Au-pair vagyok Angliában

Este még  beszélgettünk Karennel úgy fél 12-ig, miután feljöttem a netezős szobából, úgyhogy csak ezután feküdtem le, nem kellett altatni... Reggel pedig negyed 8-kor keltem ki az ágyból, miután kettőkor felébredtem, nagy szirénázás volt (sok kórház van a közelünkben), aztán pedig fél 5-kor keltem fel, és csak mint előző nap, nem tudtam rendesen visszaaludni.

Tehát negyed 8-kor keltünk, volt egy kis torna, nyújtás. Sikerült csatlakoznom az alattunk lévő kávéház wifijéhez, de nagyon gyenge, skype-olásra sajnos alkalmatlan. Annyira azért futotta a kapcsolatból, hogy anyának megmondjam, hogy hívják Yasmint (akinek a gépéről nem tudunk hívni skype-on senkit, csak hívást fogadni...)

Tusoltunk, és egy kis veszekedés után (még mindig a laptop és a víz miatt) biciklire pattantunk. Egy kicsit könnyebben ment, kevesebb szenvedésssel (és kevesebb nevetgélésssel is), mint tegnap. Lementünk vele egy másik apartmanhoz, és odaadtuk a skót kisfiúnak (aki egyébként az első, aki Skóciából érkezett erre a műtétre, eszméletlen sok pénzt sikerült a szülőknek gyűjteniük és minden médium beszámolt róluk Skóciában).

Ezután célba vettük a vonatot, ugyanis azzal mentünk a Forest Parkba, a kerekesszékes tenisz grand slam-re. A security-s pasi nagyon barátságos volt, érdeklődött, dumált velünk. Odaértünk, Karen befizetett engem, és persze magát, Yasminnak nem kellett jegyet venni. Sőt, később kapott egy ingyen pólót is, ami csak az önkéntes segítőknek volt. Aztán ingyen vizet is kapott :) Amúgy sosem gondoltam volna, de hihetetlen gyorsan játszottak egyesek (a kevésbé sérültek kategóriájában főleg). És milyen kicsi a világ: minderről azért tudott Karen, mert valamelyik nap az apartman teraszán üldögélve meglátta azt a pasit, aki régen Yasmin kerekesszékét csinálta, akitől vették. És aki egyébként a világ legjobbja, paralimpiai bajnok a kategóriájában (Peter Norfolk), és pont a mai győzelmével szerezte vissza vezető helyét a világranglistán :) Nem volt könnyű játék, sokkal simábbnak tűnt az elején, nem gondoltuk, hogy ilyen sokáig tart majd... Yasmin szegény nagyon unta, ott voltunk kb. 11-től majdnem fél 2-ig. Nagyon érdekes volt egyébként az egész, rengeteg sportos, egészséges kerekesszékest láttam, akik nem mellesleg nagyon boldognak tűntek (kivéve a pasi, aki ma vesztette el a vezető helyét, és a trófeáját a kukába dobta... kb. 10 centire tőlem, mert pont útban voltam neki...) Erről is sokat írtam a szakdogámban tavaly, hogy az egészségre gyakorolt pozitív hatás mellett a legfontosabb szerepe a közösségformálásban van a sportnak a sérült emberek életében... És tényleg nagyon jó volt látni őket. Persze nyilván ez más, versenysport kategória, nem szabadidősport, itt már másról is szól a dolog... de akkor is: együtt utazgatnak a világban, és jól érzik magukat...

Innen elnéztünk a parkban lévő nagy tóhoz, ahol rengetegen voltak, úgyhogy inkább nem vártunk asztalra (merthogy éhesek voltunk). Inkább visszasétáltunk a vonathoz, én hazajöttem Yasminnal, Karen pedig isteni burgert hozott nekünk a szomszédból. Yasminnak WC-znie kellett, és bár már tegnap megtanultam, hogy hol szabad fogni és hol nem, és többször vittem WC-re tegnap is és ma is, most mégis megtorpantam, merthogy nagy dolgot sikerült ismét összehoznia, és az más eljárást igényel... Szerencsére anyu pont jött, ő már azért bátrabban mozgatja Yasmint, én tegnap alig mertem hozzáérni először :) Ja, és ma megtanultam hogy kell sínbe tenni a lábát, van egy belső és egy külső része, meg a cipő... mindez egy hosszú zokni felett, szegénynek tuti felforrtak a lábai a 30 fokban... merthogy ma nagyon meleg volt, sikeresen le is barnultam féloldalasra, a táskám pántja szépen meglátszik... pedig figyeltem rá, de úgy látszik nem eléggé...

Vasaltam egy kicsit ma is, aztán szépen kiültem az erkélyre, egyrészt azért, hogy kiegyenlítsem a színemet, másrészt, hogy ne zavarjam meg a bent folyó interjút. Ezt most épp itt kint írom, a zajt leszámítva nagyon kellemes :)

5 óra felé aztán elmentünk egy esti biciklizésre, ittunk egy margheritát Karennel, Yasmin pedig fagyizott egyet. Negyed 8 felé értünk haza, tornáztak egy kicsit, forrócsokiztunk, aztán Karen ráadta Yasminra az éjszakai merevítőket (borzasztó kényelmetlen lehet szegénynek), és 8-kor már ágyban volt. Bár nem éppen a legjobb hangulatban...

Képzeljétek, lehet, hogy hamarabb hazamegyünk. Illetve apu szeretné, meg Yasmin, de Karen szerint, még ha csak napi 1-1,5 óra is a fizio; a bicikli és a „futógép” nagyon jók, és otthon ezek nincsenek egyelőre...  De nyilván ő is szeretne már otthon lenni, végülis 3 hete itt vannak már... és nem nyaralnak... Yasmini nagyon sír éppen most is, hiányzik neki apu. Naponta többször is elpityeredett... és az, hogy elvileg a szülinapját is itt töltjük... egyik pillanatban örömködik, hogy majd megcsináltatjuk a körmünket, a másikban pedig sír szerencsétlenem. Iszonyat rossz érzés lehet külön tölteni a szülinapot, főleg ha ilyen családja van az ember lányának, és ennyi idősen... Szóval most minden attól függ, hogy mit mondanak az orvosok, és mennyit kellene ráfizetni, hogy hamarabb hazamenjünk. Én így is elég hálás lehetek (bár szomorú, hogy ilyen okból), hogy eljutottam ide, és mivel ez tényleg nem nyaralás (bár azért szerencsére még többet nevetünk, mint pityergünk), pár nap nem oszt nem szoroz. És annyira rossz látni szegénykét, amikor szomorú...

Este Karen összerakta az új videót a gépemen, én pedig elkezdtem nézni a Gran Torinot, de alig bírtam nyitva tartani a szememet, úgyhogy elmentem tusolni és 9-kor lefeküdtem. Karen még folytatta, és fel akarta rakni a bejegyzést, de mivel magyarul volt, nem tudta hogy mi a másolás-beillesztés, nem ismerte a billentyűkombinációt, és nem ébresztett fel :)

Az éjszaka nem egészen úgy telt, ahogy terveztem... Negyed 6-ig többé-kevésbé tudtam is aludni. Akkor kimentem WC-re, de nem tudtam visszaaludni rendesen, kb. 10 percenként néztem az időt. 7-kor aztán, amikor hallottam, hogy Yasmin túl van a tusoláson, kimentem. Volt ám nagy ölelés és örömködés :) Rengeteget fogyott: a karjain, a lábain, a hasán, az arcán, mindenhol látszik. És annyira jó érezni a lábát. És annyira fura érezni, hogy semmi izom nincs, mindent fel kell építeni...

Egy kis reggeli veszekedés után (anyuval a laptop miatt) minden rendben volt. Főleg, amikor próbáltuk beállítani a megfelelő ülésmagasságot a biciklin :) Azzal mentek ugyanis a  kisboltba tejért meg banánért, én addig kivasaltam a ruháimat és nagyjából berendezkedtem. Ja, és a telefon is csörgött: egy kisfiú anyukája volt, akivel közösen használják a biciklit a hétvégén. Skótok...azt hiszem ennyire skót akcentushoz még nem volt szerencsém. Mivel tudtam, hogy miről van szó, kitaláltam, hogy a „béjk” a biciklit jelenti, de elég vicces volt :) Az apartman egyébként elég jó, van ősrégi mosó- és szárítógép, mindenféle konyhai cuccok. Ja, és 2 háló-, 2 fürdőszoba és egy nappali-konyha alkotja. Ami fura, hogy a válaszfalak nem érnek fel a plafonig, így kb. olyan, mintha nem is lennének :)

A délelőtt csak úgy eltelt otthon: Karen leugrott capuccinoért és baguette-ért (tegnap ingyen péksütit küldtek Sebastiannak, és Karen nem mondta nekik, hogy már nincs itt:), tornáztak, Yasmin lehúzta a keddi műtéti sebek tapaszait. Elég csúnya, nagyon durván be van kékülve mindenfelé, és nagyon fáj is neki... De mivel mindez apuval való skype-olás közben történt, könnyebb volt :)

Azt hiszem egy óra felé keltünk útra: elmentünk sétálni, útba ejtettünk egy boltot is, ahol egy bácsi adott Yasminnak egy szál rózsát :) És elmentünk a Cupcake Factory-be, ahol meglepően finom volt a muffin. Yasmin kérésére egy képet is mellékeltem :) Hazajöttünk, lepakoltunk, majd lenéztünk a „family room”-ba, ahol már az én gépemen is tudtunk netezni. Megmutattam Karennek a dolgokat, ugyanis az enyémen írta Yasmin blogját... és hát a Windows 7-em is magyar, meg minden :)

Mi Yasminnal pedig elmentünk a görög fesztiválnak nevezett „kétsátras kajáldába”, mert erről szólt az egész. Ettünk egy gyros-szerűséget, amiből az egyiket ingyen kaptuk, mert várnunk kellett (valami volt a pénztárgéppel). Leültünk, szépen elfogyasztottuk, majd visszajöttünk anyuhoz, neki is hoztunk :) Visszafelé találkoztunk a kisfiúval és az anyukájával, hát... néha még Karen sem érti őket, gondolhatjátok, hogy én... szavakat megértek, és próbálom összerakni. De például ahhoz is kellett egy perc kb., hogy rájöjjek, hogy a kisfiú az én nevemet ismételgeti, annyira fuán ejtette ki. Pedig elég nemzetközi nevem van :D

Visszaérve elrendeztük Yasmin blogját. Mint kiderült, nem tudták, hogy lehet módosítani a publikálás dátumát, ezért siettek mindig, hogy itteni idő szerint 6 előtt felkerüljön... Ma még így csinálta anyu, de holnaptól már nem fog kapkodni :) Mikor itt végeztünk, hazaugrottunk, összeszedtük magunkat, és sétálni/biciklizni indultunk egy közeli helyre. Kiültünk egy kényelmes kanapéra egy étterem teraszán, de közölték, hogy hamarosan esküvő lesz, zárva vannak... úgyhogy átmentünk a következő helyre (illetve átvittem Yasmint:), ahol ittunk egy sört, aztán hazasétáltunk. Tök fura, hogy itt mindenki mosolyog az utcán, van, aki köszön is. És Karen mondta, hogy egyszer egy pasi kifizette a számlájukat egy étteremben csak úgy... ilyenek történnek itt :)

Hazaértünk fél 9 felé, Karen lefektette Yasmint, én pedig átjöttem a másik épületbe netezni. Ilyen kis műanyag valamit kell csippantani, akkor tudsz bejutni a főajtókon. És képzeljétek, a szemetet a falból nyíló csőbe kell bedobni, mint a filmekben, sosem láttam még ilyet (a negyediken lakunk amúgy). Furcsa számomra, hogy a WC-kben egy csomó víz van alapból. A reptéren azt hittem először, hogy rossz volt a WC, amibe benyitottam, de ezek szerint nem...

Még sok mindent le akartam írni, de mostmár nagyon fáradt vagyok. Nem olyan vészes ez a jetlag-dolog, de azért egy kicsit még meg vagyok zavarodva...

Oo, és itt a reggeli biciklizésről készült video: https://www.youtube.com/watch?v=XxW7ZQrxgnI

Egy kicsit azért még írok Yasminról: mint már írtam, nagyon le van fogyva, és egyelőre nagyon gyenge és fáradékony, de idővel az utóbbiak elmúlnak. Kicsit hisztis, ami érthető, de egyébként látom rajta, hogy tényleg a legtöbbet akarja kihozni magából, és a helyzetből, a lehetőségből...

És tényleg nagyon örült nekem, még nap végén is be volt zsongva. Rengeteget nevettünk, sírásig, ölelgetett, puszilgatott, mondta, hogy be kell hoznia a lemaradást :) És valami tényleg lehet bennem, ami „nagy dologra” készteti Yasmint, mert kb. egy hét után ma sikerült neki...

Tehát igazán jó kis első napom volt. Fárasztó, de kellemes. Ja, és az idő: most nincs forróság, de kellemes, tűző napos idő volt, lágy szellővel. Tökéletes :D

Bocsánat az össze-visszaságért, holnaptól megpróbálok rendezettebb lenni, és remélem, hogy lesz időm írni egy kicsit a városról, a benyomásaimról is.

Ja, és ez nem ide tartozik, de innen is nagyon sok boldogságot kívánok Reninek és Csabinak. Remélem még mindig tart a buli... otthon most reggel negyed 6 van elvileg, itt negyed 11 :))

Este végül egy előtt feküdtem le, csak úgy elszaladt az idő. Annyira jó volt az ágyamban aludni... bár egyszer majdnem leestem, nyilván nagyon hozzászoktam, hogy Thula miatt az ágy szélére szorultam mindig :)

8 előtt átmentem, és mivel Mattet nem találtam, Seb pedig még szundikált, elvittem Thulát egy utolsó sétára. Otthon aztán megbeszéltünk mindent apuval, amit kellett. Kaptam pénzt, megmutogatta, lerajzolgatta, hogy mi hol van. Én is megmutattam mindent, amit kellett: a skype-ot, a mosógépet, és a medencetakarítást, és elmondtam mindenhez az instrukciókat, úgy mint mikor melyik kuka, mennyi kutyakaja, mit hova tettem, stb.... Elég vicces volt megtanítani, hogy hogy használja a saját cuccait :D Sok dolgom nem volt amúgy, mert a bőröndökből szépen ki volt pakolva minden mire odaértem, apu cuccai már el voltak rakva, így csak eltettem a maradékot a szekrénybe, illetve a vasalnivalók közé. Apu pólóit ki is vasaltam később, mert volt időm.

Fél 10 felé azért már felébresztette Sebastiant (beküldte Hollyt:), hogy ne aludjon túl sokáig, mert este aztán megint fent lenne vagy 1-ig, és holnap van a fontos tenisz-meccs. Kicsikém megmutogatott mindent, amire tegnap este nem került sor. Sütöttem neki palacsintát, és mondta, hogy kint is ettek kétszer, de az enyém a legeslegjobb, amit valaha evett, be is vágott vagy 5-6-ot most is. Aztán nagy nevetgélés közepette megmutattam neki, hogy hogy kell kivenni a fiókból a pólót úgy, hogy a többi is hordható állapotban maradjon... azaz ne úgy nézzenek ki később, mint amit a kutya szájából húztak ki...

Matt egyébként aranyos volt, rengetegszer megköszönte, hogy elpakoltam mindenhol, és mondta, hogy már figyelmeztette Sebastiant, hogy tartson rendet, mert ellenőrizni fogom, mikor visszajövünk, és fizetnie kell, ha kupi van :) Amúgy Seb is meköszönte, hogy rendszereztem a kacatos fiókjait is :D

Mint már írtam, vasaltam egy kicsit, aztán 11 előtt elvonultam készülődni. Gyors hajmosás, piperecuccok bepakol, és délben indulás. Nobby-val, Matt taxisával. Egész jól elbeszélgettünk, na nem egész úton, de egy darabig igen. Fél egykor már a Heathrow-n is voltam. Hatalmas...Nagyon könnyen megtaláltam mindent. Mivel még csak fél 1 volt, a gépem pedig fél 5-kor indult, először megkérdeztem az American Airlines jegyárusító-info irodájában, hogy becsekkolhatok-e már. A pasi mondta, hogy persze, aminek örültem, mert nem is kellett sorban állnom. Egy nagyon fura akcentusú, meghatározhatatlan nemzetiségű pasihoz kerültem, aki rendesen kifaggatott.

Ilyeneket kérdezett, hogy enyém-e a bőrönd, és a tartalma. Van-e benne olyan, amit valakitől ajándékba kaptam/valakinek ajándékba akarok vinni? Milyen elektronikai cikkek vannak a nagy bőröndömben? (Semmi.) Milyen elektronikai cikkeim vannak a kézipoggyászomban? Mióta vannak ezek meg nekem? Miért megyek az USA-ba? Voltam-e már ott? Van-e ESTA-m (a vízummenteséges belépési engedély); hol fogok lakni?; mikor jövök vissza? Most ezek jutnak eszembe, de lehet, hogy kérdezett mást is...

Ez ilyen elő-check-in volt, ezután jött a „rendes”. Itt egy fiatal indiainak kinéző srác volt. Ő is kérdezett egy csomó mindent, az apartman címét elkérte, be is írta valahova. Kérdeztem, hogy szerinte elérem-e a csatlakozást? Azt mondta, hogy ha minden jól megy, van esélyem :D

Innen mentem a biztonsági ellenőrzésre. Itt sem kellett sokat várni, kb. 2 percet. Nem tudom hogy megy itt ilyen gördülékenyen minden, pedig rengetegen voltak.Ezúttal nem pakoltatták ki a kistáskámat, minden rendben volt, jöhettek a boltok :)

Tudom, hogy már sok parfümöm van, de ti meg azt tudjátok, hogy nem hagy nyugodni, hogy még mindig nincs zöld Be Delicious-öm, és amikor megláttam, hogy akciós... Innen egyébként felhívtam Mónikámat, és felköszöntöttem a szülinapján, neki tartogattam az utolsó 5 ingyenes percemet :D

Ezután leültem, blogoltam egy kicsit, majd nézelődtem és várakoztam tovább, egészen negyed 4-ig, amikor is megnyitották a kaput. Itt három ponton kellett megmutatni a papírjaimat. Megkérdezték, hogy végig velem volt-e a kézipoggyászom, és egyebek. Innen újabb fél óra várakozás következett, és végre felszállhattunk a gépre. Nagy nehezen megtaláltam a helyemet, ablak mellett, közel a WC-hez. ÉÉÉÉs: senki nem ült mellettem... egy darabig persze, úgy másfél óráig. Hát, egyetlen helyes pasit láttam beszállás előtt, kettővel előttem ült az ablak mellett, de aztán rájöttem, hogy nem is olyan helyes. Közvetlenül előttem viszont két pasi ült, akik közül amikor a belső elment WC-re, a külső megszólított, és egy kicsit beszélgettünk. És rájöttem, hogy ő viszont helyes :) Aztán amikor a belső visszajött, visszaült a helyére, hátrafordult, és megkérdezte, hogy mellém ülhet-e. A számból elhangzó igen volt a mai nap legrosszabb döntése. Egyiptomi volt és szinte egész végig keresztény hittérítőt játszott. Igen, keresztény... Közben a mögöttünk ülő nő rosszul lett, hányt is szegény, rázta a hideg, stb... orvost is hívtak hozzá, szerencsére volt az utasok között kettő is.

Na de vissza hozzám. Az egyiptomi pasi elment, a másik fiú pedig hátraszólt, hogy élvezem-e a beszélgetést? :) Ja, azt elfelejtettem, hogy amikor az egyiptomi pasi éppen még háttal volt nekünk, mielőtt leült mellém, Tom átnyújtotta a két ülés között az elérhetőségeit egy kis cetlin :) Tehát az egyiptomi pasi elment, Tom pedig felajánlotta, hogy mellém ül.  És mint kiderült, az elejétől ezt akarta... Mondta, hogy számolta az üléseket, és úgy számolta, hogy pont mellém szól a jegye, de nem :) Beszélgettünk, de nem végig, tanulnia kellett. Néha azért tartott szünetet. Én elkezdtem How I met your mothert nézni a laptopon, amíg bírta az akksi, és a második résznél ő is becsatlakozott. Aztán odaadta az iPadjét, így tudtam nézni rajta a következő részeket :)

Igazából nagyon gyorsan eltelt ez a 9 óra. A kajáról nem nagyon nyilatkoznék, az ebédről csináltam képeket. Csirke, rizs, valami gusztustalan sárga szószban kis répaszerűségekkel, egy kis keksz, vaj, saláta, stb. Vacsira egy kis szőlő volt és pizza... Felejthető. Végig narancslevet ittam, mert a borért fizetni kellett volna :)

Ja, és nem is én lennék: amikor először levettem a táskámat, sikerült leejtenem valaki másét... szerintem laptop is volt benne, dehát milyen kedvesek az amerikaiak, nem szólt egy rossz szót sem a bácsi :)

8 előtt landoltunk, és szerencsére Tom tudta, hogy mi merre van, ami jó volt, mert 9:05-kor már a St. Louis-ba tartó gépen kellett lennem. Viszonylag gyorsan átjutottam az első ellenőrzésen, volt egy tök bunkó meghatározhatatlan nemzetiségű biztonsági ember, aki nem túl kedvesen rámszólt, hogy álljak közelebb az előttem várakozóhoz. A nő már egy fokkal kedvesebb volt, aki ujjlenyomatot vett az összes ujjamról, lefényképezett, és kérdezett néhány dolgot. Amikor meghallotta, hogy au-pair, jött, hogy akkor kell munkavállalási engedély... mondtam, hogy nyugi, angol család au-paire vagyok. Ezzel meg is voltunk, simább volt, mint a Heathrow-n :)

Tom is pont végzett, összeszedtük a cuccunkat, ott eligazított egy nő a csatlakozással kapcsolatban, aztán ledobtuk a bőröndömet, hogy feldobhassák a St. Louisba tartó gépre. Innen elkísért a vonathoz, és ott elváltak útjaink. Nagyon rendes volt, mert felajánlotta, hogy szóljak, ha nem érem el a gépet. Velem marad, hogy ne legyek egyedül. Na mit mondtam nektek arról, hogy helyes fiúval fogok találkozni a gépen? :) Nem mintha ez a jövőre nézve bármit is jelentene, de megédesítette a napomat :)

A vonat gyorsan ott volt a hármas terminálon, leugrottam és rohantam. Gyorsan megkérdeztem egy AA-emberkétől, hogy ugye csak a biztonsági ellenőrzésen kell átmennem? (A beszállókártyámat még a Heathrow-n megkaptam.) Jól gondoltam, úgyhogy rohantam tovább... kicsit elkeseredtem, amikor megláttam a sort... de viszonylag gyorsan haladt. Sorra kerültem, és persze elfelejtettem levenni az övemet, úgyhogy becsipogtam. Második nekifutásra már sikerült. Fel sem öltöztem rendesen, csak rohantam a kapuhoz, amiről nem tudtam, hogy milyen messze volt. Amikor a sorban előttem állókat megkérdeztem, azt mondták, hogy nincs messze, de azért jobban teszem, ha rohanok :) Tehát rohantam, ismét... Mikor lihegve odaértem kb. 55-kor a 21:05-ös járatra, közölte a pasi, hogy „4-es csoport? még nem kezdtük meg a beszállítást...” De elmondhatom, hogy pontosan egy óra alatt csináltam meg: a landolástól a másik kapuhoz érkezésig. Ami valószínűleg nem ment volna, ha ez nem este 8 és 9 között, hanem mondjuk délután történik. Sehol nem voltak vészesen sokan szerencsére.

Itt már azért elég fáradt voltam. Otthoni (angol) idő szerint ekkor már hajnali három volt. Semmi alvással, egy helyben üléssel azért fárasztó volt... Majdnem el is szunnyadtam, de igazából az az egy óra pillanatok alatt eltelt.

Leszálltam, begyűjtöttem a cuccomat, megkerestem, hol kell kimenni a taxikhoz, beszálltam egybe és kb. 20-30 perc múlva már az apartmanban voltam. A taxis egyébként kicsit ijesztő volt, mármint nem volt túl barátságos, vagy csak rossz napja volt. És nem igazán tudta, hogy hova megyünk... úgyhogy nekem is néznem kellett a házszámot és egyebeket... ami nem volt baj, mert itt is majdnem lecsukódtak a szemeim.

Tehát háromnegyed 11 felé megérkeztem (tök drága volt a taxi amúgy). Karen pont kinézett az erkélyen, amikor sétáltam az apartman felé :) Örömködtünk, aztán dumáltunk egy órát kb. egy sör társaságában. Szegény Yasmini 10 perccel azelőtt aludt el, mielőtt megérkeztem. Meg akart várni, de nem bírta tovább. Próbáltunk netet varázsolni, de az én gépem, csak úgy, mint apué, nem működik a vezetékkel. Yasminét pedig anyu leöntötte vízzel, és a billentyűzet teljesen meghalt... vettek egy billentyűzetet, úgyhogy a legtöbb dologra lehet használni a gépet, de ha írni akarsz (e-mailt, bejegyzést, stb.), akkor bizonyos betűk maguktól mennek sorozatosan, és nem lehet leállítani. Próbáltuk őket „kiakasztani”, de nem ment...

Éjfélkor letusoltam, és ágynak dőltem abban a reményben, hogy legalább 8 órát sikerül aludnom... Hosszú út állt mögöttem, ajtótól ajtóig 17 óra telt el...

Elég részletes a beszámolóm, de nem vagyok megelégedve magammal... több vicceset és egyéb részleteket is bele akartam írni, de így is sokadik nekifutásra sikerült befejeznem, és elég fáradt vagyok (szombat este van), úgyhogy ez így sikerült...

Reggel 7-kor keltünk, sétáltunk, reggeliztünk, majd nekiláttam az utolsó simításoknak, abban a tudatban, hogy 1 és 2 között hazaérnek. Kitakarítottam a fürdőszobát, a konyhában fényesre töröltem a pultot, felporszívóztam, felmostam mindenhol, kimostam és mivel gyorsan megszáradt, fel is húztam Yasmini ágyneműjét... 11-re kész is lettem, ekkor hazavittem a maradék cuccomat, majd elmentem a bankba befizetni az utolsó Karen-csekkemet, és szóltam, hogy külföldre megyek. Azt mondták, hogy nem tudják garantálni, hogy nem lesz elutasítva a kártyám. Ezt Karen is mondta, hogy nem mindenhol fogadják el a kártyáikat...

Hazajöttem, és vártunk. Volt még mit pakolni az „átkozott” kutyák miatt... Karen egyszercsak küldött egy sms-t, hogy este 9 előtt semmiképpen ne várjuk őket, hívjam fel skype-on, és elmondja: törölték MattékChicagoból Londonba tartó járatát tegnap este (ott este). Apu állítólag nagyon mérges, még az ablak melletti helyet is elintézték, mondjuk ez valószínűleg érvényes az új időpontra is. Így eljutottak Chicagoba, ahonnan nem tudtak tovább jönni. Mindenkit elszállásoltak a reptér melletti hotelben, és kaptak fejenként 10 dollárt vacsira és 5 dollárt reggelire. Yasmin ezt hangsúlyozta ki, hogy „De kaptak összesen 30 dollárt!” :) Matt gondolom meglett volna nélküle... Mivel ott reggel volt, Karen is csak akkor kapott sms-t aputól, aki nem tudott netezni, mert állítólag drága lett volna. És ő sem tudta pontosan, hogy mikorra tették át az indulás időpontját, úgyhogy gyors csekkoltam a Heathrow oldalán, ahol meg is találtuk: 11:25 helyett a várható érkezés 20:30. Yasmini egyébként jól van, már be van zsongva. Van még 100 dollárja abból a pénzből, amit Pauline barátnője adott nekik vacsira, mondta, hogy majd engem is elvisz a Cheesecake Factory-be, anyu erre hozzátette, hogy nagyon finom mojitojuk van :))) A legújabb bejegyzésük végére amúgy jó kis galériát állított össze apu: Karen mindegyiken iszik és vigyorog. Mondtam is neki, hogy tényleg úgy látszik, mintha mást se csinálna kint :DDDD no de persze mindenki tudja, hogy nem így van... Megbeszéltük még, hogy mit kell vinnem, stb.

Innentől megint nem volt sok dolgom. Skype-oltam Orsikával, főztem tésztát ebédre, aztán elvonultam magamhoz pakolni. Tényleg betartom a Karenéknek tett ígéretemet, és kevés cuccal megyek. Kicsit azért nehéz volt eldönteni, hogy melyik táskát, melyik szandit/papucsot vigyem, és mi maradjon itthon... Sajnos félre kellett tennem azt a szempontot, hogy mi mihez megy és nem megy színben. Egyetlen táskát fogok vinni, egyetlen kardigánt, egy pár szandit és két kis papucsot... és ezeket fogom hordani fehér ruhával és feketével is... De még most is, amikor írom, elgondolkozom, hogy a fekete szandit nem kellene-e mégis betenni? áááááá.... nem fogom. A ruhákkal egy fokkal könnyebb dolgom volt, mert abból úgyis több kell, több az engedélyezett mennyiség, de azért van, amit sajnálok itthon hagyni. Egyébként egész éjjel esett St. Louisban, és tegnap napközben is egy kicsit, először mióta ott vannak. De azt mondják, hogy még mindig meleg van, szóval nem viszek farmert.

A kézipoggyászba is belepróbáltam a dolgokat, hogy beleférek-e, és hál’ istennek igen. Köszönet az Oriflame-nek érte :)))) Mondtam anyus, hogy egyszer úgyis lesz laptopom, amit belerakhatok, de csak nevettetek :))))))

5 óra fele visszajöttem, és ha már megvolt a palacsintatészta, sütöttem Pauline-éknak és magamnak párat. Amikor átvittem, kérdezte Pauline, hogy „Ugye nem etetni akarsz már megint bennünket?” :) Bert mondta, hogy nem csodálkozna, ha valakit összeszednék kint... ez onnan jött, hogy megállapítottuk nagyival, hogy Dr. Dobbs (aki a második műtétet végezte), nem is néz ki olyan rosszul :) Meg soroltak lehetőségeket, hogy milyen kellemes útitárs-esélyesekkel számolhatok :D

Elpakoltam magam után, aztán –ahogy napközben többször- megint összeakadtunk Pauline-nal. Mondta, hogy tegnap megint beszéltek rólam Lynne-nel, és ő is mondta, hogy milyen jó, hogy idén jöttem, képzeljék csak el, hogy hogy boldogulnának most, ha mondjuk a tavalyi román lány lenne itt... És megint dicsérgetett, én meg pirultam.

Fél 7 körül gondoltam úszom egyet. Mondjuk megint 22-23 fokos volt a víz, jó kis ébresztő volt, de jól esett. Utána letusiztam, majd szépre varázsoltam a körmeimet. Soha ne fessetek lábujjkörmöt csöpögő vizes hajjal, vagy ne hajoljatok fölé, mint én :D Közben anyusékkal beszéltem egy kicsit.

Ezután csak vártam, neteztem, blogoltam. Már majdnem fél 9 volt, amikor gondoltam megint lecsekkolom, hogy hogy áll a gép... mostmár 20:30 helyett 22:05-öt írtak, úgyhogy átmentem és szóltam Pauline-éknak, hogy ne aggódjanak. Én pedig vártam tovább...

Aztán ránéztem még egyszer, akkor 21:57-et írt. Majd háromnegyed 11-kor hívott apu, hogy kb. fél óra, most szálltak be a taxiba, és negyedkor meg is jöttek. Szegények már a jó ég tudja hány órája talpon vannak, bár Sebastian nem látszott fáradtnak. Meg is mutogatott mindent: gitárt, basaball kesztyűket, nyakláncot, stb. Thula szegény már biztos azt hitte, hogy haláláig velem kell élnie, mert jól megugatta őket, és először oda se ment hozzájuk. Aztán persze le se szállt róluk: eszeveszetten ugrált rájuk, harapdálta őket... Gyorsan megtárgyaltuk, hogy mi hogy lesz, Matt többször nagyon megköszönt mindent, majd háromnegyedkor eljöttem. Holnap 8 körül megyek, Sebastian nem megy suliba, úgyhogy nem kell kapkodni semmivel.

Matt mondta, hogy valószínűleg sosem láttam még Yasmint annyira sírni, mint tegnap, amikor eljöttek (Yasminék is mondták, hogy nagyon könnyes volt a búcsú)... és hogy nagyon türelmesnek kell majd lennem vele, de tényleg nagyon jól viseli összességében...

Ezzel be is fejezem mára, 5 perc és éjfél, nekem pedig leragadnak a szemeim... Nem tudom még, hogy mikor tudok legközelebb jelentkezni. Igyekszem.

Először is a kommentelő lányoknak: Judit, az e-mail címedre válaszoltam; Nóri neked pedig elküldtem a lángos kb-receptjét, mert nem mérem, hogy miből mennyit teszek...

És akkor íme egy „izgalmakkal tarkított” nap története:

Karen még éjjel 3-kor írt egy sms-t, hogy jól ment Yasmin műtétje, és szerencsére nem kellett a kórházban maradnia éjszakára. Valamit válaszoltam félálomban :) Aztán fél 8-kor keltem, megvolt a szokásos reggeli szertartás, ám ezúttal nem mentem dolgozni, helyette itthon szorgoskodtam egész nap.

A programom medencetakarítás, ágyneműmosás, nagyon alapos portörlés mindenhol, konyhaszekrények takarítása kívülről is, hűtőtakarítás, ablak- és tükörtisztítás volt. Mikor ezekkel végeztem, „visszaköltöztem magamhoz” :) Mindig csak egy-egy valamit hoztam át a 2,5 hét alatt, de rendesen felhalmozódtak a cuccaim. Kb. egy órát töltöttem a kis hajlékomban pakolással, ágyneműhúzással.

Visszajöttem, skype-oltam Orsival, kikevertem a muffin tésztáját. Közben Yasminék hívtak, áthívtam Pauline-ékat is, így ők is tudtak beszélni velük, ment ám a poénkodás. Egy kicsit álmosnak tűnt, de állítólag szinte hihetetlen, hogy mennyire ki tudja nyújtani a lábát... persze még fáj, de teljesen el vannak ájulva az eredménytől. Itt egy újabb video: https://www.youtube.com/watch?v=VycwpH36HmU&feature=youtube_gdata. Ja, és muffint kell sütnöm kint is :) Nem tudom, hogy a nagy tervekből mennyi valósul majd meg.

Megsütöttem a muffinjaimat, beszéltem anyáékkal is egy kicsit, aztán kikavartam a holnapi palacsintatésztát is. Közben rájöttem, hogy holnap is ráért volna, de mikor még azt hittem, hogy 11 fele hazaérnek, eldöntöttem, hogy szerda este csinálom. Így, hogy 1-2 fele jönnek csak, holnap reggel is simán megcsinálhattam volna.

Vittem át egy kis muffint a szomszédba, örültek neki. Mondták, hogy nagyon fogok hiányozni péntektől :) Jó volt amúgy, hogy itthon voltam, csomót beszélgettem Pauline-ékkal, több felvonásban :D

Este megcsináltam saját kis „üzletem” hóvégi zárását :) Végiggondoltam, hogy mit szeretnék a kézipoggyászban vinni (a nagyobbik bőröndig még nem jutottam el), majd skype-oltam Anikóékkal, ma volt a szülinapja. Berci olyan aranyos volt, mondta, hogy jó éjszakát, és tudta, hogy ki vagyok :D

Ezután tartottam egy „női órát”, majd blogot írtam, most pedig nagy örömmel megyek és eltöltöm az utolsó kutyás éjszakámat!!!!!!!!

Thula ma csak háromnegyed 7-ig hagyott aludni. Komolyan olyan, mint amikor egy éjszakai takaró-tolvaj  alszik melletted... csomószor arra ébredtem, hogy fázom, mert ahogy ráfekszik a takaróra, folyamatosan húzza maga felé...

Reggel gyönyörű volt az erdő: kicsit köd volt még, és ahogy a napsugarak beszűrődtek a fák között... tényleg élvezem ezeket a reggeli sétákat :) Itthon szokás szerint ment minden, majd háromnegyed 9-kor útra keltem. Feladtam az OEP-nek a lemondó-levelemet, majd munkába álltam. Lett volna még mit csinálni, de egykor eljöttem. Sam mondta, hogy bármi van, hívjam fel, majd próbál intézkedni. De mondtam, hogy szerintem rendben leszek... van átalakítóm arra az esetre, ha a reptéren kell éjszakáznom.

Hazaértem, ettem, majd beszélgettem Pauline-nal. Mondta, hogy milyen nehéz minden nap értelmeset írni Yasminnak... mondtam, hogy én is küzdök, egyrészt mert minden nap beszélünk/facebookozunk/sms-ezünk amúgy is, másrészt mert elküldés után sokszor rájövök, hogy elgépeltem/elvétettem valamit. Ma például lemaradt az „s” a „parents”-ről, valamelyik nap meg csak az egyik felét írtam át egy kifejezésnek, egy másikban meg fordítva gépeltem két betűt... erre mondja Pauline, hogy ma is milyen jót írtam, és hogy éppen mondta Bertnek, hogy senki nem mondaná meg a kommentjeim alapján, hogy nem angol vagyok... hát azért de... csak tudnám miért nem olvasom újra rendesen elküldés előtt :)

Szóval dumálgattunk, aztán fél 3-kor jött értem Hajni, és bementünk Camberley-be. Megmutattam a sulit és a „Mallt”, ittunk egy forró csokit a Starbucks-ban, aztán hazadobott, és már mennie is kellett. Előtte írt Karen sms-t, hogy skype-olhatunk-e, és hogy már nagyon várja, hogy találkozzunk, de ekkor még nem voltam itthon. Egy fél órát azért tudtunk beszélni, mikor hazajöttem. Menniük kellett a kórházba, a második műtét itteni idő szerint 7-kor volt. A műtét maga egy órás, és reméljük, hogy még ma kijöhet.

Karennel megbeszéltük, hogy majd meg kell tanítanom Mattet medencét takarítani, mosni és skype-olni :) el kell kérnünk Bert mikrofonját :) Megkért, hogy pakoljam majd ki a bőröndöket (nyilván megtettem volna), azt mondta, hiszem vagy nem, de majdnem minden tiszta :) Pauline is átjött, hozott nekem valami isteni sajtszószos-parmezános tésztaféleséget. Nevetgéltünk a kis „afféromon” a munkásokkal, alig várják, hogy hallják a sztorit. És Yasmin megint előjött a kosárlopós történettel. nem felejt... jó kedve volt mindenkinek :DDDD

Kicsit rendbeszedtem a konyhát, szokás szerint elmostam a munkások bögréit, behoztam a kukákat, aztán vasaltam, és közben Renivel skype-oltam, ami érdekes volt, mert neki nincs mikrofonja, úgyhogy én beszéltem, ő írt :) Ezután Ginával is skype-oltam, majd letusiztam és megnéztem az otthoni X-faktort. Voltak benne nagyon jók, a Hallelujah-s fiúba teljesen beleszerelmesedtem :D

X-faktor közben letörölgettem a Karenék szobájában lévő nagy tükör körüli képkereteket, csak hogy csináljak valamit :) Megnéztem egy How I met your mothert, most pedig megyek aludni.

Thula ma reggel is 7-ig hagyott aludni majd a szokásos reggeli forgatókönyv szerint felöltöztem, elmentünk sétálni, reggeliztünk, elkészültem és munkába indultam. Ma Bank Holiday Monday volt, semmi különös alkalom, csak a nyár utolsó hétfője.

Egész gyorsan eltelt a nap bent. Mondták, hogy hiányoltak szombaton... már nagyon megszokták, hogy mindig ott vagyok. 6-ig dolgoztam. Mivel Sam nem ért be (délután jött volna, de aztán állítólag hatalmas dugó volt, és inkább visszafordult), a lányoknak egész nap járt a szájuk, Kay is alig haladt. Sam pedig kb. 5-ször felhívta őket, hogy ki mit csinál, hogy halad ez, hogy halad az...

6 után bementem a Villa Biancaba Mónihoz. Találkoztam a főnökkel is, aki a múltkor nem volt ott, kérdezgetett egy kicsit, aztán Yasminról is kérdeztek a többiek is. A román fiú most is tette a szépet, de nagyon szolídan és hagyott bennünket beszélgetni Mónival. Nem voltam sokáig, csak egy fél órát kb., kaptam fincsi capuccinot :)

Hazaértem, egy kicsit dumáltunk Pauline-nal, aztán sütöttem magamnak pizzát, fagyasztottat... aminek meglepően jó íze volt, főleg az erős pistás-tejfölös „öntetemmel”, csak mint otthon :) Bert hozott át nekem valami sütit, a nevét sajnos elfelejtettem, és az ízéből nem jöttem rá, hogy mi van benne, de fincsi :) Úgy bírom, mert tényleg csak akkor beszél, ha muszáj (Karen is sokat mesélt már erről, például hogy telefonban az igennél egyebet nem nagyon lehet a szájából hallani:)... szóval bejött, letette a tányért, és már célba is vette az ajtót, én meg megköszöntem és megkérdeztem, hogy mi ez. Ugyanez volt a pezsgővel is szombaton :)

Vacsi közben megnéztem két részt, majd skype-oltam anyusékkal, aztán bejegyzést írtam. Netezgettem, olvastam qwerty-s panaszfórumokat... az adminos lányok modorával is sokaknak problémájuk... Aztán egy kicsit skype-oltam Orsival, majd letusoltam, megnéztem még két részt, és megint negyed 1 van...

Holnap lesz Yasmini második műtétje, szurkoljatok neki légyszi!! Elvileg kíméletes a beavatkozás, izomhosszabbítás (biztos van erre valami orvosibb szó), de csak pici lyukak lesznek rajta és ha minden jól megy még holnap ki is jöhet a kórházból, de az is lehet, hogy bent kell maradnia éjszakára.