2010. január 17. -

Angliai au-pair- és irodai munkaélményeimről olvashatsz, kezdetben ékezetek nélkül :) Mindent persze nem tudok leírni, ami velem történik, nem tudom 100%-ig visszaadni, hogy milyen beszélgetéseink vannak, hogy bánnak velem, hogy érzem magam, de próbálom... Leírok sok - talán felesleges - dolgot, és még több fontosat elfelejtek, de az összkép azért remélem megvan :) Ha véletlenül kerültél ide, és fogalmad sincs ki vagyok, irány a "Csak úgy idetévedtél?"... Ha képeket szeretnél nézegetni vagy többet szeretnél megtudni Yasminról, akkor irány a "Képek + Yasmin" :)

Utolsó kommentek

  • MissMarple: Szia Viki, nem folytatod a blogot az új életedde... (2012.02.24. 12:11) Ami eddig kimaradt...
  • Timiaupair: Szijjja! Elkezdtem olvasni a blogodat, nagyon s... (2012.01.08. 10:58) Ami eddig kimaradt...
  • vica0330: A mostani bejegyzésedet olvasva már kicsit nyugo... (2011.12.03. 20:12) A döntés
  • Utolsó 20

***Boldog szülcsinapot Orsika!!! ***

2011.05.22. 22:14 - vikiaupair

Mindenekelőtt itt is, még egyszer nagyon-nagyon-nagyon boldog születésnapot kívánok imádott hugicámnak!!! El sem hiszem, hogy így felnőttünk... Nagyon szeretlek!!! Ide már nem nyomok sírós idézetet és dalt sem :)

 

Tudom, hogy néhányszor már „fenyegetőztem” ezzel, de most tényleg eljutottam arra a pontra, amikor már képtelen vagyok visszaidézni, hogy melyik nap mi történt, talán jobb is :)

Úgyhogy csak nagyjából végigmegyek az eseményeken, aztán ahogy szoktam, összefüggéstelenül leírom, ami eszembe jut :D

Tehát az első hétvége - úgy értem az első Barcelona utáni - elég mozgalmas volt. A Pauline-partiról egész későn, fél 2 körül értek haza, aztán pénteken sokáig dolgoztam, majd vacsizni voltam. De erről majd később :D Szombat munka, ahonnan korábban el kellett jönnöm, mert sitteltem. Azt tudtam, hogy nem kell sokáig maradnom, de arra nem számítottam, hogy mivel veszített a csapat, extra korán hazaállít a banda: anyu, apu, Todd az irodából és az ő felesége, na meg a kedvenc magántaxisom :) Épp nagy panírozásban voltam, amikor beállítottak. Így aztán mindenki megkóstolta az isteni rántott husit... Yasmin persze félt, hogy nem jut neki elég... poénkodtak, beszéltünk a randimról (mert ugyebár mindenki ismeri őt), iszogattunk, aztán fél 8 felé hazamentek. Ahogy én is, és 8-kor már ágyban voltam. Nem is tudom, hogy előtte mikor aludtam rendesen utoljára, merthogy Barcelona előtt sem... erről korábban írtam már azt hiszem.

Na szóval jól kipihentem magam, amire szükségem is volt, ugyanis a fél vasárnapot a gyerekekkel töltöttem, amíg Yasmin számára jótékonykodtak: apu bátyja vízparti sétát szervezett. Végül a pubban volt egy kis „de-jó-hogy-vége”-ünneplés, amire mi Yasminnal banános-csokis muffincsodát alkottunk. Jaj, bocsánat, természetesen ő csinálta, minimális segítséggel tőlem :))

Ennyi volt a történés, a múlt hétből nem igazán emlékszem semmire, valószínűleg mert nem történt semmi érdemleges. Az új, májusi rendszerünknek megfelelően sokat, nagyon sokat dolgoztam az irodában. Még úgy is több órám van, mint eddig bármikor, hogy egy hét kiesett Barcelona miatt...

Ezen a héten pedig szintén nem sok publikus izgalmas dolog történt. Ugyanúgy nagy a rendetlenség, ugyanúgy utálok fürdőszobákat takarítani (elvileg hamarosan nekikezdenek Yasmin speckó fürdőjének, majd a gyerekek szobáinak, hurrá...), még mindig nem igazán mos, tereget anyu, nem áztatnak be semmit, stb... de ezt már megszoktuk. Egy sittelésem volt, illetve másfél, azon kívül pedig, jobban mondva ezeket is beleértve hosszú napjaim voltak... Sebastian tegnap megnyerte élete első teniszversenyét, a döntőt is :) Ennyi az esemény. És jellemző: nem volt érmük, majd holnap kapja meg...

 

Na és akkor folytassuk Yasminival: hetek óta egy szavam nem lehet rá, de még az anyjának sem. Eltekintve egy-két kisebb hisztitől egy angyal. Sebastian pedig még angyalabb, de most nem róla van szó. Holnap indul az utolsó, harmadik hete Oxfordban, ahol egy – számára - új lánnyal dolgozik, és állítólag soha nem volt még ilyen jó. Ami iszonyat fontos, hiszen ha ott jó a kedve, itthon is jó a hangulat. Csak a súlyával kellene valamit kezdeni, sokkal könnyebb volna minden, ha pár kilótól megszabadulna. Vagyunk ezzel így néhányan itt Somerwoodban :)

Jaj, és erre már nem emlékszem, hogy még Barcelona előtt vagy közvetlenül utána hozakodtak elő vele, hogy szeretnék, ha még 2-3 hónappal tovább maradnék. Szinte már biztos, hogy februárban mennek haza Dél-Afrikába Karen szüleihez (már 8-9 éve nem voltak) 2 hétre, és sokkal nyugodtabbak lennének, ha én maradnék itthon addig, nem pedig valami új au-pair. Ez nem is csak miattuk van, hiszen nyilván nem akarnak egy teljesen új lányt egy hónappal érkezése után ennyire magára hagyni... Nem mondtam rögtön igent... később persze igen. Egyrészt megérdemelnek még 2-3 hónapot az életemből (bár Yasmin ismét fel akarta alkudni legalább 6-ra...), másrészt pedig ha még valamikor apunál akarok dolgozni, akkor nem igazán lenne fair, hogy nem maradok, viszont amikor kedvem tartja visszajönni, verem az asztalt, hogy kérem a munkámat a Qwerty-nél... Értitek remélem :) Ezt ezzel le is zárom, hiszen még mindig nem tudom pontosan, hogy mit csinálok jövőre. Márciustól... az rajtam áll, hogy március elején vagy végén lépek le innen egy kicsit pihenni :D

Az irodában nagyon jól érzem magam, már a céges parti előtt is akartam róla írni, szerintem céloztam is rá, hogy fogok, de aztán nem került rá sor. Rob, az egyik legnagyobb bohóc eladási technikái, hát... mindenki a hasát fogja a röhögéstől, hihetetlen :))) Énekel az embernek, és természetesen minden alkalommal, amikor foreign valaki telefonál, előadja, hogy ő vagy valamelyik rokona mit dolgozott abban az országban, kije él/élt ott, stb... hatalmas :))) A céges buli is dobott azért a dolgokon... azt hiszem az mindent elárul, hogy az adminos lányokkal egyáltalán nem is társalogtam. Nem direkt, így alakult. Ja, meg volt, aki még mindig nem tudta, hogy apu au-pairje vagyok. Mentségére legyen mondva, hogy egy pár hónapja jött vissza szülési szabadságról. Nagyot nézett a válaszom hallatán, amikor kérdezte, hogy hol lakom? :D „Mi? Nem értem. Hogy-hogy?” :) Húúú, sok minden történt akkor este, egyeseket a rendőrök ébresztettek, részegség miatt elfelejtett pár fontos taxiköltség miatt... aztán egy kényelmes cellában töltötték az éjszaka hátralévő részét. Stb... A lényeg, hogy idén sokkal izgibb dolgok történtek, mint tavaly :) Szerencsére Todd nem tett bele a beszédébe, legalábbis a „cikis sztorik”-részben nem említett meg a tavalyi miatt :))) Még ha azt is mondta, hogy nagyon a nyelvén voltam :D

Jajj, képzeljétek Natalie megint bealakított: nem tudom, hogy ez a durvább, vagy az, amikor azt hitte, hogy Milano Kínában van, vagy amikor Magyarországot India környékére tette, aztán Kelet-Közép-Európa hallatán Németországot és Franciaországot kezdte el emlegetni... hú, na mindegy is, ezúttal azt gondolta, hogy Törökország Egyiptomban van. Igen......... Louanne ezt közzétette facebookon, amire több reagálás is érkezett kedves kollegáktól, például arról, hogy milyen jó kezekben is van az after-sales a cégnél... siralmas. A legdurvább, hogy ahelyett, hogy szégyellnék magukat, csak röhögnek az ilyeneken... Mondjuk az is igaz, hogy Natalie a legsötétebb, Louanne szerintem elég okos, és Sarah is OK, a sales-esekkel pedig ilyen szempontból nincs gond, kivéve egy lánnyal, akinek szintén van egy pár beszólása, például azt gondolta, hogy a Nap és a Hold ugyanaz. Nem vicc. Hú, be is fejezem, pedig vannak még ilyenek...

Az egyetlen dolog, ami még mindig kiakaszt az irodában, az a rengeteg pontatlanság, részben a felszínes ellenőrzés, majd további felszínesség/butaság/nemtörődömség és lustaság miatt... Samnek is mondtam valamelyik este, hogy elegem van, mert 20-szor annyi ideig tartanak így nekem bizonyos dolgok, mire mindent rendbeteszek. És nem azért mert lassú lennék. Sőt... mindig azt hallom aputól is, hogy hogy dicsérik a precizitásomat és a gyorsaságomat. Nem csak Sam. Mondjuk a múlt héten pont ő szupernőzött le apunak :))) Amúgy ő is látja, hogy mi van, mondta is, hogy egyáltalán nem fair, hogy bármelyik stádiumban is kerülnek hozzám a dolgok, én javítok ki minden hibát... Mondta, hogy írjak fel minden ilyesmit... de lehetetlenség... akkor még ennyire sem haladnék. Tegnap is nagyon felhúztam magam. Csekkoláskor már nyugodt vagyok, sőt, néha kifejezetten élvezem a fiúk-lányok tekintetét, amikor közelítek feléjük a foglalással a kezemben. Szeretnek, de legtöbbször rosszt hírt viszek :) Mondjuk ők is mindig mondják mostanában, hogy mennyi mindent kiszúrok, és mennyire hálásak, mert sokszor tényleg többszáz fontos levonástól mentem meg őket, akár egy első ránézésre jónak tűnő foglalás a felszínesnél egy fokkal alaposabb átnézése után... tegnap is sokmindent talált a „bad-news-girl" :) Szóval ezekkel már nincs bajom, ez a dolgom, ők hibáznak, kész. Viszont amikor az adminos-pénzügyes lányok lustaságból, hanyagságból nem képesek rendesen bevinni a rendszerbe a dolgokat, az idegesítő. Tehát tegnap: csekkolás után elkezdtem vouchereket, repjegyeket küldözgetni... és még jó, hogy szemfüles vagyok... millió rossz foglalási szám, vagy nem is volt semmi beírva... így nem is lehetne feltölteni a rendszerbe. Eddigre legalább 3, de néha 4 vagy 5 vagy több kézen is átmennek, mire a végső állomáshoz érkeznek, amikor kiküldjük a booking infot meg minden papírt, ami az utazáshoz szükséges. Tegnap az egyik ilyennél először rájöttem, hogy baj van a repülő-foglalással: úgy össze voltak keveredve a foglalási számok, a járatszámok, az időpontok és az árak, amennyire csak lehet... Ok, ez kész. Aztán kerestem volna a hotel vouchert. Oh, hogy üres a foglalási referencia-mező... akkor nézzünk utána... Ok, kész, küldhetem, gondoltam én. Ja, hogy lehet, hogy van transzferjük is? Még, jó, hogy lenéztem a papírra, ami szerencsére ott volt velem... (sokszor csak a rendszerben szereplő adatok alapján küldjük, bízva abban, hogy ott minden úgy van, ahogy kell)... nem volt kijavítva egy hiba, így nem ment át a rendszerbe a transzfer egyáltalán. Nem gond, gyorsan beütöm a referenciát a transzfercég honlapján, lecsekkolok mindent, beviszem a rendszerbe, módosítok mindent, amit ilyenkor kell, átjavítom a költségeket, „megszerzem” a vouchert és küldöm. Aha, de a transzfer-referencia is csak random számok sora volt, ráadásul annál a cégnél még csak a formátum sem egyezik meg, messziről ránézésre észre kellett volna venni, akárki is ellenőrizte. Persze semmi nem volt a bookinghoz csatolva, hogy gyorsan kideríthesssem a referenciát. Ez egy januári foglalás volt egyébként... a honlapról megvolt az ár, referencia, stb... gondoltam mostmár tényleg mehet. Aha, csakhogy miért is lenne a transzfer jól foglalva? Rossz járatszámok, időpontok, holott nem változott semmi időpont, dátum a foglalás időpontja óta. Rendben, Viki ezt is módosítja, majd másfél perc helyett negyed óra után végre elküldi azokat a hülye vouchereket... mérges voltam, mert komolyan millió ilyen van. Tegnap este, azt hiszem pont ennél az esetnél, a foglalásokhoz írt feljegyzésekben le is vezettem, hogy mit csináltam, és odaírtam, hogy mindezek után VÉGRE el tudtam küldeni azt a rohadt e-mailt. Grrr.... nem tudom mennyi volt ebből érthető, az a baj, hogy ehhez át kellene látni a folyamatokat ott bent, ami nekem is eltartott egy darabig... ilyen segítőkész és okos munkatársakkal, akik sokszor engem kérdeznek mostmár. Kivéve Louanne, ő tudja mi a dörgés :)

Nem véletlen mondta Sam, hogy mivel elmegy egy hétre nyaralni, szeretné, ha én venném kézbe a foglalásokat (válogatni például, abba már nem megyek bele, hogy mi alapján és hány felé:)... azt mondta, ha bárki másra hagyja, összekavarodna minden. Mert úgy gondolja, hogy egyedül ő és én tartjuk fontosnak, hogy a dolgok mindig a lehető legrendezettebbek legyenek... Hát igen, ebben egyetértés van... vicces, mert épp ezt mondtam apunak én is valamelyik nap :) Na, az irodáról ennyi elég is, több, mint elég. Később még úgyis kénytelen leszek megemlíteni :D

 

Az idő javulásával arányosan javuló közérzetem, a megváltozott hozzáállásom is az oka szerintem, hogy az utóbbi 2 hónapban sokkal jobban érzem magam. Muszáj pozitívan viszonyulnom a dolgokhoz, ha nem akarok belehülyülni a folyamatos rohanásba. Ami persze még mindig jobb, mintha nem tudnám mit kezdjek a fenenagy szabadidőmmel. Persze nem olyan régen besétált az életembe egy újabb boldogságforrás (egyelőre legalábbis:), és akkor elérkeztünk a Huncutkacérna által talán legjobban várt részhez: mi is történik eddigi silány szerelmi életemben?

Hát az egész akkor kezdődött, amikor visszaköltözött pár hete. Illetve akkor még szinte semmi nem volt, néhány konyhában/ajtóban/udvaron történt beszélgetésen, pár kedves beszóláson és pár mosolyon kívül. Aztán jött a work party, amikor is az este folyamán többször is szóba elegyedtünk. Az elfogyasztott alkoholmennyiséggel arányosan (én nagyon vigyáztam, fura is volt a többséget mámorban látni:) oldódott a hangulat, mindenki elengedte magát, nem hiszem, hogy a fiúk bármikor ilyen szavakat intéznének hozzám, mint akkor este :) Valakinek képei is vannak, hú... Na szóval, elég sokat beszélgettünk akkor. Már előtte is feltűnt, hogy értelmes, és akkor este ez csak megerősítést nyert. És én afelett sem tudnék szemet hunyni, látva, hogy milyen bookingokat adnak ki a kezükből a sales-esek... ha mondjuk trehány lenne, olyan mint jó páran... Tükrözi a személyiségedet az, hogy mit adsz ki a kezed közül. Ezt már korábban is mondtam neki, hogy felüdülés az ő munkáját csekkolni. Persze nem ő az egyetlen precíz, de közéjük tartozik. A legtrehányabbak azzal védekeznek, hogy annyira sok dolguk van, hogy nincs idejük oda is figyelni... no comment. Ebben a hónapban dobogós, mégsem talál ki referenciákat és egyebeket. Most éppen Egyiptomba utazott szálloda-nézőbe pár napra, a vezetők véleménye alapján ő érdemelte ki leginkább az elmúlt másfél hónap teljesítménye alapján...

Nem akarok azért túl sok mindent közkinccsé tenni, ez már túl személyes :) Tehát: apuéktól informálódtam természetesen mielőtt vacsizni mentem volna vele. Biztosítottak, hogy egy okos, jószándékú, rendkívül megbízható pasiról van szó. Karen persze mindenkinek rögtön elmondta, a pubban két hete vasárnap már mindenki azzal fogadott, hogy micsoda jólelkű ember, tökéletes választás, mennyire összeillünk és sok boldogságot... Egy kicsikét idősebb nálam, na meg angol (ugye én mindig azt mondtam, hogy angol pasi nekem nem kell), hát na tessék... de ezen már „túltettem” magam :) Tényleg nem szeretnék túl sokat mondani, de az ő hozzáállását látva/érezve és a magamét ismerve szerintem egész jó vége lehet ennek :) Illetve nem látom a végét, az pedig, hogy ő sem, egészen biztos. Ha nem így gondolnám, még ennyit sem írtam volna róla... Hihetetlenül jól érezzük magunkat egymás társaságában, bármiről, értelmes témákról is tudunk beszélgetni (persze én nem mindig tudom úgy kifejezni magam, ahogy szeretném, de valahogy megértetem magam:), nem vagyok zavarban az angolom vagy bármi más miatt... mondjuk azok után, hogy a biciklizés miatti „16 éves scruff-bag”-kinézetem alapján is megtetszettem neki... :) Dehát ő is bringázik, tudja milyen ez :D Tehát próbálunk sokat találkozni, ami össze is jön többé-kevésbé. Egy-egy ital munka után este 10-kor, Karenék simán megengedik, hogy itt aludjon. Bent az irodában kaptunk egy kicsit, dehát minden csoda három napig tart. Senki nem volt bunkó szerencsére, inkább örülnek. Mondjuk ott bent nyilván semminek nincs helye, mint ahogy a másik két pár is viselkedik... De azért jó, hogy korábban megszületett az a megállapodás a plusz esti óráimról :D Jó egy helyen dolgozni, még ha én annyit nem is vagyok ott. Mondjuk heti átlag 35 óra megvolt ebben a hónapban. És ez csak az iroda... Lassan két full-time-ban dolgozom :) Ennyi tehát a sztori eddig, nem írnám, ha nem érezném úgy, hogy folytatódik majd... Ja, még annyit, hogy egy kicsit azért furcsa, hogy mindenki ismeri őt... De lényegében ez egy win-win-win szitu lehet, azaz mindenki nyerhet, ha működik a dolog. Apu duplán jól járhat, mert ha nekem jó a közérzetem, hangulatom, akkor azzal hozzájárulok a jó légkörhöz náluk; és ő is jól teljesít az irodában, ha kiegyensúlyozott, ez pedig pénz apunak... Azt pedig nem kell részleteznem, hogy mi mit „nyerhetünk” ezzel. Most már tényleg pont.

 

És akkor jöjjenek az összefüggéstelen részek:

-       képzeljétek apu megtapasztalhatta múlt hétvégén, hogy milyen is, amikor mindent te csinálsz a gyerekek körül 2,5 napig. El is fáradt, el is vesztette a türelmét egyszer-kétszer... alig vártam hétfőn, hogy megkérdezzem, milyen volt? :) Kérdeztem, hogy emlékszik-e ki mondta egyszer, hogy sem anyu sem én nem tudjuk, hogy kell Yasminnal megértetni bizonyos dolgokat, például, ha azt szeretnénk, hogy egy teljes órán keresztül ne ugráltasson senkit semmiért, mert éppen fontos munkában vagyunk??? Mert apu nem haladt a tervezett ütemben a kerttel, stb...  mert Yasminnak kellett... Hát mostmár tudja, hogy nem velünk van a baj... mindenki kíváncsian várja az októbert, amikor is majdnem két hétre megy el anyu... persze pont suliszünet lesz, hurrá....

 

-       a telefon nagyon fura dolgokat művelt két-három hete... Barcelonában is, aztán megjavult, majd úgy nézett ki, hogy teljesen meghalt, majd egyszercsak feléledt. De már van másik, egy ugyanilyen tartalékban, aztán feladom és veszek magamnak egyet. Nem akarok többet tönkretenni ebből a háztartásból. Karen mondta erre, hogy nincs is több :D Egyébként ugyanúgy török, bögrét, ezt-azt. Csak a szokásos, tudjátok :)

 

-       továbbra is szeretve vagyok itt, szép magyarosan :) Néha persze kiakadok rájuk, és szerintem ők is rám, de ez természetes. Nagymamiék (akik szerint örökre kellene maradnom), mindenki, ezt el sem tudom mondani mennyire jó érzés minden nap, és mennyire nagyban hozzájárul ahhoz, hogy úgy néz ki sikerül magam összeszedni :))) Persze megy a kedves csipkelődés minden nap, de csak módjával, és tényleg viccelődve. Jaj, bárcsak mindent hallanátok, ami odaát megy :))) Amikor a maradásomról volt szó, még Sebastian is – akit sosem érdekelt igazából, hogy ki volt/van itt, mivel inkább Yasminnal kell foglalkoznom – szóval még ő is mondta, hogy nem akarja megmondani, hogy mit tegyek, de szerinte nagyon jó ötlet :D Annyira aranyos volt. És Yasminnal is tényleg egyre jobb a viszonyunk. Lehet, hogy tényleg kezd felnőni?? Olyan szövege van, hogy nem egyszer sírtam/sírtunk a röhögéstől. És komolyan el lehet már vele beszélgetni, bármiről szinte, de tényleg. Hiszen a helyzetéből fakadóan mindig is érettebb volt a kortársainál... Beszéltünk is erről egyszer, amikor Karen nélkül négyen vacsiztunk, hogy ki miért érzi magát szerencsésnek. Én persze miattuk :) Ők is örülnek nekem, és Sebastian azért megemlítette, hogy tudja, hogy nagyon kevés embernek adatik meg, hogy mindent megkap, amit csak kér, plusz a medence, hatalmas ház, stb... Azért tisztában van vele szerencsére, hogy ezek még Angliában sem mindennapos dolgok...

 

Na és itt azt hiszem vége is a mesének. Ma ki sem mozdultam itthonról. Reggel Grace klinikát és Szülifeliket néztem, amikor is hallottam, hogy valaki matat lent. Gondoltam valaki megint felnyitotta a garázsomat, és a kutyák megint épp szétcincálják a szemetemet... de csak Bert zajongott, valamit pakolászott másfél karral... ugyanis 4,5 hete elesett és eltört a válla, de az egész karja színes és dagadt, nem kellett műteni, és szerencsére mostmár jobban van. Segíteni akartam, de visszaküldött, és aggódott, hogy esetleg felébresztett. Mondtam nem, csak pihizek. Azt mondta túl sokat dolgozom, megérdemlem :D

 

Hú, nem tudom hány órát töltöttem blogírással, remélem jó volt olvasni :) Képeket bocsi, de nem hiszem, hogy ma fel fogok tölteni, álmos vagyok egy kicsit... talán holnap. Megpróbálok nem eltűnni megint hetekre!!!

Pár nap és írok...

2011.05.19. 13:30 - vikiaupair

Sziasztok!!!

Ismét csak egy pár sor, mert sietek.... mily meglepő... De vasárnapra pótlást tervezek, meg képfeltöltést, kommentekre/e-mailekre válaszolgatást, stb. Barcelona óta, ahogy azt korábban megbeszéltem apuval meg Sammel, esténként is dolgozom az irodában, amikor nem kellek itthon, és időben el tudok szabadulni... úgyhogy van, hogy egy nap kétszer biciklizek el meg vissza, és a reggel negyed 8-kor kezdődő napom fél 11-kor ér véget, amikor hazaérek... Szóval ezért nincs blog mostanában, na meg van egy újabb romantikus szál, ami úgy néz ki alakul valamerre. Bővebben később, majd meglátjuk mi lesz... ugyanis a "házinyúlra nem lövünk"-szabály nem éppen érvényesül esetünkben, fogalmazzunk így. Azt még nem tudom, hogy ez jó vagy rossz... Egyelőre jó. Nem, nem nézegettük egymást már egy éve. Tavaly kb. 2-3 héttel azután költözött el, miután én elkezdtem az irodában dolgozni, és pár hete jött vissza a városba. Pont. Egyelőre :)

Vasárnap írok!!!

süti beállítások módosítása