Ma reggel nagyon nehezen keltem, de nem csak én... Karenék is, és nyilván Thula is, mert elviselhetetlenül sírt egész reggel... Öltöztetés, fésű-vita (nnayira jó, hogy van neki vagy 4...), reggeli, majd még egy kis vita. Kicsit felhúzott, mert kereste rajtam az egyik fésűt, ami amúgy Karené, és kedden megkért, hogy vigyem be a kocsiból, egy kék hajráffal együtt. Azt mondta, hogy azóta nem látta. Aztán belekezdtem egy monológba, hogy miért is lehet az, hogy már nincs a fiókjában, és ne állítsa már, hogy én raktam el valahova. Karen aztán mondta, hogy "Igen Viki, így kell ezt intézni. Yasmin, te pedig mit mondasz?? :) Úgyhogy bocsánatot kért, de igazából most nem volt ideges vagy bunkó, csak egyszer kérdezte meg, aztán elkezdtem a mondandómat... Aztán még a WC-n ülve se volt mindegy, hogy milyen fésű van ott. Odavittem, amit kért, "Hát, nem is ezt akarom inkább...". "De ezt akarod!" Ilyenekért nincs idő rohangálni reggelente, na meg kedvem sincs...
Elmentek, Thula tovább sírt... Komolyan megőrjít, elviselhetetlen, már Sebastian is megelégelte reggel. Pakolásztam, porszívóztam, mostam, ágyneműt is. Még mindig utálom... Karen hazaért a kutyasétáltatásból, aztán még dumáltunk kicsit, és eljöttem. (Más dolgom nem volt, mivel tegnap megcsináltam mindent.) Mesélt az anyukájával való viharos kapcsolatáról, meg mondta, hogy fél, hogy Seb "rossz" lesz, ha felnő, mert most túl jó gyerek :)
Ja, és a nagykövetség is "válaszolt" a reggeli e-mailemre: belinkelték ezt. Hát, mást is kérdeztem, de nem gond...
Elvonultam, összeszedtem magam, aztán eltekertem Camberley-be, hogy a suli előtt még nézelődjek és vegyek egy-két apróságot, úgy mint hajgumit, körömlakkot, nyakláncot, füzetet, ilyesmiket. Na ebből az lett, hogy sikerült nagyon akciós és nagyon szép pulcsit vennem az ESPRITben, aztán a Primarkban is ott hagytam egy kis pénzt: itthoni, egyszerű pólókat vettem főleg, meg hajgumikat, csatot. Igazából már sietnem kellett volna, de mikor elsiettem a parfümös üzlet mellett, megláttam, hogy a 100ml-es DKNY Be Delicious Red EDP le van értékelve...nagyon le van értékelve... És eddig ugyebár a zöldért voltam oda (de csak "plátói" volt a szerelem sajnos), ám mikor múltkor megszaglásztam a pirosat, elbizonytalanodtam, hogy melyik a jobb. Tehát most eldőlt a kérdés :) Akartam amúgy parfümöt venni, bár a reptéren, dehát ha már így kiszúrtam a kirakatban... :)
A parfüm miatt kb. két perccel később értem be órára. A suliban nem volt semmi extra ma sem. Hazafelé még beugrottam a bankba, aztán a sulinál találkoztam a többiekkel. Itthon szinte rögtön vacsiztunk is: paradicsomos tészta és fincsi "mindent-bele" saláta volt a menü. Karen elvitte Sebet hobbiteniszre, Yasmini elvonult a szobájába, én pedig elpakoltam, majd felhúztam Karenék ágyneműjét. Azt hiszem itt még senki nem húzott fel annyira, mint Thula most. Igazából nem is idegesítettem fel magam igazán, mióta itt vagyok. De ma legszívesebben "bántalmaztam" volna Thulat. Az ok: mikor húztam fel Karenék lepedőjét, felugrott az ágy egy olyan részére, ahol még nem volt lepedő (nem azért, mintha az jobb lett volna, mint a lepedős rész). Szóval felugrott, letette a fenekét, én pedig próbáltam leimádkozni, aztán leterelgetni...végül lejött, de persze a matrachuzaton szép kis nyomot hagyott... Olyan rossz, amikor a héten kb. harmadszorra mostuk ki teljesen az ágyneműt (de ha gépben mosva nem is volt, a foltokat mindenképpen tisztogattam), és jön a kutya, aki egy pillanat alatt képes tönkretenni mindent, hogy utána újból kezdhesd az egészet... Ezután ráadásul rosszul kezdtem el felhúzni a paplant... na jó, erről már nem Thula tehet :)
Megfürdettem Yasminit, megmostam a haját is. Nem akarta, de mondtam, hogy a francia lány tiszteletére mégiscsak meg kellene. Felöltöttük rá a színházas cuccot, aztán át kellett nézni, hogy miket vettem. Adtam neki pár vékony hajgumit, amik az én hajamat nem tartják meg, meg csatot is. Ki akart mindent bontogatni, kipróbálni, legalább elvolt vele egy darabig.
Közben Karen és Seb is hazaértek, kicsit még dumáltunk, segítettem számítógép-ügyben anyunak (néha szakembernek érzem magam közöttük, gondolhatjátok akkor... :) Hazaugrottam, elkészültem és visszamentem, majd indultunk. Először kidobtuk a színháznál Yasmint, aztán Karen kidobott engem az irodánál. Mondta a kocsiban, hogy Seb már eldöntötte, hogy egyszer a távoli jövőben majd Yasmin fog Berték felében lakni, Karenék ott, ahol most, ő pedig az én helyemen, így mindenki együtt lehet majd :))
A munka a szokásos volt, e-mailek, API, jegyek. Kb. 8-tól egyedül voltam. 10-kor végeztem, hazabicikliztem, blogoltam, neteztem, belenéztem a szépségkirálynő-választásba is. Tusoltam, most pedig alvás következik. Negyed 2 van, éppen ideje...
Utolsó kommentek