Sziasztok!!
Először is bocsi a nagy elmaradásért, megpróbálok mindent behozni. Bár most este fél 10 van, most ültem le először ma... persze ha az irodában töltött 4 órát nem számítjuk :) és még mindig anyuékra várok.
Ezt még tegnap este írtam... és pont meg is érkeztek, úgyhogy nem folytattam...
Próbálom összeszedni a történéseket, végiggondolni, hogy mikor mi volt :)
Péntek – Napocskaaaa!
Reggel szokásos rohanás és szeretgetés, takarítás, vasalás, majd iroda. Délelőtt még átjött Pauline egy kicsit beszélgetni, amikor egyedül voltam. Kérdezte, hogy mit tehetne ő személy szerint, hogy jobban érezzem magam? De mondtam, hogy higgye el, mindent megtesznek. Azt mondta nem is :D Aztán vicces véletlen történt útban a Qwerty felé: nem tudom mennyi esély volt rá, de pont „összetalálkoztunk”. Mármint anyu, apu meg én. Én rohantam az irodába, apu onnan haza, anyu pedig Yasminért a suliba. És pontosan egyszerre voltunk mindhárman a körforgalomnál :)))
Az irodában egyre jobb, na nem a lányokat kedvelem jobban, hanem a feladatokat, amiket kapok. Szeretek foglalásokat csekkolni, bár lehet, hogy főszezonban már nem így fogok nyilatkozni e kérdésről :) Mondjuk mivel nem dolgozom minden nap, nem minden napot nekem kell majd csinálni. Ennyi órában lehetetlen is lenne... Ja, és vittem be egy doboz gyümölcsteát még a múltkor, hogy legyen, mert szeretem, és hogy akkor is tudjak valamit inni, ha nincs tej éppen. És attól nem kell tartanom, hogy elisszák előlem :) Sam az egyetlen, aki néha iszik ilyeneket, de amúgy mindenki fujjog rá. Apu jobbkeze meg is kérdezte egyszer Sam konyhában felejtett teájáról, hogy enyém-e az a fantasztikusan kinéző gusztustalanság a pulton? :))))
Mire hazaértem, már a konyha is ki volt mázolva. Apu pakolt, takarított, porszívózott!!! Én segítettem Sebastiannak lehozni a snooker-asztalt fentről, meg egyéb kellékeket a szombati bulijához. Aztán apuval közösen megpróbáltuk visszaakasztgatni a képeket a falra a konyhában... ám nem volt problémamentes a művelet... na nem technikai nehézségeink akadtak... az egy dolog, hogy mindketten nap mint nap „nézegetjük” őket... de ott volt basszus vagy 20 kép, amiből 18 a gyerekek műve... és két fő hely van, ahol tartózkodtak a festés előtt. És a legtöbbnél azt sem tudtuk eldönteni, hogy melyik oldalon volt. Csak álltunk ott, néztünk, mint két tökfej, Aztán végül csak feldobáltuk őket, miközben jókat nevetgéltünk :) Mondtam, hogy az is gáz, hogy én egy éve nézem őket, és fogalmam sincs, de az még nagyobb, hogy ő évek óta, és még annyira sem emlékezett, mint én :D
A lányok is hazaértek időközben az utolsó fizioról. Kicsit még pakolásztunk, minden szépen visszakerült a helyére. Én próbáltam összerakni egy kispolcot a kisfürdőben (az ajtó mögött, ahol a törülközőket tartották mindig is), de ahogy anyu mondta: speckó módja van, Bert eszkábálta egyszer. Hát fel is adtam, berágtam :) Matt mondta, hogy párszor már majdnem kivágta az egészet, ő még hamarabb feladta, mint én :D
Anyu lasagnet csinált, és közben megjött Anna, a német fizios nő is. Február elején lesz egy SDR-konferencia, és szeretné, ha Yasmin és Karenék is beszélnének, bemutatnának egy kis videot, stb. Ennek megbeszélése volt jövetele fő célja. Apropó szereplés: van egy angol női magazin, a neve most nem jut eszembe, de valószínűleg abban is lesz Yasminról egy cikk. Mondjuk anyu egyáltalán nem volt elragadtatva az újságíró kérdéseitől... a szerveződő SDR-partin (szombaton lesz) keresztül jutott el a nő hozzájuk, de fogalma sincs az egészről. Honnan is lenne mondjuk, én sem tudnék semmit erről a betegségről, ha nem itt élnék velük. Szóval Karen szerint a nő nem igazán fogott fel semmit mindabból, amit mesélt... végig ilyeneket kérdezett, hogy „és akkor hamarosan fog tudni táncolni, mint minden korabeli lány?” – azt gondolta, hogy ez úgy megy, hogy műtét előtt 10 év kerekesszék, aztán egy csapásra talpra áll, jár, ugrál, fut, táncol, megváltozik az élet... ami így is történt, megváltozott, de a nő nem „vette” a lépcsőket, amik a táncig vezet(het)nek – szerencsés esetben. Sajnos Yasmini lépcsője ennél rövidebb. Ő sosem fog táncolni. Ez a nő „szenzációt” szeretne, és Yasmin sztorija – a kívülállók számára talán jelentéktelennek tűnő fejlődéssel – lehet, hogy nem elég szenzációs. Mindegy, nekünk az :)
Vacsi után snookereztem Sebastiannal, megnéztem egy-két pár évvel ezelőtti videot Yasminról. Megdöbbentő, hogy 3-4 éve is mennyivel jobban sétált, mint a műtét előtt. És a műtét nélkül mostanra csak tovább romlott volna... Na de majd még írok Yasminiról a későbbiekben. Jó sokáig ott voltam, azt hiszem fél 10 fele jöttem haza. Ja, a vezetés is megint szóba került: apu kocsijára 1600 font lenne a biztosítás. Szinte pontosan kétszer annyi, mint anyuéra. Elég durva. Nem gondoltam volna, hogy egy BMW ennyivel „értékesebb”, mint egy Chrysler...
Szombat – Egy este Hajnikával
Mint szinte minden szombaton tavaly április óta, ezen a reggelen is az irodába igyekeztem. A csekkolással elég gyorsan telik az idő, egyelőre legalábbis így érzem. Volt egy kis szünetem, amikor mást csináltam, de lényegében ez tette ki a napi teendőim nagy részét.
Miután hazaértem, gyors átszaladtam felköszönteni Sebastiant, ugyanis szombaton volt a szülinapja. A „könnyű-olvasós” könyveknek annyira örült, amennyire vártam és amennyire egy gyerek könyveknek örülhet :) Bár látszólag örült azoknak is: 10 kis Ben10-es sztori, egy 10 éves gyerekről egy 10 éves gyereknek :) És tök vagány kártyát is találtam neki hozzá, na meg a kiskutyás falinaptárnak is örült, de legjobban a fülbevaló láttán kiáltott fel, az tuti jó válaztás volt: azóta azt hordja :) Nem maradtam nagyon sokáig, mert jött Hajni 7 fele, de ennyi idő is elég volt, hogy Yasmini idegesítsen, pusztán azzal, ahogy anyuval viselkedett... akinek már nem kicsit volt elege a kishölgyből...
Hajnival iszogattunk egy kicsit, aztán vacsizni készültünk a közeli pubba, ahol 9 után közölték, hogy már nincs egy pár fajta kajájuk, stb, úgyhogy sajnálják, de bezárt a bazár. Éhesek voltunk, és mivel nem akartunk take away-t, beültünk abba a kis indiai étterembe, amit egyszer apu már említett, ami előtt minden nap elmegyek, de még sosem voltam ott. Ha a pubban nyitva lett volna a konyha, talán sosem mentünk volna ebbe a kis miniétterembe :) Én a legcsípősebbnél eggyel enyhébb curryt ettem (a pincérfiú figyelmeztetett, hogy nagyon erős, biztos bírni fogom-e?:), isteni kókuszos rizzsel és fokhagymás kenyérrel. És egyébként annyira nem is volt csípős. Lehetett érezni, persze, de lehet, hogy egyszer kipróbálom a legcsípősebbet is :))))
Innen 11 körül továbbálltunk szeretett kis pubomba. Akadt társaságunk is, egy rózsaszínes-mályvaszínű-pulcsis fiú :) Azt mondta járjunk oda gyakrabban :D És nem ő volt az egyetlen, aki érdeklődött a nemzetiségünkről. Nem ritkán gondolják azt, hogy lengyelek vagyunk.
Egyszercsak hazasétáltunk, szerintem volt legalább egy óra, mire hazaértünk, és még később, mire lefeküdtünk. Még beszélgettünk egy kicsit. Olyan jó volt kimozdulni és csapni egy laza, beszélgetős, borozgatós estét! :)
Vasárnap – Szülinapi „büfé”
Reggel jött az ébresztő. Fél 10-kor teló, aztán Bert is munkához fogott... Délután Seb partiján bocsánatot is kért, de valamit muszáj volt megcsinálnia hétfő reggelre. Azt mondta majd megjegyzi a fél 10-et :)
Délben átbattyogtam, iszogattunk, ettünk jó sok szendvicset, ezt-azt. Apuval megbeszéltük, hogy pont elkerültük egymást a pubban. Rugby után söröztek egyet, egy párat... Azt mondta, hogy nem biztos, hogy emlékezne, ha találkoztunk volna is. Nem is volt jól, Dave is meg ő is meg voltak zuhanva egy cseppet. Nem voltunk sokan amúgy, csak Pauline-ék, a kedves Lisaék családostól meg Dave és Lisa, az összes gyerekkel :) A többiek valami keresztelőre mentek.
Mindenki hazament olyan négy fele, én olyan 5 körül jöttem el, bár pakolni nem engedtek. Ennyi volt tehát a vasárnap, nem túl eseménydús, mondhatni uncsi :)
Hétfő – Végre no fizio, no betegség!
Elérkeztünk egy újabb héthez, ami ismét első valamiben: az első hét idén, amikor nincs fizio!! Ami azt jelenti, hogy Yasmin az egész napot a suliban tölti. Az, hogy ez nekem jó-e avagy sem az új rendszerben, még nem tudom... Az új terv a következő: Yasmin minden reggel 10 percet evez suli előtt, ugyanis most 6 Oxford-mentes hét következik. Van más fizioja, de nem minden napra, így muszáj itthon is csinálni. Becky, a rendkívül kedves mobilfizios hölgyemény múlt héten adott életet egy kislánynak, úgyhogy egy pár hétre most ő is kiesik...
Iszonyat stresszes mostanában Yasminnal minden... Karennek is fogy a türelme ahogy látom, és egyáltalán nem csodálom. Apu szerint túl kemény vele anyu, hiába mondjuk neki, hogy máshogy nem lehet. Most hétvégén is nagyon felhúzta anyut, többször is. Vasárnap is, a kinti úszkálás utáni öltözéskor például. Bár annak is voltak előzményei, az előző pár hét mondhatni, de legalábbis a legutolsó... Karen is ugyanolyan fejjel hagyta el a szobát, mint én szoktam sokszor. Aztán persze kiabálás, hiszti, stb... Apu az, aki ha olyan kedve van és arról van szó, akkor odamond úgy, hogy nincs menekvés... ettől fél is Yasmin, de ő az is, aki kiszed egy harmadik adag lasagnet neki, mert szegény gyerek alig evett egész nap...
Na de most visszanavigálom magam a fővonalra: tehát a Yasmini-okozta olykor stresszes légkörnél tartottam, különösen a reggeleken érzékelhető ez :) Még különösebben a hétfő reggeleken. Nem kis vita árán végre hajlandó volt anyunak szót fogadni, és többek között a Manic Monday című, az aktuális hangulatot hűen tükröző dalra elkezdett evezni.
Én rohangáltam mint egy idióta egész délelőtt, ágyneműt mostam, stb... fél 11 előtt aztán sietve átöltöztem, és 11-kor már munkába is álltam az irodában. Na jó, egy icipicit késtem. Szokásos csekkolást csináltam, meg aztán a gépen is kijavítgattam az általam talált hibákat és úgy vittem fel magába a rendszerbe, amit mi csak „Traveller”-nek hívunk.
Munka után kicsit még ottmaradtam apu titkárnőjével-mindenesével, segített egy-két dologban. Ezután siettem haza, 4-kor átmentem.
Pont kész lett a vacsi, beszéltem anyuékkal kb. 2 szót, aztán mentek is a nyaralóba pakolni. A vacsi egyébként narancsos csirke volt... Múlt héten is csinált már... anyu!!! :) Illetve hétfőre hagytak nekem a vasárnapiból, és amikor anyu mondta, hogy ő csinálta, azt hittem arra gondol, hogy ő tette el nekem :) Aztán a hétvégén valahogy kiderült, hogy ő csinálta :) Vicces volt, mert Karen kint volt, Yasmin pedig akkor mondott valamit a narancsos csirkéről, meg hogy anyu milyen finomra készítette múlt vasárnap... Kifelé mutattam az ujjammal, hogy ő??? :) Aztán jól kipörögtük, mikor bejött :D:D:D Múltkor is „beszóltam” egy kicsit neki, amikor valami sütiféléről beszéltek, amit régen Pauline sokszor sütött. Én erre megkérdeztem Sebastiant, hogy „a te anyukád vajon milyen sütiket sütött valaha is??” :D
Szerencsére Yasmin már túl volt a tusoláson, így azzal nem kellett már bajlódnom. Így sem ültem le 9-fél 10-ig. Annyi pakolnivaló volt...a konyhában meg mindenhol. És amíg a gyerekek ébren voltak, a konyhán kívül sehol nem haladtam. Állandóan kellett valami... Na meg mostam-szárítottam non-stop. 8 előtt ágyba dugtam a gyerkőcöket, és még vasaltam is egy kicsit.
Fél 10 után jöttek aztán haza Karenék, ahogy azt fentebb olvashattátok :) Még megtárgyaltuk, hogy mi legyen az alsó szinten (szőnyeg, fapadló vagy járólap). Jelenleg minden nap változik az állás... 10 óra már elmúlt, amikor hazajöttem. Első mozdulatommal szinte sikeresen kitálaltam a Barclay’s-os papírjaimmal... mindenfelé, fele le a lépcsőn, át a korláton... Nem volt kedvem blogot írni...
Kedd – Bert szülinapja
Tegnap este megbeszéltük anyuval, hogy a reggeli rohanás okozta stressz minimalizálására való törekvés jegyében mától negyed 8-ra megyek fél helyett. Yasmin amúgy is korábban kel Zulu miatt... játszani akar vele, és az is benne van, hogy nem akarja, hogy Sebastian (aki mindig is korán kelt) több időt töltsön az új családtaggal, mint ő.
Tehát ma már negyedre jöttem... sajnos nem vettem észre, hogy annyival több időm lett volna a reggeli dolgokra... El is késtem suliból, bár éppen csak. A spanyol és a szlovák lány már nem is járnak, más környékre költöztek, úgyhogy az újak közül csak a német lány maradt. Óra után nem mentem sehova, és milyen jó döntés volt, ugyanis nem sokkal később, miután hazaértem, elkezdett esni. Minő meglepetés...
Blogoltam kicsit és Orsikával is beszéltem, aztán 2 fele átballagtam, és vasaltam. Miután a gyerekek hazajöttek a suliból, átjött Bert és Pauline, hiszen nagyapának ma volt a 78. szülinapja. Én még reggel felköszöntöttem, tökre örült, legalábbis úgy láttam, és aztán mikor délután találkoztam Pauline-nal a posta előtt, ő is mondta, hogy mennyire kedves tőlem, és Bert tényleg örült.
Tehát volt egy kis pihi mindenkinek, poénkodtak, hogy itt állandóan "happy birthday"-éneklésre kényszerítenek :) Aztán vacsiztunk, majd tusi, és kész. A kedd a busy nap: Seb teniszre, Yasmin pedig színházba megy. Mivel apu vitte Yasmint, és én már mindennel végeztem, eltávot kérvényeztem :)) Ők is le akarnak lépni, azt mondták, mármint anyu és apu :)
És most néhány témát még sorra vennék:
Lassan, de biztosan...
Egyértelműen elmondható, hogy a műtét nélkül valószínűleg szépen lassan csak romlott volna az állapota élete hátralévő részében. Viszont: fura, de valamennyi merevség visszatért a lábaiba. Amerikában nem volt, és most sem jelentős, de érezhető. Alig, de néha, mikor ráadjuk a cipőt mondjuk, még mindig érzünk egy kis ellenállást, de természetesen össze sem hasonlítható a műtét előtti állapottal. Illetve nagyon is összehasonlítható :) Folyamatosan, hétről-hétre fejlődik, annak ellenére, hogy a mostani három hétből egy hét betegség miatt kimaradt... az utolsó héten viszont mindent beleadott... ezt értsétek úgy, hogy minden energiája mellett minden pimaszságot is kiadott magából. Nem egyszer volt nézeteltérése a fiziosokkal, de ezt most nem részletezném... A lényeg, hogy egyre ügyesebben sétál, ma megkapta azt a járókeretet, amit nem húzni, hanem tolni kell, és amivel ügyesebben tud járni. Egyetlen hátránya, hogy nem tud vele fordulni, mert csak két kereke van, a másik két lába tappancsos, és elég nehéz a szerkezet maga, még én is mondtam, hogy sokkal nehezebb, mint a sima járókerete. Ezenkívül nagy előrelépés, hogy valamelyik nap meg tudott állni 5 másodpercig magától, mindenféle támaszték nélkül. Egyelőre ez a rekord, de lesz ez még jobb is. Sokat próbálgatja, csak sajnos magának nehezíti meg, mert mindent rögtön akar, ilyenkor persze kapkod, és nem foglalkozik vele, hogy milyen alapállásból indítja az „akciót”, és ha anyu segíteni akar neki rendesen beállítani a lábait, fenekét, stb... ráordít, hogy hagyja... így nehéz segíteni, ugyanez a helyzet az új járókeret esetében is... Yasmini fizikális állapotáról most ennyi, és akkor ha már így elkezdtem, szépen, ésrevétlenül átkígyóznék a következő témára:
A kisasszony viselkedése
Csütörtök óta még jobban imád, szeret... Egy párszor megkérdezte, hogy ugye tényleg nincs még lefoglalva a repjegyem, ugye maradok, stb... Milliószor bocsánatot kért, viselkedni fog, és azóta valóban nem volt semmi durva. Inkább anyuval hadakozik sokat... aki egyre kevésbé bírja, ahogy látom. Néha tényleg úgy beszél vele/velünk, mintha a szolgái lennénk. Mindenki: apu, anyu, Sebastian és én. Ha ezt szóvá tesszük, márpedig mindig figyelmeztetjük, hogy nem így működnek a dolgok, akkor türelmetlenek vagyunk, stb... a lényeg, hogy ő természetesen (még mindig) nem hibás soha semmiért... És amivel továbbra is halálra idegesít: játszik a hajammal. Anyu is utálja, ha az ő haját piszkálja, ezzel én sem vagyok másképp. Még egy dolog, de ő sajnos ilyen, egészen biztos vagyok benne, hogy ez sosem fog változni: mindig mindent tudni akar, mindig mindenhez van hozzáfűznivaja, és MINDIG MINDENKINEK megmondja, hogy mit, mikor, hogyan csináljon, szervezkedik... Például minden egyes alkalommal, amikor mondjuk a konyhába indul négykézláb, elmondja, hogy csak a szőnyegen mászhat, mert a kemény burkolaton fáj a térde. Na ne mondja!!! Ilyenkor mindig megkérdezem, hogy tettem-e valaha is a kemény járólapra??? És hogy nem gondolja-e, hogy 1 hónap (ezzel kezdtem tavaly februárban, ugyanis kb. azóta unom ezt.... mostmár egy év:) alatt megtanultam?????? És mindig, mindennek úgy kellene történnie, ahogy ő akarja, akkor, amikor ő akarja. Az nem számít, ha ő húzza az időt, mint általában, de ha nagyritkán sietni akar, akkor sürget, kapadozik, poénkodik, holott nem vicces. Az is jó, amikor éppen mondjuk öltöztetem, de már rögtön kellene neki az x csat vagy éppen valami a konyhából, esetleg abban a szent pillanatban akar fülbevalót cserélni. Persze mindezt egyszerre, lehetőleg a kérések elhangzásától számított egy percen belül. Ezzel csak szemléltetni szerettem volna, hogy előszeretettel gondolja, hogy Vikinek és édesanyjának is legalább 25 pár keze van, amivel egyidejűleg több műveletet is tudnak rajta/vele/érte végezni... Legtöbbször kér, de utasít... és ebből már elegünk van. Valószínűleg hiába mérgelődik ezen anyu is én is. Ő ilyen. A legjobb, amikor keres dolgokat (például a telefonját, ami 10 centire a kezétől, a lábához érve hever mellette a kis fotelben), és rögtön kéri, kiabál, mielőtt akár 90 fokban is elfordítaná a fejecskéjét... Na most jól átment panaszkodásba ez is... Yasmini mindig is ilyen volt, csak most valahogy jobban érzem/érezzük. De ha csak az elmúlt pár napot nézzük, és nem számítjuk ezeket az örök „el-kell-fogadni-mert-ő-ilyen”-tulajdonságokat, meg azt, ahogy anyuval viselkedett, akkor meg kell, hogy dicsérjem. Velem ugyanis normális. Kíváncsi vagyok meddig. Tegnap este is: megvolt, hogy fél 8 fele azért ágyban kellene lenniük. Nem aludni, de ágyban. Sebastian nézett valami dokumentumfilmet, így engedtem őket egy kicsit tovább. Yasmin facebookon beszélgetett egy SDR-kisfiú anyukájával, akit ma műtöttek... már 40 volt, amikor WC-re ment, és elkezdett nyavalyogni, hogy mennyire fáradt, nem tud mászni... előtte közölte, hogy anyu megengedte, hogy az ágyban még negyed órát gépezzen... és ez valóban így van. De ezt is tudom már!!! Na még ez is: mindig elmondja, hogy anyu és/vagy apu mit engedtek meg. Tegnap is legalább 10-szer hallottam, hogy adhat Zulunak kutyakekszet, és legalább ennyiszer megkérdezte, hogy tudom-e, hogy hol van az a zöld doboz, amit itt meg itt vettek és xy a neve?? „Tudom, és igen, adhatsz neki, senki nem mondta, hogy nem...” ááááááááááááááá És „anya megengedte, hogy egyek egy csokis kekszet lefekvés előtt”, lehet ezt, lehet azt. És tudom, hogy lehet, és egy szóval nem mondom, hogy nem... de ő akkor is elmondja. Ilyenkor egyre nehezebb türelmesnek maradnom, általában csak veszek egy nagy levegőt, és nyugodtan válaszolok. A vicc az egészben az, hogy ezeket legtöbbször azzal a lendülettel el is felejti, tegnap sem evett senki kekszet: sem ő, sem Zulu. És nem azért, mert nem adtam, amikor kért... hanem azért, mert vagy jó előre közli, kéri ezeket, vagy rögtön akarja, de néha beletörődik, hogy akkor valamiért éppen nem kivitelezhető a dolog:)) Visszatérve a tegnap estére: tehát mondtam, hogy ha annyira fáradt, akkor rögtön alvásidő van, nyilván nagyon álmos. Tehát választhat: boldogan felveszem és ágyba teszem, de akkor nincs gépezés. Az „ágybaölelés” és a 15-ről 10 percre csökkentett laptopozás közül a kis pirosat választotta, így – a rendkívüli fáradtság ellenére – pillanatok alatt képes volt a szobájába mászni, hogy minél több időt netezhessen... Na mostmár tényleg itt a vége :)
Barclay’s – HSBC
Azt tudjátok, hogy a múlt héten nyitottam a Barclay’s-nál egy számlát, a fél vagyonom már ott is van. Ma úgy gondolom megkaptam az utolsó levelet, kódot, tájékoztatót is, így most már elvileg semmi nem gátol meg abban, hogy kiélvezhessem az új bankom adta szolgáltatások és lehetőségek teljes sorát :) Remélem minden rendben lesz, talán holnap, vagy ha legközelebb lesz időm, letesztelem a kártyámat (ami szép kék, szebb, mint az HSBC-s – mintha ez számtana:) A netbankom működik, az itthoni kártyaolvasó masinám is, amit használnom kell – biztonsági okokból. Tényleg nagyon remélem, hogy ők nem szívatnak majd meg, mint az HSBC tavaly. A náluk tett múltkori látogatásomról nem készült feljegyzés, hiszen csak az infos nővel beszéltem, ezért ma felhívtak, hogy mivel már egy éve velük vagyok, most van lehetőségem váltani, ha szeretnék, nem akarok-e valamikor befáradni, és megbeszélni? Mondtam, hogy már meg is tettem, elmondtam, hogy mi a harci helyzet, a nő hümmögött, hogy hát igen, ha még mindig nincs semmi más UK-cím-bizonyítékom, akkor nem olyan egyszerű a helyzet, bla-bla-bla. Mondtam, hogy pénteken amúgy is be akartam menni. Azt egyelőre nem mondtam, hogy meg akarom szüntetni a számlámat, ráér pénteken is, ha eljutok a bankig... Előtte mindenképpen meg akarok bizonyosodni róla, hogy a másik működik... Ennyit a bankról.
Az új szerelem - a kis Zulu
Nem gondoltam volna, de teljesen beleszerelmesedtem ebbe a kis szőrgombócba. Holnap most már tényleg nem felejtem el, és átviszem a fényképezőt :) Imádnivaló, játékos, nincs megijedve a nagyobbaktól. Megzabálom, amikor a nála nagyobb plüssjátékkal küzd, cipeli :) Mint egy baba: alszik, eszik, ezenkívül sokszor kimegy pisilni... és sajnos sokszor nem... párszor tegnap este is megdolgoztatott, de belefér. Ha anyuék itthon vannak, nem én takarítom a koszt... Karen szerint azért pisilt ennyiszer, mert nem figyeltük :))) Valóban nem, mondtam, hogy helyette a rendetlen és piszkos házát próbáltam élhetővé varázsolni :)))))) Szóval nagyon cuki, én is felveszem, ölelgetem (puszi nincs!!!!), teljesen meglágyult a szívem vele kapcsolatban :) De akkor sem lesz kutyám bent!!! SOHA!!! :)
Na most ismét elláttalak Benneteket olvasnivalóval, jól esett már kiírni. Ha van időm, nincs is ezzel semmi gond. Csak péntek óta nem nagyon volt...
Oh, és még egy – abszolút irreleváns – dolog: nem tudom hányan hallottátok, hogy a múlt héten (lehet, hogy most is, nem tudom) a Bumerángban nyerhető ajándéktárgyak táborát gazdagította a Zsigmond Király Főiskola által felajánlott pendrive! Fura a sulimról ilyen körülmények között hallani :)))) Úgy látom jól megy az üzlet :D
Utolsó kommentek