A mai nap hivatalosan is 2011 legdepresszívebb napja volt, tudtátok? (Tényleg van ilyen, Blue Monday a neve, minden év harmadik hétfője.) És valóban. Az átkozott eső csak szakadt és szakadt vasárnap délutántól kezdve, valaki nagyon nyitva felejtette a csapot... A reggel még egész jól indult ahhoz képest, hogy hétfő volt. Yasmini mondjuk fárasztó volt, most minden a kiskutya körül forog... na meg közölte, hogy át akar jönni este, megígért mindent: gyors vacsi, gyors tusolás, stb... Annyira nem volt hozzá hangulatom, szerencsére nem is lett belőle semmi, sértődés sem :)
Délelőtt végeztem szokásos hétfői teendőimet, miközben mindenki rohangált a házban, mert ma kezdték a festést... elvileg hétvégére kész lesz. Úgy legyen! :) Apu érdeklődött is, hogy mi van velem? Megint kérdezte, hogy egy 10-es skálán jelenleg mennyire vagyok jól? :) Nem hiszitek el, mennyire rossz ez a sok eső. Ömlik. Pillanatok alatt megtelt Thula tálkája is kint... Hatalmas pocsolyák, sár mindenhol, folyamatos kopogás a tetőmön... borzasztó.
Anyu rendes volt, elvitt a bankba, mondta, hogy ilyen időben ne biciklizzek. Mára volt időpontom a Barclay’s-nál. A fene sem gondolta, hogy ilyen sokáig fog tartani: fél 11-től majdnem délig ott üldögéltem a kis szobácskában a nénivel, aki felettébb kedves volt, és mindenről tudni akart. Anyu mondta, hogy lehet, hogy csak kíváncsiságból kérdezett a kötelezőkön túl ilyeneket, hogy mit szeretek csinálni a szabadidőmben, stb... De végig láttam a képernyőt, és valóban ott voltak ezek a kérdések. Megbeszéltünk mindent, nem erőszakosan bár, de azért rá akart beszélni a havi 5 fontos számlára (mert ugye mégsem 8 font, mint amennyit most a konkurenciánál fizetek) , ami valamivel többet nyújt, de csupa olyat, ami nélkül tökéletesen megvagyok. Mondtam neki, hogy ne haragudjon, de az egész bankváltási herce-hurca lényege az volna, hogy NE fizessek - lehetőleg semmennyit. Nem azért csinálom, mert annyira szeretnék új bankkártyát, új mindent, hozzászokni egy új netbankhoz (amihez elvileg majd küldenek egy kis számológép-kinézetű kütyüt, amibe majd mindig bele kell dugni a kártyámat, ha valami tranzakciót szeretnék online lebonyolítani)... tehát egy teljesen új rendszerhez. Nem beszélve arról, hogy nincs rá semmi garancia, hogy ők nem fognak olyan dolgokat művelni, mint az HSBC tavaly. Bár remélem, hogy minden rendben lesz! Tehát nem szeretnék fizetni, és ezt meg is értette :)
Innen rögtön munkába mentem, pont délben értem oda. Most nem a saját magam által csekkolt foglalások fizetéseit vittem be a rendszerbe, így sokkal tovább tartott. Nem értem miért nem lehet normálisan ellenőrizni az adatokat. Biztos sokszor van, hogy csak úgy elsiklik a szem egy-egy szám, stb. felett, de ennyiszer? Vagy gyakran az van, hogy bizonyos részek nincsenek is ellenőrizve, csak úgy kimaradnak. Ennek oka lehet puszta figyelmetlenség, vagy ha például a sales-es, akié a foglalás, nem nyomtatta ki a kifizetett/megengedett csomagok számát, vagy éppen az árat, és ha van, cégjutalékot tartalmazó oldalt. Most csak mondtam egy példát, persze sok dolog hiányozhat. Ezeket normál esetben annak kell pótolni, aki a csekkolást végzi. És ha nem is nyomtatunk ki mindent, akkor is fel kell bizony menni a szükséges weboldalra, és kikeresni az infot... maximum lefirkantod. Tehát például azt, hogy kinek hány csomagja lehet, hány kg, stb. A legtöbbször egyébként nagyon sok hibával teli „booking file” kerül hozzánk a sales-esektől. Csak annyi kellene pedig, hogy megpróbáljanak egy kicsit pontosabban másolni... ebben sajnos semmi javuló tendencia nem figyelhető meg, többszöri kérés ellenére sem. Van, aki nagyon jó, nagyon pontos, viszont van, aki minden második árat, foglalási számot, időpontot elír. Nem beszélve a formai követelményekről... Na mindegy, panaszáradat vége. Csak rossz, hogy én mindig megcsinálom ezeket, ha én csekkolok... és akkor is én csinálom, ha nem én csekkolok, de én csinálom a „fizetést”... Pedig ezeknek a hibáknak nem ebben a stádiumban kellene előbukkanni... Gyakran van olyan érzésem, hogy csak engem érdekel ott bent, hogy minden foglalás rendben legyen. De ezt már korábban is írtam szerintem. A többiek csak bent vannak, úgy-ahogy végzik a dolgukat, és ennyi... Mostmár tényleg befejeztem :)
Hazafelé kicsit eláztam... gyors felmostam a konyhában, nem bírtam nézni a gipsz-cseppeket (Sebastian alkotott szombat este egy köcsögöt:). Pakoltam, mostam-szárítottam-hajtogattam, aztán már meg is jöttek a csajok fizioról. Gyors vacsi: tészta, a szósszal jól megégettem a kezem, mikor kivettem a mikroból... igen, a mikroból :) Semmi extra nem történt ezután, a szokásos esti program után eljöttem 7 fele. Ja, előtte azért még facebook-segítettem nekik :)
Itthon aztán megnéztem a friss szülifeliket, majd Bridget Jones-szá változtam: borozgattam csendes magányomban (bár ő azt hiszem vodkát ivott, vagy legalábbis valami ütőset:)). Iszogatás közben értékeltem a helyzetemet, az elmúlt egy évet. Ugyanis tegnap volt egy éve, hogy megérkeztem ebbe az országba, amivel kapcsolatban mindig vegyes érzelmeim voltak, vannak és lesznek is. Amikor az idő ilyen fos (hideg mondjuk szerencsére nincs), akkor az „utálom-érzés” egy kicsit elhomályosítja és háttérbe szorítja a jó dolgokat Angliával kapcsolatban, mert természetesen azokból is van bőven. De mint mondtam: amikor az eső csak szakadatlanul ömlik, főleg az évnek ebben a szakában, hajlamos vagyok más dolgokat is borúsabbnak látni, mint amilyenek valójában. Ilyenkor elfog a „sokmindenből elegem-van”-érzés. Olyan dolgokból, amik mindig is zavartak egy kicsit, de vagy az ”el-kell-fogadni-és-meg-kell-tanulnod-vele-együtt-élni-amíg-itt-vagy”-kategóriába tartoznak, vagy negatívumaik mellett számos előnnyel bírnak, végül pedig itt vanak azok a dolgok, amik csak rajtam múlnak... Az utóbbi egy kicsit persze mindenre igaz, hiszen én alakítom az életemet... Na de hogy egy kicsit érthetőbb legyen:
1.kategória: lényegében a mindennapi apróságok, mint például hogy:
- miért pakolják néha úgy tele a kukát hétvégén, hogy szinte lehetetlen kivenni a zsákot hétfő reggel?
- az, hogy mindent állandóan széthagynak (ez most jó konkrét, ugye?:)
- hogy a kutya idegesítő (tegnap is például rámugrott saras lábbal, pedig esetleg egyszer még felvettem volna a pulcsit, ami fél napig volt rajtam)...
- Yasmin sokszor fárasztó, főleg, mikor okoskodik, hisztizik vagy nagylányt játszik :)
- a netem nagyon rosszalkodik, bár apu ma is mondta, hogy hamarosan előrelépés várható ez ügyben... kíváncsian várom :)
- ...stb... azért még tudnék ilyen apróságok mondani :)
- valamint ide sorolnám azt, hogy nincs rendes konyhám, így körülményes bármit is elkészíteni... Ez mondjuk már átmenet a kettes kategóriába, mert azért viszont borzasztó hálás vagyok, hogy külön lakrészem van, konyha ide vagy oda :))))
Ezek tehát abszolút nem olyan dolgok, amik megkeserítik az életemet, csupán könnyebb lenne, ha nem így lennének :D De tisztában vagyok azzal, hogy ezért kapom a heti fizetésemet, au-pair vagyok elvégre vagy mi, mind ezzel jár :)
2.kategória: ide azok tartoznak, amikkel kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak:
- ilyen például a tény, hogy a semmi közepén élek, és a - kocsi híján - ebből egyenesen következő biciklizés. Ami persze tök jó, mert legalább mozgok, és én tényleg szeretek biciklizni: zenét hallgatok (szigorúan csak olyan hangerőn, hogy a forgalom zaját még halljam!!!), egy kicsit kikapcsolok (persze csak éppencsak, nem akarok kihajtani senki elé csak mert annyira ellazulok :), és égetem a zsírt :) Az izzadás viszont nagyon nem fair. Egyenes és kis távokon nem is lenne baj, és ha nem időre kellene mindig mennem, és nem későn indulnék :) Viszont a felsoroltak közül egyik sem érvényes rám... Rengeteg olyan szakasz van, ami kocsiból egyáltalán nem tűnik emelkedőnek, közben pedig... hajjajjjjj.... Hajni is meglepődött, amikor egyszer elbiciklizett hozzám :) Szóval ezeken egyszerűen képtelenség erőlködés nélkül haladni, feljutni, hacsak nem szállsz le és tolod. De nem szeretem feladni. Csak akkor szállok le, ha nagyon gyenge vagyok. Néha ez a helyzet, de igyekszem mindig végigmenni... ez is amolyan kis magammal szemben felállított szabály-féleség. Tehát nem szeretek megizzadni (szerencsére büdi azért nem leszek, jó kis deot találtam:))) A biciklizésnek egy másik hátulütője, hogy nem hordhatom azokat a ruhákat (főleg nyáron a szoknyáimat, ruhácskáimat), amiket amúgy hordanék például az irodában.
- a semmi közepének hátránya még, hogy alig laknak körülöttünk... nyilván könnyebb lenne szocializálódni, ha Camberley-ben laknánk. Minden közel lenne, valószínűleg többet járnék pubozni, „néha” talán bulizni is elmennék :) De így egyszerűen semmi lehetősége nincs az embernek, hacsak valaki nem hurcipálja a fenekét vagy nem költ vagyonokat taxira... bár a Rose-ba mindig el lehet sétálni, de oda sem akármiben, mert a magassarkút tönkreteszi az út... Viszont!: nem cserélném el ezt a nyugit semmiért... a repülőket és a katonák gyakorlatozását leszámítva nagyon csendes, és nem mellesleg gyönyörű. Na meg a medence... nem mintha olyan rengeteget használnám mondjuk :)) ma is rámparancsoltak, de nem volt kedvem...
- felemásan érzek anyu háztartás-vezetéshez való hozzáállásával, nem létező tisztaságmániájával kapcsolatban is: ezt pont nem is olyan régen írtam, ha jól emlékszem, hogy tök jó, hogy nem olyan, aki végighúzza az ujját, esetleg szól, hogy itt-ott-amott még szükség volna egy kis erre-arra... nem ilyen. A rá amúgy is jellemző lazaság e téren is megmutatkozik, de néha mondjuk érdekelhetné jobban, hogy a ruháik egy-két napig bizony ott büdösödnek a mosógépben, ha nem szárítja meg őket mondjuk egy péntek este... most csak mondtam egy példát. Máskor viszont rá sem ismerek, annyira rajta van az ügyön :))) De ez is csak egy mondvacsinált probléma, tudom én :)
3.kategória: dolgok, amik zavarnak, és csak én tudnék rajtuk változtatni:
- soha nem éreztem még magam ilyen rosszul a bőrömben, mint most. Úgy érzem, mintha 80 kg lennék... persze nem vagyok annyi, de jó úton haladok... olyannyira, hogy azt hiszem ideje visszafordulni :) Szerintem otthon csak azért nem mondta senki, hogy „Jé, te híztál?”, mert féltek, hogy megsértődöm :))) Ez azért is rossz, mert nyáron, mikor hazamentem, olyan büszke voltam magamra, hogy ugyanannyi kiló voltam, mint januárban... és én voltam az első au-pairjük, aki nem hízott :) Ez így is volt jó sokáig, aztán októberben anyáék hozták a sok finomságot, és hát mindent megettem...
- az angolom: úgy érzem, hogy kb. nyárig fejlődtem, azóta pedig szinte csak vissza... nagyon rossz érzés. Nyilván segítene, ha bárminemű tanulást véghez vinnék néha... de sajnos leszámítva az első 3-4 hónapot (akkor sem erőltettem meg magam nagyon), semmit nem csináltam/csinálok. A sulis cuccomat ki sem veszem a táskából, esetleg átrakom egy másikba... Nem tudom megmagyarázni miért van ez... egyszerűen képtelen vagyok rá. Megértetem magam, így vagy úgy :) ez a lényeg, de persze szeretnék jobb lenni. Csak nem tudom mitől várom a csodát...
- mostmár zavar a társasági élet hiánya. Tudom, hogy találkoznom kellene emberekkel, a cseh lánnyal mondjuk (decemberben majdnem találkoztunk, de nem tudtuk összeegyeztetni), de nem tudom, hogy akarok-e :) Meg mindig az, hogy hol, hogy jutok oda?; hogy jutok haza?; na meg az egyik legfontosabb, hogy mikor??? Azért hétvégére elfáradok. Nem kicsit. Nem lehet mindig menni... és amikor itthon töltöm a péntek és a szombat estét, nem bánkódom, hanem élvezem a pihit. Elég szomorú. Néha meg eluralkodik rajtam a „de-mennék-valahova”-érzés... na meg valami összeesküvés lehet amögött, hogy Hajni általában akkor dolgozik, amikor én ráérek, én meg általában akkor sittelek, amikor ő nem dolgozik... Ezen muszáj lesz változtatnom...
Nagy vonalakban ennyi. Nem mindent írtam azért le, de a lényeget szerintem összeszedtem. Néha azért nehéz. Persze minden sokkal nehezebb volna, ha a hangulat nem lenne odaát mindig olyan, amilyen: fellettébb vidám az év legtöbb napján. Tuti nem lennék már itt, ha nem lenne mindenki ennyire extraszuperjófej, és ha nem becsülnének meg ennyire. Az én érzékeny kis lelkemnek ez nagyon fontos. Egy átlag angol családnál valószínűleg már belebetegedtem volna az egész au-pair-létbe, a többiek tapasztalataira alapozva :) És itt mindenki azt szeretné, ha továbbra is nagyon jól érezném magam... nyilván miattam, de maguk és Yasmin miatt is. Csak néha pont Yasmin miatt érzem magam rosszul, mármint tudom, hogy sok dolgot csak úgy mond, mindenkit „oszt”: aput, anyut, nagymamiékat, és persze én is kapok. Csak az a baj, hogy bár ritkán, de néha azért sikerül átlépnie a vicc határát... és az bizony rosszul esik mindenkinek, nem csak nekem. De mostmár kamaszodik, várhatóan egyre több ilyen, lesz, fel kell készülnünk és ignorálni :) Hangulattól függően sokszor megy is ez, és csak nevetek, de néha nem... Mondjuk ilyenkor anyuék helyreteszik, bárkinek is mond oda a kisasszony...
Uh, azt hiszem most egy életre kipanaszkodtam magam, be is fejezem. Azért ne aggódjatok, nem látom olyan borúsan a dolgokat, mint első olvasatra tűnhet :) Csak akartam, hogy tudjátok, hogy bizony nálam is van, amikor nem felhőtlen a jókedvem... Egyszer majd a jó dolgokat is összegyűjtöm, ígérem :) De ez most Blue Monday volt, a szomorúság neves napja...
Utolsó kommentek