Reggel nem apu vitte a gyerekeket, mint minden szerdán, mert ma is korán bement az irodába. Yasmin felöltözve a WC és a konyha között félúton nyúlt a földön, Seb már karatecuccban volt, és szinte már indultak is. Én Yasyval maradtam, aki ma anyának is elmondta, hogy fura vagyok, az eddigieken túl többek között azért, mert magyar billentyűzet van a laptopomon :)
Gépezett, úgyhogy tudtam haladni a dolgommal. Karen is hazajött, megmutatta a legújabb videot, amit tegnap csinált. Kicsit még alakítani kell rajta, de jó lesz :) Elmentek suliba, majd Karen elszaladt az irodába, hogy segítsen találni valami olyan oldalt, ami talán megfelel a fiziosoknak. Találtak is, a blogról eljuthattok oda, ha érdekel titeket.
A mai pluszom a hűtőtakarítás volt. Rendesen kipucoltam most is, elvoltam vele egy ideig, közben anyuval is beszélgettünk. Megmutatta, hogy hogy kell ki/bekapcsolni és állítani a jacuzzit, hogy ha kedvem lenne hozzá. Hát volt. Ja, egyébként Yasmin szerint azért is fura vagyok, mert hétfőn nem akartam belemenni a medencébe rögtön, hanem elgondolkodtam rajta. Mondta, hogy „nem minden au-pairnek van ám otthon medencéje...” Ezzel tisztában is vagyok, csak attól még nem mindig, hogy kedvem legyen úszkálni vele.
Szóval végeztem a hűtővel, aztán bepaníroztam egy kevéske sajtot. Ugyanis a változatosság kedvéért ma is rántott husi lesz, és mivel Yasmin már mondogatja egy ideje, hogy megkóstolná a sajtot, egy-egy kis darabot sütöttem kóstolónak. Aztán csináltam egy kis tartármártás-szerűséget is, majd felhúztam Yasmini ágyneműjét.
Mivel Thula elviselhetetlenül sírt, dél körül elvittem sétálni. Ráértem, szép idő volt, jól esett. Hazajöttem, kiültem a laptoppal a kertbe, és bejegyzést írtam. Aztán úszkáltam egy csomót, beültem a hot tubba is, ami jól esett, mert ha feltámadt a szél, elég hűvös volt. Amúgy pedig nézegettem a repülőket, mert ma kb. 2 percenként szálldostak felettünk... Mikor meguntam, bejöttem, és elkezdtem előkészíteni a husit. Megjött Seb, persze éhesen, aztán apu is, majd a család többi része is befutott. Addigra megsütöttem mindent. Yasmini nem volt megelégedve a sült krumplival, mert szerinte nem túl jó, mert túl nagyok, és vagy háromszor megkérdezte, hogy én csináltam-e. A végén már válaszoltam neki, hogy a sütő csinálta. Merthogy Pauline vette még SOS múlt héten, anyu sosem vesz ilyen vastagot. A sajttól meg nem voltak elájulva a gyerekek, merthogy túl erős. Hát basszus, a legenyhébb cheddarból csináltam, ami létezik. Mindig ezt tesszük mindenbe, sőt, a gyerekek is simán megeszik az erősebb sajtokat is :) Itt én vagyok az egyetlen, aki nem igazán szereti az ilyeneket :) De a rántott sajt a lehetőségekhez képest rántott sajt ízű volt, nekem ízlett, és anyuéknak is. Bert pedig most esett át a rántott-husi-keresztségen, és nagyon dicsérte.
Yasy-nak egyébként megint nem volt túl jó napja, megint végigbőgte az egészet. De úgy, hogy többek között már egy négyéves, ugyancsak CP-s kisfiú is mondta, aki ezerszer keményebb nála, hogy nem bírja elviselni a folyamatos bömbölést, vigyék ki onnan Yasmint... Karen számára is világossá vált egyébként, hogy túl sokat segít/segítünk neki itthon. Én persze azt csinálom, amit mondanak, Karen a legszigorúbb, Matt pedig a leglágyabb hármunk közül. Karen ma megkért, hogy tudnék-e péntek reggel palacsot csinálni, mert az a suli utolsó napja, és biztos örülnének neki. Úgyhogy mondtam Yasminnak, hogy ha holnap nem sír, kaphatnak palacsintát pénteken. Először nagyon megörült, mondta, hogy jó, megpróbál nem sírni, de aztán mondta, hogy tudja, hogy van croissant is, ő azt is szereti, és akkor mégiscsak sírhat egy kicsit, mert anélkül nem bírja ki... tehát kénytelen lemondani a palacsintáról egy kis sírásért :)
Megvacsiztunk, elpakoltunk és beszélgettünk Karennel, közben Yasmini úszott egyedül (apu vigyázó szemei azért ott figyeltek a medence partján). Letusoltam, aztán anyuval közösen intéztük az öltözést-hajszárítást. Elmentek anyuék, én pedig olvastam Yasminnak egy kicsit, aztán nagy nehezen ágyba tettem őket. Nem akart fogat mosni Yasy, mert azt mondta, hogy nem szoktak este, és ha belegondolok, tényleg nem igazán szoktak, az egyik bizonyíték erre, hogy a fogkefék és fogkrém reggelente mindig a szekrényben van...
Lefeküdtek, én bejegyzést írtam, és szülifelit töltöttem le, meg is néztem két részt. Yasminhoz csak egyszer kellett bemennem, átfordítottam, Sebastian pedig cselesen még játszott egy kicsit az ipodján, de elrakattam vele. Karenék 10-kor hazaértek, én eljöttem és folytattam a szülifeliket.
Nem tudom, hogy mi van velem mostanában, de úgy érzem, hogy fele annyi energiám van, mint szokott lenni. A hülye időjárás mellett biztos az is rányomja a bélyegét az „állapotomra”, hogy elmentek a lányok, és már nincsenek megszokott pubozós péntek estéim és csajos hétvégéim... sajnos... És nincs hangulatom új embereket keresni, mivel sosem tettem. Eddig mindig csak engem találtak meg :) Karen már aggódik, ma is mondta, hogy muszáj erőfeszítéseket tennem, ha szeretnék valakit. Jó lenne valaki itt a faluban, vagy Frimley-ben, akivel csak úgy ki lehet ugrani a kedvenc pubunkba... Jó volt az egyedül is, volt társaságom, de nyilván nem ugyanaz. Biztos könnyebb lenne egyébként barátokat találni, ha bent laknék Camberley-ben mondjuk, de ezt a környezetet és nyugit, na meg a családot tuti nem cserélném el semmire és senkikre :D Még így sem, hogy amiatt, hogy mindenhova biciklivel megyek, nem vehetem fel a kis nyári ruháimat, nem öltözhetek úgy, ahogy egyébként tenném, nem vihetem azt a táskát, amit egyébként vinnék, stb.
Visszatérve arra, amiről tegnap is írtam, hogy sokszor halogatom a blogírást... mert gyakran szívesen kifejteném a véleményemet egy kicsit bővebben bizonyos dolgokról, de amikor este fél 11 előtt hazaérek, és elkezdem írni, egyszerűen csak arra tudok gondolni, hogy haladnom kell, mert megint egy óra lesz rám, és reggel nem tudok majd felkelni. Írhatom másnap, harmadnap, de akkor felhalmozódik, és az már nem ugyanaz... Bár mostanában már voltak elmaradásaim :) Írhatnék csak hetente, de akkor félek, hogy egyszercsak elmaradoznának az írások... Dehát én választottam, hogy az irodában is szeretnék dolgozni, és szeretek is, főleg ilyenkor, amikor sok a történés (még ha ez Mattnek nem feltétlenül is jó). És ott általában nem érzem, hogy már 10 óra van, a biciklin meg pláne nem... csak itthon... Nem beszélve a pénzről, ami ugye mindig jól jön. Csak amikor hallom, hogy mennyi helyre elmennek más au-pairek, buli az egész kintlét... akkor kicsit irigykedem. Nem ez a legjobb szó, de valami hasonló érzés fog el. Én is eljutok sok helyre, de vasárnaponként olyan jó lenne csak aludni mondjuk 9-10-ig, és csak pihenni, filmet nézni. De akkor mikor kirándulok, mikor nézem meg azokat a helyeket, amiket felírtam a listámra? :) Jaaj, nehéz ügy ez, de nem reménytelen :D
Ami még elkeserít, hogy úgy érzem, hogy alig tudok jobban angolul, mint mikor idejöttem. Többet kellene tanulnom, jobban mondva: tanulnom is kellene, ha szeretnék fejlődni. Tudom, hogy csak rajtam múlik :) Mert nem kifogás, hogy sokat dolgozom itt is-ott is... de amikor van egy-két óra szabadidőm napközben, akkor nincs kedvem, este meg pláne, elég időmet elveszi a blogolás is...
Na most jól kipanaszkodtam magam, holott semmi okom rá :)
Utolsó kommentek