Hú, ismét nem igazán tudom, hol kezdjem a beszámolót. Vagy hogy elkezdjem-e egyáltalán? Azonban mivel 31. van, a jó öreg január utolsó napja, gondoltam tartozom azzal, hogy nem viszem át a történéseket a következő hónapra. Talán ezzel sikerül az elmúlt hónap nagy része során rám jellemző depit is lezárnom és magam mögött hagynom... nem véletlen, hogy mindig is január volt az a hónap, amit legszívesebben csak átaludnék. Ez idén sem volt másképp... Bár ma már sütött a naaaap... és rögtön jobb kedvem volt :)
Még mielőtt azt gondolnátok, hogy el vagyok tévedve, és azt hiszem, hogy ma van január 31. (ami azért valljuk be egyáltalán nem lenne meglepő:). Szóval nem, nem erről van szó, most éppen nem élek álomvilágban. Csupán annyi, hogy tegnap elkezdtem, jó sokat meg is írtam belőle, szombat estig, de aztán elfáradtam...
Tehát íme az elmúlt néhány nap - egy jó nagy - dióhéjban:
Péntek esti fürdőtakarítás
A péntek reggeli rohanást követően szépen elkészültem, majd 11 körül Pauline bevitt Camberley-be. Annyira jófej volt: simán mehettem volna biciklivel vagy busszal is... de ő átjött délelőtt, hogy kb. 11 körül hazaér a heti nagy bevásárlásból (Camberley-be jár minden pénteken) és ragaszkodik hozzá, hogy elvigyen. Hát, gyorsan megtörte kezdeti ellenállásomat, és „egye fene”-alapon hagytam magam rábeszélni. Tényleg nem akartam, hogy csak miattam még egyszer megtegye az itthon-Camberley-távolságot, de ő nagyon szeretett volna rajtam segíteni :)
Első utam a bankba vezetett, megszüntettem a számlámat az HSBC-nél. Az a nő volt, akivel a legtöbbször kerültem eddig kapcsolatba a bank részéről. Ő az, aki már akkor is köszön, ha az utcán vagy a plazaban találkozunk :) Tök jó fej volt, mondtam, hogy a kezdeti problémák után semmi gondom nem volt velük, de megértheti, hogy ha nem muszáj, nem akarok havi 8 fontot fizetni lényegében a semmiért. És megértette. Mondta, hogy sajnálja, hogy ilyen hülye szabályaik vannak, és emiatt nem maradhatok náluk – célozva ezzel arra, hogy szerintük nem tudom megfelelően bizonyítani a kinti lakcímemet... Megadtam az új bankszámlaszámomat, ma pedig már meg is érkezett rá a pénzem... Mondjuk 16 fonttal kevesebb... a januári havidíj, meg egyéb költségek... ennyit kibírok, csak mostmár legyen minden rendben. Egy jó pont a Barclay’s-nak: első körben már túlszárnyalja az HSBC-t azzal, hogy sikerült MINDEN dokumentumot, eszközt az angol címemre küldeniük (azon túl persze, hogy ugyanazért a szolgáltatásért nem fizetek egy fillért sem). Emlékeztek az HSBC-re??? Valamit (kártyát, PIN-kódot) rendszerint hazaküldtek. Haza-haza, Domaszékre... És ez mindig rengeteg bonyodalmat okozott...
Ezután mentem is a suliba, ahol megtörtént a vizsga. Nem részletezem, legyen elég annyi, hogy nagyon pipa voltam magamra... nem hiszem, hogy reális tudásomat látták a tisztelt vizsgáztatók... Hajni aranyos volt, hazadobott gyorsan. Fél órát pihiztem, aztán átballagtam.
Itt volt Yasmini egyik barátnője, és pont elvesztettek valamit... a szobában. Tudjátok, hogy Yasmin milyen pánikolós, akkor is, ha tudja, hogy az a valami ott van egyméteres körzetben... most is tiszta idegbeteg volt, ergo mindenkivel bunkó... Ezt csak mellékesen jegyeztem meg.
Gyors megvacsiztunk, anyu elment Sebbel teniszre, én elpakoltam, aztán gondoltam megkérdezem aput, segítsek-e neki fent? Hát, később már megbántam... Magától nem kért volna meg szerintem, dehát az meg hogy néz ki, hogy ő gürizik fent, én meg üldögélek lent. Szóval segítettem: kitakarítottam a két fenti fürdőt. Tele festékpöttyökkel, porral, stb... Elvoltam egy darabig... szerencsére guszta és fincsi frissítő is járt a keményen dolgozó munkásoknak :) Aztán anyuék is hazaértek, bontottunk egy pezsit a nyaraló eladásának alkalmából. Kinyúlva beszélgettünk egy csomót... Yasmin megint Kate Middletonhoz hasonlított, Matt szerint egy ekkora bókot Yasmintól meg kell jegyezni! :) Jó hosszú hét volt mindenki számára. Karent nem is láttam még ilyen stresszesnek... ez a gyors eladás keresztülhúzta a heti terveket... de legalább sikerült megszabadulni tőle, ez a lényeg! Amúgy tök jó, mert anyu mondhatni utálja a TV-t (egy sorozatot leszámítva egyáltalán nem is nézi), és sokszor tényleg csak beszélgetés van, nem az, hogy mindenki a TV-t bámulja, nulla kommunikációval...
Qwerty-maraton
Szombaton szokás szerint irodáztam, ám szokásomtól eltérően 5 helyett 7-ig voltam. Egyiptom miatt egész nap égtek a vonalak, mondjuk ez engem ugyebár nem érint :) Azt a nemes feladatot kaptam, hogy leellenőrizhettem a 124 szerdai foglalást... A végén már alig láttam. És akkor este még kaptam egy kis plusz feladatot. Bár mondta Todd, hogy mehetek, ha akarok, de mivel Hajni is jóval tovább dolgozott, én is maradtam. A foglalásokat kellett felvinni a gépre... és az alap visszaigazoló e-mailt kiküldeni az utasnak. Namármost mindegyik egy bizonyos lustaságtól származott (ezt igazából a sales-eseknek kellene csinálni, de a top-ok sokszor úgy gondolják, hogy ez nekik már alja-munka... és valóban, nyáron, főszezonban ez sokáig tart és lehet, hogy tényleg nincs idejük rá, de most még azért beleférhetne...) Na mindegy, gondoltam legalább ezt is gyakorlom, elkezdtem. Csak azzal nem számoltam, hogy kézírásból kell dolgoznom... szerintem ilyet még nem láttatok, nem hiszem, hogy létezik emberi lény a földön, aki ezt el tudja olvasni... a gazdáján kívül persze. Egy kicsit felhúztam magam, és ennek hangot is adtam, a szám mellett egy-két asztalra csapással. Todd mondta, hogy nem is látott még ilyennek :) Mindezt Rob, (akinek a foglalásai voltak) tudtára is adtam. Mert miután az egész napot azzal töltöttem, hogy a sales-esek hiányosságait pótoltam és a hibákat javítottam... mert állítom a 124 között 5 olyan ha volt, ahol semmit nem kellett javítani... lehet, hogy még így is sokat mondtam... És akkor odajön, hogy jó, akkor ő is megcsinál párat. Mondom az jó lesz, mert elég össze-vissza vannak. Kérdezi, hogy melyiket vigye el? Melyik van össze-vissza? Mondom tök mindegy, mert mindegyik, mint az övéi általában. Nem értem, hogy miért nem lehet a foglaláskor a jelentéktelen oldalak mellett a lényegi infot tartalmazó oldalakat is kinyomtatni. És mondjuk figyelni arra, hogy amit egy helyre tesz, az tényleg odatartozzon, ne pedig egy előző napi tök más foglaláshoz.... És ezért van olyan sok hiba a booking formokon, mert tök hiányosan és „úgyis leellenőrzik még”-alapon hanyagul, nemtörődöm módon töltik ki a kis cellákat, már ha ők csinálják. Ezt is mondtam neki. Lehet, hogy nem vagyok/leszek túl népszerű ott, hiszen nem igazán mondanak ott egymásnak semmit az emberkék... kivéve a managereket, dehát nekik az a dolguk. Mondjuk pont Rob volt az egyik még régen, aki mondta, hogy milyen üde színfolt vagyok ott bent :) Lehet, hogy már nem így gondolja, de leginkább valószínűleg abszolút hidegen hagyja a véleményem. Ezt egyébként tegnap apuval is megbeszéltük, kérdezte mi volt, én elmondtam... nem mintha nem tudna az ilyen dolgokról :) Téma lezárva.
Este aztán elkészülgettem, majd - már jó későn bár – de elmentem a pubba, ahova aztán megérkezett Hajni és Hanna. Hajni sajnos nem jött már be... minden baj okozója a svéd üdvöske volt.... én aztán a régről jól ismert kis pincérfiúval beszélgettem. Úgy látszik már nem haragszik rám, amiért anno nem adtam meg a számomat... és ezt nem túl kedvesen közöltem vele... egy darabig köszönni is alig akart, de most valamiért odajött, és mondta is, hogy sokat emlegetett mostanában, hogy mi lehet az oka, hogy nem járok már oda. Cuki, de nincs szó rá, annyira csúnya szegény. Nem úgy egy másik kedves ex-pincérfiú, aki csatlakozott hozzánk. Jó sokáig beszélgettünk. Negyed 5 fele feküdtem le aludni...
Kutyasittelés
Vasárnap reggel, miután Hanna „vezetésével” távoztak a vendégeim, átmentem kutyavigyázóba. Elég fáradt voltam, hogy finoman fejezzem ki magam. 4 órát aludtam kb., de természetesen nem ez volt az egyetlen ok. Még jó, hogy anyu felvette nekem a Silent Witness (az egyetlen sorozat, amit néz, már sokszor mondta, hogy mennyire jó, nézzem én is..., helyszínelők-szerűség) utolsó két részét, ami képzeljétek, a mi kis fővárosunkban játszódik, magyar szereplőkkel, helyenként magyar szöveggel. Annyira jó volt látni a 49-es villamost, a Duna-partot és egyéb helyszíneket, ahol gyakran megfordultam anno. Egész szép kétrészes, véres sztorit kerekítettek a korrupt rendőrségről és a maffiáról, befolyásos gazdagokról... Érdekes volt, bár azon angolok számára, akik eddig is abban a tudatban voltak, hogy Magyarország abszolút „balkán”, hogy a „legkeletebb Kelet-Európában” éldegélünk, a demokráciát máig sem ismerjük, hírből sem (biztos vannak olyan magyarok, akik ezzel most vitatkoznának), esetleg oroszul beszélünk... (most azért felismerhették, hogy nem:)... tehát nem éppen image-javító két rész volt ez. És a magyar szereplőkre rátérve sajnos azt kell mondanom, hogy a legszebb magyar férfiú Kamarás Iván volt benne... és azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Elnézést azoktól, akik szerint ő a férfiasság megtestesítője, a nők bálványa. Számomra nem. Viszont az első részben főszereplő nő (Bordán Lili, Bordán Irén lánya) nagyon ügyi volt. Gyanúsan jól beszélt angolul, ekkor néztem utána, és derült ki, hogy Bordán Irén lánya, New Yorkban született és élt... Egy szónak is száz a vége: jó volt Pestet egy angol bűnügyi sorozatban viszontlátni. Bertéknek azért mondtam, hogy nem mindenki olyan itt nálunk, mint a S.W.-ben látott rosszfiúk :)) Ja, és azt a két órát a kanapén elnyúlva, a két kutyussal töltöttem. Annyira cuki ez a Zulu!! És a fényképezőt továbbra is mindig elfelejtem átvinni... nagyon durva, hogy mennyit nőtt egy hét alatt is egyébként. Vasárnap volt 9 hetes.
Ja, és hogy miért kellett kutyasittelnem: szombaton ugyebár SDR-parti volt messze, ahova apu végül nem ment, csak vasárnap reggel kocsikázott fel egy kicsit snowboardozni, Yasmini pedig síelt, valami beülős szerkezetben, a háta mögött egy nővel, aki irányította... csak elképzelni tudom. És egyszer beakadtak valahova, és majdnem elszálltak... félelmetes lehetett, bár Matt állítólag jobban megijedt, mint bárki más. A parti egyébként jól sikerült, mint kiderült, az újságírónő egyik SDR-gyerek történetét sem találta elégnek egy címlapsztorihoz, de még csak egy sima cikkhez sem. Egyik post-op gyerkőc sem táncol, ugrál, szaladgál. Ők kérnek elnézést... Anyu kicsit félt, hogy esetleg Yasmin majd elkeseredik, hogy néhányan előrébb tartanak a fejlődésben... egy lány volt, akiről megjegyezte Yasmini, hogy hogy lehet, hogy még csak x hét post-op, és már így jár? De ennyi.. és az a kislány előtte is sokkal többre volt képes. Így lehet... Egyébként eljött Mad Michael, a kinti fizios, és minden gyerek kapott ajándékot Dr. Parktól :) Igazán figyelmesek! :D
A vasárnap délutánt alvással/csendes pihenővel töltöttem, és este sem tettem ki a lábam :)
Lesz „szabadnapom”!!! :)
Ééés elérkezett egy újabb hétfő reggel = a legnagyobb kupi, amit a képzelet (és a takarító ereje) elbír... Óriási reggeli vita, rohanás (hiába voltam ott már negyed 8-kor), hiszti... Anyu aztán felvetette, hogy nem akarok-e változtatni az irodai munkarenden, mondjuk hétfőről csütörtök suli utánra? Mondtam, hogy boldogan, de akkor csütörtök helyett inkább kedd suli utánra tolnám el a hétfői műszakot. Merthogy mindenkinek jobb volna, ha lenne egy olyan nap a vasárnapon kívül, amikor nem rohanok egész nap... és valóban. És akkor mondjuk keddenként nem porszívózNÁNK. Hát ja, mondtam, hogy hétvégén is elvannak két napig anélkül, hogy porszívózNÁNK :)) Nekem ez így sokkal jobb lesz! Hozzátettem, hogy tekintve a ház általános állapotát hétfő reggelente, tökéletes választás a hétfő szabaddá tétele :) Mert amúgy tényleg minden nap rohanás van. Suliba/irodába, aztán haza... Így lesz egy kis pihim. Na meg a ház is szebben fog ragyogni. Majd a héten megnézem, hogy anyu mennyit aktívkodik... eddig egyik héten sem alakult úgy, hogy otthon lett volna délelőtt (fizio, nyaralóba rohangálás)... bár most még mindig nincs kész a felső szint (holnap szőnyegeznek elvileg), majd együtt „értékelem” az új rendszert az új házzal :))) Apropó takarítás: ma anyu kiakadt, hogy Holly minek van annyit ott, mert a nagy szőre miatt mennyivel több mocskot behoz, mint a másik kettő összesen (ez még nem lenne baj, de bent is hagyja, hahaha, viki-„poén”:). Apu pedig megvédte, meg persze a gyerekek is. Akkor azért mondtam, hogy könnyen beszélnek ők hárman, akik soha nem takarítanak. És őket elhiszem, hogy nem zavarja, amikor a frissen takarított szőnyeg egy pillanat alatt tiszta sár és hasonlók... lehet anyut is oda kellett volna sorolnom, de nem volna igazságos, mert ő azért tesz-vesz időnként. Matt mondta, hogy megérti mit mondok, mert őt is zavarja, ha Sebastian például kupit csinál a konyhában, miután ő letakarította a pultot... na ja :) Ennyit erről.
Még annyit azért hozzáfűznék, hogy örülök, hogy tavaly anyu mondta, hogy nem „sajnálja tőlem”, de szerinte ne dolgozzak minden hétköznap az irodában... nem is tudom hogy gondoltam :) illetve tudom, de amíg itthon is ennyi feladat van, és még több lesz... jobb így :)
Mivel Samnek senki nem szólt előre a változásokról, megállapodtunk, hogy ezen a héten még a régi rendszer szerint megyek, illetve vegyesen. Így nemcsak tegnap (hétfőn), hanem ma, suli után is voltam.
Tegnap este pizzát vacsiztunk, vasaltam, hatalmas ordítozás után tusoltunk, aztán kibontottuk Yasmin új, sulitól kapott netbookját, amin a házit kell írogatnia. Itt ilyenek is járnak. De persze csak neki, a spec igények miatt. De a suliról és a (túl)szerveződő franciaországi kirándulásról majd a következő bejegyzésben, talán holnap.
Olyan 7 körül jöttem át azt hiszem, kicsit skype-oltam anyáékkal... sajnos nem jó hírekkel szolgáltak...
Előbb-utóbb győz a nap...
Ma reggel is negyed 8-ra mentem, mostmár mindig így lesz, kivéve szerdánként, ha apu ráér suliba vinni őket. Ugyanakkor kelek szinte, de nagyon keservesen...
Yasmini ma reggel teljesen önmaga ellentéte volt... legalábbis ami az evezőgépen való igyekezetét és teljesesítményét illeti. Úgy lenyomta a 10 percet, és olyan szabályosan, hogy csak néztünk!!! És láss csodát, viszonylag időben sikerült is elindulniuk.
Nem úgy nekem órára. Mivel a porszívózáson kívül (ami ugye mostantól keddenként nem baj, ha elmarad:) mindent meg akartam csinálni, maradtam, amíg mindenhol el nem pakoltam. 9 előtt jöttem csak haza, amikor már indulnom kellene a suliba. Végül negyedkor indultam, így kicsit késtem, majdnem 10 percet :) Van egy fekete biciklis fiú, akivel mindig összetalálkozom. Ma szinte ugyanott mosolyogtunk össze (egyébként egyáltalán nem néz ki jól vagy ilyesmi, és egyáltalán nem azért, mert sötét bőrű, még mielőtt valaki gondolatban rasszizmussal vádolna), ahol szoktunk, ami azt jelenti, hogy akárhova is tart mindig, ő is késésben volt. Vagy ha ténylegesen nem is, az biztos, hogy abban a percben már jóval előrébb szokott tartani. Na szóval értitek.
A munka ma is jó volt, mindig gyorsan eltelik ez a pár óra. Most egy dolog aggaszt, de holnap rá is kérdezek: nem kaptam meg ma a számlámra a fizetésemet. Ennek három oka lehet: Gemma kérésem ellenére nem írta át a bankszámlaszámomat; valamiért nem elsején utalták ki a pénzeket; végül pedig az is lehet, hogy a Barclay’s nem mutatja rögtön aznap a tranzakciókat online, mint az HSBC. Ha holnap reggel sem találom fent, megkérdezem Gemmát. Remélem nem az első eset áll fenn...
Hazaértem, négy fele átmentem, fincsi bor és vacsi fogadott. Utána tusi, pakolás, számítógépes-segítségnyújtás. Azt hiszem ez őket minősíti (nem „bántásból”:), hogy én számítok itt számítógép-zseninek :)))) kicsit beszélgettünk, Yasminnal fiziozott anyu (ismét nagy viták árán), még Sebastian is megkérdezte, hogy miért van az, hogy Mad Michael felé 120-szal sétált a kerettel, itthon meg csak nyavalyog, sír és nem csinálja rendesen. Amellett, hogy persze, nem tudhatjuk milyen érzés, nehéz lehet nap mint nap ennyi terhet cipelni... nem egy 11 éves kislány teherbírásához „tervezték” sajnos... szóval mindezek mellett igaza van Sebastiannak... Téma lezárva.
Tök korán, fél 6-kor már el is jöttem. Színház- és tenisznap a mai, nem volt rám tovább szükség. Vasalni pedig nem akartam. Majd.
Volt még néhány dolog, amit meg akartam említeni, de azt hiszem mára ez elég lesz :)
Utolsó kommentek