Au-pair vagyok Angliában

Fél 8-as nap volt a tegnapi :) Kicsit későn indultak, de anyu intézte Yasmint szerencsére. Port töröltem, ablakot/ajtóüveget pucoltam... még jó, hogy a felénél Pauline szólt, hogy mindjárt jön az a pasi, aki kívülről meg szokta tisztogatni őket, úgyhogy a másik ajtót már csak belülről csináltam meg. Ez rendkívül fontos információ volt :)

Karen ment bevásárolni (természetesen a közösen gondosan összeírt lista nélkül, de „figyelmeztetett”, hogy nagyot fogok nézni, ha meglátom, hogy mennyi minden eszébe jutott :)))) Hát, egy-két fontos dologtól eltekintve, mint mosópor például, tényleg elég jól teljesített magához képest :) Na szóval a lényeg számomra az volt, hogy mindezek előtt kirakott az irodánál, így odafelé nem kellett bicikliznem.

Munka után pont ott voltak még a sulinál, így onnan is hazahoztak, így megúsztam a nehezét, az utolsó pár dombocskát, és még időm is volt pihizni egy kicsit, fél óra.

Ami jól is jött, mert aztán nem volt megállás. Anyu és Yasmini úsztak, tornáztak a medencében, én pedig rántott husit csináltam krumplipürével, aminek persze pont akkorra kellett kész lennie, mire Yasmini is kész van az úszás utáni tusolással, hajmosással-szárítással, felöltözik is kiballag a konyhába. Be a tus alá, olajnak alágyújt, sampon a hajra, husi az olajba, sampon lemos, balzsam, husi csekkol, fordít, ki a tus alól, husi szinte kész. Ekkor már jött anyu is, ő öltöztette aztán, stb... de kicsit rohanós volt :)

Nyugis vacsi, aztán anyuék készülődtek, utolsó közös estéjük volt a tegnapi - most egy darabig legalábbis. Yasmini elég hisztis volt, mondjuk hál’istennek nem velem, csak anyuékkal balhézott...

Este még voltak bonyodalmak, de Yasminra való tekintettel ezeket nem fejteném ki... nem volt komplikációmentes a szittelés, de szerencsére minden hangos szavak és bunkóság nélkül zajlott, csak fárasztó volt... főleg, hogy a legrosszabbkor beállított Pauline és három barátnője Zulu-nézőbe. Szerencsére csak 10 percet voltak kb.

Mivel jófej vagyok, mint tudjuk, hagytam őket egy kicsit tovább tv-zni, és ahogy megbeszéltük, azután rögtön nyugovóra tértek, így negyed 9-re már aludtak, mint a bunda. Én pedig leülhettem... mert előtte rohangáltam, mostam (anyu nem vette ki a reggeli mosást sem a gépből... annyira nem aktívkodott...), kivittem a szemetet (nem tudom hogy csinálják, de a kajásat kb. minden nap ürítenem kellett, és a másikat is - a nagyot - vagy másodjára vittem ki a héten...és tegnap szerda volt még csak)...

Fél 11 felé értek haza, volt még egy kis nevetgélés, és apu ezer éves (szerintünk kidobásra megért) lila fürdőgatyájának gondolatával otthagytam őket :)

A mai reggelen Yasmin nem volt túl kooperatív, de ismét anyu kapta a nagyját. Akkor még reméltük, hogy nem ilyen lesz egész nap. Hiába.

Gyors pakolás, jött az állami fizios nő, kicsit velük voltam, aztán suliba mentem Pauline-nal, aki elfelejtett bekanyarodni a suli utcájába :) Óra után bankoztunk egy kicsit, vettem magamnak nyakláncot (ugyanolyat, amilyet pénteken még itthoni készülődés során elszakítottam, nem tudok ilyen gyönyörűség nélkül élni:), és ugyebár valamelyik nap írtam, hogy már nem veszek magamnak nasit. Hát Hajnival bementünk a Lidlibe (tudom, hogy csak Lidl:)... és hát... de valami van a bankkártyáimmal és a Lidlivel... nem szeretik egymást. Múltkor ugye otthagytam, de szerencsére még megvolt, mikor visszamentem érte. Ma olyannyira nem hagytam ott, hogy először be sem tettem a kártyaolvasóba, ugyanis majdnem elfelejtettem fizetni. Hajni még meg is kérdezte, hogy fizettem-e már, mondtam persze, de a pénztáros arcáról valami mást olvastam le, így én pedig őt kérdeztem meg, hogy fizettem-e már? És hát nem :) Az kavart meg, hogy közben odajött egy srác megnézni a személyimet a kis Bailey’s miatt, amit vettem :)

Hajni ismét rendes volt, hazadobott... szakadt az eső. Egész nap persze. Eddig napokig olyan szél volt, hogy majd lefújt a bicikliről, valamelyik nap még a térdem is belefájdult a nagy erőlködésbe... a szél ma már nem volt durva, ám jött helyette a drága eső...

2 fele átmentem, apuék nagyban pakoltak a bőröndökbe – szombaton indulnak a fiúk síelni. Aztán Matt is felpakolta a ruháit az emeletre. Anyu már tegnap megtette. Apu szerint felét nem hordja, ki kellene selejtezni, de ez nem igaz. Átmentem rajta egyesével, tényleg van néhány, amit nem hord, és párról meg is győztem, hogy nem is fogja soha :))) Van egy nagyon szép hasított bőr kabátja, amit a gallérjánál anno megrágott Thula. Már mondta, hogy szeretné egy kicsit átalakítani és helyrehozatni, vagy annyira drága, hogy abból már újat lehetne venni, vagy el sem vállalják. Csak abból kiindulva, hogy egy sima cipzárcsere a kabátomban 35 font lett volna... találgatni sem merek, hogy ez mennyi lehet. Ugyanez a helyzet cipőkkel is állítólag. Ezért dobják el az emberek a cuccaikat már egy kis sérülés miatt is... Szóval lehet, hogy amikor legközelebb hazamegyek, hazaviszem. Valaki csak hozzá mer nyúlni :)

Yasmin ma egyébként sírva jött haza a suliból. Minden baj volt neki, főleg a vacsi. Sok kiabálás, sírás, hiszti volt ma este. És angol kaja (sonka, tojás, sült krumpli)... Matt megint nem nagyon tett ki magáért, bocsánatot is kért :)) Bár azért adtam neki egy 5-6-ost a 10-ből... jeleztem, hogy az én skálámon 10-es a narancsos csirke, egyesek pedig a kis sausage-ok :)

Ja, vacsi előtt még tusoltunk, és közben is ki volt akadva mindenkire, majdnem rám is, mert kb. 4-kor pizsit adtam rá. Hirtelen én is „idegesítő” lettem egy másodpercre, beálltam a sorba anyuék mögé, ők pár napja már ki vannak tüntetve ezzel a címmel. Mondtam, hogy persze, tudom, az vagyok, mindig csak rosszat akarok neki, stb... ezt mondjuk nem szokta mondani :) Erre elkezdett vigyorogni, és mondta, hogy nem is igaz, mert én mindig a legjobbat akarom neki. Oh, még jó, hogy ezt észreveszi :) Tényleg nem lehet rá panaszom mostanában, mármint arra, ahogy velem személy szerint viselkedik, az már viszont sokszor nekem fáj, ahogy főleg Karennel beszél néha... próbálom azért mondogatni neki, hogy miért is csinálják azt, amit, amikor szerinte éppen direkt ki akarnak vele szúrni... nem tudjuk mi van vele mostanában, sulis bajok barátnőkkel, sok fizio, nem tudjuk. Néha azért emlékeztetni kell ám a nyakláncába gravírozott 3 szóra, hogy mit is jelent ez a műtét számára, és hogy csak rajta múlnak a dolgok...

A nagy esti sírások közepette azért ment tovább a pakolás: ma már az ágyukat is felvittük, vagy inkább azt mondanám vonszoltuk. A matrac volt a legnehezebb... „extrakingsize” vagy nem is tudom. Hatalmas, annyi szent. Küszködtünk vele rendesen :)

Sebastiannal és anyuval együtt hagytam el az – akkor már nem süllyedő – hajót, addigra már lenyugodtak a kedélyek... este nem tudom mi volt még...

Itthon rendszereztem a papírjaimat, irodás füzetecskémet, stb. És blogot írtam, amely tevékenység eredményét fentebb olvashattátok :)

Sziasztok Kedves Olvasók!! (ha vagytok még :))))

Ne haragudjatok a sok kihagyásért... egyszerűen nincs időm, néha pedig kedvem írni... A mai bejegyzés össze-vissza-hatást kelthet, higgyétek el, az is :D A dolgokat nehezítette, hogy egy visszavonhatatlan mozdulattal (illetve kettő gyors egymást követővel) sikerült kitörölnöm a kis „jegyzeteimet”, így emlékezetből próbálom felidézni az elmúlt egy hét történéseit... És hát... a memóriám anyuskáméval vetekszik, ami kitalálhatjátok mit jelent :))

Amikor majd’ megállt a szívem

(szerda)

Szerda reggel az ajtóban váltottuk egymást apuval és a gyerekekkel, „bacon-roll”-nap ez Yasmini számára :) Anyunak segítettem egy kicsit az emeleten mielőtt megjöttek a szőnyegesek. Lényegtelen, hogy mit csináltunk, de kiderült, hogy Bert nem nézte ki belőlünk, hogy mennyi eszünk van :) Mondtam, hogy bár nem vagyunk angolok, de azért hülyék sem :D:D:D Apu aztán vicceskedett, hogy biztos mindent én csináltam anyu helyett is :)

Az irodában apu is ott volt, polcokat tett a falra, és végre a térképek is felkerültek. Az egyik térkép címe: Balkán, legészakibb országként Magyarországot ábrázolja, ugyanolyan kis jellemzés is van, mint a többi – valóban balkáni országnak. Így aztán mondhatom, hogy „Márpedig mi nem vagyunk balkán!!”... Ja, és két polcot a bejárattal szemben fúrt fel, mondtam is neki, hogy tökéletes lesz... tuti, hogy mindig nekimegyek majd :)

Este volt egy kis izgalom a legújabb családtag jóvoltából: anyuék mindenestől elmentek vacsizni, én meg még maradtam, mert akartam port törölni, vacsizni, stb. Kis Zulu persze odakakilt a szőnyegre, majd mire felszedegettem, nyoma veszett... és megláttam, hogy az első ajtó is nyitva van, Thula már kint volt... ami még inkább pánikra adott okot, mert  napközben nagyon kíváncsian próbálgatta a halastavat... mármint kicsi Zulu. Én már majdnem eltemettem, a tó és a medence után még rohangáltam egy sort elöl-hátul a kertben, a házban, az ágyak alatt is néztem (előző este oda bújt el)... Fekete kutyát a hatalmas fekete kertben, elöl-hátul... tűt a szénakazalban. A nevére pedig még nem hallgat. És nem, nem csak akkor nem, amikor én hívom :))) Tehát nem volt mit tenni, kiugrasztottam Pauline-t az esti kényelmes TV-néző-pozíciójából. Pauline hátulról jött, én elölről mentem vissza, és már a karjában hozta, a konyhában lefetyelte a vizet... én valószínűleg egy kisebbfajta szívrohamot éltem meg. Tényleg ideges voltam. Pauline is látta a rémületet az arcomon. Először mondta, hogy „Most viccelsz, ugye?”. Mondtam, hogy nem zavarnám meg az esti nyugijukat, ha nem lenne vészhelyzet... Mégsem az én kutyusom... Előtte este egyébként Karenék sem találták vagy fél óráig... akkor Sebastian ágya alatt volt... Ja, és múltkor, amikor csak apu volt vele, kétszer átsétált a medencén (rajta volt a teteje, még jó, hogy egyelőre olyan könnyű, hogy nem süllyedt el...)

Ennyit a szerdai napról, és akkor nézzük a hét többi részét.

Szikrázó 

Csütörtökön Pauline vitt suliba. Iszonyú kedves volt tőle, mert nem találkozott a barátnőjével, de átrakta a pénteki bevásárlását csütörtökre. Tényleg mindig segíteni akar :) Óra után bankba mentem, kicsit vásárolgattam, és mosolyogtam. Ugyanis sütött a nap = Viki jókedvű. Úgy tűnik, hogy az óvodai jelek „predesztinálják” az  embert... nekem nem véletlenül „napocska” díszelgett minden alkotásomon, na meg a cuccaimon :) Nem sokáig bírom nap nélkül. Szerintem valamennyit elraktározok az utolsó őszi sugarakból, és január környékén, amikor a készleteim már fogytán, jön a depi. Viszont most csütörtökön is és ma is sokat sütött az a csodálatos, fényes, éltető NAP :)

Ennyire emlékszem csak a csütörtökből, na meg az estére, amikor átjött Hajni. Ja, meg arra, hogy végre némi kaja állt a házhoz... úgy vártuk a Sainsbury’s-es kocsit, mint a messiást :))) Karen poénkodott is, hogy szegény én, már három hete nem kaptam kaját... mondom nem is, csak kettő :) Ami persze nem igaz, mert hétvégére kaptam, amúgy meg úgyis mindig náluk eszek :) No de vissza a kis csajos estéhez: elsétáltunk a fish&chipseshez, mintha szükségem lett volna arra az extra millió kalóriára este 8-kor... de legalább sétáltunk, és nem kocsival mentünk :) Aztán egy kis bor és a kedvenc Pringles-ünk társaságában lefoglaltuk a repjegyeket Barcelonába, és szállást is néztünk, de azt még nem foglaltuk le. Ja, és hogy hogy jött Barcelona? Hajni felvetette még a múltkor, hogy nem megyünk-e el valahova tavasszal? Mondjuk Portugáliába. Mondtam, hogy én inkább akkor már Spanyolországba mennék, így jött Barcelona és Madrid, aztán végül Barcelona mellett döntöttünk, de lehet, hogy egy nap Madridba is elnézünk. De ez még fényévekre van...

Minden(ki) a régi

(péntek)

Pénteken jó napom volt, pár nap távlatából legalábbis csak a jóra emlékszem :) Reggel suliba indulás, aztán anyu sétálni ment Lisával. Mivel Karen sokszor mond le megbeszélt dolgokat az utolsó pillanatban, és mivel soha nem viszi a telefonját, amikor suliba viszi a gyerekeket, néha előfordul, hogy csörög. Ha pedig olyan valaki hívja, akit ismerek, felveszem :) Igaz soha nem kérte, de meg szokta köszönni, harag tuti nincs érte, sőt... Csak biztosítottam Lisát, hogy indulhat, mindjárt itthon lesz a ház asszonya is :)

Vasaltam, takarítgattam, aztán iroda. Hazafelé összetalálkoztam Frimley-ben a buszmegállóban a kedvenc pubom főszakácsával :), és rámköszönt :) Pedig mostanában nem mondhatni, hogy sűrűn látogattam oda... ő pedig legtöbbi idejét a konyhában tölti. Na mindegy, azért jól esett. Ja, és sütött a nap!!!

Munka után haza, Yasminit letusoltuk anyuval fent az új eső-tusolóban (négyzet alakban jön a víz, mintha lágyan esne). Mondtam nekik, hogy szép és jó, tényleg gyönyörű, és állítólag nagyon jó érzés (bármikor menjek át és tusoljak ott, próbáljam ki, de mondtam, hogy majd jövő csütörtökön, amikor kutyasittelek)... blablabla.... DE: hogy a fenébe lehet azokat a kis világítós gumiizéket tisztán tartani??? Nem beszélve az elvileg fehér kétrészes, hatalmas „zuhanytálcáról”, amit már most nem lehet tisztára suvickolni semmilyen szerrel...

Szóval tusolás... utána megmasszíroztuk Yasmin talpát. Minden este kellene, hogy jobb legyen a vérkeringése és ne mindig olyan hidegek legyenek a lábai, mint a béka s...gge. Anyuval megragadtunk egy-egy lábacskát :) Eleinte nem mertem erősen, nagyon durva, teljesen lapos, puha, húsos és kis minicsontos egyszerre a lába... Csak képzeljétek el, szinte soha nem volt rajta igazi „teher”... nagyon fura volt végignyomkodni... én kis szálkaszerűségeket képzeltem el, amik már egy kis masszírozás után is kevésbé voltak ellenállóak jóakaró ujjainknak... Nem tudom elmagyarázni, de megdöbbentő élmény volt számomra...

Ja, ez még délután volt: Yasmin kínai horoszkópokat olvasott a kínai holdújév alkalmából. Mindenkiét, de persze a sajátját először. Én emlékeztem, hogy nyúl vagyok, mondta, hogy ő is :) Hát, inkább rám jellemzőek a felsorolt tulajdonságok, amik hallatán röhögőgörcsöt kapott az egész család... mármint amiatt, hogy minden erőfeszítesünk ellenére sem tudtuk azokat Yasmin természetével, viselkedésével, az egész lényével összeegyeztetni :)))) És hogy mik is ezek, egy-kettőre emlékszem: nem szereti a vitás helyzeteket; „peace-maker”, amire én mondtam, hogy inkább „trouble-maker”, tehát szép magyarosan béke helyett bajt kever :); nem túlzottan szeret a középpontban lenni; stb. Volt még egy-kettő, amik határozottan nem Yasmin-jellemzők :)))

Ezután jött a vacsi, stroganoff-marha, legalább volt íze. Apu ügyeskedett, mondta, hogy végre normális ételt tett elém, nem a múltheti kedvencemet :) Ez a kaja-kérdés mindig jó alap a poénkodásra, mindenki szeret engem piszkálni, amiért ezt-azt nem eszem meg az angol „gasztronómia” csodái közül :) De nem vagyok válogatós, szerencsére az utóbbi években megszerettem a karfiolt, vöröshagymát, gombát úgy-ahogy, még a mazsolát is megeszem néha, kivételes esetekben... az egyetlen, amit itt nem vagyok hajlandó a számba venni, semmilyen körülmények között, azok a kis sausage-ok... kolbásznak nevezett mócsingszerű valami. Egyszerűen undorító. Legyen az kicsi vagy nagy... Na de ennyi elég is. Ezeken kívül csak a halért nem vagyok oda (de megeszem) és az olivabogyót nem szeretem. Ennyi :)

Tehát jót beszélgettünk, mindenki kiengedhetett végre egy kicsit, az elmúlt pár hét elég húzós volt mindannyiunk számára... Ismét ment a poénkodás, feladatok megtárgyalása, kinek milyen hosszú listája van, mikor lesz szekrényem, normális netem?... és egyebek...

Aztán kaptam még egy útravaló pohár pezsit, illetve a készülődéshez adták. Mentem pubozni :)

„Fáradt” szombat – de rég is volt ilyen utoljára

(szombat-vasárnap)

A hajnali hármas ágyba kerülés miatt annyira nem voltam friss szombaton, mint szerettem volna. Szerencsére nem egész nap ugyanazt csináltam, így legalább nem aludtam el. Tavaly tavasszal sokszor csináltam olyat, hogy 3-4-kor feküdtem le, és úgy keltem fél 8-kor, de azért még mégiscsak tél van, akárhogy is nézzük... nem mondhatni, hogy gyorsan forogtak az agytekervényeim...

Gyors hazajöttem, aztán fél 7 fele mentem át sittelni. Megtárgyaltuk a péntek estémet, nagyon örülnek, hogy kidugom az orrom. Yasmin mondta, hogy akkor ez ugye azt jelenti, hogy nem megyek haza? :) Ja, ez, meg ha viselkedik... továbbra is :)) De ismét csak kop-kop, azt kell mondjam, hogy velem nagyon normális a kiborulás óta. Szombaton sem volt velük semmi gond. Hiszen még mindig én vagyok a legjobb au-pair. Ezt nagyon gyakran elmondja, még mindig sokat szeretget, de szerencsére már egyre kevesebbet piszkálja a hajamat... Régen idéztem már tőle, de csak hogy ne felejtsétek, hogy milyen is, íme néhány mementó szombat estéről:

-       tipikus Yasmin: „Viki, tudod, két! hete adtam neked két tasak kis lila forrócsokiport, amit te akkor az ablakba, majd a szekrénybe tettél. Nem tudod hol vannak most?” Ez még nem is annyira, de most ez jut csak eszembe a közelmúltból, a hangsúly a két héten van :) és ehhez mondjuk hallani/látni kellene...

-       említettem neki, hogy ha anyuék mondjuk éjfél körül hazaérnek, talán elmegyek Hajniékkal bulizni. Erre: „hozd ide légyszi a telefonomat, felhívom őket!”. Mondom nem kell, köszi. „De, megmondom nekik, hogy éjfélre legyenek itthon, biztos nem bánják, olyan ritkán mész valahova, komolyan...” Aranyos volt, percekig győzködtem, hogy hagyja csak anyuékat, rájuk fér a kikapcs, ha hazaérnek, megyek, ha nem, nem. De ő csak mondta, egyem meg :)))

-       beszéltünk arról is, hogy mindenki felszedett egy pár kilót az ünnepekben... mondtam, hogy a sok rágcsálnivalóval kezdődött, amit anyuskámék hoztak, és aztán azokkal folytatódott, amit kaptam/vettem magamnak, de mostmár nem nasizok, mert nem veszek magamnak semmit. Erre mondja, hogy miért nem kérek Karentől semmit, tudhatnám, hogy szívesen vesz nekem kekszet, ezt-azt, bármit? Tudom is, csak épp az ellenkezőjét kérem általában :) Ezekkel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy még mindig nagyon gondoskodó, túlságosan is. Merthogy ez a „mindig-mindenről-tudni-akarok-és-nem-csak-tudni-hanem-lehetőség-szerint-eldönteni-is”... sokszor sok...

Azt már írtam, hogy voltam „bulizni”, ami azt jelenti, hogy anyuék időben hazajöttek, háromnegyed 12 körül. Yasmin első kérdése vasárnap reggel egyébként az volt, hogy „Mikor jöttetek haza? Viki elment Hajnival?” :))) A hatalmas partiról elég is annyi, amit az előző bejegyzésben írtam. Előtte találkoztam Hajni spanyol főnökével és annak mexikói feleségével is, most jut eszembe, hogy gyakorolhattam volna egy kis spanyolt :) Bár lehet meg se tudnék szólalni :)

A Tru nevű szórakozóhely tehát borzalmas... soha ne menjetek oda, ha véletlenül Camberley-be sodor benneteket az élet!!! Még mindig nem tudom magam túltenni néhány angol lányka látványán... pedig itt vagyok már egy ideje, megedződhettem volna. De mindig van durvább!!! Megérte volna kattintgatni egyet-kettőt...

Subway, Hajnihoz, beszélgetés, alvás, aztán ahogy írtam: reggeli, TK Maxx, aztán itthoni punnyadás... egyetlen dolog, aminek látszatja is van, hogy feltettem néhány kabátot a fogasra, amit Bert megjavított nekem :) Este 8-kor feküdtem le... csak hogy reggel ne küszködjek az ébredéssel...

Rádióra ébredni? – valami nincs rendben :)

(hétfő)

... és hát olyannyira nem küszködtem, hogy fel sem ébredtem. Mármint egyszer persze felébredtem, csak egy cseppet később, mint terveztem. Egészen pontosan akkor, amikor már az udvar közepén tartott a Chrysler, suliba indulva. Huuupsz :)))) Abban a pillanatban, ahogy „kinyílt a csipám”, éreztem, hogy valami nem jó, valami nem olyan, mint szokott... fél 7 körül rendszerint még nem szól Bert rádiója. Ja, fél 7-kor nem is, fél 9-kor már igen :))) Tehát volt egy 12-12,5 órás éjszakám. Nyilván fáradt voltam egy kicsit :)

Tehát gyorsan összekaptam magam, átballagtam, Bert éppen a konyhában cserélte az égőket. Megvizsgáltuk a telefont. Hiába tettem fel este töltőre, valamiért nem töltődött fel, és az éjszaka közepén, negyed 4-kor kikapcsolt, így még csak felhívni sem tudtak, noha próbáltak. Főleg Yasmin kezdett aggódni, hiszen eddig egyszer késtem 20 percet azt hiszem, de ilyen még nem történt. Át akart jönni megnézni, hogy élek-e még? :) Dehát gondolhatjátok, az evezővel meg mindennel, nélkülem, másra sincs idő reggel :) Sebastianra is több feladat hárult (ami azért nem baj, én azért többet „dogloztatnám” amúgy is) :))))

Anyu aztán megjött, kérdezte, hogy jót aludtam-e? :) Szerencse, hogy ilyen jófej, nevettünk egy jót, bár azért természetesen sz...rul éreztem magam. Apu mondta is neki állítólag délelőtt, hogy reméli, hogy nem mondott nekem semmit, és ne is mondjon, biztos így is, „osztás” nélkül is elég rosszul érzem magam, tudják milyen vagyok :))) Mintha Karen olyan volna, aki ilyenek miatt kiakad... szerencsére egyáltalán nem :) Egy év után már kivehetek egy reggelt :)))

A hétfőim mostantól elvileg nyugisak. Viszont több a tennivaló. Amellett, hogy nagyobb lett az alsó szint, fent is lett egy lakrászük... Bár a vendégfürdőt nem kell majd minden héten takarítani, a fenti fürdőjüket igen, ami a két lentivel (egy WC+fürdő és egy kis WC) már sok, na meg hétfőnként lesz fent is porszívózás (szerencsére ott nem minden nap, nem is volna sok értelme, elvileg nem lesznek kutyák az emeleten...) Mostam, felmostam, elvégeztem az általános hétfői „helyreállító műveleteket”... és még vasaltam is. Ekkor jött haza anyu az állatorvostól Zuluval (szurikat meg chipet kapott), mondta is, hogy hétfő nyugis nap, ne dolgozzak egész nap... Mondtam, hogy „tudom, csak ma elszalasztottam a napom első óráját...” :)) Még jó, hogy tegnap kezdtem nem dolgozni hétfőnként az irodában :)

Fél 2 fele átjöttem magamhoz, és itt is takarítottam. Porszívózás, stb... Fél 4-kor vissza, Yasmin fizion volt, Sebastiannal pedig mint tudjuk nincs probléma... csak a TV-hangerőn nem tudunk néha megállapodni. Amikor hazaértek, megkaptam Yasmintól a „letolást” a reggeli hiányzásomért :)) Gondoltam, hogy neki lesz egy-két szava, Sebastian pedig el is felejtette délutánra :) Az anyja azért mondta, hogy azért azt is mondja el nekem, hogy aggódott értem :))) Ja, meg kérdezte, hogy káromkodtam-e magyarul? :) Megkérdeztem tőlük aztán, hogy mi történne, ha mondjuk egy szombat este elcsúsznék a tusolóban, leesnék a lépcsőn, vagy akármi, beütném a fejem, és elveszteném az eszméletemet... és nem tudnék felkelni és szólni nekik... Hát, akkor hétfőn feltűnne, hogy nem megyek... mert most is jött volna anyu, ha nem jelentem volna meg mire visszaért a suliból. De mi van, ha addigra ne adj’ isten meghalok? Tudom, ilyennel nem viccelünk, és nem is viccnek szántam/szánom... Abban maradtunk, hogy jobb, ha nem csúszok el, nem esek le a lépcsőn, tehát ha egy mód van rá, nem csinálok semmi ilyesmit...

Miután ezt megtárgyaltuk, tusoltunk, aztán eljöttem, abban a reményben, hogy ma reggel sikerül időben megjelennem.

Az SDR-konferencia sztárjai :)

(kedd)

És sikerült. Azt hittük, morgós nap lesz, de szerencsére pár perc után átváltott normálisba. Suliba rohantak, aztán én is, majd onnan egyenesen munkába, ahonnan haza, végül pedig át. Semelyik kettő között nem telt el több negyed óránál, amit nem üldögéléssel töltöttem :) Ma megint találkoztam a biciklis pasival, de a mai találkozási pont azt mutatta, hogy csak én voltam késésben. Nem kicsit. De azért őrült módon nem siettem, élveztem a NAPsütést!!! :) Bár az nem kifejezés, hogy hideg volt reggel... szabályosan fagyott meg minden. Hát mi van itt, emberek?? Mikor lesz már tavasz??? A délutáni időjárásra és hőmérsékletre azonban már nem panaszkodom :)

Délután tehát ismét Sebastiannal voltam (a gonosz au-pair rögtön 230-ról 18-ra állítja a hangerőt a TV-n) mert ma volt az az SDR-konferencia, ahol Yasmin, Karen és Matt is beszéltek, volt rendes prezentációjuk, videokkal meg mindennel. Megnéztem volna őket. Állítólag Yasmin volt a legkevésbé lámpalázas, határozottan van helye a színpadon, anyu ki is írta facebookra :))

Gyors tusolás, vacsi, hiszen szupersztár vagyok, gondoskodom mindenről :) Sebastian teniszre, Yasmin színházba ment. Anyu rögtön haza is ért, borozgattunk, iszogattunk, élveztük a CSENDet!!! Jót beszélgettünk, a témák már túl bizalmasak ahhoz, hogy megosszam Veletek. Egyet azért leírok: múlt héten említette, hogy menjünk együtt zumbára, JuJu is jár, a barátnő, aki nagyon lefogyott, és akit kedvelek. Úgy emlékezett anyu, hogy csütörtökönként van. Ma kiderült, hogy keddenként, amikor anyu nem tud menni, ekkor van tenisz meg színház is ugyebár, de engem el tudna vinni meg értem jönni. Mondtam, hogy ha JuJu megy, akkor én is, bár még az is lehet, hogy egyedül is. Bár azt nem tudom mennyibe kerül... gondolom nem két font egy óra...

Apu is befutott a vacsinkkal, én halacska helyett csirkét kértem, amiről azt hittem, hogy pár kis panírozott husidarab lesz... ehhez képest szinte egy fél csirke volt :) Több, mint felét nem bírtam megenni sem a csirkének, sem a krumplinak. A vacsim egyébként már itthon történt, inkább elvonultam, hadd maradjanak kettesben, szombaton ugyanis már utaznak a fiúk Franciaországba síelni/snowboardozni.

És most ott tartok, hogy órákat töltöttem a blogírással, és még mindig van egy pár dolog, amiről szeretnék írni.

Iroda

Egyre jobban érzem magam, Louanne-nal nem tudom mi van, tényleg nagyon normális. Eddig is ő volt a legjobb fej a három lány közül (Sam mindig jóarc, őt nem számítom a három lány közé), de mostanában még inkább... Bár vannak dogok, amik nem változnak. Én megértem, hogy nem tudják, hogy éppen ott voltam-e, amikor egy-két változás elhangzott, de például senki nem mondta, hogy február 1-jétől megváltozott az egyik adókulcs, és amikor a jutalékot számoljuk, már nem annyival kell osztani az összeget, mint eddig... én csak azt láttam, hogy néhány át van javítva azok közül, amiket szombaton csekkoltam (ma hozzám kerültek befizetés-rögzítésre). Tehát hozzám kerültek, és rákérdeztem. Ja, igen, megváltozott. Köszi. Jó, mondjuk ezek után Sam elmondott egy-két dolgot, ami még változott... de akkor is. Elég sokszor van ilyesmi... Na meg utálom, hogy nincs tisztában azzal, hogy miket tudok. Ja, te ezt is tudod már? Ja, ezt sem kell már elmagyaráznom? Nem. Tudom már. Akarunk még órákat tökölni vagy haladjak? :) Ja, és a pénzem: még szerdán megkérdeztem Gemmát, hogy vajon elfelejtette-e átírni a bankszámlaszámomat? „Oh, sh...t!” – és a következő pillanatban már hívta is a bankot. Nagyon kérte a bocsánatot :) Ezzel igazából magának okozott egy kis galibát, hiszen én még aznap, szerdán, mindössze egy nap késéssel megkaptam a pénzemet, míg neki vissza kellett „szereznie” az előzőleg már kiutalt összeget :) De mostanra mindenki megkapta, ami jár :)

Új „rend”

A keddi rohanás ellenére sokkal jobb lesz ez az új rendszer. Tegnap nagyon jó volt nem sietni sehova. Majd valahogy kialakul, hogy mikor, melyik nap mit csinálok. Vagy nem :) Mivel Yasmin fizioja is minden héten máshogy, máshol, máskor van... lehetetlenség volna egy olyan rendszert kialakítani, amihez minden héten tartani tudjuk magunkat. Éppen ezért meg sem próbálkozunk vele. Azon röhögtünk múlt héten Karennel, hogy mennyire nem létezik már a tavalyi rendszer... amikor megvolt, hogy melyik nap mi a plusz munka. Most szinte minden nap vasalok, mindent akkor csinálok, amikor gondolom és tudom. Őt nem igazán érdekli, hogy mikor mi van soron :)

Mára ennyi elég lesz, lassan kicsúszok a keddből, mindjárt éjfél. Az a bajom, hogy mindig túl sokat akarok írni... de egyrészt nem írhatok le mindent, másrészt nem emlékszem mindenre :) Yasmini francia kirándulása (illetve a szervezkedés) a következő bejegyzésre maradt. Ismét. Szép hetet Nektek! Még az is lehet, hogy holnap is írok, mert este sittelek, és elvileg nem lesznek fent 10-ig... szerintem lesz időm.

Sziasztok!

Terveztem, hogy ma végre írok, de elég fáradt vagyok...

A hét minden napján későn feküdtem különböző okok miatt. A kedd-szerdáért egyértelműen én vagyok a felelős, a többi napért a körülmények :D Szerda este majdnem szívrohamot kaptam, mert nem találtam a kis Zulut... egyedül voltam vele itthon... bár ennek semmi köze ahhoz, hogy este aztán jó sokáig fent voltam. Csak nagyon nagy vonalakban leírom, hogy miért nem írtam egész héten...

Csütörtökön suli, szokásos, aztán este átjött Hajni, és végre lefoglaltuk a repülőt Barcelonába!! :) Április 30-án megyünk, 3 éjszakára, csak ketten csajok :D Szóval akkor ezért voltam fent sokáig.

Pénteken munka, itthon jó kis vacsi, nevetgélés, mint régen. Ez a hét már nem volt annyira stresszes, mint az előző. Este aztán pubozni mentem, ami után 3-kor kerültem ágyba...

... ám reggel nem volt kegyelem, fél 8-kor megszólalt az ébresztő, jelezvén, hogy ideje magamhoz térni, embert varázsolni magamból, biciklire pattanni, és munkához kezdeni... majd elaludtam napközben, de Louanne-nal jól elvoltunk. Nem tudom, hogy említettem-e már, de mostanában tök normális. Todd marasztalt tegnap is, de a sittelés miatt nem tudtam, és most lehet, hogy amúgy sem maradtam volna.

Este aztán a gyerekekkel voltam. Yasmini extra normális mostanában, remélem így is marad. Kop-kop. Anyuék háromnegyed 12 előtt hazaértek... így el tudtam menni Hajniékkal "bulizni". Amalia (olasz lány a suliból, ő is az étteremben dolgozik), Hajni, egy másik magyar lány az étteremből és én. Ismét megbizonyosodhattam róla, hogy milyen borzasztó hely is ez a Tru... még jó, hogy nem fizettünk. Egy ital elfogyasztása (amiért több, mint fél órát kellett támasztani a pultot...) Hajnival elhagytuk a "szórakozóhelyet"... Beugrottunk a Subway-be, aztán elmentünk hozzá, még boroztunk és beszélgettünk kicsit. Minimum fél 5 volt, amikor lefeküdtünk...

Ma pedig reggeli után elnéztünk az Outfitbe és a TK Maxx-be, aztán hazahozott :) Ez volt olyan 2 felé... Nem aludtam délután, úgyhogy most megyek is. Majd jelentkezem, előbb-utóbb :)

Hú, ismét nem igazán tudom, hol kezdjem a beszámolót. Vagy hogy elkezdjem-e egyáltalán? Azonban mivel 31. van, a jó öreg január utolsó napja, gondoltam tartozom azzal, hogy nem viszem át a történéseket a következő hónapra. Talán ezzel sikerül az elmúlt hónap nagy része során rám jellemző depit is lezárnom és magam mögött hagynom... nem véletlen, hogy mindig is január volt az a hónap, amit legszívesebben csak átaludnék. Ez idén sem volt másképp... Bár ma már sütött a naaaap... és rögtön jobb kedvem volt :)

Még mielőtt azt gondolnátok, hogy el vagyok tévedve, és azt hiszem, hogy ma van január 31. (ami azért valljuk be egyáltalán nem lenne meglepő:). Szóval nem, nem erről van szó, most éppen nem élek álomvilágban. Csupán annyi, hogy tegnap elkezdtem, jó sokat meg is írtam belőle, szombat estig, de aztán elfáradtam...

Tehát íme az elmúlt néhány nap - egy jó nagy - dióhéjban:

Péntek esti fürdőtakarítás

A péntek reggeli rohanást követően szépen elkészültem, majd 11 körül Pauline bevitt Camberley-be. Annyira jófej volt: simán mehettem volna biciklivel vagy busszal is... de ő átjött délelőtt, hogy kb. 11 körül hazaér a heti nagy bevásárlásból (Camberley-be jár minden pénteken) és ragaszkodik hozzá, hogy elvigyen. Hát, gyorsan megtörte kezdeti ellenállásomat, és „egye fene”-alapon hagytam magam rábeszélni. Tényleg nem akartam, hogy csak miattam még egyszer megtegye az itthon-Camberley-távolságot, de ő nagyon szeretett volna rajtam segíteni :)

Első utam a bankba vezetett, megszüntettem a számlámat az HSBC-nél. Az a nő volt, akivel a legtöbbször kerültem eddig kapcsolatba a bank részéről. Ő az, aki már akkor is köszön, ha az utcán vagy a plazaban találkozunk :) Tök jó fej volt, mondtam, hogy a kezdeti problémák után semmi gondom nem volt velük, de megértheti, hogy ha nem muszáj, nem akarok havi 8 fontot fizetni lényegében a semmiért. És megértette. Mondta, hogy sajnálja, hogy ilyen hülye szabályaik vannak, és emiatt nem maradhatok náluk – célozva ezzel arra, hogy szerintük nem tudom megfelelően bizonyítani a kinti lakcímemet... Megadtam az új bankszámlaszámomat, ma pedig már meg is érkezett rá a pénzem... Mondjuk 16 fonttal kevesebb... a januári havidíj, meg egyéb költségek... ennyit kibírok, csak mostmár legyen minden rendben. Egy jó pont a Barclay’s-nak: első körben már túlszárnyalja az HSBC-t azzal, hogy sikerült MINDEN dokumentumot, eszközt az angol címemre küldeniük (azon túl persze, hogy ugyanazért a szolgáltatásért nem fizetek egy fillért sem). Emlékeztek az HSBC-re??? Valamit (kártyát, PIN-kódot) rendszerint hazaküldtek. Haza-haza, Domaszékre... És ez mindig rengeteg bonyodalmat okozott...

Ezután mentem is a suliba, ahol megtörtént a vizsga. Nem részletezem, legyen elég annyi, hogy nagyon pipa voltam magamra... nem hiszem, hogy reális tudásomat látták a tisztelt vizsgáztatók... Hajni aranyos volt, hazadobott gyorsan. Fél órát pihiztem, aztán átballagtam.

Itt volt Yasmini egyik barátnője, és pont elvesztettek valamit... a szobában. Tudjátok, hogy Yasmin milyen pánikolós, akkor is, ha tudja, hogy az a valami ott van egyméteres körzetben... most is tiszta idegbeteg volt, ergo mindenkivel bunkó...  Ezt csak mellékesen jegyeztem meg.

Gyors megvacsiztunk, anyu elment Sebbel teniszre, én elpakoltam, aztán gondoltam megkérdezem aput, segítsek-e neki fent? Hát, később már megbántam... Magától nem kért volna meg szerintem, dehát az meg hogy néz ki, hogy ő gürizik fent, én meg üldögélek lent. Szóval segítettem: kitakarítottam a két fenti fürdőt. Tele festékpöttyökkel, porral, stb... Elvoltam egy darabig... szerencsére guszta és fincsi frissítő is járt a keményen dolgozó munkásoknak :) Aztán anyuék is hazaértek, bontottunk egy pezsit a nyaraló eladásának alkalmából. Kinyúlva beszélgettünk egy csomót... Yasmin megint Kate Middletonhoz hasonlított, Matt szerint egy ekkora bókot Yasmintól meg kell jegyezni! :) Jó hosszú hét volt mindenki számára. Karent nem is láttam még ilyen stresszesnek... ez a gyors eladás keresztülhúzta a heti terveket... de legalább sikerült megszabadulni tőle, ez a lényeg! Amúgy tök jó, mert anyu mondhatni utálja a TV-t (egy sorozatot leszámítva egyáltalán nem is nézi), és sokszor tényleg csak beszélgetés van, nem az, hogy mindenki a TV-t bámulja, nulla kommunikációval...

Qwerty-maraton

Szombaton szokás szerint irodáztam, ám szokásomtól eltérően 5 helyett 7-ig voltam. Egyiptom miatt egész nap égtek a vonalak, mondjuk ez engem ugyebár nem érint :) Azt a nemes feladatot kaptam, hogy leellenőrizhettem a 124 szerdai foglalást... A végén már alig láttam. És akkor este még kaptam egy kis plusz feladatot. Bár mondta Todd, hogy mehetek, ha akarok, de mivel Hajni is jóval tovább dolgozott, én is maradtam. A foglalásokat kellett felvinni a gépre... és az alap visszaigazoló e-mailt kiküldeni az utasnak. Namármost mindegyik egy bizonyos lustaságtól származott (ezt igazából a sales-eseknek kellene csinálni, de a top-ok sokszor úgy gondolják, hogy ez nekik már alja-munka... és valóban, nyáron, főszezonban ez sokáig tart és lehet, hogy tényleg nincs idejük rá, de most még azért beleférhetne...) Na mindegy, gondoltam legalább ezt is gyakorlom, elkezdtem. Csak azzal nem számoltam, hogy kézírásból kell dolgoznom... szerintem ilyet még nem láttatok, nem hiszem, hogy létezik emberi lény a földön, aki ezt el tudja olvasni... a gazdáján kívül persze. Egy kicsit felhúztam magam, és ennek hangot is adtam, a szám mellett egy-két asztalra csapással. Todd mondta, hogy nem is látott még ilyennek :) Mindezt Rob, (akinek a foglalásai voltak) tudtára is adtam. Mert miután az egész napot azzal töltöttem, hogy a sales-esek hiányosságait pótoltam és a hibákat javítottam... mert állítom a 124 között 5 olyan ha volt, ahol semmit nem kellett javítani... lehet, hogy még így is sokat mondtam... És akkor odajön, hogy jó, akkor ő is megcsinál párat. Mondom az jó lesz, mert elég össze-vissza vannak. Kérdezi, hogy melyiket vigye el? Melyik van össze-vissza? Mondom tök mindegy, mert mindegyik, mint az övéi általában. Nem értem, hogy miért nem lehet a foglaláskor a jelentéktelen oldalak mellett a lényegi infot tartalmazó oldalakat is kinyomtatni. És mondjuk figyelni arra, hogy amit egy helyre tesz, az tényleg odatartozzon, ne pedig egy előző napi tök más foglaláshoz.... És ezért van olyan sok hiba a booking formokon, mert tök hiányosan és „úgyis leellenőrzik még”-alapon hanyagul, nemtörődöm módon töltik ki a kis cellákat, már ha ők csinálják. Ezt is mondtam neki. Lehet, hogy nem vagyok/leszek túl népszerű ott, hiszen nem igazán mondanak ott egymásnak semmit az emberkék... kivéve a managereket, dehát nekik az a dolguk. Mondjuk pont Rob volt az egyik még régen, aki mondta, hogy milyen üde színfolt vagyok ott bent :) Lehet, hogy már nem így gondolja, de leginkább valószínűleg abszolút hidegen hagyja a véleményem. Ezt egyébként tegnap apuval is megbeszéltük, kérdezte mi volt, én elmondtam... nem mintha nem tudna az ilyen dolgokról :) Téma lezárva.

Este aztán elkészülgettem, majd - már jó későn bár – de elmentem a pubba, ahova aztán megérkezett Hajni és Hanna. Hajni sajnos nem jött már be... minden baj okozója a svéd üdvöske volt.... én aztán a régről jól ismert kis pincérfiúval beszélgettem. Úgy látszik már nem haragszik rám, amiért anno nem adtam meg a számomat... és ezt nem túl kedvesen közöltem vele... egy darabig köszönni is alig akart, de most valamiért odajött, és mondta is, hogy sokat emlegetett mostanában, hogy mi lehet az oka, hogy nem járok már oda. Cuki, de nincs szó rá, annyira csúnya szegény. Nem úgy egy másik kedves ex-pincérfiú, aki csatlakozott hozzánk. Jó sokáig beszélgettünk. Negyed 5 fele feküdtem le aludni...

Kutyasittelés

Vasárnap reggel, miután Hanna „vezetésével” távoztak a vendégeim, átmentem kutyavigyázóba. Elég fáradt voltam, hogy finoman fejezzem ki magam. 4 órát aludtam kb., de természetesen nem ez volt az egyetlen ok. Még jó, hogy anyu felvette nekem a Silent Witness (az egyetlen sorozat, amit néz, már sokszor mondta, hogy mennyire jó, nézzem én is..., helyszínelők-szerűség) utolsó két részét, ami képzeljétek, a mi kis fővárosunkban játszódik, magyar szereplőkkel, helyenként magyar szöveggel. Annyira jó volt látni a 49-es villamost, a Duna-partot és egyéb helyszíneket, ahol gyakran megfordultam anno. Egész szép kétrészes, véres sztorit kerekítettek a korrupt rendőrségről és a maffiáról, befolyásos gazdagokról... Érdekes volt, bár azon angolok számára, akik eddig is abban a tudatban voltak, hogy Magyarország abszolút „balkán”, hogy a „legkeletebb Kelet-Európában” éldegélünk, a demokráciát máig sem ismerjük, hírből sem (biztos vannak olyan magyarok, akik ezzel most vitatkoznának), esetleg oroszul beszélünk... (most azért felismerhették, hogy nem:)... tehát nem éppen image-javító két rész volt ez. És a magyar szereplőkre rátérve sajnos azt kell mondanom, hogy a legszebb magyar férfiú Kamarás Iván volt benne... és azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Elnézést azoktól, akik szerint ő a férfiasság megtestesítője, a nők bálványa. Számomra nem. Viszont az első részben főszereplő nő (Bordán Lili, Bordán Irén lánya) nagyon ügyi volt. Gyanúsan jól beszélt angolul, ekkor néztem utána, és derült ki, hogy Bordán Irén lánya, New Yorkban született és élt... Egy szónak is száz a vége: jó volt Pestet egy angol bűnügyi sorozatban viszontlátni. Bertéknek azért mondtam, hogy nem mindenki olyan itt nálunk, mint a S.W.-ben látott rosszfiúk :)) Ja, és azt a két órát a kanapén elnyúlva, a két kutyussal töltöttem. Annyira cuki ez a Zulu!! És a fényképezőt továbbra is mindig elfelejtem átvinni... nagyon durva, hogy mennyit nőtt egy hét alatt is egyébként. Vasárnap volt 9 hetes.

Ja, és hogy miért kellett kutyasittelnem: szombaton ugyebár SDR-parti volt messze, ahova apu végül nem ment, csak vasárnap reggel kocsikázott fel egy kicsit snowboardozni, Yasmini pedig síelt, valami beülős szerkezetben, a háta mögött egy nővel, aki irányította... csak elképzelni tudom. És egyszer beakadtak valahova, és majdnem elszálltak... félelmetes lehetett, bár Matt állítólag jobban megijedt, mint bárki más. A parti egyébként jól sikerült, mint kiderült, az újságírónő egyik SDR-gyerek történetét sem találta elégnek egy címlapsztorihoz, de még csak egy sima cikkhez sem. Egyik post-op gyerkőc sem táncol, ugrál, szaladgál. Ők kérnek elnézést... Anyu kicsit félt, hogy esetleg Yasmin majd elkeseredik, hogy néhányan előrébb tartanak a fejlődésben... egy lány volt, akiről megjegyezte Yasmini, hogy hogy lehet, hogy még csak x hét post-op, és már így jár? De ennyi.. és az a kislány előtte is sokkal többre volt képes. Így lehet... Egyébként eljött Mad Michael, a kinti fizios, és minden gyerek kapott ajándékot Dr. Parktól :) Igazán figyelmesek! :D

A vasárnap délutánt alvással/csendes pihenővel töltöttem, és este sem tettem ki a lábam :)

Lesz „szabadnapom”!!! :)

Ééés elérkezett egy újabb hétfő reggel = a legnagyobb kupi, amit a képzelet (és a takarító ereje) elbír... Óriási reggeli vita, rohanás (hiába voltam ott már negyed 8-kor), hiszti... Anyu aztán felvetette, hogy nem akarok-e változtatni az irodai munkarenden, mondjuk hétfőről csütörtök suli utánra? Mondtam, hogy boldogan, de akkor csütörtök helyett inkább kedd suli utánra tolnám el a hétfői műszakot. Merthogy mindenkinek jobb volna, ha lenne egy olyan nap a vasárnapon kívül, amikor nem rohanok egész nap... és valóban. És akkor mondjuk keddenként nem porszívózNÁNK. Hát ja, mondtam, hogy hétvégén is elvannak két napig anélkül, hogy porszívózNÁNK :)) Nekem ez így sokkal jobb lesz! Hozzátettem, hogy tekintve a ház általános állapotát hétfő reggelente, tökéletes választás a hétfő szabaddá tétele :) Mert amúgy tényleg minden nap rohanás van. Suliba/irodába, aztán haza... Így lesz egy kis pihim. Na meg a ház is szebben fog ragyogni. Majd a héten megnézem, hogy anyu mennyit aktívkodik... eddig egyik héten sem alakult úgy, hogy otthon lett volna délelőtt (fizio, nyaralóba rohangálás)... bár most még mindig nincs kész a felső szint (holnap szőnyegeznek elvileg), majd együtt „értékelem” az új rendszert az új házzal :))) Apropó takarítás: ma anyu kiakadt, hogy Holly minek van annyit ott, mert a nagy szőre miatt mennyivel több mocskot behoz, mint a másik kettő összesen (ez még nem lenne baj, de bent is hagyja, hahaha, viki-„poén”:). Apu pedig megvédte, meg persze a gyerekek is. Akkor azért mondtam, hogy könnyen beszélnek ők hárman, akik soha nem takarítanak. És őket elhiszem, hogy nem zavarja, amikor a frissen takarított szőnyeg egy pillanat alatt tiszta sár és hasonlók... lehet anyut is oda kellett volna sorolnom, de nem volna igazságos, mert ő azért tesz-vesz időnként. Matt mondta, hogy megérti mit mondok, mert őt is zavarja, ha Sebastian például kupit csinál a konyhában, miután ő letakarította a pultot... na ja :) Ennyit erről.

Még annyit azért hozzáfűznék, hogy örülök, hogy tavaly anyu mondta, hogy nem „sajnálja tőlem”, de szerinte ne dolgozzak minden hétköznap az irodában... nem is tudom hogy gondoltam :) illetve tudom, de amíg itthon is ennyi feladat van, és még több lesz... jobb így :)

Mivel Samnek senki nem szólt előre a változásokról, megállapodtunk, hogy ezen a héten még a régi rendszer szerint megyek, illetve vegyesen. Így nemcsak tegnap (hétfőn), hanem ma, suli után is voltam.

Tegnap este pizzát vacsiztunk, vasaltam, hatalmas ordítozás után tusoltunk, aztán kibontottuk Yasmin új, sulitól kapott netbookját, amin a házit kell írogatnia. Itt ilyenek is járnak. De persze csak neki, a spec igények miatt. De a suliról és a (túl)szerveződő franciaországi kirándulásról majd a következő bejegyzésben, talán holnap.

Olyan 7 körül jöttem át azt hiszem, kicsit skype-oltam anyáékkal... sajnos nem jó hírekkel szolgáltak...

Előbb-utóbb győz a nap...

Ma reggel is negyed 8-ra mentem, mostmár mindig így lesz, kivéve szerdánként, ha apu ráér suliba vinni őket. Ugyanakkor kelek szinte, de nagyon keservesen...

Yasmini ma reggel teljesen önmaga ellentéte volt... legalábbis ami az evezőgépen való igyekezetét és teljesesítményét illeti. Úgy lenyomta a 10 percet, és olyan szabályosan, hogy csak néztünk!!! És láss csodát, viszonylag időben sikerült is elindulniuk.

Nem úgy nekem órára. Mivel a porszívózáson kívül (ami ugye mostantól keddenként nem baj, ha elmarad:) mindent meg akartam csinálni, maradtam, amíg mindenhol el nem pakoltam. 9 előtt jöttem csak haza, amikor már indulnom kellene a suliba. Végül negyedkor indultam, így kicsit késtem, majdnem 10 percet :) Van egy fekete biciklis fiú, akivel mindig összetalálkozom. Ma szinte ugyanott mosolyogtunk össze (egyébként egyáltalán nem néz ki jól vagy ilyesmi, és egyáltalán nem azért, mert sötét bőrű, még mielőtt valaki gondolatban rasszizmussal vádolna), ahol szoktunk, ami azt jelenti, hogy akárhova is tart mindig, ő is késésben volt. Vagy ha ténylegesen nem is, az biztos, hogy abban a percben már jóval előrébb szokott tartani. Na szóval értitek.

A munka ma is jó volt, mindig gyorsan eltelik ez a pár óra. Most egy dolog aggaszt, de holnap rá is kérdezek: nem kaptam meg ma a számlámra a fizetésemet. Ennek három oka lehet: Gemma kérésem ellenére nem írta át a bankszámlaszámomat; valamiért nem elsején utalták ki a pénzeket; végül pedig az is lehet, hogy a Barclay’s nem mutatja rögtön aznap a tranzakciókat online, mint az HSBC. Ha holnap reggel sem találom fent, megkérdezem Gemmát. Remélem nem az első eset áll fenn...

Hazaértem, négy fele átmentem, fincsi bor és vacsi fogadott. Utána tusi, pakolás, számítógépes-segítségnyújtás. Azt hiszem ez őket minősíti (nem „bántásból”:), hogy én számítok itt számítógép-zseninek :)))) kicsit beszélgettünk, Yasminnal fiziozott anyu (ismét nagy viták árán), még Sebastian is megkérdezte, hogy miért van az, hogy Mad Michael felé 120-szal sétált a kerettel, itthon meg csak nyavalyog, sír és nem csinálja rendesen. Amellett, hogy persze, nem tudhatjuk milyen érzés, nehéz lehet nap mint nap ennyi terhet cipelni... nem egy 11 éves kislány teherbírásához „tervezték” sajnos... szóval mindezek mellett igaza van Sebastiannak... Téma lezárva.

Tök korán, fél 6-kor már el is jöttem. Színház- és tenisznap a mai, nem volt rám tovább szükség. Vasalni pedig nem akartam. Majd.

Az időjárásról annyit, hogy tegnap és ma csomót sütött a nap!! Mondjuk még mindig bazi hideg van, de legalább látok halvány reménysugarakat... lesz itt még jó idő :)

Volt még néhány dolog, amit meg akartam említeni, de azt hiszem mára ez elég lesz :)

Ma fizioja volt Yasmininak reggel, 8-ra készen álltunk a nőcire, aki késett... és ezt Yasmin szóvá is tette neki. Nem éppen lopták be egymást a másik szívébe, dehát ő az „államis” nő, nincs mit tenni, néha muszáj fogadni. Ők suliba rohantak, én meg a házban tettem ugyanezt, kicsit vasaltam is. Anyuék tegnap este elpakoltak egy csomó mindent, azért, hogy a kiürült helyre ma új dolgok kerülhessenek... de legalább már lehet közlekedni :)

Nagyapának tényleg biztos ízlik a csoki, mert ma is azt mondta, hogy próbál csak hármat enni esténként, de nagyon nehéz, mert már évek óta nem evett ilyen fincsit... Majd haza is viszek, hogy leteszteljétek anyus, én annyira nem vagyok csokis, hogy ennyit költsek magamra :D

Becsuktam a kis Zulut és Thulát, aztán rohantam az irodába. Ma tök jó napom volt, jó kedvem, pedig semmi extra nem történt. Jajj, képzeljétek, megkérdeztem Olliet a konyhában, hogy kér-e a gyümölcsteámból? Igen, megkóstolja... gondosan kiválasztotta, milyen fajtát szeretne, aztán mikor visszamentem, hogy az immáron forró vizet rálöttyinthessem a filteremre, látom, hogy Ollie-énak nagyon fura színe és illata van: tett bele kávét, cukrot, és úgy a teafüvet... nem nevettem ki, de magamban azért jót kuncogtam... szegény, nem tudom mit gondolt. Nem fogta fel, hogy az tea, pedig mondtam előtte, hogy se tej, semmi nem kell hozzá, csak forró víz, meg ha akarja, cukor... Matt amúgy ma elbeszélgetett vele, és visszaállították a heti négy napos helyett a heti egynapos munkarendet... nem akarja elküldeni, de majdnem az van, hogy még így, szuperolcsón sem éri meg neki alkalmazni, mert nem a legjobb munkaerő szegény.

Ahogy hazaértem, átmentem, elkezdtem a rántott husit. Sietni kellett, mert Seb fél 5-re ment teniszre, így csibeburgert vacsiztunk. Yasmin szóval tartott közben, alig várta, hogy kész legyen, el sem mozdult a konyhából. Mondta, hogy már családtag vagyok és maradjak náluk jövőre is... Ezt szinte 100%-ig mondhatom, hogy nem fogok. Eredetileg nem is akartam egy évnél tovább au-pairkedni... Na meg egyelőre az idei évvel foglalkozzunk... mondtam, hogy ez is „veszélyben van”, ha továbbra is így viselkedik. Visszatérve a házi csibeburgerre: Yasmin természetesen két szelet husikát tett bele, az összes közül a két legnagyobbat :) Mint mindig mindenből. Nincs ezzel semmi baj, mármint én nem sajnálom tőle. Életem során drága hugicám jóvoltából egyébként is hozzászoktam már, hogy mindenből a kisebbet kapom :))) Ugye Orsika????? :D Elnyomásban nőttem fel, nincs mit tenni... terrorizált a húgom :) De mostmár más a helyzet! hahaha :)

Vacsi után tusi, de előtte még egy vita anyával... mármint Yasmin vitázott. Aztán azt kívánta bárcsak én lennék az anyja, mert én nem kiabálok vele annyit. Mondtam neki, hogy arra mérget vehet, hogy ha az én lányom lenne, én is legalább annyit kiabálnék, mint Karen... egyetlen oka, hogy nem vesztem el a fejem olyan gyakran, hogy au-pairként ezt nem tehetem meg. És hogy higgye el, hogy rengeteg dühöt és keresetlen szót magamban tartok... ami tuti kijönne, ha az anyja lennék. Mondjuk ezt sem most hallotta először :) Nem ritkán csitítgatom magam hangosan, ha felhúz...

Öltözés, aztán segítettem az újabb adag cucc asztalról való eltüntetésében, kaptam ma is egy pár konyhai cuccot. Anyutól kaptam egy filmet is, na meg enni-innivalót :) Lehet, hogy tusi után el is kezdem nézni, bár már fél 10. Eddig takarítottam, pakoltam magamnál, volt mit... bankos papírokat is rendezgettem, mindent. Végre nem úgy néz ki a kis szobácskám, mint ahova betörtek és mindent felforgattak...

No meg is néztem a filmet (Love Happens)... egyszernézős. Bár nem idióta vígjáték... De mostmár késő van, lassan fél egy... mindjárt szól az ébresztőm...

Ja, és majd’ elfelejtettem: ma nagyon hideg volt, és a hó is ijesztgetett. Remélem változatlan marad a helyzet ezen a fronton... tavaszt akarok!!!!

Nem tudom hogy történt, de reggel megviccelt az új teló. Ma fél 8-ra mentem, mert karatés szerda van, apu vitte mindkét gyerkőcöt fél 8-kor, így nem kellett negyedre mennem. Felkeltem háromnegyed 7-kor (legalábbis azt hittem), bekapcsoltam a gépet, elkezdtem nézegetni a szokásos reggeli oldalaimat, hallgatni a Bumerángot, amikor is láttam, hogy a gépecském 7:18-at mutat a sarokban... gyors csekkoltam a karórámat, és egy hangos „basszus, tényleg negyed múlt!” után gyorsan összekaptam magam, amikor is a telón még mindig alig múlt háromnegyed. Tegnap egyébként nem tudom mi történt vele, de egy időre kivonta magát a működés alól... a ma reggeli kis incidens is ezzel állhat összefüggésben... már azt hittem ezt is sikerült egy hét alatt tönkretennem, több telefont biztos nem adnak már :))

Gyerekek nélkül elvileg gyorsabban kellett volna haladnom, de nem így volt. Pedig nem is álltunk le beszélgetni... mindenféle mesteremberek jöttek-mentek, Bert is fent munkálkodott (állítólag tényleg isteni finom a csoki, és a doboz is tetszik neki:), a csempés pasi egész nap dolgozott, remélem holnap végez. Anyuéknak pedig le kellett menniük kipakolni a nyaralóból, mert tegnap aláírták a szerződést, és abban egyeztek meg, hogy péntekre kiürítik... anyu még holnap is visszamegy a maradék cuccért. Pedig ma is hazahoztak egy csomót... részletek később. Portörlés, értelmetlen ablaktisztítás volt a program, aztán Zulu-kísérgetés a kertben...

Nem volt sok időm elkészülni, de még időben sikerült elindulnom... még arra is jutott a drága perceimből, hogy a félúton leesett lánccal szenvedjek... grrrrrrrr.... eddig, ha leesett, a hátsó részén tette, amit csak simán visszaakasztatottam... de most elöl, és nem egy mozdulat volt... Közben esni is elkezdett, tiszta olaj lett a kezem. Legszívesebben visszafordultam volna. De aztán jó volt a munka. Képzeljétek, hallottam (mivel legtöbbször figyelem, hogy mit mondanak a telefonban), hogy Sarah épp azért kér bocsánatot egy utastól, mert rosszul foglalták a nevét: Viktoria helyett Victoriaként :) Gyors felhívta az EasyJetet, aztán megnyugtatta a pasit (ő a főutas), hogy ki van javítva. Kérdeztem később, hogy nem magyarok voltak-e? És de, aztán véletlenül hozzám is került a foglalás csekkolásra. Igazából nem jelent semmit, de akkor is úgy megörültem :))) A második magyar pár, akikkel így „találkoztam” :) James-szel beszéltem is a konyhában, ő foglalta rosszul... kérdezte, hogy nem én vagyok, ugye? :))

Pont egyszerre értünk haza: én a munkából, ők a suliból, de még volt egy kis szabadidőm. Beköszöntem és egy „holnap találkozunk” kíséretében rögvest be is csuktam az ajtót. Kívülről. Ilyet ember ebben a házban, legalábbis a földszinten még nem látott... Szinte MINDEN – ami a nyaralóból jött - be volt zsúfolva a nappaliba és az előtérbe. Lépni alig lehet, de komolyan.

Én mondjuk csak jól jártam ezzel az egésszel: pár konyhai cucc mellett gazdagabb lettem egy szép nagy tükörrel is (mostmár csak azon kell dolgoznom, hogy az onnan visszamosolygó ismeretlen valaki is tetsszen, nem kell egészen olyan nagynak lennie, mint a tükör:))

Yasminival ketten voltunk egy darabig, tusiztunk, pakoltam/pakoltunk... A vacsi ma is fergeteges volt (pie darabos krumplipürével), mondtuk is ismét apunak, hogy ideje volna normális fogásokkal előállni :D Na meg a gyerkőcök lehúzták a krumplit... az enyém sokkal jobb :) Ja, és ha már itt tartunk: Sebastian eldöntötte, hogy nem eszik ezentúl csirkét, kivéve az én rántott husimat :) Előbb-utóbb szerintem ő is vega lesz, mint Pauline, meg mint Lisa férje és a kisebbik lánya... talán jövőre. Mikor már az én csirkém sem lesz terítéken :D Visszatérve apura: ma is bocsánatot kért, hogy ezzel szúrta ki a szememet, jó kis piszkálódás kerekedett ebből is, ami aztán mindenféle más témákra gyűrűzött át :) Például hogy miért is kell óvatosnak lennem éjjelente a kertben, ha nem akarok kutyát pisiltető, alulöltözött férfiakkal találkozni... és mire kell annak figyelnie, aki nálam szeretne aludni? :D ésatöbbi :)

Yasmini – aki ma is makulátlanul viselkedett - kifizette adósságát. Azon röhögtünk, hogy ha fordítva lenne, azaz én tartoznék neki akár egy pennyvel is, már rég óriási zűrben lennék. De nem így van, így a kisasszony elfelejti :) Ja, azt is megbeszéltük, hogy ki venne fel egy „egy pís”-t, ha mondjuk az utcán találnánk... anyu nem, én tuti, apu pedig még a kutyakakiból is kiszedné :)

Ja, arról is szó volt, hogy Ollie milyen munkaerő az irodában, és hogy nekem milyen mázlim van... itt sem működnek másképp a dolgok. Nyilván otthon is el lehet indulni, és lehet érvényesülni a munka kegyetlen világában kapcsolatok nélkül, de ez a könnyebb, és sokak által használt mód, amit mindenki megtenne, ha volna rá lehetősége. Ja, és már sokszor mondták Yasminnak, hogy 16 éves korától nincs mese, munkába áll apunál... kíváncsi leszek. Mert hogy suliba nem fog járni azután, az szinte biztos. Hacsak addigra fel nem emelik 18-ra a tankötelességet, terveznek ilyet. Vagy már lehet, hogy meg is változtatták...

Hú, olyan sokmindenről volt még szó, képtelenség lenne mindenről beszámolni. De jó hangulatban telt az este :) Fél 7 fele még egyszer megköszöntem a „fenséges” vacsit, aztán elvonultam az új „lakásfelszereléseimmel”.

Anyusékkal skype-oltam egy kicsikét, tusi, írás és alvás.

Sziasztok!!

Először is bocsi a nagy elmaradásért, megpróbálok mindent behozni. Bár most este fél 10 van, most ültem le először ma... persze ha az irodában töltött 4 órát nem számítjuk :) és még mindig anyuékra várok.

Ezt még tegnap este írtam... és pont meg is érkeztek, úgyhogy nem folytattam...

Próbálom összeszedni a történéseket, végiggondolni, hogy mikor mi volt :)

Péntek – Napocskaaaa!

Reggel szokásos rohanás és szeretgetés, takarítás, vasalás, majd iroda. Délelőtt még átjött Pauline egy kicsit beszélgetni, amikor egyedül voltam. Kérdezte, hogy mit tehetne ő személy szerint, hogy jobban érezzem magam? De mondtam, hogy higgye el, mindent megtesznek. Azt mondta nem is :D Aztán vicces véletlen történt útban a Qwerty felé: nem tudom mennyi esély volt rá, de pont „összetalálkoztunk”. Mármint anyu, apu meg én. Én rohantam az irodába, apu onnan haza, anyu pedig Yasminért a suliba. És pontosan egyszerre voltunk mindhárman a körforgalomnál :)))

Az irodában egyre jobb, na nem a lányokat kedvelem jobban, hanem a feladatokat, amiket kapok. Szeretek foglalásokat csekkolni, bár lehet, hogy főszezonban már nem így fogok nyilatkozni e kérdésről :) Mondjuk mivel nem dolgozom minden nap, nem minden napot nekem kell majd csinálni. Ennyi órában lehetetlen is lenne... Ja, és vittem be egy doboz gyümölcsteát még a múltkor, hogy legyen, mert szeretem, és hogy akkor is tudjak valamit inni, ha nincs tej éppen. És attól nem kell tartanom, hogy elisszák előlem :) Sam az egyetlen, aki néha iszik ilyeneket, de amúgy mindenki fujjog rá. Apu jobbkeze meg is kérdezte egyszer Sam konyhában felejtett teájáról, hogy enyém-e az a fantasztikusan kinéző gusztustalanság a pulton? :))))

Mire hazaértem, már a konyha is ki volt mázolva. Apu pakolt, takarított, porszívózott!!! Én segítettem Sebastiannak lehozni a snooker-asztalt fentről, meg egyéb kellékeket a szombati bulijához. Aztán apuval közösen megpróbáltuk visszaakasztgatni a képeket a falra a konyhában... ám nem volt problémamentes a művelet... na nem technikai nehézségeink akadtak... az egy dolog, hogy mindketten nap mint nap „nézegetjük” őket... de ott volt basszus vagy 20 kép, amiből 18 a gyerekek műve... és két fő hely van, ahol tartózkodtak a festés előtt. És a legtöbbnél azt sem tudtuk eldönteni, hogy melyik oldalon volt. Csak álltunk ott, néztünk, mint két tökfej, Aztán végül csak feldobáltuk őket, miközben jókat nevetgéltünk :) Mondtam, hogy az is gáz, hogy én egy éve nézem őket, és fogalmam sincs, de az még nagyobb, hogy ő évek óta, és még annyira sem emlékezett, mint én :D

A lányok is hazaértek időközben az utolsó fizioról. Kicsit még pakolásztunk, minden szépen visszakerült a helyére. Én próbáltam összerakni egy kispolcot a kisfürdőben (az ajtó mögött, ahol a törülközőket tartották mindig is), de ahogy anyu mondta: speckó módja van, Bert eszkábálta egyszer. Hát fel is adtam, berágtam :) Matt mondta, hogy párszor már majdnem kivágta az egészet, ő még hamarabb feladta, mint én :D

Anyu lasagnet csinált, és közben megjött Anna, a német fizios nő is. Február elején lesz egy SDR-konferencia, és szeretné, ha Yasmin és Karenék is beszélnének, bemutatnának egy kis videot, stb. Ennek megbeszélése volt jövetele fő célja. Apropó szereplés: van egy angol női magazin, a neve most nem jut eszembe, de valószínűleg abban is lesz Yasminról egy cikk. Mondjuk anyu egyáltalán nem volt elragadtatva az újságíró kérdéseitől... a szerveződő SDR-partin (szombaton lesz) keresztül jutott el a nő hozzájuk, de fogalma sincs az egészről. Honnan is lenne mondjuk, én sem tudnék semmit erről a betegségről, ha nem itt élnék velük. Szóval Karen szerint a nő nem igazán fogott fel semmit mindabból, amit mesélt... végig ilyeneket kérdezett, hogy „és akkor hamarosan fog tudni táncolni, mint minden korabeli lány?” – azt gondolta, hogy ez úgy megy, hogy műtét előtt 10 év kerekesszék, aztán egy csapásra talpra áll, jár, ugrál, fut, táncol, megváltozik az élet... ami így is történt, megváltozott, de a nő nem „vette” a lépcsőket, amik a táncig vezet(het)nek – szerencsés esetben. Sajnos Yasmini lépcsője ennél rövidebb. Ő sosem fog táncolni. Ez a nő „szenzációt” szeretne, és Yasmin sztorija – a kívülállók számára talán jelentéktelennek tűnő fejlődéssel – lehet, hogy nem elég szenzációs. Mindegy, nekünk az :)

Vacsi után snookereztem Sebastiannal, megnéztem egy-két pár évvel ezelőtti videot Yasminról. Megdöbbentő, hogy 3-4 éve is mennyivel jobban sétált, mint a műtét előtt. És a műtét nélkül mostanra csak tovább romlott volna... Na de majd még írok Yasminiról a későbbiekben. Jó sokáig ott voltam, azt hiszem fél 10 fele jöttem haza. Ja, a vezetés is megint szóba került: apu kocsijára 1600 font lenne a biztosítás. Szinte pontosan kétszer annyi, mint anyuéra. Elég durva. Nem gondoltam volna, hogy egy BMW ennyivel „értékesebb”, mint egy Chrysler...

Szombat – Egy este Hajnikával

Mint szinte minden szombaton tavaly április óta, ezen a reggelen is az irodába igyekeztem. A csekkolással elég gyorsan telik az idő, egyelőre legalábbis így érzem. Volt egy kis szünetem, amikor mást csináltam, de lényegében ez tette ki a napi teendőim nagy részét.

Miután hazaértem, gyors átszaladtam felköszönteni Sebastiant, ugyanis szombaton volt a szülinapja. A „könnyű-olvasós” könyveknek annyira örült, amennyire vártam és amennyire egy gyerek könyveknek örülhet :) Bár látszólag örült azoknak is: 10 kis Ben10-es sztori, egy 10 éves gyerekről egy 10 éves gyereknek :) És tök vagány kártyát is találtam neki hozzá, na meg a kiskutyás falinaptárnak is örült, de legjobban a fülbevaló láttán kiáltott fel, az tuti jó válaztás volt: azóta azt hordja :) Nem maradtam nagyon sokáig, mert jött Hajni 7 fele, de ennyi idő is elég volt, hogy Yasmini idegesítsen, pusztán azzal, ahogy anyuval viselkedett...  akinek már nem kicsit volt elege a kishölgyből...

Hajnival iszogattunk egy kicsit, aztán vacsizni készültünk a közeli pubba, ahol 9 után közölték, hogy már nincs egy pár fajta kajájuk, stb, úgyhogy sajnálják, de bezárt a bazár. Éhesek voltunk, és mivel nem akartunk take away-t, beültünk abba a kis indiai étterembe, amit egyszer apu már említett, ami előtt minden nap elmegyek, de még sosem voltam ott. Ha a pubban nyitva lett volna a konyha, talán sosem mentünk volna ebbe a kis miniétterembe :) Én a legcsípősebbnél eggyel enyhébb curryt ettem (a pincérfiú figyelmeztetett, hogy nagyon erős, biztos bírni fogom-e?:), isteni kókuszos rizzsel és fokhagymás kenyérrel. És egyébként annyira nem is volt csípős. Lehetett érezni, persze, de lehet, hogy egyszer kipróbálom a legcsípősebbet is :))))

Innen 11 körül továbbálltunk szeretett kis pubomba. Akadt társaságunk is, egy rózsaszínes-mályvaszínű-pulcsis fiú :) Azt mondta járjunk oda gyakrabban :D És nem ő volt az egyetlen, aki érdeklődött a nemzetiségünkről. Nem ritkán gondolják azt, hogy lengyelek vagyunk.

Egyszercsak hazasétáltunk, szerintem volt legalább egy óra, mire hazaértünk, és még később, mire lefeküdtünk. Még beszélgettünk egy kicsit. Olyan jó volt kimozdulni és csapni egy laza, beszélgetős, borozgatós estét! :)

Vasárnap – Szülinapi „büfé”

Reggel jött az ébresztő. Fél 10-kor teló, aztán Bert is munkához fogott... Délután Seb partiján bocsánatot is kért, de valamit muszáj volt megcsinálnia hétfő reggelre. Azt mondta majd megjegyzi a fél 10-et :)

Délben átbattyogtam, iszogattunk, ettünk jó sok szendvicset, ezt-azt. Apuval megbeszéltük, hogy pont elkerültük egymást a pubban. Rugby után söröztek egyet, egy párat... Azt mondta, hogy nem biztos, hogy emlékezne, ha találkoztunk volna is. Nem is volt jól, Dave is meg ő is meg voltak zuhanva egy cseppet. Nem voltunk sokan amúgy, csak Pauline-ék, a kedves Lisaék családostól meg Dave és Lisa, az összes gyerekkel :) A többiek valami keresztelőre mentek.

Mindenki hazament olyan négy fele, én olyan 5 körül jöttem el, bár pakolni nem engedtek. Ennyi volt tehát a vasárnap, nem túl eseménydús, mondhatni uncsi :)

Hétfő – Végre no fizio, no betegség!

Elérkeztünk egy újabb héthez, ami ismét első valamiben: az első hét idén, amikor nincs fizio!! Ami azt jelenti, hogy Yasmin az egész napot a suliban tölti. Az, hogy ez nekem jó-e avagy sem az új rendszerben, még nem tudom... Az új terv a következő: Yasmin minden reggel 10 percet evez suli előtt, ugyanis most 6 Oxford-mentes hét következik. Van más fizioja, de nem minden napra, így muszáj itthon is csinálni. Becky, a rendkívül kedves mobilfizios hölgyemény múlt héten adott életet egy kislánynak, úgyhogy egy pár hétre most ő is kiesik...

Iszonyat stresszes mostanában Yasminnal minden... Karennek is fogy a türelme ahogy látom, és egyáltalán nem csodálom. Apu szerint túl kemény vele anyu, hiába mondjuk neki, hogy máshogy nem lehet. Most hétvégén is nagyon felhúzta anyut, többször is. Vasárnap is, a kinti úszkálás utáni öltözéskor például. Bár annak is voltak előzményei, az előző pár hét mondhatni, de legalábbis a legutolsó... Karen is ugyanolyan fejjel hagyta el a szobát, mint én szoktam sokszor. Aztán persze kiabálás, hiszti, stb... Apu az, aki ha olyan kedve van és arról van szó, akkor odamond úgy, hogy nincs menekvés... ettől fél is Yasmin, de ő az is, aki kiszed egy harmadik adag lasagnet neki, mert szegény gyerek alig evett egész nap...

Na de most visszanavigálom magam a fővonalra: tehát a Yasmini-okozta olykor stresszes légkörnél tartottam, különösen a reggeleken érzékelhető ez :) Még különösebben a hétfő reggeleken. Nem kis vita árán végre hajlandó volt anyunak szót fogadni, és többek között a Manic Monday című, az aktuális hangulatot hűen tükröző dalra elkezdett evezni.

Én rohangáltam mint egy idióta egész délelőtt, ágyneműt mostam, stb... fél 11 előtt aztán sietve átöltöztem, és 11-kor már munkába is álltam az irodában. Na jó, egy icipicit késtem. Szokásos csekkolást csináltam, meg aztán a gépen is kijavítgattam az általam talált hibákat és úgy vittem fel magába a rendszerbe, amit mi csak „Traveller”-nek hívunk.

Munka után kicsit még ottmaradtam apu titkárnőjével-mindenesével, segített egy-két dologban. Ezután siettem haza, 4-kor átmentem.

Pont kész lett a vacsi, beszéltem anyuékkal kb. 2 szót, aztán mentek is a nyaralóba pakolni. A vacsi egyébként narancsos csirke volt... Múlt héten is csinált már... anyu!!! :) Illetve hétfőre hagytak nekem a vasárnapiból, és amikor anyu mondta, hogy ő csinálta, azt hittem arra gondol, hogy ő tette el nekem :) Aztán a hétvégén valahogy kiderült, hogy ő csinálta :) Vicces volt, mert Karen kint volt, Yasmin pedig akkor mondott valamit a narancsos csirkéről, meg hogy anyu milyen finomra készítette múlt vasárnap... Kifelé mutattam az ujjammal, hogy ő??? :) Aztán jól kipörögtük, mikor bejött :D:D:D Múltkor is „beszóltam” egy kicsit neki, amikor valami sütiféléről beszéltek, amit régen Pauline sokszor sütött. Én erre megkérdeztem Sebastiant, hogy „a te anyukád vajon milyen sütiket sütött valaha is??” :D

Szerencsére Yasmin már túl volt a tusoláson, így azzal nem kellett már bajlódnom. Így sem ültem le 9-fél 10-ig. Annyi pakolnivaló volt...a konyhában meg mindenhol. És amíg a gyerekek ébren voltak, a konyhán kívül sehol nem haladtam. Állandóan kellett valami... Na meg mostam-szárítottam non-stop. 8 előtt ágyba dugtam a gyerkőcöket, és még vasaltam is egy kicsit.

Fél 10 után jöttek aztán haza Karenék, ahogy azt fentebb olvashattátok :) Még megtárgyaltuk, hogy mi legyen az alsó szinten (szőnyeg, fapadló vagy járólap). Jelenleg minden nap változik az állás... 10 óra már elmúlt, amikor hazajöttem. Első mozdulatommal szinte sikeresen kitálaltam a Barclay’s-os papírjaimmal... mindenfelé, fele le a lépcsőn, át a korláton... Nem volt kedvem blogot írni...

Kedd – Bert szülinapja

Tegnap este megbeszéltük anyuval, hogy a reggeli rohanás okozta stressz minimalizálására való törekvés jegyében mától negyed 8-ra megyek fél helyett. Yasmin amúgy is korábban kel Zulu miatt... játszani akar vele, és az is benne van, hogy nem akarja, hogy Sebastian (aki mindig is korán kelt) több időt töltsön az új családtaggal, mint ő.

Tehát ma már negyedre jöttem... sajnos nem vettem észre, hogy annyival több időm lett volna a reggeli dolgokra... El is késtem suliból, bár éppen csak. A spanyol és a szlovák lány már nem is járnak, más környékre költöztek, úgyhogy az újak közül csak a német lány maradt. Óra után nem mentem sehova, és milyen jó döntés volt, ugyanis nem sokkal később, miután hazaértem, elkezdett esni. Minő meglepetés...

Blogoltam kicsit és Orsikával is beszéltem, aztán 2 fele átballagtam, és vasaltam. Miután a gyerekek hazajöttek a suliból, átjött Bert és Pauline, hiszen nagyapának ma volt a 78. szülinapja. Én még reggel felköszöntöttem, tökre örült, legalábbis úgy láttam, és aztán mikor délután találkoztam Pauline-nal a posta előtt, ő is mondta, hogy mennyire kedves tőlem, és Bert tényleg örült.

Tehát volt egy kis pihi mindenkinek, poénkodtak, hogy itt állandóan "happy birthday"-éneklésre kényszerítenek :) Aztán vacsiztunk, majd tusi, és kész. A kedd a busy nap: Seb teniszre, Yasmin pedig színházba megy. Mivel apu vitte Yasmint, és én már mindennel végeztem, eltávot kérvényeztem :)) Ők is le akarnak lépni, azt mondták, mármint anyu és apu :)

És most néhány témát még sorra vennék:

Lassan, de biztosan...

Egyértelműen elmondható, hogy a műtét nélkül valószínűleg szépen lassan csak romlott volna az állapota élete hátralévő részében. Viszont: fura, de valamennyi merevség visszatért a lábaiba. Amerikában nem volt, és most sem jelentős, de érezhető. Alig, de néha, mikor ráadjuk a cipőt mondjuk, még mindig érzünk egy kis ellenállást, de természetesen össze sem hasonlítható a műtét előtti állapottal. Illetve nagyon is összehasonlítható :) Folyamatosan, hétről-hétre fejlődik, annak ellenére, hogy a mostani három hétből egy hét betegség miatt kimaradt... az utolsó héten viszont mindent beleadott... ezt értsétek úgy, hogy minden energiája mellett minden pimaszságot is kiadott magából. Nem egyszer volt nézeteltérése a fiziosokkal, de ezt most nem részletezném... A lényeg, hogy egyre ügyesebben sétál, ma megkapta azt a járókeretet, amit nem húzni, hanem tolni kell, és amivel ügyesebben tud járni. Egyetlen hátránya, hogy nem tud vele fordulni, mert csak két kereke van, a másik két lába tappancsos, és elég nehéz a szerkezet maga, még én is mondtam, hogy sokkal nehezebb, mint a sima járókerete. Ezenkívül nagy előrelépés, hogy valamelyik nap meg tudott állni 5 másodpercig magától, mindenféle támaszték nélkül. Egyelőre ez a rekord, de lesz ez még jobb is. Sokat próbálgatja, csak sajnos magának nehezíti meg, mert mindent rögtön akar, ilyenkor persze kapkod, és nem foglalkozik vele, hogy milyen alapállásból indítja az „akciót”, és ha anyu segíteni akar neki rendesen beállítani a lábait, fenekét, stb... ráordít, hogy hagyja... így nehéz segíteni, ugyanez a helyzet az új járókeret esetében is... Yasmini fizikális állapotáról most ennyi, és akkor ha már így elkezdtem, szépen, ésrevétlenül átkígyóznék a következő témára:

A kisasszony viselkedése

Csütörtök óta még jobban imád, szeret... Egy párszor megkérdezte, hogy ugye tényleg nincs még lefoglalva a repjegyem, ugye maradok, stb... Milliószor bocsánatot kért, viselkedni fog, és azóta valóban nem volt semmi durva. Inkább anyuval hadakozik sokat... aki egyre kevésbé bírja, ahogy látom. Néha tényleg úgy beszél vele/velünk, mintha a szolgái lennénk. Mindenki: apu, anyu, Sebastian és én. Ha ezt szóvá tesszük, márpedig mindig figyelmeztetjük, hogy nem így működnek a dolgok, akkor türelmetlenek vagyunk, stb... a lényeg, hogy ő természetesen (még mindig) nem hibás soha semmiért... És amivel továbbra is halálra idegesít: játszik a hajammal. Anyu is utálja, ha az ő haját piszkálja, ezzel én sem vagyok másképp. Még egy dolog, de ő sajnos ilyen, egészen biztos vagyok benne, hogy ez sosem fog változni: mindig mindent tudni akar, mindig mindenhez van hozzáfűznivaja, és MINDIG MINDENKINEK megmondja, hogy mit, mikor, hogyan csináljon, szervezkedik... Például minden egyes alkalommal, amikor mondjuk a konyhába indul négykézláb, elmondja, hogy csak a szőnyegen mászhat, mert a kemény burkolaton fáj a térde. Na ne mondja!!! Ilyenkor mindig megkérdezem, hogy tettem-e valaha is a kemény járólapra??? És hogy nem gondolja-e, hogy 1 hónap (ezzel kezdtem tavaly februárban, ugyanis kb. azóta unom ezt.... mostmár egy év:) alatt megtanultam?????? És mindig, mindennek úgy kellene történnie, ahogy ő akarja, akkor, amikor ő akarja. Az nem számít, ha ő húzza az időt, mint általában, de ha nagyritkán sietni akar, akkor sürget, kapadozik, poénkodik, holott nem vicces. Az is jó, amikor éppen mondjuk öltöztetem, de már rögtön kellene neki az x csat vagy éppen valami a konyhából, esetleg abban a szent pillanatban akar fülbevalót cserélni. Persze mindezt egyszerre, lehetőleg a kérések elhangzásától számított egy percen belül. Ezzel csak szemléltetni szerettem volna, hogy előszeretettel gondolja, hogy Vikinek és édesanyjának is legalább 25 pár keze van, amivel egyidejűleg több műveletet is tudnak rajta/vele/érte végezni... Legtöbbször kér, de utasít... és ebből már elegünk van. Valószínűleg hiába mérgelődik ezen anyu is én is. Ő ilyen. A legjobb, amikor keres dolgokat (például a telefonját, ami 10 centire a kezétől, a lábához érve hever mellette a kis fotelben), és rögtön kéri, kiabál, mielőtt akár 90 fokban is elfordítaná a fejecskéjét... Na most jól átment panaszkodásba ez is... Yasmini mindig is ilyen volt, csak most valahogy jobban érzem/érezzük. De ha csak az elmúlt pár napot nézzük, és nem számítjuk ezeket az örök „el-kell-fogadni-mert-ő-ilyen”-tulajdonságokat, meg azt, ahogy anyuval viselkedett, akkor meg kell, hogy dicsérjem. Velem ugyanis normális. Kíváncsi vagyok meddig. Tegnap este is: megvolt, hogy fél 8 fele azért ágyban kellene lenniük. Nem aludni, de ágyban. Sebastian nézett valami dokumentumfilmet, így engedtem őket egy kicsit tovább. Yasmin facebookon beszélgetett egy SDR-kisfiú anyukájával, akit ma műtöttek... már 40 volt, amikor WC-re ment, és elkezdett nyavalyogni, hogy mennyire fáradt, nem tud mászni... előtte közölte, hogy anyu megengedte, hogy az ágyban még negyed órát gépezzen... és ez valóban így van. De ezt is tudom már!!! Na még ez is: mindig elmondja, hogy anyu és/vagy apu mit engedtek meg. Tegnap is legalább 10-szer hallottam, hogy adhat Zulunak kutyakekszet, és legalább ennyiszer megkérdezte, hogy tudom-e, hogy hol van az a zöld doboz, amit itt meg itt vettek és xy a neve?? „Tudom, és igen, adhatsz neki, senki nem mondta, hogy nem...” ááááááááááááááá És „anya megengedte, hogy egyek egy csokis kekszet lefekvés előtt”, lehet ezt, lehet azt. És tudom, hogy lehet, és egy szóval nem mondom, hogy nem... de ő akkor is elmondja. Ilyenkor egyre nehezebb türelmesnek maradnom, általában csak veszek egy nagy levegőt, és nyugodtan válaszolok. A vicc az egészben az, hogy ezeket legtöbbször azzal a lendülettel el is felejti, tegnap sem evett senki kekszet: sem ő, sem Zulu. És nem azért, mert nem adtam, amikor kért... hanem azért, mert vagy jó előre közli, kéri ezeket, vagy rögtön akarja, de néha beletörődik, hogy akkor valamiért éppen nem kivitelezhető a dolog:)) Visszatérve a tegnap estére: tehát mondtam, hogy ha annyira fáradt, akkor rögtön alvásidő van, nyilván nagyon álmos. Tehát választhat: boldogan felveszem és ágyba teszem, de akkor nincs gépezés. Az „ágybaölelés” és a 15-ről 10 percre csökkentett laptopozás közül a kis pirosat választotta, így – a rendkívüli fáradtság ellenére – pillanatok alatt képes volt a szobájába mászni, hogy minél több időt netezhessen... Na mostmár tényleg itt a vége :)

Barclay’s – HSBC

Azt tudjátok, hogy a múlt héten nyitottam a Barclay’s-nál egy számlát, a fél vagyonom már ott is van. Ma úgy gondolom megkaptam az utolsó levelet, kódot, tájékoztatót is, így most már elvileg semmi nem gátol meg abban, hogy kiélvezhessem az új bankom adta szolgáltatások és lehetőségek teljes sorát :) Remélem minden rendben lesz, talán holnap, vagy ha legközelebb lesz időm, letesztelem a kártyámat (ami szép kék, szebb, mint az HSBC-s – mintha ez számtana:) A netbankom működik, az itthoni kártyaolvasó masinám is, amit használnom kell – biztonsági okokból. Tényleg nagyon remélem, hogy ők nem szívatnak majd meg, mint az HSBC tavaly. A náluk tett múltkori látogatásomról nem készült feljegyzés, hiszen csak az infos nővel beszéltem, ezért ma felhívtak, hogy mivel már egy éve velük vagyok, most van lehetőségem váltani, ha szeretnék, nem akarok-e valamikor befáradni, és megbeszélni? Mondtam, hogy már meg is tettem, elmondtam, hogy mi a harci helyzet, a nő hümmögött, hogy hát igen, ha még mindig nincs semmi más UK-cím-bizonyítékom, akkor nem olyan egyszerű a helyzet, bla-bla-bla. Mondtam, hogy pénteken amúgy is be akartam menni. Azt egyelőre nem mondtam, hogy meg akarom szüntetni a számlámat, ráér pénteken is, ha eljutok a bankig... Előtte mindenképpen meg akarok bizonyosodni róla, hogy a másik működik... Ennyit a bankról.

Az új szerelem - a kis Zulu

Nem gondoltam volna, de teljesen beleszerelmesedtem ebbe a kis szőrgombócba. Holnap most már tényleg nem felejtem el, és átviszem a fényképezőt :) Imádnivaló, játékos, nincs megijedve a nagyobbaktól. Megzabálom, amikor a nála nagyobb plüssjátékkal küzd, cipeli :) Mint egy baba: alszik, eszik, ezenkívül sokszor kimegy pisilni... és sajnos sokszor nem... párszor tegnap este is megdolgoztatott, de belefér. Ha anyuék itthon vannak, nem én takarítom a koszt... Karen szerint azért pisilt ennyiszer, mert nem figyeltük :))) Valóban nem, mondtam, hogy helyette a rendetlen és piszkos házát próbáltam élhetővé varázsolni :)))))) Szóval nagyon cuki, én is felveszem, ölelgetem (puszi nincs!!!!), teljesen meglágyult a szívem vele kapcsolatban :) De akkor sem lesz kutyám bent!!! SOHA!!! :)

Na most ismét elláttalak Benneteket olvasnivalóval, jól esett már kiírni. Ha van időm, nincs is ezzel semmi gond. Csak péntek óta nem nagyon volt...

Oh, és még egy – abszolút irreleváns – dolog: nem tudom hányan hallottátok, hogy a múlt héten (lehet, hogy most is, nem tudom) a Bumerángban nyerhető ajándéktárgyak táborát gazdagította a Zsigmond Király Főiskola által felajánlott pendrive! Fura a sulimról ilyen körülmények között hallani :)))) Úgy látom jól megy az üzlet :D

Minden szinte pontosan úgy történt, ahogy az előző mini-bejegyzésben írtam, ennek következményeként elég fáradtka vagyok most. Jó volt már kimozdulni, élveztük a tegnap estét, és a mai szülinap is jól sikerült :) Remélem holnap este már lesz energiám egy kis összefoglalóra :D Ezentúl nem akarok "stresszelni", ha pár nap kimarad... és összecsapni sem, mint ahogy már hónapok óta sokszor tettem/teszem... inkább korán lefekszem ma, hogy holnap újult erővel kezdhessem a hetet, szükségem lesz rá azt hiszem.

Úgy döntöttem, hogy a mai bejegyzést inkább el sem kezdem írni, inkább kialszom magam :) Holnap iroda, aztán megyek Sebastiant köszönteni, majd jön Hajni (úgy néz ki végre összejön: nem dolgozik és én sem sittelek), talán megyünk is valahova, vacsizni biztos :) Vasárnap délben Sebastian családi szülinapi pörije lesz, úgyhogy lehet, hogy csak vasárnap este írok legközelebb. Nyugodjatok meg, ma már jó napom volt. Ahogy a cím is sugallja: jó idő volt. Hideg - sőt este már fagyott is - de szép idő volt. És ez sokat dobott a hangulatomon :)))))

Jó hétvégét mindenkinek!!!!!

A reggel egy kisebb drámával indult... ezúttal én voltam a „hunyó”. Valószínűleg kijött rajtam az elmúlt napok depije, egy kicsit kiborultam - először, mióta itt vagyok. Pedig ma még nem is mondhatnom, hogy nagyon bunkóci lett volna a kisasszony... no mindegy... ő is kiborult, nem gondolta, hogy nekem sok dolog rosszul esik (mintha nem mondanám el neki minden alkalommal, amikor úgy gondolom, hogy most túllőtt a célon)... anyu mondta neki, hogy másokkal is viselkedhet normálisabban, a családban mindenkivel... én kivonultam, mert még bevágott egy „köszi szépen”-t, anyu még jól elbeszélgetett vele... még egyszer... aztán én is újra és újra, egész nap tulajdonképpen. Anyu mondta neki többek között, hogy szerencséje van velem... azért is, mert felnőtt módon viselkedek, és hogy elmegyek, ha nem változtat... ezután azzal jött ki a szobájából sírva, hogy adjak neki pár napot... ne foglaljam még le a repjegyet, stb... Mondtam, hogy nem mennék én rögtön, ha mennék egyáltalán... (meg azért nem akarok hazacuccolni...,) Hát de a repjegyet előre szokták foglalni az emberek, és még ne foglaljam. Újra olyan lesz, mint tavaly, csak adjak neki időt, hogy megmutathassa, stb... mert persze imád, én vagyok a legjobb, mennyire örült, amikor megkérdezték anyuék nyáron, hogy szeretné-e, hogy maradjak, ha én is belemegyek, stb... Este is erről folyt a szó, a kiskutyázás közben (arról majd később). Megmagyarázta, hogy a „köszi szépen” azért volt, mert nem tudja magát kontrollálni ilyen szitukban (láttam már mondjuk kiakadni... hihető), és mennyire sajnálja, bla-bla-bla... Tippeket adott, felettébb kedves volt. Gondolom holnap reggel majd megint morog...

Ja, mindez mellesleg a legnagyobb felfordulásban zajlott: ma festették a nappalit és az előszobát, holnap jön a konyha. Anyuval is dumálgattunk, miután kidobta őket a suliban. Tök rendes volt, megölelgetett, megtárgyaltunk mindent.

Nem nagyon akartam menni sehova, de mivel a mai nap volt az egyetlen, utolsó lehetőségem, hogy Sebnek és Bertnek ajándékot vegyek, muszáj volt bemennem Camberley-be. Az eső persze kb. 5 perccel azután kezdett el esni, miután elindultam... majdnem visszafordultam, de aztán szembenéztem vele :) Egyébként már tegnap is, meg  ma is sokkal hidegebb volt, mint eddig idén bármikor. Remélem nem tart sokáig, olyan jó volt az a 10-14 fok.... Az ajándékokra visszatérve: Seb a könyvsorozat mellé kap egy - szerintem - tök vagány fülbevalót, meg fél fontért megláttam egy kiskutyás hajtogatós falinaptárat. Nagypapinak pedig csokit vettem, állítólag jó fajta. Durva, hogy egy éve itt vagyok és ma először mentem be abba a csokiboltba. A közvetlenül mellette lévő Accessorize-t viszont annál többször látogattam :) Ez is mutatja, hogy inkább sósszájú vagyok :) Ha már a városban voltam, a bankot is elintéztem. Nem az HSBC-t, ott még nem zártam be a számlámat, meg akarom várni, hogy emez beinduljon: be is fizettem ma az első csekkemet :)

Hazafelé beugrottam (jó nagy ugrás, főleg biciklivel) a TK Maxx-be, ahol csak melegítőgatyát vettem, meg harisnyát. A hazaúton szintén csepegett az eső...

Átmentem, megismerkedtem az új jövevénnyel: annyira, de annyira édes!!! Szerintem még az én anyuskám is megenyhülne :) Apuval is beszélgettünk... nagyon jófejek :) Vasaltam egy kicsikét, aztán hazaértek a lányok. Kiskutya-kiskutya-kiskutya :) Ekkor még névtelenül :D Gyorsan visszapakoltunk mindent a nappaliban. Gyorsan szárad a festék: 4-kor még a falat festette a pasi, fél 6-kor már fent voltak a képek :D Elég rémisztő és szégyenteljes (magamra nézve), hogy egy csomó apróságnak, amiket nem pakolgattam minden héten, nem tudtam a helyét :)) Mondjuk mentségemre: az utóbbi időben sok varia volt :D Most egyébként annyira pasztel minden, nagyon fura. Mondta is anyu, hogy túl egyszerű. Mondtam, hogy inkább túl angol :) Ő ugyanekkor mondta, hogy nagyon hasonlít Pauline nappalijára :D Megbeszéltük, hogy mi hova megy majd, apu néhány dologgal nem ért egyet :)))) Valamelyik reggel anyuval végigvettük, hogy mi hol mutatna jól, és egy tükröt is megszavaztunk, apu annyira nem támogatja :)

Vacsiztunk, tusoltunk, iszogattunk, beszélgettünk, mindenki. Sokat. Jól esett. Máskor is beszélgetünk, erről is beszéltünk már sokszor, de most más volt. Jó volt. Szerencsés vagyok velük. Ja, és a kutyának is lett neve: Zulu :)

8 fele eljöttem, blogoltam, pakoltam, és ma anyáékkal is tudtam egy kicsit skype-olni. Most megyek tusizni, és holnap PÉNTEK! :)

PS: Egy kicsit jobban ki szerettem volna fejteni a reggeli drámát, de iszonyat fáradt vagyok. Utoljára a kézilabdás korszakomban éreztem ennyire a fáradtságot a lábaimban... És aki rendszeresen olvas, az úgyis tudja, hogy mi van a háttérben, valamint Yasminit is „ismeritek” már annyira, hogy kitalálhatjátok, hogy miféléket mondhatott még :)

Igazán jól indult a napom: a mosásra várakozó ruháimat kiborítottam a kosárból útban kifelé, szerencsére még bent :) Aztán Yasmini is felhúzott... volna, ha hagyom magam. Először úgy tűnt, hogy bal lábbal kelt fel, vagyis inkább fel sem kelt :) Kérdeztem is, hogy ilyen akar lenni egész nap vagy tervezi, hogy normálisan viselkedik? Aztán az utóbbi lett szerencsére, de azért nagyon próbálgat már. Lehet, hogy hamarosan megint el kell vele beszélgetnem... Anyuék annyira szeretnék, hogy mindenkivel mindig minden körülmények között felettébb illedelmesen és tisztelettudóan beszéljen és viselkedjen Yasmin, hogy sokszor olyankor is leszidják, amikor igazából nem is mond bántót... és ez nem mindig jó, mert így néha úgy érzi, hogy – még ha közvetve is – én keverem bajba. Persze azt már megszoktuk anyuval, hogy mindenért vagy ő (az esetek többségében:) vagy néha esetleg én vagyunk a hibásak, Yasmini természetesen soha semmiért nem felelős... Apu meg azért nem, mert tőle nagyon fél. Na mindegy, azért persze inkább legyenek ilyenek anyuék, mint hogy mindent elnézzenek neki, azt hiszem néha magamra tudom vállalni a „bűnbak” szerepét, amíg nem érzem terhesnek :) Lehet, hogy nálam most jön az, ami a korábbi au-paireknél már vagy az elejétől megvolt vagy pár hónap után kezdődött és/vagy tetőzött...

Délelőtt folytatódott a pakolás, jött felmérni a szőnyeges pasi, magyarul a kárpitos :) Kiderült, hogy a hatalmas tükör alatt ott figyel apu egyetlen „festménye”, amit a falra pingált. Egy arc... kérdeztem, hogy azért festette-e, mert tudta, hogy úgyis odakerül a tükör, vagy azért került oda a tükör, mert festegetett? :))) Nem mindegy az ok-okozat :D Bírom, hogy már szavak nélkül is megértjük egymást, mindkettőjükkel, már nem is kell kérdeznem például, hogy kérnek-e kávét, csak odamegyek, nézek, néznek, és kész. Ez különösen hasznos ilyenkor, amikor sok a dolog, mint például ma :) Borzasztó sok kávét (mondjuk instantot) iszunk egyébként: reggelente legalább 2-3-at, anyu mindig csinál nekünk, legtöbbször én is, néha apu is, ha itthon van... és az irodában is szoktam inni általában.

Ma is azt hiszem kettőt ittam bent. Ma mindenki tök normális volt az irodában. Az egyik srác nagyon durván nyomja, nem tudom mióta nem vágta már le a haját és a szakállát... vörös... elég furin néz ki, kb. mintha 10 évet öregedett volna. Nem merem megkérdezni, hogy ez most csak valami fogadás és hamarosan újra ember lesz vagy így marad? :) Ja, és képzeljétek, ma Renaldo is belátogatott. Tudjátok, a dél-afrikai fiú, aki Matt és a család barátja, valamint egy nagy transzfercég tulaja. Igaz apu nem volt bent (Yasmint vitte fiziora), de ahogy láttam Matt két „jobbkezével” is nagyon jóban van. Most otthon töltött három hónapot Dél-Afrikában, ráfért a pihi szegényre... Első kérdése a „hogy vagy?” után az volt, hogy mi történt azóta a fiúval a repülőről? :))) El is felejtettem, hogy pont itt volt, amikor hazaértem a kis londoni kalandomból. Sajnálattal hallotta, hogy – ahogy akkor is mondtam neki – túlságosan a földön járok az ilyenekhez :D Hála az égnek... :)

Ma amúgy 5-ig dolgoztam, mert csak este érkezett a többség. Apu fizioról már nem is jött haza, mert Mancheseterben van a kiskutya, így ő fent maradt, majd holnap jön a kis jövevénnyel. Sebnek ma snowboard-órája volt, szintén arrafelé...

Fél 6 felé átmentem, befejeztem a takarítást és bepakoltam a törékeny cuccokat a szoba közepére, ahogy anyu kérte. Remélem a kutya nem végzett semmilyen pusztítást, amíg egyedül volt... 7 körül jöttem haza, nem hallottam, hogy ők mikor érkeztek.

Netezgettem, ismerkedtem a telefonnal (apu kiirtotta az e-mailjeit is mostmár), és Bumerángot hallgattam. Volt benne egy annyira laza nagymama, végignevettem a vele folytatott beszélgetést, de Bochkorék is :D Tusiztam, most pedig álomra hajtom a fejem az utolsó „egy-darabig-mini” boxador-mentes éjszakán... Poénkodtak, hogy majd nálam alszik :D Még csak az kéne! :)

Ja, és végül, de nem utolsó sorban a nap híre: nagy gratula a hugicámnak, aki 5-ösre teljesített ma a régóta rettegett szigorlaton, egyedüliként kapott mindhárom tételre ötöst!!! Büszke vagyok Rád! :)))

Tegnap este jó későn feküdtem le, fél 1 volt kb. Egy kicsit korábban már rájöttem, hogy náluk hagytam a telefonomat, de már késő volt. Pedig szóltam volna nekik, hogy ha reggel nem az én ébresztőmre akarnak felriadni, akkor kapcsolják ki, de erre nem került sor :) Szerencsére már ébren voltak... mindkétszer :) Apu aggódott, hogy majd nem lesz mire felkelnem, de a jó öreg nokiám itt van, csak folyamatosan töltőn kell lennie szinte. Mondta anyunak, hogy majd jól odalép a Jagnek reggel, arra majd felkelek... amúgy is fel szoktam rá ébredni, ha indul, ha csak simán lép oda, akkor is... ha a BMW-vel megy, akkor viszont meg sem hallom. Bár most, hogy visszaállt a parkolási rend a munkások és velük együtt minden építőeszköz távozásával, és már nem az én ablakom alatt indítja a motort, lehet, hogy nem fogok felébredni ezentúl...

Reggel kitaláltam, hogy ma kiveszek egy szabadnapot a suliban. Csak úgy. Anyu azt mondta, jól teszem. Mondta menjek vásárolni, ha akarok :) Mondtam, hogy ha már kimozdulok, akkor azért elmennék órára, de inkább szépen kényelmesen végzem a dolgom. Így dumálni is volt időnk egy kicsit. Beszéltünk a „Bridget Jones-szindrómámról” :) Adott egy pár tippet, sőt utasítást, ha úgy tetszik parancsot :)) Ja, meg megállapodtunk, hogy milyen nehéz Yasmint fogyasztani, legalábbis megtartani a súlyát, Sebastiant pedig hízlalni... Úgy, hogy nem Yasmin az kettejük közül, aki megeszik minden zöldséget...

Vasaltam, pakoltam, duguláselhárítottam... na jó azt nem én, csak megállapítottam a problémát. Berttel nevetgéltünk egyet, aztán elvonultam.

3 felé visszamentem, előkészítettem a rántott husit, aputól kaptam „nekem új” telefont... mert Yasmin régijével van valami: ha anyuval beszéltem, vagy Yasmin hívott, szinte mindig nagyon rossz volt a vonal, és akkor sem volt sokkal jobb, ha mással cseverésztem. Mondták, hogy van sok régi telefonjuk, majd hoz. Egy régi blackburryről volt szó először, aztán végül apu előző telefonját kaptam meg. Nem rossz, sőt... nem is lenne szabad ilyet a kezembe adni :) Nokia E71, nagyon üzleti. Semmi baja nincs, a középső gomb lefelelé egy kicsit nehezebben mozog, ez mind. Túl jó ez nekem, mondtam, hogy erre majd megpróbálok vigyázni, és ahogy Imru mondta, nem az árokpartról összeszedni :))) Egyébként csak zárójelben jegyzem meg, hogy az sem az árok partja volt, csak az út széle :D

Ja, segítettem is apunak ezután fent pakolni, jobban mondva arrébbmozgatni a cuccokat. Minden apró tárgytól, ereklyétől kezdve a súlyos szekrényekig, asztalokig, ágyakig mindent... hogy a festő pasi tudjon haladni és hozzáférjen mindenhez. Jó sokáig elszórakoztunk vele az óriási porban, tiszta fehér lett mindenem. Kérdezte, hogy még mindig 5-ös vagyok-e (a 10-es skálán), és mondtam, hogy ne aggódjon, már nem :) Kérdezte, tehet-e bármit értem, hogy még jobb kedvem legyen? :D

Gyors elkezdtem husit sütni, az egészséges életmód jegyében főtt borsót és főtt kukoricát ettünk hozzá. Megint halálra dicsérték, de ez már alap :) Mondták, hogy ki kellene próbálni disznóból is. Mondtam, hogy a pulykát támogatom, de a pocát annyira nem. Nem arról van szó, hogy nem enném meg, de nekem a rántott husi főleg szárnyas... kiskoromban mindegy volt, de az évek során finnyás lettem e téren. Aztán megállapodtunk, hogy majd rántok valami általam is kedvelt tengeri herkentyűt egyszer :)

Yasminit letusiztam, anyu elrohant Sebbel teniszre, én még elpakoltam, majd útnak indítottam Yasminit apuval a színházba, mivel kihisztizte, hogy ma ő vigye... Anyu pont hazaért, mikor jöttem volna el, még dumáltunk egy kicsit.

Itthon blogot írtam, anyusékkal skype-oltam, How I met your mothert néztem.

Ma már sokkal jobb kedvem volt, végre nem esett, és még a nap is sütött!!! Lehet amúgy, hogy a rosszalkodó női bajok is közrejátszottak a tegnapi rosszkedvemben. Ma már rögtön reggel nevetéssel indult a nap: Yasmini a melltartóméretemet találgatta :)

A mai nap hivatalosan is 2011 legdepresszívebb napja volt, tudtátok? (Tényleg van ilyen, Blue Monday a neve, minden év harmadik hétfője.) És valóban. Az átkozott eső csak szakadt és szakadt vasárnap délutántól kezdve, valaki nagyon nyitva felejtette a csapot... A reggel még egész jól indult ahhoz képest, hogy hétfő volt. Yasmini mondjuk fárasztó volt, most minden a kiskutya körül forog... na meg közölte, hogy át akar jönni este, megígért mindent: gyors vacsi, gyors tusolás, stb... Annyira nem volt hozzá hangulatom, szerencsére nem is lett belőle semmi, sértődés sem :)

Délelőtt végeztem szokásos hétfői teendőimet, miközben mindenki rohangált a házban, mert ma kezdték a festést... elvileg hétvégére kész lesz. Úgy legyen! :) Apu érdeklődött is, hogy mi van velem? Megint kérdezte, hogy egy 10-es skálán jelenleg mennyire vagyok jól? :) Nem hiszitek el, mennyire rossz ez a sok eső. Ömlik. Pillanatok alatt megtelt Thula tálkája is kint... Hatalmas pocsolyák, sár mindenhol, folyamatos kopogás a tetőmön... borzasztó.

Anyu rendes volt, elvitt a bankba, mondta, hogy ilyen időben ne biciklizzek. Mára volt időpontom a Barclay’s-nál. A fene sem gondolta, hogy ilyen sokáig fog tartani: fél 11-től majdnem délig ott üldögéltem a kis szobácskában a nénivel, aki felettébb kedves volt, és mindenről tudni akart. Anyu mondta, hogy lehet, hogy csak kíváncsiságból kérdezett a kötelezőkön túl ilyeneket, hogy mit szeretek csinálni a szabadidőmben, stb... De végig láttam a képernyőt, és valóban ott voltak ezek a kérdések. Megbeszéltünk mindent, nem erőszakosan bár, de azért rá akart beszélni a havi 5 fontos számlára (mert ugye mégsem 8 font, mint amennyit most a konkurenciánál fizetek) , ami valamivel többet nyújt, de csupa olyat, ami nélkül tökéletesen megvagyok. Mondtam neki, hogy ne haragudjon, de az egész bankváltási herce-hurca lényege az volna, hogy NE fizessek - lehetőleg semmennyit. Nem azért csinálom, mert annyira szeretnék új bankkártyát, új mindent, hozzászokni egy új netbankhoz (amihez elvileg majd küldenek egy kis számológép-kinézetű kütyüt, amibe majd mindig bele kell dugni a kártyámat, ha valami tranzakciót szeretnék online lebonyolítani)... tehát egy teljesen új rendszerhez. Nem beszélve arról, hogy nincs rá semmi garancia, hogy ők nem fognak olyan dolgokat művelni, mint az HSBC tavaly. Bár remélem, hogy minden rendben lesz! Tehát nem szeretnék fizetni, és ezt meg is értette :)

Innen rögtön munkába mentem, pont délben értem oda. Most nem a saját magam által csekkolt foglalások fizetéseit vittem be a rendszerbe, így sokkal tovább tartott. Nem értem miért nem lehet normálisan ellenőrizni az adatokat. Biztos sokszor van, hogy csak úgy elsiklik a szem egy-egy szám, stb. felett, de ennyiszer? Vagy gyakran az van, hogy bizonyos részek nincsenek is ellenőrizve, csak úgy kimaradnak. Ennek oka lehet puszta figyelmetlenség, vagy ha például a sales-es, akié a foglalás, nem nyomtatta ki a kifizetett/megengedett csomagok számát, vagy éppen az árat, és ha van, cégjutalékot tartalmazó oldalt. Most csak mondtam egy példát, persze sok dolog hiányozhat. Ezeket normál esetben annak kell pótolni, aki a csekkolást végzi. És ha nem is nyomtatunk ki mindent, akkor is fel kell bizony menni a szükséges weboldalra, és kikeresni az infot... maximum lefirkantod. Tehát például azt, hogy kinek hány csomagja lehet, hány kg, stb. A legtöbbször egyébként nagyon sok hibával teli „booking file” kerül hozzánk a sales-esektől. Csak annyi kellene pedig, hogy megpróbáljanak egy kicsit pontosabban másolni... ebben sajnos semmi javuló tendencia nem figyelhető meg, többszöri kérés ellenére sem. Van, aki nagyon jó, nagyon pontos, viszont van, aki minden második árat, foglalási számot, időpontot elír. Nem beszélve a formai követelményekről... Na mindegy, panaszáradat vége. Csak rossz, hogy én mindig megcsinálom ezeket, ha én csekkolok... és akkor is én csinálom, ha nem én csekkolok, de én csinálom a „fizetést”... Pedig ezeknek a hibáknak nem ebben a stádiumban kellene előbukkanni... Gyakran van olyan érzésem, hogy csak engem érdekel ott bent, hogy minden foglalás rendben legyen. De ezt már korábban is írtam szerintem. A többiek csak bent vannak, úgy-ahogy végzik a dolgukat, és ennyi... Mostmár tényleg befejeztem :)

Hazafelé kicsit eláztam... gyors felmostam a konyhában, nem bírtam nézni a gipsz-cseppeket (Sebastian alkotott szombat este egy köcsögöt:). Pakoltam, mostam-szárítottam-hajtogattam, aztán már meg is jöttek a csajok fizioról. Gyors vacsi: tészta, a szósszal jól megégettem a kezem, mikor kivettem a mikroból... igen, a mikroból :) Semmi extra nem történt ezután, a szokásos esti program után eljöttem 7 fele. Ja, előtte azért még facebook-segítettem nekik :)

Itthon aztán megnéztem a friss szülifeliket, majd Bridget Jones-szá változtam: borozgattam csendes magányomban (bár ő azt hiszem vodkát ivott, vagy legalábbis valami ütőset:)). Iszogatás közben értékeltem a helyzetemet, az elmúlt egy évet. Ugyanis tegnap volt egy éve, hogy megérkeztem ebbe az országba, amivel kapcsolatban mindig vegyes érzelmeim voltak, vannak és lesznek is. Amikor az idő ilyen fos (hideg mondjuk szerencsére nincs), akkor az „utálom-érzés” egy kicsit elhomályosítja és háttérbe szorítja a jó dolgokat Angliával kapcsolatban, mert természetesen azokból is van bőven. De mint mondtam: amikor az eső csak szakadatlanul ömlik, főleg az évnek ebben a szakában, hajlamos vagyok más dolgokat is borúsabbnak látni, mint amilyenek valójában. Ilyenkor elfog a „sokmindenből elegem-van”-érzés. Olyan dolgokból, amik mindig is zavartak egy kicsit, de vagy az ”el-kell-fogadni-és-meg-kell-tanulnod-vele-együtt-élni-amíg-itt-vagy”-kategóriába tartoznak, vagy negatívumaik mellett számos előnnyel bírnak, végül pedig itt vanak azok a dolgok, amik csak rajtam múlnak... Az utóbbi egy kicsit persze mindenre igaz, hiszen én alakítom az életemet... Na de hogy egy kicsit érthetőbb legyen:

1.kategória: lényegében a mindennapi apróságok, mint például hogy:

- miért pakolják néha úgy tele a kukát hétvégén, hogy szinte lehetetlen kivenni a zsákot hétfő reggel?

- az, hogy mindent állandóan széthagynak (ez most jó konkrét, ugye?:)

- hogy a kutya idegesítő (tegnap is például rámugrott saras lábbal, pedig esetleg egyszer még felvettem volna a pulcsit, ami fél napig volt rajtam)...

- Yasmin sokszor fárasztó, főleg, mikor okoskodik, hisztizik vagy nagylányt játszik :)

- a netem nagyon rosszalkodik, bár apu ma is mondta, hogy hamarosan előrelépés várható ez ügyben... kíváncsian várom :)

- ...stb... azért még tudnék ilyen apróságok mondani :)

- valamint ide sorolnám azt, hogy nincs rendes konyhám, így körülményes bármit is elkészíteni... Ez mondjuk már átmenet a kettes kategóriába, mert azért viszont borzasztó hálás vagyok, hogy külön lakrészem van, konyha ide vagy oda :))))

Ezek tehát abszolút nem olyan dolgok, amik megkeserítik az életemet, csupán könnyebb lenne, ha nem így lennének :D De tisztában vagyok azzal, hogy ezért kapom a heti fizetésemet, au-pair vagyok elvégre vagy mi, mind ezzel jár :)

2.kategória: ide azok tartoznak, amikkel kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak:

- ilyen például a tény, hogy a semmi közepén élek, és a - kocsi híján - ebből egyenesen következő biciklizés. Ami persze tök jó, mert legalább mozgok, és én tényleg szeretek biciklizni: zenét hallgatok (szigorúan csak olyan hangerőn, hogy a forgalom zaját még halljam!!!), egy kicsit kikapcsolok (persze csak éppencsak, nem akarok kihajtani senki elé csak mert annyira ellazulok :), és égetem a zsírt :) Az izzadás viszont nagyon nem fair. Egyenes és kis távokon nem is lenne baj, és ha nem időre kellene mindig mennem, és nem későn indulnék :) Viszont a felsoroltak közül egyik sem érvényes rám... Rengeteg olyan szakasz van, ami kocsiból egyáltalán nem  tűnik emelkedőnek, közben pedig... hajjajjjjj.... Hajni is meglepődött, amikor egyszer elbiciklizett hozzám :) Szóval ezeken egyszerűen képtelenség erőlködés nélkül haladni, feljutni, hacsak nem szállsz le és tolod. De nem szeretem feladni. Csak akkor szállok le, ha nagyon gyenge vagyok. Néha ez a helyzet, de igyekszem mindig végigmenni... ez is amolyan kis magammal szemben felállított szabály-féleség. Tehát nem szeretek megizzadni (szerencsére büdi azért nem leszek, jó kis deot találtam:))) A biciklizésnek egy másik hátulütője, hogy nem hordhatom azokat a ruhákat (főleg nyáron a szoknyáimat, ruhácskáimat), amiket amúgy hordanék például az irodában.

- a semmi közepének hátránya még, hogy alig laknak körülöttünk... nyilván könnyebb lenne szocializálódni, ha Camberley-ben laknánk. Minden közel lenne, valószínűleg többet járnék pubozni, „néha” talán bulizni is elmennék :) De így egyszerűen semmi lehetősége nincs az embernek, hacsak valaki nem hurcipálja a fenekét vagy nem költ vagyonokat taxira... bár a Rose-ba mindig el lehet sétálni, de oda sem akármiben, mert a magassarkút tönkreteszi az út... Viszont!: nem cserélném el ezt a nyugit semmiért... a repülőket és a katonák gyakorlatozását leszámítva nagyon csendes, és nem mellesleg gyönyörű. Na meg a medence... nem mintha olyan rengeteget használnám mondjuk :)) ma is rámparancsoltak, de nem volt kedvem...

- felemásan érzek anyu háztartás-vezetéshez való hozzáállásával, nem létező tisztaságmániájával kapcsolatban is: ezt pont nem is olyan régen írtam, ha jól emlékszem, hogy tök jó, hogy nem olyan, aki végighúzza az ujját, esetleg szól, hogy itt-ott-amott még szükség volna egy kis erre-arra... nem ilyen. A rá amúgy is jellemző lazaság e téren is megmutatkozik, de néha mondjuk érdekelhetné jobban, hogy a ruháik egy-két napig bizony ott büdösödnek a mosógépben, ha nem szárítja meg őket mondjuk egy péntek este... most csak mondtam egy példát. Máskor viszont rá sem ismerek, annyira rajta van az ügyön :))) De ez is csak egy mondvacsinált probléma, tudom én :)

3.kategória: dolgok, amik zavarnak, és csak én tudnék rajtuk változtatni:

- soha nem éreztem még magam ilyen rosszul a bőrömben, mint most. Úgy érzem, mintha 80 kg lennék... persze nem vagyok annyi, de jó úton haladok... olyannyira, hogy azt hiszem ideje visszafordulni :) Szerintem otthon csak azért nem mondta senki, hogy „Jé, te híztál?”, mert féltek, hogy megsértődöm :))) Ez azért is rossz, mert nyáron, mikor hazamentem, olyan büszke voltam magamra, hogy ugyanannyi kiló voltam, mint januárban... és én voltam az első au-pairjük, aki nem hízott :) Ez így is volt jó sokáig, aztán októberben anyáék hozták a sok finomságot, és hát mindent megettem...

- az angolom: úgy érzem, hogy kb. nyárig fejlődtem, azóta pedig szinte csak vissza... nagyon rossz érzés. Nyilván segítene, ha bárminemű tanulást véghez vinnék néha... de sajnos leszámítva az első 3-4 hónapot (akkor sem erőltettem meg magam nagyon), semmit nem csináltam/csinálok. A sulis cuccomat ki sem veszem a táskából, esetleg átrakom egy másikba... Nem tudom megmagyarázni miért van ez... egyszerűen képtelen vagyok rá. Megértetem magam, így vagy úgy :) ez a lényeg, de persze szeretnék jobb lenni. Csak nem tudom mitől várom a csodát...

- mostmár zavar a társasági élet hiánya. Tudom, hogy találkoznom kellene emberekkel, a cseh lánnyal mondjuk (decemberben majdnem találkoztunk, de nem tudtuk összeegyeztetni), de nem tudom, hogy akarok-e :) Meg mindig az, hogy hol, hogy jutok oda?; hogy jutok haza?; na meg az egyik legfontosabb, hogy mikor??? Azért hétvégére elfáradok. Nem kicsit. Nem lehet mindig menni... és amikor itthon töltöm a péntek és a szombat estét, nem bánkódom, hanem élvezem a pihit. Elég szomorú. Néha meg eluralkodik rajtam a „de-mennék-valahova”-érzés... na meg valami összeesküvés lehet amögött, hogy Hajni általában akkor dolgozik, amikor én ráérek, én meg általában akkor sittelek, amikor ő nem dolgozik... Ezen muszáj lesz változtatnom...

Nagy vonalakban ennyi. Nem mindent írtam azért le, de a lényeget szerintem összeszedtem. Néha azért nehéz. Persze minden sokkal nehezebb volna, ha a hangulat nem lenne odaát mindig olyan, amilyen: fellettébb vidám az év legtöbb napján. Tuti nem lennék már itt, ha nem lenne mindenki ennyire extraszuperjófej, és ha nem becsülnének meg ennyire. Az én érzékeny kis lelkemnek ez nagyon fontos. Egy átlag angol családnál valószínűleg már belebetegedtem volna az egész au-pair-létbe, a többiek tapasztalataira alapozva :) És itt mindenki azt szeretné, ha továbbra is nagyon jól érezném magam... nyilván miattam, de maguk és Yasmin miatt is. Csak néha pont Yasmin miatt érzem magam rosszul, mármint tudom, hogy sok dolgot csak úgy mond, mindenkit „oszt”: aput, anyut, nagymamiékat, és persze én is kapok. Csak az a baj, hogy bár ritkán, de néha azért sikerül átlépnie a vicc határát... és az bizony rosszul esik mindenkinek, nem csak nekem. De mostmár kamaszodik, várhatóan egyre több ilyen, lesz, fel kell készülnünk és ignorálni :) Hangulattól függően sokszor megy is ez, és csak nevetek, de néha nem... Mondjuk ilyenkor anyuék helyreteszik, bárkinek is mond oda a kisasszony...

Uh, azt hiszem most egy életre kipanaszkodtam magam, be is fejezem. Azért ne aggódjatok, nem látom olyan borúsan a dolgokat, mint első olvasatra tűnhet :) Csak akartam, hogy tudjátok, hogy bizony nálam is van, amikor nem felhőtlen a jókedvem... Egyszer majd a jó dolgokat is összegyűjtöm, ígérem :) De ez most Blue Monday volt, a szomorúság neves napja...