...hogy végre megjöttek a munkások!!! És látható eredménye is van a mai napnak :) De erről majd később. 7-kor keltem, mert elvileg fél 8-ra jöttek (ameddig aludtam volna), de nyilván nem akartam félkómában kitámolyogni a szobából a szemük láttára. Reggelente nem kell megkérdeznem magamtól, hogy merre van a kutya, mert ha érzem, hogy valami lesúlyozza a takarót, amikor húznám, akkor tudom, hogy ott van. Ez volt a jobbik eset. A rosszabb, amikor érzem, hogy nyomja – ismét csak jobb esetben – a lábamat, rosszabik esetben mást... Karen szerint olyan ez olyan, mintha a barátommal aludnék :) Persze ő se gondolta komolyan, és én is mondtam, hogy azért ennél jobbat is el tudok képzelni... Szóval reggel gyorsan összeszedtem magam, így negyed 8 után az ajtóban találkoztam az egyikőjükkel, amikor Thulaval sétálni indultam.
Visszaértem, kényelmesen megreggeliztem, majd főztem a pasinak és Bertnek teát. Mondta is Bert, hogy na most döntöttem el a sorsom ezzel a gesztussal. Nem voltam itthon egész nap, úgyhogy kénytelenek voltak megfőzni maguknak a nap folyamán, és este láttam, hogy hoztak is maguknak vízforralót és teafiltereket, és szerintem a bögrék is az övéik, amiket találtam, és amiket mindjárt elmosok. Ja, és még toi-toi wc-t is hoztak maguknak. Natalie mondta, hogy ez így szokás errefelé, mert a munkások koszosak... ezzel el is intézte.
Merthogy reggel ő jött értem háromnegyed 9-re. A munka ma tök jó volt. Nem csináltam semmi extrát, csak nem voltam olyan nyűgös és fáradt, így jól bírtam a 10 órát. Napközben gondoltam teszek még egy utolsó próbát, és e-mailezek a sulinak beiratkozás-ügyben, egy kicsit erőszakosabb mondatokkal... Pár perc! múlva már jött is a válasz, hogy szeptember 6. előtt semmiképpen nincs rá mód (a rendes beiratkozó nap 8., az indulás pedig 13-14.), mert a tanárok szabadságon vannak. A legjobb, amit tehetek, hogy ha visszajövök, felhívom a vezető angol tanárt, és elpanaszolom neki a bajomat. Megadta a nő számát és nevét... kíváncsi leszek majd, hogy mi lesz, de jelenleg ennél többet nem tehetek...
7-ig dolgoztam, aztán hazatekertem. Szerencsére az idő jobbra fordult késő délutánra, mert előtte végig szakadt az eső és fújt a szél. A szél megmaradt, de legalább nem lett belőlem ázott csirke. Hazaértem, dumáltam Pauline-nal, és rácsodálkoztam az állványozásra. Rendesen leszűkítették a mozgásterünket: felhúztak egy gipszkartonfalat a nappaliban, így már csak az egyik ajtón lehet bejutni a fürdőszobába (Karenék szobája felől, amit nem tudok kívülről zárni, úgyhogy az összes cuccomat el kellett pakolni, hogy biztonságban legyenek). Pauline szerint őrültek voltak ma a kutyák, ugyanis az állványozás miatt csak az ő kis kertjében lehettek... Mondta, hogy még Bert is mondta, hogy milyen elviselhetetlen Thula, és állítása szerint még Holly is úgy nézett rá, hogy „na mostmár vigyétek el innen ezt a hülyét!” :)
Vacsiztam, pakoltam, skype-oltam Ginussal, aztán blogoltam és e-maileztem. Él a közelben egy Hajni nevű magyar lány, akivel valamiért sosem jön össze a találkozó. És úgy néz ki, hogy ezen a héten is ugyanúgy, mint a múlt héten, neki a hét eleje, nekem a hét vége fele lenne jó...
Éppen tusolni készültem 10-kor, amikor felhívott Sebastian. Elújságolta, hogy miket látott, hol jártak, mit játszottak, stb. Mondta, hogy sokszor unatkozik azért. Karennel is dumáltunk a repülésről, mondta, hogy az első 8 óra úgyis eltelik, igyak sok bort (ők négy üveggel ittak apuval:))), aztán meg majd lesz valami. Franny-éket is átrakták egy másik járatra állítólag, amikor nem érték el a csatlakozást (bár ez lehet, Franny állapota miatt is volt).. Yasmini jól van, anyu éppen videot gyártott, szerintem nemsokára fel is teszi. Nem fun-video, Yasmin nagyon be van gyógyszerezve állítólag, és ma is hányt... Mondta, hogy annyira erős a fájdalomcsillapító, amit fizio előtt kap, hogy teljesen kiüti szegényt, de fogösszeszorítva akkor is végigcsinálja. Remélem ez az akaraterő kitart, bár biztos iszonyat nehéz neki. Állítólag volt, hogy a szemét is alig tudta nyitva tartani. És mondták, hogy hihetetlen, hogy mennyire lazák a lábai, és a második műtét után még jobb lesz. Ami most még külön nehéz Yasmininak: megtanulni az új testével bánni. Neki nem természetes, hogy szinte teljesen kinyúlik a lába, stb... Ami nem várt eredmény: a beszédet is könnyebbnek érzi, és bár erre nem kérdeztem még rá, de hátha a kézügyessége is javult, és hátha nem úgy enne ezután, mint egy kismalac :) Karenék amúgy az apartmanból hívtak, apu volt Yasminival a kórházban.
Most jöttem ki a tusolóból, és láttam, hogy volt egy nem fogadott hívásom Yasmintól. Mivel Sebastianék Yasmin gépéről hívtak, gondoltam Karennek még eszébe jutott valami, de kiderült, hogy Yasmin hívott a kórházból, mert ők is azelőtt beszéltek, de nekem nem sikerült (mondjuk utána nem is próbáltam hívni őket).
Tusi után elmostam a 6 bögrét... hát, gyanítom nem csak a mai tea-kávé maradványok voltak beleszáradva. Meg is bántam, hogy elkezdtem... Ezután skype-oltam a hugicámmal végre, majd blogoltam még. Most mindjárt fél 1, és reggel 7-kor megint ébresztő, nem akarok a munkásokra kelni :)
Jaj, ez sehogy nem vág ide, csak még egy bizonyíték, hogy milyen zizi vagyok: tegnap, mikor megmutattam Alice-nek a kis lakásomat, visszafele elhoztam az új cipőmet, ami egyszer volt rajtam, hogy megragaszthassam, mert az egyik sarkának a belső felén egy kicsit felvált a borítás. hát, ahogy kikísértem Alice-t, letettem az udvaron a kukára, ahogy kell, állítva, és mikor bejöttem, szépen otthagytam. Ma reggel vettem észre, amikor mentem Thulaval sétálni... ez így nem volna baj, de egész éjjel szakadt az eső (úgy, hogy Thula egész mély kajás tálja is tele volt vízzel)... Szóval a cipőmben is szépen állt a víz... Nem néz ki annyira rosszul, megpróbálom kiszárítani, hátha nem kell kidobni. De mindenesetre nem hiszem, hogy ennyire szomjas volt szegény...
Utolsó kommentek