Au-pair vagyok Angliában

Az éjjel nem volt zavartalan... Negyed 2-kor feküdtünk le négylábú hálótársammal. Ahogy becsuktam Yasmin szobájának ajtaját, elkezdett sírni, úgyhogy azzal a lendülettel ki is nyitottam. Először megpróbált a felsőtestem közelébe férkőzni (ahogy a filmezés közben is tette, szinte odanyomott a kanapéhoz), de elég határozottan a tudtára adtam, hogy ez nem játszik, így a lábamnál aludt, és ott is maradt szerencsére. Igaz kicsit feljebb kúszott, de nem veszélyeztette a fejemet :) Szerintem egész éjjel ott maradt velem, nem is aludtam jól. Csomószor felkeltem, néha sírt, hajnalban valamikor kiengedtem, meg aztán 7-kor, és végül 8-kor keltem fel, bár fél 10-ig terveztem aludni...

Csináltam magamnak rántottát, megreggeliztem, aztán dumáltam Pauline-nal. Mondta, hogy ő életében 2-szer repült, de halálfélelme volt. 30 éve volt egy egynapos „nem-kell-félni-a-repüléstől”-kurzuson, pilótákkal, pszichológussal, stb. Az volt neki a második és utolsó alkalom, hogy repülőre szállt...

Mondta, hogy mennek Camberley-be, ha szeretném, elvisz. Amúgy is akartam menni, kocsival pedig mégiscsak gyorsabb és kényelmesebb, úgyhogy 11 előtt valamikor Granttal együtt bepattantunk Pauline-hoz. Odaértünk, szétváltunk, aztán a megbeszélt időben találkoztunk. Feladtam a levelet, amire Karen megkért, visszavittem Yasmini két kisruháját a Primarkba, ami nem lett neki jó, aztán visszamentem az Accessorize-ba, mert vetttem egy fürdőruhát szerdán, és kicseréltettem a felsejét. És persze ha már ott voltam, megvettem azt a kis sálat, amivel már régóta szemeztem, és vettem egy még mindig akciós, gyöngyös bőrszandit. Volt még 10 percem, úgyhogy bementem a La Senzaba, ahol már régóta kinéztem egy „Sometimes grumpy but always gorgeous” feliratú rövidnacis nyári pizsit. És, büszkén mondhatom, hogy ellenálltam az akciónak, ugyanis még 10 fontért vehettem volna még egyet, de mivel egyik sem volt „szerelem”, csak ezt hoztam el.

Pauline annyira jó fej, komolyan, az egy dolog, hogy jól néz ki korához képest, de belül is fiatal :) Most is mellekről, méretekről, stb. beszéltünk a kocsiban, Matt bátyjának nagy örömére :) Azért jó, hogy itt vannak, különben nagyon magányos lennék. És szerintem félnék is egy ekkora házban egyedül esténként. És ők is örülnek, hogy nem ürült ki teljesen a szomszéd épület :) Megint mondta, hogy ha bármi kell, csak menjek, tud egy nagyon jó sarki boltot, ráadásul ingyen van minden :) Ahogy Karennel hívjuk, a helyi bolt, merthogy ha bármi kell sürgősen, mindig oda megyünk :D

Ja, Karen még reggel küldött sms-t, hogy odaértek, jól vannak. Elviselhetetlen forróság van, és ne vigyek majd farmert, mert nem kell. Na meg hogy adjak egy puszit Thulanak :) Hát azt azért nem, bár tegnap akaratomon kívül már kaptam tőle... És hogy valamiért nem tudnak netezni az apartmanban, ezért nem volt skype-olás este, na meg azért, mert elmentek vacsizni :)

Vissza a napomhoz: hazaértünk dél után nem sokkal. Ja, egyébként úgy volt, hogy lehet, hogy találkozom Mónival, de egyikünk sem bánta, ha inkább nem így történik :) Folytattam a mosást (szerencsére jó idő, gyorsan száradtak a ruhák), aztán átmentem magamhoz, és kitakarítottam, lehúztam az ágyneműket (a vendégágyról is), levittem a kisebb szőnyegeket, mindent, amit majd ki akarok mosni jövő héten. Aztán visszajöttem, mostam-mostam-mostam, hajtogattam, ettem, pakoltam az udvarban, elrendeztem a szemetet, kidobáltam minden lejárt szavatosságú kaját, stb. Aztán elkezdtem a nagy pakolást: a gyerekek zárt szekrényeivel, fiókjaikkal, mert az nem porosodik :) Nagyjából megvan, hogy mit mikor akarok csinálni, meg kell tervezni... Például a nagy portörléses-polcokon-elpakolást-rendszerezést nem csinálom most szerdán, mert tiszta por lesz, mire a pasik hazajönnek... Nagyjából egész délután ezt csináltam a mosás mellett. Közben Pauline-nal beszélgettem, carbonarat csináltam vacsira meg holnap ebédre, aztán Karenék szekrényeiben is elpakoltam, és a fürdőszobában lévő törülközős polcokon is, miközben Ginával skype-oltam. Délután amúgy anyussal és Attiláékkal is beszéltem egy kicsit, jó volt már :)

Azt hiszem fél 9 fele aztán Yasmini is felhívott. Bár az ő apartmanjukban még mindig nincs net, egy lenti közös helyiségből fel tudtak hívni, a blogbejegyzést pedig már korábban egy netkávézóban felrakták. Szegény még el is pityeredett, hiányzunk neki (Thula meg én), azt mondta. Karen mondta, hogy Matt holnap fel fogja hívni Samet, hogy megnézze, hogy át tudják-e foglalni a repjegyemet, mert – bár nem lehetetlen 75 perc alatt átszállni – szinte mégis az... Ha nem megy az átfoglalás, akkor marad a próbálkozás. Meséltek az útról, amiről egyébként itt egy video is: https://www.youtube.com/watch?v=n54Gu40y1gE. A dalválasztás nem véletlen: Leaving on a Jet Plane :) És a csomagok, a taxi, akkor jönnek, amikor a szövegben van :) Karen tényleg Spielberg, ahogy Yasmin blogjában írják :DDD A szállás elvileg nagyon jó, iszonyatosan meleg van, láttam is rajtuk, hogy izzadnak. Jól vannak, az átállás se viseli meg őket annyira, bár anyun azért láttam a fáradtság jeleit. Kb. negyed órát beszéltünk.

Aztán visszatértem Ginához, akivel jó sokat sikerült még trécselni. Letettük, aztán írtam e-mailt a sulinak, akik Camberley-ben csinálják az ESOL-kurzust. Kíváncsi vagyok válaszolnak-e. Azt hiszem írtam valamelyik nap, hogy hívtam őket telefonon, de csak automata tájékoztató volt...

Végigolvastam Gabi blogját, végre! Egy párszor meg kellett szakítanom a délután folyamán, majd megírtam a sajátomat. Letusoltam, most megyek aludni, megint fél egy múlt...

Hát eljött ez a nap is. Magamtól keltem háromnegyed 5-kor, elküldtem Karennek e-mailben pár tegnapi képet, elkészültem, és háromnegyed 6-kor átjöttem. Apu a kertben sétálgatott, Yasmini a szobájában ügyködött (nekem csinált „miss you”-kártyát). Már jött is a taxi, gyorsan bepakoltak. Nekem kellett Yasminit tolni, beültetni, és még percekig ölelgetett, amíg el nem indultak. Vicces volt, mert bent még kért zsepit, adni akartam egyet, de ő mondta, hogy egy egész tekercs WC-papír kell neki inkább :) Szegény  annyira nagyon sírt, menjek velük, nem akar itthagyni, biztos, hogy felmegyek-e este skype-ra, stb... ? A taxis kérdezte, hogy szeretnének-e dvd-t nézni, Yasmint az se érdekelte, Sebastian rögtön rákapott :) Mikor Karen mondta, hogy akkor vigyázzak magamra, a házra meg Thulara, Sebastian kiegészítésképpen a lelkemre kötötte, hogy semmit ne törjek össze lehetőleg :)) a kis pimasz :D Ahogy Karenék korábban már eldöntötték: a patakokban folyó könnyek elkerülése végett nem volt semmi hosszas búcsúzkodás, gyorsan bepakoltak, beszálltak, és kész. Pauline-ék oda sem jöttek (ezek szerint a tegnap esti búcsú volt a végső, egy időre), csak az ő ajtajuknál állva integettek, amikor a kocsi már félúton volt a kapuig...

Mivel nem akartam visszafeküdni, elvittem Thulat sétálni. Nincs is jobb mint fél óra frissítő séta az erdőben szombat reggel 6-kor, de komolyan :D Hazaértünk, egy kicsit pakolásztam, aztán 9-re bementem dolgozni.

Ma csak Louanne és Kay voltak bent rajtam kívül, és Louanne-nal szupersztárok voltunk. Mármint tök jól behoztuk a lemaradást. Igaz, hogy ennyire még sosem fáztam. Cipő, farmer, trikó, vastag pulcsi, sál, és a kis kabim... így üldögéltem, mert egyesek pólóban rohangáltak, a légkondi természetesen ment... ja, azt hozzá kell tennem, hogy kint se volt 17-18 foknál több, sőt... este 7-ig kb. ki sem sütött a nap, szakadt az eső, és HIDEG volt. De itt akkor is kell a légkondi a pasiknak, a fázós lányok meg le vannak ejtve. Egyszercsak amúgy kikapcsolták, mégiscsak hűvösnek találták ők is a benti hőmérsékletet... Vannak, akik csak most veszik észre, hogy múltkor elpakoltam az irattárban (nem sokan járnak be oda napi rendszerességgel), és mindenki el van ájulva, merthogy amióta itt vannak, ez ilyen rumlis volt...

Yasmini fél 10 fele még felhívott a reptérről indulás előtt, mondta, hogy este adjam oda Thulanak az egyik plüssmaciját, és mondjam, hogy tőle van :) Elújságolta, hogy Karennek sikerült elintéznie, hogy középen az első sorban egymás mellett ülhessenek mind a négyen (szerencsére nem volt másik kerekesszékes, akinek kellett a hely). Így nagy volt a boldogság, de azért mondta, hogy hiányozni fogok, és még utoljára megígértette velem, hogy este skype-olunk...

Fél 6-ig dolgoztam, aztán hazajöttem, áthoztam pár cuccomat az „új lakásomba”. Pauline-nal megbeszéltük a jövő hetet, és megint mondta, hogy ha bármi kell, csak menjek. Reggel még mondta, amikor kérdeztem, hogy rázárjam-e Thulara az ajtót, mondta, hogy „mostantól te vagy a ház úrnője, ahogy akarod” :) Hát, bárcsak ne kellene...

Vacsiztam, pakolásztam kicsit, e-maileztem, facebookon beszélgettem, és hallgattam Thula időnként kitörő sírását. Mondjuk már hetek óta sírós, a fülfájás meg minden... Semmi jót nem remélhetek sajnos, mert amikor elmentem tusolni, végigbőgte az egészet - ugyanúgy, mint amikor délelőttönként egyedül voltunk, és a WC előtt sírt, ha bementem. Tehát nem hiszem, hogy ki tudom zárni, bár ez várható volt. Azt remélem, hogy vagy megbújik a lábamnál, vagy átmegy anyuék vagy Sebastian szobájába...

Tusolás után How I met your mothert néztem, jó sokat :) Nem jelentkeztek, remélem minden rendben van. Lehet, hogy már ott  vannak, csak kidőltek, és Yasminnak már skype-olni sem volt ereje. Na majd holnap kiderül.

Nem vagyok családtag, de reggel én sem tudtam aludni, egy kicsit izgatott-ideges vagyok én is. Megírtam a kártyákat, netezgettem, feltettem a bejegyzést, majd fél 9-re átmentem. Yasmini még aludt, Karen épp indult egy utolsó kutyasétáltatásra.

Tudtam, hogy Karen szeretne néhányat a szerdai képeim közül, úgyhogy gondoltam, hogy átteszem őket Yasmin gépére, az ő képeiket pedig az enyémre. Ebből az lett, hogy nem néztem, hova dugom a memóriakártyát, és sikerült Karenékét belecsúsztatnom a dvd-olvasóba... kilátszott, de nem jött ki... Merthogy nekem nem olyan van, hogy kicsit benyomod, kijön, ráteszed a lemezt, és benyomod, hanem csak egy kis nyílás van rajta, ami beszívja :) Annyira nem aggódtam volna, ha Karen nem mondta volna el milliószor az elmúlt hetekben, hogy mindenki vigyázzon rá, mert azok a videók vannak rajta, amiket az orvosoknak mutogatnak jövő héten és a lábműtétek előtt. Hazajött, mondta, hogy mi van. Ma reggel feltett mindent a gépre, szóval nem vesztek volna el a képek-videók egyébként sem, de mivel Bert a mi emberünk :))) minden megoldódott. Én voltam csak otthon a gyerekekkel, amikor visszahozta, és mondta, hogy örül, hogy nem engem vett feleségül :))))) Akkor annyira nem nevettem, mondta is aztán Karennek, hogy lehet, hogy nem találtam viccesnek. De anyu mondta neki, hogy valószínűleg túl ideges voltam még a nevetéshez :D

Yasmini 9 előtt ébredt csak fel, rögtön kérte a laptopját, megvolt a felolvasós szeánsz is. Aztán elvolt, én a konyhában pakolásztam, zenét hallgatott/hallgattunk. Egyszer csak behívott, és elkezdett sírni, hogy ő nem akar menni, és nem tudja, hogy ezt hogy mondja el anyának, mert nem értené meg. Mondta, hogy ő (itt magára gondolt) hozta meg a döntést, hogy akarja a műtétet, és most épp ezért meg is gondolhatja magát, itt akar maradni velem és Thulával. Kérdeztem, hogy történt-e valami, olvasott-e valamit, ami megijesztette? Azt mondta, hogy nem, már régóta nem akarja igazán. Mondtam neki, hogy teljesen természetes, hogy most fél, az volna a fura, ha nem így lenne...; és hogy nézze meg, hogy milyen jól vannak a többiek, mindenki, akiket ismer és már túl vannak rajta; stb. Mondtam neki egy pár dolgot, egy kicsit megnyugodott. Annyira sajnáltam szegénykét, biztos halál félelmetes ez neki, és nagyon ijesztő, hogy már itt van. Eddig beszéltünk róla, a napokban többet, de ma már azt mondják, hogy „Holnap repülünk.”...

Anyu amúgy a nyakláncért ment, amit majd a műtét előtti estén adnak oda neki. A medál egyik oldalára Yasmin neve, a másikra pedig 3 szó van gravírozva egymás alá: a nagy kezdőbetűk alkotta SDR a műtét neve, a három szó pedig: Stickability, mint kitartás; Determination, mint elhatározás; és Resilience, mint rugalmasság, itt azt jelenti, hogy képes talpra állni és újra kemény munkába kezdeni, gyorsan felépülni. Nagyon jó ötlet szerintem, örök emlék egy sorsfordító alkalomról...

Hazaért anyu, és már mentek is Lisáékhoz egy utolsó teára-kávéra. Én pakoltam, vasaltam, fürdőket takarítottam. Apu is megjött, aki mostmár tényleg nagyon izgul, úgyhogy  ma már végképp nem erőltettem a beszélgetést, meg amúgy is mentem a szobájukba vasalni. Aztán délben hazaért a többség is, a nagy hírrel: egyre jönnek a Camberley News-tól fényképezni. Valamelyik nap írt nekik Matt, mert Yasmin mindenképpen „híres” szeretett volna lenni, és ma ez pont jól jött, így, hogy egy kicsit visszaesett a lelkesedése reggel. Mindenki benne volt egyébként a helyi hírekben az ismerőseik közül. Jövő csütörtökön jelenik meg. Ja, és a büdi fotós azt hitte, hogy Yasmin nővére vagyok :)

Fél 2 fele eljöttem, becsomagoltam az ajándékokat, és blogoltam egy kicsit. Szakadt az eső kint, és amikor becsuktam az ablakomat, megláttam, hogy Matt kuksol az egyik kocsiban lent, éppen rendezgette őket: átállt mindhárommal a nagyszülők oldalára, mert ha véletlenül jönnek a munkások, útban lesznek. Lementem egy ernyővel, és mondta, hogy nem tudja, hogy hova álljon a „szép autójával”, mert távol akarja tartani a munkásoktól és az anyukájától egyaránt :DDD

Fél 4-re aztán visszamentem. Ott volt egy nő, aki régen a suliban volt Yasmin segítője. Megint rosszat tettem: a vizes esernyőmet kinyitva tettem le bent... ami ugye balszerencsét hoz, de csak akkor jutott eszembe, amikor eljöttem, és már össze volt csukva :) Mondtam Karennek, hogy a péntek 13. szerintem ezt semlegesíti, mert Yasmininak és nekem is 13 a szerencseszámunk. Elment a nő, letusoltunk, elkészültünk. Sokszor elmondta, hogy mennyire szeret; és azt akarja, hogy én is menjek már holnap, nem akar itthagyni; szeretné, ha én segítenék neki tusolni kint is (nem egyemberes munka lesz...); beteszem-e majd holnap a taxiba; biztos, hogy megyek-e reggel; üljek mellette a vacsinál; válaszolok-e rögtön, ha ír e-mailt; felhívhat-e mad; stb... Kész lettünk, majd átmentünk Pauline-ékhoz. Koccintottunk Yasminira, nevetgéltünk (a reggeli akciómon is természetesen) egy kicsit, aztán megvacsiztunk. Jacket potato volt salátával, fincsi vega „kolbásszal”, halas karikákkal és sajtszószos karfiollal. Vacsi után Pauline átadta Yasmininek a gyönyörű kis kristályfülbevalókat, mindenféle színben, és ő is gondolt Sebastianra is. Pauilne legjobb barátnője pedig nagyon kreatív volt: mindenkinek szeretett volna örömet szerezni, ezért küldött rengeteg dollárt, hogy elmehessenek együtt vacsizni kint. Aranyos volt, mert engem is bevett a felsorolásba, nyilván csak azt jegyezte meg, hogy repülök, azt nem, hogy nem velük :) Aztán jöttem én: Yasmin nagyon örült az esernyőnek, Sebastian pedig őszintén odavolt a kis tollszerű fém lámpáért (mindig zseblámpát keres:) és a kis rugós játékért. Aztán aput is felköszöntöttem a 26-i szülinapja alkalmából a még otthonról hozott Gundeles szakácskönyvvel és a vicces kártyával :) Szerintem örült neki, már amennyire tudott ebben a helyzetben... Persze elrontottam a könyvbe írt köszöntőt, kétszer írtam bele, hogy „neked” :) Ja, Yasmini „good luck”-kártyájára pedig olyan jó szöveget sikerült rittyentenem, hogy kb. 6-szorra sikerült elkezdenie felolvasni, mert mondogatta, hogy „nem megy, sírni fogok”... aztán sírtunk is egy kicsit...

Hazaértünk, elrendeztük, megbeszéltük, amit még muszáj volt. Yasmini mondta nekem kint, amikor megnéztük az esernyőt, hogy „Nekem ez túl sok.” – egyem meg a szívét, annyira sajnálom...

7 körül aztán eljöttem. Néztem egy csomó How I met your mothert, aztán beszéltem Pelinnel, jó sokáig. Igaz, hogy olyan rengeteget nem találkoztam vele, de azért hiányzik... Most éjfél van, sokat nem fogok tudni aludni, mert háromnegyed 6-ra megyek át elköszönni...

Szokás szerint fél 9-kor átmentem, Yasmini már félig felöltözve várt a WC-n. Aztán a konyhában megejtettük a szokásos reggeli Libby-blog-felolvasást – Karen mondta, hogy Yasmin jobban szereti, ha én olvasom, mert sokkal szebben olvasok, nem hadarok úgy, mint anyu. Ennek egész egyszerű oka van: nem tudok :) Sebastian aranyos volt, mert a konyhában várakozó poharak-bögrék láttán mondta, hogy „Most szomorú vagy, ugye?” :) Mondtam, hogy dehogy, segíthet :D Kiküldtem, hogy nézze meg, hogy kint hagytunk-e valamit tegnap este :) Annyira aranyos ez a kisfiú. bárcsak minden egyes beszólását leírhatnám, olyan vicceseket mond minden nap :D

Fél 10 fele elmentek Legolandbe, ott találkoztak Franny-vel (akit július 1-jén műtöttek) és az anyukájával, hogy eszmét cseréljenek, illetve hogy Caroline elmondja a tapasztalatait. Én gyorsan kitakarítottam, majd 11-re bementem dolgozni. A péntek még mindig téma :) 3-ig voltam, majd hazajöttem, mert az volt, hogy akkortájt ők is hazaérnek, én letusolom Yasminit, majd jön Anna, és megmasszírozza. Hát, átmentem fél 4-kor, Matten kívül sehol senki. Kiderült, hogy csak később jönnek, Anna lemondva. Nem mintha jó lett volna nekem tovább maradni az irodában, mert pont eláztam volna, de azért egy sms-t dobhatott volna. Apuval megbeszéltük, hogy nincs szükségünk egymásra, úgyhogy határozatlan időre elvonultam. A szabadidőt és az ingyenes nemzetközi perceimet (anno a Wizzair-en adtak egy SIM-et, amit 10 fonttal feltöltve kaptam 50 percet) felhasználva felhívtam a mamáimat :) Aztán anyusékkal és nagynénémmel skype-oltam, majd meghallottam a kaput, hazajöttek.

Letusoltam Yasmint, egy kicsit dumáltunk, aztán Karenék elmentek. Ez volt az utolsó este most egy hónapig, amikor kettesben lehettek. Mi pizzát vacsiztunk a gyerekekkel (anyu rendelt nekünk), aztán megjött Grant, Matt másik bátyja, aki messze él. Én csak pakolásztam, néha beszélgettem Granttel, amikor Yasmin fontos telefonhívásokat kapott. Többek között Karen apukája, majd anyukája is telefonált neki. Karen és apu meglepően korán hazaértek, már fél 9-kor itthon voltak. Nem tudnak már kikapcsolni, bár ezen egy percig nem csodálkozom. Sorsfordító hetek elé nézünk... reméljük...

Egy kicsit még dumáltunk, aztán hazajöttem 9 fele. Bepótoltam a tegnapi blogot, majd megírtam a mai kis szegényes beszámolót. Közben ment a híradó, és két hír is megütötte a fülemet: egyrészt hamarosan sztrájkolhatnak a reptéri dolgozók, ami újabb zavart okozhat a cégnél is, aminek Matt nem örülne, x ezer km távolságból pedig főleg nem. Mondjuk csak a Heathrow-t és a Stanstedet érinti a londoniak közül, amiket nem annyira használ”unk”, ezenkívül még Edinburgh és Glasgow, ahonnan néha repülnek az utas”aink”. A másik, hogy megint csődbe ment egy utazási iroda, egy kisebb, birminghami központú...

Yasmini amúgy ma is nagyon szeretett, össze-vissza puszilgat, dumál, például ma is elmondta, hogy szerencsés vagyok, hogy ők kaját is adnak, hétvégmén is :) Annak ellenére, hogy Karen „főztje” gusztustalan, ezt ő mondta, mármint Yasmin :) Mostmár „be van sózva” rendesen a lelkem... Egy hét múlva ilyenkor már túl lesz a műtéten...

Itthon a blogolás után válaszolgattam e-mailekre. Most is írt egy magyar lány, hogy találkozhatnánk. Ha össze tudjuk hozni, én benne vagyok. Azért nem tudtam feltenni este ezt a bejegyzést, mert blog.hu-karbantartás volt... Negyed 1 körül feküdtem le.

Az egész nap tök jó hangulatban telt, egészen „korán” reggeltől. Fél 9-re mentem, és azt hiszem dél körül jöttem el. Megint megcsináltam a holnapi munka javát előre. Yasmin nagyon szeretett, a szokásosnál is jobban, kérdeztem is, hogy mit szeretne? :) Ugyanis a mai fura szeretet-kirohanásai kísértetiesen emlékeztettek drága hugicámra... :D Karennel dumáltunk jó sokat, énekelgettünk, stb. Mostmár tényleg minden az utazás körül forog. Itt köszönném meg a jótanácsokat, el is felejtettem, hogy tapasztalt világutazók is olvasnak :) Azt nem tudom, hogy kb. mennyi pénzt vigyek. Szerintetek? Mert Matt mondta (ezt már lehet, hogy írtam), hogy jobban megéri itthon váltani, mint kint kártyával fizetni. Na mindegy, majd Karen úgyis megmondja, hogy kb. mi mennyi. Azért jó volna vásárolgatni (állítólag lehet a környéken, autó nélkül is, és nem kell mindig Yasminnal lennem, elvileg majd „osztozkodunk” anyuval, mindkettőnknek szükségünk lesz szabadidőre... Karen addigra már ki lesz purcanva szerintem). A reptér miatt pedig már nem aggódom, majd lesz valahogy. Átfoglalni biztos nem fogunk, mindenki azt mondta a bulin este, hogy ezen ne parázzak, maximum megyek a következő járattal. Nem időre megyek, szóval belefér, és ha esetleg még egy repjegyet kell venni, az meg nekik fér bele. Azt mondták :)

Vissza a napomhoz: miután itthon végeztem, bebicikliztem Camberley-be. Első utam a sulihoz vezetett, de persze csak egykor nyitott az iroda, ez volt kb. 12:40-kor... Amiért jöttem: kártyák (szülinapi, good luck, get well soon, stb...), Sebastiannak valami ajándék (ha már Yasminnak vettem pénteken egy esernyős-kistáskás szettet), csomagolópapír. Természetesen megláttam, hogy az Accessorize-ban még mindig leárazás van, úgyhogy vettem egy-két dolgot, amiknek az árát eddig még akciósan is sokalltam, ám most még olcsóbbak voltak :) És itt folytatódott a bankos színdarab, ki tudja hanyadik felvonás...

Ugyanis kártyával fizettem, de először úgy nézett ki a dolog, hogy nem tudok. Nem utasították vissza a tranzakciót, de telefonon keresztül igazolnom kellett, hogy én vagyok a kártyatulajdonos, aztán meghagytak egy számot, amin hívjam fel a bankot, hogy lerendezzük az ügyet. Mi van már megint???? Gondoltam, és egyszerűbbnek találtam, ha bemegyek a bankba. Rájöttem, hogy ha elég indulat van bennem, és csak olyan szavakat kell használnom, amiket régóta tudok, akkor már nagyon jól megy a beszéd :) Gyorsan ledaráltam a kis sztorimat, amire a nő csak ennyit mondott: „Emlékszem, felismerlek!” Mondtam, hogy én is őt :) Vártam, vártam, összefutottam a kevésbé-kedves-sokak-szerint-nem-jó-anya Lisaval és a gyerekeivel. Aztán sorra kerültem, a nő el sem kérte a személyimet, merthogy ugye felismert :) kiderült, hogy mi volt, és most először megkövetem az HSBC-t :) A hétfői két foglalásom volt nekik gyanús, mert egyrészt szokatlanul sokat költöttem, másrészt a Malévos utalás, még ha fontban, az angol oldalukon is csináltam végig, nemzetközi tranzakciónak minősül, és nem voltak benne biztosak, hogy én voltam, tehát félig-meddig letiltották a számlámat. Miután végigmentünk minden tranzakción, hogy én voltam, én voltam, én voltam, valóban én vettem ki pénzt ekkor és ekkor... tehát a kérdések és a központtal folytatott telefonos egyeztetés után elvileg már minden akadály nélkül használhatom a kártyámat. És tényleg, rendeltem is a The Body Shoptól, kihagyhatatlan netes akciójuk van :)

A bank után aztán végülis elintéztem mindent, amit akartam, és s suliba is visszamentem. Érdeklődtem az ESOL után, erre mondja a nő, hogy ott csak EFL van. Mondtam, hogy ahhoz volt szerencsém, most mást szeretnék :) Hát, az nem náluk van. Mondtam, hogy OK, értettem, de akkor legyen szíves segíteni, és megmondani, hogy hol, mert azt hallottam, hogy az is a Camberley Adult Learning Centre-ben van, ami valóban több kisebb épületből áll. Mondta, hogy végülis tényleg van ESOL, de nem tudja megmondani, hogy merre. Ha-ha-ha. Mintha olyan marha nagy lenne az egész: kb. 6-7 épület, amiből kettő nagyobb, a többi kis faházacska, többségük tanterem. Nem mondta meg, úgyhogy körbebicikliztem a hatalmas udvart, és megtaláltam, ki is volt írva, hogy szeptember 13-án indulnak a kurzusok és 8-án van a beíratkozás.Felírtam a telefonszámot, majd utána kell kérdeznem, hogy mikor lennének az órák (ami gondolom csoportfüggő), van-e lehetőség hamarabb szintfelmérőt írni, stb... Tehát csak egy icipicit léptem előre suli-ügyben.

Jaj, még a plázában történt, amikor jöttem ki a WC-ről, ékes példája, hogy mennyire segítőkészek az angolok: előttem ment egy babakocsis anyuka a szűk folyosón, a kijárat felőli végén lévő mozgássérült WC-be pedig egy idős kerekesszékes nénit próbált betolni egy még idősebb, járni alig tudó, vékonyka bácsi. Minden rosszindulat nélkül mondom, hogy rossz volt őket nézni, mert kifele nyílt az ajtó, és nem tudta a bácsi megtámasztani az ajtót és tolni a nénit egyszerre. A babakocsis csaj csak cammogott, nemhogy egy másodperc alatt átlépett volna a babakocsi másik oldalára és segített volna... A többi emberről nem is beszélve, akik kb. 3 méterre álltak sorba a parkoló automatához... Másodpercek alatt látszott, hogy senki nem mozdul, és az is, hogy a bácsi nem fogja tudni oda bejuttatni magukat, úgyhogy segítettem.

Tehát a suli után hazatekertem, és már mentem is át Karenékhez, ahol már minden készen állt a bulira. A kedves Lisa érkezett először a lányokkal, majd szépen lassan mindenki befutott. Volt néhány számomra új ember is. Jó kis buli volt, pezsgőztünk, hot-dogoztunk, még Pauline vega-virslijéből is ettem, nem is volt rossz :) Poénkodtak velem a péntek miatt, Dave is viccelődött: van az a gyér minőségű kinti tenisz-szerű játék, amit múltkor tönkretett, és ami helyett most újat hozott... szerinte biztos magyar gyártmány....ha-ha-ha... merthogy persze pont jókor kaptak ki a magyarok az angoloktól barátságos meccsen :) Viszont most először dumáltam (mondjuk nem mintha szoktunk volna találkozni) Matt fiatalabbik bátyjával, aki beavatott a netes társkeresés rejtelmeibe :) Penny férjét is ma ismertem meg, ő főleg magamról kérdezett. Két ember kivételével szinte mindenkivel beszélgettem, na jó, három, mert a harmadik Yasminék unokatesója, a 18 éves lány, aki mások szerint is kicsit fennhordja  az orrát. Az apján és Pauline-ékon kívül most se nagyon tárgyalt senkivel...

Jaj, Pauline most is mondta mindenkinek, hogy milyen kedves vagyok, és mesélte a medencéhez kikötözős ötletét Karennek, csak hogy megtartsanak :) És mondta, hogy majd vigyáznak rám, amíg egyedül leszek :D Lisa szerint amúgy simán partizhatunk, amíg a többség nincs itthon. A medencét nem viszik :) Ja, azt is kiadták, hogy ha véletlenül jönnek a munkások, csak a kert sarkában napozhatok, és nem beszélgethetek velük sokat, nem ülhetek melléjük, mert akkor nem dolgoznak. Mondjuk ezek amúgy sem dolgoznak, már ha angol nemzetiségűek lesznek...

10 után a mag még kiült egy kis kávéval, Bailey’s-zel, whiskey-vel, ki-mivel :) Bert nagyon produkálta magát, annyit nevettünk, de sajna nem tudok mindent leírni, sok vicces történt az egész este folyamán. Komolyan, néha sajnálom, hogy nincs (majdnem) egész nap rámszerelve egy kamera, és nem látjátok, hogy mi történik velem, és nem halljátok-értitek, hogy miket mondanak nekem, mi folyik itt Angliában :))) Bár néha jobb, hogy nem így van :DD

Fél 12 felé mentek el a Lisak és családjaik, aztán egy kis pakolás után én is. Már nem volt kedvem blogot írni, ezért ma (csütörtökön) írtam ezt is. Most  van fél 10, és még meg kell írnom a mait is, ezért is nem terjedelmesebb a party-beszámolóm. Azt hiszem végül háromnegyed 1-kor feküdtem le.

Az egész az éjszakával kezdődött... hiába voltam álmos, még egykor sem tudtam elaludni, és igazából szerintem az egész éjszaka folyamán nem volt fél óra, amit egy huzamban aludtam volna. És Karen sem aludt, fél 5-kor ki is pattant az ágyból... Hajnalban az eső is elkezdett szakadni, így minden készen állt egy „csodás” naphoz.

Mivel a fizios csaj ma is jött fél 10-re, először rendbe tettem Yasy szobáját, aztán a ház többi részét, majd vasaltam, az anyu által reggelre! már frissen mosott ruhákat is. Karen közben elugrott otthonról, majd a fizio végeztével mindhárman elmentek, így fel tudtam porszívózni, majd dél fele eljöttem, és szerencsére egészen négyig nem is kellettem nekik. Úgy volt, hogy bemegyek Camberley-be (suliban érdeklődni, Yasminnak és Sebnek venni valami apróságot), de mivel az eső szinte megállás nélkül esett egész nap, maradtam. És amúgy is fáradt és nyűgös voltam, a gyomrom is égett valamiért, tehát How I met your mothert néztem, ami közben bealudtam...

Visszamentem, Yasmin kb. 10 perc alatt még jobban lefárasztott :) Anyu betette a bőröndbe az utolsó ruhadarabokat, cipőket, piperecuccokat, stb., teljesen készen állnak. Most nyomtatta ki Sam az e-jegyeket, és kiderült, hogy odafele csak félig-meddig szólnak egymás mögé a jegyek (2-2, mert nem kaphatták meg az egész 4-üléses első sort középen, lehet, hogy más kerekesszékes is igényt tart rá). Ezt próbálták lerendezni, nem sok sikerrel. Aztán felmerült apuban, hogy hazafelé jó lenne Sebnek, ha ablak mellé ülhetnének (az Economy-n, ahol mi megyünk, 2-2 ülés van az ablakok mellett oldalt, és 4 középen), dehát erre senki nem gondolt a foglalásnál, most pedig már késő. Azt pedig titokban kell tartanunk, hogy az enyém odafelé véletlenül ablak mellé szól, hazafelé pedig ugyanúgy Yasminék mögé, mint odafelé apuéké, egy ülés csúszással.

A repüléssel kapcsolatban tegnap elkezdtem egy kicsit aggódni, amikor a Bumerángban hallottam, hogy a szegedi csaj, aki a Királynőben részvételt nyert valamelyik világ-szépségversenyre, amit most Las Vegasban rendeznek, megrekedt a chicagoi reptéren (a világ állítólag negyedik legforgalmasabb repülőtere). Jó, neki a csomagjai is elkeveredtek, de akkor is... nevessetek, de elolvastam a délmagyaros cikket, és egy kommentező írta, aki már többször járt ott, hogy soha nem tervez úgy, hogy 90 percnél kevesebb idő jusson az átszállásra, mert még akkor is necces, ha az ember ismeri a terepet (állítólag vonatok közlekednek a terminálok között)... És nekem nem lesz másfél órám... Bár Sam azt tanácsolta Karenéknek (nekik 2 órájuk lesz), hogy intézzék el a vámvizsgálatot Chicagoban, én pedig csak St. Louis-ban... csak azt nem tudjuk, hogy ilyet lehet-e. Mert mindenki azt mondja (és így logikus), hogy azt akkor kell, amikor amerikai földet ér az ember lába, és az bizony Chicago. De lehet, hogy van valami, ami tényleg lehetővé teszi, hogy St. Louis-ban történjen ez meg, majd kitaláljuk.

Mostmár tényleg itt van az idő, mármint nekik... és ezt a kutya is érzi, mert nem akar leszállni sem róluk, sem rólam. Az agyamra megy. Már megkértek, hogy skype-on mindenképpen mutassam majd meg őket Thulanak :)

Még tegnap kaptam Karentől egy listát, tavaszi nagytakarítás lesz, ha elmentek. Illetve egy részét majd csak közvetlenül azelőtt csinálom, mielőtt a pasik hazajönnek. Matt már mondta állítólag Karennek, hogy az egy dolog, hogy ők ragyogóan tiszta házra jönnek majd haza, de azt nem tudja garantálni, hogy Yasmini és Karen is :) Még azt sem tudja, hogy kell használni a mosógépet, egy-két dolgot majd meg kell neki mutatnunk :) Karen szerint talán egyszer fognak porszívózni a majdnem két hét alatt...

Tegnap még volt egy vicces: vacsi közben Yasy megkérdezte, hogy amíg ők kint lesznek, ki fog nekem vacsit készíteni? Mondtam, hogy majd én :) „Dehát a munkaszerződésedben (ezt a szót használta!) benne van, hogy minden nap adunk neked vacsorát!” :)))) Mondtam, hogy ne aggódjon, biztosan nem fogok éhen halni :D

Na vissza a mai naphoz: elég korán letusoltunk, aztán vacsiztunk (halrudacskák sült krumplival). Yasmin megint mondta, hogy mostmár így, hogy maradok, ha jövőre hazalátogatok, elvinném-e, de komolyan. Anyut is megkérdezte :) Sebastian mondta, hogy: „Yasmin, szerintem olyankor próbál tőlünk menekülni.” :) Én csak annyit mondtam, hogy most nyáron is például alig volt időm a családra, nem hogy rá...

Azt hiszem 6 után jöttem el, itthon blogoltam, e-maileztem (tegnap írt egy spanyol fiú... nem, nem jött meg a José Armandom, nem az esetem, au-pair, és van barátnője :)

Anyusékkal skype-oltam jó sokat, aztán tusoltam, és úgy néz ki, hogy még éppen 11 előtt le tudok feküdni.

Holiday-idősámítás, fél 9-es kezdés, és semmire nem haladás egészen fél 11-ig, amikor is mindenki felkerekedett és végre volt értelme nekifogni a dolgoknak :) Innentől számított 2 órán belül be is fejeztem mindent, ami a hétfői tevékenységeim közé tartozik. Előtte pedig csak rohangáltam Yasminnak ezért meg azért, beszélgettem anyuval, néztük Yasmin új videoját, az elkészült interjút (https://www.youtube.com/watch?v=bUOo2xeA0cc szerintem nagyon jó lett, igaz a csirkémet megverte az amerikai „gyorskaja” :) Lisa lányai segédkeztek, szerintem nagyon jól áll Jessicanak a riporter-szerep, és mint kiderült, a suliban csinál is valami hasonlót.

Szóval ilyenekkel foglalatoskodtunk délelőtt... és például huszadjára is megbeszéltük, hogy szombat reggel biztos, hogy elbúcsúzom tőle, stb...

Mostmár tényleg minden az utazásról szól, nem is csoda. Karen már péntek estére szinte mindent bepakolt a cipőkön kívül, tőle szokatlanul szervezett :) persze ez is érthető. Már sokadjára mondták, hogy nem kell sok cucc, célozva ezzel arra a mennyiségre, amivel hazautaztam nyáron :)) főleg apu aggódik, de tényleg megpróbálom beszabályozni magam, hazafele is hozni kell valahol a cuccokat. Megbeszéltük a heti menetrendet is, és az utazásra visszatérve megállapodtunk, hogy valószínűleg az a legjobb, ha én is váltok majd itthon dollárt, és a kártyát csak akkor használom, ha elfogyott a pénzem :) Bár ennek még azért utánajárok.

Miután fél 1 fele befejeztem a takarítást, beszéltem Orsikával, és lefoglaltuk az októberi jegyeket nekik, úgyhogy mostmár biztosan jönnek :)))) Aztán magamnak is lefoglaltam a karácsonyit. Lehet, hogy túl korai, de az árak már most is ijesztően magasra csapkodtak néha (biztos lesznek még alacsonyabb időszakok, de nem baj), és pár napja már a Malév olcsóbb volt az EasyJetnél, a Wizzairnél pedig még inkább, az a legdrágább (tudom, hogy 32kg-t lehet vinni áprilistól)... Karennel is megbeszéltem. Egy icipicit több, mint 2 hétre megyek haza: december 18-án megyek és január 2-án kora reggel jövök vissza, ami jó, mert mint kiderült, Yasminnak 3-ától fizioja van... Azért durva, hogy nem kevés híján kétszer annyi volt a karácsonyi jegyem most, mint Orsikának az októberi...

Egyébként éppen a foglalás közepén értek haza, anyu tovább is szaladt, mi pedig csobbantunk egyet. Kicsit felhúzott Yasmin azzal, hogy amíg én hazaszaladtam a fürdőruhámért, ő egyedül beleugrott a medencébe. És nem értette először, hogy miért nem örültem neki, mert szerinte már elég nagyok ahhoz, hogy egyedül pancsizzanak, és nevetséges, hogy állandó felügyelet kell nekik... Na mindegy, jót hülyéskedtünk, elszakítottam/kilyukasztottam a Karen szerint valaha volt legrosszabb felfújható kisfotelt, amin nem lehetett megmaradni :) Tényleg mindent tönkreteszek, mert aztán a kezemben maradt az egyik úszószemüveg szára (vissza lehet tenni) :))))

Ja, közben valamikor volt itt egy nő, annyira nem volt szimpi, valami régi ismerősük, aki most Amerikában él. Nem is volt sokáig szerencsére... Fürödtünk még egyet, majd megvacsiztunk kint, a változatosság kedvéért tésztát ettünk. Vacsi után elpakoltam kint/bent, dumáltam anyuval, apuval, a rengeteg ruhát is elpakoltam, és fél 6 előtt eljöttem. Gyorsan elkészültem, 6-ra mentem dolgozni.

A péntek estéről mindenkinek jó élményei vannak, ez tényleg egy ilyen kis „csapatépítő” volt... bár nem tudom, hogy mennyire szeretnék egy ilyen csapat tagja lenni :) És a legfonosabb: ma tanultam valami újat (Sam mondta is pénteken, hogy mostmár több dolgot meg fognak tanítani, látják, hogy megy minden... na meg Matt mondta, hogy megkérte őt, inkább ez lehet az ok). No mindegy, anyuskám, jelentem úton vagyok a belső ellenőrség felé! :)))) Na azért nem olyan komoly dologról van szó, csak ezentúl én fogok Kay-nek (néha Louanne is besegít) segíteni (egyelőre a könnyebb) foglalások ellenőrzésében, hogy a rendszerbe helyesen kerüljön be minden adat, lehetőleg ne egy hónap különbséggel legyen lefoglalva a szállás és a repjegy, stb... Igen, ebben vétett hibát Kay, és párszor Louanne, és ha olyan volt, hogy repjegyet kellett küldenünk, akkor észrevettem, ha nem, akkor nem... Bár tényleg könnyű ebben hibázni, remélem mindig figyelmes leszek :)

Fél 10-ig voltam bent, de gyorsan eltelt. Cheryllel megkaptuk Toddtól, hogy olyan, mintha ikrek lennénk, csak egy kis különbséggel :)

Gyorsan hazabicikliztem. Tök fura volt, már régen voltam így este, és nem számítottam rá, hogy már ismét sötét van ilyenkor. Olyan kár, hogy vége lesz a „nyárnak”. Bár ma nagyon jó idő volt, és augusztus utolsó két hete is nagyon szépnek ígérkezik... na majd kiderül.

Itthon blogoltam, videokat nézegettem, és basszus a tv-ben (sokszor csak úgy megy, hogy halljak valami duruzsolást), mikor egyszer oda is néztem, azt hiszem azt a filmet láttam, amitől egyszer kiskoromban nagyon megijedtem (anyáéknál elaludtunk, és éjszaka ez ment, mikor felriadtam), és azóta is néha felvillan egy kép az agyamban belőle: Total recall - Az emlékmás című szuperprodukcióról van szó. Lecsekkoltam, és mivel ’90-es film, simán lehet ez... Apropó TV: itt nagyon nyomják, hogy szerdán a magyarok elleni barátságos meccsen bizonyíthat először az angol csapat a vb óta... nem tudom, hogy meddig tart majd a búcsú-parti, és tudok-e valamennyit nézni belőle... nem hiszem, bár lehet, hogy nem is baj :)

Jaj, megint mindjárt egy óra, egyszerűen nem tudom, hová lesz az idő...