Fél 8-as nap volt a tegnapi :) Kicsit későn indultak, de anyu intézte Yasmint szerencsére. Port töröltem, ablakot/ajtóüveget pucoltam... még jó, hogy a felénél Pauline szólt, hogy mindjárt jön az a pasi, aki kívülről meg szokta tisztogatni őket, úgyhogy a másik ajtót már csak belülről csináltam meg. Ez rendkívül fontos információ volt :)
Karen ment bevásárolni (természetesen a közösen gondosan összeírt lista nélkül, de „figyelmeztetett”, hogy nagyot fogok nézni, ha meglátom, hogy mennyi minden eszébe jutott :)))) Hát, egy-két fontos dologtól eltekintve, mint mosópor például, tényleg elég jól teljesített magához képest :) Na szóval a lényeg számomra az volt, hogy mindezek előtt kirakott az irodánál, így odafelé nem kellett bicikliznem.
Munka után pont ott voltak még a sulinál, így onnan is hazahoztak, így megúsztam a nehezét, az utolsó pár dombocskát, és még időm is volt pihizni egy kicsit, fél óra.
Ami jól is jött, mert aztán nem volt megállás. Anyu és Yasmini úsztak, tornáztak a medencében, én pedig rántott husit csináltam krumplipürével, aminek persze pont akkorra kellett kész lennie, mire Yasmini is kész van az úszás utáni tusolással, hajmosással-szárítással, felöltözik is kiballag a konyhába. Be a tus alá, olajnak alágyújt, sampon a hajra, husi az olajba, sampon lemos, balzsam, husi csekkol, fordít, ki a tus alól, husi szinte kész. Ekkor már jött anyu is, ő öltöztette aztán, stb... de kicsit rohanós volt :)
Nyugis vacsi, aztán anyuék készülődtek, utolsó közös estéjük volt a tegnapi - most egy darabig legalábbis. Yasmini elég hisztis volt, mondjuk hál’istennek nem velem, csak anyuékkal balhézott...
Este még voltak bonyodalmak, de Yasminra való tekintettel ezeket nem fejteném ki... nem volt komplikációmentes a szittelés, de szerencsére minden hangos szavak és bunkóság nélkül zajlott, csak fárasztó volt... főleg, hogy a legrosszabbkor beállított Pauline és három barátnője Zulu-nézőbe. Szerencsére csak 10 percet voltak kb.
Mivel jófej vagyok, mint tudjuk, hagytam őket egy kicsit tovább tv-zni, és ahogy megbeszéltük, azután rögtön nyugovóra tértek, így negyed 9-re már aludtak, mint a bunda. Én pedig leülhettem... mert előtte rohangáltam, mostam (anyu nem vette ki a reggeli mosást sem a gépből... annyira nem aktívkodott...), kivittem a szemetet (nem tudom hogy csinálják, de a kajásat kb. minden nap ürítenem kellett, és a másikat is - a nagyot - vagy másodjára vittem ki a héten...és tegnap szerda volt még csak)...
Fél 11 felé értek haza, volt még egy kis nevetgélés, és apu ezer éves (szerintünk kidobásra megért) lila fürdőgatyájának gondolatával otthagytam őket :)
A mai reggelen Yasmin nem volt túl kooperatív, de ismét anyu kapta a nagyját. Akkor még reméltük, hogy nem ilyen lesz egész nap. Hiába.
Gyors pakolás, jött az állami fizios nő, kicsit velük voltam, aztán suliba mentem Pauline-nal, aki elfelejtett bekanyarodni a suli utcájába :) Óra után bankoztunk egy kicsit, vettem magamnak nyakláncot (ugyanolyat, amilyet pénteken még itthoni készülődés során elszakítottam, nem tudok ilyen gyönyörűség nélkül élni:), és ugyebár valamelyik nap írtam, hogy már nem veszek magamnak nasit. Hát Hajnival bementünk a Lidlibe (tudom, hogy csak Lidl:)... és hát... de valami van a bankkártyáimmal és a Lidlivel... nem szeretik egymást. Múltkor ugye otthagytam, de szerencsére még megvolt, mikor visszamentem érte. Ma olyannyira nem hagytam ott, hogy először be sem tettem a kártyaolvasóba, ugyanis majdnem elfelejtettem fizetni. Hajni még meg is kérdezte, hogy fizettem-e már, mondtam persze, de a pénztáros arcáról valami mást olvastam le, így én pedig őt kérdeztem meg, hogy fizettem-e már? És hát nem :) Az kavart meg, hogy közben odajött egy srác megnézni a személyimet a kis Bailey’s miatt, amit vettem :)
Hajni ismét rendes volt, hazadobott... szakadt az eső. Egész nap persze. Eddig napokig olyan szél volt, hogy majd lefújt a bicikliről, valamelyik nap még a térdem is belefájdult a nagy erőlködésbe... a szél ma már nem volt durva, ám jött helyette a drága eső...
2 fele átmentem, apuék nagyban pakoltak a bőröndökbe – szombaton indulnak a fiúk síelni. Aztán Matt is felpakolta a ruháit az emeletre. Anyu már tegnap megtette. Apu szerint felét nem hordja, ki kellene selejtezni, de ez nem igaz. Átmentem rajta egyesével, tényleg van néhány, amit nem hord, és párról meg is győztem, hogy nem is fogja soha :))) Van egy nagyon szép hasított bőr kabátja, amit a gallérjánál anno megrágott Thula. Már mondta, hogy szeretné egy kicsit átalakítani és helyrehozatni, vagy annyira drága, hogy abból már újat lehetne venni, vagy el sem vállalják. Csak abból kiindulva, hogy egy sima cipzárcsere a kabátomban 35 font lett volna... találgatni sem merek, hogy ez mennyi lehet. Ugyanez a helyzet cipőkkel is állítólag. Ezért dobják el az emberek a cuccaikat már egy kis sérülés miatt is... Szóval lehet, hogy amikor legközelebb hazamegyek, hazaviszem. Valaki csak hozzá mer nyúlni :)
Yasmin ma egyébként sírva jött haza a suliból. Minden baj volt neki, főleg a vacsi. Sok kiabálás, sírás, hiszti volt ma este. És angol kaja (sonka, tojás, sült krumpli)... Matt megint nem nagyon tett ki magáért, bocsánatot is kért :)) Bár azért adtam neki egy 5-6-ost a 10-ből... jeleztem, hogy az én skálámon 10-es a narancsos csirke, egyesek pedig a kis sausage-ok :)
Ja, vacsi előtt még tusoltunk, és közben is ki volt akadva mindenkire, majdnem rám is, mert kb. 4-kor pizsit adtam rá. Hirtelen én is „idegesítő” lettem egy másodpercre, beálltam a sorba anyuék mögé, ők pár napja már ki vannak tüntetve ezzel a címmel. Mondtam, hogy persze, tudom, az vagyok, mindig csak rosszat akarok neki, stb... ezt mondjuk nem szokta mondani :) Erre elkezdett vigyorogni, és mondta, hogy nem is igaz, mert én mindig a legjobbat akarom neki. Oh, még jó, hogy ezt észreveszi :) Tényleg nem lehet rá panaszom mostanában, mármint arra, ahogy velem személy szerint viselkedik, az már viszont sokszor nekem fáj, ahogy főleg Karennel beszél néha... próbálom azért mondogatni neki, hogy miért is csinálják azt, amit, amikor szerinte éppen direkt ki akarnak vele szúrni... nem tudjuk mi van vele mostanában, sulis bajok barátnőkkel, sok fizio, nem tudjuk. Néha azért emlékeztetni kell ám a nyakláncába gravírozott 3 szóra, hogy mit is jelent ez a műtét számára, és hogy csak rajta múlnak a dolgok...
A nagy esti sírások közepette azért ment tovább a pakolás: ma már az ágyukat is felvittük, vagy inkább azt mondanám vonszoltuk. A matrac volt a legnehezebb... „extrakingsize” vagy nem is tudom. Hatalmas, annyi szent. Küszködtünk vele rendesen :)
Sebastiannal és anyuval együtt hagytam el az – akkor már nem süllyedő – hajót, addigra már lenyugodtak a kedélyek... este nem tudom mi volt még...
Itthon rendszereztem a papírjaimat, irodás füzetecskémet, stb. És blogot írtam, amely tevékenység eredményét fentebb olvashattátok :)
Utolsó kommentek