Au-pair vagyok Angliában

 Ma csak Sebastian ment suliba, idén először... Yasmin megint nem volt jól reggel, így ő maradt. Anyu is nagyon szarul nézett ki, mondtam is neki. Tusoltunk, én pakolásztam, aztán 10 után eljöttem. Az irodában ma egész nap foglalásokat ellenőriztem, ki is szúrtam jó sok hibát... dehát ez a lényege :) És megdicsértek... Sam furcsállta, hogy bizonyos dolgokat honnan tudok... hát nem azért, mert megtanították...

Hazafele sikeresen eláztam egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit. Eltekertem Frimley-ben a tisztító felé, Karen mondta, hogy ők biztos tudnak varrót, aki kicseréli a cipzárt a kabátomban. Ki is volt írva, hogy javítást, varrást is vállalnak, majd valamikor beviszem, talán pénteken. Pont találkoztam egyébként apuval és Sebastiannal az egyik zebránál, dehát a Jagbe nem fér be a biciklim...

4-kor már mindenki itthon volt, mikor átmentem. Yasmint „hazaküldték” fizioról, annyira rosszul volt... nem is nagyon láttam még így. És anyut sem. Pakolásztam, amit tudtam, meg apuval beszélgettem a konyában. Vacsiztunk (Yasmin ágyban, szerinte kemény tésztát, így apu újat főzött neki...), mi Sebastiannal pedig valami sajtos-steakes „pie”-t ettünk, amit ő választott. Matt mondta neki, hogy az ő hibája lesz, ha sírok, mint Yasmin, mert nem ízlik :)... hát, nem ez lesz a kedvencem... Apu bocsánatot is kért, amiért ilyet kellett ennem, azt ígérte hamarosan csinál nekem igazi magyar gulyást! :) Gondolom :) Azt nekem kellene inkább... De mikor? :) Na mindegy is, aztán később is mondta, hogy milyen gáz, hogy készkaját „készített”, ez anyu resortja... mondtam, hogy pont erre gondoltam én is, amikor elémrakta. Merthogy az ő kezei közül általában normális kaja kerül ki :)

Apu ma kérdezett bennünket, anyut és engem, hogy mindketten készen állunk-e egy kiskutyára? Mondtam, hogy határozottan nem :) Aztán anyu is csatlakozott... és mondta, hogy „szegény Viki már így is mondta, hogy szomorú lesz a porszívózástól, úgy utálja már a szőnyeget... ami nemsokára eltűnik, nehogymár rögtön idehozzunk egy kiskutyát az új padlóra” :) Én is mondtam, hogy legalább egy kicsit hadd élvezzük már az újat, a szépet. Apu meg, hogy „Ja, pár hónapig, amíg el nem mész, ugye?” :) Azt sem bánnám :))) De azt mondta, hogy három évre is aláírhatok, és akkor tutira nem mulasztjuk el egymást az új jövevénnyel... de van egy olyan érzésem, hogy így sem... bár nem tudom, hogy Thula mit tudna tanítani msot egy kis kutyulinak... és azt sem tudom/tudják, hogy hogy fogják őt megakadályozni abban, hogy felmenjen az emeletre. Mármint Thula. Anyu valakitől hallotta, hogy nagyon kiskorukban le kell őket dobni, és akkor nem mennek fel többet, annyira félnek majd... ebből még jöttek vicces dolgok... apunak megvan a véleménye az ilyen dél-afrikai tippekről :)))

Miután lejárt a második adag mosásom is, eljöttem. E-mailek, született feleségek... ennyi volt az estém. Ma korán fekszem, én hülye tegnap is majdnem egykor feküdtem le... nyáron OK, de ilyenkor télen, amikor még reggel fél 8-kor is sötét van, nem úgy megy ez sajna... iszonyatosan szenvedek reggelente. Most úgy szívesen ugornék két hónapot kb., szeretnék már hosszabb napokat!!

Este ismét egy órakor tértem nyugovóra... nem lesz ez így jó... Azzal fogadtak, hogy Yasmin sincs jól, úgyhogy valószínű ő sem megy ma suliba. Tényleg nem nézett ki jól, forró volt... éjjel sem aludt jól. Mivel porszívózni nem akartam, mert otthon voltak, és vasalni sem álltam neki, volt vagy negyed óra, amíg semmit nem csináltunk. Aztán hirtelen jobban lett, gyors tusolás, majd indulás a suliba... mindezt viszonylag nagy sebességgel :) Mondta is Yasmin, hogy én szerencsére nem olyan vagyok, mint az előző lány (még mindig itt tartunk... már kezdem sajnálni szegény román csajt, annyi rosszat mondott már róla Yasmin...), sietek, ha sietni kell :) Magam miatt is siettem azért, nekem is suli volt :)

Bár akár időben is elindulhatam volna, kicsit késve sikerült csak bringára pattannom. A suliban van még 3 új lány: egy szlovák, egy német és egy spanyol. A kedden érkezett –Gokulhoz hasonlóan – nepáli csaj és a nem tudom milyen nemzetiségű pasi mellé. Elena pedig, az eddigi spanyolunk, mint kiderült, végleg hazaköltözött Spanyolországba...

Suli után egy nagyon kicsit plázáztunk Hajnikával, aztán bankban is voltam, majd hazatekertem. Jajj, annyira mérges vagyok magamra. Kihoztam egy tök jó fekete kabátot otthonról (még gimiben vettem.... azt hiszem harmadikban, uhhh, 6 éve legalább...). Szóval tök jó, fel lehet az oldalán húzni a cipzárt... ez lett a veszte... Amíg ugyanis a plázábn rohangáltam, lehúztam az oldalsó cipzárokat, viszont elfelejtettem visszahúzni őket, mielőtt nagy lendülettel felpattantam a biciklire... így eltört a cipzár legaljának a hátsó része... nem tudom, hogy ki tudom-e itt cseréltetni valahol, ők ilyenkor már eldobják a cuccokat...

Mivel Sebastian itthon volt, mentem is át gyorsan, már egykor. Porszívózás, husiszeletelés, vasalás. Éppen elkezdtem sütni a rántott husit, amikor hazaérkezett egy nagyon mérges-sírós Yasmini... anyu nem tudta, hogy minden „term” elején be kell iratni Yasmint a színházba... eddig mindig csak mentek és fizettek, már 4 éve. Ma viszont közölték vele délelőtt, mikor telefonált, hogy már nincs hely Yasmin számára... Egész nap próbálta eltitkolni előle (különben nem dolgozott volna fizion), és próbált intézkedni. Engem is hívott kétszer is, hogy beszámoljon a fejleményekről :))) Anyu is be volt ijedve, Yasmin nem bocsátotta volna meg neki, ha miatta nem mehet... Végül happy end lett, a főnök engedélyt adott. Anyu azt mondta mindent bevetett, még a testét is felkínálta :)))) Bár Yasmin szerint biztos nem kértek belőle, annyira nem jó :))) Tegnap reggel is anyut kritizálta, meg hogy hozzám képest is milyen... pedig... szeretnék én így kinézni. Nemcsak 40 évesen, hanem most is :D

Egyébként Karen is beteg, illetve nem gyógyul... nem néz ki és nem hangzik valami jól. Dehát az anyák nem lehetnek betegek... íratlan szabály... Ittunk is egy gyógyító tequila-görögdinnyés-narancslé-koktélt :) Tegnap vicces volt, mert még csak ketten voltunk apuval, amikor mondta, hogy ugyan igyunk már egy kis bort, és pont a szép új poharakba töltögettem a nedűt, amikor a munkás bejött :) Meg is jegyezte, hogy nincs-e kicsit korán az ivászathoz? :)

Tehát lett színház a végén, így én Sebastiannal maradtam. Volt egy kis zokni-harcunk :) Aztán szinte egyszerre ért haza anyu és a már-már anyut beérő apu: tegnap egy kulcsért forgattak fel mindent... ami végig apu kulcstartóján pihent, amit persze ellenőrzött :)

Itthon neteztem, amikor volt, e-maileztem jó sokat, és beszéltem anyusékkal egy kicsit.

 ... nem mintha a múlt hét minden napja nem ért volna fel egy hétfővel :) Sebastian ma már jobban érezte magát, de még mindig nem ment suliba, talán majd szerdán. Ez az egész irodai munka miatti rohanás arra jó, hogy tényleg megállás nélkül jár a kezem-lábam fél 8-tól egészen 10-fél 11-ig, mikor meddig. Ma főleg rossz volt, mert ott volt Bert egyeztetni, és kerülgetnem kellett őket, illetve felborítani a jól kialakított és megszokott (sor)rendemet :) Mondjuk sokszor erre kényszerülök... Apropó kényszer. Hallgattátok pénteken a Bumerángot? Nagyon vicces volt. Megnyugodtam, hogy nagyon sokan vagyunk, akiknek ún. „privát paráik” vannak, az enyémeknél sokkal durvábbak. Nekem csak ilyen kis ártatlan hülye szokásaim vannak, minthogy a harmadikat veszem el a polcról mindenből a boltban, mindig a 3-mal, 9-cel, 13-mal kavarok, amikor beállítom az ébresztőt, és úgy általában megvannak a hülye kis rendszereim és szokásaim, magamnak (és néha másoknak) felállított szabályaim... szeretem a dolgokat úgy pakolni, rendezgetni és úgy csinálni, ahogy én akarom, ahogy nekem tetszik... és nagyon nem szeretem, ha ez felborul. Na de eltértem a tárgytól, mily meglepő :)

Még délelőtt mondtam anyunak, hogy még mindig aggódom egy kicsit amiatt, hogy hogy lesz majd ha kész lesz az egész ház... mert most fél házzal éppen hogy végzek, úgy, hogy tényleg nem lazsálok, nem is viszem át a laptopomat reggelente (régen a nem sulis napokon sokszor átvittem)... Ne stresszeljek, mert ha nem lesz Footstepsen, ő is tud majd dolgokat csinálni... azért erre inkább nem alapoznék :))) Inkább arra, hogy pár nap/hét múlva kicsit átírjuk a tavalyi rendet, áttesszük mondjuk a portörlést szerdára (ezt már javasoltam is), ilyenek. Tényleg nem stresszelek, csak mondtam, hogy a munkás napokon szeretnék max. negyed 11 körül eljönni tőlük, mert nem akarom, hogy a mindennapos reggeli rohanós pakolás és gyors takarítás után itthon is nagyon rohannom kelljen, hogy 40-kor el tudjak indulni... elég, hogy a sulis napokon 5 perc alatt teszem rendbe magam... na jó, csütörtökön, amikor Pauline visz, van egy kis plusz időm :) Mondtam, hogy nem lenne gond, ha mondjuk heti egy nap lenne, de nem akarok minden áldott nap reggeltől estig megállás nélkül rohanni, mert az senkinek sem lenne jó :)) Szerencsére nem olyan típus, akivel ne lehetne egyezkedni, már régen kiderült a másikról számunkra, hogy mindketten rugalmasak vagyunk. Jó, hogy nem egy fellengzős, lenéző, „ujját-a-polcon-az-orrom-előtt-végighúzós” anyukával van dolgom :) Ma is próbálkozott: betett egy adag mosást, mosópor, öblítő, ruha, minden volt, csak éppen nem kapcsolta be... de nagyon büszkén kérdezte, amikor hazaértek, hogy láttam-e, hogy mielőtt elindult, elindította a gépet? :))) Mondjuk ez sem először esett meg :)

Az irodában semmi különös nem történt, gyorsan eltelt a 4 óra. Este sem történt semmi rendkívüli, vacsiztunk. Egészségeset. És mivel ma nem ettem sokat (mert előtte nem sokkal ettem egy pick szalámis zsemlét:), apu megjegyezte sértődötten-viccesen, hogy az au-pairek nem szeretik a főztjét :)) Pakoltam, tusoltunk, aztán jót nevetgéltünk. Yasmin szerint úgy nézek ki, mint Kylie Minouge (bárcsak!:), de aztán Kate Middletonra változtatott, és végül ez a verzió teljesedett ki :))) Elvégre a nevem miatt már királynő vagyok (ezt már múltkor megbeszéltük), Prince William jól járna velem :) Yasmin aztán nem szakadt le erről, jól elvoltunk. Szerencsére a múlt heti „Milyen kár!”-ok elmaradozni látszanak... Persze a barátság-karkötő még mindig sláger: nem hisz nekem, hogy következő sitteléskor csinálok neki. Illetve az a baja, hogy szerinte Sebastian olyan sokára fog meggyógyulni, hogy anyuék még hetekig nem akarják majd itthonhagyni. Szerintem pedig hamarosan kivesznek egy szabad estét. Rég volt már december közepe...

Jaj, itt a naplós link, nézzétek meg, ha nem láttátok tegnap: http://tv2.hu/naplo/video/egy-kisfiu-aki-allva-tanul-az-iskolaban-kulonos-betegsege-miatt

A kisfiú 8,5 éves, és ahogy láthatjátok, milliószor jobb állapotban van, mint Yasmin. Egy ilyen esetben valóban csodát tudna tenni Dr. Park. Karen és Yasmin is megnézték, bár egy szót sem értettek belőle... fordítottam a lényeget. Az a gyógyszer-adagoló-beültetés, amit első körben javasolt az orvos, anyu szerint semmit sem ér. Állítólag hasonló a botoxhoz, Yasminnak mindkettőben volt része... Yasminnak is volt olyan kerekes állókerete, mint amiben Benedek tölti a napjait a suliban. Ezt azért mindenképpen meg akartam mutatni Yasmininak, hogy nézze meg, hogy míg neki napi 20 percet kell(ett) „szenvedni”, addig szegény Benedeknek órákat... csodálkozott is. Bár anyu szerint mindaddig, amíg ennyire kötöttek és merevek a lábacskák, nem lehet hatalmas eredményt elérni a „standing frame”-mel... a csípőt természetesen gyönyörűen rendben tartja, emiatt kell is, de a lábak „tartós kiegyenesítésében” akkor lehet igazán előrelépni, ha azok már el vannak lazítva – az SDR által. Érdemes meghallgatni azt is, hogy az orvos hogyan nyilatkozik a műtétről, és az is érdekes (ha igaz), hogy attól függ, hogy a TB finanszíroz-e valamennyit belőle, hogy egy neurológus szaktekintély kijelenti-e, hogy Benedeknek szüksége van erre műtétre...

És most legalább azt is megtudtam, hogy magyarul sem hívják másképp a betegséget (itt CP – Cerebral Palsy), legalábbis ugyanazt a rövidítést használják, illetve az anya által használt kifejezésben szerepelt egy „i” betű is, azaz ICP: Infantilis Cerebrális Parézis.

Nagyon remélem, hogy ha akarják ezt a műtétet, előbb-utóbb (inkább előbb!) lesz módjuk rá. Sajnos otthon nem „virágzik” annyira az adománygyűjtési kultúra, mint itt az angoloknál. Pedig a kisfiúval tényleg csoda történhetne. De ahogy láthattuk-hallhattuk, az otthoni orvosok többségének hozzáállása, véleménye azonos a brit orvosokéval... Félnek tőle és ellenzik. És igen, kockázatos... de... ha sikerül (és jó esély van rá), szó szerint új életet kaphat elsősorban maga a beteg gyerek, másodsorban, egyáltalán nem mellesleg pedig a család. Jelen esetben az anya, akié minden tiszteletem... tanítónőként egyedül nevelni Benedeket... le a kalappal!!!

Oh, még egy dolog eszembe jutott a videoval kapcsolatban: Yasmin nagyon csodálkozott, hogy Benedeknek nincs „one-to-one”-ja a suliban, mint neki. Kérdezte, hogy akkor ki köti be a keretbe, ki viszi WC-re, stb.? Mondtam, hogy bekötni tuti, hogy a tanárnéni köti be, és esélyes, hogy WC-re is ő viszi. Ők el sem tudják képzelni mennyivel jobb helyzetben vannak itt... a legutolsó falusi iskolában is szinte mindent „megkap”, amire szüksége van (persze itt is vannak gondok, mint tudjuk...). És ahogy látom Benedek sulija sem egy lepukkant általános iskola, lift meg minden, vannak eszközök, amik segítik...

Erről még lehet, hogy írok később, mára ennyi, mert késő van. És már sokat írtam. Megint. De ma legalább már válaszoltam pár e-mailre... de még mindig vannak megválaszolásra várók. Türelem :)

Ja, és a netem – mily újdonság – nagyon rosszalkodik... utálom!!! Bár tény, hogy jobb, mintha egyáltalán nem volna!!!

Köszönöm a kedves kommenteket! :) Szerintem maradok a napinál-kétnapinál. Tényleg jó leírni a történéseket, még ha sokszor nincs is kedvem nekikezdeni. Ha meg nem lesz időm, nem írok, ilyen egyszerű. Tényleg fura érzés: már ezer éve azt vártam, hogy január legyen, és ne legyen rajtam az „írás terhe” nap mint nap... aztán rá kellett jönnöm, hogy túlságosan függök magamtól :)))) És a hiányos memória befoltozására is igazán kiváló! :D

Húúúúúú... igen, egy nagy húúúúúúval kezdem, mert nem tudom, hogyan is kezdjem :) Nehezebb, mint gondoltam. Nem tudom, hogy napokra lebontva írjak, vagy csak úgy össze-vissza, ami eszembe jut, netán bontsam témakörökre Yasmin állapota, suli, iroda, itthoni munka, ház állapota...)? De akkor fennáll a veszélye, hogy az egész blog elveszti teleregény-jellegét (ahogy többen mondtátok:) MissMarple, most olvastam a kommentedet, igen, azon vagyok, hogy még ma felkerüljön a beszámoló, de csak most kezdem :) Jól esik, hogy vagytok, akik várjátok a „következő epizódot” :) Mert ugye más is várja??!! :) Igazából nekem is nagyon fura volt a héten... nem írni esténként... amikor valójában most több időm is lenne, így, hogy napközben dolgozom csak, este nem irodázom. Lehet függő lettem, egyfajta hiányérzetem volt. Még az is lehet, hogy visszatérek a napi bejegyzésekre... attól függ, milyen lesz most írni... vagy népszavazásra bocsátom :)

Még egy ok, amiért jobb volt a napi beszámoló: tudtam, hogy anyuskám tudja, hogy mi van velem. Akkor is, ha úgy alakult, hogy pár napig egyáltalán nem beszéltünk. Elvégre ez volt az eredeti oka a blogindításnak tavaly... Ha meg beszéltünk, nem kellett „feleslegesen jártatnom a számat”, mert a blogból egy csomó mindent tudtak :) Csak a publicitásra alkalmatlan részletekről számoltam be "személyesen" :))))))

Közben meg is van, hogy mivel kezdem: az új rend „ismertetésével”. Annyi a változás tehát, hogy napi 5-6 órát dolgozom itthon az eddigi napi 7 helyett – amit egyébként sosem számoltunk, ahogyan most sem tesszük :)) Szóval ez inkább csak valami alapot szolgáltat virágzó együttműködésünknek, jajj de hivatalos voltam :) Emellett hétfőn, szerdán és pénteken 11-től 4 órát, tehát 3-ig az irodában dolgozom, és kérésemre megmaradt a szombat is. (És csinálhatok plusz órákat még, de egyelőre ennyi elég.) Kedden és csütörtökön pedig (ahogy eddig), suliba járok. Egyébként annyira nem számítanak az órák, amiket e-mailben leírtak, hogy amikor szerda este megkérdeztem anyut, hogy akkor csütörtökön hétre megyek-e, merthogy sulis nap, mondta, hogy dehogyis :) Mondtam, hogy az e-mailben az van, de megbeszéltük, hogy csak speciális esetekben mentem korábban eddig is, és ezután is így lesz :) Tehát ez tényleg csak egy halvány iránymutató...

A házfelújtásról most csak annyit, hogy szépen halad fent minden, elvileg jövő hét péntekre ígérik, hogy lebontják a gipszkartonfalat, és visszakapjuk az alsó szint másik felét. Aztán végre megszabadulhatunk ettől az ótvar padlószőnyegtől, mert mostmár tényleg undorító, és komolyan szomorú leszek porszívózás közben, utálom nézni :)

Yasminról írtam a kis napi bejegyzésekben, de egy kicsit összefoglalnám, hogy hogy is áll, mert csak a viselkedéséről írtam... Tehát: több, mint két hét pihi után (beteg volt, karácsony...) keddtől megkezdődött a háromhetes oxfordi tábor. Ismét. Mintha csak most lett volna vége az előzőnek... Mindenkit lenyűgözött... nem tudjuk mi ez, és meddig tart, de nagyon-nagyon keményen dolgozik, és nem dumál vissza – ott legalábbis :) Jól meg is dicsérték, ami valószínűleg többet számít neki, mint gondolnánk... Emellett azzal fogadtak, hogy megállt támaszték és segítség nélkül 2 másodpercig!!! Ezt valószínűleg minden szülő átéli... csak nem a 11 éves gyerekével... Éééés: végre használja az evezőgépet, a terv az, hogy minden reggel suli előtt 6 percet nyom majd rajta. A Footsteps után, tehát két hét múlva kezdené... Karen ma mesélte, hogy most, hogy Sebastian ilyen beteg, olyanokat csinált, hogy magát áttranszferálta a székéből a WC-re, úgy, hogy le is húzta a nadrágját!! Egyedül befeküdt az ágyába, be is takarta magát!!! Tehát ismét: képes ő dolgokra, ha akarja, De legtöbbször nem akarja: meg sem törli magát, stb... lusta. Vagy a franc tudja, hogy ez lustaság-e. Néha egészen biztosan az. Néha pedig csak elfárad, belefárad ebbe az egészbe... és inkább azt gondolja, hogy mennyivel egyszerűbb Vikit, anyát, apát megkérni erre-arra, úgyis megcsinálják... és sokmindent megcsinálunk helyette... mert sokszor képtelenség nemet mondani, amikor például tudod, hogy kidolgozta a belét is fizion szegény, reggel óta nem volt otthon, és még akkor is „kínozzuk”, mert ugye nincs otthon kerekesszék... és sokszor csak hogy haladjon a lefekvési procedúra, segítünk neki olyanban, amit neki kellene... na de erről ennyit.

Nézzétek meg az új blogbejegyzését: http://yasminsomers.wordpress.com/ és az új videoját:

Magáért „beszél” azt hiszem... Ezek után mondja valaki, hogy ez a műtét nem jó dolog. (Ma skype-on keresztül hallottam az SDR-ről a Naplóban, remélem felteszik a riportot, majd beszámolok róla.)

Tehát mára, illetve a hétre ennyi. Amint látjátok, végül úgy döntöttem, hogy napi bontásban írom... úgyhogy azt javaslom ezután ugorjatok le a keddre, és onnan haladjatok visszafelé :) Már aki végig akarja olvasni.

Jó szórakozást! :) Még mindig nem tudom, hogy lesz jövő héttől, de lehet, hogy inkább írok minden nap egy kicsit mégis... rájöttem, hogy jólesik kiírni magamból a dolgokat, így legalább minden napomat végiggondolom. Persze nem mindent írok le, ami eszembe jut :)) De most is olyan jó, mert ha valamiről nem tudom, hogy mikor történt tavaly (van, hogy a hónapot sem tudom belőni), csak megkeresem. Jobb, mint a memóriám, az biztos :)))

Fél 10-ig aludtam kb., aztán reggeli, szépen összeszedtem magam, és fél 12-kor indultunk, cél: Virginia Waters. Ok: Santa Cycle. Oly sok halasztás után (eredetileg december 18-án akarták) végre megtörtént :)

Találkoztunk Sally-ékkel, majd dél után valamikor el is indultunk. Majdnem 5 mérföldes táv (ami majdnem 8 km)... őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy Yasmin megcsinálja, de megcsinálta – mindenféle nyavalygás nélkül. Bár megígérte mindenkinek, aki eddig szponzorálta, hogy nem fog csalódást okozni. És nem is tette. Persze néha nyomtuk, toltuk, „hegymenetben” főleg, de a lábai sosem pihentek, hiszen hozzá voltak szíjazva a pedálhoz. Kb. félúton megálltunk forrócsokizni: felnőtteknek whiskey-vel ízesített járt (anyu jóvoltából), a gyereknek sima :) Az időre nem lehetett panaszunk, gyönyörű napos volt, hamarosan teszek fel képeket a picasara. Árnyékban mondjuk elég hűvös volt, de túléltük :)

Ja, és hogy kik voltak: Sally (aki megy Karennel a Himalájára), kezdetben csak az egyik lánya, Lucy, majd Erin és a nagymama is csatlakoztak (aki Sally-hez hasonlóan ma is tök jó fej volt velem:). A végén odaért apu is, be akartunk ülni a pubba, de rengeteget kellett volna asztalra várni. Iszonyat nagy embertömeg volt a parkban is mindenhol, meg a pubban is, úgyhogy a Rose&Thistle-ben kötöttünk ki, kis pubunkban. Apu haza is jött gyorsan, hozta a kutyát is, merthogy őt is vittük. Kb. fél 5-kor értünk haza, addig a pubban bandáztunk.

Ennyi volt tehát mára, beszéltem anyáékkal, aztán képeket válogattam, majd nekikezdtem a blogírásnak. Az eredményt láthatjátok...

Annyira nem ébredtem könnyen, bár ez a téli időszakban egyáltalán nem ritka. Az irodában semmi különös nem történt, kivéve, hogy Craig, a kedves idős sales-es igen melegen üdvözölt. Érdeklődött a „holiday”-emről és többször elmondta, hogy nagyon örül, hogy visszajöttem, és többet ott vagyok, jó engem viszontlátni.

Úgy volt, hogy este sittelek, de délután írt anyu sms-t, hogy Sebastian még mindig nincs a legjobban, így maradnak a fenekükön. Nem mondom, hogy csalódott voltam :) Így volt egy nyugis estém, amikor is Grace klinikát néztem. És nem barátság-karkötő fonogatásával kellett töltenem... egész héten ezt akarta, de mondtam, hogy majd szombaton... még fizetett is volna, ha csinálok neki korábban, teljesen be volt zsongva, állandóan youtube-os videokat mutogatott, ahol meg lehet tanulni... Bár van egy olyan halovány sejtésem, hogy nem úszom meg...

Sebastian szegénykém ma már nagyon rosszul volt. Éjjel 40 fokos láz, stb... Kapott is időpontot, így Pauline elvitte orvoshoz délelőtt. Merthogy Karen fiziozott Yasminnal, apunak pedig le kellett mennie a nyaralóba (minden nap, a legrosszabbkor jött az „áradás”). Reggel semmi extra nem volt, megcsináltam mindent, bár a fürdőszoba nem volt olyan rossz állapotban, hiszen kedden is kitakarítottam. Mondjuk amúgy hétfőn és pénteken szoktam, de egy nap is sokat számít, főleg, hogy alig voltak otthon. Vasaltam is. Ma is.

Jól jártam, mert anyu elvitt az irodába, így az előző nap reggeltől kezdve megállás nélkül szakadó esőt megúsztam – odafelé. Hazafelé aztán rendesen megáztam, és majdnem megint elcsaptak, megint körforgalomnál, megint zebrán, és megint csak a külső sávban állt meg a kocsi...

Nem kellett sietnem, így fél 5 felé átmentem, mostam, hajtogattam, és apuval dumáltam vagy egy órát, amíg haza nem jöttek a lányok. Sebastian egyébként már jobban volt egy kicsit, evett is végre... Apu tök sokat mesélt megint az üzleti terveiről, számokkal... képtelenség ennyi adatot megjegyezni... az emberekről ott bent, a CP-s fiúról, akinek plusz órákat adott, mert nagyon olcsó... engem kérdezett, hogy milyen, mert a lányok, még Sam sem, soha semmit nem mondanak róla, egyszerűen csak belement, hogy több órát dolgozzon... és apu mondta is, hogy róla semmit nem mondanak, engem pedig mindig dicsér(t) Sam, és szólt apunak, hogy „most szükségem Vikire”, ha kellettem... No mindegy, sok irodával kapcsolatos dolog szóba került, annyi szent...

Beszéltünk tervekről, az én terveimről is... muszáj más emberekkel találkoznom, mert mondtam, hogy esténként azért nem olyan jó... nem  csodálkozik. Ha jobb idő lesz, tavasszal, lehet, hogy tényleg keresek Mytchettben valami esti elfoglaltságot, ahol lehet szocializálódni, és ahogy Matt mondta, „rendes angol lányokkal” találkozni, szerinte csak így lehetek itt boldog :) Na meg egy gazdag angol pasival, ezt is hozzátette. Mesélte megint, hogy Karen évekig „szenvedett”, nem nagyon voltak barátai, aztán egyszercsak lettek, bár hozzátette, hogy akkoriban az iroda is sokkal jobb volt, mármint a társaság. Mert ismét hangoztatta, hogy nekem nem Louanne-ékra van szükségem. És valóban, nem olyanokra, akik szombat hajnalban ilyeneket írnak ki facebookra, hogy „most hánytam a számba” és társai... Azt is sajnálja, hogy a semmi közepén lakunk konkrétan, belátja, hogy így sokkal nehezebb dolgom van, mintha a városban, vagy legalábbis ennél sűrűbben lakott területen élnénk... Ezt már csak én mondom... akkor viszont nem lehetne medence, szép nagy kert és az erdő nyugalma... amit azért én is élvezek...

Ilyenekről beszélgettünk... Aztán jöttek a lányok. Tusoltunk Yasminnal, aztán dumáltunk még egy kicsit. Milyen jó, hogy visszajöttem... mondtam, hogy én most azért nem voltam annyira boldog... de mostmár lassan beindul az új év :)) Megdumáltuk, hogy a január amúgy is nagyon depresszív hónap, ilyenkor lesznek a legtöbben öngyilkosok. Mondtam, hogy attól azért ne tartsanak :))))) Ja, volt vicces még, de azt nem akarom leírni, Pauline volt humorherold :) Csak annyit mondok, hogy csütörtök este zajokat csapott az emeleten, és apuék azt hitték, hogy valaki járkál az ő emeletükön... baseball-ütővel felfegyverkezve fel is ment, de nem talált senkit :)))

6 után valamikor elvonultam, aztán nemsokára megjött Hajni. Annyira aranyos volt, meg az anyukája is: küldött nekem Miki-csomagot, az egyetlen igazit, amit idén kaptam :) És Hajnitól is kaptam egy szépséges képkeretet és egy még szépségesebb nyakláncot :) Köszönöm! Eszegettünk-iszogattunk (Hajniék vörösborát és diópálinkáját:), persze jót beszélgettünk, aztán fél 2 fele hazament. Az eső éppenséggel pont elállt estére (2 nap után mondjuk ideje volt), de inkább nem sétáltunk el a pubba...

Na jó, ez csak egy pár hét kihagyás volt :) A reggeli kapkodás után Pauline-nal már indultunk is Camberley-be. Örültem, hogy el tudott vinni, elég fos idő volt. Ekkor kezdett esni, ha jól emlékszem...

A suliba kicsit késve érkeztem, és jól meglepődtem, mert a tanárnő szinte letepert az ajtóban újévi üdvözlés gyanánt... Van két új növendék, illetve három, de csak kettő volt. Az egyik egy pasi. Lehet, hogy ugyanaz, aki egy órára már eljött szeptemberben is. Egyébként semmi nem változott...

Óra után a bankba mentem először, ahol közölték velem, hogy nagyon sajnálják, de mivel nem tudok felmutatni semmilyen – a nevemet mutató – közüzemi számlát, vagy esetleg kocsi-biztosítást, így csak a legeslegalapabb „csomagra” válthatok náluk az egy év lejárta után. Hozzáteszem én barom most is 8 fontot fizetek havonta, csak azért, mert van... Aki már az elejétől olvas, az tudja, hogy mennyi baj volt velük eleinte, de aztán úgy megörültem, amikor egyszercsak megszűntek a problámák, hogy gondoltam kivárom az egy évet, nem kell nekem ez a herce-hurca egy másik bankkal. Persze lehet, hogy nem lett volna semmi gond, de ezt semmiképpen nem akartam még egyszer eljátszani... Mert egy év után már több mindenre jogosult az ember lánya... mondták ezt tavaly. Ehhez képest nem... Amit nyújtani tudnak: egy kártya, amivel tudok pénzt felvenni (fizetni nem lehet vele boltokban), és talán netbank. Mondtam, hogy ha nem fogadják el a Qwerty-s céges papírjaimat, amin szerepel a címem, akkor sajnos valószínűleg január végén búcsút mondunk egymásnak... Azt sajnos nem fogadhatják el „bizonyítékként”. Hát jó, akkor megszüntetjük a számlát...

Voltam optikában is, egy kicsit állíttattam a szemüvegemen, aztán még benéztem egy-két üzletbe, vettem nagyon akciós, nagyon szép laptop-táskát, majd hazabuszoztam, és hazasétáltam a legnagyobb esőben. Pont felértem a lépcsőn, amikor Pauline hívott, hogy mikor jövök, mert eljön értem a buszmegállóba, nagyon esik :) Mondtam tudom, saját bőrömön tapasztaltam :)) Az volt, hogy csak kettő fele jövök, és egyenesen megyek Sebastiant „átvenni”, de hamarabb jöttem végül...

A portörlés és ablaktisztítás délutánra maradt. Még mindig ezt utálom a legjobban... Porszívóztam, majd ismét vasalni kezdtem. Volt mit, annak ellenére, hogy nem tudok/tudunk annyit mosni, mert nem vagyunk otthon egész nap. Nem tudok mostmár egésznapos-mosós napokat tartani... Meg mondjuk most hely sincs, ahol megszáradhatnak...

A lányok 5 fele értek haza, carbonarat főztem vacsira, de csak mi ettünk Yasminnal. Sebastian nagyon-nagyon rosszul volt, és rosszul is nézett ki, én még sosem láttam így. Ő sosem panaszkodik vagy sír, de most... mondjuk most sem nyavalygott vagy ilyesmi, ahhoz sem volt ereje szegénynek. Enni sem bírt, lázas volt, össze volt/van esve, rossz volt ránézni, komolyan... Akarták orvoshoz vinni, de már nem tudták őt beszorítani...

Este Bumerángot hallgattam itthon: szó volt az ügyetlenségről és a németeknél létező általános felelősségbiztosításról... már nem emlékszem, hogy konkrétan mi volt, csak hogy arra jutottam, hogy nekem is kellene biztosítást kötnöm magamra: hogy bárhol, bármilyen általtam okozott kárra legyen fedezet:)))) Hiszen ismertek... elefánt a porcelánboltban :) Valamelyik nap is, mikor apu csinált nekünk vodkanarancsot, „felszolgáláskor” észrevett valamit az egyik poháron. Karen mondta, hogy „Repedés? Kenjük Vikire!” :))) Mindaddig őszintén jót derülünk ezeken, amíg össze nem török valami igazán fontos és értékes dolgot.... Reméljük erre nem kerül sor...

Az első tanítási napon csak Yasmin ment suliba (11-ig ugyebár), mert Sebastian nem érezte jól magát, igazából ki sem gyógyult még a korábbi betegségből. Reggel ismét elfogott a „Te jó ég! Hogy fogok itt végezni????”-érzés, ami nem jó. Mert amíg itthon vannak, fél 9-ig, semmit nem tudok csinálni, és utána is olyan gyorsan telik az idő... Azért elpakoltam mindenhol, felmostam a padlót és letakarítottam a konyhaszekrények egy részét (a másik részét délután), aztán rohantam az irodába... annyira rohantam, és annyira elszoktam a biciklizéstől (már ittlétem utolsó kb. 2 hetében sem bicikliztem szerintem), hogy még az ipodomat is itthon felejtettem...

Az irodában kedvesen fogadtak, már akinek feltűnt, hogy ott vagyok :)) Jim tanított nekünk új dolgot, ami mint kiderült hármunk közül csak Olinak, a CP-s fiúnak volt igazán új. De nem baj, tanítottak, az a lényeg. Kár, hogy nem mindent Jim mutat(ott) meg, mert ő ténylegesen elmondta, hogy mit miért, valószínűleg, mert ő tudja is... a lányok pedig csak... no comment... Ja, és újra „kaptam” egy gépet, Kay gépét és az ő helyét... Egy csomó idő ezzel telt, de legalább mostmár azt alakítok rajta, amit akarok, úgy rendezem az ikonokat az asztalon, ahogy akarom, stb. :) Összességében jó volt viszzamenni, bár kell idő, mire visszarázódok a rutin-dolgokba, hiszen már november-decemberben sem dolgoztam sokat.

Hazafelé beugrottam kedvenc bankomba, ide Frimley-be, a kicsibe. Természetesen a számlámat érintő nagy változásokról itt nem tárgyalhatnak velem... ahhoz be kell mennem a központba. Olyannyira nem, hogy semmilyen kérdésemre nem válaszolt a nő, és nem azért, mert nem tudott volna...

Itthon folytattam a szekrénytakarítást, és még valamit csináltam, de már nem emlékszem. Vacsiztam, aztán hazajöttem, és csak a kutyát mentem vissza ellenőrizni egy párszor, mert mindenki későn ért haza. A lányok fizion, a fiúk pedig snowboard-oktatáson voltak. Sebastiant anyuék hazahozták hamarabb, mert nem volt jól... azt hiszem 8 előtt valamikor mentem át, gyors letusoltam Yasmint, majd lefektettem. Még mindig szeret mindenkit elrendezni (Yasmini): mondta, hogy sms-ezzek Pauline-nak, vagy kérjem meg az anyját, hogy hívja vissza telefonon... kérdezzem meg, hogy be tud-e vinni Camberley-be másnap suliba? Mondtam igen, be tud, nem kell felhívni. „De ezt ő is tudja?” :) Mondtam igen, ne aggódjon, kedves tőle, de tudok magamról gondoskodni. :))) Valószínűleg mindig is ilyen lesz: mindent lát, hall, legalábbis szeretne, mindenről tudni akar, mindent irányítani akar, és mindenről megvan a véleménye, mindenhez van hozzáfűznivalója... Jelen esetben aranyos volt, de nem mindig pozitívan jön ki a szituációkból, amikbe magát keveri emiatt.

Szóval a szerdám vegyes volt, nem mondanám, hogy őrült módon elfáradtam. Az estéről nincsenek információim, gondolom nem csináltam semmi különöset :)

Uuh, még egy fontos dolog történt szerdán, illetve még kedden: emlékeztek, hogy a nyaralójukban tavaly is egyszer beázott az egyik szoba csőtörés miatt? Kedden telefonált az ingatlanügynök, hogy baj van, áll a víz, minden elázott megint. Apu le is ment szerdán kora reggel Dave-vel (akikről mindig pletyizik nekem anyu:), és pont miközben Karennel beszélt telefonon, leszakadt a mennyezet a kisszobában és az előszoba egy részében. És állítólag alig tudtak bejutni a bejárati ajtón, mert a víztől annyira „megdagadt”... Mindez alapesetben is baj volna, így viszont főleg, hogy jövő héten akarják aláírni a szerződést, hiszen eladják... emlékszem anyu még akkor mesélt ennek okairól, amikor nyáron vitt ki a reptérre, talán írtam is róla akkor. Lényegében felesleges volt nekik.

A munkahét a keddel kezdődött, mert mint ahogy azt már tudjátok – Angolországban jó dolguk van az embereknek – a hétfő munkaszüneti nap volt. Ez azt jelentette, hogy még egy napja volt szegény háznak nélkülem, és szegény nekem... Egyébként nem volt olyan vészes a helyzet, mint amire számítottam. Rengeteg vasalnivaló volt, de azzal elvagyok, szerencsére csak egy ing volt közte :) A szennyeskosár viszont a hét végére sem ürült ki, pedig ágyneműt nem is mostunk... és minden nap rengeteget ment a mosógép...

Ja, kedd reggeli ELSŐ! megmozdulásom a következő volt: a konyhában a fiók kihúzásával sikerült egy kisebb „lavinát” elindítanom az alatta lévő polcokról - nem kis csörömpölés mellett kiesett egy pár cucc, de semmi nem tört össze. Ekkor hangzott el először, hogy „Viki visszatért.” Kb. fél órával később úgy felborítottam egy bögre teát, hogy nemcsak a pultra jutott belőle, hanem az alatta lévő két polcra, az azokon pihenő könyvekre, és természetesen a padló is kapott egy tisztességes mennyiséget. Nem tudom, hogy egyetlen bögre folyadék hogy tud ennyi „kárt” okozni :D Na de nem is ez a lényeg. Igen, visszatértem (valamit még elkövettem kedden, de már nem emlékszem), és ennek mindenki örül. Szerencsére nem csak azért, mert végre újra van, aki ügyel a rendre és tisztaságra :) Pauline is jól megölelgetett, megköszönte az újévi-szülinapi sms-t (skype-ról írtam, mivel a telefonom sötét volt), és mondta, hogy milyen boldoggá tettem a napját a szöveggel, amit a szülinapi kártyájára írtam. Mert bár az ajándékkal együtt azt is odaadtam neki a karácsonyi vacsinkon – akkor csak az ajándékot nézte meg, a kártyát megtartotta a nagy napig. Az angolokat tényleg valami erős kötelék fűzi a mindenféle kártyákhoz, jó dolgukban nem tudják másra költeni a pénzüket :)))  (én is kaptam karácsonyi kártyát tőlük) Egyébként 75 éves. Azt mondta mostantól nem tartja és nem számolja :))) Ja, Bert is aranyos volt. Kérdezte, hogy minden működik-e, minden jó-e, nem romlott-e el valami a két hét alatt.

A délelőttöt tehát takarítással töltöttem, mondjuk csak 9-re mentem :) 11-kor Yasmin és Karen elmentek fiziora (újabb három hét...), aztán délben Pauline elvitt bennünket (Sebastiant és engem) Camberley-be, moziba. Csak hogy ne otthon unatkozzon szegény, kedden még nem volt neki suli. A Gulliver utazásait néztük. Egynek jó volt, voltak benne vicces részek, de én biztos nem fizetnék érte. Mint ahogy a popcornért sem: az ízével ezúttal nem volt probléma, ámde az árával... majd 5 font volt egy kis adag... még jó, hogy vizet vettünk előtte a Lidl-ben (itthonról akartunk vinni, de elfelejtettem:) A „lidlis” srác egyébként nagyon közvetlen volt :)

Apu jött értünk, Sebastian aranyosat szólt a kocsiban, valami olyasmit, hogy „Nem volt olyan gyerekes, de nem neked való. Mondjuk nincs olyan film, ami igazán neked való lenne, te unalmas vagy.”  :))) Annyira cuki :D Aztán itthon nekifogtam vasalni, amíg a lányok haza nem jöttek fizioról. Sikerült is befejeznem... legalábbis azt az adagot...

Vacsiztunk, szokás szerint boroztunk, beszélgettünk. A héten többször is elmondták, hogy mennyire jó, hogy visszajöttem. Jóhogy jó :) Apu mondta, hogy ha nem lenne au-pairjük, anyu valószínűleg nagyjából takarítana, a gyerekeket elrendezné, de nem vasalna, még ennyit sem főzne, csak rendelne állandóan, és nem vásárolna... túlságosan hozzászokott a listáimhoz... állítólag két hétig alig volt kaja... és Matt szerint soha nem lenne fogkrém és ilyesmik...

Kérdezték, hogy ha kapnék „police check”-et (amit állítólag egyéves tartózkodás után kaphat az ember, és olyasmi, mint nálunk az erkölcsi bizonyítvány), akkor elmennék-e Yasminnal a júniusi franciaországi osztálykirándulásra? Mert Yasmin nyilván nem akar anyuval menni. És anyu is boldogan átpasszolná nekem a lehetőséget, abban az esetben, ha Yasmin addigra annyira megerősödik, hogy bírok vele. Nyilván bírnék most is, mármint fizikailag, de sokat várunk a következő a hónapoktól, remélhetőleg még többet tud majd tartani a saját súlyából állás közben, séta közben, stb... és anyu ennek azért nem akar mindenáron kitenni engem... mert azért 5 napig az anyja nélkül csak vele... az osztálytársaival, akik előtt nyilván fel akar vágni, merthogy így is másképp viselkedik, ha bármilyen barátnő itt van... hát nem tudom. Franciaország ide vagy oda, lehet, hogy inkább egy pár Yasmin-mentes napra lenne szükségem akkor :))) Na majd meglátjuk, ez még messze van. Az is lehet, hogy akkor már nem leszek itt, mert elegem lesz a kamaszodó királylányból. Nyilván sok időt töltött Lisa lányaival a szünetben (a nagyobbikkal ott is megkezdődtek a problémák), mert kicsit másképp viselkedik. Reméljük, hogy csak átmeneti – még most :) Az új szöveg ugyanis: „Milyen kár, nem?”. Például közli, hogy most még nem mehetünk tusolni, milyen kár, nem?... Mindenre ezt mondja, mindenkinek... Azért apu rápirított valamelyik nap(okon)... tőle még mindig fél, ilyenkor átmegy nagyon sírósba, hisztisbe, bocsánatért könyörgősbe... És ekkor mindig oda jutok, újra és újra, hogy mi nem tudhatjuk milyen nehéz lehet neki mindezekkel megbirkózni: maga a „másság” érzése; a folyamatos fizio; az állandó nyomás, a bizonyítani, megfelelni akarás; hogy nem eszik olyan sokat, mégis kicsit poakos; hogy nincsenek igazán barátai a suliban, mert fele annyit sem jár, mint a többiek, és még sorolhatnám... Egy 11 éves kislánynak ez bizony sok. Nagyon sok. Egyébként még mindig szeret, imád, még mindig selymes a hajam, és mindig halálra idegesít, ha piszkálja.

Na de vissza az estéhez. Kicsit még csevegtünk, többek között rámparancsoltak, hogy használjam többet a medencét, akár esténként, mert nem használják ki, és nagyon drága a fenntartása, szóval ússzak!!! :) Igenis! Bár ilyenkor télen nem szívesen rohangálok vizesen kint, jó, meleg a víz, de akkor is :)

Este már nem emlékszem mit csináltam itthon, Hajnival skype-oltam, az biztos, mert aznap jött vissza az esők hazájába...

Először is szeretnék mindenkinek nagyon-nagyon boldog, sikerekben és örömökben, mindenféle földi jóban gazdag, és álmokat valóra váltó 2011-et kívánni!!!

Egy kicsit még írnék otthonról, ha nem bánjátok :) Szerencsére csak az az egy lázas napom volt, így karácsonyra már viszonylag jól voltam (értsd: lázam már nem volt, az orrfolyás-köhögés viszont rosszabb lett...) Bár annyira azért sajnos nem voltam jól, hogy igyak a fincsi karamellás vodkából, amit a családi ebédre vittem. Vittem egyébként christmas-crackert is mindenkinek, így kicsik-nagyok papírkoronában díszelegtek :D

Másnap kisétáltunk mamához... soha nem látott méreteket öltött a belvíz... hihetetlen... járhatatlan utak a tanyavilágban főleg. Összefüggő víz a földeken... borzasztó látvány. És borzasztó volt rajta közlekedni, még gyalog is... de ez a legkevesebb...  

Karácsonyra egyébként sok szépet és főleg hasznosat hozott a Jézuska, köszönöm még egyszer mindenkinek! :) Könyvet, elektromos fogkefét, nyakláncot, parfümöt, papucskát!!!, derékmelegítőt, ágyneműt, szőrös papucsot... Icuka saját kezűleg készített/festett nekem egy gyönyörűséges medált, aztán később a két korábbi próbálkozását is elkaptam, nekem azok is nagyon tetszenek! Sőt, Dobó Ilona-gyűrűm is van már! :) Egyszer még sokat fog érni!!! :) Névnapomra pedig Orsikától kaptam egy képet, egy képet rólunk. Sajnos nem bírtam ki nevetés nélkül, mikor megláttam... ugyanis én is ugyanazt a közös képet hívattam elő és tettem egy szép keretbe, a karácsonyi ajándék egy része gyanánt :))) 

Oh, és a secret santa ajándékbontás is megtörtént skype-on, vicces volt. Tényleg voltak idióta ajándékok. Lehetett tippelni, hogy kit ki húzott. Apu arra tippelt, hogy a banán formájú stresszoldó gumieszköz az én ötletem volt. Mondtam bárcsak az lett volna :) Engem Sebastian ajándékozott meg, jól kihúztuk egymást. Levendulás fürdő-testápoló szettet kaptam, azt hiszem egy ideig nem lesz szükségem semmi ilyesmire :) Mondta Pauline, hogy várnak, hiányzom, szükség van rám... anyu pedig helyeselt, de mondta, hogy kézben tartja a dolgokat, kutyakaja is van, stb... Sebastian pedig rázta a fejét és mondta, hogy ez azért nem teljesen így van :)))))

A karácsony tehát gyorsan eltelt, jött is egy újabb hétfő. A második hetemen is egy csomót rohangáltam, szinte minden nap Szegedre akkor is, pedig nem akartam. Valahova mindig menni kellett, vagy valakivel találkozni „kellett”... otthon nem sokat voltam. Volt nap, amikor anyuskámmal nem is láttuk egymást... amikor a hétfő esti kis találkozóm hajnali 4-ig nyúlt a lányokkal :) Kedden is fél 11-kor értem haza, Icu széppé varázsolta a körmeimet :) Szerdán aztán bulizni mentem a csajokkal, negyed 6-kor értünk haza... a csütörtök is látogatásokkal telt, be voltam táblázva rendesen egész héten... Pénteken még meglátogattam mamáékat, majd készülődtünk a szilveszteri mulatságra...

... ami iszonyat jó volt. Köszönet érte testvérkémnek és kedves barátjának :))) Igaz, hogy a konfetti-harcból én kerültem ki vesztesen, még a számba is jutott, mindenhova :) Ja, és képzeljétek: nyertem a tombolán!!! Én, Németh Viktória :))) Én, aki szinte mindig veszek, de sose nyerek. Nem csak ritkán, soha!! És most ÉN voltam az első nyertes!!! Pedig csak kettőt vettem :)) Remélem az egész évem ilyen „nyerő” lesz!!! Az este ezután is jó volt persze, negyed 6-kor sikerült ismét hazakeverednem... 2011 első napján viszonylag korán feléledtem, aztán újra útnak indultam... Pakolni este kezdtem, szegény lányoknak alig jutott hely a szobában, eljöttek egy utolsó búcsúra.

Nem sok dolgot hagytam otthon szerencsére, elég gyorsan pakoltam :) Éjfél körül lefeküdtem, de sokat sajnos nem pihizhettem, mert fél 3-kor már kelnem kellett.

3-kor útnak indultunk, a cél Ferihegy volt. Most azért egy kicsit rosszabb volt eljönni otthonról, mint nyáron. Vagy a karácsony miatt, vagy "sok volt" a két hét.  Vagy csak szimplán azért, mert visszagondoltam, hogy tavaly ilyenkor milyen izgatott voltam, amikor életemben először mondhatni hirtelen repülőre szálltam és jöttem. Az ismeretlenbe, ismeretlenekhez... mekkora változás jött az életembe, ami most nem jön. Pedig a változás jó, néha kell. Idén egy kisebb változás jött: az új rendszer. Jövőre pedig tuti ismét nagy... innen biztos elmegyek, de hogy hova???

Az autópályán volt egy kis köd, de semmi gáz nem volt szerencsére. Kipattantam a kocsiból, beálltam a sorba (most nem volt külön sor az online check-ineseknek), majd jött a biztonsági ellenőrzés. Csak egy csaj volt előttem a sorban, és a pasi olyan gyorsan feldobta a cuccaimat a szalagra mialatt levettem a csizmámat, hogy hiába szóltam, hogy laptop van benne, meg folyadék... azt mondta, mostmár mindegy. A csomagommal nem is volt semmi, ellenben jelentem túl vagyok életem első motozásán... nem tudjuk mi csipogott, talán a farmerom gombja... Azt mondta a nő: „Hölgyem, mostmár nem menekül.” Mondtam nem is akarok :)

Volt még elég sok időm, így ittam egy cappuccinot, aztán összefutottam azzal a szegedi csajjal, akivel hazafelé is együtt jöttünk. A gép most csak 20 perc késéssel indult. Egy pasi ült mellettem, akivel néha beszélgettünk, így nem aludtam egy szemet sem.

Gatwickre kijött értem Matt, csak nem tudtam, hogy tudja-e, hogy melyik terminálra érkezem. Felhívtam „vakon tárcsázva”, ugyanis anyu régi telefonjának a kijelzője elromlott, nyilván valami érintkezési hiba... senkinek nem volt otthon kártyafüggetlen telója, és mivel ez még működik, ezt használtam (bár sms-írásra és –fogadásra alkalmatlan, stb..., tulajdonképpen csak hívni tudsz, ha tudod a számot, és fel tudod venni, ha hívnak, csak nem látod, hogy ki hív :)))

Apu jó sokat mesélt a kocsiban az elmúlt két hétről, hogy hogy is volt a nagy találkozás és beszélgetés a brit X-Factor első két helyezettjével :)) Majd „büszkén” beszámolt arról, hogy ő is csinált olyan dolgokat, amikkel már anyura hajaz :) Például síoktatás-időpontot foglalt egy bizonyos helyen, aztán egy másik helyre mentek... és csodálkozott, hogy nem volt rögzítve sehol a foglalása... persze ő 1000%-ig biztos volt benne, hogy jó helyen vannak :))) Beszéltünk a „Majd hétfőtől...” kezdetű minifogadalmak formájában hetente újra és újra megszülető újévi fogadalmainkról is. Szerintem tudjátok miről van szó :)))

Hazaértünk, a gyerekek éppen ettek, volt egy kis örömködés. Na nem olyan nagy, hiszen éppen ettek :)))) Megdicsérték a hajamat és a szemüvegemet, Yasmini szerint úgy nézek ki, mint Coralie, az első au-pairjük, a francia lány, aki volt is itt a barátjával. Bóknak vettem, mert Coralie szép lány :))) Yasmini rögtön megmutatta az új telefonját, amit karácsonyra kapott. Csodálkozott, hogy tudtam róla, hogy ezt fogja kapni: ugyanolyan HTC, mint apuéké. Imádja. Mint kiderült, el is küldte nekem egy párszor az új számát, de ugyebár nem tudtam megnézni. Egy pár sms szerintem örökre elveszik így, mert nem a SIM-re mentette őket a telefon... azért rákérdezek mennyiért javítanák meg. Bár most elkaptam Yasmin régi telefonját, elég megkímélt állapotban van, amennyit használta... Erősködött, hogy hadd adja meg rögtön az új számát, azonnal cseréljem ki a SIM-kártyát és üzemeljem be a rózsaszín csodát... Nem szakadt le a témáról egy óra után sem, így végül elfogadtam a javaslatát: leírta egy lapra, hogy majd itthon beírhassam :)

Ott voltam még egy kicsit, beszélgettünk, mindenki megmutatta az ajándékait... Karen Jézuskái jóvoltából mostmár több dologra kell vigyáznom portörlésnél... mondtam is, hogy mindent elkövetek majd, hogy az új jövevények is életben maradjanak :))) A ház pedig... vannak állapotok... a legdurvább a vasalás lesz. Bár valamelyik skype-olás alkalmával, vagy e-mailben mondta, hogy vasalt egyszer... de gondolom csak a legszükségesebbeket...

Elvonultam rég nem látott kis birodalmamba, egy kicsit pakoltam, tusoltam, beszéltem anyáékkal, megnéztem egy Grace klinikát, aztán 5-kor lefeküdtem aludni. Enni sem nagyon ettem, pedig kaptam kis kajacsomagot, mini milka-csokikkal és borral :)))) Tehát ott tartottam, hogy 5-kor lefeküdtem... gondoltam szunyókálok egy kicsit még az esti nagy alvás előtt. Aha :) Amikor egyszercsak felébredtem, gondoltam max. éjfél lehet... de már reggel 5 óra volt :)) Felkeltem, fent voltam egy kicsit, de mégis minek kelnék fel ilyen korán?-alapon fél 6-kor visszafeküdtem még egy kicsit... háromnegyed 9-ig, amikor is Bert hangos munkába kezdett lent. Ja, és azért aludhattam eddig, mert ma munkaszüneti nap van. Ez egy ilyen ország: munkaszüneti nap jár, mert január 1. szombatra esett. Ugyanez volt a helyzet a karácsonnyal... itt extra szabadnap járt, otthon pedig ledolgoztatnak mindent, amit lehet... Ez az igazi jóléti társadalom :)))

A mai napon nem tettem ki a lábam. Na jó, a garázsból éppen egy kicsit, miközben este anyuval beszéltem. Írtam sms-t, mert elment az áram. Világítás volt, de semmi más nem ment... Nem tudjuk mi történt, de megoldottuk. Yasmin szerint szerencse, hogy mostmár nálam van a működő régi telefonja, így tudtam szólni :) Ja, merthogy a garázsajtó is elektromos :D A mai fő programom a bőröndből való ki- és a fürdőszobapolcokon való elpakolás volt, egy kis varrással, evéssel, és jól megérdemelt szülifelikkel színesítve.

Holnap is csak 9-re megyek, mert a gyerekeknek még nem lesz suli (nekem sem). Bár Yasmin számára indul a fizio Oxfordban... 3 hét... mi pedig Sebastiannal elvileg dél-egy körül moziba megyünk, hogy valami izgi programja is legyen a szünet utolsó napján. Nem tudom hogy fogok végezni a házimunkával... szerintem sehogy.

És azt sem tudom, hogy mikor jelentkezem legközelebb. Szerintem vasárnap. Muszáj lesz egy napot kijelölnöm, mert különben attól félek, elmaradoznának az írások... amit miattatok és magam miatt sem szeretnék... Tehát reményeim szerint hétvégén beszámolhatok az új rendszer első tapasztalatairól, hogy milyen jól is működik.. bár ez egy ilyen hibrid-hét, igazából csak a szerda-csütörtök-péntek lesz rendes... No mindegy, vasárnap találkozunk :)

Kellemes első hetet, és zökkenőmentes visszarázódást kívánok Nektek a munkába és/vagy iskolába, kinek hova :) Ugyanezt magamnak is :D