Este végül egy előtt feküdtem le, csak úgy elszaladt az idő. Annyira jó volt az ágyamban aludni... bár egyszer majdnem leestem, nyilván nagyon hozzászoktam, hogy Thula miatt az ágy szélére szorultam mindig :)
8 előtt átmentem, és mivel Mattet nem találtam, Seb pedig még szundikált, elvittem Thulát egy utolsó sétára. Otthon aztán megbeszéltünk mindent apuval, amit kellett. Kaptam pénzt, megmutogatta, lerajzolgatta, hogy mi hol van. Én is megmutattam mindent, amit kellett: a skype-ot, a mosógépet, és a medencetakarítást, és elmondtam mindenhez az instrukciókat, úgy mint mikor melyik kuka, mennyi kutyakaja, mit hova tettem, stb.... Elég vicces volt megtanítani, hogy hogy használja a saját cuccait :D Sok dolgom nem volt amúgy, mert a bőröndökből szépen ki volt pakolva minden mire odaértem, apu cuccai már el voltak rakva, így csak eltettem a maradékot a szekrénybe, illetve a vasalnivalók közé. Apu pólóit ki is vasaltam később, mert volt időm.
Fél 10 felé azért már felébresztette Sebastiant (beküldte Hollyt:), hogy ne aludjon túl sokáig, mert este aztán megint fent lenne vagy 1-ig, és holnap van a fontos tenisz-meccs. Kicsikém megmutogatott mindent, amire tegnap este nem került sor. Sütöttem neki palacsintát, és mondta, hogy kint is ettek kétszer, de az enyém a legeslegjobb, amit valaha evett, be is vágott vagy 5-6-ot most is. Aztán nagy nevetgélés közepette megmutattam neki, hogy hogy kell kivenni a fiókból a pólót úgy, hogy a többi is hordható állapotban maradjon... azaz ne úgy nézzenek ki később, mint amit a kutya szájából húztak ki...
Matt egyébként aranyos volt, rengetegszer megköszönte, hogy elpakoltam mindenhol, és mondta, hogy már figyelmeztette Sebastiant, hogy tartson rendet, mert ellenőrizni fogom, mikor visszajövünk, és fizetnie kell, ha kupi van :) Amúgy Seb is meköszönte, hogy rendszereztem a kacatos fiókjait is :D
Mint már írtam, vasaltam egy kicsit, aztán 11 előtt elvonultam készülődni. Gyors hajmosás, piperecuccok bepakol, és délben indulás. Nobby-val, Matt taxisával. Egész jól elbeszélgettünk, na nem egész úton, de egy darabig igen. Fél egykor már a Heathrow-n is voltam. Hatalmas...Nagyon könnyen megtaláltam mindent. Mivel még csak fél 1 volt, a gépem pedig fél 5-kor indult, először megkérdeztem az American Airlines jegyárusító-info irodájában, hogy becsekkolhatok-e már. A pasi mondta, hogy persze, aminek örültem, mert nem is kellett sorban állnom. Egy nagyon fura akcentusú, meghatározhatatlan nemzetiségű pasihoz kerültem, aki rendesen kifaggatott.
Ilyeneket kérdezett, hogy enyém-e a bőrönd, és a tartalma. Van-e benne olyan, amit valakitől ajándékba kaptam/valakinek ajándékba akarok vinni? Milyen elektronikai cikkek vannak a nagy bőröndömben? (Semmi.) Milyen elektronikai cikkeim vannak a kézipoggyászomban? Mióta vannak ezek meg nekem? Miért megyek az USA-ba? Voltam-e már ott? Van-e ESTA-m (a vízummenteséges belépési engedély); hol fogok lakni?; mikor jövök vissza? Most ezek jutnak eszembe, de lehet, hogy kérdezett mást is...
Ez ilyen elő-check-in volt, ezután jött a „rendes”. Itt egy fiatal indiainak kinéző srác volt. Ő is kérdezett egy csomó mindent, az apartman címét elkérte, be is írta valahova. Kérdeztem, hogy szerinte elérem-e a csatlakozást? Azt mondta, hogy ha minden jól megy, van esélyem :D
Innen mentem a biztonsági ellenőrzésre. Itt sem kellett sokat várni, kb. 2 percet. Nem tudom hogy megy itt ilyen gördülékenyen minden, pedig rengetegen voltak.Ezúttal nem pakoltatták ki a kistáskámat, minden rendben volt, jöhettek a boltok :)
Tudom, hogy már sok parfümöm van, de ti meg azt tudjátok, hogy nem hagy nyugodni, hogy még mindig nincs zöld Be Delicious-öm, és amikor megláttam, hogy akciós... Innen egyébként felhívtam Mónikámat, és felköszöntöttem a szülinapján, neki tartogattam az utolsó 5 ingyenes percemet :D
Ezután leültem, blogoltam egy kicsit, majd nézelődtem és várakoztam tovább, egészen negyed 4-ig, amikor is megnyitották a kaput. Itt három ponton kellett megmutatni a papírjaimat. Megkérdezték, hogy végig velem volt-e a kézipoggyászom, és egyebek. Innen újabb fél óra várakozás következett, és végre felszállhattunk a gépre. Nagy nehezen megtaláltam a helyemet, ablak mellett, közel a WC-hez. ÉÉÉÉs: senki nem ült mellettem... egy darabig persze, úgy másfél óráig. Hát, egyetlen helyes pasit láttam beszállás előtt, kettővel előttem ült az ablak mellett, de aztán rájöttem, hogy nem is olyan helyes. Közvetlenül előttem viszont két pasi ült, akik közül amikor a belső elment WC-re, a külső megszólított, és egy kicsit beszélgettünk. És rájöttem, hogy ő viszont helyes :) Aztán amikor a belső visszajött, visszaült a helyére, hátrafordult, és megkérdezte, hogy mellém ülhet-e. A számból elhangzó igen volt a mai nap legrosszabb döntése. Egyiptomi volt és szinte egész végig keresztény hittérítőt játszott. Igen, keresztény... Közben a mögöttünk ülő nő rosszul lett, hányt is szegény, rázta a hideg, stb... orvost is hívtak hozzá, szerencsére volt az utasok között kettő is.
Na de vissza hozzám. Az egyiptomi pasi elment, a másik fiú pedig hátraszólt, hogy élvezem-e a beszélgetést? :) Ja, azt elfelejtettem, hogy amikor az egyiptomi pasi éppen még háttal volt nekünk, mielőtt leült mellém, Tom átnyújtotta a két ülés között az elérhetőségeit egy kis cetlin :) Tehát az egyiptomi pasi elment, Tom pedig felajánlotta, hogy mellém ül. És mint kiderült, az elejétől ezt akarta... Mondta, hogy számolta az üléseket, és úgy számolta, hogy pont mellém szól a jegye, de nem :) Beszélgettünk, de nem végig, tanulnia kellett. Néha azért tartott szünetet. Én elkezdtem How I met your mothert nézni a laptopon, amíg bírta az akksi, és a második résznél ő is becsatlakozott. Aztán odaadta az iPadjét, így tudtam nézni rajta a következő részeket :)
Igazából nagyon gyorsan eltelt ez a 9 óra. A kajáról nem nagyon nyilatkoznék, az ebédről csináltam képeket. Csirke, rizs, valami gusztustalan sárga szószban kis répaszerűségekkel, egy kis keksz, vaj, saláta, stb. Vacsira egy kis szőlő volt és pizza... Felejthető. Végig narancslevet ittam, mert a borért fizetni kellett volna :)
Ja, és nem is én lennék: amikor először levettem a táskámat, sikerült leejtenem valaki másét... szerintem laptop is volt benne, dehát milyen kedvesek az amerikaiak, nem szólt egy rossz szót sem a bácsi :)
8 előtt landoltunk, és szerencsére Tom tudta, hogy mi merre van, ami jó volt, mert 9:05-kor már a St. Louis-ba tartó gépen kellett lennem. Viszonylag gyorsan átjutottam az első ellenőrzésen, volt egy tök bunkó meghatározhatatlan nemzetiségű biztonsági ember, aki nem túl kedvesen rámszólt, hogy álljak közelebb az előttem várakozóhoz. A nő már egy fokkal kedvesebb volt, aki ujjlenyomatot vett az összes ujjamról, lefényképezett, és kérdezett néhány dolgot. Amikor meghallotta, hogy au-pair, jött, hogy akkor kell munkavállalási engedély... mondtam, hogy nyugi, angol család au-paire vagyok. Ezzel meg is voltunk, simább volt, mint a Heathrow-n :)
Tom is pont végzett, összeszedtük a cuccunkat, ott eligazított egy nő a csatlakozással kapcsolatban, aztán ledobtuk a bőröndömet, hogy feldobhassák a St. Louisba tartó gépre. Innen elkísért a vonathoz, és ott elváltak útjaink. Nagyon rendes volt, mert felajánlotta, hogy szóljak, ha nem érem el a gépet. Velem marad, hogy ne legyek egyedül. Na mit mondtam nektek arról, hogy helyes fiúval fogok találkozni a gépen? :) Nem mintha ez a jövőre nézve bármit is jelentene, de megédesítette a napomat :)
A vonat gyorsan ott volt a hármas terminálon, leugrottam és rohantam. Gyorsan megkérdeztem egy AA-emberkétől, hogy ugye csak a biztonsági ellenőrzésen kell átmennem? (A beszállókártyámat még a Heathrow-n megkaptam.) Jól gondoltam, úgyhogy rohantam tovább... kicsit elkeseredtem, amikor megláttam a sort... de viszonylag gyorsan haladt. Sorra kerültem, és persze elfelejtettem levenni az övemet, úgyhogy becsipogtam. Második nekifutásra már sikerült. Fel sem öltöztem rendesen, csak rohantam a kapuhoz, amiről nem tudtam, hogy milyen messze volt. Amikor a sorban előttem állókat megkérdeztem, azt mondták, hogy nincs messze, de azért jobban teszem, ha rohanok :) Tehát rohantam, ismét... Mikor lihegve odaértem kb. 55-kor a 21:05-ös járatra, közölte a pasi, hogy „4-es csoport? még nem kezdtük meg a beszállítást...” De elmondhatom, hogy pontosan egy óra alatt csináltam meg: a landolástól a másik kapuhoz érkezésig. Ami valószínűleg nem ment volna, ha ez nem este 8 és 9 között, hanem mondjuk délután történik. Sehol nem voltak vészesen sokan szerencsére.
Itt már azért elég fáradt voltam. Otthoni (angol) idő szerint ekkor már hajnali három volt. Semmi alvással, egy helyben üléssel azért fárasztó volt... Majdnem el is szunnyadtam, de igazából az az egy óra pillanatok alatt eltelt.
Leszálltam, begyűjtöttem a cuccomat, megkerestem, hol kell kimenni a taxikhoz, beszálltam egybe és kb. 20-30 perc múlva már az apartmanban voltam. A taxis egyébként kicsit ijesztő volt, mármint nem volt túl barátságos, vagy csak rossz napja volt. És nem igazán tudta, hogy hova megyünk... úgyhogy nekem is néznem kellett a házszámot és egyebeket... ami nem volt baj, mert itt is majdnem lecsukódtak a szemeim.
Tehát háromnegyed 11 felé megérkeztem (tök drága volt a taxi amúgy). Karen pont kinézett az erkélyen, amikor sétáltam az apartman felé :) Örömködtünk, aztán dumáltunk egy órát kb. egy sör társaságában. Szegény Yasmini 10 perccel azelőtt aludt el, mielőtt megérkeztem. Meg akart várni, de nem bírta tovább. Próbáltunk netet varázsolni, de az én gépem, csak úgy, mint apué, nem működik a vezetékkel. Yasminét pedig anyu leöntötte vízzel, és a billentyűzet teljesen meghalt... vettek egy billentyűzetet, úgyhogy a legtöbb dologra lehet használni a gépet, de ha írni akarsz (e-mailt, bejegyzést, stb.), akkor bizonyos betűk maguktól mennek sorozatosan, és nem lehet leállítani. Próbáltuk őket „kiakasztani”, de nem ment...
Éjfélkor letusoltam, és ágynak dőltem abban a reményben, hogy legalább 8 órát sikerül aludnom... Hosszú út állt mögöttem, ajtótól ajtóig 17 óra telt el...
Elég részletes a beszámolóm, de nem vagyok megelégedve magammal... több vicceset és egyéb részleteket is bele akartam írni, de így is sokadik nekifutásra sikerült befejeznem, és elég fáradt vagyok (szombat este van), úgyhogy ez így sikerült...
Utolsó kommentek