Sziasztok!!
Tudom, tudom... ennyire talán még sosem vesztem el... és most is csak bejelentkezem, hátha néhányan már aggódtok értem :) A mai cím jelenlegi életformámat tükrözi, majd meglátjátok miért :)
Semmi különleges nem történik, csupán reggel 7-től folyamatosan csinálok valamit este fél 11-ig (minden "szabad" estémen visszabiciklizek az irodába), vagy ha éppen sittelek, akkor akár még tovább is... és a sitteléseim sem a nyugalmas blogírásról, netezgetésről szólnak a gyerekek ágyba dugása után: ilyenkor is takarítok, vasalok, stb... hiszen mindig van mit csinálni. Hosszú idő után ez az első nap, amikor nem nyomogattam a qwerty kapukódját... furcsa is, már olyan, mintha oda is hazamennék... Todd lett a férjem, ő is ott lakik már :D (akinek a feleségét amúgy tényleg Vicky-nek hívják:) Így nem csoda, hogy két és fél hét alatt 130 óránál tartok úgy, hogy itthon is minden csillog-villog... és nem, nem azért, mert anyunak sokkal több ideje és kedve van takarítani és pakolászni. Nyugi, nem kényszerít senki :) Bár múlt héten nagyon kellettem, szabin volt a másik csekkolós lány... a szülinapomat is "megünnepeltük", bent is, félig itthon is, a második kör anyuval és apuval jön hamarosan, amikor Pauline el tudja vállalni a gyerkőcöket egy estére.
Nagyon sűrű a program mostanában: sulis francia est, Coralie (a legelső au-pairjük) látogatása, sulis színdarabok - ezek voltak a közelmúlt eseményei, Yasmin sima színdarabja jövő szerdán, majd csütörtökön az adminos és pénzügyes lányokkal megyünk Epsomba. A "night out" apu és Sam ajándéka az aftersales gyöngyeinek :)
A franciaországi beszámolóval még továbbra is adós maradok azt hiszem, ahogy Yasmin, illetve anyu kálváriájával is az orvossal... a héten végre eldőlt, hogy augusztus 9-én műtik a csípőjét. Mióta megszűnt a nagy bizonytalanság, a hangulat is jobb egy kicsit... de ez egy hosszú sztori, másik nap... tegnap megejtettem az éves bulizásomat, és kicsikét fáradt vagyok.
Hogy mikor lesz a következő bejegyzés? Sajnos nem ígérhetek semmit... talán a repülőn tudok majd írni hazafelé, az augusztus 4. :) Sokszor majdnem elkezdtem írni késő este, de aztán mindig jött, hogy "Úristen, hol kezdjem??? Annyi mindenről szeretnék írni, annyi minden történt..." - és inkább el sem kezdtem. Nem akarom és nem is fogom abbahagyni a blogot... próbálok majd jelentkezni... szerintem már hozzászoktatok a "gyakorisághoz"... már ha van még valaki, aki olvas :D
Búcsúzóul egy kis muzsika. Rögtön beugrott a címről, amúgy életem első és egyelőre utolsó sítábora jut róla eszembe mindig :) Tizedik, ságvári, de jó is volt... abba már kevésbé örömteli belegondolni, hogy mindennek már 8,5 éve...
Utolsó kommentek