Au-pair vagyok Angliában

Gyorsan összeszedtük a cuccunkat, aztán megvolt a nagy találkozás. Úgy hajtotta magát apu felé, olyan édes volt... 1 körül hazaértünk, anyuval leakadtunk, hogy hogy lehetséges egy hét alatt ennyire lelakni a lakást :) Valami szagot éreztünk a konyhában, na és a szőnyeg... tele Holly fekete szőrével... és természetesen semmi nem látszik a szép rendből...

Yasmini rögtön belevetette magát a medencébe, mert tipikus: százágra sütött a nap. Kíváncsiak voltunk, hogy hogy megy majd az úszás, de szerencsére jól, mondjuk kicsit félt az elején. Én nem maradtam sokáig, elvonultam pakolászni és pihizni. 4 körül visszamentem, akkorra már itt volt a vendégek egy része. Mondták, hogy igyak valamit, maradjak, mindjárt esznek, de inkább magamhoz vettem egy kis kaját és ismét elvonultam, kellett már egy kis idő egyedül, és kicsit fájt a torkom is, nem éreztem jól magam. Mivel a gépem nem működött, illetve a töltőm, Karen odaadta az övét, mondta, hogy másnap reggelig tuti nem nyúl hozzá. Valamikor az este folyamán Seb felkiabált, hogy menjek le, mert hozott nekem csokitortát :) Jobban mondva hoztak, mert Yasmin és Lisa egyik kislánya kivételével minden gyerek elkísérte, öten jöttek. Mondtam, hogy már pizsiben vagyok, de mondta, hogy nem baj, menjek le, bocs, ha felébresztett, üdvözöl újra itthon és örül, hogy megjöttem és újra velük vagyok :) Olyan édes volt, ő, aki sose mond ilyeneket :) Azt gyanítottam, hogy anyu „utasította”, hogy ezt mondja, de mint hétfőn kiderült, csak tortát küldött, nem adott további instrukciókat.

Ezután csak tv-ztem, majd fél 8-kor álomra hajtottam a fejem.

Most csak annyi, hogy majd jelentkezem, nem tudom mikor... nem régen értünk haza és itthon még annyira sem működik a töltőm, szerintem a kábellel van valami. Szóval lehet, hogy napokig nem lesz blog, mert anyunak is kell a gépe most szerintem. Nekem pedig kb. 2 percem van, és kikapcsolok...

Csak hogy ne gondoljátok, hogy baj volt a szeptember 11-i járatainkkal :)

Nem tudom, hogy rájöttetek-e, de szeptember 11-én utaztunk...

Reggel jókedvűen ébredtem 6-kor... valaki hívta Karent, aki kinthagyta a telefonját este a nappaliban, és mivel nincs rendes fal, olyan volt, mintha közvetlenül mellettem lett volna... még egy órára azért visszaaludtam, bár mivel anyu már pakolászott, inkább éber pihenésnek nevezném.

Összeszedtem magam, és gondoltam felteszem a bejegyzést, amit este nem sikerült. Hát most sem... Anyu mondta, hogy menjek az Arch-hoz nyugodtan, higgadjak le :) Letusoltam, összeszedtem magam és útnak indultam. Az idő ma már sokkal jobb. Nincs verőfényes napsütés, de legalább előbújik néha. És meleg van, igazi párás meleg...

Úgy látszik, ha egyedül vagyok, többen akarnak szóba elegyedni velem. Az egy óra alatt 4-en jöttek oda hozzám, hogy honnan jöttem, mit csinálok itt, biztos nem vagyok átlagos Magyarországon, stb... nagyon tudják, hogy mit kell mondani a csajoknak :D

Az Arch-nál először rossz irányba indultam el, ott is kedvesen útba igazítottak. Azt hozzá kell tennem, hogy mindegyik fekete volt, de nagyon cukik voltak :) Mondjuk volt egy valaki, aki elkérte a visszajárómat a vonatjegyből, oda is adtam neki, egyrészt mert nem volt sok, másrészt meg mert ma úgyis megyek haza, mondtam is neki, hogy amúgy nem biztos, hogy odaadnám, de így igen, 50 cent...

Megcsodáltam a hatalmas monstrumot, megkértem egy-két embert, hogy fényképezzenek le. A Mississippitől nem voltam elájulva, a folyópart maga elég ocsmány, de az is lehet, hogy csak rossz részen voltam... bár az Arch-nál azért megszépíthették volna legalább, ez St. Louis egyetlen igazán nagy látványossága állítólag.

Szépen hazavonatoztam, itt is volt társaságom. Karenék lent voltak a kávézóban... nem sokra haladt a pakolással, mióta elmentem. Persze minden villany égve hagyva, kupi,.. csak, mint otthon :) Semmi nem látszott abból, hogy tegnap összepakoltam... persze itt is működik az, hogy többes szám első személyben mond mindent, amit én csináltam :)))) kitaláltuk, hogy lehet Yasmin blogján visszaállítani a dátumot (= Viki megmondta, mert azt sem tudták, hogy lehet ilyet, ezért 3 hétig stresszeltek, hogy otthoni idő szerint éjfélig, itteni szerint este 6-ig fent legyen a napi bejegyzés); tegnap este mondta a másik családnak, akik feljöttek, hogy kitakarítottunk... ja... na mindegy, ezt megszoktam, otthon is mindig ez van, ha amúgy normálisan kezelnek, nincs ezzel semmi gond.

Kicsit pakolásztunk, mindketten :) ,aztán visszavittük a biciklit a kórházba. Anyu is szinte mindig mondja Yasminnak, hogy hajtsa magát a székkel (amióta Dr. Park szerdán kiadta az ukázt), ezért én is erre kérem, ha ketten maradunk. De csak mint mostanában mikor anyu nincs ott, rákezd, hogy ez fáj, az fáj... ha mondom, hogy ok, akkor jön, ahogy tud, jön azzal, hogy nekem nincs türelmem hozzá. És az igazat megvallva most tényleg nincs. Minden este csomó időt töltöttem a blogjával, miután anyu megírta, minden próbálkozáskor minimum negyed órát azzal, hogy sikerüljön tölteni a laptopomat. Ezt most a családi szobában írom, nem sokára indulunk, és nem hiszitek el, de az összes konnektort kipróbálva, 20 perc után sikerült úgy bedugni, hogy ne azt írja ki, hogy az adaptertípus nem meghatározható...

Anyu megjött, átengedtem neki, hogy az utolsó bejegyzést is megírjuk St. Louisból :) Yasy addig fent volt a másik családnál. Fél 2 előtt végeztünk, a parkolóban találkoztunk Logan szüleivel (3 műtétet végeztek a kisfiún, ő a nagyon cuki 4 éves), mert az apa volt olyan kedves, és kihozott bennünket a reptérre.

A kicsike is jönni akart, igaz elég szűkösen voltunk, de elfértünk: én ültem a két gyerek között hátul, anyu meg elöl, ölében a kerekesszékkel. AC/DC-t hallgattunk útközben, az a kicsike kedvence, énekelte is, és végig dumált hozzám. Hogy ez a kedvenc együttese, apának is, sorolt számokat, majd megzabáltam :) És mondta, hogy ma ők is mennek haza... hát az a ma inkább csütörtök. Szegények már több, mint egy hónapja itt vannak, a szemét is műtötték... bár New Yorkon keresztül jöttek, ott is töltöttek egy pár napot az elején. Nem csodálom, hogy nekik is elegük van már....

Ekkor még nem tudtuk, hogy a reptéren micsoda izgalom vár ránk: adódott egy kis félreértés az átfoglalás miatt. Nem magával a járattal volt gond, hanem a díjakkal, ugyanis jóval többet akartak kifizettetni Karennel, mint amennyiről szó volt. Még jó, hogy korán mentünk (2 előtt már ott voltunk a 6 óra körüli gépre azt hiszem, egy kicsit meg vagyok zavarodva az időpontokat illetően:). Szóval csomó telefonálgatás, nem túl kedves ügyintézés (az AA-nál láthatóan szinte csak – bocsánat, de- öreg, zsémbes emberek dolgoznak) után végül kiderült, hogy anyu árai voltak a jók. Ezután jött a fizetés... Karen kártyáját nem fogadták el, így felajánlottam az enyémet, jó öreg HSBC, megmentettél bennünket (mondjuk anyu tudott volna pénzt kivenni legrosszabb esetben). Kb. egy órás herce-hurca után megkaptuk a beszállókártyáinkat és a kapu felé vettük az irányt. Ja, azt azért sikerült elintézni, hogy egy órával hamarabb elrepülhessünk Chicagoba, abban a reményben, hogy a világ 4. legnagyobb repterén jól körülnézhetünk majd a duty free shopokban...

St. Louis-ban nem sok mi volt, sikerült szert tennem pár egyszerű, de annál drágább képeslapra, de tényleg szinte semmi nem volt. És nem tudom, hogy hányan jöttetek rá, de szeptember 11-én repültünk... ami miatt sikerült mindkét reptéren megtapasztalnom milyen az év valószínűleg legforgalmatlanabb napja, 2001 óta... Egy kicsit jobban átnéztek bennünket a biztonsági ellenőrzéskor, de jófejek voltak, ennyi.

Jó volt, mert a beszállásnál (Yasy miatt elsők voltunk) egészen a gépig toltuk, majd áttették egy kis kerekes székbe, amivel egészen a helyünkig szállították, így csak át kellett ültetni. És a kerekesszéket is „el tudták szállásolni” a fedélzeten. A helyekről: első sor, Yasy miatt. És mivel az első járaton nem sokan voltak, 5 helyünk volt, kényelmesen elfértünk. Ja, az öreg bunkó pasi, akivel az ügyintéző pultnál „üzletelt” anyu, azt mondta, hogy a lehető legjobb jegyeket adja nekünk, itt ő nem tud többet, majd Chicagoban próbálkozzon. Egyáltalán nem volt segítőkész, végig vágták a pofákat a munkatársával... úgyhogy a kapunál lévő nőt is megkérdezte anyu, és láss csodát: tudott nekünk jobb helyeket adni. Az első pasi engem 14! sorral hátrébb ültetett :)

Szóval tök jó fejek voltak az első úton, a steward(es)ek is :) Egy meleg pasi és egy thai nő voltak, és mivel a leszállás után még vagy 10 percet várnunk kellett a székre, dumáltak velünk. Vicces volt, mert  a pasi rögtön kiszúrta Karen Jimmy Choo-táskáját :) Előtte is nyilvánvaló volt, hogy meleg, de ez még egyértelműbbé tette :) Mondták, hogy a nagy nemzetközi AA-járatokon tényleg csak szinte idősebbek vannak, akik már 20-30 éve ezt csinálják, megvan, hogy ki vigyáz a macskára, ha úton vannak, stb. :) És hogy nekik nem könnyű bekerülni ebbe a körbe. Ja, és adtak két kis üveges bort, szárazjéggel, hogy igyuk meg, mert mondta anyu, hogy milyen már, hogy pénzbe kerül a bor :) Ja, és a nő megdicsérte a karkötőt, amit Orsikától kaptam a szülinapomra :)

Leszálltunk, még mindig a duty free reményében... Volt majdnem 4 óránk, Londonba csak este 10 előtt indultunk. Beültünk vacsizni egy olasz étterembe, ahol egy görög pincérnőt szolgált ki bennünket, aki kb. semmennnyire nem beszélt angolul. Tényleg alig, leginkább nem is nagyon beszélt, mármint egyáltalán, semmilyen nyelven, elég vicces volt :) A számlát is úgy kérdezte meg, hogy hozhatja-e, hogy rámutatott :)

Ezután gondoltuk felkeressük a duty freet, de itt minden csak a kajáról szól... anyu kérdezősködött, ami alapján meg is találtuk: mindössze egy kis kioszk volt az egész. A kínálat: kb. 20 féle parfüm, 10 féle cigi, egy kis édesség, pár üveg alkohol, és kb. ennyi. Egy másik terminálon állítólag van néhány üzlet, de oda nem tudtunk elmenni. Azért vettem egy kicsike táskát, úgyhogy megszabadultam minden dolláromtól.

Jaj, a chicagoi reptérről még egy dolog: a WC-k. Röhögjetek, de én még sosem láttam ilyet: az ülőke felett van egy érzékelő, LCD-kijelző, és felérakod a kezed, az ülésen lévő zacskószerű borítás tisztára cserélődik. Nem mintha bárhol is ráülnék az ülőkére, de ez nagyon tetszett. Az önöblítés és társai már nem újdonság :)

Tehát a nagy vásárlásból nem lett semmi (pedig akartam venni még egy utolsó parfümöt, az új Armanit, amit még a Heathrown mutatott az eladó, bele is szerettem), úgyhogy leültünk és vártunk. Szerencsére nekik is volt kisszékük, így megint csak nem kellett Yasmint cipelni (ami a hátának is jó). Anyu is most látott először ilyet, idefelé sem volt... 2-en az ablak mellett ülnek, én pedig a következő oszlopban, a középső oszlop szélén, és teljesen rálátok az első osztályra és a business osztályra. Tök jó, van saját kis tv-m, nézhetek filmeket. Anyu ajánlására elkezdtem a Karate kölyköt, de nem bírtam nyitva tartani a szememet... Nem mintha aludni tudtam volna :) merthogy helyes pasi helyett egy négytagú család ül közvetlenül mellettem, egy kb. 3 éves és kb. egyéves gyerekkel, akik felváltva sírnak... A kicsit beletették egy felfüggeszthető kiságy-szerűségbe, elég érdekes, nem tűnik valami biztonságosnak.

Yasminit egy időre lefektette anyu a repülőn a földre, muszáj volt kinyújtani a lábait. Szegénynek az sem tesz jót, ha órákig egyfolytában a kerekesszékben ül, és a repülő sem különb. Ja, és eleinte hányingere is volt... de szerencsére megúsztuk. Ma egyébként – leszámítva a reggeli kis összezörrenésünket – végig nagyon jól viselkedett, nem nyafogott, szeretgetett, megbeszéltük anyuval is, hogy új élet kezdődik.

Eddig írtam a repülőn, ami ezután jön, azt már most írom, kedd este :) Tehát a repülőúton semmit nem aludtunk anyuval... ha az egyik gyerek abbahagyta a sírást, kezdte a másik... Az utolsó órában pedig Yasmininek is visszatért a hányingere, és tényleg falfehér volt, még a leszállás után is egy darabig. 11 körül szálltunk le angol idő szerint, ami így csak 7,5 órás utat jelentett, odafele 9 volt. Mikor kiléptünk a gépből, még valaki megdicsérte a szandimat, amit még délelőtt St. Louisban is megdicsért egy nő :)

Gondolkodtam, hogy hol húzzam meg a napi határt, és úgy döntöttem, hogy itt :) Igaz, hogy ez egyik időzóna szerint sem határa a szombat-vasárnapnak, de egy kis fejezet vége. Nem olvastam újra, úgyhogy ha hülyeségeket írtam fáradtságomban, bocsánat érte :)

Ezt a bejegyzést fél 12-kor szerettem volna feltenni, de miután végre sikerült Yasmin blogját letudni, 20 percen keresztül nem tudtam netet varázsolni, és feladtam........ próbáltam ma (szombat reggel) kb. negyed óráig, de folyamatosan megszakadt a kapcsolat...

Hát... sajna reggelre sem lett jobb idő. Hideg még mindig nincs, de az eső esik... Extra sokáig, majdnem 8-ig aludtunk. Gyorsan összeszedtük magunkat és Yasyt, aztán a biciklivel, székkel és járókerettel elballagtunk a kórházba. Én toltam a széket a kerettel együtt, és valahol nyilván belementem valamibe, mert a kórházban a liftből kitolva észleltem, hogy lapos a jobb kerék... Yasmini irány fizio, Viki irány haza egy új belsőért... Mikor visszaértem, meg kellett mondanom a biztonsági őrnek (Yasmin kedvence, tegnap már bemutatott Karen, de nyilván kapásból nem emlékezett), hogy ki vagyok és mit akarok. Leadtam, amit kellett, ettem egy kis sütit, amit Yasy kapott Mad Michaeltől, a fizios pasitól a szülinapjára, aztán hazajöttem. Kifelé menet még megállított a pasi, hogy honnan jöttem, mert tegnap nem vette észre, de ma már furcsállta, hogy ha én is London környékéről jöttem, hogy hogy nem olyan akcentussal beszélek, mint Yasmin, vagy mint Karen :) Mondtam, hogy honnan jöttem, egy kicsit kérdezgetett, örült, hogy találkoztunk, aztán eljöttem.

Beugrottam a Bread Company-ba, hogy kipróbáljak egy újabb fajta bégelt... A sorban állókat „zaklató” fiú megkérdezte, hogy Yasmin nővére vagyok-e (tegnap látott bennünket együtt), és szóval tartott pár percig, amíg sorra nem kerültem :D Tényleg nagyon kedves mindenki itt...

Hazaérve felraktam a bejegyzést, azt nem mondanám, hogy gyorsan.... grrrrrrr....... haza akarok menni!!!!! Aztán elpakoltam: mindent, amit viszünk haza, betettem Karenék szobájába, aztán felporszívóztam (legalább kipróbálhattam a filmekben látott bazi nehéz porszívót:), elkészítettem magam, és vártam a „jelre”, hogy mikor indulhatok. Az eredeti terv az volt, hogy ma elmegyünk megnézni az egyetlen igazi nevezetességet, az Arch-ot, de olyan fos idő van, hogy Karen azt mondta inkább holnap menjünk, ahelyett, hogy itthon ülünk délelőtt. Holnapra amúgy is jobb időt mondanak. Sms helyett hazajöttek, kicst skype-oltak apuval, aztán útra keltünk. A Galleriaba. Újra. Időközben kiderült, hogy egyedül megyek az Arch-hoz holnap, amit egyáltalán nem bánok, csak igazából ma is elmehettem volna. Nem baj, így legalább hasznosan töltöm az utolsó óráimat St. Louis-ban, és nem semmittevéssel az apartmanban :)

Ma egyébként Yasmin shopping-napja volt, összesen csak 2 órát voltunk szerintem, mindezt 3 üzletben... egy órát töltöttünk egy gyerekboltban tanakodással: mit vigyen a barátnőinek...? Ma nagyon lehangolt voltam amúgy is, ez még rásegített... Nem tudom igazából, hogy miért mentem. Hazafele bementünk a kórházba a bicikliért. Áttettük, beállítottuk, de a lánc állandóan kiakadt, úgyhogy át kellett ültetni a másikba. Közben a fizio-részlegen lévő konyhából adott vizet anyu Yasminnak... csak mint otthon, a legtöbb szekrényajtót nyitva hagyta, pohár után keresgélve...

Nagy sokára hazaértünk, kicsit „pihentünk”, körmöt festettünk, aztán anyu visszament a kórházba a papírokért. Este pedig elmentünk vacsizni a többi SDR-családdal. Ugyanoda, ahol valamelyik nap a fokhagymás csirkét ettem. Igazán élvezetes volt az este: egy skót és egy wales-i család társaságában töltöttük :)) A skótoknál nagyon hegyeznem kellett a fülem, a wales-iek nagyon jó fejek voltak, és érthetőbben is beszéltek :) Ja, és ők is itt laknak, ahol mi, és mivel anyu hozott nekik kisbiciklit a kórházból, feljöttek, és még kicsit dumáltak/unk. A kisfiú 4 éves, iszonyat édes, majd behaltunk a szövegén :) Fél 9 fele elmentek, anyu ágyba tette Yasmint, én blogoltam egy kicsit, amíg Karen megírta a vázlatát kézzel. Majd utoljára átengedtem a gépemet, összepakoltam minden cuccomat, letusoltam, hajat mostam... Most pedig, egy jó időre az USA-ban utoljára álomra hajtom a fejem :) Alig várom, hogy otthon legyünk!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ja, és bocsi, hogy az uncsi bejegyzésekért, de az utóbbi napokban ennyire futotta. Persze a laptop-katasztrófára fogom, de lehet, hogy akkor is ilyeneket írtam volna, ha kizárólagos használatban lenne a gépem :) Csomó mindent kihagytam, de egyszerűen nincs energiám és kedvem, na meg időm többet írni...

Áááááááááááááááááá...... most több, mint egy órát töltöttem az erkélyen Yasy bejegyzésének bemásolásával!!... és a képekkel... az eső is elkezdett szemerkélni.... komolyan nagyon felidegesített.... meg ez az egésznapos semmittevés, járkálás a plázában... anyu is mondta most este, hogy ma kicsit ideges voltam, pedig még csak egy hete jöttem :) .... most is javaslatokat tett, hogy mit ne csináljak és mit csináljak, hogy jobb legyen, ne kicsinyítsem le a képeket, mert sokáig tart...de annyira hatalmasak voltak, hogy ezzel a nettel soha a büdös életben nem töltődtek volna fel..... áááááá..... haza akarok menni!!!! Legközelebb már csak onnan jelentkezem :)

Eredetileg más címet szántam a bejegyzésnek, de miután negyed órát kellett töltenem azzal, ami amúgy 1 perc, inkább megváltoztattam...

Este még dumáltunk Karennel, na meg vasaltam egy kicsit, amíg ő csinálgatta a mai videot: https://www.youtube.com/watch?v=lUcEy7JPqbM. Azt hiszem éjfél körül feküdtünk le végül. Reggel pedig háromnegyed 7-kor ébredtünk, és anyáék kb. már rögtön hívtak is skype-on, még ki sem nyilt a szemem :)

9-re a kórházban voltunk, készen a fiziora. Hát... anyu nem volt elragadtatva Yasmin mai teljesítményétől... mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy az idő több, mint fele (összesen) azzal telt el, hogy próbálták méretre állítani a „szobabiciklit”, mert Yasmin ki akarta próbálni, annak ellenére, hogy a programban nem volt benne... aztán csomó idő eltelt, mire „bekötözték” abba az emelőbe, ami tartja a járógép felett... Egyébként én el voltam ájulva a kórháztól: hatalmas (12 szint), kiépített tetőterasz gyönyörű kerttel, mindenhol kézfertőtlenítő, minden színes.... kár, hogy otthon erre nincs pénz...

Fizio után anyu kicsit netezett a kórházban lévő „könyvtárban”/DVD-kölcsönzőben, mi pedig addig körülnéztünk Yasminnal. Ekkor kezdett el kint esni :) A kórházból reggelizni vezetett az utunk... elsétáltunk egy pár utcányira, aztán az apartman alatti pékségben kötöttünk ki :) Isteni jalapenos bégelt ettem krémsajttal :)

Itthon nagy nehezen sikerült átmásolnom a régebbi képeket Yasmin gépéről az enyémre (nem akarom részletezni, de egyre furább dolgokat csinál a laptopja)... Aztán én vasaltam, pakolásztam, anyu pedig csinálta a videót, 4 óra felé pedig elment a kórházba a bicikliért.

Estefelé aztán ők elmentek biciklizni, én pedig a családi szobában feltöltöttem youtube-ra a videót, hogy ne este kelljen lejönni miatta (kiakaszt a gyenge net az erkélyen, ott nem lehet ilyeneket :) Itthon aztán találkoztunk, Yasmin rengeteget tekert magától, ma volt a legügyesebb, már ami a biciklizést illeti.

Úgy volt, hogy vacsizni megyünk a többi SDR-családdal, de többeknek sem jó, így áttették holnapra, és „csak” a szomszédba mentünk át vacsizni: burgert. Nagyon fincsi volt, isteni jeges margharitát ittunk hozzá. Fél 8 fele jöttünk haza, iszonyat fáradtak vagyunk mindannyian... biztos az idő miatt is, ma nem sokat sütött a nap sajna... bár hideg nem volt szerencsére. A pincérnő amúgy nagyon kedves volt, velem most találkozott először, de a többieket már „ismerte”, sokat jártak ide az elmúlt hetekben. Megkérdezte, hogy vagyok-e 21, azt mondta, hogy 17-nek nézek ki :) Úgy szeretem, hogy babaarcom van :))) ... még ha a bőröm nem is baba sajnos... Na mindegy, remélem, hogy 30 évesen is maximum 25-nek nézek majd ki :D

Yasmin megfürdetése után átengedtem anyunak a gépet, én vasaltam, pakoltam, aztán megnéztünk egy filmet. Egy csomó közül választhattunk, kiválasztottuk, hogy „vásárlás”, és elkezdődött :) A Remember me-t néztük. Jó volt, de nem a legérthetőbb filmek közé tartozik, mármint némelyik szereplőre még anyu is mondta, hogy alig érti, hogy mit mond, annyira nem artikulál :) Éjfél körül feküdtünk le, és fel akartam tenni a bejegyzést, de annyira szakadt az eső, hogy nem akartam kijönni az erkélyre...

Én is várom már, hogy menjünk haza... az alaphelyzetet súlyosbítja a laptop-helyzet, ugyanis Yasmin még mindig mérges anyura, amiért tönkretette a gépét. És sajnos egy laptop nem elég hármunknak: írni a blogokat, csinálni a videókat, anyu e-mailjeit intézni, és Yasmini is szeretne zenét hallgatni, msn-ezni, stb... úgy, hogy főleg az utóbbi két napban még annyira sem működik jól a net kint, mint eleinte...kb. 2 percenként újra kell csatlakozni... Elég szomorú, hogy ide jutottunk/jutottam, hogy a hülye gép ennyire meghatározza a mindennapjaimat... Ja, és ugyebár az idő is elromlott, úgyhogy emiatt sem fáj a szívem, hogy itt kell hagyni St. Louist.

Na hát a nap legfontosabb eseményét már tudjátok: szombat délután megyünk haza!!! És ahogy Fruzsi írta: boldog gyerek = boldog au-pair, avagy sokkal többet ér 3-4 nap jó hangulatban, mint 7 nap sírva, hisztikkel, veszekedésekkel... ez most nem az a „holiday”, ami annál jobb, minél tovább tart, akármennyire is évezem a napsütést... És legalább nem maradok le egyetlen óráról sem az új sulimban, már ha engednek beiratkozni :)

És ma délután kb. fél 4-ig egyedül voltam. Miután reggel 9 előtt elmentek fiziora, én elkészültem, aztán elvonatoztam a Galleriaba, a plazaba. Pont az orrom előtt ment el a vonat, úgyhogy jó sokat vártam sajna... de nem szálltam rossz vonalra... (mint tegnap Karen irányítása alatt; és amúgy ő este is megcsinálta egyedül:)

A plazába érve azt sem tudtam, hova menjek... Sokmindent vettem... ajándékokat is akartam, de nem volt annyi időm, hogy rendesen szétnézzek. 3-4 üzletben voltam összesen. Sikerült beszereznem egy régen vágyott farmerdzsekit és igazi farmer(eke)t (Levi’s), akciós szandikat (például Calvin Klein, gyönyörűséges), Bertnek megcsináltattam a „neves” sapkát, ettem egy kis péksütit, és már fél 3 is volt. Mindenki nagyon kedves volt egyébként mindenhol, tudtam a kártyámmal fizetni, csak az zavart, hogy néhány helyen igen nagy össze-visszaság volt, bár ez ugyebár nem amerikai sajátosság... A vásárlók is sok helyen hozzámszóltak, volt, aki megdicsérte a szemüvegemet, a megállóban is beszéltek hozzám, meg aztán a nagy csomagomat látva a vonaton is megszólított egy pasi. Beszéltünk St. Louis-ról, Magyarországról...aztán leszálltam :) Ja, és még egy fontosat vettem: még egy Fossil órát. Mindig is akartam egy alkalmibbat és egy hétköznapibbat, csak Angliában drágálltam, itt jóval olcsóbb volt. Ja, és még valami... a Macy’s és a Dillard’s hatalmasak... több szinten, óriási területen... komolyan el lehet tévedni... ezért is csak ezekben és egy-két kisebb üzletben voltam...

Hazaértem, ittam egy sört, aztán anyu elment intézni a saját farmer-projektjét :) Összedobtam egy isteni carbonarat vacsira, aztán Yasy-val lementünk a Bread Company-ba netezni meg forrócsokizni, majd át a „családi szobába”, aztán 7 fele haza. Nem sokkal később anyu is hazaért, jó kis kalandja volt a metrón...

Ágyba tettük Yasmint, aztán ki-ki csinálta a maga dolgát. Én elpakoltam az új cuccaimat, anyu pedig blogolt. Aztán ettünk cheesecake-t, most blogolok, aztán megyek tusizni és szerintem nemsokára alszunk.

Yasmin ma egyébként megint nagyon ügyes volt állítólag, és Dr. Park is nagyon meg volt elégedve az állapotával, háromnegyed óráig cseverészett velük, anyu szerint az ő hatására volt ma beszédesebb, mint általában :))))) Dr. Dobbs pedig megnyugtatta őket a térdén érzett darázscsípés-érzéssel és a zsibbadással kapcsolatban. El fog múlni, csak kell neki egy pár hét. Tehát ma mindenki boldog :)))) Szombat délután indulunk :DDD

Csak mert otthon már délután van, hátha olvassátok:

Karen mondta ma reggel, hogy apu már kiderítette, és elvileg könnyen átfoglalhatunk egy korábbi járatra, mondjuk szombatra. Minden attól függ, hogy Dr. Parknak van-e negyed órája Yasminra ma... Szurkoljatok, hogy legyen, mert ezek után, hogy napok óta mindenki mondogatja neki, hogy valószínű, hogy sikerül elintézni, az „otthon” című dalt hallgatjuk egyfolytában... Most is éppen örömködik, hogy hátha otthon lehet hétfőre, a szülinapjára... épp mondtam tegnap anyusnak, hogy nem szeretnék itt vele tölteni még x napot, ha véletlen nem ér rá Dr. Park... szegényke nagyon beleélte már magát...

mint a híradóban :) : most kaptuk a hírt, hogy Dr. Park ráér délután, úgyhogy úgy néz ki otthon szülinapozunk :)))) olyan jó ránézni, majd kiugrik a bőréből :DDDDD

A tegnap estével/éjszakával kezdem a mai napot. Este Karennel próbáltuk rendbehozni Yasmin blogját az erkélyen, amikor észrevettük, hogy a szemben lévő hotelben a két szélső „oszlop” mind a 8 emeletén, szépen sorban villog a világítás. Ezt most szépen megfogalmaztam, de szerintem tudjátok, hogy miről van szó. És mindezt egyre gyorsabban váltakozva, alig tudtuk követni a szemünkkel a végén... elég ijesztő lehetett bentről... Aztán jöttek is a tűzoltók, a vendégek pedig tömörültek az utcán...

Ezután negyed 1 felé nyugovóra tértem, és ami határozottan mutatja, hogy tényleg átálltam: nem tudtam elaludni, még negyed 2-kor is az órát néztem... Aztán valamennyire sikerült álomba szenderülnöm, amikor is fél 3-kor apu hívta anyut, hogy nem találják Sebastian úszógatyáját, márpedig kellene ma...El tudom képzelni, ahogy reggel szépen házit írnak, stb... egyszercsak eszükbe jut, hogy úszás van... és azt is el tudom képzelni, hogy hogy néz ki a szekrény, amit szépen elrendezgettem...

Ezután sms-t is kaptam, és utána is csomószor felébredtem... Reggel aztán én voltam az első, aki felkelt, de pár perccel utánam a többiek is kidugták az orrukat. És képzeljétek, meghúzódott a hátam bal oldala. Tegnap este éreztem először, és ma sem jobb...

A reggel úgy telt, ahogy mindig, leszámítva a tornát, mert 10-re fiziora mentek, így itthon nem „kínozta” anyu. Elmentek, aztán úgy volt, hogy fél 12-kor találkozunk, és együtt megyünk plázázni. Egy kicsit késtek, mert vártak Dr. Dobbs-ra, aki a második műtétet csinálta, de nem tudtak vele találkozni. Én addig sétálgattam, és mivel 5-6 kórház van a közelben, tiszta Grace klinika-érzésem volt: mindenhol kékbe-zöldbe öltözött emberek, olyan jó volt :)

Elmetróztunk a plázába (először rossz vonalra szálltunk, illetve nem szálltunk át, ahol kellett volna, mert nem néztük, hogy pirosra vagy kékre szálltunk... aztán megáztunk egy icipicit, jól kivonatoztunk a központból, és mi voltunk az egyedüli fehér emberek a megállóban, de mindenki kedves volt:), de nézelődés előtt megebédeltünk a Cheesecake Factory-ben. Elég flancos helynek tűnt, Yasmin fizetett Lynn pénzéből :) Én tortillás csirkét rendeltem, de a felét sem bírtam megenni, pedig finom volt! És kora délután lévén narancslevet ittam, ami tényleg frissen facsart narancslé volt :)

Ebéd után kicsit nézelődtünk az üzletekben. Még nincs semmim Yasmin hétfői szülinapjára, de anyuval már beszéltünk róla, hogy mit lehetne... és ma meg is mutatta, Yasmin szeme láttára, de szerencére nem vette az adást :) Nem vettünk semmi extrát, jönnünk kellett haza, hogy az esti találkozó előtt még egy fél órát pihenhessenek a lábai. Illetve csak ő meg én jöttünk haza, anyu elment a kórházba, hátha tud beszélni az orvossal, aztán pedig Dr. Park kapcsolattartójával, hogy kiderítse, hogy van-e arra bármi esély, hogy hétfő előtt ránézzen Yasminra, és a hétvégén hazamehessünk. Igazából tényleg nem bánnám, mert ha holnap nem tudnak vele találkozni, Yasmini nagyon szomorú lesz, és ha ő szomorú, az senkinek sem jó, úgy nem pöri itt lenni... ma szerencsére sírás nélkül megúsztuk. Talán mert ma szupersztár volt fizion, és este itthon még a járókerettel is ment egy kicsit, amit Karen a legmerészebb álmaiban sem remélt volna...

Na de vissza a délutánhoz: a kis itthoni pihenés után Yasminival már mentünk is tovább, találkoztunk anyuval, és elmetróztunk a parkba, a tónál lévő étteremben volt a találkozó. Két másik kisgyerek volt, sok okosságot megtudtunk tőlük, ők is Karentől. Beszéltünk az au-pairkedésről is, Pető Intézetről, stb. És eszméletlen, hogy milyen sokat számít a súly és a kor (na meg persze alapból nem volt olyan súlyos az állapota, mint Yasynak), de az egyik kislány, aki 7 éves és mostanában műtötték, simán megáll, úgy, hogy anyu csak az egyik kezét fogja, és nagyon ügyesen jár a kerettel. Valószínűleg ezért akarta Yasmini is kipróbálni itthon. A kislány egyébként nagyon beszédes és édes volt, tőlem is kérdezgetett, minthogy Karen lánya vagyok-e, van-e lovam, stb :)

Vacsi után (gyerekszendvicset ettem, atomsós sültkrumplival, nem volt valami jó...) még megálltunk a múzeumnál, merthogy alapból azt terveztük, hogy a kedd esténként szokásos ingyenes koncertek miatt jövünk ide, de aztán jött a telefon a kis rögtönzött „gyűlésről”. A koncertre visszatérve: rengetegen voltak, és szinte mindenki kis kempingszékekkel, kajával-piával, tök hangulatos volt.

Hazaérve letusoltuk Yasminit, majd Karen nekifogott blogot írni, én pedig lementem magunknak kávéért/forró csokiért az alattunk lévő kávézóba. Amíg anyu gépelt, én tusiztam, vasaltam, majd egy csomót szenvedtem egy pendrive-val...Yasmin gépe kezd meghülyülni... közben pedig dumáltunk anyuval mindenféléről... Közben/ezután blogoltam, most negyed 1 van, ideje lefeküdnöm.

Olyan szívesen írnék többet, részletesebben, több dologról... de nem akarok elmaradni a napokkal, és tényleg nem olyan jó így három ember között osztozkodni egy gépen. De most Yasmin blogja fontosabb :) Nem gondoltam amúgy, hogy ennyire hozzám nő ez a „hülye” laptop...

Éjjel csak egyszer ébredtem fel úgy 3 körül, és fél 8-ig aludtam, ami este 9-től nem rossz :) Anyuval dumálgattunk, aztán Yasmin is felébredt. Nagyon ügyes volt, mert a rosszabbik lábán egészen fél 4-ig elviselte a merevítőt. Rendszerint már éjfél-egy körül leveszik, mert nem tud benne tovább aludni.

Szokásos tököléssel, skype-olással telt a reggel (Orsival, nagyapáékkal, és éppen mikor indultunk volna, Lisáék hívtak bennünket). 11 fele elsétáltunk egy palacsintázóba reggelizni. Én sima sajtosat ettem... nem volt nagy durranás. Itt megint megmutatkozott Yasmini válogatós mivolta: nem ízlett neki a forrócsoki és a palacsinta sem, tegnap a fagyi, és még sorolhatnám... Innen elsétáltunk az egyetlen boltba, ami ma nyitva van, merthogy munkaszüneti nap van.

Hazafelé mi Yasminnal megálltunk a görög fesztiválon, és mivel nem ette meg a palacsintát (crepes pontosabban, ami teljesen olyan volt, mint a mienk otthon, nem vastag amerikai). Egy kicsit többet kellett sorban állnunk, mint legutóbb. Vettem neki inni is, majd leültünk, megette, és hazajöttünk, anyu már várt bennünket. Kicsit skype-oltak apuékkal, aztán 2 fele ők elmentek egy 10 percre biciklizni, én pedig lejöttem a „family roomba” netezni és blogot írni. Később nem lett volna időm, mert Karen is egy csomó dolgot akart csinálni, amihez kell a gépem... én közben Yasminnal voltam, vagy 6-szor voltunk WC-n, tényleg meghoztam a „kedvét”, mármint ami a nagyobb dolgokat illeti. Na jó, persze nem miattam van, csak így, hogy újra többet mozog és eszik, jobban mennek ezek a dolgok is...

4 óra felé feljöttünk és tornáztunk egyet, én videoztam... Spielberg vágta, itt az eredmény: https://www.youtube.com/user/pinkcupcakes13#p/a/u/0/LEix1hm1qW4, és a tegnapi video: https://www.youtube.com/watch?v=4ZHZ563NJTg

5 fele elmentünk vacsizni, csak ide a közelbe. Én fokhagymás csirkét ettem, ők reggel óta sülő-puhuló malachusit. De Yasminnak jobban bejött az én csirkém :) Mindehhez mojitot ittunk, én epreset, isteni volt. Nem maradtunk sokáig, 7 után már itthon is voltunk.

Egy kis pityergés apu miatt (még Sebastian is hiányzik neki, aki amúgy elvesztette a szombati játékot sajnos...), felolvastam neki egy kicsit a skót kisfiú blogjából, és 8 felé már aludt is. Ezután anyu gépezett, én Szex és New Yorkot néztem, aztán Yasminnal maradtam, amíg Karen lement feltölteni a videot a youtube-ra. Egyszer fel is ébredt, de csak szomjas volt, megitattam, átfordítottam, és már aludt is tovább.

Most mindjárt éjfél, kint ülök az erkélyen, és még mindig nagyon jó idő van. Imádom a nyarat azt hiszem. Kár, hogy Angliában ez az évszak nem létezik...

Ne haragudjatok, de az eddig le nem reagált kommentekre és e-mailekre majd később válaszolok... nem könnyű így rendes net nélkül a lakásban, három ember között megosztani a gépet... és tegnap este óta a töltőm is rosszalkodik, remélem nem adja meg magát...