A munkahét a keddel kezdődött, mert mint ahogy azt már tudjátok – Angolországban jó dolguk van az embereknek – a hétfő munkaszüneti nap volt. Ez azt jelentette, hogy még egy napja volt szegény háznak nélkülem, és szegény nekem... Egyébként nem volt olyan vészes a helyzet, mint amire számítottam. Rengeteg vasalnivaló volt, de azzal elvagyok, szerencsére csak egy ing volt közte :) A szennyeskosár viszont a hét végére sem ürült ki, pedig ágyneműt nem is mostunk... és minden nap rengeteget ment a mosógép...

Ja, kedd reggeli ELSŐ! megmozdulásom a következő volt: a konyhában a fiók kihúzásával sikerült egy kisebb „lavinát” elindítanom az alatta lévő polcokról - nem kis csörömpölés mellett kiesett egy pár cucc, de semmi nem tört össze. Ekkor hangzott el először, hogy „Viki visszatért.” Kb. fél órával később úgy felborítottam egy bögre teát, hogy nemcsak a pultra jutott belőle, hanem az alatta lévő két polcra, az azokon pihenő könyvekre, és természetesen a padló is kapott egy tisztességes mennyiséget. Nem tudom, hogy egyetlen bögre folyadék hogy tud ennyi „kárt” okozni :D Na de nem is ez a lényeg. Igen, visszatértem (valamit még elkövettem kedden, de már nem emlékszem), és ennek mindenki örül. Szerencsére nem csak azért, mert végre újra van, aki ügyel a rendre és tisztaságra :) Pauline is jól megölelgetett, megköszönte az újévi-szülinapi sms-t (skype-ról írtam, mivel a telefonom sötét volt), és mondta, hogy milyen boldoggá tettem a napját a szöveggel, amit a szülinapi kártyájára írtam. Mert bár az ajándékkal együtt azt is odaadtam neki a karácsonyi vacsinkon – akkor csak az ajándékot nézte meg, a kártyát megtartotta a nagy napig. Az angolokat tényleg valami erős kötelék fűzi a mindenféle kártyákhoz, jó dolgukban nem tudják másra költeni a pénzüket :)))  (én is kaptam karácsonyi kártyát tőlük) Egyébként 75 éves. Azt mondta mostantól nem tartja és nem számolja :))) Ja, Bert is aranyos volt. Kérdezte, hogy minden működik-e, minden jó-e, nem romlott-e el valami a két hét alatt.

A délelőttöt tehát takarítással töltöttem, mondjuk csak 9-re mentem :) 11-kor Yasmin és Karen elmentek fiziora (újabb három hét...), aztán délben Pauline elvitt bennünket (Sebastiant és engem) Camberley-be, moziba. Csak hogy ne otthon unatkozzon szegény, kedden még nem volt neki suli. A Gulliver utazásait néztük. Egynek jó volt, voltak benne vicces részek, de én biztos nem fizetnék érte. Mint ahogy a popcornért sem: az ízével ezúttal nem volt probléma, ámde az árával... majd 5 font volt egy kis adag... még jó, hogy vizet vettünk előtte a Lidl-ben (itthonról akartunk vinni, de elfelejtettem:) A „lidlis” srác egyébként nagyon közvetlen volt :)

Apu jött értünk, Sebastian aranyosat szólt a kocsiban, valami olyasmit, hogy „Nem volt olyan gyerekes, de nem neked való. Mondjuk nincs olyan film, ami igazán neked való lenne, te unalmas vagy.”  :))) Annyira cuki :D Aztán itthon nekifogtam vasalni, amíg a lányok haza nem jöttek fizioról. Sikerült is befejeznem... legalábbis azt az adagot...

Vacsiztunk, szokás szerint boroztunk, beszélgettünk. A héten többször is elmondták, hogy mennyire jó, hogy visszajöttem. Jóhogy jó :) Apu mondta, hogy ha nem lenne au-pairjük, anyu valószínűleg nagyjából takarítana, a gyerekeket elrendezné, de nem vasalna, még ennyit sem főzne, csak rendelne állandóan, és nem vásárolna... túlságosan hozzászokott a listáimhoz... állítólag két hétig alig volt kaja... és Matt szerint soha nem lenne fogkrém és ilyesmik...

Kérdezték, hogy ha kapnék „police check”-et (amit állítólag egyéves tartózkodás után kaphat az ember, és olyasmi, mint nálunk az erkölcsi bizonyítvány), akkor elmennék-e Yasminnal a júniusi franciaországi osztálykirándulásra? Mert Yasmin nyilván nem akar anyuval menni. És anyu is boldogan átpasszolná nekem a lehetőséget, abban az esetben, ha Yasmin addigra annyira megerősödik, hogy bírok vele. Nyilván bírnék most is, mármint fizikailag, de sokat várunk a következő a hónapoktól, remélhetőleg még többet tud majd tartani a saját súlyából állás közben, séta közben, stb... és anyu ennek azért nem akar mindenáron kitenni engem... mert azért 5 napig az anyja nélkül csak vele... az osztálytársaival, akik előtt nyilván fel akar vágni, merthogy így is másképp viselkedik, ha bármilyen barátnő itt van... hát nem tudom. Franciaország ide vagy oda, lehet, hogy inkább egy pár Yasmin-mentes napra lenne szükségem akkor :))) Na majd meglátjuk, ez még messze van. Az is lehet, hogy akkor már nem leszek itt, mert elegem lesz a kamaszodó királylányból. Nyilván sok időt töltött Lisa lányaival a szünetben (a nagyobbikkal ott is megkezdődtek a problémák), mert kicsit másképp viselkedik. Reméljük, hogy csak átmeneti – még most :) Az új szöveg ugyanis: „Milyen kár, nem?”. Például közli, hogy most még nem mehetünk tusolni, milyen kár, nem?... Mindenre ezt mondja, mindenkinek... Azért apu rápirított valamelyik nap(okon)... tőle még mindig fél, ilyenkor átmegy nagyon sírósba, hisztisbe, bocsánatért könyörgősbe... És ekkor mindig oda jutok, újra és újra, hogy mi nem tudhatjuk milyen nehéz lehet neki mindezekkel megbirkózni: maga a „másság” érzése; a folyamatos fizio; az állandó nyomás, a bizonyítani, megfelelni akarás; hogy nem eszik olyan sokat, mégis kicsit poakos; hogy nincsenek igazán barátai a suliban, mert fele annyit sem jár, mint a többiek, és még sorolhatnám... Egy 11 éves kislánynak ez bizony sok. Nagyon sok. Egyébként még mindig szeret, imád, még mindig selymes a hajam, és mindig halálra idegesít, ha piszkálja.

Na de vissza az estéhez. Kicsit még csevegtünk, többek között rámparancsoltak, hogy használjam többet a medencét, akár esténként, mert nem használják ki, és nagyon drága a fenntartása, szóval ússzak!!! :) Igenis! Bár ilyenkor télen nem szívesen rohangálok vizesen kint, jó, meleg a víz, de akkor is :)

Este már nem emlékszem mit csináltam itthon, Hajnival skype-oltam, az biztos, mert aznap jött vissza az esők hazájába...