Reggel normál időben kezdtem: negyed 8-kor. Kukák ki, mondanom sem kell, hogy ezen a hétvégén olyan lusták voltak, hogy a konyhában két fullon megrakott kajás-maradékos zacskó várt, és a nagykuka is a telénél is jobban meg volt pakolva, ahogy kell. Mosogatógép tele piszkos cuccokkal, csakúgy, mint a mosdó, a pult és az egész konyha... Azt kell mondjam, hogy visszasírtam a múlt hét hétfői állapotokat (amikor apu volt egyedül a gyerekekkel a hétvégén előtte, sokkal kisebb kupi fogadott, sőt...) Na tehát volt dolgom, nem kevés. A pénteken kimosott ruhák is ott voltak még...
Ma csak Sebastian ment suliba, Yasmin fizio előtt a kórházba ment csípőröntgenre – mindig is tudtuk, hogy egyszer műteni kell, de most elképzelhető, hogy hamarabb... Így nagyon sírt szegény, amikor hazaértek... velem akart lenni a szobájában = Viki egy órán keresztül semmire sem haladt... Ez egy hosszú, bonyodalmas sztori fizioval, locomattal, Dél-Afrikával, csípőműtéttel... majd ha meglesz, hogy mi mikor, ha lesz egyáltalán, akkor belemegyek részletesebben is.
A délutáni műszak végül később indult, mert Sebastian haza helyett a balesetire ment... szegény játék közben összerugott a suliban egy barátjával, és a felétől visszahajlott a nagylábujján a köröm. Nem tört le teljesen... piszkosul fájhat(ott). Anyut riasztották, aki pedig aput, mert ők még Oxfordban voltak. Végül nem vágták le neki, mert azt mondták, hogy akkor soha nem lenne rendes formájú körme... helyette elkábították gázzal :) aztán visszahajtották neki... Szegénykém... Mondjuk Karen mindig mondja neki, hogy vágja le a körmét... nem történt volna ez, ha nem lett volna hosszú. Yasmin be akarta hozni kintről a régi kerekesszékét, hogy odaadja neki. Aztán a régi járókeretét akarta rásózni... ágyba vitte neki a vacsit, majd ő is vele akart enni Sebastian szobájában, és zokon vette, amiért a kisangyal nem tartott igényt a társaságára.
Vacsinál volt egy kis hiszti a kaja körül megint (hiszen szinte semmit nem szeret, ami egészséges...), aztán jött a tusi. Öltözéskor mondja, hogy mennyire fogok neki hiányozni jövő héten, amikor elmegy apuval 4 napra. Mondom te is nekem. Erre ő: „Tényleg? Nem is számítottam rá, hogy ezt mondod. Azt hittem, már nem szeretsz. Sosincs rám időd. Ma is csak azért ültél le velem, mert el voltam keseredve.” És valóban, mindig rohanok, sietek, a sitteléseken kívül nem ülök le órákra vele beszélgetni, mert nem érünk rá. Nem csak én, ő sem, még ha azt is gondolja, hogy nincs abban semmi rossz, ha ő fél órán keresztül akar öltözni például... De való igaz, hogy idéntől változtak a dolgok, sokkal kevesebb időm van a sokkal nagyobb házat rendbeszedni... az anyutól beígért segítség pedig csak nem jön. Mondjuk nem tudom, hogy ő mikor tudna bármit is csinálni... hétvégén azért rendet tarthatna nagyjából... mert én minden pénteken a legnagyobb rendben hagyom el a házat. Csak 2 napig kellene megtartani :)
Na ennyi mára, gondolom most meglepődtök, hogy írtam ma is :D Nem hiszem, hogy ebből rendszer lesz...
Ja, és ma újra törtem: még reggel egy poharat, meg aztán a délután folyamán a porszívóból leesett egy kis műanyag darab, de alig észreveheteő, és nem befolyásolja a zavartalan működést :)))
Jók legyetek, majd jelentkezem. Egyszer.
Utolsó kommentek