Au-pair vagyok Angliában

Fél 10-ig aludtam kb., aztán reggeli, szépen összeszedtem magam, és fél 12-kor indultunk, cél: Virginia Waters. Ok: Santa Cycle. Oly sok halasztás után (eredetileg december 18-án akarták) végre megtörtént :)

Találkoztunk Sally-ékkel, majd dél után valamikor el is indultunk. Majdnem 5 mérföldes táv (ami majdnem 8 km)... őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy Yasmin megcsinálja, de megcsinálta – mindenféle nyavalygás nélkül. Bár megígérte mindenkinek, aki eddig szponzorálta, hogy nem fog csalódást okozni. És nem is tette. Persze néha nyomtuk, toltuk, „hegymenetben” főleg, de a lábai sosem pihentek, hiszen hozzá voltak szíjazva a pedálhoz. Kb. félúton megálltunk forrócsokizni: felnőtteknek whiskey-vel ízesített járt (anyu jóvoltából), a gyereknek sima :) Az időre nem lehetett panaszunk, gyönyörű napos volt, hamarosan teszek fel képeket a picasara. Árnyékban mondjuk elég hűvös volt, de túléltük :)

Ja, és hogy kik voltak: Sally (aki megy Karennel a Himalájára), kezdetben csak az egyik lánya, Lucy, majd Erin és a nagymama is csatlakoztak (aki Sally-hez hasonlóan ma is tök jó fej volt velem:). A végén odaért apu is, be akartunk ülni a pubba, de rengeteget kellett volna asztalra várni. Iszonyat nagy embertömeg volt a parkban is mindenhol, meg a pubban is, úgyhogy a Rose&Thistle-ben kötöttünk ki, kis pubunkban. Apu haza is jött gyorsan, hozta a kutyát is, merthogy őt is vittük. Kb. fél 5-kor értünk haza, addig a pubban bandáztunk.

Ennyi volt tehát mára, beszéltem anyáékkal, aztán képeket válogattam, majd nekikezdtem a blogírásnak. Az eredményt láthatjátok...

Annyira nem ébredtem könnyen, bár ez a téli időszakban egyáltalán nem ritka. Az irodában semmi különös nem történt, kivéve, hogy Craig, a kedves idős sales-es igen melegen üdvözölt. Érdeklődött a „holiday”-emről és többször elmondta, hogy nagyon örül, hogy visszajöttem, és többet ott vagyok, jó engem viszontlátni.

Úgy volt, hogy este sittelek, de délután írt anyu sms-t, hogy Sebastian még mindig nincs a legjobban, így maradnak a fenekükön. Nem mondom, hogy csalódott voltam :) Így volt egy nyugis estém, amikor is Grace klinikát néztem. És nem barátság-karkötő fonogatásával kellett töltenem... egész héten ezt akarta, de mondtam, hogy majd szombaton... még fizetett is volna, ha csinálok neki korábban, teljesen be volt zsongva, állandóan youtube-os videokat mutogatott, ahol meg lehet tanulni... Bár van egy olyan halovány sejtésem, hogy nem úszom meg...

Sebastian szegénykém ma már nagyon rosszul volt. Éjjel 40 fokos láz, stb... Kapott is időpontot, így Pauline elvitte orvoshoz délelőtt. Merthogy Karen fiziozott Yasminnal, apunak pedig le kellett mennie a nyaralóba (minden nap, a legrosszabbkor jött az „áradás”). Reggel semmi extra nem volt, megcsináltam mindent, bár a fürdőszoba nem volt olyan rossz állapotban, hiszen kedden is kitakarítottam. Mondjuk amúgy hétfőn és pénteken szoktam, de egy nap is sokat számít, főleg, hogy alig voltak otthon. Vasaltam is. Ma is.

Jól jártam, mert anyu elvitt az irodába, így az előző nap reggeltől kezdve megállás nélkül szakadó esőt megúsztam – odafelé. Hazafelé aztán rendesen megáztam, és majdnem megint elcsaptak, megint körforgalomnál, megint zebrán, és megint csak a külső sávban állt meg a kocsi...

Nem kellett sietnem, így fél 5 felé átmentem, mostam, hajtogattam, és apuval dumáltam vagy egy órát, amíg haza nem jöttek a lányok. Sebastian egyébként már jobban volt egy kicsit, evett is végre... Apu tök sokat mesélt megint az üzleti terveiről, számokkal... képtelenség ennyi adatot megjegyezni... az emberekről ott bent, a CP-s fiúról, akinek plusz órákat adott, mert nagyon olcsó... engem kérdezett, hogy milyen, mert a lányok, még Sam sem, soha semmit nem mondanak róla, egyszerűen csak belement, hogy több órát dolgozzon... és apu mondta is, hogy róla semmit nem mondanak, engem pedig mindig dicsér(t) Sam, és szólt apunak, hogy „most szükségem Vikire”, ha kellettem... No mindegy, sok irodával kapcsolatos dolog szóba került, annyi szent...

Beszéltünk tervekről, az én terveimről is... muszáj más emberekkel találkoznom, mert mondtam, hogy esténként azért nem olyan jó... nem  csodálkozik. Ha jobb idő lesz, tavasszal, lehet, hogy tényleg keresek Mytchettben valami esti elfoglaltságot, ahol lehet szocializálódni, és ahogy Matt mondta, „rendes angol lányokkal” találkozni, szerinte csak így lehetek itt boldog :) Na meg egy gazdag angol pasival, ezt is hozzátette. Mesélte megint, hogy Karen évekig „szenvedett”, nem nagyon voltak barátai, aztán egyszercsak lettek, bár hozzátette, hogy akkoriban az iroda is sokkal jobb volt, mármint a társaság. Mert ismét hangoztatta, hogy nekem nem Louanne-ékra van szükségem. És valóban, nem olyanokra, akik szombat hajnalban ilyeneket írnak ki facebookra, hogy „most hánytam a számba” és társai... Azt is sajnálja, hogy a semmi közepén lakunk konkrétan, belátja, hogy így sokkal nehezebb dolgom van, mintha a városban, vagy legalábbis ennél sűrűbben lakott területen élnénk... Ezt már csak én mondom... akkor viszont nem lehetne medence, szép nagy kert és az erdő nyugalma... amit azért én is élvezek...

Ilyenekről beszélgettünk... Aztán jöttek a lányok. Tusoltunk Yasminnal, aztán dumáltunk még egy kicsit. Milyen jó, hogy visszajöttem... mondtam, hogy én most azért nem voltam annyira boldog... de mostmár lassan beindul az új év :)) Megdumáltuk, hogy a január amúgy is nagyon depresszív hónap, ilyenkor lesznek a legtöbben öngyilkosok. Mondtam, hogy attól azért ne tartsanak :))))) Ja, volt vicces még, de azt nem akarom leírni, Pauline volt humorherold :) Csak annyit mondok, hogy csütörtök este zajokat csapott az emeleten, és apuék azt hitték, hogy valaki járkál az ő emeletükön... baseball-ütővel felfegyverkezve fel is ment, de nem talált senkit :)))

6 után valamikor elvonultam, aztán nemsokára megjött Hajni. Annyira aranyos volt, meg az anyukája is: küldött nekem Miki-csomagot, az egyetlen igazit, amit idén kaptam :) És Hajnitól is kaptam egy szépséges képkeretet és egy még szépségesebb nyakláncot :) Köszönöm! Eszegettünk-iszogattunk (Hajniék vörösborát és diópálinkáját:), persze jót beszélgettünk, aztán fél 2 fele hazament. Az eső éppenséggel pont elállt estére (2 nap után mondjuk ideje volt), de inkább nem sétáltunk el a pubba...

Na jó, ez csak egy pár hét kihagyás volt :) A reggeli kapkodás után Pauline-nal már indultunk is Camberley-be. Örültem, hogy el tudott vinni, elég fos idő volt. Ekkor kezdett esni, ha jól emlékszem...

A suliba kicsit késve érkeztem, és jól meglepődtem, mert a tanárnő szinte letepert az ajtóban újévi üdvözlés gyanánt... Van két új növendék, illetve három, de csak kettő volt. Az egyik egy pasi. Lehet, hogy ugyanaz, aki egy órára már eljött szeptemberben is. Egyébként semmi nem változott...

Óra után a bankba mentem először, ahol közölték velem, hogy nagyon sajnálják, de mivel nem tudok felmutatni semmilyen – a nevemet mutató – közüzemi számlát, vagy esetleg kocsi-biztosítást, így csak a legeslegalapabb „csomagra” válthatok náluk az egy év lejárta után. Hozzáteszem én barom most is 8 fontot fizetek havonta, csak azért, mert van... Aki már az elejétől olvas, az tudja, hogy mennyi baj volt velük eleinte, de aztán úgy megörültem, amikor egyszercsak megszűntek a problámák, hogy gondoltam kivárom az egy évet, nem kell nekem ez a herce-hurca egy másik bankkal. Persze lehet, hogy nem lett volna semmi gond, de ezt semmiképpen nem akartam még egyszer eljátszani... Mert egy év után már több mindenre jogosult az ember lánya... mondták ezt tavaly. Ehhez képest nem... Amit nyújtani tudnak: egy kártya, amivel tudok pénzt felvenni (fizetni nem lehet vele boltokban), és talán netbank. Mondtam, hogy ha nem fogadják el a Qwerty-s céges papírjaimat, amin szerepel a címem, akkor sajnos valószínűleg január végén búcsút mondunk egymásnak... Azt sajnos nem fogadhatják el „bizonyítékként”. Hát jó, akkor megszüntetjük a számlát...

Voltam optikában is, egy kicsit állíttattam a szemüvegemen, aztán még benéztem egy-két üzletbe, vettem nagyon akciós, nagyon szép laptop-táskát, majd hazabuszoztam, és hazasétáltam a legnagyobb esőben. Pont felértem a lépcsőn, amikor Pauline hívott, hogy mikor jövök, mert eljön értem a buszmegállóba, nagyon esik :) Mondtam tudom, saját bőrömön tapasztaltam :)) Az volt, hogy csak kettő fele jövök, és egyenesen megyek Sebastiant „átvenni”, de hamarabb jöttem végül...

A portörlés és ablaktisztítás délutánra maradt. Még mindig ezt utálom a legjobban... Porszívóztam, majd ismét vasalni kezdtem. Volt mit, annak ellenére, hogy nem tudok/tudunk annyit mosni, mert nem vagyunk otthon egész nap. Nem tudok mostmár egésznapos-mosós napokat tartani... Meg mondjuk most hely sincs, ahol megszáradhatnak...

A lányok 5 fele értek haza, carbonarat főztem vacsira, de csak mi ettünk Yasminnal. Sebastian nagyon-nagyon rosszul volt, és rosszul is nézett ki, én még sosem láttam így. Ő sosem panaszkodik vagy sír, de most... mondjuk most sem nyavalygott vagy ilyesmi, ahhoz sem volt ereje szegénynek. Enni sem bírt, lázas volt, össze volt/van esve, rossz volt ránézni, komolyan... Akarták orvoshoz vinni, de már nem tudták őt beszorítani...

Este Bumerángot hallgattam itthon: szó volt az ügyetlenségről és a németeknél létező általános felelősségbiztosításról... már nem emlékszem, hogy konkrétan mi volt, csak hogy arra jutottam, hogy nekem is kellene biztosítást kötnöm magamra: hogy bárhol, bármilyen általtam okozott kárra legyen fedezet:)))) Hiszen ismertek... elefánt a porcelánboltban :) Valamelyik nap is, mikor apu csinált nekünk vodkanarancsot, „felszolgáláskor” észrevett valamit az egyik poháron. Karen mondta, hogy „Repedés? Kenjük Vikire!” :))) Mindaddig őszintén jót derülünk ezeken, amíg össze nem török valami igazán fontos és értékes dolgot.... Reméljük erre nem kerül sor...

Az első tanítási napon csak Yasmin ment suliba (11-ig ugyebár), mert Sebastian nem érezte jól magát, igazából ki sem gyógyult még a korábbi betegségből. Reggel ismét elfogott a „Te jó ég! Hogy fogok itt végezni????”-érzés, ami nem jó. Mert amíg itthon vannak, fél 9-ig, semmit nem tudok csinálni, és utána is olyan gyorsan telik az idő... Azért elpakoltam mindenhol, felmostam a padlót és letakarítottam a konyhaszekrények egy részét (a másik részét délután), aztán rohantam az irodába... annyira rohantam, és annyira elszoktam a biciklizéstől (már ittlétem utolsó kb. 2 hetében sem bicikliztem szerintem), hogy még az ipodomat is itthon felejtettem...

Az irodában kedvesen fogadtak, már akinek feltűnt, hogy ott vagyok :)) Jim tanított nekünk új dolgot, ami mint kiderült hármunk közül csak Olinak, a CP-s fiúnak volt igazán új. De nem baj, tanítottak, az a lényeg. Kár, hogy nem mindent Jim mutat(ott) meg, mert ő ténylegesen elmondta, hogy mit miért, valószínűleg, mert ő tudja is... a lányok pedig csak... no comment... Ja, és újra „kaptam” egy gépet, Kay gépét és az ő helyét... Egy csomó idő ezzel telt, de legalább mostmár azt alakítok rajta, amit akarok, úgy rendezem az ikonokat az asztalon, ahogy akarom, stb. :) Összességében jó volt viszzamenni, bár kell idő, mire visszarázódok a rutin-dolgokba, hiszen már november-decemberben sem dolgoztam sokat.

Hazafelé beugrottam kedvenc bankomba, ide Frimley-be, a kicsibe. Természetesen a számlámat érintő nagy változásokról itt nem tárgyalhatnak velem... ahhoz be kell mennem a központba. Olyannyira nem, hogy semmilyen kérdésemre nem válaszolt a nő, és nem azért, mert nem tudott volna...

Itthon folytattam a szekrénytakarítást, és még valamit csináltam, de már nem emlékszem. Vacsiztam, aztán hazajöttem, és csak a kutyát mentem vissza ellenőrizni egy párszor, mert mindenki későn ért haza. A lányok fizion, a fiúk pedig snowboard-oktatáson voltak. Sebastiant anyuék hazahozták hamarabb, mert nem volt jól... azt hiszem 8 előtt valamikor mentem át, gyors letusoltam Yasmint, majd lefektettem. Még mindig szeret mindenkit elrendezni (Yasmini): mondta, hogy sms-ezzek Pauline-nak, vagy kérjem meg az anyját, hogy hívja vissza telefonon... kérdezzem meg, hogy be tud-e vinni Camberley-be másnap suliba? Mondtam igen, be tud, nem kell felhívni. „De ezt ő is tudja?” :) Mondtam igen, ne aggódjon, kedves tőle, de tudok magamról gondoskodni. :))) Valószínűleg mindig is ilyen lesz: mindent lát, hall, legalábbis szeretne, mindenről tudni akar, mindent irányítani akar, és mindenről megvan a véleménye, mindenhez van hozzáfűznivalója... Jelen esetben aranyos volt, de nem mindig pozitívan jön ki a szituációkból, amikbe magát keveri emiatt.

Szóval a szerdám vegyes volt, nem mondanám, hogy őrült módon elfáradtam. Az estéről nincsenek információim, gondolom nem csináltam semmi különöset :)

Uuh, még egy fontos dolog történt szerdán, illetve még kedden: emlékeztek, hogy a nyaralójukban tavaly is egyszer beázott az egyik szoba csőtörés miatt? Kedden telefonált az ingatlanügynök, hogy baj van, áll a víz, minden elázott megint. Apu le is ment szerdán kora reggel Dave-vel (akikről mindig pletyizik nekem anyu:), és pont miközben Karennel beszélt telefonon, leszakadt a mennyezet a kisszobában és az előszoba egy részében. És állítólag alig tudtak bejutni a bejárati ajtón, mert a víztől annyira „megdagadt”... Mindez alapesetben is baj volna, így viszont főleg, hogy jövő héten akarják aláírni a szerződést, hiszen eladják... emlékszem anyu még akkor mesélt ennek okairól, amikor nyáron vitt ki a reptérre, talán írtam is róla akkor. Lényegében felesleges volt nekik.

A munkahét a keddel kezdődött, mert mint ahogy azt már tudjátok – Angolországban jó dolguk van az embereknek – a hétfő munkaszüneti nap volt. Ez azt jelentette, hogy még egy napja volt szegény háznak nélkülem, és szegény nekem... Egyébként nem volt olyan vészes a helyzet, mint amire számítottam. Rengeteg vasalnivaló volt, de azzal elvagyok, szerencsére csak egy ing volt közte :) A szennyeskosár viszont a hét végére sem ürült ki, pedig ágyneműt nem is mostunk... és minden nap rengeteget ment a mosógép...

Ja, kedd reggeli ELSŐ! megmozdulásom a következő volt: a konyhában a fiók kihúzásával sikerült egy kisebb „lavinát” elindítanom az alatta lévő polcokról - nem kis csörömpölés mellett kiesett egy pár cucc, de semmi nem tört össze. Ekkor hangzott el először, hogy „Viki visszatért.” Kb. fél órával később úgy felborítottam egy bögre teát, hogy nemcsak a pultra jutott belőle, hanem az alatta lévő két polcra, az azokon pihenő könyvekre, és természetesen a padló is kapott egy tisztességes mennyiséget. Nem tudom, hogy egyetlen bögre folyadék hogy tud ennyi „kárt” okozni :D Na de nem is ez a lényeg. Igen, visszatértem (valamit még elkövettem kedden, de már nem emlékszem), és ennek mindenki örül. Szerencsére nem csak azért, mert végre újra van, aki ügyel a rendre és tisztaságra :) Pauline is jól megölelgetett, megköszönte az újévi-szülinapi sms-t (skype-ról írtam, mivel a telefonom sötét volt), és mondta, hogy milyen boldoggá tettem a napját a szöveggel, amit a szülinapi kártyájára írtam. Mert bár az ajándékkal együtt azt is odaadtam neki a karácsonyi vacsinkon – akkor csak az ajándékot nézte meg, a kártyát megtartotta a nagy napig. Az angolokat tényleg valami erős kötelék fűzi a mindenféle kártyákhoz, jó dolgukban nem tudják másra költeni a pénzüket :)))  (én is kaptam karácsonyi kártyát tőlük) Egyébként 75 éves. Azt mondta mostantól nem tartja és nem számolja :))) Ja, Bert is aranyos volt. Kérdezte, hogy minden működik-e, minden jó-e, nem romlott-e el valami a két hét alatt.

A délelőttöt tehát takarítással töltöttem, mondjuk csak 9-re mentem :) 11-kor Yasmin és Karen elmentek fiziora (újabb három hét...), aztán délben Pauline elvitt bennünket (Sebastiant és engem) Camberley-be, moziba. Csak hogy ne otthon unatkozzon szegény, kedden még nem volt neki suli. A Gulliver utazásait néztük. Egynek jó volt, voltak benne vicces részek, de én biztos nem fizetnék érte. Mint ahogy a popcornért sem: az ízével ezúttal nem volt probléma, ámde az árával... majd 5 font volt egy kis adag... még jó, hogy vizet vettünk előtte a Lidl-ben (itthonról akartunk vinni, de elfelejtettem:) A „lidlis” srác egyébként nagyon közvetlen volt :)

Apu jött értünk, Sebastian aranyosat szólt a kocsiban, valami olyasmit, hogy „Nem volt olyan gyerekes, de nem neked való. Mondjuk nincs olyan film, ami igazán neked való lenne, te unalmas vagy.”  :))) Annyira cuki :D Aztán itthon nekifogtam vasalni, amíg a lányok haza nem jöttek fizioról. Sikerült is befejeznem... legalábbis azt az adagot...

Vacsiztunk, szokás szerint boroztunk, beszélgettünk. A héten többször is elmondták, hogy mennyire jó, hogy visszajöttem. Jóhogy jó :) Apu mondta, hogy ha nem lenne au-pairjük, anyu valószínűleg nagyjából takarítana, a gyerekeket elrendezné, de nem vasalna, még ennyit sem főzne, csak rendelne állandóan, és nem vásárolna... túlságosan hozzászokott a listáimhoz... állítólag két hétig alig volt kaja... és Matt szerint soha nem lenne fogkrém és ilyesmik...

Kérdezték, hogy ha kapnék „police check”-et (amit állítólag egyéves tartózkodás után kaphat az ember, és olyasmi, mint nálunk az erkölcsi bizonyítvány), akkor elmennék-e Yasminnal a júniusi franciaországi osztálykirándulásra? Mert Yasmin nyilván nem akar anyuval menni. És anyu is boldogan átpasszolná nekem a lehetőséget, abban az esetben, ha Yasmin addigra annyira megerősödik, hogy bírok vele. Nyilván bírnék most is, mármint fizikailag, de sokat várunk a következő a hónapoktól, remélhetőleg még többet tud majd tartani a saját súlyából állás közben, séta közben, stb... és anyu ennek azért nem akar mindenáron kitenni engem... mert azért 5 napig az anyja nélkül csak vele... az osztálytársaival, akik előtt nyilván fel akar vágni, merthogy így is másképp viselkedik, ha bármilyen barátnő itt van... hát nem tudom. Franciaország ide vagy oda, lehet, hogy inkább egy pár Yasmin-mentes napra lenne szükségem akkor :))) Na majd meglátjuk, ez még messze van. Az is lehet, hogy akkor már nem leszek itt, mert elegem lesz a kamaszodó királylányból. Nyilván sok időt töltött Lisa lányaival a szünetben (a nagyobbikkal ott is megkezdődtek a problémák), mert kicsit másképp viselkedik. Reméljük, hogy csak átmeneti – még most :) Az új szöveg ugyanis: „Milyen kár, nem?”. Például közli, hogy most még nem mehetünk tusolni, milyen kár, nem?... Mindenre ezt mondja, mindenkinek... Azért apu rápirított valamelyik nap(okon)... tőle még mindig fél, ilyenkor átmegy nagyon sírósba, hisztisbe, bocsánatért könyörgősbe... És ekkor mindig oda jutok, újra és újra, hogy mi nem tudhatjuk milyen nehéz lehet neki mindezekkel megbirkózni: maga a „másság” érzése; a folyamatos fizio; az állandó nyomás, a bizonyítani, megfelelni akarás; hogy nem eszik olyan sokat, mégis kicsit poakos; hogy nincsenek igazán barátai a suliban, mert fele annyit sem jár, mint a többiek, és még sorolhatnám... Egy 11 éves kislánynak ez bizony sok. Nagyon sok. Egyébként még mindig szeret, imád, még mindig selymes a hajam, és mindig halálra idegesít, ha piszkálja.

Na de vissza az estéhez. Kicsit még csevegtünk, többek között rámparancsoltak, hogy használjam többet a medencét, akár esténként, mert nem használják ki, és nagyon drága a fenntartása, szóval ússzak!!! :) Igenis! Bár ilyenkor télen nem szívesen rohangálok vizesen kint, jó, meleg a víz, de akkor is :)

Este már nem emlékszem mit csináltam itthon, Hajnival skype-oltam, az biztos, mert aznap jött vissza az esők hazájába...

Először is szeretnék mindenkinek nagyon-nagyon boldog, sikerekben és örömökben, mindenféle földi jóban gazdag, és álmokat valóra váltó 2011-et kívánni!!!

Egy kicsit még írnék otthonról, ha nem bánjátok :) Szerencsére csak az az egy lázas napom volt, így karácsonyra már viszonylag jól voltam (értsd: lázam már nem volt, az orrfolyás-köhögés viszont rosszabb lett...) Bár annyira azért sajnos nem voltam jól, hogy igyak a fincsi karamellás vodkából, amit a családi ebédre vittem. Vittem egyébként christmas-crackert is mindenkinek, így kicsik-nagyok papírkoronában díszelegtek :D

Másnap kisétáltunk mamához... soha nem látott méreteket öltött a belvíz... hihetetlen... járhatatlan utak a tanyavilágban főleg. Összefüggő víz a földeken... borzasztó látvány. És borzasztó volt rajta közlekedni, még gyalog is... de ez a legkevesebb...  

Karácsonyra egyébként sok szépet és főleg hasznosat hozott a Jézuska, köszönöm még egyszer mindenkinek! :) Könyvet, elektromos fogkefét, nyakláncot, parfümöt, papucskát!!!, derékmelegítőt, ágyneműt, szőrös papucsot... Icuka saját kezűleg készített/festett nekem egy gyönyörűséges medált, aztán később a két korábbi próbálkozását is elkaptam, nekem azok is nagyon tetszenek! Sőt, Dobó Ilona-gyűrűm is van már! :) Egyszer még sokat fog érni!!! :) Névnapomra pedig Orsikától kaptam egy képet, egy képet rólunk. Sajnos nem bírtam ki nevetés nélkül, mikor megláttam... ugyanis én is ugyanazt a közös képet hívattam elő és tettem egy szép keretbe, a karácsonyi ajándék egy része gyanánt :))) 

Oh, és a secret santa ajándékbontás is megtörtént skype-on, vicces volt. Tényleg voltak idióta ajándékok. Lehetett tippelni, hogy kit ki húzott. Apu arra tippelt, hogy a banán formájú stresszoldó gumieszköz az én ötletem volt. Mondtam bárcsak az lett volna :) Engem Sebastian ajándékozott meg, jól kihúztuk egymást. Levendulás fürdő-testápoló szettet kaptam, azt hiszem egy ideig nem lesz szükségem semmi ilyesmire :) Mondta Pauline, hogy várnak, hiányzom, szükség van rám... anyu pedig helyeselt, de mondta, hogy kézben tartja a dolgokat, kutyakaja is van, stb... Sebastian pedig rázta a fejét és mondta, hogy ez azért nem teljesen így van :)))))

A karácsony tehát gyorsan eltelt, jött is egy újabb hétfő. A második hetemen is egy csomót rohangáltam, szinte minden nap Szegedre akkor is, pedig nem akartam. Valahova mindig menni kellett, vagy valakivel találkozni „kellett”... otthon nem sokat voltam. Volt nap, amikor anyuskámmal nem is láttuk egymást... amikor a hétfő esti kis találkozóm hajnali 4-ig nyúlt a lányokkal :) Kedden is fél 11-kor értem haza, Icu széppé varázsolta a körmeimet :) Szerdán aztán bulizni mentem a csajokkal, negyed 6-kor értünk haza... a csütörtök is látogatásokkal telt, be voltam táblázva rendesen egész héten... Pénteken még meglátogattam mamáékat, majd készülődtünk a szilveszteri mulatságra...

... ami iszonyat jó volt. Köszönet érte testvérkémnek és kedves barátjának :))) Igaz, hogy a konfetti-harcból én kerültem ki vesztesen, még a számba is jutott, mindenhova :) Ja, és képzeljétek: nyertem a tombolán!!! Én, Németh Viktória :))) Én, aki szinte mindig veszek, de sose nyerek. Nem csak ritkán, soha!! És most ÉN voltam az első nyertes!!! Pedig csak kettőt vettem :)) Remélem az egész évem ilyen „nyerő” lesz!!! Az este ezután is jó volt persze, negyed 6-kor sikerült ismét hazakeverednem... 2011 első napján viszonylag korán feléledtem, aztán újra útnak indultam... Pakolni este kezdtem, szegény lányoknak alig jutott hely a szobában, eljöttek egy utolsó búcsúra.

Nem sok dolgot hagytam otthon szerencsére, elég gyorsan pakoltam :) Éjfél körül lefeküdtem, de sokat sajnos nem pihizhettem, mert fél 3-kor már kelnem kellett.

3-kor útnak indultunk, a cél Ferihegy volt. Most azért egy kicsit rosszabb volt eljönni otthonról, mint nyáron. Vagy a karácsony miatt, vagy "sok volt" a két hét.  Vagy csak szimplán azért, mert visszagondoltam, hogy tavaly ilyenkor milyen izgatott voltam, amikor életemben először mondhatni hirtelen repülőre szálltam és jöttem. Az ismeretlenbe, ismeretlenekhez... mekkora változás jött az életembe, ami most nem jön. Pedig a változás jó, néha kell. Idén egy kisebb változás jött: az új rendszer. Jövőre pedig tuti ismét nagy... innen biztos elmegyek, de hogy hova???

Az autópályán volt egy kis köd, de semmi gáz nem volt szerencsére. Kipattantam a kocsiból, beálltam a sorba (most nem volt külön sor az online check-ineseknek), majd jött a biztonsági ellenőrzés. Csak egy csaj volt előttem a sorban, és a pasi olyan gyorsan feldobta a cuccaimat a szalagra mialatt levettem a csizmámat, hogy hiába szóltam, hogy laptop van benne, meg folyadék... azt mondta, mostmár mindegy. A csomagommal nem is volt semmi, ellenben jelentem túl vagyok életem első motozásán... nem tudjuk mi csipogott, talán a farmerom gombja... Azt mondta a nő: „Hölgyem, mostmár nem menekül.” Mondtam nem is akarok :)

Volt még elég sok időm, így ittam egy cappuccinot, aztán összefutottam azzal a szegedi csajjal, akivel hazafelé is együtt jöttünk. A gép most csak 20 perc késéssel indult. Egy pasi ült mellettem, akivel néha beszélgettünk, így nem aludtam egy szemet sem.

Gatwickre kijött értem Matt, csak nem tudtam, hogy tudja-e, hogy melyik terminálra érkezem. Felhívtam „vakon tárcsázva”, ugyanis anyu régi telefonjának a kijelzője elromlott, nyilván valami érintkezési hiba... senkinek nem volt otthon kártyafüggetlen telója, és mivel ez még működik, ezt használtam (bár sms-írásra és –fogadásra alkalmatlan, stb..., tulajdonképpen csak hívni tudsz, ha tudod a számot, és fel tudod venni, ha hívnak, csak nem látod, hogy ki hív :)))

Apu jó sokat mesélt a kocsiban az elmúlt két hétről, hogy hogy is volt a nagy találkozás és beszélgetés a brit X-Factor első két helyezettjével :)) Majd „büszkén” beszámolt arról, hogy ő is csinált olyan dolgokat, amikkel már anyura hajaz :) Például síoktatás-időpontot foglalt egy bizonyos helyen, aztán egy másik helyre mentek... és csodálkozott, hogy nem volt rögzítve sehol a foglalása... persze ő 1000%-ig biztos volt benne, hogy jó helyen vannak :))) Beszéltünk a „Majd hétfőtől...” kezdetű minifogadalmak formájában hetente újra és újra megszülető újévi fogadalmainkról is. Szerintem tudjátok miről van szó :)))

Hazaértünk, a gyerekek éppen ettek, volt egy kis örömködés. Na nem olyan nagy, hiszen éppen ettek :)))) Megdicsérték a hajamat és a szemüvegemet, Yasmini szerint úgy nézek ki, mint Coralie, az első au-pairjük, a francia lány, aki volt is itt a barátjával. Bóknak vettem, mert Coralie szép lány :))) Yasmini rögtön megmutatta az új telefonját, amit karácsonyra kapott. Csodálkozott, hogy tudtam róla, hogy ezt fogja kapni: ugyanolyan HTC, mint apuéké. Imádja. Mint kiderült, el is küldte nekem egy párszor az új számát, de ugyebár nem tudtam megnézni. Egy pár sms szerintem örökre elveszik így, mert nem a SIM-re mentette őket a telefon... azért rákérdezek mennyiért javítanák meg. Bár most elkaptam Yasmin régi telefonját, elég megkímélt állapotban van, amennyit használta... Erősködött, hogy hadd adja meg rögtön az új számát, azonnal cseréljem ki a SIM-kártyát és üzemeljem be a rózsaszín csodát... Nem szakadt le a témáról egy óra után sem, így végül elfogadtam a javaslatát: leírta egy lapra, hogy majd itthon beírhassam :)

Ott voltam még egy kicsit, beszélgettünk, mindenki megmutatta az ajándékait... Karen Jézuskái jóvoltából mostmár több dologra kell vigyáznom portörlésnél... mondtam is, hogy mindent elkövetek majd, hogy az új jövevények is életben maradjanak :))) A ház pedig... vannak állapotok... a legdurvább a vasalás lesz. Bár valamelyik skype-olás alkalmával, vagy e-mailben mondta, hogy vasalt egyszer... de gondolom csak a legszükségesebbeket...

Elvonultam rég nem látott kis birodalmamba, egy kicsit pakoltam, tusoltam, beszéltem anyáékkal, megnéztem egy Grace klinikát, aztán 5-kor lefeküdtem aludni. Enni sem nagyon ettem, pedig kaptam kis kajacsomagot, mini milka-csokikkal és borral :)))) Tehát ott tartottam, hogy 5-kor lefeküdtem... gondoltam szunyókálok egy kicsit még az esti nagy alvás előtt. Aha :) Amikor egyszercsak felébredtem, gondoltam max. éjfél lehet... de már reggel 5 óra volt :)) Felkeltem, fent voltam egy kicsit, de mégis minek kelnék fel ilyen korán?-alapon fél 6-kor visszafeküdtem még egy kicsit... háromnegyed 9-ig, amikor is Bert hangos munkába kezdett lent. Ja, és azért aludhattam eddig, mert ma munkaszüneti nap van. Ez egy ilyen ország: munkaszüneti nap jár, mert január 1. szombatra esett. Ugyanez volt a helyzet a karácsonnyal... itt extra szabadnap járt, otthon pedig ledolgoztatnak mindent, amit lehet... Ez az igazi jóléti társadalom :)))

A mai napon nem tettem ki a lábam. Na jó, a garázsból éppen egy kicsit, miközben este anyuval beszéltem. Írtam sms-t, mert elment az áram. Világítás volt, de semmi más nem ment... Nem tudjuk mi történt, de megoldottuk. Yasmin szerint szerencse, hogy mostmár nálam van a működő régi telefonja, így tudtam szólni :) Ja, merthogy a garázsajtó is elektromos :D A mai fő programom a bőröndből való ki- és a fürdőszobapolcokon való elpakolás volt, egy kis varrással, evéssel, és jól megérdemelt szülifelikkel színesítve.

Holnap is csak 9-re megyek, mert a gyerekeknek még nem lesz suli (nekem sem). Bár Yasmin számára indul a fizio Oxfordban... 3 hét... mi pedig Sebastiannal elvileg dél-egy körül moziba megyünk, hogy valami izgi programja is legyen a szünet utolsó napján. Nem tudom hogy fogok végezni a házimunkával... szerintem sehogy.

És azt sem tudom, hogy mikor jelentkezem legközelebb. Szerintem vasárnap. Muszáj lesz egy napot kijelölnöm, mert különben attól félek, elmaradoznának az írások... amit miattatok és magam miatt sem szeretnék... Tehát reményeim szerint hétvégén beszámolhatok az új rendszer első tapasztalatairól, hogy milyen jól is működik.. bár ez egy ilyen hibrid-hét, igazából csak a szerda-csütörtök-péntek lesz rendes... No mindegy, vasárnap találkozunk :)

Kellemes első hetet, és zökkenőmentes visszarázódást kívánok Nektek a munkába és/vagy iskolába, kinek hova :) Ugyanezt magamnak is :D