Az első rész még tegnap íródott, úgyhogy a „ma” néhol péntekre vonatkozik, észre fogjátok venni :)

Annyira nagyon jó volt reggel fél 9-re jönni :) Nem is nagyon csináltam semmit, illetve nem tudtam Yasmintól... és ez vár rám egész jövő héten. Azt hittem, hogy mire anyu megjön a kutyasétáltatásból, be tudom fejezni a porszívózást meg az általános dolgokat... mintha nem tudnám milyen a szünidő... öltöztetés, élménybeszámoló a tegnap estéről (még 8 körül, mielőtt átjöttem, küldött e-mailben egy képet magáról:), aztán reggeli. Pirítós. Az első természetesen égett volt szerinte... pedig majdnem a legalacsonyabbra van állítva a kenyérpirító... na mindegy, ez is megszokott dolog tőle... aztán felhívta a barátnőt, aki ma este jött ittalvós „buliba”. Annyira ezt amúgy nem tartom jó dolognak, hogy össze-vissza telefonálgathat (jó, nem, mert csak két barátnőjét hívja néha meg anyuékkal szokott beszélni), de akkor sem való egy 11 éves gyereknek előfizetéses teló, mindenféle megkötések és szabályok nélkül. Szerintem. Mondjuk mentségére legyen mondva, mindig engedélyt kér. Tőlem is.

Félig-meddig felporszívóztam, aztán kicsit még beszélgettünk. Kérdezte anyu, hogy milyen volt a tusoló :) Mondta, hogy kár, hogy olyan kicsi a nyomás. Mondtam, hogy én már hozzászoktam, még mindig erősebb, mint az én tusolómban... mondjuk egy párszor már, utoljára valamelyik nap a héten kifejtettem neki, hogy hogy utálom, hogy néha egyszercsak kikapcsol a bojler, meg amúgy is alig van nyomás...

11-re aztán mentem az irodába. Útközben egy körforgalom mellett megmetszettek egy tövises bokrot, és nem vettem észre, hogy néhány ág a járdára hullott. El is kapott egyet a hátsó kerék... odakaptam, mert először azt hittem, hogy csak egy faág. Aztán mikor jól megszúrta az ujjamat, gyorsan rájöttem, hogy nem az... az irodáig még nem volt baj, viszonylag közel történt...

Az ott töltött négy óráról nem írok semmit... először 4-ig terveztem maradni, de aztán meggondoltam magam. A hátsó gumimnak 3-ig bőven volt ideje teljesen leengedni, így konstatáltam, hogy azzal bizony nem jutok haza. Elindultam tehát gyalog. Írtam anyunak sms-t (természetesen annyi pénz már nem volt a telómon, hogy hívni tudjak), hogy hazafelé szedjék össze a biciklit, ha akarják. Ők 3-ra mentek Shania-ért, aztán Camberley-be vásárolni, bowlingozni meg pizzázni. Kérdezte, hogy van-e pénzem buszra? :) Volt, de nem akartam buszozni, nem esett, csak hideg volt. Nem kicsit. Ekkor fedeztem fel azt is, hogy mi is okozta valójában a „defektemet”... mármint a körforgalomhoz érve volt alkalmam megvizsgálni a terepet...

Beugrottam a kisboltba egy kis hangulatjavítóért és jégkrémért :) Ben&Jerry, a legjobb. Igaz mindig ugyanolyat eszek, annyira finom :) Cookie Dough, szeretlek! Mondjuk sűrűn nem eszek, a múlt hetet leszámítva tavaly nyáron vettem utoljára, meg Hajnival Oxfordban ettünk :)

Háromnegyed óra alatt kb. (a boltot leszámítva) haza is értem, 4 óra előtt pont. 5 felé átjöttem, megetettem a kutyukat meg magamat is. Mivel palacsintát kértek holnap reggelire (és csak én tudom kikeverni a tésztáját), megcsináltam, és sütöttem is magamnak párat. Bár a Nesquikem nálam volt, és lusta voltam átmenni érte, de azért így is találtam rávalót :)

És akkor amíg várom, hogy megjöjjenek, egy kis rinyálás, ha megengeditek :)

-       Miért kell a kutyának a frissen mosott ágyneműt (amit tegnap este húztam fel) már másnap (azaz ma) reggelre bemocskolni?? És főleg: miért nem zavarja ez őket? Ahhoz képest, hogy Karen hogy mondogatta, hogy a kiskutyával szigorúbb lesz, nem mehet majd fel az ágyra, stb... na bumm... valahogy megjósolható volt, hogy nem így lesz...

-       Miért kell a kutyáknak olyan hangosan, a fejed legbelső zugáig hatoló hangerővel és hangszínnel (ha van nekik ilyen) játszani, harcolni, stb... ? (ez külön jó, amikor Sebastian 45-ös hangerőn nézi a TV-t emellett... nem vagyok fejfájós, de ez már nekem is sok)

-       Miért kell a kutyáknak egyáltalán bent lenni? :)))))) (a porszívózásnalk sincs sok értelme)

-       Miért nem lehetett szépen eldolgozni a fát, amiből az új ablakpárkányok és ajtók készültek? Miért akad be minden, amivel tisztítani próbálom portörléskor? Amúgy is utálok port törölni, mert szinte mindig kárt teszek valamiben. Ha már itt tartunk: miért török össze mindent? :) Anyuskám, van ötleted? :D

-       Miért lett nagyobb a ház? – ez költői kérdés, erre tudom a választ :) De ha már nagyobb lett, miért kell 4-üknek 3 fürdőszobát és 4 WC-t használni??? És még mindig nem látom, hogy anyu annyival többet csinálna itthon. Jó, ez is várható volt mondjuk. Amikor olyanja van, akkor mos, falat sikál, pakolászik, aktívkodik (valamelyik nap a hetek óta tisztítóba készülő, és hol itt, hol ott várakozó cuccokat is elvitte végre:)... de néha annak ellenére is a gépben maradnak a cuccok, ha itthon van valamennyit. Én nem mondom, hogy üldögél és a lábát lógatja napközben, mert tudom, hogy nem. Sőt. Állandóan szervezkedik, Yasmin ügyében meg a ház, a lenti rész felújítása miatt nagyon sokat kell rohangálnia, belátom... Csak néha egy-két apró dolgot megcsinálhatna azért, mondjuk ha egy vasárnap reggel már fullon van a kuka, akkor kivihetné valaki és nem egész nap tömködni bele a szemetet :) de ezt is hiába mondom nekik... vagy ha valami kaját ki akar dobni, akkor nem csak a kajás kuka tetejére tenni, hanem kivenni a csomagolásból és bele...

Ekkor jöttek meg, és kb. ennyi elég is a panaszkodásból. Más alkalmakra tartogatom a szokásos –utálok biciklizni néha-nincs helyem-nincs szekrényem-típusú dolgaimat :)

És innentől már ma, azaz szombat este írom.

Tegnap hazaértek a csajok, gyorsan elmesélték milyen kalandosra sikeredett a délután: Yasmin elhagyta a plazaban a pénztárcáját, aztán már az üzletek zárása után visszamentek, és a biztonságisoknál még megvolt, benne a pénzzel. Ja, és azt is mesélték, bár ez még reggel történt, hogy Karen szeme láttára, illetve közvetlen közelében Yasmin lezúgott a WC-ről, és hajszál híja volt, hogy nem az ajtófélfán végezte a feje... így „csak” a térdét ütötte meg... nem kicsit szegényke...

Anyuval még este kioperáltuk a másik biciklit a „minden” mögül... a garázsom most ugyanis igazi tárolóvá változott: ágykeret, matrac, vastag szőnyegek, stb... elnevetgéltünk és pancserkedtünk vele egy darabig :)

Fél 9 fele még beugrottam hozzájuk, Karen mondta, hogy vigyek egy Coronitát útravalónak, ők is mindig visznek, amikor lesétálnak a pubba. Így tettem :) Bár piszkosul hideg volt... nem a sör :)

A pubban már vártak rám. És akkor, Huncutkacérna, csak Neked :) : a történet röviden... a srác régen (tavaly nyárig) ott dolgozott a pubban (most a tanítási gyakorlatát végzi), és emlékeztünk egymásra, ez kiderült, amikor pár hete összefutottunk. Szimpi volt, úgyhogy megadtam neki a számomat... először egy angol pasinak. Mondjuk valószínűleg azért, mert nem is angol angol (anyukája jamaikai, és az apai nagyapja is a karibi térségből származik, tehát igen, feketés, de nem az a nagyon sötét, pont szép árnyalatú:) Találkoztunk a következő héten, meg a következőn, múlt vasárnap ebédelni is elmentünk. Helyes, értelmes, tisztelettudó, normális gondolkodású, udvarias, tisztességes szándékú, jó beszélgetőtárs, stb... lényegében minden ami kell... gondolná az ember. Valami azonban akkor is hiányzik (most legalábbis így érzem) – erről csütörtökön már írtam egy kicsit. És ha már a kezdetek kezdetén győzködnöm kell magam, hogy miért is jó nekem ez a „kapcsolat”... hát, akkor valószínűleg nem jó. Ezt már megtanultam az évek során. Anyuskám szerint nem született még meg az én emberem. Talán, bár azért bízom benne, hogy igen... Tehát így éreztem, úgyhogy javasoltam is tegnap, hogy vegyünk vissza egy kicsit...  Ő pedig közölte, hogy többet gondolt/remélt, de ha lehet, szeretne a barátom lenni :) És én is nagyon szívesen találkozom vele, mert tényleg nagyon jó társaság...  Sajnáltam, mert a héten volt a szülinapja, meg elég fos hete volt, ahogy elmondta... szegénynek tettem még egy lapáttal a rakásra... dehát akármennyire is szeretnék két anyanyelvű, tejeskávé-színű gyerekeket, nyilván várnom kell a „josé armando”-mra. Bár ő is beszél spanyolul :D ja, és még a bort is felborítottam, amit nekem rendelt mire megérkeztem. Természetesen az egész asztalon szétfolyt, a kabátomra és a táskámra is jutott... Ennyi tehát az elmúlt napok történetének „szerelmi szála”. Talán nem is kellett volna róla írnom. Egyáltalán.

Tegnap is megtapasztaltam, hogy milyen magabiztosak is az angol pasik... volt szerencsém néhányukhoz... a pulthoz odalépve rögtön, vagy a mosdóból kifelé jövet megszólítanak... barátságosak... túlságosan is... én meg hülye vagyok... nem , nem is... inkább túl szókimondó :) Ha „fun”-ra vágynék, tuti minden hétvégén találhatnék valakit, akivel másnap egymás nevére sem emlékeznénk. De mivel sosem voltam erre képes (nem mintha akartam volna:), és most sem vagyok ilyen típus, ez nem fog megtörténni. Így marad a védekezés :D

Fél 2 fele értem haza, aztán 2 körül kerültem ágyba.

Ma reggel fél 8 után ébresztő volt... bár maradhattam volna ágyban!! Szakadt az eső, és a sárvédős bringám ugyebár lyukas hátsóval még mindig az irodánál pihent... Apuéra felpattanva azonban észleltem, hogy nem megy... nem volt nehéz... még jó, hogy nem estem el :) Szerencsére kint volt Bert, így gyors megkértem, hogy szabadítsa ki a láncot. Olyan hülye módon szorult be, hogy nem tudtam kiszedni, na meg már késésben voltam. Minő újdonság :)

Megért volna egy fényképet az állapotom az irodába érve. Az arcom és tulajdonképpen mindenem tele volt sárfoltokkal, a fenekemnél a kabátom is teljesen átázott, még a bugyim is vizes volt. Komolyan úgy néztem ki, mint aki bepisilt... Legszívesebben sírni lett volna kedvem, mondtam is a többieknek...

A reggeli kis apró elázástól eltekintve (Karen aztán mondta, hogy miért nem kértem meg, hogy vigyen el?...) egész jó napom volt. A csekkolással valahogy jobban telik az idő, mint bármi mással. Ez is uncsi, de máshogy az. Jobb.

Már régóta akartam írni Rob, az egyik legjobb sales-ünk (és az egyik legpontatlanabb, -trehányabb is egyben) képességeiről és módszeréről. Hihetetlen, hogy mindenkit „levesz a lábáról” telefonon keresztül. Mindenkivel megtalálja a közös hangot, bármiről tud beszélni bárkivel, persze így könnyű, hogy vannak török, lengyel, görög felmenői, ezen országokban élő rokonai :)))) Ez természetesen változik, mindig attól függ, hogy éppen milyen nemzetiségű az érdeklődő (már amikor nem angol:)))) Hihetetlen, valamelyik nap is a ghanai fociról meg politikáról beszélt valakivel, a fél iroda nevetett már. Mikor legelőször találkoztam vele, ki nem néztem volna belőle, hogy ilyen értelmes. Mert ehhez azért szükség van egy bizonyos fokú intelligenciára, na meg sokat tud a világról, az tuti... mert – bár néha hülyeségeket mond – azért bármihez hozzá tud szólni. És néhány ghanai politikai párt nevét sem azért tudta, mert élnek ott rokonai :))) Tényleg tudta, hogy mi a helyzet, ki is hangosította a pasit, így hallottuk az egész párbeszédet :) Ma pedig egy magyar nő telefonált (egyébként az idősebb pasinak is volt magyar foglalása csütörtökön:)... egyszercsak odajött hozzám Rob, hogy mondjak valami kedveset magyarul, mondjuk, hogy „Hogy van ma?”... meg is kérdezte a nőt, aki először nem értette :D Nem tudom mi lett a vége, mert el kellett jönnöm... Karen háromnegyed 5-kor hazahozott az immáron két bringával együtt. Sam is bejött 4 körül, így el is kértem magam :D Megdicsért, hogy milyen sokat mgcsináltam ma... hát, nem lazsáltam sokat, az biztos :)

Itthon beköszöntem a fiúknak... apu elég nyúzottnak tűnik... Elkészültem, aztán fél 7 körül elindultunk a Villa Biancaba, mind a 7-en. A mai nap nemcsak azért volt nagy nap, mert hazajöttek a snowboardozás királyai (haha:), hanem azért is, mert egészen pontosan 6 hónapja élte át Yasmini a kínok kínját a Saint Louis Children’s Hospital falai között... Augusztus 19-én műtötték... és ma – bár délutáni vitákat követően – újra hatalmas akadályon sikerült átküzdenie magát. Önmagán. Ugyanis ma először sétált nyilvános helyen a rollatorrel (ami nem a húzós járókeret, hanem tolni kell, és két okból is nehezebb vele manőverezni: egyrészt sokkal nehezebb súlyra, másrészt az övének csak két kereke van, a másik kettő „tapadós”... de ennek ellenére jobban megy neki ezzel a séta, mint a másikkal...). Eddig csak itthon (de eleinte még Berték előtt is „szégyellte”) és a suliban használta... most pedig szépen besétált a kocsitól, egészen az asztalig, aztán WC-re is :))) Valamiért nagyon szeretett ma engem, azt akarta, hogy én kísérjem, én üljek mellette, én segítsek neki irányítani (kanyarodni nem nagyon tud még vele), stb.

Itt a "jubileumi" video, ámulni-bámulni szabad!

A vacsi jó hangulatban telt, mint általában :) Snowboardos élménybeszámolók és egyebek :D Előételnek rákot ettem fokhagymás mártásban, aztán pedig mi mást mint csirkét... desszertnek pedig elfalatoztunk egy epres cheesecaket anyuval, közös tányérból :) Nem számít, úgyis ma is beleivott a vodka-limonádémba :)) 9 fele hazajöttünk, itthon még ittunk egyet, kávéztunk, beszélgettünk egy kicsit, majd mindenki elvonult a maga hajlékába. Én blogot írtam, most pedig várom Hajnit, aki most végzett az étteremben.