Au-pair vagyok Angliában

Fél 8-as nap volt a tegnapi :) Kicsit későn indultak, de anyu intézte Yasmint szerencsére. Port töröltem, ablakot/ajtóüveget pucoltam... még jó, hogy a felénél Pauline szólt, hogy mindjárt jön az a pasi, aki kívülről meg szokta tisztogatni őket, úgyhogy a másik ajtót már csak belülről csináltam meg. Ez rendkívül fontos információ volt :)

Karen ment bevásárolni (természetesen a közösen gondosan összeírt lista nélkül, de „figyelmeztetett”, hogy nagyot fogok nézni, ha meglátom, hogy mennyi minden eszébe jutott :)))) Hát, egy-két fontos dologtól eltekintve, mint mosópor például, tényleg elég jól teljesített magához képest :) Na szóval a lényeg számomra az volt, hogy mindezek előtt kirakott az irodánál, így odafelé nem kellett bicikliznem.

Munka után pont ott voltak még a sulinál, így onnan is hazahoztak, így megúsztam a nehezét, az utolsó pár dombocskát, és még időm is volt pihizni egy kicsit, fél óra.

Ami jól is jött, mert aztán nem volt megállás. Anyu és Yasmini úsztak, tornáztak a medencében, én pedig rántott husit csináltam krumplipürével, aminek persze pont akkorra kellett kész lennie, mire Yasmini is kész van az úszás utáni tusolással, hajmosással-szárítással, felöltözik is kiballag a konyhába. Be a tus alá, olajnak alágyújt, sampon a hajra, husi az olajba, sampon lemos, balzsam, husi csekkol, fordít, ki a tus alól, husi szinte kész. Ekkor már jött anyu is, ő öltöztette aztán, stb... de kicsit rohanós volt :)

Nyugis vacsi, aztán anyuék készülődtek, utolsó közös estéjük volt a tegnapi - most egy darabig legalábbis. Yasmini elég hisztis volt, mondjuk hál’istennek nem velem, csak anyuékkal balhézott...

Este még voltak bonyodalmak, de Yasminra való tekintettel ezeket nem fejteném ki... nem volt komplikációmentes a szittelés, de szerencsére minden hangos szavak és bunkóság nélkül zajlott, csak fárasztó volt... főleg, hogy a legrosszabbkor beállított Pauline és három barátnője Zulu-nézőbe. Szerencsére csak 10 percet voltak kb.

Mivel jófej vagyok, mint tudjuk, hagytam őket egy kicsit tovább tv-zni, és ahogy megbeszéltük, azután rögtön nyugovóra tértek, így negyed 9-re már aludtak, mint a bunda. Én pedig leülhettem... mert előtte rohangáltam, mostam (anyu nem vette ki a reggeli mosást sem a gépből... annyira nem aktívkodott...), kivittem a szemetet (nem tudom hogy csinálják, de a kajásat kb. minden nap ürítenem kellett, és a másikat is - a nagyot - vagy másodjára vittem ki a héten...és tegnap szerda volt még csak)...

Fél 11 felé értek haza, volt még egy kis nevetgélés, és apu ezer éves (szerintünk kidobásra megért) lila fürdőgatyájának gondolatával otthagytam őket :)

A mai reggelen Yasmin nem volt túl kooperatív, de ismét anyu kapta a nagyját. Akkor még reméltük, hogy nem ilyen lesz egész nap. Hiába.

Gyors pakolás, jött az állami fizios nő, kicsit velük voltam, aztán suliba mentem Pauline-nal, aki elfelejtett bekanyarodni a suli utcájába :) Óra után bankoztunk egy kicsit, vettem magamnak nyakláncot (ugyanolyat, amilyet pénteken még itthoni készülődés során elszakítottam, nem tudok ilyen gyönyörűség nélkül élni:), és ugyebár valamelyik nap írtam, hogy már nem veszek magamnak nasit. Hát Hajnival bementünk a Lidlibe (tudom, hogy csak Lidl:)... és hát... de valami van a bankkártyáimmal és a Lidlivel... nem szeretik egymást. Múltkor ugye otthagytam, de szerencsére még megvolt, mikor visszamentem érte. Ma olyannyira nem hagytam ott, hogy először be sem tettem a kártyaolvasóba, ugyanis majdnem elfelejtettem fizetni. Hajni még meg is kérdezte, hogy fizettem-e már, mondtam persze, de a pénztáros arcáról valami mást olvastam le, így én pedig őt kérdeztem meg, hogy fizettem-e már? És hát nem :) Az kavart meg, hogy közben odajött egy srác megnézni a személyimet a kis Bailey’s miatt, amit vettem :)

Hajni ismét rendes volt, hazadobott... szakadt az eső. Egész nap persze. Eddig napokig olyan szél volt, hogy majd lefújt a bicikliről, valamelyik nap még a térdem is belefájdult a nagy erőlködésbe... a szél ma már nem volt durva, ám jött helyette a drága eső...

2 fele átmentem, apuék nagyban pakoltak a bőröndökbe – szombaton indulnak a fiúk síelni. Aztán Matt is felpakolta a ruháit az emeletre. Anyu már tegnap megtette. Apu szerint felét nem hordja, ki kellene selejtezni, de ez nem igaz. Átmentem rajta egyesével, tényleg van néhány, amit nem hord, és párról meg is győztem, hogy nem is fogja soha :))) Van egy nagyon szép hasított bőr kabátja, amit a gallérjánál anno megrágott Thula. Már mondta, hogy szeretné egy kicsit átalakítani és helyrehozatni, vagy annyira drága, hogy abból már újat lehetne venni, vagy el sem vállalják. Csak abból kiindulva, hogy egy sima cipzárcsere a kabátomban 35 font lett volna... találgatni sem merek, hogy ez mennyi lehet. Ugyanez a helyzet cipőkkel is állítólag. Ezért dobják el az emberek a cuccaikat már egy kis sérülés miatt is... Szóval lehet, hogy amikor legközelebb hazamegyek, hazaviszem. Valaki csak hozzá mer nyúlni :)

Yasmin ma egyébként sírva jött haza a suliból. Minden baj volt neki, főleg a vacsi. Sok kiabálás, sírás, hiszti volt ma este. És angol kaja (sonka, tojás, sült krumpli)... Matt megint nem nagyon tett ki magáért, bocsánatot is kért :)) Bár azért adtam neki egy 5-6-ost a 10-ből... jeleztem, hogy az én skálámon 10-es a narancsos csirke, egyesek pedig a kis sausage-ok :)

Ja, vacsi előtt még tusoltunk, és közben is ki volt akadva mindenkire, majdnem rám is, mert kb. 4-kor pizsit adtam rá. Hirtelen én is „idegesítő” lettem egy másodpercre, beálltam a sorba anyuék mögé, ők pár napja már ki vannak tüntetve ezzel a címmel. Mondtam, hogy persze, tudom, az vagyok, mindig csak rosszat akarok neki, stb... ezt mondjuk nem szokta mondani :) Erre elkezdett vigyorogni, és mondta, hogy nem is igaz, mert én mindig a legjobbat akarom neki. Oh, még jó, hogy ezt észreveszi :) Tényleg nem lehet rá panaszom mostanában, mármint arra, ahogy velem személy szerint viselkedik, az már viszont sokszor nekem fáj, ahogy főleg Karennel beszél néha... próbálom azért mondogatni neki, hogy miért is csinálják azt, amit, amikor szerinte éppen direkt ki akarnak vele szúrni... nem tudjuk mi van vele mostanában, sulis bajok barátnőkkel, sok fizio, nem tudjuk. Néha azért emlékeztetni kell ám a nyakláncába gravírozott 3 szóra, hogy mit is jelent ez a műtét számára, és hogy csak rajta múlnak a dolgok...

A nagy esti sírások közepette azért ment tovább a pakolás: ma már az ágyukat is felvittük, vagy inkább azt mondanám vonszoltuk. A matrac volt a legnehezebb... „extrakingsize” vagy nem is tudom. Hatalmas, annyi szent. Küszködtünk vele rendesen :)

Sebastiannal és anyuval együtt hagytam el az – akkor már nem süllyedő – hajót, addigra már lenyugodtak a kedélyek... este nem tudom mi volt még...

Itthon rendszereztem a papírjaimat, irodás füzetecskémet, stb. És blogot írtam, amely tevékenység eredményét fentebb olvashattátok :)

Sziasztok Kedves Olvasók!! (ha vagytok még :))))

Ne haragudjatok a sok kihagyásért... egyszerűen nincs időm, néha pedig kedvem írni... A mai bejegyzés össze-vissza-hatást kelthet, higgyétek el, az is :D A dolgokat nehezítette, hogy egy visszavonhatatlan mozdulattal (illetve kettő gyors egymást követővel) sikerült kitörölnöm a kis „jegyzeteimet”, így emlékezetből próbálom felidézni az elmúlt egy hét történéseit... És hát... a memóriám anyuskáméval vetekszik, ami kitalálhatjátok mit jelent :))

Amikor majd’ megállt a szívem

(szerda)

Szerda reggel az ajtóban váltottuk egymást apuval és a gyerekekkel, „bacon-roll”-nap ez Yasmini számára :) Anyunak segítettem egy kicsit az emeleten mielőtt megjöttek a szőnyegesek. Lényegtelen, hogy mit csináltunk, de kiderült, hogy Bert nem nézte ki belőlünk, hogy mennyi eszünk van :) Mondtam, hogy bár nem vagyunk angolok, de azért hülyék sem :D:D:D Apu aztán vicceskedett, hogy biztos mindent én csináltam anyu helyett is :)

Az irodában apu is ott volt, polcokat tett a falra, és végre a térképek is felkerültek. Az egyik térkép címe: Balkán, legészakibb országként Magyarországot ábrázolja, ugyanolyan kis jellemzés is van, mint a többi – valóban balkáni országnak. Így aztán mondhatom, hogy „Márpedig mi nem vagyunk balkán!!”... Ja, és két polcot a bejárattal szemben fúrt fel, mondtam is neki, hogy tökéletes lesz... tuti, hogy mindig nekimegyek majd :)

Este volt egy kis izgalom a legújabb családtag jóvoltából: anyuék mindenestől elmentek vacsizni, én meg még maradtam, mert akartam port törölni, vacsizni, stb. Kis Zulu persze odakakilt a szőnyegre, majd mire felszedegettem, nyoma veszett... és megláttam, hogy az első ajtó is nyitva van, Thula már kint volt... ami még inkább pánikra adott okot, mert  napközben nagyon kíváncsian próbálgatta a halastavat... mármint kicsi Zulu. Én már majdnem eltemettem, a tó és a medence után még rohangáltam egy sort elöl-hátul a kertben, a házban, az ágyak alatt is néztem (előző este oda bújt el)... Fekete kutyát a hatalmas fekete kertben, elöl-hátul... tűt a szénakazalban. A nevére pedig még nem hallgat. És nem, nem csak akkor nem, amikor én hívom :))) Tehát nem volt mit tenni, kiugrasztottam Pauline-t az esti kényelmes TV-néző-pozíciójából. Pauline hátulról jött, én elölről mentem vissza, és már a karjában hozta, a konyhában lefetyelte a vizet... én valószínűleg egy kisebbfajta szívrohamot éltem meg. Tényleg ideges voltam. Pauline is látta a rémületet az arcomon. Először mondta, hogy „Most viccelsz, ugye?”. Mondtam, hogy nem zavarnám meg az esti nyugijukat, ha nem lenne vészhelyzet... Mégsem az én kutyusom... Előtte este egyébként Karenék sem találták vagy fél óráig... akkor Sebastian ágya alatt volt... Ja, és múltkor, amikor csak apu volt vele, kétszer átsétált a medencén (rajta volt a teteje, még jó, hogy egyelőre olyan könnyű, hogy nem süllyedt el...)

Ennyit a szerdai napról, és akkor nézzük a hét többi részét.

Szikrázó 

Csütörtökön Pauline vitt suliba. Iszonyú kedves volt tőle, mert nem találkozott a barátnőjével, de átrakta a pénteki bevásárlását csütörtökre. Tényleg mindig segíteni akar :) Óra után bankba mentem, kicsit vásárolgattam, és mosolyogtam. Ugyanis sütött a nap = Viki jókedvű. Úgy tűnik, hogy az óvodai jelek „predesztinálják” az  embert... nekem nem véletlenül „napocska” díszelgett minden alkotásomon, na meg a cuccaimon :) Nem sokáig bírom nap nélkül. Szerintem valamennyit elraktározok az utolsó őszi sugarakból, és január környékén, amikor a készleteim már fogytán, jön a depi. Viszont most csütörtökön is és ma is sokat sütött az a csodálatos, fényes, éltető NAP :)

Ennyire emlékszem csak a csütörtökből, na meg az estére, amikor átjött Hajni. Ja, meg arra, hogy végre némi kaja állt a házhoz... úgy vártuk a Sainsbury’s-es kocsit, mint a messiást :))) Karen poénkodott is, hogy szegény én, már három hete nem kaptam kaját... mondom nem is, csak kettő :) Ami persze nem igaz, mert hétvégére kaptam, amúgy meg úgyis mindig náluk eszek :) No de vissza a kis csajos estéhez: elsétáltunk a fish&chipseshez, mintha szükségem lett volna arra az extra millió kalóriára este 8-kor... de legalább sétáltunk, és nem kocsival mentünk :) Aztán egy kis bor és a kedvenc Pringles-ünk társaságában lefoglaltuk a repjegyeket Barcelonába, és szállást is néztünk, de azt még nem foglaltuk le. Ja, és hogy hogy jött Barcelona? Hajni felvetette még a múltkor, hogy nem megyünk-e el valahova tavasszal? Mondjuk Portugáliába. Mondtam, hogy én inkább akkor már Spanyolországba mennék, így jött Barcelona és Madrid, aztán végül Barcelona mellett döntöttünk, de lehet, hogy egy nap Madridba is elnézünk. De ez még fényévekre van...

Minden(ki) a régi

(péntek)

Pénteken jó napom volt, pár nap távlatából legalábbis csak a jóra emlékszem :) Reggel suliba indulás, aztán anyu sétálni ment Lisával. Mivel Karen sokszor mond le megbeszélt dolgokat az utolsó pillanatban, és mivel soha nem viszi a telefonját, amikor suliba viszi a gyerekeket, néha előfordul, hogy csörög. Ha pedig olyan valaki hívja, akit ismerek, felveszem :) Igaz soha nem kérte, de meg szokta köszönni, harag tuti nincs érte, sőt... Csak biztosítottam Lisát, hogy indulhat, mindjárt itthon lesz a ház asszonya is :)

Vasaltam, takarítgattam, aztán iroda. Hazafelé összetalálkoztam Frimley-ben a buszmegállóban a kedvenc pubom főszakácsával :), és rámköszönt :) Pedig mostanában nem mondhatni, hogy sűrűn látogattam oda... ő pedig legtöbbi idejét a konyhában tölti. Na mindegy, azért jól esett. Ja, és sütött a nap!!!

Munka után haza, Yasminit letusoltuk anyuval fent az új eső-tusolóban (négyzet alakban jön a víz, mintha lágyan esne). Mondtam nekik, hogy szép és jó, tényleg gyönyörű, és állítólag nagyon jó érzés (bármikor menjek át és tusoljak ott, próbáljam ki, de mondtam, hogy majd jövő csütörtökön, amikor kutyasittelek)... blablabla.... DE: hogy a fenébe lehet azokat a kis világítós gumiizéket tisztán tartani??? Nem beszélve az elvileg fehér kétrészes, hatalmas „zuhanytálcáról”, amit már most nem lehet tisztára suvickolni semmilyen szerrel...

Szóval tusolás... utána megmasszíroztuk Yasmin talpát. Minden este kellene, hogy jobb legyen a vérkeringése és ne mindig olyan hidegek legyenek a lábai, mint a béka s...gge. Anyuval megragadtunk egy-egy lábacskát :) Eleinte nem mertem erősen, nagyon durva, teljesen lapos, puha, húsos és kis minicsontos egyszerre a lába... Csak képzeljétek el, szinte soha nem volt rajta igazi „teher”... nagyon fura volt végignyomkodni... én kis szálkaszerűségeket képzeltem el, amik már egy kis masszírozás után is kevésbé voltak ellenállóak jóakaró ujjainknak... Nem tudom elmagyarázni, de megdöbbentő élmény volt számomra...

Ja, ez még délután volt: Yasmin kínai horoszkópokat olvasott a kínai holdújév alkalmából. Mindenkiét, de persze a sajátját először. Én emlékeztem, hogy nyúl vagyok, mondta, hogy ő is :) Hát, inkább rám jellemzőek a felsorolt tulajdonságok, amik hallatán röhögőgörcsöt kapott az egész család... mármint amiatt, hogy minden erőfeszítesünk ellenére sem tudtuk azokat Yasmin természetével, viselkedésével, az egész lényével összeegyeztetni :)))) És hogy mik is ezek, egy-kettőre emlékszem: nem szereti a vitás helyzeteket; „peace-maker”, amire én mondtam, hogy inkább „trouble-maker”, tehát szép magyarosan béke helyett bajt kever :); nem túlzottan szeret a középpontban lenni; stb. Volt még egy-kettő, amik határozottan nem Yasmin-jellemzők :)))

Ezután jött a vacsi, stroganoff-marha, legalább volt íze. Apu ügyeskedett, mondta, hogy végre normális ételt tett elém, nem a múltheti kedvencemet :) Ez a kaja-kérdés mindig jó alap a poénkodásra, mindenki szeret engem piszkálni, amiért ezt-azt nem eszem meg az angol „gasztronómia” csodái közül :) De nem vagyok válogatós, szerencsére az utóbbi években megszerettem a karfiolt, vöröshagymát, gombát úgy-ahogy, még a mazsolát is megeszem néha, kivételes esetekben... az egyetlen, amit itt nem vagyok hajlandó a számba venni, semmilyen körülmények között, azok a kis sausage-ok... kolbásznak nevezett mócsingszerű valami. Egyszerűen undorító. Legyen az kicsi vagy nagy... Na de ennyi elég is. Ezeken kívül csak a halért nem vagyok oda (de megeszem) és az olivabogyót nem szeretem. Ennyi :)

Tehát jót beszélgettünk, mindenki kiengedhetett végre egy kicsit, az elmúlt pár hét elég húzós volt mindannyiunk számára... Ismét ment a poénkodás, feladatok megtárgyalása, kinek milyen hosszú listája van, mikor lesz szekrényem, normális netem?... és egyebek...

Aztán kaptam még egy útravaló pohár pezsit, illetve a készülődéshez adták. Mentem pubozni :)

„Fáradt” szombat – de rég is volt ilyen utoljára

(szombat-vasárnap)

A hajnali hármas ágyba kerülés miatt annyira nem voltam friss szombaton, mint szerettem volna. Szerencsére nem egész nap ugyanazt csináltam, így legalább nem aludtam el. Tavaly tavasszal sokszor csináltam olyat, hogy 3-4-kor feküdtem le, és úgy keltem fél 8-kor, de azért még mégiscsak tél van, akárhogy is nézzük... nem mondhatni, hogy gyorsan forogtak az agytekervényeim...

Gyors hazajöttem, aztán fél 7 fele mentem át sittelni. Megtárgyaltuk a péntek estémet, nagyon örülnek, hogy kidugom az orrom. Yasmin mondta, hogy akkor ez ugye azt jelenti, hogy nem megyek haza? :) Ja, ez, meg ha viselkedik... továbbra is :)) De ismét csak kop-kop, azt kell mondjam, hogy velem nagyon normális a kiborulás óta. Szombaton sem volt velük semmi gond. Hiszen még mindig én vagyok a legjobb au-pair. Ezt nagyon gyakran elmondja, még mindig sokat szeretget, de szerencsére már egyre kevesebbet piszkálja a hajamat... Régen idéztem már tőle, de csak hogy ne felejtsétek, hogy milyen is, íme néhány mementó szombat estéről:

-       tipikus Yasmin: „Viki, tudod, két! hete adtam neked két tasak kis lila forrócsokiport, amit te akkor az ablakba, majd a szekrénybe tettél. Nem tudod hol vannak most?” Ez még nem is annyira, de most ez jut csak eszembe a közelmúltból, a hangsúly a két héten van :) és ehhez mondjuk hallani/látni kellene...

-       említettem neki, hogy ha anyuék mondjuk éjfél körül hazaérnek, talán elmegyek Hajniékkal bulizni. Erre: „hozd ide légyszi a telefonomat, felhívom őket!”. Mondom nem kell, köszi. „De, megmondom nekik, hogy éjfélre legyenek itthon, biztos nem bánják, olyan ritkán mész valahova, komolyan...” Aranyos volt, percekig győzködtem, hogy hagyja csak anyuékat, rájuk fér a kikapcs, ha hazaérnek, megyek, ha nem, nem. De ő csak mondta, egyem meg :)))

-       beszéltünk arról is, hogy mindenki felszedett egy pár kilót az ünnepekben... mondtam, hogy a sok rágcsálnivalóval kezdődött, amit anyuskámék hoztak, és aztán azokkal folytatódott, amit kaptam/vettem magamnak, de mostmár nem nasizok, mert nem veszek magamnak semmit. Erre mondja, hogy miért nem kérek Karentől semmit, tudhatnám, hogy szívesen vesz nekem kekszet, ezt-azt, bármit? Tudom is, csak épp az ellenkezőjét kérem általában :) Ezekkel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy még mindig nagyon gondoskodó, túlságosan is. Merthogy ez a „mindig-mindenről-tudni-akarok-és-nem-csak-tudni-hanem-lehetőség-szerint-eldönteni-is”... sokszor sok...

Azt már írtam, hogy voltam „bulizni”, ami azt jelenti, hogy anyuék időben hazajöttek, háromnegyed 12 körül. Yasmin első kérdése vasárnap reggel egyébként az volt, hogy „Mikor jöttetek haza? Viki elment Hajnival?” :))) A hatalmas partiról elég is annyi, amit az előző bejegyzésben írtam. Előtte találkoztam Hajni spanyol főnökével és annak mexikói feleségével is, most jut eszembe, hogy gyakorolhattam volna egy kis spanyolt :) Bár lehet meg se tudnék szólalni :)

A Tru nevű szórakozóhely tehát borzalmas... soha ne menjetek oda, ha véletlenül Camberley-be sodor benneteket az élet!!! Még mindig nem tudom magam túltenni néhány angol lányka látványán... pedig itt vagyok már egy ideje, megedződhettem volna. De mindig van durvább!!! Megérte volna kattintgatni egyet-kettőt...

Subway, Hajnihoz, beszélgetés, alvás, aztán ahogy írtam: reggeli, TK Maxx, aztán itthoni punnyadás... egyetlen dolog, aminek látszatja is van, hogy feltettem néhány kabátot a fogasra, amit Bert megjavított nekem :) Este 8-kor feküdtem le... csak hogy reggel ne küszködjek az ébredéssel...

Rádióra ébredni? – valami nincs rendben :)

(hétfő)

... és hát olyannyira nem küszködtem, hogy fel sem ébredtem. Mármint egyszer persze felébredtem, csak egy cseppet később, mint terveztem. Egészen pontosan akkor, amikor már az udvar közepén tartott a Chrysler, suliba indulva. Huuupsz :)))) Abban a pillanatban, ahogy „kinyílt a csipám”, éreztem, hogy valami nem jó, valami nem olyan, mint szokott... fél 7 körül rendszerint még nem szól Bert rádiója. Ja, fél 7-kor nem is, fél 9-kor már igen :))) Tehát volt egy 12-12,5 órás éjszakám. Nyilván fáradt voltam egy kicsit :)

Tehát gyorsan összekaptam magam, átballagtam, Bert éppen a konyhában cserélte az égőket. Megvizsgáltuk a telefont. Hiába tettem fel este töltőre, valamiért nem töltődött fel, és az éjszaka közepén, negyed 4-kor kikapcsolt, így még csak felhívni sem tudtak, noha próbáltak. Főleg Yasmin kezdett aggódni, hiszen eddig egyszer késtem 20 percet azt hiszem, de ilyen még nem történt. Át akart jönni megnézni, hogy élek-e még? :) Dehát gondolhatjátok, az evezővel meg mindennel, nélkülem, másra sincs idő reggel :) Sebastianra is több feladat hárult (ami azért nem baj, én azért többet „dogloztatnám” amúgy is) :))))

Anyu aztán megjött, kérdezte, hogy jót aludtam-e? :) Szerencse, hogy ilyen jófej, nevettünk egy jót, bár azért természetesen sz...rul éreztem magam. Apu mondta is neki állítólag délelőtt, hogy reméli, hogy nem mondott nekem semmit, és ne is mondjon, biztos így is, „osztás” nélkül is elég rosszul érzem magam, tudják milyen vagyok :))) Mintha Karen olyan volna, aki ilyenek miatt kiakad... szerencsére egyáltalán nem :) Egy év után már kivehetek egy reggelt :)))

A hétfőim mostantól elvileg nyugisak. Viszont több a tennivaló. Amellett, hogy nagyobb lett az alsó szint, fent is lett egy lakrászük... Bár a vendégfürdőt nem kell majd minden héten takarítani, a fenti fürdőjüket igen, ami a két lentivel (egy WC+fürdő és egy kis WC) már sok, na meg hétfőnként lesz fent is porszívózás (szerencsére ott nem minden nap, nem is volna sok értelme, elvileg nem lesznek kutyák az emeleten...) Mostam, felmostam, elvégeztem az általános hétfői „helyreállító műveleteket”... és még vasaltam is. Ekkor jött haza anyu az állatorvostól Zuluval (szurikat meg chipet kapott), mondta is, hogy hétfő nyugis nap, ne dolgozzak egész nap... Mondtam, hogy „tudom, csak ma elszalasztottam a napom első óráját...” :)) Még jó, hogy tegnap kezdtem nem dolgozni hétfőnként az irodában :)

Fél 2 fele átjöttem magamhoz, és itt is takarítottam. Porszívózás, stb... Fél 4-kor vissza, Yasmin fizion volt, Sebastiannal pedig mint tudjuk nincs probléma... csak a TV-hangerőn nem tudunk néha megállapodni. Amikor hazaértek, megkaptam Yasmintól a „letolást” a reggeli hiányzásomért :)) Gondoltam, hogy neki lesz egy-két szava, Sebastian pedig el is felejtette délutánra :) Az anyja azért mondta, hogy azért azt is mondja el nekem, hogy aggódott értem :))) Ja, meg kérdezte, hogy káromkodtam-e magyarul? :) Megkérdeztem tőlük aztán, hogy mi történne, ha mondjuk egy szombat este elcsúsznék a tusolóban, leesnék a lépcsőn, vagy akármi, beütném a fejem, és elveszteném az eszméletemet... és nem tudnék felkelni és szólni nekik... Hát, akkor hétfőn feltűnne, hogy nem megyek... mert most is jött volna anyu, ha nem jelentem volna meg mire visszaért a suliból. De mi van, ha addigra ne adj’ isten meghalok? Tudom, ilyennel nem viccelünk, és nem is viccnek szántam/szánom... Abban maradtunk, hogy jobb, ha nem csúszok el, nem esek le a lépcsőn, tehát ha egy mód van rá, nem csinálok semmi ilyesmit...

Miután ezt megtárgyaltuk, tusoltunk, aztán eljöttem, abban a reményben, hogy ma reggel sikerül időben megjelennem.

Az SDR-konferencia sztárjai :)

(kedd)

És sikerült. Azt hittük, morgós nap lesz, de szerencsére pár perc után átváltott normálisba. Suliba rohantak, aztán én is, majd onnan egyenesen munkába, ahonnan haza, végül pedig át. Semelyik kettő között nem telt el több negyed óránál, amit nem üldögéléssel töltöttem :) Ma megint találkoztam a biciklis pasival, de a mai találkozási pont azt mutatta, hogy csak én voltam késésben. Nem kicsit. De azért őrült módon nem siettem, élveztem a NAPsütést!!! :) Bár az nem kifejezés, hogy hideg volt reggel... szabályosan fagyott meg minden. Hát mi van itt, emberek?? Mikor lesz már tavasz??? A délutáni időjárásra és hőmérsékletre azonban már nem panaszkodom :)

Délután tehát ismét Sebastiannal voltam (a gonosz au-pair rögtön 230-ról 18-ra állítja a hangerőt a TV-n) mert ma volt az az SDR-konferencia, ahol Yasmin, Karen és Matt is beszéltek, volt rendes prezentációjuk, videokkal meg mindennel. Megnéztem volna őket. Állítólag Yasmin volt a legkevésbé lámpalázas, határozottan van helye a színpadon, anyu ki is írta facebookra :))

Gyors tusolás, vacsi, hiszen szupersztár vagyok, gondoskodom mindenről :) Sebastian teniszre, Yasmin színházba ment. Anyu rögtön haza is ért, borozgattunk, iszogattunk, élveztük a CSENDet!!! Jót beszélgettünk, a témák már túl bizalmasak ahhoz, hogy megosszam Veletek. Egyet azért leírok: múlt héten említette, hogy menjünk együtt zumbára, JuJu is jár, a barátnő, aki nagyon lefogyott, és akit kedvelek. Úgy emlékezett anyu, hogy csütörtökönként van. Ma kiderült, hogy keddenként, amikor anyu nem tud menni, ekkor van tenisz meg színház is ugyebár, de engem el tudna vinni meg értem jönni. Mondtam, hogy ha JuJu megy, akkor én is, bár még az is lehet, hogy egyedül is. Bár azt nem tudom mennyibe kerül... gondolom nem két font egy óra...

Apu is befutott a vacsinkkal, én halacska helyett csirkét kértem, amiről azt hittem, hogy pár kis panírozott husidarab lesz... ehhez képest szinte egy fél csirke volt :) Több, mint felét nem bírtam megenni sem a csirkének, sem a krumplinak. A vacsim egyébként már itthon történt, inkább elvonultam, hadd maradjanak kettesben, szombaton ugyanis már utaznak a fiúk Franciaországba síelni/snowboardozni.

És most ott tartok, hogy órákat töltöttem a blogírással, és még mindig van egy pár dolog, amiről szeretnék írni.

Iroda

Egyre jobban érzem magam, Louanne-nal nem tudom mi van, tényleg nagyon normális. Eddig is ő volt a legjobb fej a három lány közül (Sam mindig jóarc, őt nem számítom a három lány közé), de mostanában még inkább... Bár vannak dogok, amik nem változnak. Én megértem, hogy nem tudják, hogy éppen ott voltam-e, amikor egy-két változás elhangzott, de például senki nem mondta, hogy február 1-jétől megváltozott az egyik adókulcs, és amikor a jutalékot számoljuk, már nem annyival kell osztani az összeget, mint eddig... én csak azt láttam, hogy néhány át van javítva azok közül, amiket szombaton csekkoltam (ma hozzám kerültek befizetés-rögzítésre). Tehát hozzám kerültek, és rákérdeztem. Ja, igen, megváltozott. Köszi. Jó, mondjuk ezek után Sam elmondott egy-két dolgot, ami még változott... de akkor is. Elég sokszor van ilyesmi... Na meg utálom, hogy nincs tisztában azzal, hogy miket tudok. Ja, te ezt is tudod már? Ja, ezt sem kell már elmagyaráznom? Nem. Tudom már. Akarunk még órákat tökölni vagy haladjak? :) Ja, és a pénzem: még szerdán megkérdeztem Gemmát, hogy vajon elfelejtette-e átírni a bankszámlaszámomat? „Oh, sh...t!” – és a következő pillanatban már hívta is a bankot. Nagyon kérte a bocsánatot :) Ezzel igazából magának okozott egy kis galibát, hiszen én még aznap, szerdán, mindössze egy nap késéssel megkaptam a pénzemet, míg neki vissza kellett „szereznie” az előzőleg már kiutalt összeget :) De mostanra mindenki megkapta, ami jár :)

Új „rend”

A keddi rohanás ellenére sokkal jobb lesz ez az új rendszer. Tegnap nagyon jó volt nem sietni sehova. Majd valahogy kialakul, hogy mikor, melyik nap mit csinálok. Vagy nem :) Mivel Yasmin fizioja is minden héten máshogy, máshol, máskor van... lehetetlenség volna egy olyan rendszert kialakítani, amihez minden héten tartani tudjuk magunkat. Éppen ezért meg sem próbálkozunk vele. Azon röhögtünk múlt héten Karennel, hogy mennyire nem létezik már a tavalyi rendszer... amikor megvolt, hogy melyik nap mi a plusz munka. Most szinte minden nap vasalok, mindent akkor csinálok, amikor gondolom és tudom. Őt nem igazán érdekli, hogy mikor mi van soron :)

Mára ennyi elég lesz, lassan kicsúszok a keddből, mindjárt éjfél. Az a bajom, hogy mindig túl sokat akarok írni... de egyrészt nem írhatok le mindent, másrészt nem emlékszem mindenre :) Yasmini francia kirándulása (illetve a szervezkedés) a következő bejegyzésre maradt. Ismét. Szép hetet Nektek! Még az is lehet, hogy holnap is írok, mert este sittelek, és elvileg nem lesznek fent 10-ig... szerintem lesz időm.