Au-pair vagyok Angliában

Thula ma reggel is gondoskodott róla, hogy ne lustuljak el, így már fél 7-től ébren tartott, de részleges győzelmet arattam azzal, hogy csak 8-kor keltem ki az ágyból. Elmentünk sétálni, ma is egész jó idő volt. Az erdőben találkoztam Louise-szal, a szomszéd nővel, aki múltkor átjött a kisfiával. Először a férje jött velem szemben biciklivel, kisülésben a kissráccal, majd Louise futott mögöttük. Én nem ismertem meg, és gyanítom ő is csak Thula miatt tudta, hogy ki vagyok. Kérdezett Yasminékról, és mondta, hogy a sittelés nincs elfelejtve. Hát jól van, ha hív megyek.

Itthon aztán gyorsan megreggeliztem, elpakoltam, meggyúrtam a lángos tésztáját, aztán felporszívóztam mindenhol, majd összeszedtem magam és háromnegyed 11 körül elindultam a TK Maxx-be. Először az Outfitbe mentem, ahonnan most először sikerült üres kézzel kijönnöm. Majdnem vettem egy fekete leggings-et és pár pólót, de inkább nem. Az ékszereket pedig most meg sem néztem. És megint rám akarta dumálni az eladó lány az outfit-kártyát, de mondtam, hogy még mindig nem vagyok itt egy éve... mondta, hogy néha engedik akkor is, próbáljam meg a pénztárnál. Mondtam, hogy mivel már mondták, hogy nem, nem próbálkozom többet :)

Innen átmentem a TK Maxx-be, ahol találkoztam Mónival. Vettem egy USA-átalakítót, és egy pár  - tudom, hogy nincs még szezon, de olyan szép – bőrkesztyűt 20 fontért. Ja, és egy pár piros bokacsizmát is.

TK Maxx után elváltak útjaink Mónival. Én hazatekertem, majd megsültem. Le is kellett szállnom hamarabb a bicikliről, mint ahol szoktam, és természetesen jött Bert. Megállt, hogy kell-e segítség? :) Végül elhozta a táskát, én pedig felpattantam és már itthon is voltam.

Gyorsan sütöttem egy-egy lángost Bertnek és Pauline-nak, örültek neki :) Aztán nem sokkal később megjött Hajni. Sütöttem magunknak is, jót ettünk, szerintem egész fincsi lett, és úgy láttam, hogy neki is ízlett. Jót beszélgettünk, szerintem jóban leszünk.

Fél 6 fele ment el, azután átjött Pauline. Megköszönte, hogy hízlalom :) Azt mondta, isteni volt, de ne csináljam ezt, mert nem akar kövér lenni. Állítólag a hasára mutatott és mondta Bertnek, hogy „Ez egyedül Viki hibája.” :) És mondta, hogy Karennek is mondani fogja, hogy örül, hogy elmegyek, mert nem vagyok jó hatással a súlyára :) Ilyen és ehhez hasonló poénokkal igyekezett kifejezni a háláját a fincsi lángosért :D Még Yasmin legújabb bejegyzéséhez fűzött kommentjébe is beleszőtte. Megbeszéltük a jövő hetet, ki-mikor-hova. Azt is mondta, hogy örül, hogy valakivel találkoztam, mert már kezdett aggódni miattam.

Blogoltam egy kicsit, miután elment, aztán skype-oltam Imruval, de hívott Yasmin. Jó sokat beszéltünk, úgy láttam, jó a hangulat. Olyan jó volt mosolyogni és nevetgélni látni, és már tud ülni! Piszkálták Karent, aztán engem még a múltkori buli miatt, aztán Sebastiant, úgy látom mindenki kezd  visszatérni régi önmagához :) Állítólag olyan meleg van ma, hogy még anyunak is sok :D Elláttak jótanácsokkal, beszámoltam az itthoni dolgokról. Yasmini mondta, hogy már alig várja, hogy menjek. Egy az nagyon hiányzom neki, kettő pedig, hogy unja már, hogy csak anyuékkal van. (Azért gondolom aput hiányolni fogja majd, ha csak ketten leszünk Karennel...) Elmondta, hogy miket fogunk majd együtt csinálni, többek között a szülinapján mindhárman megcsináltatjuk a körmünket, de választhatok mást is a szépségszalon kínálatából :) Most is mondta, hogy nem tudja megmagyarázni, hogy hogyan könnyebb, de könnyebb beszélni, és amit a blogba nem írtak le, hogy úgy néz ki, hogy a néha bepisilős gondokat is megoldotta a műtét, valami nyilván nem volt rendben a záróizmokkal... De az érzéketlenség még mindig megvan, ami azért aggasztja őket. De ma este találkoznak más SDR-családokkal, hátha okosabbak lesznek.

Aranyos volt, mert még azután is írt, miután letettük és én már anyáékkal beszéltem. Írta, hogy nagyon-nagyon szeret és tényleg nagyon hiányzom neki. És azért már két hét eltelt, nekem is hiányoznak... Sebastian pedig még jobban fog, egy fél napot leszünk együtt, ha pénteken már suliba akar menni... Alig várja már szegényem, hogy hazajöjjenek, folyamatosan unatkozik. Jajj, nézzétek meg a videot, szerintem tök jó képek vannak benne, és a feliratok is jók: https://www.youtube.com/watch?v=vs-5781TNnw&feature=youtube_gdata, na meg a zene :)

Ezzel be is fejezem mára. Szigorú voltam magamhoz, és a skype-olás után csak meghatározott számú részt néztem meg a kis sorozatomból, így most fél 12-kor ágyba kerülhetek :)

Oh, és nem tudom, hogy mindig belinkeltem-e ide a videokat, nem biztos, de Yasmin blogján megtaláljátok őket: www.yasminsomers.wordpress.com

Thula reggel 6-kor ébresztett, pedig egykor feküdtem le... visszafeküdtem, aztán fél 7-kor, 7-kor, és így tovább... végül nyitva hagytam a hátsó ajtót, és bár utána is zaklatott kb. negyed óránként, de legalább nem kellett attól tartanom, hogy megjelöli a ház valamelyik pontját...

Így fél 9-kor Bert hívására keltem ki az ágyból, ami nem volt gáz, lévén hogy Thula miatt nem tudtam aludni, még a félálom is erős :) A nyaraló kulcsát kereste, lement füvet nyírni, és szétnézni, valamint megtalálta a dátumot, április 4-től vagyok biztosított itt kint.

Összeszedtem magam és elvittem Thulát egy extra hosszú sétára, konkrétan kétszer olyan hosszúra, mert sütött a nap, és nagyon jól esett :) Tényleg más az ember egész napja, ha reggel jó időre ébred. Hazaértünk, reggeliztünk, persze ki-ki a saját kosztját :)

Elolvastam Yasmini blogját: hát, apu kicsit kiborult, persze érthető. Az érzéketlenség nem múlik, mindenhol viszket, éjszaka folyamatosan fordítgatni kell, és még sorolhatnám. Nagyon gyenge, ami mondjuk érthető és várható is volt, csak nyilván még ha számítottak is rá, nehéz megbírkózni most vele, és mindennel... Caroline írta nekik, hogy készüljenek fel, hogy a második műtét után még rosszabb lesz, Franny is kiborult...

Egész nap itthon sürgölődtem: medencét takarítottam, kimostam mindent az ágyneműkön kívül (plédeket, köntösöket, szőnyegeket, saját ruháimat), kitakarítottam minden konyhaszekrényt és –fiókot, el is voltam ezekkel úgy 5-ig. Bert egyszercsak közben hozott egy pohár pezsgőt csak úgy a semmiért a semmiből. Jól esett, mind a gesztus, mind a pezsi. Feladataim végeztével úsztam egy kicsikét, mert még sütött a nap. Jól fel is ébredtem, mert 23 fokos volt a víz. A napocska nem nagyon melegítette az elmúlt napokban, csak az a fránya hideg eső esett bele, meg is ijedtem először, amikor lehúztam a „fedőt”, nagyon sok víz van benne! Ja, és Karen amúgy is lejjebb vette kicsit a hőfokot, mielőtt elmentek.

Az úszkálás után letusiztam jó forró vízben, majd vacsiztam és How I met your mothert néztem. Közben átjött Pauline, mostmár nagyon várja a fiúkat. És megint mondta, hogy milyen jó, hogy megyek, mert szerinte Karennek és Mattnek nem tenne jót még két hét...

Én folytattam az „aktív” pihenést, majd felhívott Hajni. Megbeszéltük, hogy holnap délután eljön. Aztán ismét átjött Pauline, hozta a kutyámat, aki a szomszédban bandázott, ezután együtt folytattuk a dvd-zést.

Végül megint 1 óra lett rám...

Hát nem jött össze... mármint sokkal korábban lefeküdni, bár a fél 12 elég jónak számít. Aztán mondjuk, mint az utóbbi néhány éjszakán, Thula felébresztett éjjel, ma éppen háromkor, és reggel sem hagyott 7-nél tovább aludni... Szakadt az  eső, úgyhogy nem vittem sétálni, csalódott is volt. Tehát háromnegyed 10-ig, amíg nem mentünk Pauline-nal Tescozni, csak pakolásztam, rendezkedtem, elmosogattam a fürdőből kikerült díszeket, kancsókat, stb.

Jó sokáig voltunk, rengeteg mindent vettem, fizettem is rendesen. A lista egy részét azok a dolgok tették ki, amikre a férfiaknak szükségük lesz majd, ha hazajönnek, de nem fog eszükbe jutni, hogy megvegyék :) Váltottam pénzt is, amikor szegény Pauline már a kocsiban várt rám.

Dél körül hazaértünk, kipakoltam, majd 1-re mentem dolgozni. Van egy fiatal srác, Yasmin (aki a panaszokkal foglalkozik) fia, akinek ma volt az első napja, mostantól ő is besegít. Sokmindent csináltam, de valahogy ma semmihez nem volt kedvem. Sokadik napja szakadó esőre ébredni nem jó dolog... Eszembe jutott, hogy valamelyik nap le akartam írni, de elfelejtettem: ugyebár ez nem a bemegyek-és-csevegve-foglalok iroda, ennek ellenére valamelyik nap 2 utas is bejött, tök fura volt. Nem problémáztak, nem panaszkodtak, minden rendben volt velük, csak egyszerűbbnek látták bejönni (az egyikük rendszeresen bejár:)

Ma csak 4 órát voltam, elég is volt, nem éreztem jól magam. Hazatekertem, egy kicsit csacsogtam Pauline-nal, aztán Berttel megpróbáltuk előkeríteni a pay-slipjeimet, hogy kiderítsük, hogy április elsejétől vagy 6-tól vagyok bejelentve, de nem találtuk. Remélem Karen emlékszik rá, hova dugta :)

Ezután e-maileztem. Mostmár tényleg nyitok egy au-pair-tanácsadót :) Nem tudom hány kéz kellene már, hogy megszámoljam, hogy mennyien kértek tanácsot/segítséget. De szívesen segítek, emlékszem, hogy nekem is milyen jól esett, amikor Gabi válaszolt, és kérdeztem, és válaszolt, és így lettünk barátok :)) Szóval megint írt egy lány, ezúttal facebookon.

7-kor már letusoltam, How I met your mothert néztem, közben egy kicsit beszéltem anyáékkal, aztán e-mailezgettem. És megint háromnegyed 1 lett rám. És arról ne is álmodjak, hogy Thula hagy majd aludni reggel, fél 8-nál tovább... Vagy inkább csak álmodjak róla!!! :)

Yasminiról most én is csak annyit tudok, ami a blogjában van, mert tegnap nem beszéltem velük. Vacsizni mentek, mert tegnap volt apu 40. szülinapja. Vicces volt, mert küldtem neki e-képeslapot, ami valamiért háromszor ment el, erre a válasz e-mailben ő is háromszor köszönte meg, aztán írtam, hogy bocsi, ő meg, hogy nem baj, annyiszor köszöntöm fel, ahányszor csak szeretném :) Szóval elvileg még mindig jól van Yasmini, bár éjjel óránként át kell fordítani,  és van két kis rész a bal lábán, amit nem érez. Pauline-nal arra jutottunk (mi a nagy tudósok), hogy ez valami olyasmi lehet, mint mondjuk hugicám karja tavaly, hogy hetekig, amíg az idegszál nem „nőtt vissza”, addig zsibbadt, érzéketlen volt a kézfeje, és mint az ő bal keze, mert egyszer elesett a lépcsőn, és a tányér és bögre, amik a kezében voltak, elvágáták a csuklóját... mondjuk nem gyógyult 100%-osan, 2 ujjával nem érez rendesen, és ennek már 15 éve...

Szóval reméljük, hogy ez elmúlik, de majd az orvosok megmondják. Tegnap egyébként találkoztak azzal az orvossal, aki a kíméletes izomhosszabbítást végzi majd kedden. Megvizsgálta, és megállapította, hogy a sarkához szerencsére nem kell majd nyúlni (sok gyereknek egyidejűleg azt is „megigazítják”).

Tegnap este (illetve már ma) alig tudtam elaludni, majdnem 2 óra volt már... Aztán Thula 7-kor ébresztett is, pedig aludtam volna fél 8-ig. gyorsan megsétáltattam (találkoztam az undok-nagykutyás pasival, aki visszafordult, amikor meglátott, mert Karen is és Pauline is összevesztek már vele egyszer-kétszer). Átöltöztem, reggeliztem, aztán fél 10-kor indultunk Pauline-nal Camberley-be. Lynne ma is olyan kedves volt: milyen jól nézek ki, Yasmini mennyire szeret engem, ugye maradok még? :) Egy kicsit vásárolgattam, vettem ki pénzt, aztán az utolsó 10 percre felültem hozzájuk a kávézóba. Tökre szeretek Pauline-nal beszélgetni, olyan jó, hogy nem vagyok zavarban, ha hozzá kell szólnom, akkor sem, ha éppen nem sikerül úgy elmondani a dolgokat, ahogy kellene és ahogy szeretném.

Mondjuk ma nem csak vidámkodtunk: mesélte, hogy sírva ébredt az álmából, ugyanis azt álmodta, hogy kinézett az ablakon, és látta Yasminit a kertben szaladgálni. Na nem rendesen, mint egy átlagos gyerek, de szaladgált, szék, bot, járókeret nélkül... Átjött hozzánk a konyhába, hogy együtt sírjon mindenki, örömében... aztán felébredt, és rájött, hogy csak álom volt...

Hazaértünk, és akkor jött számomra a sokk: a munkások az általam most használt fürdőszoba egy részét bontották éppen. Azt sajnos nem írhatom le, hogy mi okozta a katasztrófát... páran tudják. Pauline viccesnek találta, mert nem vele történt... A lényeg, hogy eddig sem beszéltem a „builder”-ekkel, mert egy az nem voltam itthon, kettő: annyira nem voltak szimpik (4-en vannak egyébként), ezután pedig nem akarok a szemükbe nézni :)

Délutánra elvileg konyhaszekrény-belső-takarítást és –pakolást terveztem, de annyira nyomorult lettem az időtől, hogy nem volt kedvem. A jó ég tudja mióta nem láttunk napot... És úgy éreztem, hogy megérdemlek egy napot, amikor megengedhetem, hogy nem csinálok semmit :) Így is tettem: egy kicsit pakolásztam, skype-oltam Orsival sokat, aztán újra az egész családdal :)

WC-re nem tudtam itthon elmenni, és Pauline mondta, hogy amíg ehhez nem férek hozzá, használjam az övékét. Órák múlva, mikor útban voltam hozzájuk, megláttam a saját kis lakásomat, és eszembe jutott, hogy akár oda is mehetek :) És addigra éppen kimostam egy újabb adagot az ágyneműmből, úgyhogy azokat is átvittem kiteríteni a korlátra. De olyan jót röhögtem, hogy ezek szerint szinte két hét alatt úgy hozzászoktam ahhoz, hogy itt lakom, hogy el is felejtettem, hogy „honnan jöttem” :) Aztán mikor még egyszer mentem, kijött Pauline, és ő is röhögött, aztán együtt derültünk azon, hogy mit össze nem problémáztunk a WC-ügyön :D:D

Tehát így telt a nap... Ja, felhívtam az OEP-et: 15 napon belül kellett volna jelentenem, hogy biztosított lettem itt kint. Hát, arról már lecsúsztam, de azt mondta nem gáz, csak mostmár minél hamarabb intézzem el. Egyébként nagyon értelmes volt a nő. Nem volt túl kedves, de bunkó sem, és elmondta, amire kíváncsi voltam, ez a lényeg. Nem lehetnek mindehol olyan níávogósan kedvesek az emberrel, mint ideiglenes hazámban :) Most letöltöttem egy nyomtatványt, azt kell nekik elküldeni, aztán ők kiállítanak egy igazolást, amivel lehet menni az APEH-hoz, majd valakinek, aki otthon van (gyanús, hogy te leszel az anyuskám).

Tusolás után How I met your mothert néztem mostanáig, és úgy tűnik, hogy ma összejön egy 11 körüli fekvés.

Hú, most nagyon nincs kedvem írni, fél 12 van, és most kezdem el, úgyhogy megpróbálom rövidre fogni.

Reggel hajat mostam, kutyát sétáltattam, elkészültem, jött értem Natalie, és 9-től dolgoztunk, mint a kisangyalok. Jó napom volt, jó érzés, hogy egyre több dolgot tudok csinálni, javítani, mások és a saját hibáimat egyaránt. Sam felhívta az AA-t, azt mondták, hogy szerintük elérem a csatlakozást. Ha nem? Akkor minden gond nélkül átraknak a következőre. Ami ahogy gondoltam, másnap reggel van... :) Most az van, hogy lehet, hogy Londonból reggel 7-8-fele indulok a délután fél 5 helyett... de amíg bent voltam, ez nem dőlt el, Karenékkel pedig nem tudtam este beszélni. Bár, mostmár úgy vagyok vele, hogy teljesen mindegy, ha minden marad a régiben, és nem érem el a gépet, akkor is várni kell, meg akkor is, ha itthonról korán megyek... bár napközben valószínűleg jobb várakozni, mint a reptéren aludni, de mondjuk annak is biztos megvan a „feelingje” :) na erről elég is ennyi!

6-ra jöttek értem Pauline-ék, hogy elvigyenek egy újabb jó hangulatú vacsira. Ezek az emberek tényleg szeretnek engem, még Bert is :) Beszéltünk a tb-mről, és mondta, hogy megvan minden papírom, majd ha 10 év múlva elmegyek tőlük, el ne felejtsem elvinni őket :) Aztán Pauline jött megint azzal, hogy majd megkérdezi anyát az örökbe fogadásról, elfogadna lányának, vagy unokájának, mert az is lehetnék. Ebből jött, hogy milyen „öreg”, de nem érzi magát annyinak, és amikor látott engem Matt bátyjával beszélgetni a bulin, arra gondolt, hogy ilyesmi lány kellene Leigh-nek most, hogy szakítottak az exével, aztán belegondolt, hogy a lánya lehetnék (neki mindig is a kicsi fia marad, így erre először nem gondolt:). Kérdeztek, hogy számomra mik a legnagyobb különbségek a két ország között, bármilyen tekintetben? Bert kérdezte, hogy mi a neve annak, amit vasárnap csináltam, és hogy én csináltam-e a tésztáját is, és ki tanította? Hát, ezt kivételesen nem anyustól tanultam :) ezért nincs azóta otthon lángos és tökipompos, mióta kijöttem :D Mondta, hogy imádta.

Pauline már többször kifejtette, hogy milyen jó ötletnek tartotta, hogy én menjek ki Karennek segíteni. Szerinte felüdülés leszek Matt, azaz Mr.Miserable után anyunak :) Megbeszéltük, hogy mindenki úgy látta az utóbbi hetekben, hogy inkább nem kell hozzá szólni...

Megint beszéltünk berúgásokról, régi szerelmes sztorijaikról... úgy szeretik egymást még mindig, olyan jó rájuk nézni. És olyan aranyosak, amikor csipkelődnek. Mint Matt és Karen. Mondták, hogy még nagyon kicsi volt Yasmin, amikor rajzolt egy képet: két fülig érő szájú nőt és két pasit lefelé görbülő szájjal. Kérdezték, hogy kik ezek? Kitalálhatjátok :)

Hú, kár, hogy nem írhatok le mindent, és hogy nem emlékszem mindenre :) De olyan jókat nevettünk... és olyan jól esik, hogy ilyen kedvesek. Mondta Pauline most is, hogy tényleg én vagyok a legjobb au-pair. És hogy Karen apukájának a szlovén lány a kedvence, de csak azért, mert még nem ismer engem :)

Kérdeztek az Alföldről, mert valami vetélkedőben a nagy magyar síkság magyar neve volt a kérdés. Ja, amúgy nagyon sokat ettem. Isteni csirkehusis-csípős szószos-piros pestos-tejszínes tésztát, desszertnek mascarpones cheesecake-et mandulával a tetején és áfonyás öntettel, áfonyadarabokkal :)

Fél 9 fele jöttünk el, szakadt az eső, amúgy egész nap szinte. Nem tudtunk a parkolóházban felmenni a lépcsőn, mert az utcáról vízesészerűen ömlött a víz a lépcsőn, jól nézett ki :)

Hazaértünk és szembesülnöm kellett Thula pusztításával: Yasmini hálózsákja ki volt forgatva, Karen púderecsete kuka az én kis értéktelen vattakorongjaimmal együtt (a fürdőben direkt magasra és belülre tettem őket...), és egy üres papírdoboz Seb szobájából. Ez a mai termés. És egy őrült kutya, komolyan ijesztő volt, amikor hazajöttem.

Skype-oltam egy csomót anyával, aztán tusoltam, blogot írtam. Most háromnegyed 1 van, még elmosom a munkások bögréit (a tegnap esti tapasztalatok alapján kijelenthetem, hogy határozottan nem egynapos koszt sikáltam róla tegnapelőtt...), aztán megyek aludni. Bert megkérdezte, hogy így, hogy holnap nem megyek dolgozni, alszom-e majd fél 10-ig? Hát hogyne :) Több akadályozó tényező is van...

Ez még tegnap volt, de elfelejtettem: amikor Pauline mesélte, hogy Thula milyen őrült volt egész nap, és éppen akkor is ugrált rám-körülöttem, mondta, hogy „most haza akarsz menni Magyarországra, ugye? Kérlek ne menj!” :))) Meg azt is mondta, hogy megkérdezte a munkásokat, hogy teljesen biztonságos-e minden, amit felhúztak, mert ugye tudják, hogy az au-pair itt él, és nem akarja, hogy bajom essen :))

Yasminiról pedig: a videon jól látszik, hogy tényleg be van drogozva, a beszéde is összefolyik. Nagyon durva így látni, tényleg borzasztó erős szerek lehetnek... Ja, és a video: https://www.youtube.com/watch?v=85VV017M9oU . Ma nem beszéltem velük, elvileg kiengedték a kórházból. Yasmini amúgy még tegnapelőtt kérdezte, hogy majd kint sütök-e rántott husit neki krumplipürével? :))

És akkor kezdjük el a napomat: Thula 7 helyett fél 7-kor ébresztett, elvittem sétálni, találkoztam egy kedves bácsival, aki megismerte Thulat, és érdeklődött Yasmini felől. Itthon rendbeszedtem magam, majd jött értem Natalie. Bent egész jó nap volt ma is, sokmindent csináltam, befizetéseket rögzítettem, pakolásztam, jegyeztem, stb. Fél 6-kor jöttünk haza Natalie-val.

Hazaértem, átmentem a „gyerekemért” Pauline-ékhoz, akik épp befejezték a vacsit, és rámerőltettek egy pohár bort :) Megbeszéltük, hogy holnap 6-kor felvesznek az irodánál, így egyenesen onnan megyek vacsizni. Mondta Pauilne, hogy ma mesélt rólam az egyik barátnőjének, hogy én vagyok a legjobb au-pair és hogy majd megkérdezi anyát, hogy adoptálhat-e? :)))) Meg hogy este nagyon aggódtak, hogy ugye én nem aggódok amiatt, hogy „megynyílt a ház” :) Meséltem nekik, hogy találkoztam egy férfival reggel (Pauline elkezdett kacsintgatni:), aztán mondtam, hogy egy szakállas bácsival... :)

Nem voltam sokáig, mert tegnap késő este/ma eldöntöttük Hajnival, hogy ma végre találkozunk, és megbeszéltük, hogy 6 körül jön. Egy kicsit később ért ide, mert megtréfálták a nem várt körforgalmak, de a lényeg, hogy ideért. Szerintem tök jót beszélgettünk, igaz azt hiszem, udvariatlanul egy kicsit túlbeszéltem. Ezer százalék, hogy fogunk még találkozni, legalábbis remélem, mert nekem nagyon szimpi volt.

9 körül ment el, kb. 2 percet skype-oltam anyáékkal,aztán elmosogattam, blogoltam, tusoltam. Megnéztem a How I met your mother harmadik évadjának első három részét, és rájöttem, hogy 2-3 éve, amikor először láttam, akkor ezekkel kezdtem, mert ez volt akkor Nórinál az albiban :)

Most éjfél van, megyek alukálni.

...hogy végre megjöttek a munkások!!! És látható eredménye is van a mai napnak :) De erről majd később. 7-kor keltem, mert elvileg fél 8-ra jöttek (ameddig aludtam volna), de nyilván nem akartam félkómában kitámolyogni a szobából a szemük láttára. Reggelente nem kell megkérdeznem magamtól, hogy merre van a kutya, mert ha érzem, hogy valami lesúlyozza a takarót, amikor húznám, akkor tudom, hogy ott van. Ez volt a jobbik eset. A rosszabb, amikor érzem, hogy nyomja – ismét csak jobb esetben – a lábamat, rosszabik esetben mást... Karen szerint olyan ez olyan, mintha a barátommal aludnék :) Persze ő se gondolta komolyan, és én is mondtam, hogy azért ennél jobbat is el tudok képzelni... Szóval reggel gyorsan összeszedtem magam, így negyed 8 után az ajtóban találkoztam az egyikőjükkel, amikor Thulaval sétálni indultam.

Visszaértem, kényelmesen megreggeliztem, majd főztem a pasinak és Bertnek teát. Mondta is Bert, hogy na most döntöttem el a sorsom ezzel a gesztussal. Nem voltam itthon egész nap, úgyhogy kénytelenek voltak megfőzni maguknak a nap folyamán, és este láttam, hogy hoztak is maguknak vízforralót és teafiltereket, és szerintem a bögrék is az övéik, amiket találtam, és amiket mindjárt elmosok. Ja, és még toi-toi wc-t is hoztak maguknak. Natalie mondta, hogy ez így szokás errefelé, mert a munkások koszosak... ezzel el is intézte.

Merthogy reggel ő jött értem háromnegyed 9-re. A munka ma tök jó volt. Nem csináltam semmi extrát, csak nem voltam olyan nyűgös és fáradt, így jól bírtam a 10 órát. Napközben gondoltam teszek még egy utolsó próbát, és e-mailezek a sulinak beiratkozás-ügyben, egy kicsit erőszakosabb mondatokkal... Pár perc! múlva már jött is a válasz, hogy szeptember 6. előtt semmiképpen nincs rá mód (a rendes beiratkozó nap 8., az indulás pedig 13-14.), mert a tanárok szabadságon vannak. A legjobb, amit tehetek, hogy ha visszajövök, felhívom a vezető angol tanárt, és elpanaszolom neki a bajomat. Megadta a nő számát és nevét... kíváncsi leszek majd, hogy mi lesz, de jelenleg ennél többet  nem tehetek...

7-ig dolgoztam, aztán hazatekertem. Szerencsére az idő jobbra fordult késő délutánra, mert előtte végig szakadt az eső és fújt a szél. A szél megmaradt, de legalább nem lett belőlem ázott csirke. Hazaértem, dumáltam Pauline-nal, és rácsodálkoztam az állványozásra. Rendesen leszűkítették a mozgásterünket: felhúztak egy gipszkartonfalat a nappaliban, így már csak az egyik ajtón lehet bejutni a fürdőszobába (Karenék szobája felől, amit nem tudok kívülről zárni, úgyhogy az összes cuccomat el kellett pakolni, hogy biztonságban legyenek). Pauline szerint őrültek voltak ma a kutyák, ugyanis az állványozás miatt csak az ő kis kertjében lehettek... Mondta, hogy még Bert is mondta, hogy milyen elviselhetetlen Thula, és állítása szerint még Holly is úgy nézett rá, hogy „na mostmár vigyétek el innen ezt a hülyét!” :)

Vacsiztam, pakoltam, skype-oltam Ginussal, aztán blogoltam és e-maileztem. Él a közelben egy Hajni nevű magyar lány, akivel valamiért sosem jön össze a találkozó. És úgy néz ki, hogy ezen a héten is ugyanúgy, mint a múlt héten, neki a hét eleje, nekem a hét vége fele lenne jó...

Éppen tusolni készültem 10-kor, amikor felhívott Sebastian. Elújságolta, hogy miket látott, hol jártak, mit játszottak, stb. Mondta, hogy sokszor unatkozik azért. Karennel is dumáltunk a repülésről, mondta, hogy az első 8 óra úgyis eltelik, igyak sok bort (ők négy üveggel ittak apuval:))), aztán meg majd lesz valami. Franny-éket is átrakták egy másik járatra állítólag, amikor nem érték el a csatlakozást (bár ez lehet, Franny állapota miatt is volt).. Yasmini jól van, anyu éppen videot gyártott, szerintem nemsokára fel is teszi. Nem fun-video, Yasmin nagyon be van gyógyszerezve állítólag, és ma is hányt... Mondta, hogy annyira erős a fájdalomcsillapító, amit fizio előtt kap, hogy teljesen kiüti szegényt, de fogösszeszorítva akkor is végigcsinálja. Remélem ez az akaraterő kitart, bár biztos iszonyat nehéz neki. Állítólag volt, hogy a szemét is alig tudta nyitva tartani. És mondták, hogy hihetetlen, hogy mennyire lazák a lábai, és a második műtét után még jobb lesz. Ami most még külön nehéz Yasmininak: megtanulni az új testével bánni. Neki nem természetes, hogy szinte teljesen kinyúlik a lába, stb... Ami nem várt eredmény: a beszédet is könnyebbnek érzi, és bár erre nem kérdeztem még rá, de hátha a kézügyessége is javult, és hátha nem úgy enne ezután, mint egy kismalac :)  Karenék amúgy az apartmanból hívtak, apu volt Yasminival a kórházban.

Most jöttem ki a tusolóból, és láttam, hogy volt egy nem fogadott hívásom Yasmintól. Mivel Sebastianék Yasmin gépéről hívtak, gondoltam Karennek még eszébe jutott valami, de kiderült, hogy Yasmin hívott a kórházból, mert ők is azelőtt beszéltek, de nekem nem sikerült (mondjuk utána nem is próbáltam hívni őket).

Tusi után elmostam a 6 bögrét... hát, gyanítom nem csak a mai tea-kávé maradványok voltak beleszáradva. Meg is bántam, hogy elkezdtem... Ezután skype-oltam a hugicámmal végre, majd blogoltam még. Most mindjárt fél 1, és reggel 7-kor megint ébresztő, nem akarok a munkásokra kelni :)

Jaj, ez sehogy nem vág ide, csak még egy bizonyíték, hogy milyen zizi vagyok: tegnap, mikor megmutattam Alice-nek a kis lakásomat, visszafele elhoztam az új cipőmet, ami egyszer volt rajtam, hogy megragaszthassam, mert az egyik sarkának a belső felén egy kicsit felvált a borítás. hát, ahogy kikísértem Alice-t, letettem az udvaron a kukára, ahogy kell, állítva, és mikor bejöttem, szépen otthagytam. Ma reggel vettem észre, amikor mentem Thulaval sétálni... ez így nem volna baj, de egész éjjel szakadt az eső (úgy, hogy Thula egész mély kajás tálja is tele volt vízzel)... Szóval a cipőmben is szépen állt a víz... Nem néz ki annyira rosszul, megpróbálom kiszárítani, hátha nem kell kidobni. De mindenesetre nem hiszem, hogy ennyire szomjas volt szegény...