Idei valószínűleg utolsó bejegyzésemet olvashatjátok, ami részben hazafelé a vonaton íródik...

Korán indult a péntekem... már eleve péntek volt, amikor fél 1-kor lefeküdtem, fél 4 után pedig keltem is... tusoltam, még bepakoltam az utolsó cuccokat, aztán fél 5-kor indultunk apuval, aki az én oldalamon szállt be a kocsiba, mert olyan hideg volt, hogy most először befagytak a kocsiajtók... És egy kis hó is volt, valamennyi megmaradt az előző esti és az éjjeli havazásból.

Nagyon jófej volt, megvette a vonatjegyemet, aztán várt is velem vagy 10 percet... mert mi van, ha mégsem jön? De jött. A köztes állomásokon mindenhol bemondták, illetve a vonaton mondta be a jegykezelő pasi, hogy vigyázzanak, csúszik a peron. És tényleg minden csúszott... én is reggel majdnem dobtam egy hátast az udvarban... Minden gond nélkül 6-ra Gatwickre értem, egy pillanat alatt átvonatoztam az északi terminálra, és fél 7-kor meg is nyitották a check-in-pultot. Nagyon jó dolog ez az online check-in, ugyanis nem kellett sorban állnom. Elég hosszú sor volt már a normál check-innél, úgyhogy ennek nagyon örültem :) Gyorsan átmentem a biztonsági ellenőrzésen, szerencsére semmit nem vettek el :) Bár már mikor öltöztem, még egyszer odajött hozzám egy nő, hogy megvizsgálhatja-e a laptopomat. Persze :) De utána megfigyeltem, ketten voltak, és randomra odamentek emberekhez, és ezt-azt még egyszer átvizsgáltak.

Elkezdtem nézelődni a boltokban. A parfümömet megtalálva megnyugodtam, hogy jó döntés volt megvenni a House of Fraserben, ugyanis a reptéren drágább volt. Vettem még egy-két apróságot, aztán gondoltam, hogy fél 9 után meg lehet kezdeni a beszállást...

Erre látom, hogy késni fogunk, 9:40-kor indul. OK, gondoltam, ez még nem olyan vészes. 8:40-et írtak ki, hogy akkor kezdik meg a beszállítást. Normál esetben, amikor elérkezik a korábban jelzett idő, kiírják, hogy melyik kapuhoz kell menned. Már 9 óra is elmúlt, még mindig semmi... Aztán már majdnem fél 10 volt, amikor végre tudatták velünk a kaput... Ekkor már azért „sejteni” lehetett, hogy ebből a büdös életben nem lesz 9:40-es indulás... Háromnegyed felé beszálltunk (az online check-in során kiválasztott tuti ablak-helyemet egy folyosó-helyre cseréltem, mert jófej vagyok... egy anya így együtt tudott ülni két kislányával). Ekkor azt gondoltuk, hogy lassan végre felszállunk... oh, dehát a csomagokat még csak most pakolják... na majd utána... oh, még várunk a felszállási engedélyre.... még mindig várunk... végül 11-kor szálltunk fel...

Próbáltam aludni, de ennyi gyereket én repülőn még nem láttam, és főleg nem hallottam. (mondjuk olyan sokat még nem repültem:) Tudjátok, hogy imádom a kicsiket, de ez gyilkos volt... szóval olvasgattam, néha beszélgettem a bolgár sráccal, aki mellettem ült. Karen amúgy azzal indított útnak, hogy ne találkozzak senkivel a repülőn, mert nálam sose lehet tudni, vagy ha igen, akkor valami jó kis angollal. Hát a jó meg az angol fogalmak nem illenek össze, legalábbis számomra még ismeretlen ez a „szókapcsolat” pasi téren :))) A srác amúgy közel él hozzám ott kint, és Pestről kezdett el kérdezgetni. Mert a késés miatt lekéste a csatlakozást Bulgáriába, így gondolta, hogy megnézne Pesten pár dolgot, ha már itt ragadt. Többen voltak bolgárok egyébként, nem tudom, hogy egy helyről-e, mert csak ez a srác beszélt hozzám :) Aztán mondjuk mikor leszálláskor közölte a kapitány, hogy -8 fok van, mondta, hogy inkább keres egy szállodát és nem megy sehova :)))) Egyébként egyszer egy fél napot már eltöltött Pesten, és mondta, hogy mennyire nem voltak segítőkészek és mennyire nem beszéltek angolul az emberek... főleg a BKV-sok... no comment...

A csomagokra is egy örökkévalóságot kellett várni, legalábbis annak tűnt. Mérges voltam, mert a késés miatt nem tudtam Gabival találkozni... úgy volt, hogy kijön elém, dehát neki is véges ideje volt csak... Tehát összeszedtem a cuccomat és magamat, majd elbuszoztam Kőbányára. 11 –„kerekesszékes családban eltöltött”- hónap után akaratlanul is azt nézem mindenhol, hogy mennyire van akadálymentesítve a hely, megálló, stb.... és most a bőrönddel én is elég sokat küszködtem... Magyarországon ezerszer nehezebb dolguk van a mozgáskorlátozottaknak, mint kint. Ott sem minden megközelíthető, de lényegesen fejlettebbek e téren (is). Tehát Kőbánya, lépcső fel, lépcső le. Rossz jegyérvényesítő... Vissza kellett volna cibálnom a cuccomat az „emeletre”... nem volt egyszerű felvinni először, aztán le... főleg, hogy az emberek nem mozdulnának egy centit sem... nem várom, hogy segítsenek, de egy kis helyet adhatnának :))) Szerencsére megszólítottam egy csajt, aki mint kiderült ugyanazzal a géppel jött, mint én, és szegedi :) Ő is au-pairkedik kint. Szóval én felszaladtam jegyet érvényesíteni, ő meg addig vigyázott a cuccokra.

Elmetróztam Anitához, és a Lehelen még beugrottam egy reálba bort venni, na meg egy kis pilótakeksszel is megajándékoztam magam. Fura volt, mert kint annyira megszoktam, hogy akárhova mész, mindenki állandóan mosolyog, kedvesen kiszolgál, bár sokszor csak álvigyorral, de megpróbálnak úgy tűnni, mint akik tényleg érted, a vásárlóért vannak :)) Na hát itt nem... legalábbis akikkel eddig dolgom volt most tegnap óta... egyedül a vonatjegyes néni volt kedves :))) Bár tudom, itthon nem sok okuk van az embereknek mosolyogni... csak akkor is elszomorító...

Anita utcáját aztán alig találtam meg... hideg volt, szakadt a hó... és lépcső-lépcső-lépcső mindenhol... tiszta bőrkeményedés a tenyerem... mondjuk itt a Lehelen volt egy bácsi, aki felvitte a lépcsőn a cuccaimat (a sporttáska rá volt erősítve a nagybőröndömre), és ő is elismerte, hogy tényleg nagyon nehéz volt :))) Tehát miután egy csomó keresztutcát elhagytam, gondoltam megállok és megkérdezek valakit. Ha nem muszáj, nem húzom feleslegesen a cuccomat... mert még húzni is nehéz :)) Jött is egy fiú, aki rögtön előkapta a telefonját, és megnéztük melyik az én utcám :) Felajánlotta, hogy elhúzza addig a bőröndömet, de mondtam, hogy közel van, bírom, köszi :)) eljött velem addig, merthogy amúgy is arra ment.

Megérkeztem, de még itt is felküzdöttem a harmadikra a cuccaimat... Kaptam egy kis tarhonyát vacsira, isteni volt :))) Az este nagyon jól telt, bár mindenki különböző időpontokban érkezett, így voltak, akik elkerülték egymást. Kíváncsiak voltunk már egymásra, kivel mi történt az elmúlt egy évben :) Jó kis hagyomány ez az éves oroszos karácsonyi tali :)))) Azt hiszem fél 10 fele jöttünk el, Jucsánál aludtam, így vele még dumálgattunk kicsit. 1 előtt valamikor feküdtünk le.

Reggel ébredés, egy kis duma még, majd célba vettem a nyugatit. Hóesés, hideg, sok séta a metrómegállóig, sok lépcső... bunkó BKV-sok...grrr.... pedig csak jegyet akartam venni... na mindegy, szót sem érdemel... Vettem vonatjegyet, aztán kb. másfél-két év után találkoztam Szaszikával (fősulin koptattuk együtt a padokat). Beültünk egy kávézóba, ahol jót, csak sajnos keveset dumcsiztunk, majd felpattantam a deles vonatra :)) Ahol iszonyat meleg volt... Ez sem változott: vagy megfagysz, vagy megsülsz... A középutat felejtsd el... Az ajtót kinyitni és a fűtést kikapcsolni persze nem lehetett, mert az egyik néni fázott... Eddig írtam a vonaton, a többi már ma (csütörtök) esti szerzemény.

Ennek tetejében még késett is a vonat, nem is keveset. Szinte már lemondtam arról, hogy normál időben busszal hazajutok... mert a 14:45-ös után csak 16:45-ös domaszéki busz van szombatonként. A vonat pedig 40-re ért be... 3 után a jó öreg Mars térre érve viszont láttam ismerős arcokat. A domaszéki busz is késett :) Így hazajutottam... mondjuk a cuccaimmal megküzdöttem a hóban... főleg a földúton :) Anyuskám azt mondta nem vagyok normális :D Dehát így legalább volt egy kis meglepi, na meg nem akartam, hogy ilyen időben vezessenek anyáék. Aztán megtudtam, hogy az autó még a szerelőnél volt, úgyhogy külön jó, hogy így alakult.

Volt nagy öröm tehát, majd bementünk Szegedre akksiért a kocsihoz. Este pedig ismét megleptek a lánykák, ezúttal „Isten hozott Vikike”-feliratú tortával :))))) Nagyon-nagyon jól esett :D Jó későn feküdtem le szombaton is.

De legalább én hazajutottam. Nem úgy, mint szegény Hajni. Most nem írom le az egész sztorit, a lényeg, hogy szombat este jött volna, becsekkoltatták őket, aztán 10-kor közölték, hogy törölték a járatot... Kalandos éjszaka után végül vasárnap délután jutott haza... az én kétórás késésem ehhez képest SEMMI!!!

Vasárnap csak elsétáltam mamámhoz, máshova nem is mentem. Helyette egész nap pakoltam a szobámban. Kiselejteztem egy csomó ruhát és kacatot. Már vasárnap este elmondhattam, hogy többet voltam itthon, mint nyáron egész idő alatt :))

Hétfőn aztán beindult a mókuskerék... de három nap alatt sikerült szinte mindent elintéznem: szemüveg, kozmetikus, fodrász, nőgyógyász, hiányzó ajándékok, szerda reggel pedig fogorvos (ahol szerencsére ismét nem volt gond, így nem kellett fizetnem, ami nem volt baj, mert máshol sajnos nem várt egyéb kiadások keletkeztek...)

A hajtás, alig alvás és a már egy ideje bennem lappangó valami eredményeképpen, egy pokoli éjszaka után ma nem sikerült kikelnem az ágyból. Lázas voltam, és egész nap az ágyat nyomtam. Nem is ettem, estefelé lettem csak egy kicsit jobban (anyusék szerint a fokhagymás-citromos-mézes keverék és a forralt bor hatására), mostmár csak 37,6... Pedig szerettem volna menni a falukarácsonyra, de így képtelen voltam...

Feltöltöttem egy csomó képet: http://picasaweb.google.com/nemethviki13 . Tényleg sok, 7 album, jó nézegetést. Nem minden ment fel valamiért, és a Jingle Bell Ballos koncertes képek nincsenek sorban, ahhoz már nem volt energiám, hiába érzem magam sokkal jobban most este :)

Akartam egy évértékelést is írni, de arra már végképp nem futja az erőmből, és úgyis tudjátok :) Tudjátok, hogy mennyire szeretek ott lenni, és hogy ők mennyire szeretik, hogy ott vagyok :))) Már most nagyon sokat köszönhetek nekik azt hiszem...

Pauline és Bert például írtak tegnap sms-t, hogy remélik, hogy jól vagyok itthon, kellemes karácsonyt a családnak és máris hiányzom nekik :))) Karenékkal is beszéltem facebookon, Yasminnal ma skype-oltam is. Ő már meggyógyult, de Sebastiannak arcüreggyulladása van, szegény nagyon szenved... de ma nekem se volt jó napom...

Lehet, hogy még jelentkezem itthonról, nem tudom, majd meglátom, hogy alakulnak a napjaim. De legkésőbb januárban találkozunk :)

Addig is mindenkinek nagyon-nagyon boldog karácsonyt kívánok!!!!!!

Köszönöm, hogy kitartóan olvastatok!!!