Először is köszönöm az ismeretlen kommentelőnek a kedves szavakat, igazán jól esik az ilyen a lelkemnek :) Eredetileg a családnak és ismerősöknek kezdtem írni ezt a blogot, de örülök, hogy „ismeretlenek” számára is érdekes :)) Szóval még egyszer köszönöm!

És most jöjjön a beszámoló, a valószínűleg valaha volt leghosszabb bejegyzésem: Nem is tudom, hogy mivel kezdjem, annyi minden történt... és olyan gyorsan eltelt. Nem gondoltam volna, hogy a tegnap kivételével szinte egy percet sem töltök majd otthon... Tényleg mindig mentem valahova, szegény anyuskám is csak akkor tudott velem beszélgetni, amikor vasárnap délután elmentünk a vásárhelyi strandra. Valahol sejtettük, hogy ez lesz... Aludni sem sokat aludtam, bár ez is várható volt, nem éppen a pihenésről szólt ez a néhány nap. És mondanom sem kell, hogy a lángos-, töki pompos és pizzaprojekt is kudarcba fulladt...

Szerencsére hugicámmal elég sok időt tudtam tölteni, kísérgetett engem Szegedre. És milyen jó volt :) Elintéztük az orvosokat, szemüveg-orrtámasz-cserét, elemcserét az órámban, és minden apróságot még, amit akartam, ettünk-ittunk, jól éreztük magunkat. Shoppingoltunk is, de nem vásároltam sokat, csak egy kis ruhácskát vettem magamnak jutalmul, amiért a fogorvos mindent rendben talált, és megmaradt az arra szánt pénzem :)

Apropó pénz: nem is én lennék... Szerdán ugyebár elég jó pénzért megszabadultam a fontomtól, cserébe kaptam jó sok magyar forintot, amit természetesen nem a pénztárcámba tettem. Csütörtökön, amikor mentem a nőgyógyászhoz, már a domaszéki buszmegállóban észrevettem, hogy nincs nálam pénz (nem tettem át semennyit a pénztárcámba), illetve amennyi van, még buszra sem elég. Szerencsére Orsi velem volt, meg is kértem, hogy majd vegyen ki pénzt, és adjon kölcsön a nőgyógyászra. Volt még egy pár apróság, amit be kellett szereznünk, és mindenhol Orsi fizetett kártyával, mert közben már elfeledkeztem a nőgyógyászról, és mondtam, hogy akkor ne vegyen ki, inkább fizetgessen kártyával. A pénz-sztori majd folytatódik, de más is történt közben: az 5-6 éves, épp a buszon befelé általam agyonra dicsért türkiz papucsom elszakadt egy turiban, ugyanezen a napon. Keresgéltünk szép papucs után (ott a turiban), de nem találtunk, és egyébként is előtte nap már kinéztem egy másikat egy cipőboltban, csak sokalltam az árát... Úgyhogy megkérdeztem a csajt, hogy nincs-e valami olcsó strandpapucs, vagy bármi olcsó, amiben el tudok menni a cipőboltig? És volt, úgyhogy elmentünk a cipőboltba, ahol aznapra leakciózták a pacskert, szóval ezt még inkább jelnek vettük, hogy meg kell venni... Ezt is Orsika fizette természetesen :) Ezután elváltak útjaink, ő ment haza, én pedig a nőgyógyászhoz. Rendbeszedtem magam, és már egy ideje üldögéltem a váróban, amikor az asszisztens kilépett a rendelőből egy ezressel a kezében. És ekkor jöttem rá, hogy nekem nincs egy fillérem sem, illetve buszra volt, mert arra kértem Orsitól. Elmondtam neki, hogy mi a helyzet, és tök rendes volt, mondta, hogy sokáig ott vannak, ráérek utána is visszavinni a pénzt. De akkor még mindig nem tudtam, hogy honnan kerítek majd gyorsan 6000 Ft-ot, és persze telefonom sem volt, hogy felhívjak valakit (szüneteltetjük az előfizetésemet, így anyáéról és Orsiéról telefonálgattam, ha kellett). Gondolkodtam, hogy fülkéből telefonálok, de csak 100 Ft-tal volt több pénzem, mint a busz... Aztán végül a vizsgálat után vettem ki az angol kártyámmal a közeli OTP-automatából, így gyorsan visszavittem a pénzt. Ez a lehetőség végig az eszemben volt, csak nem akartam nagyon ráfizetni, mert az HSBC nem túl kedvező árfolyamon vált. Amúgy nem vett le olyan sokat, szóval nem jártam nagyon rosszul, de azért idegesítő, amikor tudod, hogy otthon van a rávaló, és drágábban kell forintot venned...

Történt még valami, ami teljesen rám vall: a tavaly nem két fillérért csináltatott dioptriás napszemüvegem keretének bántódása esett, a mikorra és hogyanra még keresem a választ. Kedd reggel vettem észre, hogy van rajta egy repedés, de a lencsét még nem veszélyeztette, úgy értem, hogy még látszott, hogy nem fog rögtön kiesni. És mivel viszonylag jó volt az idő, és hugicámmal megbeszéltük, hogy majd strandolunk, aznap már nem vittem be az optikába. Szerda reggel viszont ez volt az első dolgom (bár korábban unokatesómékkal terveztem találkozni szerdán valamikor, így kicsit átrendeződött a program)... Ahogy vártam: forrasztani már nem lehetett, így a lencséket beletettük egy gyönyörű új keretbe. És nagyon  kedvesek voltak, mert negyed óra alatt megcsinálták, nem kértek semmi pluszt a gyorsaságért :) Úgyhogy voltak be nem tervezett nagyobb tételek is... ezt a szemüveget most betudom a múlt heti, számomra nagyon kedvező forint-font árfolyam ajándékának, ugyanis többet kaptam érte, mint amennyire számítottam :) egyedül a papucsot nem tudom semmire fogni, de nem is kell :)

Lehet, hogy most kicsit zavaros ez az összefoglaló, de nem akarom napi bontásban, teljesen részletekbe menően kifejteni, hogy mikor mit csináltam. Valószínűleg, ha akarnám sem menne. Voltam mamáknál, barátoknál, családnál, ismerősöknél, vagy éppen ők jöttek :) Szinte mindenhova eljutottam, ahova akartam, de sajnos sehol nem töltöttem sok időt. Nem tudom, hogy mennyi időre kellene hazalátogatni, hogy mindenkire jusson ideje az embernek. Mert az orvosok, fodrász, kozmetikus is időigényes dolgok, de muszáj... ezekhez alkalmazkodni kell, aztán a többiekhez, mert nyilván nem állt meg az élet, amiért hazajöttem, az emberek dolgoznak, stb... Volt egy-két találka, ami nagyon nehezen jött össze, és olyan is, ami idő hiányában nem jött össze...bocsi Vera...

Viszont annak örültem, hogy most volt a sokadalom Mórahalmon. Mindhárom este kilátogattam a hétvégén, és nagyon sok emberrel tudtam találkozni, beszélgetni. Szombaton bulizni is elmentünk, reggel negyed 7-kor értem haza, aztán 10-kor már keltem is, de előző éjjel sem nagyon aludtam, mert 8-ra már mentem kozmetikushoz (3-kor feküdtem le, kb. akkor, amikor egy sima péntek esti pubozás után szoktam, és ugyanúgy fél 8-kor keltem, mint minden szombat reggel :)) Azelőtt éjjel pedig csak simán eltelt a nap, és későn feküdtem le, meg azelőtt is... és ez így ment végig. A legdurvább talán a szerda esti Icukás-Mónis-singes buli utáni tegnapi nap volt, ugyanis alig két órát, kb. 6-8-ig aludtam, mert fél 9-re mentem fodrászhoz... napközben pedig nem volt idő, illetve egyszer ledőltem fél órára délután, de olyan hangzavar volt ott a „gettóban”, hogy nem tudtam aludni, és este sem tudtam negyed 12-nél hamarabb lefeküdni, mert háromnegyed 11-ig dumáltunk anyáékkal és a két nagynénémmel. Nem tudom, hogy mikor tudom majd kipihenni magam, holnap már megyek dolgozni elvileg, szóval majd vasárnap talán...

Nagyon jó volt itthon, az egyetlen dolog, ami nem hiányzott, az a homok :) Nem tudsz eljutni tőlünk a buszmegállóba anélkül, hogy homokos lenne a lábad... Ez most csak így eszembe jutott. Keveset aludtam, keveset voltam otthon, viszont nagyon sokat ettem, magamra is kaptam 2 kilót, de majd letekerem... Mondtam is mielőtt jöttem, hogy tuti hízni fogok... dehát nem is kell csodálkozni: este 11-kor húsos káposzta és társai... Ez csak azért baj, mert pontosan ugyanannyi kilóval jöttem haza, mint amennyivel kimentem, azaz nem kellene tovább gyarapodnom :)

Az otthonlét péntek reggel ért véget, amikor is háromnegyed 10-kor elhagytuk a Dankó teret... Aminek örülök, hogy egyáltalán nincs bennem semmiféle rossz érzés, amiatt, hogy vissza kellett jönnöm. Tudtuk, hogy rövid lesz, jó volt, élveztem, de itt is jó, csak itt máshogy, más miatt.

A visszaútról egy kicsit: anyuskám vitt be reggel Orsikával az állomásra, mert ismét vonatoztam. Mivel péntek van, és még nem vagyok 26, 3080 Ft helyett 2060 Ft volt a jegyem, sokkal olcsóbb, mint a pályamatrica és a gázolaj. Anyáék feljöttek velem a vonatra egy kicsit, és amikor leszálltunk indulás előtt egy pár perccel, lesegített bennünket a kalauz. Kérdezte, hogy máris meguntuk? Mondtam, hogy én még visszajövök :) Aztán mondta, hogy a „Legszebb marad? Az jó!” :) Majd mikor jött jegyet kezelni, megkérdezte, hogy hova repülök. Mikor mondtam, hogy Anglia, kérdezi, hogy „De csak nyaralni, ugye?” Mondom nem. Mikor jövök vissza? Mondtam, hogy karácsonykor. Csóválta a fejét, és mondta, hogy mindig a legszebb lányok hagyják el az országot :) Gondolom jó pár ilyen bókot elszór egy nap, de attól még jól esik. Felajánlotta, hogy Ferihegynél majd vagy ő vagy a másik kalauz segít levinni a bőröndömet. Mondtam, hogy az jó lesz, mert az ajtót sem bírom kinyitni :) Aztán erre jött még egyszer, és megkédezte, hogy minden rendben van-e? :) Majd megérkeztünk Ferihegyre, ott is  volt a másik kalauz, ledobtuk a cuccomat, és elindultam Ferihegy felé. A kedves kalauz éppen másoknak segített, egy kedves párnak, és mikor elmentem mellettük, mondta a pár férfitagjának, hogy igaz, hogy Angliába megyek, de vigyázzon rám is, sosem árt a rendőri védelem :) Velük mentem aztán tovább, együtt megállapítottuk, hogy a mi oldalunkon most sem működik a lift, úgyhogy lépcsőztünk... Nagyon kedvesek voltak, egy pár szót váltottunk séta közben, Görögországba mentek nyaralni. Mivel ők nem az 1-esről mentek, hamar elváltak útjaink.

A check-in felé vettem az irányt, alig volt sor, nem volt semmi gond. Elmentem WC-re, ahol –micsoda véletlenek vannak- találkoztam Emesével, a volt gimis évfolyamtársammal, és szerintem valamennyit kéziztünk is együtt a sulicsapatban. Odahívott a szüleihez, egy kicsit beszélgettünk, aztán következett a biztonsági ellenőrzés. Kedves pasi volt, minden simán ment. Vettünk innivalót, jó drága volt, kicsit szaglásztunk parfümöt, aztán meg is kezdődött a beszállítás Mesi gépére, úgyhogy elbúcsúztunk. Ő Brüsszelbe tartott nyári au-pairkedni.

Odamentem a kapumhoz, beálltam a sorba. Bemondták, hogy sajna 20 perccel később indulunk majd. Odajött hozzám egy lány, elég érdekes volt. Megkérdezte, hogy ülhet-e majd mellém. Hát, biztos rajtam is múlt, mert elég fáradt és nyűgös voltam, de nem igazán örültem, hogy volt társaságom. A gép végül kb. 25 perccel később szállt fel, és háromnegyed 5 helyett 5 után valamivel szállt le. Végig szép idő volt szerencsére, gyönyörű volt onnan fentről minden.

Leszállás után gyors útlevél-ellenőrzés, WC, összeszedtük a csomagjainkat, megvettük a vonatjegyeket, aztán mindenki ment a saját vágányához. Vonatoztam, mert írt Karen valamelyik nap, hogy baj lenne-e, ha vonattal mennék haza. Merthogy Matt szerint Gatwickre kijutni, és onnan haza péntek délután halál. Gyorsabb a vonat, így főleg, hogy van közvetlenül Gatwickről North Campre, ahova már kijönnek értem. Írta, hogy alakul a kupi (küldtem nekik képeslapot, amiben megkértem őket, hogy ne csináljanak nagy kupit, de azt akkor még nem kapták meg), meg hogy kihagyom az esti szuper lasagneját :)

Hát, nem volt olyan sima, mint kellett volna... Abban a percben, amikor a vonatomnak el kellett volna indulnia, bemondták, hogy mégsem megy. Aki ide meg ide akar menni, az innen meg innen menjen és itt meg itt szálljon át. Gyors rohanás a másik vágányhoz, vonatra feltömörülés. Gondolhatjátok: az utasok nagyrésze rengeteg cuccal, komolyan metró-érzése volt az embernek. Szóval át kellett szállnom, ami ismét plusz fél óra várakozást jelentett a redhilli állomáson. Alapból nem aggódtam volna, de ugyebár nekem sietni kellett volna a színházba, Yasminnak segíteni. Karennel végig sms-eztünk, tök rendes volt, nyilván tudta, hogy nem az én hibám, de akkor is... írta, hogy lélegezzek :)) Végül háromnegyed 8 után megérkeztem North Campre, ahol már várt rám.

Gyorsan kidobott a színháznál, ahol csak meg kellett várnom Yasmint, összeszedni a cuccait és beszállni a már megrendelt taxiba vele, 9 után. A segítésről már lecsúsztam, Matt beugrott fél 7 körül, hogy elvigye WC-re, miután a Jaguarral kidobta az ikrek közül az egyik lányt a suli-bálon. (Egyébként rengeteg limot lehetett látni, ez tényleg nagy dolog itt...) Yasmini nagyon örült nekem, puszilgatott, kérdezgetett, ölelgetett. Sérelmezte, hogy nem voltam skype-on, mondjuk ezt Karen is mondta, hogy ő is sokszor kérdezte a gyerkőcöket, hogy online vagyok-e. A taxisnak volt rámpája, így könnyen ment a be- és kiszállás.

Hazaértünk, bementünk, kaptam welcome-drinket, egy kicsit még dumáltunk négyesben, közölték, hogy csütörtökön nem dolgozom az irodában, mert este vacsizni megyünk, megünnepeljük a szülinapomat. Eldönthettem volna, hogy hova, de mivel „annyira jól ismerem” az itteni éttermeket, rájuk bíztam, illetve kettőből választottam a végén :) Mondták, hogy szerintük csokibarna vagyok, amivel azért vitatkoznék :) A képeslapomat csak ma kapták meg, pedig hétfőn elsőbbségivel adtam fel... Odaadtam az őrölt paprikát, fokhagymanyomót (Matt nagyon örült), Yasminnak Orsi régi hajráfjait, meg az egyéb apróságokat, pl. Karennek az Oriflame-es sarokreszelőt :))) Ezután a gyerkőcöknek takaródót fújtunk. Ez már azután volt, hogy hazaugrottam a fürdőruhámért, mert Karennel úszkáltunk egy kicsit. Most csobbantam először este, a kivilágított medencében. Tök szép volt, meg persze jól is esett. Beszélgettünk az otthonlétemről, meg a legújabb dilemmáról: lehet, hogy mégis az apartmanban kellene lakni a hotel helyett... Franny apja az apartmanban van, Franny-ék a szállodában, mindkettőnek megvannak az előnyei, Caroline most jól összezavarta Karent, szóval nem vagyunk előrébb... És a műtétről is beszélt, hát... nehéz lesz... bár már most, egy héttel utána csoda dolgokra képes Franny, például tudja mozgatni a lábujjait :)

11 fele kijöttünk a medencéből, még mindig isteni idő volt. Letusoltam náluk, mert Bert azt hitte, hogy később jövök, és ma fugázta újra a tusolómat, és a rózsámat is leszedte :) Úgyhogy most nem használhatom egy darabig. Kedvesek voltak, mert kaptam friss virágokat a szobámba, és Yasmin kis fogasát is megörököltem, hogy legyen mire akasztani a táskáimat. (Karen rendezkedett maguknál, így ez kikerült Yasy szobájából). Ja, és egyébként nagy meglepetésemre nem volt nagy kupi, mondjuk az egyik fiók kihúzva maradt (mint általában), és természetesen kb. egy perc után foltosra varázsoltam a fenekemet ...

Szóval negyed 12-kor hazajöttem, egy kicsit még pakolásztam, aztán éjfélkor lefeküdtem, hogy reggel frissen és üdén állhassak műszakba az irodában.

Majd elfelejtettem: képzeljétek, amíg otthon voltam, írt a spanyol lány, hogy nagyon sajnálja, de visszaköltözött Spanyolországba, mert nem fizette ki a család, és egyéb gondok is a felszínre kerültek, de mindenképpen keressem meg, ha Spanyolországba szeretnék menni. Hát, őszíntén szólva bánom is meg nem is... azért jól ellettünk volna... így már tényleg senki nincs, csak a csajok az irodából, akik kedvesek, de szeretnék más külföldiekkel barátkozni inkább, akik ugyanolyan idegenek itt, mint én...

Bocsi, hogy néhol zavaros (és lehet, hogy helyenként ilyen-olyan hibákkal tarkított) ez a bejegyzés, de több napon át íródott, nagyon sok minden történt, úgyhogy ennyi tellett tőlem most. De tényleg nagyon jól éreztem magam otthon, annyira jó volt mindenkivel újra találkozni: a családdal, a kicsikkel, akikre vigyáztam otthon (bár az első pillanatban nem mindenki mosolygott rám:)), a barátokkal, mindenkivel. Köszönöm Nektek!

Hamarosan jelentkezem a többi nappal is, szépen lassan csak behozom az elmaradásaimat.