Először is a kommentelő lányoknak: Judit, az e-mail címedre válaszoltam; Nóri neked pedig elküldtem a lángos kb-receptjét, mert nem mérem, hogy miből mennyit teszek...
És akkor íme egy „izgalmakkal tarkított” nap története:
Karen még éjjel 3-kor írt egy sms-t, hogy jól ment Yasmin műtétje, és szerencsére nem kellett a kórházban maradnia éjszakára. Valamit válaszoltam félálomban :) Aztán fél 8-kor keltem, megvolt a szokásos reggeli szertartás, ám ezúttal nem mentem dolgozni, helyette itthon szorgoskodtam egész nap.
A programom medencetakarítás, ágyneműmosás, nagyon alapos portörlés mindenhol, konyhaszekrények takarítása kívülről is, hűtőtakarítás, ablak- és tükörtisztítás volt. Mikor ezekkel végeztem, „visszaköltöztem magamhoz” :) Mindig csak egy-egy valamit hoztam át a 2,5 hét alatt, de rendesen felhalmozódtak a cuccaim. Kb. egy órát töltöttem a kis hajlékomban pakolással, ágyneműhúzással.
Visszajöttem, skype-oltam Orsival, kikevertem a muffin tésztáját. Közben Yasminék hívtak, áthívtam Pauline-ékat is, így ők is tudtak beszélni velük, ment ám a poénkodás. Egy kicsit álmosnak tűnt, de állítólag szinte hihetetlen, hogy mennyire ki tudja nyújtani a lábát... persze még fáj, de teljesen el vannak ájulva az eredménytől. Itt egy újabb video: https://www.youtube.com/watch?v=VycwpH36HmU&feature=youtube_gdata. Ja, és muffint kell sütnöm kint is :) Nem tudom, hogy a nagy tervekből mennyi valósul majd meg.
Megsütöttem a muffinjaimat, beszéltem anyáékkal is egy kicsit, aztán kikavartam a holnapi palacsintatésztát is. Közben rájöttem, hogy holnap is ráért volna, de mikor még azt hittem, hogy 11 fele hazaérnek, eldöntöttem, hogy szerda este csinálom. Így, hogy 1-2 fele jönnek csak, holnap reggel is simán megcsinálhattam volna.
Vittem át egy kis muffint a szomszédba, örültek neki. Mondták, hogy nagyon fogok hiányozni péntektől :) Jó volt amúgy, hogy itthon voltam, csomót beszélgettem Pauline-ékkal, több felvonásban :D
Este megcsináltam saját kis „üzletem” hóvégi zárását :) Végiggondoltam, hogy mit szeretnék a kézipoggyászban vinni (a nagyobbik bőröndig még nem jutottam el), majd skype-oltam Anikóékkal, ma volt a szülinapja. Berci olyan aranyos volt, mondta, hogy jó éjszakát, és tudta, hogy ki vagyok :D
Ezután tartottam egy „női órát”, majd blogot írtam, most pedig nagy örömmel megyek és eltöltöm az utolsó kutyás éjszakámat!!!!!!!!
Utolsó kommentek