Eredetileg más címet szántam a bejegyzésnek, de miután negyed órát kellett töltenem azzal, ami amúgy 1 perc, inkább megváltoztattam...

Este még dumáltunk Karennel, na meg vasaltam egy kicsit, amíg ő csinálgatta a mai videot: https://www.youtube.com/watch?v=lUcEy7JPqbM. Azt hiszem éjfél körül feküdtünk le végül. Reggel pedig háromnegyed 7-kor ébredtünk, és anyáék kb. már rögtön hívtak is skype-on, még ki sem nyilt a szemem :)

9-re a kórházban voltunk, készen a fiziora. Hát... anyu nem volt elragadtatva Yasmin mai teljesítményétől... mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy az idő több, mint fele (összesen) azzal telt el, hogy próbálták méretre állítani a „szobabiciklit”, mert Yasmin ki akarta próbálni, annak ellenére, hogy a programban nem volt benne... aztán csomó idő eltelt, mire „bekötözték” abba az emelőbe, ami tartja a járógép felett... Egyébként én el voltam ájulva a kórháztól: hatalmas (12 szint), kiépített tetőterasz gyönyörű kerttel, mindenhol kézfertőtlenítő, minden színes.... kár, hogy otthon erre nincs pénz...

Fizio után anyu kicsit netezett a kórházban lévő „könyvtárban”/DVD-kölcsönzőben, mi pedig addig körülnéztünk Yasminnal. Ekkor kezdett el kint esni :) A kórházból reggelizni vezetett az utunk... elsétáltunk egy pár utcányira, aztán az apartman alatti pékségben kötöttünk ki :) Isteni jalapenos bégelt ettem krémsajttal :)

Itthon nagy nehezen sikerült átmásolnom a régebbi képeket Yasmin gépéről az enyémre (nem akarom részletezni, de egyre furább dolgokat csinál a laptopja)... Aztán én vasaltam, pakolásztam, anyu pedig csinálta a videót, 4 óra felé pedig elment a kórházba a bicikliért.

Estefelé aztán ők elmentek biciklizni, én pedig a családi szobában feltöltöttem youtube-ra a videót, hogy ne este kelljen lejönni miatta (kiakaszt a gyenge net az erkélyen, ott nem lehet ilyeneket :) Itthon aztán találkoztunk, Yasmin rengeteget tekert magától, ma volt a legügyesebb, már ami a biciklizést illeti.

Úgy volt, hogy vacsizni megyünk a többi SDR-családdal, de többeknek sem jó, így áttették holnapra, és „csak” a szomszédba mentünk át vacsizni: burgert. Nagyon fincsi volt, isteni jeges margharitát ittunk hozzá. Fél 8 fele jöttünk haza, iszonyat fáradtak vagyunk mindannyian... biztos az idő miatt is, ma nem sokat sütött a nap sajna... bár hideg nem volt szerencsére. A pincérnő amúgy nagyon kedves volt, velem most találkozott először, de a többieket már „ismerte”, sokat jártak ide az elmúlt hetekben. Megkérdezte, hogy vagyok-e 21, azt mondta, hogy 17-nek nézek ki :) Úgy szeretem, hogy babaarcom van :))) ... még ha a bőröm nem is baba sajnos... Na mindegy, remélem, hogy 30 évesen is maximum 25-nek nézek majd ki :D

Yasmin megfürdetése után átengedtem anyunak a gépet, én vasaltam, pakoltam, aztán megnéztünk egy filmet. Egy csomó közül választhattunk, kiválasztottuk, hogy „vásárlás”, és elkezdődött :) A Remember me-t néztük. Jó volt, de nem a legérthetőbb filmek közé tartozik, mármint némelyik szereplőre még anyu is mondta, hogy alig érti, hogy mit mond, annyira nem artikulál :) Éjfél körül feküdtünk le, és fel akartam tenni a bejegyzést, de annyira szakadt az eső, hogy nem akartam kijönni az erkélyre...

Én is várom már, hogy menjünk haza... az alaphelyzetet súlyosbítja a laptop-helyzet, ugyanis Yasmin még mindig mérges anyura, amiért tönkretette a gépét. És sajnos egy laptop nem elég hármunknak: írni a blogokat, csinálni a videókat, anyu e-mailjeit intézni, és Yasmini is szeretne zenét hallgatni, msn-ezni, stb... úgy, hogy főleg az utóbbi két napban még annyira sem működik jól a net kint, mint eleinte...kb. 2 percenként újra kell csatlakozni... Elég szomorú, hogy ide jutottunk/jutottam, hogy a hülye gép ennyire meghatározza a mindennapjaimat... Ja, és ugyebár az idő is elromlott, úgyhogy emiatt sem fáj a szívem, hogy itt kell hagyni St. Louist.