Au-pair vagyok Angliában

... na nem nekem... Számomra ugyanolyan rövid, mint mindig. Szinte egy nap, vasárnap, amit ma tényleg pihivel töltök, azért is van időm írogatni :)

Pénteken jól indult a napom, 8-ra mentem ugyanis, mert apu vitte Yasminit fiziora, így anyu itthon volt Sebastiannak. Rendhagyó módon nem kocsival, hanem gyalogszerrel/rollerrel mentek :) Az üres házban gyorsan haladtam, fél 10-kor végeztem is mindennel.

Időmilliomosként gondoltam, hogy fél órával hamarabb bemegyek az irodába, így fél 11-kor már munkába álltam, így legalább behoztam a kedden a suli miatt elveszt(eget)ett fél órát :) Odafelé százágra sütött a nap, gondoltam a kis dzseki elég... hazafele pedig majd’ megfagytam, nem tudom már megint hova tűnt a napom???? Csütörtökön is ezt játszotta... nem szeretek bújócskázni :)

Hazaérve Sebastiannal voltam egy ideig, aztán megjöttek a lányok a vásárlásból... ugyanis újabb ittalvós vendégün volt, és suli után bementek Camberley-be, ahol anyu találkozott a rugby-válogatott 4 tagjával, de túl sz@rul nézett ki, ezért nem fényképeztette le magát velük :) Úszkáltak egy kicsit a lánykák, addig anyu elvitte Sebet teniszre, aztán hazaugrott, kivettük Yasmint, és már ment is vissza nézni Sebastiant :)

Tudtam, hogy pizzát akar rendelni vacsira, de nem gondoltam, hogy útközben már meg is rendelte, és hamarabb ide fog érni, mint ők... csengetnek, először gondoltam, hogy valaki jött Pauline-ékhoz. Még mindig cseng... kapcsoltam, hogy valószínűleg a pizza... kérdezem Yasmint van-e készpénze? Nincs, mindet elköltötte Camberley-ben... nekem sem volt egy kis aprónál egyéb a pénztárcámban, a pizzásfiúnál pedig még nem lehet kártyával fizetni, még Angliában sem :))) Úgyhogy kirohantam, közben hívtam anyut, hogy csipkedjék magukat. Azt mondja egy perc, mindjárt itt vannak... elkezdett cseperegni az eső, így vártunk a sráccal, majd 5 percet... ha nem jött volna, nyilván tudtam volna Pauline-tól pénzt kérni :)))

Megvacsiztunk, Sebastian nagyon édes volt, kiszolgált mindenkit. Szerintem most először fordult elő, hogy ő adott az én kezembe kiskanalat a pudingos desszerthez, és nem fordítva :) A lányoknak csinált szörpöt, igazi jó vendéglátó volt. Aztán történt a szavazás, hogy mi legyen reggelire, legyen-e palacsinta? Sebastian meg sem várta, hogy ki mit mond, eldöntötte, és igazán egyszerűen meg is magyarázta: mivel mindig a férfi szava dönt, és jelenleg ő az egyetlen férfi a házban (apu nem volt otthon), ezért ő dönt. Na jó, Zulu is férfi, de Sebastian idősebb nála :)))) De ahogy ezt előadta :D

Így történt, hogy fél 8-kor még palacsintatésztát kavargattam nekik szombat reggelre, aztá n elvonultam. Terveztem, hogy elmegyek pubozni, és Hajni majd csatlakozik hozzám, ha végzett az étteremben. Negyed 11 fele értem oda, kiültem egy vodka-limonádéval, mert tök jó idő volt. Mikor bementem a következő körért, megláttam Toddot az irodából, aztán apu kopasz fejét. Rugbyn voltak 4-en, Grannia, a titkárnője-jobbkeze, és Gemma, a legkedvesebb pénzügyes voltak még ott. Így velük töltöttem az este többi részét. Még jó, mert Hajni végül éjfélig dogozott. Aranyos volt mindenki, és jókedvű. Nagyon is. Kedves dolgokat mondtak rólam, Todd szerint sem kell foglalkoznom az – ő szavaival élve – tanulatlan adminos lányokkal... és hogy Sam mindig milyen szépen beszél rólam, stb. Szóval jó volt, kellett már a lelkemnek :D A további vodkákban és jager-bombákban már nem vagyok biztos, mennyire volt rájuk szükségem :)

Egy kicsit még maradtunk miután Hajni megjött, aztán megérkezett a taxi a többiekért, mi pedig hárman kocsikáztunk haza. Köszönet Hajninak :D Aki nálam aludt, mert kedves anyukája lényegében kitette otthonról arra az estére, mert kellett a szobája a sok vendégnek: nagyszülők, tesók, mindenki jött. Abban nincs semmi, hogy Hajni nálam aludt, mert máskor is szokott, mindig szívesen látom, tudja :))) Csak maga ez, hogy más embereket altat az ágyában, a szobájában, ahol a személyes cuccai vannak...  és mindezt szinte az utolsó pillanatban közli, mint mindent... Karen nagyon ki volt akadva, amikor mondtam neki... ha egy kicsit is ismerné, tuti megmondaná neki, hogy ez mennyire nagy bunkóság, azt mondta...  „Ez olyan, mintha én megkérnélek, hogy menj el valahova egy éjszakára, mert jön például az apukám!”... „extremely rude, extremely rude...” Hát igen. De jó volt, még megittunk egy üveg bort, beszélgettünk, és majdnem 3 óra volt már, mikor ágynak dőltünk.

Szombat reggel együtt indultunk el, beugrottunk a boltba, onnan aztán átsétáltam az irodába. Nem volt semmi extra egész nap, Natalie-val voltam... Ja, kicsit megbotránkoztak Louanne egyik facebook-státuszán: kiírta, hogy valaki elvinné-e őt és az egyik barátnőjét este x helyre kocsival egy kis ezért-azért cserébe? Ő leírta azt is, hogy konkrétan miért... ezen az sem javított, hogy aztán odaírta, hogy ezt a barátnője ajánlja fel, nem ő... mindezt alig azután, hogy kihirdette, hogy le van foglalva az ibizai nyaralása... na mindegy, az egyik sales-es srác fedezte fel (nekik van idejük facebookozni:), és mindenki megbotránkozott rajta. Én csak hallgattam... jobb, ha ilyenkor csendben maradok :)

5-kor végeztem, hazasétáltam, bár Todd felajánlotta, hogy hazadob. De már péntek este elterveztem, hogy sétálni fogok, úgyhogy tartottam is magam ehhez. Beugrottam a Waitrose-ba, ahol találkoztam Hannaval, a svéd lánnyal, meg a pasijával. Egy hónapja vannak együtt és azt tervezik, hogy pár héten belül Svédországba költöznek nyár végéig, és Hanna majd visszajön vizsgázni. Vagy csak a vizsgák után költöznek, még nem tudják. Szeptemberben aztán vissza, és mindketten Londonban járnak majd egyetemre. A pénz miatt egyiküknek sem kell aggódni... Hannanak már van is munkája otthon a nyárra. Könnyen szerez a pasijának is, hiszen apunak csak egy szavába kerül. Egy kicsit biztos az irigység is beszél belőlem, hogy egyeseknek milyen könnyű az élet, minden csak úgy szó szerint az ölükbe pottyan... viszont tényleg nem tud értékelni semmit, a kis dolgokat, mint például én... Hannaról amúgy is írtam már szerintem korábban... több pénzt költ el egy héten, mint Hajni meg én összesen egy hónap alatt... és nem azért, mert a családja itt kint olyan jól fizet... tudjátok, a család, aki annyira, de annyira rosszul bánik vele. Csak az a baj, hogy néha a kis füllentései ellentmondanak egymásnak... Teljesen rá vall az is, hogy a suliban tervezgetett Windsor-napunk fő programjának ő halál komolyan a vásárlást (Zara, stb.) javasolta...

Na ennyi elég is volt róluk :) Hazasétáltam tehát, vacsiztam, egy nagyon kicsit beszéltem anyáékkal, aztán egyszercsak 11 óra lett, én pedig lefeküdtem.

... és talán túlságosan is kialudtam magam, ugyanis majdnem 10-ig húztam a lóbőrt. Mondjuk kb. fél 8-tól félóránként felébredtem, de meggyőztem magam, hogy maradjak az ágyikóban :)

Blogot írtam, pakolásztam, hülye vacsifőzős-vakrandis műsort néztem a tv-ben, ez már a legalja... de jóképű volt a pasi benne, ami itt az angoloknál igen ritkaság számba megy :) Elvileg 3 körül jön Hajni. Eredetileg sétát terveztünk mára, de fos idő van, jellemző...

Ja, anyu valamelyik nap kérdezte/mondta, hogy baj volna-e, ha havonta fizetne? Mert új rendszer van (a Yasmin után kapott támogatással ugyebár eddig is pontosan el kellett számolnia), ő sem érti igazából (csak Bert), de erre kérte a könyvelő. Mondtam, hogy néha most is szinte így van, nekem aztán teljesen mindegy :) Van, hogy elfelejtjük mindketten, meg ha nem muszáj, nem szeretek állandóan a bankba rohangálni. Azt mondta ad közben kézpénzt, ha kell, de erre nem lesz szükség, szerencsére nem élem fel hétről-hétre a keresetemet, csúnya is volna :) Egyetlen nem szimpi dolog ezzel kapcsolatban, hogy majd elvileg úgy lesz, mint anno a repjegyekkel például, hogy többet utal, és valamennyit majd visszaadok...

Még egy dolog, amit a héten elfelejtettem: lefoglaltam augusztusra a repjegyemet!!! Mivel Gabrosék (unokatesómék) esküvője fix (hacsak meg nem gondolják magukat:)))) augusztus 13., és azon tuti otthon akarok lenni, így nem igazán volt mire várni. Most nem játszom meglepősdit – többek között azért sem, mert a nagy bőröndöm fel sem férne a domaszéki buszra, bizonyos típusokra legalábbis :) – tehát a valódi dátumokat közlöm most azokkal, akiket érdekel: agusztus 4-én szállok fel Gatwickről és 17-én jövök vissza. Mivel addig nem megyek haza, gondoltam nem csak 9-10 napra megyek, mint tavaly nyáron, hanem majdnem két hétre. Jó lesz :) Nem beszélve arról, hogy így megúszok két hetet az öthetes nyári szünetből :)) Ennek anyu annyira azért nem örül szerintem, bár nem lesz olyan vészes, mert a 8-i héten kezdődik Yasmin háromhetes oxfordi fizioja, szóval nem kell neki megőrülni velük itthon... Ja, és megint a Malév volt a legolcsóbb, hihetetlen! A Wizzairt is nézegettem: csábító, hogy tulajdonképpen nincs súlykorlát (na jó, 32kg), viszont Luton... ahova kivittek volna, kijöttek volna értem... de hétköznapokon az autópálya egy rémálom... és ha már mehetek Gatwickről is, olcsóbban, akkor miért ne?

Ígérem a mostani bejegyzés kevésbé lesz keserédes, mint az előző :) Az idő még mindig tűrhető, bár a szél fújhatna kevésbé is. Tegnap is majd levitt a bicikliről... na meg a térdem mindig jobban fáj, amikor erős szembeszélben kell tekernem... „hegymenetben” a legjobb...

Sebastiannal jól elvoltunk reggel, port töröltem mindenhol... ismét arra a következtetésre jutottam, hogy jobban szerettem, amikor kisebb volt a ház, hiába néz ki jobban most :) Még jó, hogy a porszívózást hagytam utoljára, ugyanis Zulu egy hatalmas, szerteágazó fadarabbal sétált be az ajtón... alig bírta, édes volt :) Nem sokáig hagytam örömködni vele természetesen.

Miután anyu kérésének eleget téve fél 11-kor elzártam a kutyukat, mentem dolgozni. A kis műbőr-biciklizős-dzsekimben. Bizony ám :) Olyan jó idő volt! Hazafelé sem fáztam szerencsére :) Hajat mostam gyorsan, aztán 4 előtt átjöttem, lepakoltam az asztalt és el is kezdtem palacsintát sütni. Tegnap is. Az volt, hogy majd esznek, a maradékot pedig elviszem magamhoz, és megesszük Hajnival mozi előtt. Ja, mert voltunk moziban, de erről majd később. Szóval úgy volt, hogy esznek, de aztán végül nem ettek, mert mostantól ismét nagyon figyelünk Yasmini súlyára. Nekem is azt kellene, és mindannyiunknak... Nagyon küzd most fizion, mert – mint mindenki itthon Sebastian kivételével – ő is felszedett egy pár kilót... és most még a szokásosnál is jobban szenved szegény. Úgyhogy anyu mondta, hogy nincs palacsinta. Sebastian ehetett volna titokban, akart is, de szolidaritásból inkább csokit zabált :) Majd pénteken kavarok tésztát és szombaton reggelire kaphatnak a gyerkőcök, sleepover-vendég jön ugyanis megint, Yasminnak valami régi-új barátnője, akit én még nem ismerek.

Tusolás után fél 6 felé már elvonultam, negyed 7 körül aztán jött Hajni. Szépen megvacsiztunk, aztán elindultunk a moziba. 18:50-re volt kiírva... mivel itt még az otthoninál is több reklám előzi meg a filmet, csak háromnegyed után indultunk el tőlem. Popcorn-vásárlással, WC-vel, mindennel együtt még így is időben voltunk, pont a „Kérem kapcsolják ki telefonjaikat!”-ra értünk be, és negyedkor elkezdődött a film :) A király beszédét néztük. Alig voltam moziban, mióta itt vagyok, de ezt már január óta meg akartam nézni. Akkor döntöttem el, amikor Sebastiannal a csodás Gulliver utazásait láttam. Visszatérve a beszédhibás királyra: nekem nagyon tetszett, bár néha nehéz volt megérteni, nem egy poén maradt ki... De a lényeg azért „átjött”. A király feleségének skót akcentusához hozzá lehetett szokni, a Churchillt játszó bácsinak viszont nem értettem minden szavát... Colinunk mellett a Lionelt alakító Geoffrey Rush is nagyot alakított... Mozi után hazadobott Hajni, és ennyi volt a móka :)

Ma is a szokásos dolgok voltak: uzsi, Sebastian, suli Pauline-nal. Vicces egy nagymami, az biztos :))) A suliban csak egy problémám volt. Nem, most nem kellett a dán lány mellett ülnöm (nem is volt ott), még jobb helyem volt: én nem tudom, hogy Pakisztánban hányszor szokás tisztálkodni egy héten; vagy hogy mivel mossa kedves csoporttársnőm a ruháit; vagy esetleg valami nagyon különleges pakisztáni parfünöt használ... vagy talán mindezek együtt... nem tudom... de az tény, hogy akármi is okozza, az összhatás zavaróan büdös... Tudom, mostanában kevésbé tolerálok mindent, de ez tényleg bárkinek „orrot szúrna”...

Haza is jöttem Pauline-nal, ebédeltem, aztán átmentem kutyákat „őrizni”, majd fél egy után megjött anyu. Beszélgettünk a fiziról, Yasminiról, hogy hogy képes sokszor kellemetlen helyzetbe hozni az embert a beszólásaival :)))) Vasalgattam, vacsiztunk, úsztak, én vasaltam újra, tusoltunk, veszekedtünk (a WC-be dobta a strandtörülközőjét – szerinte vicces volt... szerintem meg egyáltalán...), öltöztük órákig, aztán fél 6 fele eljöttem.

Mivel még világos volt és viszonylag jó idő is, elindultam egy kis erdei sétára. Onnan visszatérve csendes magányomba burkolózva töltöttem az estét, mint általában. Nem gondoltam volna, de mintha néha hiányozna az esti iroda. Na nem az oda-vissza út, csak az, hogy ott legyek. Bár a daytime-ot nem akarnám visszacserélni estére, így legalább van egy kis rendszer a dologban...

Sziasztok!!

De előtte még egy pár szó a vasárnapról meg egy kis siránkozás. Köszi, Huncutkacérna, egy kicsit jobban vagyok. Nem volt semmi különös, csak rossz napjaim vannak úgy látszik. Biztató, hogy ma nagyon jó idő volt hál’ istennek, jó már végre nem csak a szürkeséget látni. Remélem hamarosan helyreáll a világ rendje, azaz láthatunk egy kis halovány reménysugarat a tavaszra... szó szerint reménysugarat :) Bár itt is hóval fenyegetőztek még a múlt héten...

El is kezdeném akkor a vasárnappal :) A fél 12-es vonattal mentünk Guildfordba, és – mondjuk már máskor is volt ilyen – de a kalauz meg se nézte a jegyeinket. Vettük volna elő, ránk pillantott, odabökött egy „Ti rendben vagytok, ugye?”-t, és továbbállt :)

Eredetileg úgy volt, hogy lehet, hogy megyünk moziba és megnézzük A király beszédét, de aztán olyan szép idő volt (persze most, amikor a nagyon meleg kabátomban mentem, és még kesztyűt is vittem:), hogy egy kis nézelődés és minimális vásárlás után sétálni indultunk. Igen, indultunk :) Rögtön a park elején van azonban egy „Fehér Ház” nevű pub, ami kívülről is tényleg egy mini-fehér-házra hasonlít, és Pelinnel tavaly már voltam ott. Be is tértünk egy forró csokira (nagyon fincsi volt és még egy falat citromos sütit is adtak hozzá) és egy kis édességre is megéheztünk, így megfeleztünk (bár a pultos fiú figyelmeztetett, hogy túl finom, nem ajánlja felezésre:) egy belga csokis gofrit fagyival és tejszínhabbal, na meg egy rolettivel... ugyebár. Hajni kérésére beleírom a blogba, hogy a roletti felezésénél sikeresen összeroppantottam a felét, úgy, hogy a morzsák beterítették a ruhámat és természetesen a földre is jutott egy tekintélyes mennyiség, kisebb-nagyobb darabokban :)

Innen haza is jöttünk, nálam még filmeztünk, beszélgettünk, és ennyi is volt a vasárnap. 10 körül ment haza Hajni.

És aztán tegnap jött a sokk. Nem is igazán sokk, mert nem kellene már ilyeneken meglepődnöm, majdnem minden hétfőn ilyen állapotok várnak rám. Jövő héten vagy valamikor vinni fogok fényképezőt... Először is a konyha... a kukákról már nem modok semmit... a mosogatógépben legalább tiszta cuccok voltak, de még egyszer meg tudtam tölteni a pulton és a mosogatóban sorakozó cuccokkal, ezek után Yasmin és apu vasárnapi sütögetésének nyomait is eltakaríthattam. Beáztatva persze ezer évente egyszer szokás errefelé... na az nem most volt. A konyhapultok természetesen tele mindenféle kacattal, cuccokkal, amiknek a különböző szobákban lenne a helyük. Például ruhákkal. Emlékeztek, hogy szombat este is mostam. Persze, hiszen írtam, hogy a pénteki ruhák még a gépben voltak. Namármost anyu vasárnap sem érintette a mosógépet... de még azok az összehajtogatott ruhák sem vándoroltak a helyükre, amiket szombat este 11-kor már nem akartam bevinni a gyerekek szobájába, hiszen aludtak, így a konyhapulton, a szárítógép felett hagytam őket. A szombati fél adag ruha, amit akkor a gépben hagytam, még nedvesen forgott a szárítóban hétfő reggel, épp akkor rakhatta be őket, mielőtt átmentem...

Ja, és persze a szokásos: széthagyott cipők, ruhák (szennyes és tiszta egyaránt szanaszét a lakásban), bögrék, poharak, párnák, plédek, sálak, anyu kardigánjai, a szombat este levetett kabátja ugyanott a kanapén fogadott... oh, és nem hagyhatom ki a kutyák játékait: a rendeseket és a kintről behordott sz*rokat is, amiket millió kis darabra képesek szétkapni pillanatok alatt (kertben talált műanyagok, fadarabok, csontok, akármi...) Az új szőnyegen különösen jól mutattak...

Nem beszélve arról, hogy mostmár fel is kell rohangálnom... és a már sokszor hallott 3 fürdő-4 WC :))) Azért ne mondja nekem senki, hogy alig tart tovább, mint amikor csak egy volt... főleg, hogy lehetetlen normálisan kitakarítani anyuékét, de ezt is tudjátok már. A takarítás mellett amúgy persze mostam (így is volt mit, hogy 3 adagot mostam a hétvégén... ha nem kellett volna sittelnem, jó hosszút pihent volna a mosógép:))), a gyerekek ágyneműjét is kimostam. Bár nem tudom mi értelme, így, hogy mindkettőjük ágyában előszeretettel szundikálnak a kutyák. Ha magától nem ugrik fel Zulu, hát felteszik, odaviszik, be éppen még nem takargatják... vagy csak nem láttam :)) Felmosni most tudtam tőle, mert kicsuktam, jó idő volt :) Ja, és mértem az időt: majdnem egy óra kell ahhoz, hogy mindenhol felporszívózzak és felmossak, ahol kell... és nem a hátamat vakargatom közben...

Na mostmár tényleg befejezem a rinyálást. Ezek a dolgok minden héten, nap így vannak, így is voltak mindig... csak úgy látszik egyre kevésbé tudom ezt elviselni. Valószínűleg mert mostanában megint nincs valami jó kedvem, és ilyenkor érzékenyebb vagyok olyan dolgokra is, amik – bár amúgy is idegesítenek – máskor képes vagyok csak vállat vonni és arra gondolni, hogy „ez a dolgom, ezért fizetnek”... és már csinálom is. Most is csinálom, csak néha sírni volna kedvem... amikor újabb és újabb elkeserítő dolgokat látok meg, ahogy járkálok a házban. Most a saját lakásomat és lelkemet érintő problámákba nem megyek bele, úgyis tudjátok (szekrény?; biciklizés-izzadás; net; egér?; vízhőfok/-nyomás...)

A tegnap reggelről még annyit, hogy a héten megkezdődött Yasmini idei második háromhetes oxfordi „kiképzőtábora”. Kb. két hete nagy dráma volt, mert anyu tavaly mind az öt idei tábort reggeli kezdéssel foglalta, ám januárban bebizonyosodott, hogy ez a kora reggeli indulás vele nem működik. Anyu azt hitte, hogy már átiratta a többit későbbi kezdésre... de nem... próbáltak időpontot cserélni tehát... a mostani három hét kivételével sikerült is. Yasmin iszonyat mérges volt napokig anyura. Féltek is a vasárnap estétől, de apu képességeinek köszönhetően nem volt sírás, még hétfő reggel sem :)) Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy hol vannak a krokodilkönnyek, de inkább csak csendben örültem, hogy nem sír, és nem kérdeztem semmit :) Nekem egyébként sokkal jobb így (mondtam is anyunak múltkor), és igazából Yasminon kívül mindenkinek... én jobban tudok haladni reggelente, ha nem kell háromnegyed órát a szobájában várakozással és öltözéssel, aztán újabb fél órát totojázással tölteni. És nekik is jobb, mert így egy körül már itthon vannak... ami kutya-szempontból sem elhanyagolható előny, mert ha én fél 11-kor elzárom őket, annyit még pont kibírnak.

Tehát tegnap reggel. Még mindig, bocsi :) 7:10-re járok most az elkövetkezendő három hétben... 5 perccel korábban lényegében :) elvileg akkor már a kocsiban kellene lenniük, ehhez képest tegnap még én intéztem őt a WC-n, sátáltam ki vele, tettem a kocsiba a cuccok egy részét és őt... Sebastiannal maradtunk, édes pofa. Tényleg semmi baj nincs vele. Megcsináltam az uzsiját gyorsan, aztán kezdhettem is a tudjátok mit...

Kb. délig ott is tartott a sok tennivaló, aztán szerencsére tudtam pihenni egy kicsit, megnéztem egy született feleségeket is, majd beszéltem végre Orsikával. 3-kor vissza, Yasminnal tusolás, vacsi. Felhúztam az új ágyneműket, lehet fogadásokat kötni meddig maradnak tiszták...

Fél 7 elmúlt már, amikor hazajöttem, nem is tudom, hogy telt el olyan gyorsan a délután. Ja, de! Vasaltam. Tényleg :)

Ma reggel tényleg korán mentek, váltottuk a kilincset. Sebastian mutogatta-magyarázta milyen lesz az űr-projektje, uzsit készítettem, aztán indulás előtt nem sokkal még PS3-at dugtam neki össze. Ő jobban tudta, hogy mit hova, csak nem érte el :D

Eltekertem suliba. Mindenki nagy meglepetésére elkéstem. Ami csak egy dolog miatt zavar: ilyenkor mindig már csak a dán lány mellett van hely. Komolyan mondom, hogy bajok vannak azzal a csajjal. Az egy dolog, hogy folyamatosan bunkó meg beszól és tesz arra, hogy más mit gondol, mintha mindig csak neki lehetne igaza... de amikor beszél, olyan, mintha tele lenne nyállal a szája... és csomószor csak nyitott szájjal bambul a nagyvilágba. Nagyon fura. Emlékeztet valakire :)

Suli után munkába mentem... máskor is szokott ilyen lenne, és lehet, hogy szánalmas, de néha olyan jól tud esni, amikor például egy bácsi, akiről azt hinnéd messziről, hogy mogorva, és beszól majd, amiért a járdán biciklizel, csak odaköszön, hogy jó napot és rádmosolyog :) Olyan is van mondjuk, hogy csak bámulnak és mosolyognak, vagy mint ma: az úton mentem, és egy kövér bácsi megállt a járdán, és még utánam is fordult, amikor elmentem előtte. Erre azért már nincs szükségem :) Mint ahogy a kocsikból jövő vigyorgással kísért dudálásokra és kiszólogatásokra sem... Bármilyen ritka is a kétkeréken közlekedő nőnemű lény ebben az országban. Felénk legalábbis.

Hazafelé a sulinál találkoztam mindenkivel, merthogy apu és Zulu is mentek. Alig fértünk be a kocsiba hazafelé :) Kezdhettem is a palacsintatésztához, hiszen itt tesznek a nőnapra, itt ma pancake-day volt, húshagyó kedd alkalmából. Anyu új szőnyeget takarított, mert a „szabadon hagyott” négy tojást, Thula pedig nyilván éhes volt. Ami nem a szőnyegen landolt, azt valószínűleg megette, héjastól-mindenestől. Közben persze tusoltunk, öltöztünk. Még kevergettem a tésztát, amikor Bert is megölelgetett fél kézzel, és monda, hogy az ő anyukája anno milyen vastag palacsintákat sütött, és hogy az én magyar palacsintáim milyen tökéletesek, milyen szép vékonyak :) Vacsiztunk, aztán elkezdtem sütögetni. Yasmin is fel akart dobni egyet legalább. 4 éve állítólag így égette meg a szemhéját, azóta nem próbálkozott. Nehéz, mert nem tudja annyira koordinálni a kézmozgását sem... anyu beleállította (ezúttal sírás nélkül) a standing frame-be, odatolta a tűzhelyhez, és lehetett dobálózni. Én is épp hogy odafértem a serpenyőhöz, erre megjelenik Sebastian, hogy ő is akar sütni. Fantasztikus volt, ugyanis jöttek a kutyák is, meg persze Karen is ott volt... grrrrr... nem igazán fértünk... a standing frame ugyanis nem egy kis szerkezet. És az, hogy ott lesték a gyerkőcök, hogy mikor jön a következő. Mégha csak lesték volna: „nem sült még meg eléggé a másik oldala?”; „hadd dobjam fel még egyszer!” (ja, a földön, majd a kukában landolt egy pár); „biztos jó már, kérem”... amúgy is idegölő ebben a kis semmi serpenyőben sütni. Se nem palacsintasütő se nem normális méretű. Egy örökkévalóság...

Miután felszámoltam a kupit és a mocskot, felhúztam anyuék ágyneműjét. Na nem a frissen mosottat, mert – találjátok ki – vizesen vártak a gépben... a régit pedig hiába kerestem lent egy csomó ideig, kiderült, hogy már fent van az új helye... nem nagyon volt ma jó kedvem, úgyhogy el is jöttem, ahogy tudtam, 6 előtt.

Jaj, Sebastian ma vicces volt. Beszéltek ma a suliban a böjtről, és hogy nem feltétlenül muszáj ételt megvonni magunktól, lehet, hogy nem csinálunk valamit húsvétig, amit egyébként szoktunk (és szeretünk). Sebastian hatalmas áldozatot készül hozni: a házi feladatot választotta :)

Hú, tudnék még panaszkodni vagy mesélni akár vicces, nagyon Yasminis dolgokat :) de már így is hosszú lettem. És panaszkodni már nem szeretnék. Tényleg mindig fennálltak ezek, csak most valahogy jobban zavarnak. Ezt már tavaly is írtam egy párszor, de tuti nem lennék már itt, ha nem lennének ennyire nagyon-nagyon jófejek :D És nekem azért fontos, hogy időnként megköszönjék a munkámat. Tegnap is jól esett, hogy anyu mondta délután, hogy milyen jó volt hazajönni egy ilyen tiszta és rendezett házba, köszöni szépen... Szívesen.

Ma túl sok mondanivalóm lenne, és talán túl indulatos is lennék, anyusék már kaptak egy kis ízelítőt délután... na meg fáradt is vagyok, úgyhogy inkább ma nem írok. Talán majd holnap. Annyit azért elárulok a hétvégéről, hogy tegnap Guildfordban voltunk Hajnival, csodálatos napsütés volt, mint ahogy ma is. Lehet, hogy jön a tavasz? Meglátjuk...