Au-pair vagyok Angliában

A betervezett nagy alvásomból sajna nem lett semmi, kb. 7-től 20 percenként felkeltett Thula, teljesen rajtam feküdt... végül fél 9-kor vesztette el a türelmét, és én is :) Nem akartam sétáltatni, mert elkezdett szemerkélni az eső, de aztán elállt, ő meg nem hagyott békén, úgyhogy mégis lett séta... amivel megkönnyítettem a nap többi részét a magam számára is.

Reggeliztem, meggyúrtam a lángos tésztáját, aztán nekikezdtem a nagy munkának. Először Karenék kis fürdőszobaszekrényeit takarítottam ki és pakoltam el benne a cuccokat, aztán nekiestem a fa reluxáknak. Ha még értetek idegölő munkát, nem nekem való... egyenként letörölgetni őket faápolóval... a fürdőben, a nappaliban és a konyhában... A legrosszabb a fürdőszobai volt, mert nagyon vékony és kicsi, és mindig attól féltem, hogy eltöröm...

Ezután megtisztítottam az összes ablakot belülről (kívülről majd a pasi), leápoltam az ablakkereteket is. Aztán felporszívóztam, mert hiába egyedül vagyok, a kutyák rendesen „besegítenek” a koszgyártásba... Ja, és közben sütöttem magamnak egy kis lángost, olyan jól esett. Kicsit féltem a porélesztőtől, de nem vészes. Mindegy is, ha már egy kicsit is hasonlít az íze és állaga az otthonira, már megéri :)))

Ezután segítettem Pauline-éknak fent elpakolni: a bárt kipakolni (mennyi pia, te jó ég! :), átmozgatni oda, ahol nincs útban, feltekerni a szőnyeget, aztán azt a gumis-kemény borítást, ami azért volt a vastag szőnyeg alatt, hogy Yasmin is tudjon rajta közlekedni a székkel. Jól elszórakoztunk, Pauline aztán mondta, hogy a munka oroszlánrészét a csajok végezték :)))

Bert elmagyarázta, hogy mi hogy lesz majd fent. Megbeszéltük a jövő hetet, mondták, hogy ha nem bánom megint elvinnének valamelyik nap vacsizni a PizzaExpress-be vagy a Zizzibe. Hát, egye fene :)

Folytattam a pakolást: elrendezgettem a kajás szekrényt, és eközben felhívott Yasmini skype-on. Olyan jó volt látni a lelkemet, mosolygott is. Mamiékat is áthívtam. Egész jól van, csak nem eszik...

Letettük, aztán sütöttem még lángost, Pauline-éknak is adtam egy-egy sajtos-tejfölös-fokhagymásat. Tök finom lett :) És Pauline át is jött utána, hogy ez pont neki való, szereti az ilyeneket, és nagyon köszönte, milyen kedves vagyok, stb... Ezután letusoltam, majd letörölgettem a képeket meg a borosüvegeket a konyhában.

Még valamelyik nap írt egy cseh lány, hogy találkozni akar velem. Mondtam, hogy én nem megyek sehova ma, de ha akar, jöjjön el. Már szombat este megbántam, hogy elhívtam, és délután is úgy éreztem, hogy nem bánnám, ha nem jönne. De nem volt jobb dolga, úgyhogy jött, pont mikor befejeztem a törölgetést. És végülis tökre örülök, hogy így alakult. Tudom, hogy találkoznom kellene emberekkel, de annyira jó egy nyugis nap itthon, vagy egy nyugis péntek/szombat este...

26 éves lesz, pár évet már lehúzott itt: 2006-ban jött, volt egy kicsit Svájcban is, az utóbbi pár hónapban pedig otthon. Igazán jófejnek tűnik, remélem tényleg az.

Miután elment, skype-oltam anyáékkal egy kicsit, aztán Gabival sokat. Már ezer éve nem beszéltünk, konkrétan 2 hónapja szerintem, úgyhogy volt téma. Majdnem 2,5 óra után Yasmini hívása vetett véget a dumának. Elújságolták, hogy milyen szupersztár volt a legelső fizion a fájdalmak ellenére és hogy mennyire lazák a lábai, és mennyire szépen gyógyul a seb. (A fizios nő jófej elvileg, és a nővérek is.) Enni még mindig nem nagyon akar szegény. Karen szerint csak „rubbish” kaja van ott kint, bár a kórházi koszt állítólag egész jó. Ma mosták meg először a fogát szerda reggel óta, mert már szerda este sem lehetett, a műtét előtti estén. Megmutattam nekik az előteret és az új lépcsőt, ami még ott fekszik a bejáratnál. Mondta Karen, hogy iszonyú párás, „mintha egy mosógépben lennél”, ezzel a hasonlattal élt. Holnapra lehűlést, csak 30 fokot mondanak, de állítólag többnek tűnik. Jaj, ők is megmutatták a tágas kórtermet, Yasmini rengeteg kártyáját, képeslapját. Mondta, hogy az  enyémet is kinyitotta és köszöni, és bárcsak játszhatna a hajammal most :)

Ez kicsit össze-visszára sikerült, de nem jut eszembe minden, amit újságoltak. Most mindjárt éjfél, csörög a pizsim, reggel 7-kor ébresztő.

Thula ismét hagyott aludni, úgyhogy fél 1-től fél 8-ig sikerült nagyjából kipihenni magam... mondjuk a hülye idő miatt teljesen nyomi voltam egész nap. Reggel a szokásos sétával indult a nap (egy néni meg is szólított, mert felismerte Thulát), mad elkészültem, és Natalie jött értem háromnegyed 8 után.

Bent semmi extra, jó sokat dolgoztam. Sam aranyos volt, mondta, hogy hagyjam a fenébe a visszaigazoló e-maileket, csináljak mást, mert biztos nagyon unom már. De mivel ezek most a legfontosabbak, folytattam... Egészen fél 6-ig. Kihasználom Natalie jóságát, így ma is hazahozott, illetve a kisboltnál kiszálltam, mert kellett egy-két dolog (mondjuk tejföl-szerűség nem volt)...

Hazasétáltam, összekevertem a túrógombóc alapját, trécseltem Pauline-nal egy kicsit. Írtam neki még az irodából, hogy van-e fokhagymája? (Mert holnap lehet, hogy sütök egy kis lángost.) Írta, hogy igen, a sarki boltban van :)))) És szinte ahogy hazaértem, már hozta is. És megint elmondta, hogy szívesen elvisznek vagy hazahoznak bármikor, csak szóljak. Mondtam, hogy majd ha nagyon-nagyon szakad az eső :D

Kész lett a túrógombóc (egy kicsit folyékonyabb volt a túró, de több búzadarával nagyon finom lett:), egy How I met your közben jóízűen el is fogyasztottam. Aztán blogoltam, majd X-factort néztem. Lemaradtam az első negyed óráról, de nem baj. Vissza is tekerhettem volna, de annyira azért nem izgat, na meg az 5 susogós csatornához vagyok szokva a mini tv-n, nem a nagyképernyős visszatekeréshez :)

Ezt már lehet, hogy tegnap is írtam, de Yasminit tegnap már felvitték az intenzívről. Nagyon aluszékony, úgy kell felébreszteni, hogy megetessék. És ami totálisan ő: többször hányt szegény, és mindig bocsánatot kért a nővérektől, hogy fel kell takarítani utána, törölgetni az állát, stb. Dr. Park egyébként azt mondta, hogy eddig minden úgy történt, ahogy történnie kellett, tehát olyan állapotban van, amilyenben ennyi idővel a műtét után kell. Szorítsatok, hogy így is maradjon! Most még egyszer megnéztem a legújabb videóját, és eszembe jutott, hogy tegnap írni akartam, hogy figyeljétek a lábait 2:08-nál, amikor a földön fekszik: jól látszik, hogy ez a maximum, amennyire ki tudja nyújtani őket, annyira kötöttek az izmai. Remélhetőleg pár hét múlva ez sem így lesz már :)

Addig skype-olgattam, tusoltam, sorozatoztam, hogy közben Karen felrakott egy új bejegyzést. Szegénykémnek csökkentették a gyógyszeradagját, így valószínűleg még nagyobb fájdalmai vannak... És nem érzi jól magát, a csokira és a limonádéra is nemet mondott, ami normál esetben soha nem fordulhatna elő. De azért elmosolyodott egy kicsit, amikor szóba került, hogy itthon híres (lehet) :) Holnap fel kellene ülnie és a székbe is meg kellene próbálnia belehelyezkedni... nem lesz könnyű dolguk... Ja, és ami fura, hogy Karent kérte meg újra, hogy maradjon bent vele éjszakára. Ahogy Karen írja, mindig apát akarja (merthogy engedékeny, nem az „erőszakos” anya:), úgyhogy most tényleg rosszul lehet, ha anyás maradt szegénykém...

Én bőszen kommentelek minden nap, merthogy megígértette velem, és olyan rossz, hogy nem vagyok még azon a szinten, hogy amit csak úgy gyorsan leírok, azt az elküldés után egy perccel elolvasva is helyesnek találjam... szinte mindig találok benne valamit, amit máshogy írnék... dehát idővel majd alakul :)

Na most már megyek aludni, így egykor már ideje...

Először számolhatok be arról, hogy szinte sikerült végigaludnom az éjszakát, még ha az idő nagy részében keresztben is kellett feküdnöm az ágyon, csak hogy őnagysága is elférjen. Mondjuk megint nehezen ment az elalvás... na nem azért mert nem voltam álmos, hanem mert Karennel sokáig sms-eztünk. Ugyanis este még megtaláltam a Camberley News online változatában a Yasminról szóló cikket: http://www.getsurrey.co.uk/news/s/2076782_usa_trip_could_change_yasmins_life, és kitettem a facebookra. Karen írta, hogy felolvasta Yasminnak félálomban a műtét után, és hogy nagyon örült :) Legalább ennek tudott, mert szegénynek pokoli fájdalmai vannak és kutyául érzi magát. Karenék ugyanúgy, tényleg borzasztó lehet így látni a gyerekedet...

A mai blogból én is megtudtam részleteket, amiket nyilván nem akart sms-ben megírni Karen: például, hogy a műtét előtt Yasmin többször is mondta, hogy inkább nem akarja. Gondolom a péntekihez hasonló kiborulások voltak, csak hevesebbek. Szegénykém, nem csoda, hogy rettegett... a műtét közben kaptak egy külön szobát, ahol nyugodtan várakozhattak, és óránként beszámoltak nekik Yasmin állapotáról. A végén Dr. Park szólt nekik, hogy hamarosan bemehetnek hozzá, először Karen. Ami ekkor jött, az talán még a tehetetlen várakozásnál is rosszabb lehetett: addig nem akarták felvinni az intenzívre, amíg meg nem bizonyosodtak róla, hogy mindkét lábát és a lábujjait tudja mozgatni. Nehéz volt: egyrészt ébren tartani, másrészt mozgásra bírni abban az állapotban. A jobb lába ment is, a bal viszont nem akart megmozdulni. Már hívtak egy másik neurológust is, amikor is a nővér tett egy utolsó próbát és hangosan rászólt Yasminra, hogy „Gyerünk Yasmin, Dr. Park azt akarja, hogy mozgasd a bal lábad!” És bár ha csak egy kicsit is, de megmozdította. Matt szerint „csak” kb. negyed óra volt, de nekik egy örökkévalóság...

Tehát reggel nem túl fitten 8 előtt ébredtem. Kutyát sétáltattam, aztán elkészültem és fél 10 fele elmentünk Pauline-nal Tesco-zni. Illetve csak elvitt, mert külön utakon jártunk. Tudom, hogy minden nap leírom, de iszonyat szövege van. A tegnapi vacsinál is néztem nagyokat :) Mesélt, hogy miket sportolt régen, milyen tanfolyamokra járt (asztrológia, grafológia), mert gondolkodott, hogy beiratkozik a „Számítógépes tanfolyam idiótáknak” nevű kurzusra, szerinte pont neki való :)) Mondta, hogy milyen jól kijön a rákokkal (Lynne is az), aztán megkérdezte, hogy én mi vagyok. Mikor mondtam, hogy én is rák, akkor mondta, hogy „Hát akkor ezért kedvellek én ennyire.” :D Mesélt megint egy csomó vicceset, meglepőt, érdekeset.

Negyed 12 fele hazaértünk, Bert éppen a kis fürdőszobából szerelte le a még mozdítható darabokat. Megmutattam neki a nyomtatott Camberley News-ban Yasminékat (abban egy másik fotó szerepel, nem az, ami a neten, sőt, még a cím is más), aztán a bankot útba ejtve elmentem dolgozni. Ma már sokkal nyugisabb volt bent, gyorsan el is telt az öt és fél óra. Fél 6-ig voltam, mert Natalie haza tudott hozni (különben lefagytam volna a bicikliről), és holnap reggel el tud vinni. Képzeljétek, most először találtam magyarokat!! Nem jelent semmit, de akkor nagyon megörültem.

Hazaértem, betettem egy pizzát, majd How I met your mothert nézve elfogyasztottam. Aztán netezgettem, blogot írtam. Most írt Karen, hogy átvitték a gyerek-kórterembe, és úgy tűnik, hogy a körülményekhez képest nagyon jól van. Reméljük így is marad, bár Libby-ből és Franny-ből kiindulva ilyenkor még igencsak hullámzó az állapotuk...

Ez nem illik ide, csak mindeközben ment a tv, és megütötte a fülemet, hogy „magyar szalámi”. Egy dokumentumfilmben hangzott el, ami az új-zélandi reptér vámőreinek munkáját mutatja be. Hazánk három díszpéldánya voltak az egyik „kisriport” főszereplői... Pick szalámit szerettek volna elvámolás nélkül bevinni. Ismét csak nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek azon, amit láttam/hallottam. Inkább sírnunk kellene azt hiszem, hogy világszerte ilyen emberek égetnek bennünket...

Na de erről ennyit, vissza az izgi estémhez: tusoltam, How I met your mothert néztem, facebookon beszéltem Karennel, mert Yasmini aludt, így nem skype-oltunk, hogy ne hangoskodjunk. Aztán egyszer felhívtak anyusék, jó kis augusztus 20-i hangulatban. Rövidre fogtuk, én folytattam a sorozatomat, most pedig aludni készülök.

Előző éjjel is háromszor keltem fel Thula miatt, mondhatom, nagyon jól aludtam. Felkeltem, elvittem sétálni, és mivel Pauline is pont akkor indult, együtt mentünk egy másik útvonalon. Hazaértem, és megitattam a medencét – remélem – a megfelelő vegyi anyaggal :) Elkészültem, majd bementünk Camberley-be nagymamával. Elintéztem a bankot, és vettem egy-két apróságot. Pauline-nal a kocsiban jót beszélgettünk, elmondott csomó családi sztorit, stb. És állítólag Lynne, a barátnője már megint mondta, hogy milyen aranyos vagyok, el ne engedjenek soha :) És Pauline is mondta, hogy az vagyok, és Yasmin is mennyire szeret engem: csak gondoljak bele, hogy pénteken, a búcsúvacsin is, akkor kezdett csak el lefelé görbülni a szája, és akkor pityeredett csak el, amikor elolvasta a lapomat és odaadtam a kis ajándékomat. Mindenki másénál „jól” volt még... Hú, nagyon sok dologról beszéltünk...

Hazaértünk, ettem, majd vagy fél órát skype-oltam Karennel és Yasminnal, és néha a férfiak is beleszóltak :) Yasmininak még jó kedve volt, viccelődött, és mondta, hogy éhes, de sajna már nem ehet... Náluk akkor reggel 6 volt, riadalomnak még nyoma sem volt. 10-re mentek a kórházba. Pauline-ékat is áthívtam egy kicsit, így ők is tudtak vele beszélni még a műtét előtt. Skype után Bertnek segítettem egy kicsit felderíteni az új excelt :)

1-re bementem az irodába, ahol a tegnapihoz képest ma kicsit nyugisabb volt a hangulat. 5-ig voltam csak, mert 6 fele mentem Pauline-ékkal vacsizni. Úgy is volt, hazaértem, kikapcsoltam a medence vízforgatóját, összeszedtem magam, aztán elindultunk a hozzánk közelebbi pubba, ami tömve volt. Karen írt nekem, amikor indultunk, mondta, hogy pont azelőtt tolták be a műtőbe, és nagyon sírt szegény... szörnyű lehet ezt nekik látni... Matt valószínűleg „rosszabb”, mint Karen. Na mindegy, most erről nem is írok többet...

Az este amúgy jó volt, ettünk... rengeteget, boroztunk. És tényleg úgy bírom őket. Hihetetlen számomra, hogy ennyi idősen lehet így élni, kinézni, gondolkodni, beszélni. Nyilván az élet nem ugyanúgy edzette az én drága nagyszüleimet otthon... Mindenesetre jól éreztem magam, ha leírnám, hogy mikről beszéltünk... régi sztoriktól kezdve maiakig, Bert ismét ellátott párkapcsolati tanácsokkal... azt hiszem ebben a családban nincs tabu :)))

Háromnegyed 9 felé jöttünk haza. Észleltem, hogy az átkozott kutya levette a –direkt a konyhapult belső felére – tett táskámat, amiben a nem olcsó dioptriás napszemüvegem is volt, szerencsére mint mindig: tokostól. A tokon van egy jó pár fognyom, de semmi több, a kis kék táskámnak pedig semmi baja. De nagyon mérges voltam. SOSEM LESZ KUTYÁM A HÁZBAN!!!!! Már ha lesz házam persze...

Miután kidühöngtem magam, beszéltem anyusékkal és a vendégeikkel skype-on :) Ezután letusoltam, e-mailezgettem és blogot írtam.

Ja, egyébként akár hiszitek akár nem, ma itt volt az építész, és meghozták a lépcsőt. És hétfőn fél 8-kor tényleg jönnek. Hiszem, ha látom. Nagymamiék szerint ott is van esélyes jelölt számomra, mert Steve 2 fia is jön :)

Miközben itt pötyögök, Karen írt vagy három sms-t. Túl van rajta, most az intenzíven van, elvileg két napig azt hiszem... És ezzel ma be is fejezem, mert már negyed 1 múlt, és fáradt vagyok.

... olyan nagy kérés ez? A mai nap is a tegnap éjszakával kezdődött: fél 1-kor akartam lefeküdni, de Thula úgy döntött, hogy nem jön be az udvarról, miután elintézte a dolgát, így ki kellett mennem érte, és egy ideig eltartott, mire sikerült becsalogatnom. Ezután lefeküdtem, majd egy óra után arra ébredtem, ahogy kaparja a hátsó ajtót és sír. Gondoltam, hogy hagyom, de egyszerűen nem tudtam aludni tőle, úgyhogy kiengedtem... ekkor természetesen egy újabb tízperces játék következett, így valamikor negyed 2 után kerültem ágyba. Meg tudtam volna ölni. Szeretem, meg minden, de annyival egyszerűbb lenne minden, ha most nem lenne itt... például tudnék aludni :) Ez csak megerősít abban, hogy jól gondolom, hogy a kutya nem a házba való... még ha alapesetben nem is viselkedik így. Persze, rajtam is sok múlik, és legtöbbször nagyon kedvesen simogatom, ölelgetem, de ilyenkor éjjel azért elfogy a türelmem...

Fél 7-kor már keltem is, 7 körül elmentünk sétálni. Gyorsan összekaptam magam, és háromnegyed 8-ra jött értem Natalie. Bent bolondok háza volt. Volt egy nő, akinek köze nincs a Kisshez, mert az ő járatait íz EasyJetnél foglalták, és kb. 10 percig értetlenkedett, Sarah-nak már az agyára ment... Mi csak azt hallottuk, hogy „Hölgyem, értse meg, hogy önt nem érinti...”;”Igen, vannak foglalásaink a Kissnél, akiket érint, de az ön járatai teljesen rendben vannak, mert nem a Kissnél, hanem az EasyJetnél foglaltuk őket”... „Önnek nem kell aggódnia...”,stb... Szegény csak ismételgetni tudta magát. Nagy sokára lerakta a nő, aztán pár perc múlva újra csörgött. Nem hagyja nyugodni a dolog, ő egy áldozat... De miért????

A munkáról még annyit, hogy azt beszélik, hogy egy harmadik nagy tour operator, az Olympic Holidays is hamarosan bedobja a törülközőt, úgyhogy velük már nem foglalnak a sales-esek, azt pedig  csak remélni tudjuk, hogy azok el tudnak utazn, akiknek velük „kell”.

Ma amúgy 6-ig dolgoztam, jó kis 10 óra volt megint. Kicsit uncsi, de jó. Délután a maradék perceimből felhívtam Icukát és felköszöntöttem a névnapján :) És néha hallgathattunk rádiót, mert a Medhotels hívásvárakoztatáskor a Capital FM-et adja :)

Pauline tök aranyos volt megint, írt sms-t, hogy ha szeretném, csak szóljak, és eljön értem. De nyilván nem használom ki, eddig is bicikliztem. De azért jól esett.

Hazaértem, átmentem, hogy megbeszéljük a holnapot és a hetet. Mondta, hogy ha benne vagyok, akkor holnap elvinnének vacsizni ide a közelebbi pubba. Megállapodtunk, hogy akkor 5-ig dolgozom, és utána mehetünk is. Reggel pedig Camberley-be megyek vele, miután beállítottam a medence ph-ját :)

Itthon először is ettem, aztán vasaltam jó sokat, majd elpakoltam a saját cuccaimat Yasmin szobájába, mert holna elvileg jön valaki felmérni, és hétfőn állítólag jönnek állványozni. Hát, hiszem, ha látom. Pauline megkért, hogy holnap pakoljak majd ki a kis fürdőből, de mondtam, hogy már tegnap este megcsináltam :) Skype-oltam kicsit Orsiékkal, aztán anyával, majd blogoltam.

Yasmini ma elvileg a kórházban volt, egyeztettek a fiziosokkal, megröntgenezték, megjelölték a vágás helyét, és ellátták őket a műtét előtti tanácsokkal, illetve előírásokkal... Nem tudom, hogy ma este tudok-e velük beszélni. Valószínűleg elmennek vacsizni (ez volt a terv, de nem tudom Yasmini hogy van), és ott még csak fél 5 van... Azóta már letusoltam, most már háromnegyed 12 van, úgyhogy alszom is lassan. Gondoljatok rá holnap este fél 7-7-től kezdve legalább 4 órán keresztül nagyon, és persze azután is! Szüksége lesz rá! Nem tudom, hogy fogja bírni a fájdalmat szegény! :(

A mai beszámolót a tegnap esti történésekkel kell kezdenem, ugyanis negyedik nekifutásra sikerült csak az ágyban maradnom. Lefekvés előtt kérleltem kedves lakótársamat, hogy menjen ki és intézze el a dolgát, de nem ment. Lefekszem, nyüszít, megy az ajtó felé. Ok, kiengedem. Visszafekszem, aztán hallom, hogy valamit nagyon rágcsál: Sebastian szobájában talált egy kis fadarabot, aminek a fele már hiányzott, mire ki tudtam halászni a szájából. Másra sem vágyom este 11-kor, mint hogy egy kutya szájában turkáljak... Harmadszorra pedig azért keltem ki, mert úgy hallottam, hogy szétszedi a nappalit, és mellé nagyon furán lélegzik... még az kellett volna, hogy szerencsétlen megfulladjon...

Az éjszaka egyébként elég sima volt, csak 3 körül keltem fel, kiengedtem. De amúgy nem feküdt se a lábamra, sehova (mondjuk volt, hogy megnyalta az arcomat... fujjjj...), sőt, szerintem nem is sokat volt a szobában. Biztos érzi azért, hogy én annyira nem díjazom az együttalvást...

Fél 8-kor keltem, összeszedtem magam és elmentünk sétálni. Hazaértünk, még jobban összeszedtem magam és elmentem dolgozni :) Pauline-nal összefutottam a kapuban, akkor jött meg a kuityasétáltatásból, gyorsan megtárgyaltuk a menetrendet, aztán felpattantam a járgányomra és meg sem álltam az irodáig. Jó barátságtalan idő volt egyébként...

Már a reggel is nagy izgalmakkal takított volt, mert délig be kellett fejeznünk három nap befizetéseit, és hajszál pontosan az utolsó pillanatban lettünk kész, de megcsnáltuk, ráadásul hibátlanul :) Gyanús volt, hogy Sam, a kisfőnök nincs bent: később jött, mert kiderült, hogy reggel negyed 7 és fél 7 között feltörték a kocsiját a háza előtt és kilopták belőle a laptopját, amin minden munka-cucc is rajta volt... úgyhogy kora délutánig a rendősrégen volt szegény, de ezzel még nem volt vége a napnak.

Mindenki csinálgatta a kis dolgát, próbáljuk behozni a foglalás- és befizetésvisszaigazoló e-mailekben a Goldtrail pár héttel ezelőtti összeomlása által okozott lemaradást, amikor is 6 előtt valamikor megkaptuk a hírt, hogy a Kiss is csődbe ment... fantasztikus. Ennek azok az utasok örülnek a „legjobban” – persze az éppen utazókon túl – akik anno a Goldtraillel foglaltak, és annak összeomlásakor az újrafoglalás mellett döntöttek, merthogy nagy részüknek a Kissnél foglalták az új repjegyeket... Tehát volt munka, és lesz is... Szegény Matt, ez az év tényleg borzalmas: év elején a Globespan, aztán a vulkán, most a Goldtrail és a Kiss... és ez most nagyon nem jött jókor, szegény Yasmini miatt most amúgy is élete legstresszesebb időszakát éli... és van még egy pár dolog a műtéten és a cégen kívül, amik miatt aggódhat, nem irigylem.

Tehát ezzel eldőlt, hogy nem 7-ig maradok. Először úgy volt, hogy 10-ig, de aztán megdumáltam Natalie-val, hogy mivel nincs lámpám (nem gondoltam, hogy sötétedésig maradok), és mivel errefelé megy haza, hazahoz és reggel bevisz. És Natalie 9-ig maradt, úgyhogy én is addig pötyögtem a gépen. Jó kis 12 órás műszak volt, kb. negyed óra szünettel, amikor is e-mailt írtam. Először a sulinak, akik nem értik meg (2 különböző nő írt és a második valószínűleg nem olvasta az első e-mailemet), hogy nem tudok elmenni 8-án beiratkozni... Ezenkívül írtam még Hajninak, aki egy magyar lány Farnborough-ban, és az én hibámból (félreértettem) nem találkoztunk az elmúlt vasárnap, ezen a héten pedig csak a holnap lett volna jó neki, úgyhogy megírtam, hogy jöjjön el nyugodtan hozzám, itthon leszek. Persze pár órával később írhattam szegénynek, hogy ne jöjjön, mert holnap is az irodában leszek... Szóval arra akartam kilyukadni, hogy 12 órán keresztül a monitort bámulni nem egy jó dolog... Ja, este kaptunk jutalom-pizzát, amiből rengeteget ettem :)

Még egy dolgot keresztülhúzott a Goldtrail: Sam pont mondta, hogy Matt e-mailezett neki, hogy mégiscsak hívja fel az American Airlines, és nézze meg, hogy mit tehetünk a jegyem ügyében. Sam mondta, hogy mindjárt felhívja, csak még ezt és ezt elintézi. Rá pár percre bejelentették a csődöt, ami egy igen nagy „ezzé” vált Sam rangsorában, amin nem csodálkozom. Így, hogy Matt nincs, ő az egyik nagyfőnök, muszáj kézben tartania a dolgokat.

Tehát negyed 10 fele értem haza, és észleltem, hogy nem tudok bejönni. Reggel még mondtam is Pauline-nak, hogy nem viszem a kulcsomat, mert a hátsó ajtó úgyis egész nap nyitva van, itthon vannak. Hát, a hátsó ajtó is be volt zárva, a kulcsaim pedig belül voltak :) Amikor az irodából sms-eztem Pauline-nak, azt írtam, hogy lehet, hogy csak 10-kor jövök, ezért zárták be. Átmentem, megkaptam a kulcsát, és igaz nem vettem észre, de pont előtte írt sms-t, hogy van-e világításom, mert ha nincs, akkor eljönnek értem. Olyan aranyosak :DDDD Ahogy bejöttem, dobozokba botlottam, ami gondoltam célzás arra, hogy a gyerekek fürdőjéből pakoljam bele a cuccokat, mert jönnek a munkások... és amikor megláttam, hogy a maradék kacat is el van mozdítva az érintett területről, már biztos voltam benne, úgyhogy gyorsan be is dobozoltam mindent.

Yasminival tegnap este ugyebár nem beszéltem, mert hozzájuk képest én korán feküdtem le. Viszont azt vasárnap nem írtam, hogy Karen mondta, hogy Yasmininak megint húgyúti fertőzése van, úgyhogy még oda se értek szinte, már mehettek gyógyszerért. Ma reggel már hányt is, szegénynek nem éppen a legjobbkor fordul rosszra az állapota, dehát csütörtökig még hátha rendbe jön. Tehát a Dr.Parkkal és az orvosi teammel való találkozásról én is csak a blogból tájékozódtam, meg sms-ből (írtam Karennek, hogy jöhet-e Hajni, ami végül sajna igye nem jön össze). Aki tud angolul, annak érdemes elolvasni, hogy mit írt Matt: http://yasminsomers.wordpress.com. Ha lesz időm egyszer (most mindjárt 11 és hulla vagyok), lehet, hogy összefoglalom. Többek között ír arról, hogy mennyire sajnálják, hogy nem tudtak erről a lehetőségről korábban (véletlenül szereztek róla tudomást, nem sokkal azelőtt, mielőtt jöttem)... és hogy az angol olrvosok miért nem tudnak/akarnak tudni erről??? Mert például akkor sem említették az SDR-t, amikor rákérdezett, hogy a kínai őssejtkezelés segíthet-e? Nem, nincs semmi más, amit tehetnének. Borzasztó érzés lehet szülőként tényleg... mindent megtennél, hogy meggyógyítsd a gyerekedet, abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy anyagilag is megengedheted magadnak, és az egyetlen dolog, ami megakadályoz benne, az az információhiány. És hogy az honnan jön, egy másik kisebb fejezet lehetne...

Miközben pötyögtem, felhívott Yasmini, fél órát beszéltünk is. Aranyos volt, még mindig nincs jól szegény,. Így a Libby-vel való találkozás sem az eredeti helyszínen és keretek között történt. Csak egy nagyon közeli kávézóba mentek, aztán pedig az apartman „családi szobájában” voltak, ahonnan tegnap is neteztek. Mostmár egyébként a saját apartmanjukból hívott, kaptak kábelt, így egyszerre egy gépet tudnak csatlakoztatni. Mesélte, hogy tegnap mindent részletesen megmutattak az orvosok... Kérdeztem, hogy mennyire ijesztő, érdekes, stb... ? Azt mondta, hogy inkább csak gusztustalan... És már tegnap megmondták a műtét időpontját: ottani idő szerint csütörtökön fél 1, ami nálunk fél 7, Magyarországon fél 8. Gondoljak majd rá, hiányzunk neki, stb... Karennel nem tudtam beszélni, mert (be)vásárolni ment, állítólag csak kaját :)))) Sebastian kis dilibogyó, kicsit unatkozik, azt mondta. Apuval is beszéltem, szegény nagyon gondterhelt... a munka ott sem hagyja békén, pedig most igazán nagy szüksége lenne rá... Beszéltünk a repjegyemről, azt mondta, hogy valami megoldást találni kell, mert tényleg úgy van, ahogy én először gondoltam, és ahogy a legtöbb ember mondja: Chicagoban kell átesnem a vizsgálaton, Sam rosszul tudja. Szóval ne aggódjak, valamit kitalálnak. Azért poénkodni is volt kedve, mert amikor mondtam, hogy mostmár fáradt vagyok, megyek tusolni, aztán aludni, akkor mondta, hogy „Szépnek és tisztának kell lenned Thula kedvéért.” :) Yasmini pedig mondta, hogy miért nem hagyom, hogy Thula megpusziljon, úgysincs senki már régóta, aki csókolgat. Mondtam, hogy azért abban a stádiumban még nem vagyok, hogy „állati” csókra szorulnék :) Hát ezen nagyon jót kacagott, mint ahogy azon is, hogy a kommentemben írtam, hogy Thula a hálótársam (lakó- és szobatárssal kezdtem:). Merthogy egy párszor ugye megígértette velem itthon, hogy minden bejegyzését kommentelem, úgyhogy muszáj ehhez tartanom magam :D

Ennyi mára, fél 12 múlt, megyek tusolni, aztán aludni. Holnap korán kelek, mert háromnegyed 8-ra jön értem Natalie és előtte még Thulát is meg akarom sétáltatni.

Ahogy a címből már láthatjátok, az elmúlt éjszaka sem volt sokkal nyugisabb, mint az első. Vannak homályos dolgok, de nem egyszer keltem fel a kutya miatt, az biztos. És reggel sem aludtam 8-ig, mint ahogy szerettem volna. Összeszedtem magam, és elvittem Thulát sétálni, hogy boldoggá tegyem őt is és magamat is :) Hazaértünk, addigra el is vitték a szemetet, és a „milkman” is meghozta a tejet. Elkészítettem magam, aztán vártam a Sainsbury’s-es szállítmányra, és mostam (...össze a fürdőszobaszőnyegeimet, egy kicsit rózsaszínesek lettek a világosak, nem gondoltam, hogy fog :) . A 9-10 óra közöttből majdnem 10 lett, ami végülis benne van, csak örültem volna, ha hamarabb mehetek dolgozni. Így viszont volt időm újból írni a sulinak (reggel már válaszoltak is a tegnapi e-mailemre), de nagyon nem segítettek ki, azóta pedig nem válaszoltak újra... úgy látszik a második már nem megy ilyen gyorsan.

Végül fél 11-től dolgoztam, szerencsére sok mindent csináltam fagyoskodás közben, így viszonylag gyorsan eltelt a 9 óra, merthogy fél 8-kor jöttem el. Bent beszéltem Sammel az esetleges repjegy-módosításról, de azt mondta, hogy mivel American Airlines mindkettő, meg lehet oldani St. Louis-ban is a dolgot, csak még a check-innél szólni kell. Hát, az tuti, hogy rá fogok kérdezni. Merthogy ne gondoljam, hogy mind a 300-400 ember ott fog átmenni a vámvizsgálaton. És hogy ha nem teszem ki a lábam a „senki földjéről”, akkor rendben leszek. Elvileg a terminálok között simán lehet így közlekedni, tehát ne aggódjak. Úgyhogy most egy időre jegelem a témát :) Majd előtte ráérek ezen izgulni, vagy ott. Nem mintha bármit is tehetnék :) A legrosszabb esetben sem történik tragédia, ha véletlen ott kell éjszakáznom Chicagoban. Igazi kaland lenne...

Robbal egy kicsit még dumáltam, mert lent volt cigizni, így 8 előtt kicsivel értem haza. Pauilne pedig 7-re emlékezett, és mondta, hogy már azon gondolkodott, hogy felhív, hogy jól vagyok-e, mert aggódott, hogy bringás balesetem volt. „Tudod milyenek az anyák, aggódnak.” :) Aranyos volt, mert megetette Thulát, és a kutyakaját is elhozta az állatorvostól ma napközben.

Vacsira ettem a tegnap főzött tésztából, rittyentettem hozzá paradicsomos-fokhagymás-bazsalikomos-oregánós szószt (tudom, mint egy pizzaszósz:), és jóízűen elfogyasztottam. E-mailekre válaszolgattam, blogot írtam, egy nagyon kicsit skype-oltam anyáékkal, letusoltam (Thula ezúttal most pihent sírás helyett), és hamarosan bedőlök az ágyba. Nagyon fáradt vagyok, még Pauline is mondta, hogy látszik rajtam....

Karenékkel nem tudom, hogy mi van. Kb. most szabadulhattak az előzetes vizsgálatokról és a megbeszélésről, nem könnyű ezzel a 6 órás ideőeltolódással...