) részeként láthattuk(?) az „elvarázsolt” kastélyt is :)))) Ha a másik  White Horse-hoz megyünk, erről lemaradtunk volna, valószínűleg soha nem jöttünk volna ide... a másik után. Ja, és elvileg ez az uffingtoni Anglia legősibb sziklába faragott rajza. Így egyben a legöregebb a White Horse-ok közül is. Mutatok képet arról, ahova gondoltuk, hogy megyünk (sokkal inkább hasonlít egy lóra, tömör...), és arról, ahol voltunk.

A saját képeim pedig majd egyszer feltöltődnek picasára remélhetőleg :) Én először „levonalaztam” magát a lovat, mert abból a szögből, ahonnan először láttuk, nem volt egyértelmű, hogy az egy ló :D Gondoltuk majd a domb másik oldalán meglátjuk azt is :D

Tehát gyönyörűséges helyeken jártunk, nem beszélve a kis vidéki utakról, falvakról, amiket érintettünk. Néha Szeged meg Vásárhely között éreztem magam :D Fél 7-hét körül hazaértünk, de még beugrottunk vacsizni a hozzánk közelebbi pubba, ahol anyusékkal is voltunk :D Vacsi után még eljöttünk hozzám, és szerintem majdnem 11 volt, amikor Hajni elment. Én nagyon jól éreztem magam, jó volt kimozdulni, „világot” látni, nevetgélni, sétálgatni, elfáradni :)

Ezért nem volt tehát blog a múlt héten... szombat este írhattam volna, de anyáékkal beszéltem egy kicsit munka után, aztán aludtam is... hosszú napom volt... Most pedig hosszú hetem van, amiről majd egy másik bejegyzésben írok. Ma sitteltem, 11 körül értek haza anyuék a koncertről, egy kicsit még irkáltam, de mostmár fáradt vagyok. Folytatás következik...