Au-pair vagyok Angliában

A munkahét a keddel kezdődött, mert mint ahogy azt már tudjátok – Angolországban jó dolguk van az embereknek – a hétfő munkaszüneti nap volt. Ez azt jelentette, hogy még egy napja volt szegény háznak nélkülem, és szegény nekem... Egyébként nem volt olyan vészes a helyzet, mint amire számítottam. Rengeteg vasalnivaló volt, de azzal elvagyok, szerencsére csak egy ing volt közte :) A szennyeskosár viszont a hét végére sem ürült ki, pedig ágyneműt nem is mostunk... és minden nap rengeteget ment a mosógép...

Ja, kedd reggeli ELSŐ! megmozdulásom a következő volt: a konyhában a fiók kihúzásával sikerült egy kisebb „lavinát” elindítanom az alatta lévő polcokról - nem kis csörömpölés mellett kiesett egy pár cucc, de semmi nem tört össze. Ekkor hangzott el először, hogy „Viki visszatért.” Kb. fél órával később úgy felborítottam egy bögre teát, hogy nemcsak a pultra jutott belőle, hanem az alatta lévő két polcra, az azokon pihenő könyvekre, és természetesen a padló is kapott egy tisztességes mennyiséget. Nem tudom, hogy egyetlen bögre folyadék hogy tud ennyi „kárt” okozni :D Na de nem is ez a lényeg. Igen, visszatértem (valamit még elkövettem kedden, de már nem emlékszem), és ennek mindenki örül. Szerencsére nem csak azért, mert végre újra van, aki ügyel a rendre és tisztaságra :) Pauline is jól megölelgetett, megköszönte az újévi-szülinapi sms-t (skype-ról írtam, mivel a telefonom sötét volt), és mondta, hogy milyen boldoggá tettem a napját a szöveggel, amit a szülinapi kártyájára írtam. Mert bár az ajándékkal együtt azt is odaadtam neki a karácsonyi vacsinkon – akkor csak az ajándékot nézte meg, a kártyát megtartotta a nagy napig. Az angolokat tényleg valami erős kötelék fűzi a mindenféle kártyákhoz, jó dolgukban nem tudják másra költeni a pénzüket :)))  (én is kaptam karácsonyi kártyát tőlük) Egyébként 75 éves. Azt mondta mostantól nem tartja és nem számolja :))) Ja, Bert is aranyos volt. Kérdezte, hogy minden működik-e, minden jó-e, nem romlott-e el valami a két hét alatt.

A délelőttöt tehát takarítással töltöttem, mondjuk csak 9-re mentem :) 11-kor Yasmin és Karen elmentek fiziora (újabb három hét...), aztán délben Pauline elvitt bennünket (Sebastiant és engem) Camberley-be, moziba. Csak hogy ne otthon unatkozzon szegény, kedden még nem volt neki suli. A Gulliver utazásait néztük. Egynek jó volt, voltak benne vicces részek, de én biztos nem fizetnék érte. Mint ahogy a popcornért sem: az ízével ezúttal nem volt probléma, ámde az árával... majd 5 font volt egy kis adag... még jó, hogy vizet vettünk előtte a Lidl-ben (itthonról akartunk vinni, de elfelejtettem:) A „lidlis” srác egyébként nagyon közvetlen volt :)

Apu jött értünk, Sebastian aranyosat szólt a kocsiban, valami olyasmit, hogy „Nem volt olyan gyerekes, de nem neked való. Mondjuk nincs olyan film, ami igazán neked való lenne, te unalmas vagy.”  :))) Annyira cuki :D Aztán itthon nekifogtam vasalni, amíg a lányok haza nem jöttek fizioról. Sikerült is befejeznem... legalábbis azt az adagot...

Vacsiztunk, szokás szerint boroztunk, beszélgettünk. A héten többször is elmondták, hogy mennyire jó, hogy visszajöttem. Jóhogy jó :) Apu mondta, hogy ha nem lenne au-pairjük, anyu valószínűleg nagyjából takarítana, a gyerekeket elrendezné, de nem vasalna, még ennyit sem főzne, csak rendelne állandóan, és nem vásárolna... túlságosan hozzászokott a listáimhoz... állítólag két hétig alig volt kaja... és Matt szerint soha nem lenne fogkrém és ilyesmik...

Kérdezték, hogy ha kapnék „police check”-et (amit állítólag egyéves tartózkodás után kaphat az ember, és olyasmi, mint nálunk az erkölcsi bizonyítvány), akkor elmennék-e Yasminnal a júniusi franciaországi osztálykirándulásra? Mert Yasmin nyilván nem akar anyuval menni. És anyu is boldogan átpasszolná nekem a lehetőséget, abban az esetben, ha Yasmin addigra annyira megerősödik, hogy bírok vele. Nyilván bírnék most is, mármint fizikailag, de sokat várunk a következő a hónapoktól, remélhetőleg még többet tud majd tartani a saját súlyából állás közben, séta közben, stb... és anyu ennek azért nem akar mindenáron kitenni engem... mert azért 5 napig az anyja nélkül csak vele... az osztálytársaival, akik előtt nyilván fel akar vágni, merthogy így is másképp viselkedik, ha bármilyen barátnő itt van... hát nem tudom. Franciaország ide vagy oda, lehet, hogy inkább egy pár Yasmin-mentes napra lenne szükségem akkor :))) Na majd meglátjuk, ez még messze van. Az is lehet, hogy akkor már nem leszek itt, mert elegem lesz a kamaszodó királylányból. Nyilván sok időt töltött Lisa lányaival a szünetben (a nagyobbikkal ott is megkezdődtek a problémák), mert kicsit másképp viselkedik. Reméljük, hogy csak átmeneti – még most :) Az új szöveg ugyanis: „Milyen kár, nem?”. Például közli, hogy most még nem mehetünk tusolni, milyen kár, nem?... Mindenre ezt mondja, mindenkinek... Azért apu rápirított valamelyik nap(okon)... tőle még mindig fél, ilyenkor átmegy nagyon sírósba, hisztisbe, bocsánatért könyörgősbe... És ekkor mindig oda jutok, újra és újra, hogy mi nem tudhatjuk milyen nehéz lehet neki mindezekkel megbirkózni: maga a „másság” érzése; a folyamatos fizio; az állandó nyomás, a bizonyítani, megfelelni akarás; hogy nem eszik olyan sokat, mégis kicsit poakos; hogy nincsenek igazán barátai a suliban, mert fele annyit sem jár, mint a többiek, és még sorolhatnám... Egy 11 éves kislánynak ez bizony sok. Nagyon sok. Egyébként még mindig szeret, imád, még mindig selymes a hajam, és mindig halálra idegesít, ha piszkálja.

Na de vissza az estéhez. Kicsit még csevegtünk, többek között rámparancsoltak, hogy használjam többet a medencét, akár esténként, mert nem használják ki, és nagyon drága a fenntartása, szóval ússzak!!! :) Igenis! Bár ilyenkor télen nem szívesen rohangálok vizesen kint, jó, meleg a víz, de akkor is :)

Este már nem emlékszem mit csináltam itthon, Hajnival skype-oltam, az biztos, mert aznap jött vissza az esők hazájába...

Először is szeretnék mindenkinek nagyon-nagyon boldog, sikerekben és örömökben, mindenféle földi jóban gazdag, és álmokat valóra váltó 2011-et kívánni!!!

Egy kicsit még írnék otthonról, ha nem bánjátok :) Szerencsére csak az az egy lázas napom volt, így karácsonyra már viszonylag jól voltam (értsd: lázam már nem volt, az orrfolyás-köhögés viszont rosszabb lett...) Bár annyira azért sajnos nem voltam jól, hogy igyak a fincsi karamellás vodkából, amit a családi ebédre vittem. Vittem egyébként christmas-crackert is mindenkinek, így kicsik-nagyok papírkoronában díszelegtek :D

Másnap kisétáltunk mamához... soha nem látott méreteket öltött a belvíz... hihetetlen... járhatatlan utak a tanyavilágban főleg. Összefüggő víz a földeken... borzasztó látvány. És borzasztó volt rajta közlekedni, még gyalog is... de ez a legkevesebb...  

Karácsonyra egyébként sok szépet és főleg hasznosat hozott a Jézuska, köszönöm még egyszer mindenkinek! :) Könyvet, elektromos fogkefét, nyakláncot, parfümöt, papucskát!!!, derékmelegítőt, ágyneműt, szőrös papucsot... Icuka saját kezűleg készített/festett nekem egy gyönyörűséges medált, aztán később a két korábbi próbálkozását is elkaptam, nekem azok is nagyon tetszenek! Sőt, Dobó Ilona-gyűrűm is van már! :) Egyszer még sokat fog érni!!! :) Névnapomra pedig Orsikától kaptam egy képet, egy képet rólunk. Sajnos nem bírtam ki nevetés nélkül, mikor megláttam... ugyanis én is ugyanazt a közös képet hívattam elő és tettem egy szép keretbe, a karácsonyi ajándék egy része gyanánt :))) 

Oh, és a secret santa ajándékbontás is megtörtént skype-on, vicces volt. Tényleg voltak idióta ajándékok. Lehetett tippelni, hogy kit ki húzott. Apu arra tippelt, hogy a banán formájú stresszoldó gumieszköz az én ötletem volt. Mondtam bárcsak az lett volna :) Engem Sebastian ajándékozott meg, jól kihúztuk egymást. Levendulás fürdő-testápoló szettet kaptam, azt hiszem egy ideig nem lesz szükségem semmi ilyesmire :) Mondta Pauline, hogy várnak, hiányzom, szükség van rám... anyu pedig helyeselt, de mondta, hogy kézben tartja a dolgokat, kutyakaja is van, stb... Sebastian pedig rázta a fejét és mondta, hogy ez azért nem teljesen így van :)))))

A karácsony tehát gyorsan eltelt, jött is egy újabb hétfő. A második hetemen is egy csomót rohangáltam, szinte minden nap Szegedre akkor is, pedig nem akartam. Valahova mindig menni kellett, vagy valakivel találkozni „kellett”... otthon nem sokat voltam. Volt nap, amikor anyuskámmal nem is láttuk egymást... amikor a hétfő esti kis találkozóm hajnali 4-ig nyúlt a lányokkal :) Kedden is fél 11-kor értem haza, Icu széppé varázsolta a körmeimet :) Szerdán aztán bulizni mentem a csajokkal, negyed 6-kor értünk haza... a csütörtök is látogatásokkal telt, be voltam táblázva rendesen egész héten... Pénteken még meglátogattam mamáékat, majd készülődtünk a szilveszteri mulatságra...

... ami iszonyat jó volt. Köszönet érte testvérkémnek és kedves barátjának :))) Igaz, hogy a konfetti-harcból én kerültem ki vesztesen, még a számba is jutott, mindenhova :) Ja, és képzeljétek: nyertem a tombolán!!! Én, Németh Viktória :))) Én, aki szinte mindig veszek, de sose nyerek. Nem csak ritkán, soha!! És most ÉN voltam az első nyertes!!! Pedig csak kettőt vettem :)) Remélem az egész évem ilyen „nyerő” lesz!!! Az este ezután is jó volt persze, negyed 6-kor sikerült ismét hazakeverednem... 2011 első napján viszonylag korán feléledtem, aztán újra útnak indultam... Pakolni este kezdtem, szegény lányoknak alig jutott hely a szobában, eljöttek egy utolsó búcsúra.

Nem sok dolgot hagytam otthon szerencsére, elég gyorsan pakoltam :) Éjfél körül lefeküdtem, de sokat sajnos nem pihizhettem, mert fél 3-kor már kelnem kellett.

3-kor útnak indultunk, a cél Ferihegy volt. Most azért egy kicsit rosszabb volt eljönni otthonról, mint nyáron. Vagy a karácsony miatt, vagy "sok volt" a két hét.  Vagy csak szimplán azért, mert visszagondoltam, hogy tavaly ilyenkor milyen izgatott voltam, amikor életemben először mondhatni hirtelen repülőre szálltam és jöttem. Az ismeretlenbe, ismeretlenekhez... mekkora változás jött az életembe, ami most nem jön. Pedig a változás jó, néha kell. Idén egy kisebb változás jött: az új rendszer. Jövőre pedig tuti ismét nagy... innen biztos elmegyek, de hogy hova???

Az autópályán volt egy kis köd, de semmi gáz nem volt szerencsére. Kipattantam a kocsiból, beálltam a sorba (most nem volt külön sor az online check-ineseknek), majd jött a biztonsági ellenőrzés. Csak egy csaj volt előttem a sorban, és a pasi olyan gyorsan feldobta a cuccaimat a szalagra mialatt levettem a csizmámat, hogy hiába szóltam, hogy laptop van benne, meg folyadék... azt mondta, mostmár mindegy. A csomagommal nem is volt semmi, ellenben jelentem túl vagyok életem első motozásán... nem tudjuk mi csipogott, talán a farmerom gombja... Azt mondta a nő: „Hölgyem, mostmár nem menekül.” Mondtam nem is akarok :)

Volt még elég sok időm, így ittam egy cappuccinot, aztán összefutottam azzal a szegedi csajjal, akivel hazafelé is együtt jöttünk. A gép most csak 20 perc késéssel indult. Egy pasi ült mellettem, akivel néha beszélgettünk, így nem aludtam egy szemet sem.

Gatwickre kijött értem Matt, csak nem tudtam, hogy tudja-e, hogy melyik terminálra érkezem. Felhívtam „vakon tárcsázva”, ugyanis anyu régi telefonjának a kijelzője elromlott, nyilván valami érintkezési hiba... senkinek nem volt otthon kártyafüggetlen telója, és mivel ez még működik, ezt használtam (bár sms-írásra és –fogadásra alkalmatlan, stb..., tulajdonképpen csak hívni tudsz, ha tudod a számot, és fel tudod venni, ha hívnak, csak nem látod, hogy ki hív :)))

Apu jó sokat mesélt a kocsiban az elmúlt két hétről, hogy hogy is volt a nagy találkozás és beszélgetés a brit X-Factor első két helyezettjével :)) Majd „büszkén” beszámolt arról, hogy ő is csinált olyan dolgokat, amikkel már anyura hajaz :) Például síoktatás-időpontot foglalt egy bizonyos helyen, aztán egy másik helyre mentek... és csodálkozott, hogy nem volt rögzítve sehol a foglalása... persze ő 1000%-ig biztos volt benne, hogy jó helyen vannak :))) Beszéltünk a „Majd hétfőtől...” kezdetű minifogadalmak formájában hetente újra és újra megszülető újévi fogadalmainkról is. Szerintem tudjátok miről van szó :)))

Hazaértünk, a gyerekek éppen ettek, volt egy kis örömködés. Na nem olyan nagy, hiszen éppen ettek :)))) Megdicsérték a hajamat és a szemüvegemet, Yasmini szerint úgy nézek ki, mint Coralie, az első au-pairjük, a francia lány, aki volt is itt a barátjával. Bóknak vettem, mert Coralie szép lány :))) Yasmini rögtön megmutatta az új telefonját, amit karácsonyra kapott. Csodálkozott, hogy tudtam róla, hogy ezt fogja kapni: ugyanolyan HTC, mint apuéké. Imádja. Mint kiderült, el is küldte nekem egy párszor az új számát, de ugyebár nem tudtam megnézni. Egy pár sms szerintem örökre elveszik így, mert nem a SIM-re mentette őket a telefon... azért rákérdezek mennyiért javítanák meg. Bár most elkaptam Yasmin régi telefonját, elég megkímélt állapotban van, amennyit használta... Erősködött, hogy hadd adja meg rögtön az új számát, azonnal cseréljem ki a SIM-kártyát és üzemeljem be a rózsaszín csodát... Nem szakadt le a témáról egy óra után sem, így végül elfogadtam a javaslatát: leírta egy lapra, hogy majd itthon beírhassam :)

Ott voltam még egy kicsit, beszélgettünk, mindenki megmutatta az ajándékait... Karen Jézuskái jóvoltából mostmár több dologra kell vigyáznom portörlésnél... mondtam is, hogy mindent elkövetek majd, hogy az új jövevények is életben maradjanak :))) A ház pedig... vannak állapotok... a legdurvább a vasalás lesz. Bár valamelyik skype-olás alkalmával, vagy e-mailben mondta, hogy vasalt egyszer... de gondolom csak a legszükségesebbeket...

Elvonultam rég nem látott kis birodalmamba, egy kicsit pakoltam, tusoltam, beszéltem anyáékkal, megnéztem egy Grace klinikát, aztán 5-kor lefeküdtem aludni. Enni sem nagyon ettem, pedig kaptam kis kajacsomagot, mini milka-csokikkal és borral :)))) Tehát ott tartottam, hogy 5-kor lefeküdtem... gondoltam szunyókálok egy kicsit még az esti nagy alvás előtt. Aha :) Amikor egyszercsak felébredtem, gondoltam max. éjfél lehet... de már reggel 5 óra volt :)) Felkeltem, fent voltam egy kicsit, de mégis minek kelnék fel ilyen korán?-alapon fél 6-kor visszafeküdtem még egy kicsit... háromnegyed 9-ig, amikor is Bert hangos munkába kezdett lent. Ja, és azért aludhattam eddig, mert ma munkaszüneti nap van. Ez egy ilyen ország: munkaszüneti nap jár, mert január 1. szombatra esett. Ugyanez volt a helyzet a karácsonnyal... itt extra szabadnap járt, otthon pedig ledolgoztatnak mindent, amit lehet... Ez az igazi jóléti társadalom :)))

A mai napon nem tettem ki a lábam. Na jó, a garázsból éppen egy kicsit, miközben este anyuval beszéltem. Írtam sms-t, mert elment az áram. Világítás volt, de semmi más nem ment... Nem tudjuk mi történt, de megoldottuk. Yasmin szerint szerencse, hogy mostmár nálam van a működő régi telefonja, így tudtam szólni :) Ja, merthogy a garázsajtó is elektromos :D A mai fő programom a bőröndből való ki- és a fürdőszobapolcokon való elpakolás volt, egy kis varrással, evéssel, és jól megérdemelt szülifelikkel színesítve.

Holnap is csak 9-re megyek, mert a gyerekeknek még nem lesz suli (nekem sem). Bár Yasmin számára indul a fizio Oxfordban... 3 hét... mi pedig Sebastiannal elvileg dél-egy körül moziba megyünk, hogy valami izgi programja is legyen a szünet utolsó napján. Nem tudom hogy fogok végezni a házimunkával... szerintem sehogy.

És azt sem tudom, hogy mikor jelentkezem legközelebb. Szerintem vasárnap. Muszáj lesz egy napot kijelölnöm, mert különben attól félek, elmaradoznának az írások... amit miattatok és magam miatt sem szeretnék... Tehát reményeim szerint hétvégén beszámolhatok az új rendszer első tapasztalatairól, hogy milyen jól is működik.. bár ez egy ilyen hibrid-hét, igazából csak a szerda-csütörtök-péntek lesz rendes... No mindegy, vasárnap találkozunk :)

Kellemes első hetet, és zökkenőmentes visszarázódást kívánok Nektek a munkába és/vagy iskolába, kinek hova :) Ugyanezt magamnak is :D

Idei valószínűleg utolsó bejegyzésemet olvashatjátok, ami részben hazafelé a vonaton íródik...

Korán indult a péntekem... már eleve péntek volt, amikor fél 1-kor lefeküdtem, fél 4 után pedig keltem is... tusoltam, még bepakoltam az utolsó cuccokat, aztán fél 5-kor indultunk apuval, aki az én oldalamon szállt be a kocsiba, mert olyan hideg volt, hogy most először befagytak a kocsiajtók... És egy kis hó is volt, valamennyi megmaradt az előző esti és az éjjeli havazásból.

Nagyon jófej volt, megvette a vonatjegyemet, aztán várt is velem vagy 10 percet... mert mi van, ha mégsem jön? De jött. A köztes állomásokon mindenhol bemondták, illetve a vonaton mondta be a jegykezelő pasi, hogy vigyázzanak, csúszik a peron. És tényleg minden csúszott... én is reggel majdnem dobtam egy hátast az udvarban... Minden gond nélkül 6-ra Gatwickre értem, egy pillanat alatt átvonatoztam az északi terminálra, és fél 7-kor meg is nyitották a check-in-pultot. Nagyon jó dolog ez az online check-in, ugyanis nem kellett sorban állnom. Elég hosszú sor volt már a normál check-innél, úgyhogy ennek nagyon örültem :) Gyorsan átmentem a biztonsági ellenőrzésen, szerencsére semmit nem vettek el :) Bár már mikor öltöztem, még egyszer odajött hozzám egy nő, hogy megvizsgálhatja-e a laptopomat. Persze :) De utána megfigyeltem, ketten voltak, és randomra odamentek emberekhez, és ezt-azt még egyszer átvizsgáltak.

Elkezdtem nézelődni a boltokban. A parfümömet megtalálva megnyugodtam, hogy jó döntés volt megvenni a House of Fraserben, ugyanis a reptéren drágább volt. Vettem még egy-két apróságot, aztán gondoltam, hogy fél 9 után meg lehet kezdeni a beszállást...

Erre látom, hogy késni fogunk, 9:40-kor indul. OK, gondoltam, ez még nem olyan vészes. 8:40-et írtak ki, hogy akkor kezdik meg a beszállítást. Normál esetben, amikor elérkezik a korábban jelzett idő, kiírják, hogy melyik kapuhoz kell menned. Már 9 óra is elmúlt, még mindig semmi... Aztán már majdnem fél 10 volt, amikor végre tudatták velünk a kaput... Ekkor már azért „sejteni” lehetett, hogy ebből a büdös életben nem lesz 9:40-es indulás... Háromnegyed felé beszálltunk (az online check-in során kiválasztott tuti ablak-helyemet egy folyosó-helyre cseréltem, mert jófej vagyok... egy anya így együtt tudott ülni két kislányával). Ekkor azt gondoltuk, hogy lassan végre felszállunk... oh, dehát a csomagokat még csak most pakolják... na majd utána... oh, még várunk a felszállási engedélyre.... még mindig várunk... végül 11-kor szálltunk fel...

Próbáltam aludni, de ennyi gyereket én repülőn még nem láttam, és főleg nem hallottam. (mondjuk olyan sokat még nem repültem:) Tudjátok, hogy imádom a kicsiket, de ez gyilkos volt... szóval olvasgattam, néha beszélgettem a bolgár sráccal, aki mellettem ült. Karen amúgy azzal indított útnak, hogy ne találkozzak senkivel a repülőn, mert nálam sose lehet tudni, vagy ha igen, akkor valami jó kis angollal. Hát a jó meg az angol fogalmak nem illenek össze, legalábbis számomra még ismeretlen ez a „szókapcsolat” pasi téren :))) A srác amúgy közel él hozzám ott kint, és Pestről kezdett el kérdezgetni. Mert a késés miatt lekéste a csatlakozást Bulgáriába, így gondolta, hogy megnézne Pesten pár dolgot, ha már itt ragadt. Többen voltak bolgárok egyébként, nem tudom, hogy egy helyről-e, mert csak ez a srác beszélt hozzám :) Aztán mondjuk mikor leszálláskor közölte a kapitány, hogy -8 fok van, mondta, hogy inkább keres egy szállodát és nem megy sehova :)))) Egyébként egyszer egy fél napot már eltöltött Pesten, és mondta, hogy mennyire nem voltak segítőkészek és mennyire nem beszéltek angolul az emberek... főleg a BKV-sok... no comment...

A csomagokra is egy örökkévalóságot kellett várni, legalábbis annak tűnt. Mérges voltam, mert a késés miatt nem tudtam Gabival találkozni... úgy volt, hogy kijön elém, dehát neki is véges ideje volt csak... Tehát összeszedtem a cuccomat és magamat, majd elbuszoztam Kőbányára. 11 –„kerekesszékes családban eltöltött”- hónap után akaratlanul is azt nézem mindenhol, hogy mennyire van akadálymentesítve a hely, megálló, stb.... és most a bőrönddel én is elég sokat küszködtem... Magyarországon ezerszer nehezebb dolguk van a mozgáskorlátozottaknak, mint kint. Ott sem minden megközelíthető, de lényegesen fejlettebbek e téren (is). Tehát Kőbánya, lépcső fel, lépcső le. Rossz jegyérvényesítő... Vissza kellett volna cibálnom a cuccomat az „emeletre”... nem volt egyszerű felvinni először, aztán le... főleg, hogy az emberek nem mozdulnának egy centit sem... nem várom, hogy segítsenek, de egy kis helyet adhatnának :))) Szerencsére megszólítottam egy csajt, aki mint kiderült ugyanazzal a géppel jött, mint én, és szegedi :) Ő is au-pairkedik kint. Szóval én felszaladtam jegyet érvényesíteni, ő meg addig vigyázott a cuccokra.

Elmetróztam Anitához, és a Lehelen még beugrottam egy reálba bort venni, na meg egy kis pilótakeksszel is megajándékoztam magam. Fura volt, mert kint annyira megszoktam, hogy akárhova mész, mindenki állandóan mosolyog, kedvesen kiszolgál, bár sokszor csak álvigyorral, de megpróbálnak úgy tűnni, mint akik tényleg érted, a vásárlóért vannak :)) Na hát itt nem... legalábbis akikkel eddig dolgom volt most tegnap óta... egyedül a vonatjegyes néni volt kedves :))) Bár tudom, itthon nem sok okuk van az embereknek mosolyogni... csak akkor is elszomorító...

Anita utcáját aztán alig találtam meg... hideg volt, szakadt a hó... és lépcső-lépcső-lépcső mindenhol... tiszta bőrkeményedés a tenyerem... mondjuk itt a Lehelen volt egy bácsi, aki felvitte a lépcsőn a cuccaimat (a sporttáska rá volt erősítve a nagybőröndömre), és ő is elismerte, hogy tényleg nagyon nehéz volt :))) Tehát miután egy csomó keresztutcát elhagytam, gondoltam megállok és megkérdezek valakit. Ha nem muszáj, nem húzom feleslegesen a cuccomat... mert még húzni is nehéz :)) Jött is egy fiú, aki rögtön előkapta a telefonját, és megnéztük melyik az én utcám :) Felajánlotta, hogy elhúzza addig a bőröndömet, de mondtam, hogy közel van, bírom, köszi :)) eljött velem addig, merthogy amúgy is arra ment.

Megérkeztem, de még itt is felküzdöttem a harmadikra a cuccaimat... Kaptam egy kis tarhonyát vacsira, isteni volt :))) Az este nagyon jól telt, bár mindenki különböző időpontokban érkezett, így voltak, akik elkerülték egymást. Kíváncsiak voltunk már egymásra, kivel mi történt az elmúlt egy évben :) Jó kis hagyomány ez az éves oroszos karácsonyi tali :)))) Azt hiszem fél 10 fele jöttünk el, Jucsánál aludtam, így vele még dumálgattunk kicsit. 1 előtt valamikor feküdtünk le.

Reggel ébredés, egy kis duma még, majd célba vettem a nyugatit. Hóesés, hideg, sok séta a metrómegállóig, sok lépcső... bunkó BKV-sok...grrr.... pedig csak jegyet akartam venni... na mindegy, szót sem érdemel... Vettem vonatjegyet, aztán kb. másfél-két év után találkoztam Szaszikával (fősulin koptattuk együtt a padokat). Beültünk egy kávézóba, ahol jót, csak sajnos keveset dumcsiztunk, majd felpattantam a deles vonatra :)) Ahol iszonyat meleg volt... Ez sem változott: vagy megfagysz, vagy megsülsz... A középutat felejtsd el... Az ajtót kinyitni és a fűtést kikapcsolni persze nem lehetett, mert az egyik néni fázott... Eddig írtam a vonaton, a többi már ma (csütörtök) esti szerzemény.

Ennek tetejében még késett is a vonat, nem is keveset. Szinte már lemondtam arról, hogy normál időben busszal hazajutok... mert a 14:45-ös után csak 16:45-ös domaszéki busz van szombatonként. A vonat pedig 40-re ért be... 3 után a jó öreg Mars térre érve viszont láttam ismerős arcokat. A domaszéki busz is késett :) Így hazajutottam... mondjuk a cuccaimmal megküzdöttem a hóban... főleg a földúton :) Anyuskám azt mondta nem vagyok normális :D Dehát így legalább volt egy kis meglepi, na meg nem akartam, hogy ilyen időben vezessenek anyáék. Aztán megtudtam, hogy az autó még a szerelőnél volt, úgyhogy külön jó, hogy így alakult.

Volt nagy öröm tehát, majd bementünk Szegedre akksiért a kocsihoz. Este pedig ismét megleptek a lánykák, ezúttal „Isten hozott Vikike”-feliratú tortával :))))) Nagyon-nagyon jól esett :D Jó későn feküdtem le szombaton is.

De legalább én hazajutottam. Nem úgy, mint szegény Hajni. Most nem írom le az egész sztorit, a lényeg, hogy szombat este jött volna, becsekkoltatták őket, aztán 10-kor közölték, hogy törölték a járatot... Kalandos éjszaka után végül vasárnap délután jutott haza... az én kétórás késésem ehhez képest SEMMI!!!

Vasárnap csak elsétáltam mamámhoz, máshova nem is mentem. Helyette egész nap pakoltam a szobámban. Kiselejteztem egy csomó ruhát és kacatot. Már vasárnap este elmondhattam, hogy többet voltam itthon, mint nyáron egész idő alatt :))

Hétfőn aztán beindult a mókuskerék... de három nap alatt sikerült szinte mindent elintéznem: szemüveg, kozmetikus, fodrász, nőgyógyász, hiányzó ajándékok, szerda reggel pedig fogorvos (ahol szerencsére ismét nem volt gond, így nem kellett fizetnem, ami nem volt baj, mert máshol sajnos nem várt egyéb kiadások keletkeztek...)

A hajtás, alig alvás és a már egy ideje bennem lappangó valami eredményeképpen, egy pokoli éjszaka után ma nem sikerült kikelnem az ágyból. Lázas voltam, és egész nap az ágyat nyomtam. Nem is ettem, estefelé lettem csak egy kicsit jobban (anyusék szerint a fokhagymás-citromos-mézes keverék és a forralt bor hatására), mostmár csak 37,6... Pedig szerettem volna menni a falukarácsonyra, de így képtelen voltam...

Feltöltöttem egy csomó képet: http://picasaweb.google.com/nemethviki13 . Tényleg sok, 7 album, jó nézegetést. Nem minden ment fel valamiért, és a Jingle Bell Ballos koncertes képek nincsenek sorban, ahhoz már nem volt energiám, hiába érzem magam sokkal jobban most este :)

Akartam egy évértékelést is írni, de arra már végképp nem futja az erőmből, és úgyis tudjátok :) Tudjátok, hogy mennyire szeretek ott lenni, és hogy ők mennyire szeretik, hogy ott vagyok :))) Már most nagyon sokat köszönhetek nekik azt hiszem...

Pauline és Bert például írtak tegnap sms-t, hogy remélik, hogy jól vagyok itthon, kellemes karácsonyt a családnak és máris hiányzom nekik :))) Karenékkal is beszéltem facebookon, Yasminnal ma skype-oltam is. Ő már meggyógyult, de Sebastiannak arcüreggyulladása van, szegény nagyon szenved... de ma nekem se volt jó napom...

Lehet, hogy még jelentkezem itthonról, nem tudom, majd meglátom, hogy alakulnak a napjaim. De legkésőbb januárban találkozunk :)

Addig is mindenkinek nagyon-nagyon boldog karácsonyt kívánok!!!!!!

Köszönöm, hogy kitartóan olvastatok!!!

Idei utolsó munkanapom fél 8-kor kezdődött, egy kezdetben nyafi és fáradt Yasminnal, de mondtam, hogy nyilván nem akarja az utolsó napomat már rögtön reggel elrontani... és szerencsére nem akarta :) Mondjuk tényleg köhögött már reggel is, szóval volt némi alapja a nyűgnek...

Elmentek suliba, én összerámoltam mindent, gyors takarítás, majd elkezdtem vasalni. 10 után már haza is jöttek, mármint Yasmin. Ma korábban kezdődött a fizio, mert délben karácsonyi ebédjük lesz a suliban, ahonnan természetesen nem hiányozhat. Nem mintha bármit is enne ott, amilyen válogatós :) De szereti jártatni a száját az asztalnál :))

Vasalás közben megjött a pasi, aki elvileg megjavította a WC-t... nem tudom, hogy írtam-e már, de most lent szivárgott, teljesen alááztatta már a járólapokat...

A vasalás végeztével elvonultam, és a hét legnehezebb, leginkább nem várt része következett: a pakolás. Túlságosan szeretem a választás lehetőségét... csak nem egy-két héttel előre :))) Valahogy aztán sikerült egész jól bepakolnom, mondjuk eltartott egy darabig. Közben Orsikával is beszéltem végre.

3-ra vissza, hazaértek, tusolás. Öltözés, aztán jöttünk is hozzám. Yasmin szeretett volna idén utoljára meglátogatni, és mivel én nagyon jófej vagyok, igent mondtam. Ismét skype-olás anyáékkal, Yasmini most is nagyon szeretett :) búcsú-forrócsoki, aztán negyed 6-kor mentünk a vacsira. 5-en 3 időpontban, 2 különböző ajtón érkeztünk. Beültünk Pauline csodálatosan tiszta nappalijába :) Hülyéskedés, majd ajándékozás... Yasmini nem bírta ki, na meg estére nagyon rosszul lett. A suliból levelet is kaptak, hogy 30% beteg, és inkább tartsák otthon a gyereket, ha betegnek tűnik. Yasmin nagyon sokat köhögött, és tényleg szarul nézett ki... és alig evett... valamint alig szólalt meg... ami határozottan nem vall rá... szegénykém, remélem rendbejön, szombaton lesz elvileg a Santa Cycle, de lehet, hogy inkább elhalasztják. Tehát ajándékozás: úgy láttam, hogy mindenki örült az ajándékaimnak, anyu mondta is, hogy vannak kifejezetten rossz ajándékozók, mint ő, de én nagyon jó vagyok :) És tényleg tök vicceseket írtam a kártyákra, mindenkinek valami személyeset :))))) Apu mondjuk röhögött, hogy a „Men’s health” nevű könyvecskét az ugrókötéllel mennyire szánom célzásnak :)))) Mondtam, hogy a kártyán ott a magyarázat :)) Azt mondta, ezt nem lehet kimagyarázni. Talán egyszer leírom, hogy kinek mit vettem, de máris késő van, és holnap korán kelek.

És én is kaptam egy csomó dolgot: Yasmintól egy „menőmintás” manikűrkészletet, mármint a tokja menő :)) Sebastiantól kettő lila körömlakkot, jól mennek egymással, a második rétegnek szánt lakk csillogós lila :)))) Az egész családtól kaptam két olyan kozmetikumcsomagot, amik kistáskaként is használható táskácskákban vannak. Mindkettőn megakadt a szemem az üzletben, amikor láttam őket :)) Az egyiket haza is viszem, jó lesz szilveszterre, bár még nem tudom, hogy hova megyek :) Ha mást nem, otthon villogok vele :))) Ezek a táskák mindenféle földi jóval voltak töltve. Az egyik N7 kozmetikumokkal és sminkcuccokkal, a másik pedig tusfürdővel, body spray-vel, stb. :) Oh, és még kaptam tőlük az új nem valódi Pandora karkötőmhöz 2 új gyöngyöt. Anyu nyilván látta szombaton, hogy nézegettem őket, de nem akartam sokat költeni rá egyszerre, így csak 3 gyöngyöt vettem rá :)) Mivel mondtam, hogy kéket vennék először, kaptam két kéket :))) Ja, Pauline-éktól pedig kaptam egy nagyon aranyos vászontáskában/falra is akasztható tartóban testápoló krémeket és eszközöket :)))

Egyszercsak aztán asztalhoz ültünk: malac és csirke volt mindenféle zöldségkörettel. Nekem ízlett minden, valószínűleg csak mert annyira hozzászoktam az elmúlt majdnem egy évben a natúr ízekhez :))) Ilyenkor azt kívánom, bárcsak emlékeznék mindenre, ami elhangzott. Irigylem ezeket az embereket... annyira jókedvűek, számomra hihetetlen, hogy Pauline lassan 75, Bert pedig 78 éves korában is így képes nevetgélni, olyan témákon és dolgokon, amiken nevetgéltünk. Az egyik crackerben (én egy nagy papírszaloncukorhoz hasonlítanám, szét kell húzni, durran, van benne egy pici hülyeség, egy kis korona és egy vicc) volt egy kis „játék”. Egy halalakú hajszálvékony papírdarabot kellett a tenyerünkbe tenni, és megmondta, hogy mennyire vagy szenvedélyes... hát, mindenki „halott” volt :)))) Az orrszőrről és egyéb dolgokról is beszéltünk, mert az egyik kis ajándék egy szemöldökcsipesz volt, amivel Seb elkezdett szőrszál után vadászni nagymami állán :)) Istenem, rengeteget nevettünk :DDDDDD És azt bírom, hogy annyira szabadon beszélnek mindig mindenről, mindenki beszólhat mindenkinek, senki nem vesz magára semmit :)))) Azért persze értelmes dolgokról is szó volt, nem csak hülyeségekről :)

A desszert egyébként Pauline specialitása volt: a nevét sajnos elfelejtettem, de finom volt :) Volt azért tradicionális Christmas-pudding is, amit megkóstoltam, de... nem csoda, hogy Bertön kívül senki nem szereti :)))) Ezután még ettünk egy kis fincsi sajtot baguette-tel :) Később pedig felköszöntöttük Thulát, akinek ma volt a 2. születése napja :)) Jót nevettek,  mert a kutyáknak is adtam egy-egy gumicsontot, szerintük olyan őrült leszek én is, mint ők :D

Yasmini tényleg nem volt jól, kérte, hogy valaki vigye haza... ami ugyancsak nem vall rá... úgyhogy apu elvitte. Mi még maradtunk egy kicsit, aztán fél 10 körül mi is eljöttünk. Elbúcsúztam a nagyiéktól (még Bert is megpuszilt), meg anyutól is, Sebastiantól pedig kaptam egy kézfogást (Karenen és Pauline-on kívül tényleg senkinek nem ad puszit... kérdeztem, hogy ha egyszer végleg elmegyek majd, ad-e? hát, nem hiszem... :)))

Kíváncsi leszek, hogy fog kinézni a ház, ha visszajövök. Karen mondta tegnap Sebastiannak, hogy még jobban tartsa rendben a szobáját most, hogy elmegyek... nem mintha amúgy nem kellene neki... én meg mondtam, hogy nem szeretnék sírva fakadni a látványtól, amikor visszajövök. De anyu mondta, hogy ne féljek, elég jól kezelte a dolgokat nyáron is :) Hát, majd kiderül :DDD

Itthon még pakoltam egy kicsit, rendezgettem a bőröndöt... bedobtam még a „Secret Santa-ajándékomat és azt a két becsomagolt valamit is, amit Karenék anyuséknak szántak. Mégsem viszem amúgy Yasmin kis rózsaszín bőröndjét, túl nehéz önmagában... Még blogot írtam, tusoltam, most pedig alszom. Hosszú lesz a holnap...

Ja, még napközben mondta egyszer Bert, hogy hallott egy interjút Martonyival a rádióban. Megdicsérte, hogy milyen jól beszél angolul. Mondjuk ezt mindig mondja, hogy mindenkit csodál, akik idegen nyelvet beszél... Újdonság volt neki a cigány-probléma kis országunk egyes részein, és az euro-kérdéssel sem volt képben.

Na és akkor még egy pár mondat a ma estéről. Tényleg nagyon jól éreztem magam. Nagyon-nagyon sokat jelent, hogy érzem-mondják-mutatják, hogy valóban szeretnek itt... Soha nem bántak velem szolgaként, soha nem éreztették velem, hogy én tőlük függök tulajdonképpen, pénzt kapok azért, amit csinálok. Ehelyett teljesen családtagként kezelnek, sőt... és ezért végtelenül hálás vagyok nekik. Ugyanúgy, ahogy ők is nekem ezért a majdnem egy évért. Oda-vissza működik ez. Nem dicsérem magam, és tudom, hogy szerencsés vagyok, hogy őket „fogtam ki”, de iszonyatosan múlik az au-pair hozzáállásán is, hogy hogy alakul a viszony a családdal. Nem hiszem, hogy tavaly óta olyan rengeteget változtak Karenék... és például az akkori au-pair nem is köszönt Pauline-éknak, nem hogy előrehozott karácsonyi vacsit adtak volna a tiszteletére. Hiszen ez most miattam volt. Nekik meglesz a rendes karácsonyi ebédjük... és ez igazán jól esik. Amikor a te munkádat köszönik meg a koccintásnál. Még ha egyszerűnek is tűnik az au-pair-munka... azért aki olvas, láthatja, hogy nem mindig az... egy szónak is száz a vége: jó érzés, ha megbecsülnek :)))

Oh, és nem tudom mikor jelentkezem legközelebb... lehet, hogy majd otthonról írok egy kis hazaút-összefoglalót. De tudjátok: januártól nem lesz minden nap bejegyzés. Már úgyis ismeritek a menetet, hogy milyen egy napom (még ha minden nap egy kicsit más is:), hogy a bajok ellenére mennyire jó itt a hangulat, stb... Úgy tervezem, hogy vasárnaponként írok majd heti beszámolókat. Egyszerűen nem tudok már minden nap írni...

Na mostmár tényleg ideje lefeküdnöm, aztán fél 5-kor búcsút mondok az itthagyott ruháknak, táskáknak, csizmáknak, kesztyűknek és sálaknak... majd vonatra, repülőre, BKV-ra, egy párszor még BKV-ra, majd MÁV-ra pattanok, hogy szombat délután megérkezzek kicsiny falumba :)

Jaj, még annyi, hogy ma egész nap eső esett, este pedig először haveseső, aztán rendes, nagy pelyhes hó... de szerencsére ez még kevés ahhoz, hogy engem megállítson és megakadályozzon abban, hogy hazajussak HOZZÁTOK!!! :)))) legalábbis remélem :))))

Fél 9-re mentem át. Egyet gondoltunk anyuval: ma csütörtököt, holnap pénteket tartunk takarításilag. Ma kimostam Yasmin ágyneműjét is, azzal akartam kezdeni. Anyu mondja, hogy már elindított egy fehéret. Azt a fehér adagot, amit már tegnap este betettem a gépbe, reggel akartam mellédobni Yasmin ágyneműjét meg ágytakaróját. Remélem ezzel sikerült érzékeltetnem, hogy mekkora hatalmas mennyiséggel indította el anyu a gépet :) Ők fizetik a számlákat, de én kicsit pazarlásnak tartom...

Egész jól haladtam, mivel senki nem volt otthon. 11 előtt végeztem is, pont mikor megérkeztek, készen a fiziora. Anyuval még dumáltunk, közben előkészítettem a rántott husit. Ez a kívánság ugyanis, utoljára. Úgy beszélnek a napokban, mintha legalább egy hónapra mennék el :) Bár anyunak kemény menet lesz... tényleg nagy segítség vagyok :) Ja, a rántott husimról egyébként ódákat zengtek hétfőn vacsi közben, amikor itt voltak a gyerekek. Anyu, Seb és Yasmin is, a gyerekek pedig kérdezgették, hogy milyen?, nagy szeletek-e?, stb... :))

Apu intézte a husit holnapra, és hívta anyut, hogy milyet vegyen? Egy egész pulyka túl nagy lenne nekünk, úgyhogy az kilőve. Egyszercsak hallom, hogy anyu mondja a nevemet... apu báránybordán gondolkodott... anyu pedig mondta, hogy azt szeretem a legkevésbé, aztán meg is erősítettem neki :)))) Így lesz csirke és marha :DD Bár holnapig még bérmim lehet :) Ja, mást is megvariáltunk, még tegnap mondjuk: apu pár napja bevitte a mérleget az irodába, hogy Todd megméretkezhessen. Mi nem tudtuk, hogy mégsem készült el a „film” (mint az elsőt, ezt a mérlegelést is rögzíteni akarják)... szóval nem tudtuk, úgyhogy én tegnap anyu javaslatára hazahoztam, rögtön magamhoz, hogy majd le tudjam mérni a bőröndömet. Apu pedig ma kereste az irodában :) Szerinte mi ketten anyuval meg akarjuk nehezíteni az életét :))))

Fél egy körül eljöttem, hoztam Yasmin kis rózsaszín bőröndjét, Karen mondta, hogy szerinte vigyem azt kézipoggyásznak. Yasminé, úgyhogy nagy bajba kerülök, ha valami baja esik :)))) Nem tudom még, az a baj, hogy az is önmagában három kiló, ha még beleteszem a laptopot meg minden kütyüt... csak 10 kg lehet. Valaki tudja, hogy a Malévnél mennyire szigorúak ilyen téren? Bár gondolom emberfüggő ez is... No mindegy, majd holnap eldöntöm, majd látom, hogy megy a pakolás... nem akarok pakolni... Karen ma próbált tanácsokat adni, mondta, hogy ő mit vinne a helyemben :D

Az a baj, hogy nem tudom ennyire előre megtervezni, hogy milyen ruhákat lesz kedvem felvenni otthon... nem tudom, hogy hova megyek szilveszterezni, vigyek-e „szép ruhát”?. Nem tudom eldönteni, hogy milyen csizmát/sálat/kesztyűt/táskát... nyilván nem vihetek mindent. Sőt, most, hogy beletettem a kis ajándékokat meg a rakat teát a nagy bőröndömbe... több, mint a felét elfoglalják... lehet, hogy nem is jut hely a ruháimnak :)))))

A kis szabadidőm letelte után visszamentem, husit sütöttem, Bert közben bejött, neki is adtam egyet. Yasmin is kért volna, de már csak 2 perc volt kb. a vacsiig... Karen meg mondta apunak meg Bertnek, hogy nem szeretem ám, ha készítés közben eleszegetik a kaját... mint a palacsintánál, szeretem a „halmomat” :)))) Természetesen megint istenit alkottam, a krumplipürével sem volt ma semmi problémája őnagyságainak, sőt... :)

Vacsi után tus, hajmosás, majd öltözés. Apu fél az elkövetkezendő két héttől... többször is felhozta, hogy mi lesz velük :) Például mondta, hogy valószínűleg majd a több éve nem hordott ruhái is előkerülnek, mert már látja, hogy fog fogyni a ruhastóc a szekrényben... mosni fog Karen, de vasalni nem hiszem... aztán meg mondta Yasminnak elköszönésnél (apu ment valahova), hogy viselkedjen velem normálisan, mert ez az utolsó előtti napom, aztán elmegyek... nekik egy évnek fog tűnni, nekem egy napnak... :)))

Anyuval is jól elnevetgéltünk a saját poénján, de ez sajnos a „nem publikus”-kategóriába tartozik... Fél 6 felé aztán mindennel végeztem, és eljöttem. Hajni olyan fél 7 körül érkezett, szegénykém nagyon beteg... elszaladtunk a boltba meg a fish&chipses helyre, meglepő módon fish&chipsért :))) Itthon aztán jól bevacsiztunk, jó nagy adagot adtak, igazából el is felezhettünk volna egyet :D Szegény mondjuk ízeket sem érez... remélem meggyógyul a hétvégére, ő szombat este repül haza. És ha már a repülésnél tartunk: elvileg péntek-szombatra havat mond, remélem engem nem érint, na meg Hajni is haza tud jutni szombat este. Mondjuk múltkor sem félméteres hó miatt zárták le Gatwicket...

Megajándékoztuk egymást: én kaptam egy nagyon szép, pihe-puha kötött zöldeskék sálat :))) KÖSZÖNÖM!!! :D Képeket nézegettünk, beszélgettünk, aztán 10 előtt valamikor ment el, ha jól emlékszem. Most január elejéig nem találkozunk, ő 4-én repül vissza.

Még rendbeszedtem magam, majd blogot írtam, tusoltam, és most fél egy van...

Jaj, a bolthoz még tartozik egy kis sztori, ugyanis vettem bort a holnapi vacsihoz. A kisboltban, ahol már tényleg sokszor vettem. A kasszásfiú, aki nem hiszem, hogy idősebb volt nálam, kért ID-t. Odaadtam a jogsit, erre azt mondja, hogy csak UK-ID-t fogadhatnak el. Mondom nekem nincs olyan, én nem UK-állampolgár vagyok. Sajnálja, látja, hogy elég idős vagyok, de csak azt fogadhatja el. Ezzel még sosem szembesültem, hirtelen azt sem tudtam mit mondjak, aztán végülis csak annyit mondtam, hogy mindig veszek itt bort... Tényleg sokszor vettem már... Ennyi elég is volt a fiúnak, úgyhogy megkaptuk. Mostanában amúgy tényleg szigorúbbak, egyre több helyen van kiírva, hogy ha olyan szerencsés vagy, hogy (nem elírás!:) 25-nél fiatalabbnak tűnsz, akkor ne vedd rossz néven, ha ID-t kérnek. Én nem is veszem, azt venném csak rossz néven, ha nem szolgálnának ki :))) Na mostmár tényleg megyek aludni...

Most szerda este 6 van... 3 előtt tért vissza ugyanis a netünk, miután Karen több, mint fél órán keresztül a telefonon lógott, rohangált fel-le az emeletre/-ről, kihúzott-bedugott különböző kábeleket... szóval büszkék vagyunk rá! :) Ja, ti még azt sem tudjátok, hogy elment :))) A „történet” alább olvasható:

Reggelről nem emlékszem semmi érdekfeszítőre. Elmentek suliba, én szokás szerint pakoltam. Mivel tegnap vasaltam, és gyanítom még fogok a héten :), 10 előtt már végeztem mindennel. A tegnap estéhez képest változtak a tervek, a részletektől megkímélnélek titeket... a lényeg, hogy háromnegyed 11-re el kellett mennem Pauline-nal a suliba Yasminért, aztán itthon előkészíteni fiziora, „átadni” a srácnak, aztán Pauline-ra bíztam őket és elkerekeztem dolgozni. Várhattam volna anyura, elvitt volna, de nem akartam több időt eltökölni. Bementem a bankba, befizettem az édes kis csekkeket :)

Háromnegyed 12-re értem aztán az irodába, ahol elég sokan voltak, ahhoz képest, hogy december közepe van... Végig volt mit csinálnom szerencsére. Bedobozoltam a novembert is... gyanítom rám várt volna januárban... A lányok tettek fel karácsonyi díszeket... de csak az ő részlegükre... kb. az összeset, az iroda maradék 80%-a nemigen érdekelte őket ...

Háromnegyed 6 felé aztán csörögtek anyuék, hogy mindjárt jönnek értem. Suli után ugyanis sín-ellenőrzőbe, majd pedig vásárolni mentek. Sebastian állítólag háromnegyed óra alatt megvett mindnekinek mindent, nem hiába, férfi a kis drága :) Yasmin már mondta tegnap is, hogy 10 fontja van rám, és hogy sállal akar meglepni :) Na meg elintézték a „secret santa”-ajándékokat is, mert csütörtökre kell :)

Hazaértünk, gyors tusolás, aztán vacsi. Én is majd éhen haltam már... valami másik fajta, isteni pestot ettünk... nyami :) Kaptam bort is, amibe ma anyu kivételesen egyszer sem ivott bele (legalábbis nem láttam:), és nem is vándorolt el sehova a poharam, mint az elmúlt pár napban minden alkalommal :))

Voltak gondok Yasminnal a nap folyamán. Apu megfenyegette, hogy ha a két „lady” közül bármelyik (anyu és én vagyok a két lady:) panaszkodik, nem viszi holnap reggel és így ugrik a fincsi reggeli is...

Én elpakoltam a konyhában, anyu pedig felporszívózott, mert délután a kutyák kicsit kidíszítették az amúgy is ocsmány szőnyeget. Mondtam is Karennek tegnap amúgy, hogy remélem, hogy ez az utolsó hetem vele... merthogy úgy volt, hogy a hétvégén már felszedik és még karácsony előtt meglesz az új padló... de nem... Mindegy, már nem sokáig kell néznem remélem, mondjuk 1-2-3 hétig még miután visszajöttem. Mondta, hogy legszívesebben már ő is becsukná a szemét, elege van már neki is...

Szombaton is porszívózott egyébként, és többet is mosott ma. Mivel nem voltam itthon. És jövőre ez lesz... lehet, hogy szoktatja magát az új rendszerhez, na meg az év utolsó két hetéhez... nélkülem :) Persze eddig is mosott meg minden, de most mintha többet tenné... Bár az azért vicces volt, amikor apu fehér zoknijáról mgkérdezte, hogy az kié? Mondom apué. Rácsodálkozott, mondta, hogy akkor tuti magának vette. Mondtam, hogy egy pár hete már használatban vannak :))) Apropó zokni: valamelyik nap találtam egy fekete zoknit, lila sarokkal és „lábujjrésszel”. Kérdeztem, hogy kié? Hát az is apué... lila... Mondtam is, hogy megy az új cipőjéhez, ami olyan „puccos”, hogy rózsás a belseje... ezt még múltkor mutatta, amikor hazajöttek valami kiöltözős buliból :))))

7 fele hazaugrottam a cuccomért, és anyuék már mentek is. Megint elsétáltak a pubba. Rájöttek délután, hogy ez az utolsó este idén, amikor elszabadulhatnak itthonról... Nem volt semmi gond a gyerekekkel, Yasminnal még kicsit dumáltam az éjszakai merevítők felrakása közben, és mondta, hogy 10 fontot költött rám, ami nagyon sok pénz neki, mert több, mint a zsebpénzének a fele :)))

Épphogy elkezdtem anyusékkal beszélni, amikor elment a netem... és vissza sem jött... nem tudom mi történhetett. Csekkoltam anyu gépét is, ott sem volt, úgyhogy megint elállítódott valami... Így úgy döntöttem, megnézem a vasárnapi X-factor-döntőt, ha már Karenék felvették nekem. És így sokkal jobb, hogy minden reklámot és sallangot átugorhatok... bár elszomorító, hogy a kb. 2 órából alig több, mint a fele a „hasznos idő”... No mindegy... bár már hallottam drága Mattem (nem apu Matt!:) nyertes dalát... nem lehet megunni ezt a fiút. Ez most közhelyes, de annyira őszinte, annyira természetes, érzékeny-érzelmes.... hogy az ember észre sem veszi szinte, hogy néha azért neki is elcsúszik a hangja... illetve nem érdekel :) (Főleg most, hogy lebetegedett egy kicsit...) És helyes fiú. Az utcán valószínűleg nem akadna meg rajta a szemem, de amikor énekel... gyönyörű: kívül-belül...

Tehát Matt csengő hangját hallgatva elkezdtem képeket válogatni. Elképzelhető, hogy előállok egy albummal még mielőtt hazamegyek. 10 előtt jöttek haza megint, pont jókor, a győztes dalt énekelte Matt. Le is fikázták rögtön, apu szerint karaoke-verseny volt. Ők inkább Rebeccat akarták, hogy nyerjen. Megállapodtunk, hogy csak én venném meg a CD-jét... ők biztos nem :) Kicsit még beszélgettünk, hogy kinek és mit kellene tanítani Yasminnak... aztán eljöttem, és mivel továbbra sem volt netem, itthon is folytattam a képválogatást és a blogolást. Tusiztam (van víz!!:), most pedig alvás.... fél 12 múlt csak, egész jó vagyok! :D

Apu amúgy még tegnap megdicsérte a munkámat, mármint a takarítást :) Tényleg sokat dobott a házon a pár óra kapirgálás-törölgetés :) Más: még ma is azon röhögtek, hogy tegnap este hogy néztem ki, Bert is viccesnek találta elmesélés alapján, és már bánják, hogy nem fényképeztek le :)

„Fejbeverős” ébredés után átballagtam. Yasmin szerint ma úgy voltam felöltözve, mint egy „hospital-lady”... Szombaton mamás voltam amúgy, és mikor Yasmin kinyilvánította véleményét, az „eladónő” mondta, hogy ő meg pont meg akarta dicsérni a ruhámat. És nem nagymamakorú a csaj :)))) Mondjuk Pauline-nal hasonlít az ízlésünk, de azért ő nem az a tipikus nagymama... vett majdnem ugyanolyan szivecskés nyakláncot, mint én :)

Na de vissza a mai naphoz: semmi különös nem történt. Elpakoltam, felmostam Pauline új felmosójával :), és a tőlem áthozott szerekkel kitakarítottam a fürdőt, mert minden cuccot a másik házban hagytunk pénteken. Fél 12 felé eljöttem, addigra anyu már hazahozta Yasmint, mert 11-kor kezdődött az itthoni fizio az ijesztően égimeszelő lengyel sráccal. A héten „ő a soros”... küzdött is Yasminnal rendesen ma... aztán anyu is. Mármint Yasminnal...

Kicsit skype-oltam Orsikával, mert már az idejét sem tudom mikor volt rám kíváncsi utoljára :))) 1-kor aztán kidobtuk Yasmint a sulinál, aztán anyu kidobott engem a háznál, így befejezhettem a takarítást. Végeztem az összes fürdőszobával, aztán megpucoltam az összes ablakot belülről. Volt még egy csomó matrica, malter- és festékmaradék rászáradva különféle méretű cseppekben, és voltak, amikre a festékszóróból jutott nem kevés fehér pettyecske... élmény volt... Éppen befejeztem, még elpakoltam a konyhapultokon, mikor jött értem anyu. Az ablakok tisztítása kívülről már valaki más feladata lesz... valószínűleg az a pasi csinálja majd, aki ide is jár, a nevére már nem emlékszem.

Hazaértünk, apu kifizetett. Nem beszéltünk meg semmit előre, mindenesetre örültem a hatvan fontnak, amit a kezembe nyomott :) Ez jól jött most így karácsony előtt, így mindenféle lelkiismeretfurdalás és aggodalom nélkül vacsizhatok szerdán Hajnival :)

Hazaugrottam a laptopomért, amikor is jött a meglepi: nincs víz... éppen akkor mérgelődött Bert, hogy nem tudja miért szivárog Karenék WC-je. Annyira, hogy a padlón ha rálépsz bizonyos járólapokra, érzed meg hallod, hogy víz van alatta... na ekkor bejelentettem, hogy nincs vizem. Bert tudja, hogy miért, a fővezetékben van eltörve valami csatlakozás, amit majd holnap délelőtt javít meg. Csak amikor elzárta, nem gondolt bele, hogy valaki él itt a garázsok felett :))) Mondjuk ha el van törve, el kell zárni, és végülis tudok víz nélkül élni egy napig.

Ja, amúgy nagy zsivaj volt: Sebastian két barátja és Yasmin egy barátnője is nálunk volt. Vacsi közben kérdezgettek egy kicsit, hogy honnan jöttem, mikor-hogy megyek haza, stb... Vacsi után inkább bevonultam vasalni egy kicsit anyuék szobájába.. Volt mit. Ma is basszus egész nap ment a mosógép. Amíg itthon voltam én indítgattam, de aztán szerencsére anyu sem feledkezett meg róla.

Karen hazavitte a gyerkőcöket, én tusoltam Yasminnal, ágyneműt cseréltem, felöltöztünk. Kicsit még dumáltunk, aztán hazajöttem a cuccomért, és visszamentem tusolni :) Berttel pont összetalálkoztam az ajtóban, megveregette a vállamat és bocsánatot kért :))))) Jól néztem ki tusolás után: edzőcipő, pizsi, télikabát, sapka, mert hajat mostam, egy kancsó vízzel :))))) Karen szerint így nem tudnék pasit fogni, Yasmin szerint pedig a pizsamám olyan, mint egy kórházi köpeny, mármint amit a betegek kapnak :))

Anyuék ma meséltek egy pár érdekes dolgot: például, hogy karácsony után mennek rugbyre Twickenhambe, ahol egy páran jelen lesznek az X-factorosok közül: a második helyezett: Rebbeca, a harmadikok: a One Direction, és még két másik versenyző, de nem Matt, aki megnyerte tegnap!!!!!! Legalább az itteni X-factort az nyerte, akinek az elejétől szurkoltam... ha már otthon kiszórták az igazi nyertest. Számomra akkor is Veca a győztes :)))) Ja, és egy helyen lesznek velük, egy asztaluk lesz... mert persze extra VIP-jegyeik vannak. Apu tud helyezkedni :))

Oh, Yasmint képzeljétek felvették abba a suliba, ahova be akartak kerülni!! Szeptembertől kell ugyanis iskolát váltani, jön a „középiskola”... Úgyhogy nagy az öröm. Elvileg minden akadálymentesítve van, és nagyon jó hírű iskola, családok költöznek a környékre, hogy oda járathassák a gyerekeket. Jó lenne majd Sebastiant is bejuttatni, de „just-in-case” néznek más sulit is. Ma például megtudták, hogy egy magánsuli, ami még jó lenne, évi 18 ezer fontba kerül... amit azért még ők is sokallnak egy kicsit. Érdekességképpen: abban a suliban csak 20% angol, 40% amerikai, a többi pedig teljesen vegyes. Apu szerint pont ezért lenne jó esetleg...

Ja, valamikor még átjött Pauline, és szóba került a csütörtök este. Mondta, hogy bízzunk csak rá mindent, és nem nyúlhatok majd semmihez, egy tányért sem emelhetek majd fel... mert az az én estém lesz. Mondtam, hogy inkább mindenki előrehozott karácsonyi vacsija :) Mondta, hogy nem, az enyém, mert ezzel köszöni(k) meg, hogy ennyire kedves lányka vagyok :))))) Mellesleg le akar itatni :))) a hajnali indulás ellenére is. Karent pedig „le akarta ütni” ma (is:), mert beszólt, hogy ne csináljon nagyon sok zöldségköretet a pulyka mellé. Csak megkérdeztem már, hogy mit eszünk :)))) Mondjuk azt már letisztáztuk, hogy nem keserítik csak hallal az életemet :)) Jut eszembe: Yasmin ma vicces volt :) Mondta, hogy ha én azt akarom, hogy kinyissák az ajándékaimat csütörtökön, akkor mi lesz a felnőttekkel, nekik nem lesz mit kibontani... mondom te azt hiszed, hogy csak ti léteztek és számukra nincs semmi apróság? :))))))

Jaj, remélem haza tudok menni pénteken amúgy. Anyu ma már azzal ijesztgetett, hogy havazást mond csütörtökre... de remélem, hogy csak északon... Az utak behavazódhatnak, mert attól még ki tudnak vinni az állomásra/reptérre (ha a vonatok nem járnak), csak Gatwicket ne zárják le!!! Majd figyeljük az időjárást, vonatokat, híreket, mást nem tehetünk...

Blogolás után még megírtam a karácsonyi kártyákat csütörtökre, meg Pauline-nak a szülinapit is. Most ott tartok, hogy mindjárt megint éjfél. Olyan rövid egy nap...

Most sem aludtam ki magam, már 8 után felébredtem. Apu falat festett, Karen pedig a biciklibeállítást megszakítva 11 fele elvitt Farnborough-ba, majd vonatra pattantunk Hajnival. A kalauz vicces volt, nem is nézte meg a jegyeinket, azt mondta, ha még egyet lát, „sikítani” fog :)))

Londonba érve első utunk a karácsonyi vásárra vezetett, ugyanoda, ahol Yasminékkal is voltunk a múlt héten. Vettünk fűszeres forrócsokit, nagyon finom volt :)) És láttunk gusztábbnál gusztább édes, sós különlegességeket... :D

Innen elsétáltunk a Hyde Parkba, a Winter Wonderland-be. Ez egy kicsit nagyobb karácsonyi vásár, mint a Temze-parti, és vannak mindenféle játékok, forgók a gyerekeknek, mint egy kis vidámpark. Rengeteg kajás stand van, mindenféle népek konyhája megtalálható... még magyarok is voltak: gulyás, borsófőzelék, halászlé, brassói, stb... De végül mégis más mellett döntöttünk: kenyérbe sütött bacon és sajt... isteni volt, friss, meleg, még gőzölgött :) Jól is laktunk vele :) A visszaútra vettünk egy kis forralt bort: „forralt bor” feliratú palackozott itókát forraltak, ahhoz képest nem volt olyan rossz... na persze az otthoninak nyomába sem ért :) Visszafelé azért már rendesen fáztunk, és néha elkezdett szemerkélni az eső. De csak nagyon kicsit, és szerencsére az is rögtön elállt.

Waterloon még volt időnk, úgyhogy beültünk egy lattéra egy kávézóba/bárba. Ismét vonatra pattantunk, aztán következett a kb. háromnegyedórás sorban állás... Bejutottunk... ezúttal volt egy is táska-ellenőrzés is, eredmény: elvették a három kortynyi narancslevemet. Túléltem :) Elfoglaltuk a helyünket, ismét közel, ismét jó helyet sikerült találni. Ettünk egy kis palacsot és sütit, nagy nehezen hozzájutottunk egy kis borhoz (nem volt már bikavér, de ezt fent, ahol először kértük, még nem tudták... tanácsolták, hogy menjünk le, de ott se volt már, aztán nem húzták ki eléggé a kékfrankos dugóját, én pedig beletörtem :)))

Még kezdés előtt sikerült magamra öntenem az első pohár borocskám egy részét. Tudjátok milyen vagyok, állandóan jár a kezem... középen, a mellkasomtól indulva gyönyörűen végigfolyt rajtam, még a bugyimban is éreztem... hát így indult :) 8 körül kezdődött egy néptáncos produkció, illetve több. Kint élő magyar fiúk-lányok táncikáltak, jó volt népies dallamokat hallani és látni őket :)

Fábry aztán 9 előtt jelent meg... hát... aig lehetett ráismerni. Mint aki akkor ébredt. És valószínűleg így is volt. Legvalószínűbben pedig túl jól sikerült az előző este/aznap délután... A második részre már emberibb arccal lépett színpadra. Amennyire kedvelem, annyira csalódott voltam az első rész után. De az is lehet, hogy túl nagyok voltak az elvárásaim. Bár ezt azért nem gondolom, mert a második rész már sokkal jobb volt, akkor több témát érintett. De az első rész lényegében egy poén köré épült, ami a végére már nem is volt vicces... Csak arra tudtam gondolni, hogy „mikor lesz már a csattanó? mikor lesz már vége?”. Nem azt mondom, hogy nem mondott vicceset, mert persze mondott, sokat. Csak például Hadházival vagy KAP-rel összehasonlítva... akkor nem volt pillanat, hogy ne nevetett volna az ember, sírva... és a tegnapi műsor ettől jóval elmaradt... Na mindegy, azért nem bántam meg, de egy kicsit többet vártam volna tőle. Volt egy csaj a WC-ben a szünetben, ő eléggé ki volt akadva... Ja, meg voltak IQ-király hazánk fiai, főleg egy srác, aki nem bírta ki, hogy ne szóljon be hülyeségeket... az ilyen embereket ki sem engedném az országból, mármint Magyarországról... sőt, otthon is el kellene különíteni őket...

Háromnegyed 11 felé lett vége a banzájnak, a kijáratnál kaptunk 2011-es falinaptárat ajándékba. Ugyanazzal a vonattal zakatoltunk haza, mint a múltkor: a negyed 12-essel. Éjfélre Farnborough-ba értünk, aztán 12 fontért hazataxiztam. Háromnegyed egykor feküdtem le így is, ezért nem írtam meg tegnap a beszámolót.

Éjjel nagyon rosszul aludtam, rengetegszer felébredtem. Szerintem túl sok fokhagymás kenyeret és fokhagymás majonézt ettem... néha lehet, hogy vissza kellene fognom a fokhagymafogyasztást, pedig imádom... de az álmatlanságot csak erre tudom fogni. Aztán meg 7 után Bert elkezdett tevékenykedni lent, a garázsajtók fel-le gördültek... egy ideig még fetrengtem, aztán 8 előtt kidobott az ágy. Pedig azt hittem, hogy a tegnapi nap után majd nagyon mélyen nagyon sokáig alszom...

Elkészültem, majd 11 előtt átmentem. Ma ugyanis nagy charity-esemény volt nálunk: mindenféle ékszereket, táskákat, cipőket, kozmetikumokat lehetett vásárolni – kedvező áron. Karen jutaléka pedig a Footsteps-nek ment, Yasmin jövő évi kezelésére. Ezért sütöttem tegnap a pogit és a muffint, ami a többségnél sikert aratott :))) A lányok még a muffin receptjét is elkérték.

Segítettem pakolászni egy kicsit, aztán déltől elkezdtek szállingózni a vendégek. Sokan eljöttek, ittak-ettek (főleg bort, üdítő nem is fogyott:))), beszélgettek... Jól eltelt a délután, valamikor fél 3 felé kezdett el összepakolni a csaj. Segítettem is neki, rengeteg cucc volt. Ő pedig egy MAC szemhéjpúder-palettával hálálta meg, amit már nem tudott volna eladni, mert az egyik szín egy kicsit sérült volt. Na meg korábban vettem is egy-két dolgot tőle...

Sallyt tényleg egyre jobban bírom (az ikerlányok anyukája): ma is mondta számomra ismeretlen embereknek, hogy én vagyok eddig a legeslegjobb au-pairje Karennek, Yasmin is mennyire szeret engem, néha nálam alszik, stb... Sam is eljött (nem a főnök Sam), vele is jót dumáltam, és Lisaval, Pennyvel, JuJuval... ők mind a „kedves barátnők” :) És ma megismerhettem az apu szerint ijesztő barátnőit, akikkel korábban együtt dolgozott anyu. 3 nő, nagyon festett szőkék, nagyon nem természetesek... tudjátok, amikor látszik, hogy sokkal fiatalabbnak szeretnének látszani, de pont az ellenkező hatást érik el... róluk elég is ennyi :)))

Tehát összepakoltunk, aztán még maradt egy kicsit beszélgetni a nő. Úgy volt, hogy megyek majd ma is takarítani a házba, de aztán anyuval megbeszéltük, hogy inkább ne. Így segítettem mosogatni, stb. Majd 5 körül eljöttem, felpakolva. Rám akart sózni egy csomó bort, de csak egy kis rosét hoztam el... dél óta ittunk, elég volt már mára :)))))

Itthon X-factort néztem, skype-oltam, ajándékokat csomagoltam és kitakarítottam a kis kuckómat. Aztán végre Gabival is tudtam beszélni, de nem skype-on (valamiért mindig szétkapcsolt), hanem a gmailes csevegőn. Ott is lehet már „telefonálni”, ami valószínűleg nem újdonság, csak eddig sosem vitt rá a szükség. Tök jó volt :))) Ja, és Gabi kijön elém a reptérre jövő héten!!!!! :)))))))) Olyan jó lesz találkozni vele! :DDD

Ja, az otthoni X-faktorról anyáéktól hallottam. Hihetetlen, hogy Veca kiesett!!!!! Én komolyan azt hittem/reméltem, hogy ő fogja megnyerni!!!!! Nikolast tettem volna a második helyre... Király L. Norbival nincs semmi bajom, örülök, hogy eddig eljutott, hatalmas showman, ugrál, szórakoztat, de NEM TUD ÉNEKELNI. Veca pedig tud... nagyon is... bár ezzel a gyönyörű hanggal és a tehetséggel, ami neki van, kiegészítve az X-faktor által kapott ismertséggel... szerintem nem lesz gond :) De akkor is kiakadtam!!!!!!!

Na most megyek aludni, fél egy... Holnap hosszú napom lesz. London karácsonyi vásár – Fábry!!!!

Jajj, egy dolgot elfelejtettem: ma én ébresztettem az egész családot, nem szándékosan :) Bár még tegnap este rájöttem, hogy otthagytam a telefonomat, de mivel már apu is aludt, nem akartam visszamenni érte, az automatikus ébresztőm pedig teljesen kiment a fejemből. Így történt hát, hogy Somersék ma 6:43-kor keltek :))) Csak egyikük sem tudta, hogy kinek a mijéből szól kora reggel a Meet me halfway a Black Eyed Peastól, pár hónapja ez az ébresztőm ugyanis :)))) Sebastian azt hitte, hogy anyu telefonja, anyu azt hitte, hogy Sebastian ipodja... ők ketten ugrottak ki az ágyból :))) Azt mondta anyu, hogy úgysem tudott aludni, bár 7-fél 8 felé akart csak kikelni :D Bocsiiiiii :)))

Este annyira fáradt voltam, hogy képtelen voltam megírni a kis beszámolómat...

Szokásosan fél 8-as kezdés, öltözés (viktoriánus stílusban, a nagyszülőknek tartott délutáni előadás miatt), reggeli, indulás. Jó tempósan hozzákezdtem rendbetenni a házat, kimostam Karenék ágyneműjét, ablakokat-tükröket tisztítottam, meg fürdőszobát. Amint végeztem, fél 11 felé már mentünk is a házhoz, amit apu és Dave vettek, teljesen átalakítottak (mindent ketten csináltak), most pedig szeretnének tőle jó pénzért megszabadulni. Mattnek szüksége volt valakire, aki kitakarítja, én pedig boldogan vállalkoztam...

...aztán majdnem sírva fakadtam, mikor megláttam mekkora. Egy szint, 3 kicsi meg egy nagy hálószoba, több falból nyíló szekrény lakásszerte, 2 fürdőszoba plusz egy harmadik WC, hatalmas nappali, nagy konyha plusz még egy kisebb konyha, 2 bejárat 2 előszobával... És nagyon világos az egész, rengeteg-rengeteg ablak, és sok a teljesen üveges ajtó is. Kívülről minden üvegfelelület tele van a matricák ragacsos hátuljával egyelőre, jó móka lesz leszedni. Egyébként gyönyörű az egész, és egy tóra néz. Alig pár méterre attól a háztól, ahol apu felnőtt :)

Szóval ott tartottam, hogy nagy... azt sem tudtam hol kezdjem... Karen itthon még azt mondta, hogy mivel nincs ott semmi, szerinte gyorsan lehet vele végezni. Aha. Apu azért közelebb állt az igazsághoz, amikor mondta, hogy ez nem egy-, de még csak nem is kétnapos munka, hiába tényleg üres szinte az egész. Mondjuk a konyhaszekrények-fiókok már tele voltak pakolva mindenfélével, nagyrészük Dave-é. És a ház más részein is voltak cuccok, úgyhogy mindent kihordtam a kiskonyhába. Aztán szépen kitakarítottam a konyhaszekrényeket kívül-belül, volt mit: forgács, por mindenhol. Felmostam az egyik előszobában meg a konyhákban, aztán felporszívóztam mindenhol (több, mint egy órán keresztül). Ilyen porszívót akarok majd, annyira csendes és jól szív :) Ezután faápolóval letörölgettem az ajtókat, majd leportalanítottam az összes radiátort, kapcsolót és a szegélyeket. Ezután jöttek a fürdők, de azokkal nem végeztem rendesen, közben megjött értem apu, aki elégedett volt a részeredménnyel.

Kicsit korán értünk a sulihoz, 4-re kellett Sebastianért menni, így egy kicsit még üldögéltünk a kocsiban. Egy nő leparkolt velünk szemben, aki állítólag szokott beszélni Karennel, és apu is ismeri... elment mellettünk, aztán apu mondta, hogy „Most úgy nézett rám, mintha valami másik nővel lennék. Ok egy kis pletykára...” :)) Ja, mondom egy fiatal, ápolatlan (gondolhatjátok hogy néztem ki:) nővel :))))

Hazaértünk, rögtön vacsiztunk (pizzát), aztán már mentek is anyuék, illetve már közben. Yasmint átvittem Bertékhez egy órára. Addig mostam-szárítottam-ágyneműt húztam, pakoltam mindenhol a házban, és meggyúrtam a sajtos pogi tésztáját. Semmit nem mértem, úgyhogy kíváncsi vagyok milyen lesz. Eddig volt nyugtom egyébként... aztán átmentem Yasminért...

Egy ideig elvoltak Seb szobájában, de aztán Yasmin elkezdte idegesíteni Sebastiant (villanykapcsolgatás, stb.). Én közben muffin-ügyben próbáltam haladni, néha odamentem... Yasmin nagyon fáradt volt, hisztérikusan sírni kezdett egy párszor, mert Seb érthető módon ki akarta rakni a szobájából... Aztán a nappaliban folytatták... Yasmin keresi a bajt állandóan, aztán csodálkozik... grrrrr... nagyon mérges voltam. Meg amúgy sem tudok semmit normálisan csinálni, ha ott van, mert mindig kell neki valami. Lehetőleg még mielőtt kimondja :)))))

Aztán jött a következő „meglepi”, amiről sajnos nem lenne fair írnom. A lényeg, hogy jó időre kivont a konyhai tevékenységből. Apu fél 8 körül már haza is ért szerencsére, pont jókor. Még megcsináltam anyuék ágyát, aztán visszaballagtam a konyhába, mert a pogácsasütéshez ekkor még hozzá sem kezdtem. Anyu mondta egész héten, hogy csináljam csak a gyors muffinokat, az is elég. De én nagyon akartam pogit sütni :))))

Apu elrendezte Yasmint, azt hiszem most először hallottam őt igazán nagyon kiabálni Yasminnal... aztán kiköltözött ő is a konyhába, vacsit csinált. Még jó hogy elég nagy, elfértünk. Beszélgettünk-rugbyt nézett-beszélgettünk, na meg megittunk egy üveg bort az este folyamán. Sebastian is fent volt még fél 9-ig, szórakoztatott bennünket. Odahozta az ipodját, ami az ujjlenyomatomból megmondta, hogy boldog vagyok, boldogabb nem is lehetnék, minden a legjobban alakul most :))) Yasmin sírását a „hangzavarban” is hallottuk... ja, mondom pont úgy hallatszik :)))))) Sebastian várta már a szombat reggelt, hogy segíthessen takarítani, 5 fontért... apu mondta, hogy hagyjak nagy kupit, hogy legyen mit tisztogatni. Mondtam, hogy egy csomó tejet már kiborítottam a fapultra korábban, mert felboríottam a majdnem teli üveget... erre Seb valami olyasmit mondott, hogy micsoda meglepetés, ki más is csinálhatna ilyeneket, mint én? :) Minden nap szóba kerül amúgy valamilyen formában, hogy milyen ügyetlen vagyok :)

Apu mesélt egy csomó mindenről, anyu barátnőiről :))) is például. Kipörögtük anyu gondjait a poharak/bögrék megkülönböztetésével...  Matt mondta, hogy sokszor ő teát iszik, anyu kávét, és simán megissza a teáját, anélkül, hogy feltűnne neki :)))) Beszéltük, hogy jó hosszú napom volt, erre persze megint mosolyogva jött azzal, hogy 23 évesen ezt bírja az ember :))) Merthogy ő is... oh, mondom tudom, napi 12 óra, heti 7 nap... ki mondta? :) Mondom egy párszor már ő. „Mindig részegen, ugye?” :)))) Azt is megkaptam, hogy kezdek megőrülni, mert már akkor is hallottam Yasmint sírni meg aput hívni, amikor már aludt. Amúgy napközben is hallottam a másik házban, hogy valaki a nevemet kiabálja :)) Ja, és azt mondták, profi vagyok, mikor látták, hogy készül a pogi... mondtam, hogy akkor leszek profi, ha finom is.

A pogácsáim tehát szépen pirultak, egy pár kisebb tepsivel azért lett... közben mosogattam, pakoltam. Aztán még ruhákat hajtogattam, majd 10-kor eljöttem. Apu addigra elaludt a kanapén :)

Egy kicsit még beszéltem anyusékkal, aztán fél 12-kor feküdtem le. Elég gyorsan elaludtam.

Ahhoz képest, hogy könnyű sütögetős estét vártam...

Reggel elvileg fizioja lett volna Yasminnak, de mivel 10 után feküdt le tegnap, mégsem volt. Fél 8-kor még Seb is aludt, pedig ő mindig fent kukorékol már legalább 7-kor, inkább hamarabb. Gondoltuk, hogy kis undok, morgós lesz ma reggel... mármint Yasmin. Nem „csalódtunk”.... volt egy kis vitánk a reggelinél, nem részletezném, de nagyon felment bennem a pumpa... úgy levágtam a müzlis tálkáját az asztalra, hogy kilötyögött a tej belőle (pedig alig van benne müzli, tej meg még kevesebb...) Aztán azt mondja, hogy jó, megeszi, nem akar velem konfrontálódni. Mondom már megtörtént, ha nem vette volna észre :) Aztán anyu is hazaért (időközben elvitte Sebet suliba), neki is mondtam, a tálka-levágós részt is (nem mintha büszke lennék rá). El tudja képzelni mennyire felhúzott... egy ideje már téma, hogy pár hete, de főleg a múlt hét óta, milyen kis undok mindenkivel a kis dráma-királynő, ha olyanja van... Aztán persze bocsánatáradat volt egész reggel meg délután-este is.

Gyorsan elkészültem, majd Pauline elvitt a suliba. Volt egy kis dugó, így valamennyit késtem, de nem számított, kvízes-kajálós-ivós karácsonyi óránk volt. Ajándékba adtunk a tanárnőnek egy képet a csoportról (ő is rajta van), meg egy kis tobleronet. Mindezeket Hajninak és Elenanak köszönhetjük. Köszi! :)))

Suli után elintéztem és megvettem mindent, amit még akartam. Az olcsó boltban (ami olyasmi, mint nálunk a 100 Ft-os) vettem a kutyáknak két gumicsontot, és elfelejtettem, hogy csak bizonyos összeg felett lehet kártyával fizetni, na meg hogy nincs nálam készpénz. Mondom a srácnak, hogy majd visszajövök, erre mondja, hogy hozzam el nyugodtan őket, majd beviszem a pénzt, ha arra járok. Mondom nem, még ma, sőt mindjárt visszajövök. Erre ő: nem sürgős, tényleg elhozhatom őket, majd kifizetem valamikor, ha legközelebb arra járok. Mondom az nem most lesz :) Úgyhogy kisétáltam, vettem ki pénzt, és lerendeztem. Amúgy nem értettem félre semmit, tényleg úgy volt vele, hogy akár jövő héten valamikor is ráér. Jó, csak két font, még ha nem is vittem volna be, nem érte volna őket nagy veszteség. Valószínűleg ezért volt ilyen jófej :)

Ám mai „kalandjaim” sorának koránt sincs vége: elmentem a Lidl-be, abban a reményben, hogy találok olyan sós mogyit, amilyet az otthoniban lehet kapni, és nem mellesleg isteni, a legjobb!!!! Hát azt nem találtam, találtam viszont mást. Fizetésnél azonban otthagytam a kártyámat, amire a Sainsbury’s-ben derült fény... közöltem a pénztárossal a tényállást, félrerakattam a teáimat, aztán kirámoltam a táskámat. Semmi. Fantasztikus – gondoltam... ugyanis két eshetőség volt: Lidl, vagy a másik rosszabb: a primarkos zacskóba tettem (először abba pakoltam a vásárolt cuccokat, aztán bele a táskámba), amit viszont kidobtam egy utcai kukába. Visszabaktattam a Lidl-be, közben már látttam magam félig a hatalmas kukában :) de szerencsére a „lidlis” pénztárosfiú már messziről nyújtotta felém, amikor meglátta, hogy beléptem az ajtón :))) Nem is mondott semmit :D

Vissza a Sainsbury’s-be, ahol a pénztáros néni igazán őszintén osztozott az örömömben, és hülyének nézett kb, hogy minek veszek 10 doboz zöldteát, pontosan ugyanabból a fajtából. Az egész készletet (legalábbis a polcról) felvásároltam szinte ebből a márkából :) Mondtam, hogy nem mind magamnak lesz :) Még benéztem a House of Fraserbe, ahol le volt értékelve a parfümöm. Az Armani, amit még St. Louis-ból hazafelé meg akartam venni, dehát a st. louisi és a chicagoi repterek hatalmas üzleteinek hatalmas választéka ezt nem tette lehetővé... Egy ideje már szemeztem vele, eredetileg a reptéren akartam megvenni jövő pénteken, de most akciós volt. Kb. így ugyanannyi szerintem, mint a reptéren, vagy egy kicsit olcsóbb. No mindegy, megvettem magamnak, egy kis karácsonyi ajándék :) Mondjuk életem első 22 és fél évéhez képest az utóbbi egy év végig karácsony volt számomra, már ami a műszaki cikkeket, ruhákat, cipőket, táskákat illeti. Dehát be kellett hoznom a „lemaradást”, mostmár jól vagyok. Lassan azt mondhatom, hogy nincs égető szükségem semmire. Tényleg.

Hazabuszoztam, hazagyalogoltam, majd 3-kor átmentem. Később jöttek haza valamivel, én már nagyban vasaltam. Anyu elkezdte a vacsit (sült zöldségek számomra ehetetlen kolbászkákkal), Yasmin pedig úszott kint (nem akart – ebből is volt egy kis vita). Seb elment apuval teniszre, mi lányok maradtunk, tusoltunk, beszélgettünk. Yasmin említette, hogy anyu milyen idegesítő ma. Mondom én tudok valakit, aki ha olyanja van, hetek óta undok és idegesítő... Ismét elmondtam/megkértem, hogy viselkedjen... Mondta, hogy tudja, hogy nagyon „rossz” mostanában, és nagyon rosszul is érzi magát emiatt. Hogy csinálhatná vissza? Bocsássak meg. Nagyon szeret, stb... Mondtam, hogy nem millió bocsánatkérés kell, hanem az, hogy változtasson a hozzáállásán meg a viselkedésén. És hogy tényleg nem akar engem is elveszíteni, mert milyen sok hónapja mennyire jól kijövünk, emlegette a „régi szép időket” :)))) Lefekvéskor aztán megint szóba került ez (igazából minden nap mostanában), akkor is mondtam, hogy nem akarhatja, és én sem akarom, hogy mindenkinek azt kelljen mondanom, hogy a jólnevelt kisangyal egy gonosz, neveletlen, undok ördöggé vált... Azt mondta még ne mondjam ezt senkinek, mert visszaváltozik :)))) Karen is rendesen kiosztotta ma is amúgy reggel, és még folytatta, miután én eljöttem. Mondta azt is, hogy jobb lesz, ha velem sem kötözködik, mert nem ártana, ha nem rossz szájízzel kezdenénk 2011-et, vagy mondjuk azzal, hogy vissza sem jövök :)))))))

Borozgattunk is. Mármint anyuval. És tényleg közösen, sokszor egy pohárból. Karen ugyanis egyre „rosszabb”, kb. ötször cseréltünk poharat. Pedig nem is egyformák voltak, direkt. Felkapja az övét, elsétál vele valahova, leteszi, felkapja az enyémet, ha nem vagyok ott, elviszi, én meg keresem :)))) Ma valamiért nem tudta megjegyezni, hogy melyik az övé, és tényleg vagy ötször cserélődtek. Így én ittam az övét, amikor ő elvitte az enyémet. Jól elvagyunk végülis :)) Pedig mikor másodjára ivott bele akkor még a sajátjába, mosolyogva-félve közelített az egyik felé, ahogy szokta, hogy az-e az övé? Azt hittem megjegyezte :DDD

De ez nem is lényeg: vacsiztunk, aztán hazaértek a fiúk. Anyuék fél 7-kor elsétáltak a pubba, negyed 8-kor már aludtak a gyerekek. Vicces volt, mert amikor anyáék hívtak skype-on, éppen elalvóban volt Yasmin, akinek valószínűleg a fülei a legfejlettebb érzékszervei, és köszönt anyáéknak, aztán mondtam, hogy alvás van, ő meg üzente anyának, hogy „a lányod éppen most szid le” :))) De aztán aludt, szerencsére semmi nem volt egyikőjükkel sem.

Anyuék 10 fele értek haza, nevetgéltünk egy kicsit, megbeszéltük, hogy emésztésünk végermékének milyen változatai vannak, és hogy kiskorban megtanuljuk megnézni... na jó, szerintem ennyi elég is nektek :) Még skype-oltam Hajnival egy kicsit, blogoltam, tusoltam (egyszer még tuti sikerül közelebbről is megismerkednem a fürdőszoba padlójával, ugyanis iszonyatosan csúszik a parketta... minden nap nagyon kicsin múlik...) Most megyek aludni, és tudom, hogy senki nem kényszerít, hogy eddig fent legyek... de megint háromnegyed egy...

Fél 9-re mentem csak, anyuval kávézgattunk, beszélgettünk. Átbeszéltünk mindent, mondtam, hogy gondolom ő volt, aki javasolta, hogy suli-napokon ne dolgozzak :) Mondta, hogy igen, az okok ugyanazok, amiket múltkor is megtárgyaltunk már: nem akarja, hogy előbb-utóbb idegbeteg, na meg kimerült legyek a sok munkától meg az állandó mindennapos biciklizéstől, stb. Ja, meg kérdezte nevetve, hogy válaszoltam-e Mattnek? Mondtam nem, gondoltam úgyis beszélünk majd. Elfelejtettem, hogy apu egyszer mondta anyunak, hogy bunkóság nem válaszolni az e-mailekre, amikor anyu mondta, hogy majd úgyis beszél xy-nal, minek válaszoljon :) Úgyhogy válaszoltam neki egy vicceset, csak hogy ne legyen baj :)))

Karen kb. 10-kor elment, ekkor kezdtem igazából a munkát... A szombatra készülve kipucoltam a konyhát: a falaktól, csempétől, vízcseppes ablakoktól kezdve a konyhaszekrényekig mindent. Ezenkívül a szokásos porszívózás is megvolt mindenhol, extra pókhálózással minden helyiségben :) És még a portörlést is megcsináltam. Nem mondanám, hogy sokat lazsáltam... Ja, meg a Sainsbury’s-es szállítmány is megjött közben... Még előkészítettem a rántott husit, aztán 2 után eljöttem, addigra anyu is újra hazaért. Jó hosszú délelőtti műszak volt. De nemcsak nekem, szegény Bertnek is, aki szinte egész idő alatt a fürdőben volt, próbálta megjavítani a WC-t... ja, ha eddig nem írtam volna: szombat óta nem lehet lehúzni. Mármint a tartállyal van gond, nem töltődik fel... leönteni le lehet, lemegy minden gond nélkül. Úgyhogy cuki kancsót használunk most. Mindenkinek kezd már elege lenni a fél házból, hogy minden mindenhol van, sok dolog nem működik, még több nem hozzáférhető...

3 után aztán vissza. hazaértek a suliból. Sietni kellett, mert jött a fizios csaj, és még le akartunk tusolni. Yasmin kért vizet kulacsban, de én gondoltam pohár is jó lesz, nincs idő kulaccsal játszadozni. Mindenki a konyhában volt, és még Dave is ott volt... én pedig félúton voltam a csap felé, amikor Yasminnal keresztezték egymást az útjaink, és mivel nem kulacs volt nálam... egy kicsit belémjött. Nem fájt meg semmi, de a szándékosság egyértelmű volt. Karen nem is tudta miért volt, de pont ott állt mellettem, úgyhogy rögtön ráordított, hogy menjen a szobájába, fél perce van. Aztán kb. negyed órát beszélgetett vele... sietség ide vagy oda... Néha szokott ilyet, de velem még sosem csinálta. Szerintem Dave miatt is volt, mármint ha bárki ott van, azért szeret „szerepelni”, még ha így is...

Aztán persze nem győzött bocsánatot kérni, ezerszer, újra és újra... sírt, legyünk barátok, nagyon szeret, és nem akar elveszíteni, nem akart bántani, megnézheti-e a foltomat? Mondom nincs folt, nem fájt, de most nem az a lényeg, hanem maga az, hogy ezt csinálta... Nem akarta. Na persze :) Azért az első bocsánatkérés után az is kicsúszott a száján, hogy ha én kulacsban adtam volna a vizet, nem került volna bajba. Dehát ezt már megszokta a családban mindenki, hogy Yasmin sosem hibás semmiért :)))) Anyu aztán még egyszer helyretette...

Felöltöztettem, aztán megsütöttem a rántott husikat. Ez volt ugyanis a csibeburgerünk fő alkotója. Mert úgy volt, hogy fizio után rögtön indulunk, és a kocsiban eszünk majd. Nekem volt háromnegyed órám elkészíteni magam, fél 6-kor visszamentem. Végül itthon ettünk, aztán rohantunk.

Nem tudjuk miért kellett 6-ra ott lenniük Yasminéknak a 7-kor kezdődő előadásra... nem szerepelni jöttek, csak nézni :) Na mindegy, gyorsan bemutatott Karen az embereknek, hogy nehogy azt higgyék, hogy valami idegen akarja Yasmint WC-re vinni az előadás kezdete előtt meg a szünetben :) Aztán én le is léptem, Yasmin nem akarja ilyenkor, hogy mindenki tudja, hogy segítségre szorul. Ezért eleinte teljesen egyedül akart menni, mármint pár hete még, amikor a saját jegyét megkapta.

Vettem egy kis bort magamnak, aztán elfoglaltam a székemet. Tök jó helyen ültem, a 4. sorban, mindent jól láttam, jól hallottam, és még értettem is. Kivéve Aladdint, amikor mélyen énekelt. Na de most egy kicsit arról, hogy mi is az a pantomime. Mert nem igazán tudtam elképzelni én sem korábban... mondják, hogy karácsony környékén van mindig (bár köze nem volt a karácsonyhoz, és anyu is mondta, hogy soha nincs); mindig van férfinak öltözött nő vagy fordítva; és hogy nagyon vicces. Ennyit tudtam róla. És mindig van egy sztori, alapsztori, jelen esetben valami modern Aladdin volt. Elég rendhagyó módon előadva :) Úgy jellemezném, hogy zenés-táncos-interaktív show, ami elmesél valamit. Inkább a gyerekeknek érdekes és vicces, ők mindig kiabáltak, válaszoltak a szereplőknek, ha kiszóltak a közönségnek... de felnőttek számára is élvezhető. Sokat nevettem, az tuti :) Csomószor beleszőtték Camberley-t, a plazat, boltokat, mosópor-márkákat, stb. Camberley-ről vetítettek is a háttérben, amikor Aladdin testvére és az anyja Egyiptomba indultak egy kisbusszal, hogy megtalálják őt :)))) Aladdin anyját amúgy egy pasi játszotta, milliószor átöltözött, elképesztő cipői meg ruhái voltak... az első egy amerikai-mintás lakkcsizma, akkora sarokkal és talppal, amekkorában még az angol lányok sem közlekednek... azt néztem mikor esik el a nagy táncikálás közben, de nem tette :) A fiúk egyébként elég csúnyácskák voltak... kivéve a dzsin... gyönyörű teste volt, mert természetesen félmeztelenül bújt elő a lámpásból :)))) szerencsére nem csak egyszer :))) Bár szerintem esélyes, hogy nem a nőkhöz vonzódik. Abban amúgy Yasmin is egyet értett, hogy szép fiú volt, mondtam ugyanis anyunak, ha másért nem, ezért megérte volna neki megnézni :))) Na de vissza a showra, még egy dolog róla: sokszor lejöttek a szereplők a színpadról, bevonták a közönséget (a nőnek öltözött pasi például egy pasival megpusziltatta az ujját, aztán a könyökét is pár perccel később:))). Ja, meg a dalok: mindenféle dallam felcsendült, a mostaniaktól kezdve egészen a régi slágerekig, tényleg mindenféle... felét mondjuk átköltötték :)) Mert az egész darab modern volt: Aladdin anyjának például mosodája volt :) Hú, más most nem jut eszembe, és igazából lassan be kellene fejeznem az írást, mert éjfél van... és holnap is nap lesz.

Az egésznek egyébként fél 10 után valamivel lett vége. Tök későn volt a szünet szerintem, nem a felénél. De nem volt hosszú: pont elég volt arra, hogy elvigyem Yasmint, majd magamat WC-re, és vegyek még egy pohár bort. Aztán mikor leültem, a néni, aki mellettem ült, megkérdezte, hogy élvezem-e. Furcsállta, hogy miért vagyok egyedül, így gyorsan elmondtam, hogy mi a helyzet. Nem kellett volna, mert ezután ő is elmondta, hogy mi a helyzet vele... úgyhogy mostmár tudom a fél családfát, hogy hogy kaptak jegyet, stb... Az idős nénik mindenhol egyformák :))))) Ez nagymama-vonás, én is biztos ilyen leszek:))))

Jaj, még egy: volt benne egy rész, amikor Aladdint hátulról ilyen daruszerűséggel (tudom, hogy nyilván nem ez a neve a szerkezetnek, de fogalmam sincs hogy hívják az ilyet) felemelték, aztán ki a közönségbe. És mivel Yasminék lent ültek, pontosan Yasmin feje fölé ment Aladdin. Ő pedig azért félős... a főgonosztól is azért nem félt, mert tudta, hogy ki játszotta. Gondoltam, hogy tuti majd össze... magát, és úgy is volt, a kocsiban utólag már jót röhögtünk rajta. Nem ő volt az egyetlen, aki félt: előttem fogyatékosok ültek, és az egyik nő mindig nagyon megijedt, amikor dzsin előjött, mert mini-füstös-tüzijátékkal járt, ami villogott és iszonyatosan hangos volt...

Hú, na mostmár tényleg befejezem. Csak nem akartam holnapra hagyni. Utolsó nap a suliban, és utolsó napom Camberley-ben. Meg akarok venni mostmár mindent, még egy-két apróság hiányzik.

Fura visszaszokni ezekre a reggelekre... több, mint három hete nem volt olyan, hogy suliba készítsem Yasmint. Tegnap azt sem tudtam például, hogy melyik az ő fogkeféje, mert nem olyan régen cserélték mindenkiét :)))

Öltözés, nevetgélés, reggeli, WC, indulás... a szokásos menetrend. Közben nem tudom hogy, de sikerült kb. mindent elpakolnom, így miután elmentek, még elrendeztem a konyhát, elindítottam egy mosást, majd magamat is elkészítettem.

Anyunak pont volt még ideje kidobni engem Camberley-ben Seb diszlexiája előtt, így jól jártam. Mivel ma fél 10 helyett csak 10-kor kezdtünk, és Hajni is korábban jött, még elmentünk a bankba, ki-ki a sajátjába, aztán még vettem karácsonyi lapot. Könnyű küldetésnek tűnik, ám korántsem az, ha normális, egyszerű lapot szeretnél... normális alatt azt értem, hogy nincs ráírva, hogy anyának, férjnek, testvérnek, menynek, barátnőnek, a kisbaba első karácsonyára, és társai... Csak simán boldog karácsonyt! :)

Egy kicsit késtünk az óráról, mert még beugrottam a Poundlandbe Yasminnak „kampócukorkákat” venni. Igazából nem maradtunk volna le semmiről akkor sem, ha egyáltalán nem megyünk :)) Fél 12-kor aztán felkerekedtünk és elballagtunk az Alcatrazba, ahol Amalia, Hajni és Elena is dolgoznak. Ittunk-ettünk (pizzát feleztünk Hajnival, én még cheesecake-et is ettem aztán:), aztán 2 körül mindenki ment a dolgára. Hajni aranyos volt, hazadobott.

Átöltöztem, és szinte már rögtön át is mentem. Mivel reggel nem porszívóztam, ezzel kezdtem. Gyanítottam, hogy apu otthon van, de nem láttam senkit és nem hallottam semmit, így gondoltam átment Pauline-ékhoz vagy fent van a munkásokkal. Így aztán kicsit megijedtem, amikor egyszercsak kijött a fürdőszobából, pont amikor az ajtóban voltam a porszívóval. Mondjuk szándékosan ijesztett meg, ezúttal sikerült, most megint én jövök :)

A következő programom a vasalás volt. Ja, a ruhákról jut eszembe: a reggel kimosott cuccok természetesen még benne voltak a mosógépben. Pedig ki volt nyitva a gép ajtaja, tehát nyilván észrevette anyu, hogy azok tiszta, nedves, száraz, meleg levegőre vágyó ruhák ott bent. Mindegy, nem az én ruháim... Eleinte zavart, amikor hosszú órákat töltöttek a gépben, volt párszor, hogy egy-két napot is hétvégén... mostmár nem. Mert őket sem. Nyilván ha itt vagyok, megcsinálom, és van, hogy Karen is. Van viszont, hogy észre sem veszi, hogy lejárt a mosás. De ma észrevette. Lehet egyébként, hogy valamit kivett, amire sürgősen szükség volt, és gyors megszárította. Na mindegy, csak most tudom, hogy ráért, mert már pakolt a nappaliban... készülünk a szombatra. Sok hely kell ugyanis a hamis cuccoknak :))))

Tehát vasaltam, aztán volt pár szabad percem, amíg hazaértek. Fiziora mentek, aztán meg kariácsonyfát venni. Apu pedig mindeközben beterítette a konyha minden szabad felületét a papírjaival... komoly rendszerezés folyt :)

Gyors tus Yasminnal, aztán vacsi. Yasmin ekkor észlelte, hogy megvettem a „kampókat”... és persze nem néztem, hogy mekkorákat  veszek (igazából meg sem fordult a fejemben, hogy több méret van, az itthonit sem vizsgáltam meg előtte), így nagyot vettem a kicsik helyett... no mindegy.

Kicsit még iszogattunk, elpakoltam, aztán 7 körül eljöttem. Skype-oltam anyusékkal, blogoltam, majd Hajnival is beszéltem. Úgy néz ki, hogy el tud velem jönni Fábryra vasárnap, még ha nem is kora délután, de estére odaér :) Oh, és Karenék olyannyira rendezkedtek/szervezkedtek, hogy ma végre megkaptam a hetek óta emlegetett e-mailt a jövő évre vonatkozó – szóban már megbeszélt – feltételekkel, amiken persze még alakíthatunk, ha valami nem tetszik :) Újdonság nemigen van benne. Egyetlen dolog, amiről ezidáig nem született döntés: a sulis napjaim. Bár a múltkor beszéltük anyuval, hogy lehet, hogy dolgozhatnék az irodában ezeken a napokon is, most úgy néz ki mégsem fogok. Ami abból a szempontból nem hátrány, hogy így lesz egy kis szusszanásnyi időm :) Mert mostanában pont gondolkodtam, hogy ha például gondjaim lesznek a bankkal, stb... soha nem lenne időm elintézni, mert vasárnap ugyebár nincs nyitva. Szóval nagyrészt örülök neki, egy kis részem viszont szeretett volna többet keresni... dehát nem lehetek olyan kapzsi :) Bár apu felajánlott 8-10 órát szombaton, és vasárnap is dolgozhatok, ha akarok. Szerintem Karen mondhatta, hogy ilyenkor inkább ne dolgozzak, nekem is mondta múltkor. Nem akarja, hogy rohanásból álljon a hetem hétfő reggeltől szombat estig, nyilván nem szeretné, hogy idegbeteg legyek, neki sem lenne jó :)

A lényeg tehát, hogy minden megvan: napi 5 óra itthon (keddre és csütörtökre 6 van írva, majd holnap rákérdezek, hogy 5 óra helyett 6-ot akartak-e írni, vagy a délután 2-től helyett délután 3-tólt...); 4 hét szabadság, meg hogy ez hogy oszlik meg; párszor már mondta anyu, hogy valószínűleg jobban kihasználják majd a heti két sittelést; sőt, néha lehet, hogy elmennek majd „ottalvós” pörire; irodai munka lefixálva; itthoni – egy kicsit megemelt – fizetés :) , stb... És persze ezek „csak” alapok, az idei évből kiindulva úgyis lesznek változások... hiszen Yasmin „napirendje” mellett képtelenség egy fix rendszert betartani. Ezért jó, hogy ennyire rugalmasak vagyunk mindketten. Mármint az egész család meg én :)

Képzeljétek, kiderült, hogy Virginia, a tanárnő fia 5 éve minden évben megy a SZIN-re (Szegedi Ifjúsági Napok:)!!!!! Mondta, hogy van egy magyar város, ahova minden évben megy, és olyan aranyosan mondta, hogy Szeged. Én persze rögtön felkiáltottam, hogy az én vagyok!! :) Ezután mondta, hogy valami fesztiválra mennek, és nagyon szeretik. Pozsonyba repülnek, aztán Pest, majd Szeged, általában két hétre lép le otthonról ilyenkor a 6 „jóbarát”, és ez még mindig olcsóbb nekik, mint a readingi fesztivál itt kint. Kérdeztem, hogy hogy találtak rá anno? Mondta, hogy szerinte a neten. Imádják. Bár szerintem a tanár nagyobb fesztiválnak képzeli annál, mint amekkora valójában :) Talán Sziget-méretűnek :) Ez teljesen feldobott ebéd közben :))) Milyen kicsi a világ :D

Már tusiztam, tiszta vagyok, megyek aludni, és reményeim szerint egészen fél 8-ig ezt a tevékenységet folytatom majd :)))