Fél 7 előtt keltem reggel, letusoltam, az utolsó darabokat is bepakoltam, aztán két fordulóban átballagtam a cuccaimmal. Ja, és hosszú idő után ma esett, pont akkor kezdett rá, amikor felébredtem.
Karen fogadott az ajtóban azzal, hogy Nadal tegnap kb. 10 méterre játszott tőlük, és Sebnek autogramot is sikrült szereznie, akkor pedig hozzá is ért, Karen tatotta, hogy be ne essen a pályára. Állítólag egész testében remegett az izgalomtól :) Én mindenesetre a képekkel és videókkal is boldg vagyok, főleg azzal, amin félmeztelenül van... Állítólag Seb mondta Karennek, hogy „anya, gyorsan fényképezd le, most vette le a pólóját!”... Yasmini egyébként a szobájában várt, megölelgetett, megpuszilgatott, hiányozni fogok, emlékeztetett, hogy mit ne felejtsek majd el.
A konyhában aztán folytatódott a Nadalozás. Úgy jutottak be, ahogy akartak: ingyen. Karen egy csomó embert megkérdezett, hogy maradnak-e végig, először kapott két jegyet hátrébbra, aztán sikerült egyet szerezniük legelölre.... Seb egyedül nézte lent egy darabig, aztán mondta egy pasi Karennek, hogy menjen oda ő is nyugodtan, max. arrébbküldik. És így tett. Amúgy 10 gyereknek engedték, hogy autogramot kérjen, így lemaradtak a játék utolsó részéről, de megérte :)
Tényleg élménybeszámoló volt egész reggel, néha Yasy megszakította azzal, hogy megkért, hogy menjek msn-re, skype-ra, vagy csak válaszoljak majd az e-mailjére. Tegnap ő is háromnegyed 11-kor feküdt le, és mint kiderült, Karen megfenyegette, hogy ha a kialvatlanság miatt nem viselkedik velem normálisan, akkor nem jövök vissza, úgyhogy ehhez tartsa magát.
A szokásos időben Karen elvitte a gyerkőcöket, könnyes búcsút vettünk. Sebastian is aranyos volt, Yasmin meg hát a szokásos, sok, hosszú ölelés, puszi, nagyon szeretlek, stb...
Én még - egy darabig utoljára - rendbeszedtem a szobákat, konyhát, aztán csináltam magamnak egy szendót, majd megjött Karen a suliból, illetve addigra már a kutyasétáltatásból is. Kicsit még csacsogtunk Pauline-ékkal, aki elfelejtette, hogy ma megyek-jöttem. Mondta, hogy hiányozni fogok, és megint felajánlotta, hogy jön velem bulizni, pubozni, ha visszamentem J Csak nehogy szaván fogjam :)
Fél 10 után útnak indultunk Karennel. Tök jót dumáltunk út közben, amúgy másfél óra alatt értünk Lutonra. Mondta megint, hogy mennyire örül, hogy ilyen jól működik a család-au-pair kapcsolat köztünk, és hogy mennyire szeretnek a gyerekek. Azt is mondta, hogy rögtön szimpi voltam nekik, Seb is mondta állítólag az első nap, hogy olyan vagyok, mint Carolie. Ami mostmár, hogy találkoztam vele, tudom, hogy jót jelentett :) És milyen jó, hogy nem félek a vízben, tudok úszni, amennyire kell, stb... Szóval megint megdicsért... Mondtam, hogy néha persze nagyon nehéz Yasminnal, de ahhoz képest, amit a Matt által anno a kocsiban Lutonról hazafele mondottak alapján gondoltam, egyáltalán nem véses. És erre megint mondta, hogy ez azért van, mert tényleg jól csinálom, sikerült megtartani a tiszteletet, és nem hagytam, hogy a fejemre nőjenek, főleg Yasmin... A lényeg ez volt... voltak még dicsérő szavak, de nem fényezem magam tovább :) Ebből jött a fizios téma, hogy mennyire nehéz lesz majd vele, és hogy hogy áll a szervezéssel: lesz vagy 4-5 különböző ember, akihez jár/akik jönnek majd... Ja, és ez nem tartozik ide, de most egy más megközelítésből is hallottam megismerkedésük teljes történetét :)))
Kidobott, ölelés, aztán már mentem is, hogy időben beálljak a sorba. Az easyjeteseknek egy iszonyat hosszú sor volt, háromnegyed órát vártam. A fiú jó fej volt, 18,7 kg volt a bőröndöm, mondta, hogy nincs mi miatt aggódnom :) A kézipoggyászomat bele se rakatta a keretbe, már mentem is tovább a biztonsági ellenőrzésre. Le- és kivettem mindent, amit kellett, ám valamit még így is találtak a táskámban, mert félrerakta a csaj. Kidobált (szó szerint értsétek!) belőle mindent, aztán vissza, még egyszer átfuttatta, és nem találtak semmit, már nem jelzett. Nem tudom, hogy mi az, ami az egyiknél jelez, a másiknál nem, mindegy is... Nem sok időm volt a duty free-zónában. Gyors beszaladtam a parfümboltba, és megvettem egy Nina Ricci Edt-t, de nem a pirosat, hanem a rózsaszínet. Múlt héten a Boots-ban nagyon megtetszett. Aztán elszaladtam pisilni, majd benéztem az Accessories-ba is, vettem fülbevalót és karkötőt, aztán még gyors vizet, és már kezdődött is a beszállás. Ez mind kevesebb, mint fél óra alatt történt.
Jó sokat kellett gyalogolni a mi kapunkig, és jó sokan is voltunk. Kb. a normál sor közepén voltam, de mire beszálltak a speedy boardingosok meg a kisgyerekesek, már csak szárnynál volt hely. Aztán leült mellém egy magyar nő és a 6 éves kisfia. Beszélgettünk szinte végig, hát... szerintem annyira nem kedvelt meg... vallási suliba fogja járatni a gyerekét, olyan vegák, hogy nem esznek halat, tojást (ez még OK), de hogy gombát és semmilyen fajta hagymát sem például... a nyelvemen volt, hogy akkor mit?? de aztán mégsem kérdeztem meg :) És szerintem volt vagy 50 a nő, vagy csak annyinak nézett ki... Például nem tudta, hogy mi az az au-pair. Mondjuk ez nem olyan, amit mindenki tud... A kisfiú aranyos volt amúgy: egyszer, amikor felálltam és levettem a cuccomat, hogy kivegyem az almámat, megkérdezte, hogy „most leszállsz?” Hát persze :)
A leszállás, és az egész út egyébként sokkal simább volt, mint januárban. Mondjuk Londonból most sem láttam sokat, mert elég sok kis felhőcske volt, de felettük már szép tiszta volt az ég. Tényleg olyan gyönyörű, mint amilyennek a mennyországot ábrázolják, azt hiszem, szeretek repülni.
10 perccel haarabb szálltunk le a vártnál, gyors elmentem pisilni, és a csomagjaink is hamarosan megjöttek. Hát, egy kis szakadás van a bőröndöm nem használatos részén, dehát tescos, még jó, hogy kibírta :) Kimentem, gyorsan megtaláltam a tourinform irodát, mert már utánanéztem, hogy ott lehet vonatjegyet venni. Mondta a csaj, hogy 11 perc múlva jön is, elérhetem, csak annyi van, hogy nem működik a lift, úgyhogy az 50 valahány lépcsőfokon fel-le vinnem kell a cuccomat. Annyi baj legyen, gondoltam, és már mentem is... Hát, a lépcsőn azért küszködtem, de simán elértem. És egyébként már a repülőről leszállva megállapítottam (amikor megcsapott a forró levegő), hogy az angol meleg, még ha ott forrónak is érzi az ember, nem egyenlő az itteni hőséggel, merthogy majd lerohadt rólam a farmer várakozás közben.
A vonatra való felszállásban segített egy bácsi, aki a semmiből tűnt elő, és már adta is fel a nehezebb táskámat. Fent persze nem volt hely, úgyhogy Ceglédig álltam. A kalauz meglepetésemre tök kedves volt, mondta, hogy távolabb látott egy helyet, ha gondolom. De ekkora táskákkal a tömött, és amúgy is szűkös folyosón nem akartam mozgolódni.
Szépen lassan elzötykölődtem Szegedig. Ugyebár azért vonatoztam, mert mondtam anyuskáméknak, hogy inkább én fizessek 3000 Ft-ot a vonatra, mint ők sokkal többet a gázolajra. Meg akkor szabadságot kellett volna kivenniük, stb... Egyszerűbb volt ez így :)
Sosem gondoltam volna anno - amikor hetente (akár többször is) megtettem a Szeged-Pest távot vonattal - hogy egyszer ilyen jó érzés lesz leszállni a „Nagyállomáson” :) Anyusék már jöttek is, örültünk egymásnak :D Gabiék, unokatesómék annyira jófejek voltak, küldtek nekem a kedvenc sós sütimből, így már a kocsiban falatozhattam belőle :)
Hazaértünk, először a szomszéd kislánnyal találkoztam, annyira aranyos volt. Most két és fél éves, és azt hittem, hogy elfelejtett, de nem. Egy pillanatig volt csak megijedve, aztán odajött hozzám, megölelt, kis édes volt, már nagyon hiányzott, régen sokat vigyáztam rá...
Az apukájának ma volt a névnapja, így pezsgőztünk egyet az ő tiszteletére, meg azért, hogy hazajöttem, aztán mindenki ment a dolgára. Mi éppen rántott sajtot enni, az volt a kívánságom :) Már befejeztük, amikor csengettek. Kinyitottam, és legnagyobb meglepetésemre Mónikám és Icukám álltak ott, szikrázó tortával és a kedvenc pezsimmel a kezükben!!! :) Annyira jól esett!!! A tortára ez volt írva: „Hom szvít hom” :D Úgyhogy iszogattunk és beszélgettünk a lányokkal, volt miről :) És közben csipkedtek bennünket a szúnyogok... nagyon durva, hogy mennyien vannak...
Mivel mindenkinek fárasztó napja volt, azt hiszem fél 12 fele mentek el, jó kis este volt! Tényleg nagyon örültem, hogy jöttek! Én azt hiszem aztán 1 körül feküdtem le tesókám mellé, az én ágyam annyira tele volt pakolva...
Jó itthon lenni! Most egy darabig tényleg nem fogok jelentkezni...
Utolsó kommentek